Palearktikus faunaelem, elterjedése közel azonos az eldzd fajéval. Áttelelt példányai már február végén megjelennek, s májustól már friss generációja repül, azután folyamatosan, oly
kor átfedésekkel egészen novemberig látható.
Észrevehető ritkulásról nem beszélhetünk, mindenütt egyaránt gyakori. Különösen kedve
l i a házikertek virágait, ahol szeptemberi nemzedéke olykor nagy számban szívogat. A legna
gyobb veszélyt az urticae-vo. is a gépjárműforgalom jelenti. Nyugat-Európában végzett felmé
rések szerint, egy kiválasztott, átlagos forgalmú útszakasz néhány kilométerén egyetlen nap alatt több mint 200 elütött rókalepkét számláltak össze. Ebből a mennyiségből hiányoztak az ütközéstől később elpusztult és a gépkocsik hűtőjén fennakadt egyedek ( R H E I N B A B E N , 1991 ).
Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5.
Természetes körülmények között létrejött anomáliái ritkák, a Bakonybél sem gyűjtöttek ilyen példányt. A bábok tűrőképességét vizsgáló kísérletek során a hideg és a meleg határér
tékeknél több aberrációja is kialakult.
50. Nymphalis xanthomelas (DENIS et SCHITTERMÜLLER, 1775) Vörös rókalepke (5. kép) Erősen szaggatott areájú, palearktikus faj, amely bizonyíthatóan ma már csak Nyugat-Ma
gyarországon tenyészik, bár olykor felröppennek hírek a Budai-hegyvidéken való gyűjtésé
ről. Áttelelő, egynemzedékű lepke. Sokáig elhúzódd rajzása július elején kezdődik.
A Bakonyban az '50-es évek közepén még éltek példányai. Herenden a lakóépületek köré telepített kevert fűzállományban tenyésztek. Ezt az állományt a háború eldtt részben parkosí
tás, részben szélfogésávok céljából telepítették. Szépen preparált és adatokkal ellátott egye
dét láthattam Farkas Sarolta és Ágnes gyűjteményében. A Fasornak nevezett — s akkor még valóban az volt — út mellett folydogáló kénhidrogéntál gyengén szagos csermely partján ül
tetett fűz-nyár és nyír vegyes társulásában az összes nagy Nymphalidae-ïa] tenyészett, köztük a két Apatura is. A szépen gondozott háborítatlan ligetrendszer mindig optimális vízháztartási viszonyaival, kedvezd életteret biztosított a lepkéknek. Az 1957-ben elkezdődött nagyarányú építkezés, a vele járd és gyorsan változó körülmények elsöpörték ezt az élőhelyet, s egy-két év múlva hírmondája sem maradt a már akkor is különlegesnek minősíthető faunának. Abban az iddben csak a Limenitis-fajok hiányoztak a ligetből. Ma már az akkor még előfordulá xant-homelas-t is a Bakonyból kipusztult fajok közé kell sorolnunk. Sümegnél sem él már.
Védett faj, a Vörös Könyvben is szerepel. Bakonyi státusza: 0.
A még fellelhető hazai élőhelyeken a xanthomelas a Bécsi-medencéből leírt nevezéktani törzsalakkal egyezik.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 2(14. térkép) 1 a 52
51. Nymphalis polychloros (LINNAEUS, 1758) Nagy rókalepke (6. kép)
Az Eurázsia nyugati részén és Északnyugat-Afrikában tenyésző faj areája egyre szakado-zottabb, bár korábban is nagy területekről hiányzott.
Júliustól szeptember elejéig egy nemzedékben repül, ivarérett alakban telel át. A fajnak a Bakony minden résztájáról vannak adatai, de csak a kivételes adottságú élőhelyeken volt gya
kori. Az utóbbi évtized során állománya rohamosan lecsökkent, amely legnagyobbrészt a táp
növények megfogyatkozása miatt következett be. Ebben is a meggondolatlan emberi beavat
kozás a vétkes. Apolychloros-t például sem 1991-ben, sem 1992-ben nem láttam!
Erősen kötődik a patakvölgyek nyirkosabb klímájához, az itt bővebben tenyészd fűz-nyár társulásokhoz. Kóborló természete ugyan közismert — kiválóan repül, nehezen fárad — mégis, védelme érdekében az előbb említett élőhelyek kímélete lenne az egyedül hatékony. A legkülönbözőbb helyeken való feltűnése csak elterjedtségét és mozgáskészségét jelzi, s nem azt, hogy tenyészhelyei körül minden rendben van.
A Hajagok tömbjének déli vízgyűjtő területén -— számos kisebb patakvíz mellett — 35-40 évvel ezelőtt kiterjedt és hosszan elnyúló fűzligetek tenyésztek. Ezek a Séd mellett egészen Veszprémig, a vár alatti völgyszakaszig húzódtak, s itt a polychloros is viszonylag gyakori volt. A sokáig nem háborgatott Rakottyás-patak völgyében (Herendtdl ÉK-re) még a '60-as évek közepén is meglehetősen nagy számban repült. Innen, a szovjet csapatok által 1964-65-ben elkezdett támaszpont létesítése után, többé nem volt kimutatható. 1992-1964-65-ben lehetett újra bejárni a völgyet zavartalanul, de a polychloros-nak már nyoma sem volt. Több adat, de na
gyon kevés példány ismeretes a Tapolcai-medencéből ( N É M E T H , 1991), ahol pedig az éldhelyi adottságok kedvezőek. A Keleti-Bakony kutatását lezárd eddigi munkákban ( Á B R A H Á M
-U H E R K O V I C H , 1986) még úgy jellemzik: nem ritka. Feledni azonban nem szabad, hogy egy
évtizedes rögzített adatokról van szó, a tényleges megfigyelések ennél még régebbiek.
Védelme érdekében csak a füzesek oktalan pusztítását korlátozó rendelkezések, és a ke
vert erdőállományok újbóli telepítése lehet hatékony lépés.
Védett faj. Bakonyi státusza: 3 (2).
14. térkép: Nappali lepkék elterjedése a Bakonyban
% Nymphalis polychloros (nagy rékalepke)
H A N . polychloros és a N. xanthomelas (vörös rókalepke) együttes előfordulása
A faj európai populációi nem különböznek a svédországi törzsalaktól, az egységes képből csak az Észak-Afrikában elszigetelődött ssp. erythromelas (AUSTAUT, 1885) válik ki. Leírt aberrációi közül bakonyi példány nem ismert.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 33 (14. térkép)
1 a, b 9 25 a, b 42 a, b 77 95
2 b 11 b 30 43 80 96
3 b 12 33 52 85 97 a
4 b 13 a 35 57 b,c 86
5a 14 37 58 89
6 b 22 a, c 39 68 90
52. Nymphalis antiopa (LINNAEUS, 1758) Gyászlepke (45. kép)
Holarktikus előfordulású semisilvicol faj, amely Észak-Amerika mérsékelt övében is él. A Bakonyban, bár általánosan elterjedt, egyike a leginkább veszélyeztetett Nymphalis-fajoknak.
Évente egy nemzedékben rajzik, július elejétől augusztus közepéig, majd téli szálláshelyet keresve gyorsan eltűnik. A kora tavaszi meleg napokon már előbújik téli rejtekéről, áprilisban aktív, s ilyenkor több példánya látható, mint júliusban, mikor frissen kelt egyedei repülnek.
Az Északi-Bakonyban a '60-as évek közepén még szórványosan ugyan, de előfordult. Az utóbbi évtized során erről a területről viszont csaknem teljesen eltűnt. 1989-óta csak egy átte
lelt példányát láttam. A Keleti-Bakonyból származó adatok sajnos nem tükrözik a mennyiségi viszonyokat ( S Z E Ő K E et al., 1988). Minden lepidopteroldgus aggasztó mértékű országos rit
kulásáról ad számot.
Kifejezetten fotogén állat, mindig is elegen ci áj ával és sajnos ritkaságával tűnt ki a nappali lepkék köréből. Ez a ritkaság azonban kiegyesúlyozott volt mindaddig, míg ezt csupán para
zitaérzékenysége és egyéb természetes ellenségei állították be. A faj fenntartását biztosító fü
zesek áldozatul estek az ember természetátalakító tevékenységének és a gyászlepke a kipusz
tulás határára sodródott. A néhány éve elharapózott gyakorlat kiegészül az erddgazdaságilag alacsonyra értékelt nyír visszaszorításával is. Vészes ritkulására ez a kézenfekvő magyarázat.
Amennyiben természetvédelmi szerveink ennek az áldatlan szemléletnek és gyakorlatnak nem veszik elejét, az antiopa — talán legimpozánsabb nappali lepkénk — röpke évtized el
teltével nem lesz többé. A tárgyalt faj esete — néhány más társával együtt — kiválóan példáz
za, hogy az élőhelyi védelem és a szemléletváltás fajok megmentésére is képes lenne.
Védett faj ! Bakonyi státusza: 2.
Kevés és a természetben igen ritkán előforduló eltérése ismert, melyek egyikét sem fogták még a Bakonyban.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 31 (15. térkép)
1 a, b 14 42 a 68 85
2 b 25 a, c 43 69 a, b 86
3 b 33 56 74 a, b 89
4 b 35 57 b, c 79 92
5 a 38 58 80 95
12 39 67 82 96
15. térkép: Nappali lepkék elterjedése a Bakonyban 0 Nymphalis antiopa (gyászlepke)
Polygonia 1-album (1-betus lepke)
• A két faj együttes előfordulása
6. nem: P o l y g o n i a HÜBNER, 1818 Csipkésszárnyú lepkék (javasolt elnevezés) 53. Polygonia c-album (LINNAEUS, 1758) C-betús lepke
(syn.: aquicula MOORE)
Az eurázsiai mérsékelt és szubtrópusi zóna teljes szélességében előforduló faj a Bakony
ban is általánosan elterjedt, s még viszonylag gyakori.
Egy nyári és egy kora őszi nemzedéke repül. Igen hosszan tartó, meleg őszön egy részle
ges, harmadik generáció is megfigyelhető. Ennek a késői nemzedéknek a szárnyszabása még tagoltabb, fonákja szinte fekete és dúsan márványozott rajzolatú. A második, illetve ez a csök
kent egyedszámú generáció telel át, s jelenik meg a következő év márciusában. Szinte mindig magányosan repül a mérsékelten nedves és kissé árnyékos erdei utak mentén. Általában kis teret foglal el, amit kisajátít és véd. Mezei virágokra nem száll, de fás növények virágzatán — pl. kányafa (Viburnum sp.) — olykor táplálkozik. Nyári nemzedéke a szedren és a lágyszárú ernyősvirágzatúakon is megtalálható, dsszel pedig az erjedő hullott gyümölcsön szívogat. A fák sebeiből kicsurgó nedveken is ott találjuk a család több rokon faja között.
Az '50-es években még a kultúrterületeken is gyakran találkozhattunk vele, parkokban, fa
sorok mentén. Mostanra, feltehetően a megnövekedett gépjárműforgalom szennyező hatásá
ra, eltűnt a civilizáció közeléből. A Vanessini nemzetségre (szögletes szárnyszabású lepkék) jellemző a nem portalanított utakhoz, valamint az aszfaltozottak padkáihoz vald bizonyos mértékű kötődés. Ez a genetikailag rögzült viselkedésforma egyben ritkulásuk — ez a c-betűs lepkére is vonatkozik — egyik oka. Veszélyeztetettsége még nem áll fenn, minősítésénél azonban figyelembe vettem észrevehető' példányszámcsökkenését és élőhelyeiről való visz-szahúzddását.
Nem védett. Bakonyi státusza: 5 (4).
Több aberrációját írták le, ezek azonban nagyon ritkák. 1994 júliusában a Nagy-Nyerges
ről (Csehbánya, Középsö-Hajag) a faj egyik legritkább eltérése, az ab. reichstettensis FET
TIG hímje került eld (leg.: Dietzel). Elsődlegesen a nőstények között találkozhatunk a var.
hutchinsoni ROBSON-nal, amely világosabb alapszínű, gyérebb rajzolatú és kissé nagyobb méretű, mint a normál alakok. A nyári nemzedék imágói között fordul eld, nem ritka.
54. Polygonia 1-album (ESPER, 1780) L-betűs lepke (16. kép) (syn.: V-album, F, vau-album SCHIFF.)
Többközpontú eurázsiai faj, amelynek egy periférikus alfaja még a Japán-szigeteken is él.
A Bakonyban 1955-ben Herend környékén még tenyészett egy kis izolált populációja, mely
nek néhány példányát a Farkas-nővérek fogták a már említett Fasori-parkban is.
Egy bizonyítópéldánya volt ismeretes a veszprémi Betekints-völgyból (Séd-patak), ahol 1957-ben a parti füzesekben Rohonyi A. veszprémi lepkész fogta. Néhány évvel később a csendes völgyet földmunkagépekkel átalakították, mesterséges csónakázó tavat alakítottak ki és szabályozták a patakpartot. Később az elkészült Vidámpark által vonzott kirándulók töme
ge, valamint az Állatkert látogatásával együttjáró gépkocsiforgalom nyomában a völgy élővi
lága elszegényedett.
Áttelelő faj, melynek friss egyedei évente egyszer rajzanak június-júliusban. Elsődleges tápnövénye a fűz, s miután ennek állományai jelenleg töredékére csökkentek, az eddig is nagy ritkaságnak számító fajt elméletileg kipusztultnak kell tekintenünk. Előkerülése nem va
lószínű, még a feltáratlan területeken sem.
Védett faj. Bakonyi státusza: 0.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 2 (15. térkép) l a 6 b
7. nem: A r a s c h n i a HÜBNER, 1819 Pókhálós lepkék