Többközpontú areája Közép-Európától az Amurvidékig terjed. Melegkedveld, de azon be
lül tág tűréshatárú faj.
A szárazabb, délies kitettségű lejtőkön, sztyeppréteken nagyobb számban repül, mint a nedves patakvölgyekben, s ez az élőhelyi különbség az adott populációk morfológiájában is megmutatkozik. A nyirkosabb klímaviszonyok között fejlődő phoebe dúsabb rajzolatú és alapszíne élénk tűzvörös. A Déli-Bakonyban gyakoribb, mint az északi területeken, s egyes helyeken második nemzedéke nagy tömegben repül (Aszdfd, Pécsely). Elsd nemzedéke má
jus-júniusban rajzik, a második július közepe táján jelenik meg, s ez a rajzás augusztus végéig tart.
A nagy tarkalepke bakonyi elterjedési adatai, tömegviszonyai alapján nem tekinthető ve
szélyeztetettnek.
Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5.
Erds szárnyizomzatú faj, igen j d l repül, ezért — véleményem szerint — a korábbi szakiro
dalomban ( G O Z M Á N Y , 1968) említett alfaji feltérképezése, szelektálása a tartós populáció át
fedések miatt nem tarthatd fenn. A törzsalakkal azonos népessége mellett még három hazai al
faját rögzítették; ssp. malvida FRHST., ssp. ottonis FHRST. és ssp. kovácsi VARGA, ame
lyeknek fenokopikus egyedei szinte mindenütt felbukkantak, s ezek nagy száma is az elkülö
nülés ellen szól. Míg az átfedés jelensége az alfaji elkülönítést cáfolja, addig lehetővé teszi a faji leválasztást. így az ssp. kovácsi-t a már korábban bevezetett ogygia FRHST. néven önálló faji rangra lehetett emelni. Változékony faj, mint nemének többi faja, de egyedi eltérései rit
kák. Egyetlen leírt aberrációja került eld a Bakonyból — az ab. geyeri — amelyet Németh L.
gyűjtött a Tapolcai-medencében.
Rögített bakonyi lelőhelye: 44 (17. térkép)
1 a, b, c 10 b
60. Melitaea ogygia (FRUHSTORFER, 1908) Fakó tarkalepke (javasolt elnevezés) Faji önállósága hosszú ideig nem volt ismert, mint phoebe-eltérést, később mint alfajt tar
tották számon. Csak a legújabb irodalomban szerepel ( B Á L I N T , 1991).
Arcája fentiek miatt pontatlanul ismert, bakonyi előfordulását is egyelőre csak három bi
zonyító példány igazolja, amelyeket az M T M Állattárának palearktikus anyaga alapján azo
nosítottunk. Az elsdt — ez lett a vizsgált és determinált bakonyi „ősegyed" — Németh L.
gyűjtötte a Tapolca melletti Fenyds-dombon 1991 júliusának végén. Második példányát — ez a méretében nagyobb tavaszi nemzedékhez tartozik — a Kab-hegyi Külső-Pótlékon fogtam 1992 májusában. A harmadik ogygia 1994. július 31-én a márkói Sáfrány-mezőkről került elő. Azokban a magángyűjteményekben, amelyeket átvizsgálhattam, nem találtam a phoebe-anyagban lapuló ogygia-t. A nagyobb hazai gyűjtemények anyagának felülvizsgálata során állapították meg, hogy a cserszömörcés karsztbokorerddk viszonylag ritka színezdeleme.
Adatainak többsége a Magyar-Középhegység fent említett élőhelytípusaiból származik. A márkói Sáfrány-mezőkről újabb második generációs bizonyító példánya került elő. Sajnálat
tal kellett azonban tudomásul vennem, hogy élőhelyére 1993 tavasza óta nagy mennyiségben raknak le háztartási és építési szemetet.
Veszélyeztetettségével kapcsolatos információink hiányosak, csupán ritkasága ismert tény. A lelőhelyjegyzékben 25 c és 42 a alatt szerepel.
A Vörös Könyv nem említi. Bakonyi státusza: 1.
Varga Z. ssp. kovácsi néven írta le ( G O Z M Á N Y , 1968), mint ökológiai alfajt. Aphoebe tár
gyalásánál felvetett átfedés jelensége tehát az együttes jelenlét bizonyított esete lett, s mivel adott fajon belül ez két alfajra bontva nem lehetséges, a rejtőzködő önálló faj kimutatása vált csak idd kérdésévé.
61. Melitaea trivia (DENIS et SCHIFFERMÜLLER, 1775) Kis tarkalepke (syn.: iphigenia ESP, fascelis ESP.)
Nyugatpalearktikus — pontomediterrán — melegkedveld faj, amely a Bakonyban is elter
jedt. Nagyobb számban a Déli-Bakonyban és a Balaton-felvidéken tenyészik. A Keleti-Ba
kony karsztjellegű, déli fekvésű területein valamivel szórványosabb, az északi területeken pe
dig még ennél is ritkább.
Első nemzedéke május közepétől repül, amely méretét tekintve általában nagyobb, de raj
zolatában kevésbé változó. Ezzel szemben a július végétől rajzó nyári példányok többnyire kisebbek, de mérettűrésük tágabb, olykor a kis boglárkalepkék méretével azonos törpe egye
dek sem ritkák.
Közvetlen veszélyeztetettsége nem áll fenn — s bár bakonyi tenyészhelyeinek elterjedése szakadozott — optimális élőhelyein nagy számban él (Hidegkút, Kab-hegy, Szentgál stb.).
Nem védett. Bakonyi státusza: 5.
A bakonyi trivia a Bécsi-medencéből leírt nevezéktani törzsalakkal azonos. Variabilitása rendkívül nagy, alig található két akár csak közel azonos rajzolatú példány. Ennek megfelelő
en leírt eltérései nagyon ritkák, s nem ismertek a Bakonyból sem, kivéve egy tenyésztési kí
sérlet során létrejött egyedet, amelynek a szárnyközépteréböl a rajzolat teljesen eltűnt, viszont a szegély egységes fekete szegéllyé sűrűsödött (Dietzel coll.).
Rögzített bakonyi lelőhelye: 38 (18. térkép)
1 a,b 14 44 54 80 95
62. Melitaea didyma (ESPER, 1779) Tüzes tarkalepke (1. kép)
Az egész palearktikus régióban elterjedt, de a Brit-szigeteken és Japánban már nem honos.
Mérsékelten melegkedvelő faj.
Kaszálókon, útszegélyeken éppúgy előfordul, mint ligetes erdőkben, nyiladékok és kevés
bé zárt, kevert erdők aljnövényzete felett. Ökológiai valenciájának tágassága következtében könnyen vészeli át a környezetet károsító hatásokat.
A faj nem szorul védelemre. Bakonyi státusza: 5.
Ökológiai változatai az alapszín tónusában térnek el. Tavaszi nemzedékének egyedei — melyek május második felétől repülnek a Bakonyban — egyaránt előfordulnak a nedvesebb, dús vegetációjú völgyekben és a száraz, magasabban fekvő fennsíkokon. Az előbbiek alapszí
ne sötétvörös, a rajzolat erőteljesebb, de egyben elmosódottabb. A másik élőhely típuson színe fakóbb, sárgásvörös, rajzolata élesebb, de gyérebb. A Bakonyban a nyári, augusztusi nemze
déknél a többnyire száraz, sokszor aszályos időszak ezt az élőhelyi szelekciós jelenséget már eltünteti, s egységesebb morfológiájú példányai repülnek mindenütt. Több jel mutat arra, hogy a didyma esetében egy kezdeti evolúcids szétválás indult meg, ami a távoli jövőben va
lószínűleg kiteljesedik.
A szakirodalom ( G O Z M Á N Y , 1968) szerint a hazai didyma eltér a bajorországi törzsalaktól, s az ssp. austria BRYK. alfajhoz tartozik. Ezzel szemben alfaji leválasztást indokló, jelentő
sebb és állandó eltéréseket nem találtam. Mindkét ivar rendkívül változékony, de a két véglet
— erősen visszafogott rajzolatelemek és a dús összemosódó mintázat — között az átmeneti alakok skálája teljes és közel azonos gyakoriságú. így csak extrém aberrációi érdemlik meg a leírással és elnevezéssel egybekötött megkülönböztetést. Ilyen habitusú melanotikus egyede csak egyetlen példányban került eld a hárskúti Gyöngyös erdőrészből (leíratlan eltérés).
Rögzített bakonyi lelőhelye: 46 (17. térkép)
1 a, b, c 22 a, b, c 38 60 78 92
17. térkép: Nappali lepkék elterjedése a Bakonyban 0 Melitaea phoebe (nagy tarkalepke)