Igen ritka euroszibériai faj, amely a '70-es években is csak két-három ízben tűnt fel az ál
talam kutatott területeken. Más Bakony-kutatóktól is egyre kevesebb információt kaptam, 1980 után pedig 1994 júniusáig nem volt adata.
1967-68-ban a Herendtdl keletre fekvő" Som-hegyen még rendszeresen előfordult. Eltűné
sére tulajdonképpen nincs magyarázat, legfeljebb az, hogy kis populációit — gyenge röpké-pességű faj lévén — erdsebben sújtották a nappali lepkéket érd környezeti ártalmak, s az iva
rok találkozási valdszínűsége így könnyen csökkenhetett a kritikus pont alá. A kétgenerációs faj korábban is igen kevés helyen fordult e l d — Bakonybél, Alsdperepuszta, Nyirád környéke és Lesenceistvánd —, mostanra azonban majdhogynem kipusztultnak kell tekintenünk. 1994 júniusában W. Baltruweit hamburgi lepkész az Esztergáli-völgy (Hárskút) déli részén egy friss nőstény példányt fogott. Ez a rendkívül jelentős adat azt a nézetet igazolja, hogy a felha
gyott egykori katonai gyakorlóterek jórészt ismeretlen faunája még szolgálhat biztató ered
ményekkel. A bizonyítottan tenyészd állomány és élőhelye fokozott védelmet érdemelne.
Védett faj. Bakonyi státusza: 0 (1).
A Magyarországon repülő morsei eltér a nevezéktani törzsalaktól, s a Zágráb környékéről leírt ssp. major GRUND-dal azonos.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 12 (4. térkép)
1 b 5 a, d 42 a 54 74 b 86 2 b 24 b 43 58 85 97 a
I I I . család: S A T Y R I D A E Szemeslepkék
1. nem: M e l a n a r g i a MEIGEN, 1828 Sakktáblalepkék 21. Melanargia galathea (LINNAEUS, 1758) Sakktáblalepke (syn. leucomelanos GEOFFR., bitorensis GUILL., melanargia MEIG.)
Pontusi szubmediterrán, semisilvicol faj, előfordul a tárgyalt faunaterület minden pontján.
Július elején a legközönségesebb szemeslepke fajok egyike a délies kitettségű, magasfüves sztyepprétekén. Az Eszaki-Bakonyban valamivel szórványosabban mutatkozik, a többi rész
tájon mindenütt magasabb az egyedszáma. Egyetlen nemzedéke a déli területeken már június elsd hetében megjelenik (Balaton-felvidék), s rajzása augusztus végéig tart. Nőstényei 8-10 nappal később jelentkeznek és hosszú ideig aktívak.
Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5.
A törzsalakkal azonos középhegységi populáció mellett két hazai alfaját említi a szakiro
dalom ( G O Z M Á N Y , 1968). Ezek egyike, az ssp. scolis a Bakonyban gyűjtött példányok kataló
gusában is szerepel ( P O D L U S S Á N Y - T Ó T H , 1981). Véleményem szerint ez a sárgás alapszínű megjelenési forma fenokopikus jellegű, gyakori varietas, a fehér alapszínűek felé számtalan köztes alakkal jelentkezik, s beleillik — szubspecifikus elkülönítés nélkül — a faj változé
konysági skálájába. Mint önálló alfajt nem tekintem bakonyi előfordulásúnak.
SÓ
Változékonyságából eredően sok egyedi eltérését írták le, s ezek között kettd a Bakonyban is előfordul. A var. leucomelas fonákja alul egyszínű fehér vagy vajsárga, és egyértelműen ge
netikai hátterű nőstény varietas. A másik a rendkívül ritka ab. galene — melynek fonákján a szemfoltok erdsen redukáltak, vagy hiányoznak — csupán egyetlen példányban, a Kab-hegy-rdl ismert (leg.:Dietzel, 1992).
2. nem: H i p p a r c h i a FABRICIUS, 1807 Nagy szemeslepkék 2/1. alnem: H i p p a r c h i a FABRICIUS, 1807
A szemeslepkék családjának rendszertanilag talán legtöbbet vitatott genus-subgenus alá
rendeltségi viszonya. Az elmúlt mintegy 30 év során szinte alig látott napvilágot két azonos, generikusan egyöntetű álláspontot tükrözd munka. A nemek generoszisztematikai vizsgálatá
nál arra a megállapításra jutottam, hogy csupán a prioritáselmélet nem döntheti el a nemen belüli rendszertani felosztást.
A Hipparchia FABRICIUS, 1807 genus-szal nem lehet probléma, annak helye — az ide
sorolható fajok morfológiai sajátosságainak közös vonásait tekintve — egyértelmű. Ezen túl
menőén, a szélsőséges állásfoglalásairól és radikális taxonómiai reformjairól ismert K U D R N A
(1986) generikus bontása —- melyet többen átvettek kritikai elemzés nélkül — indokolttá te
szi a revíziót.
A hazai vonatkozásban érintett alnemek közül teljesen feleslegesnek tartom a Parahippar-chia KUDRNA, 1977, a NeohipparParahippar-chia DE LESSE, 1951, a Minois HÜBNER, (1819) és az Arethusana DE LESSE, 1951 alkalmazását. Ezek felállítása és elfogadása bizonyítottan csak azt eredményezte, hogy a szükségességüket váltakozé mértékben elutasíté vagy elfogadó szerzők, az egymást követő munkákban más és más szisztéma szerint, oda-vissza átcsoporto
sítva keverték a generikus névhasználatot. A dryas leválasztása a Minois HÜBNER, (1819) nembe a Satyrus actaea (ESPER, 1780) és a Satyrus ferula (FABRICIUS, 1798) fajok mellől minden ésszerű indokot nélkülöz.
Hübner Eumenis-alneme — ezt egy időben már helyesen alkalmazták, pl. H R U B Y (1964)
—, amelyet 1819-ben állított fel a semele (LLNNAEUS, 1758), az arethusa (DENIS et SCHIFFERMÜLLER, 1775), a statilinus (HUFNAGEL, 1766) és más, hazánkból hiányzó fajok számára, változatlanul érvényben van, a Kódex által ajánlott ésszerűségi szempontokra hivatkozva további bontását szükségtelennek tartom. A Chazara MOORE, 1893 és a Brinte-sia FRUHSTORFER, 1911 alnemek helye és léte nem vitathaté.
Az egyes fajok tárgyalásánál alkalmazott nomenklatúrát — amely minden vonatkozásban az egyszerűséget és az arra való feltétlen törekvést igazolja — a szabályok megtartása mellett, a teljes hazai fajjegyzékben B E R G M A N N (1953) szisztematikája szerint közlöm.
22. Hipparchia (Hipparchia) fagi (SCOPOLI, 1763) Szürkeöves szemeslepke (syn.: hermione L., silene GEOFFR., sigurdrifa FRHST.)
Szubmediterrán xerosilvicol faj, a ritkás cseres-tölgyes karsztbokorerddk jellegzetes szí-nezdeleme. A Bakony nyíltabb, száraz klímájú erdeiben szórványosan található. Kevés adat
tal rendelkezünk, s ezek döntő hányada is a Déli-Bakonybél származik. Egyetlen nemzedéke július elején jelenik meg, rajzása a hónap második felében tetőzik. Nőstényei 8-10 nappal ké
sőbb jelennek meg, de ezek sokáig — még szeptember végén is — repülnek. A '60-as évek végén indult meg gyérülése, több — korábban állandó — tenyészhelyéről eltűnt. Újabb lelő
helyeit találtuk a Márkótól Hajmáskérig terjedd katonai gyakorlóterek néhány pontján.
He-Ivenként nem ritka. Egyedszáma csak a Keszthelyi-hegységben állandd, ahol néhány helyen közönséges ( N É M E T H L.,1991 ex verb.).
A faj viselkedésével kapcsolatban érdekes tapasztalat, hogy sokszor mintegy tucatnyi pél
dány egy bizonyos kiválasztott tölgyfa koronájának belsejében, a törzs 3-4 m-es magasságá
ban összeverődik, miközben a környezd fákon egyetlen példányát sem találni. Többször szét
zavartam ilyen csoportosulást, ahol nősténynek legtöbbször nyoma sem volt, és a fa sem bo
csátott ki csurgó nedveket. Ha ritkán mégis jelen volt a nőstény, annak közelítése, vagy a nászrepülés, sohasem volt észlelhető. A szemeslepkék között az egyetlen, amely — ha forrd és száraz az időjárás — nem idegenkedik az emberi közelségtől és az emberlakta építmények
től. Árnyékot, hűvösséget keresve berepül nyitott teraszokra, nyugodtan repked lakások fo
lyosóin, s a más fajoknál gyorsan jelentkezd „klausztrofóbiának" nyoma sincs. A fajt tehát nem az emberi test kipárolgása vonzza, mint rokon fajait (circe, semele).
Nem védett. Bakonyi státusza: 4.
Igen kevés leírt eltérése közül a Bakonyban eddig egyet sem gyűjtöttek. A hazai népesség nem tér el a karintiai (Ausztria) törzsalaktól.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 37 (7.térkép)
1 b 12 37 56 79 98
— Hipparchia (Hipparchia) hermione (LINNAEUS, 1764) Hegyi szemeslepke (syn.: jurtina HUFN., alcyone SCHIFF., aelia HFFMGG.)
Ennek a nyugatpalearktikus fajnak az említését azért tartom szükségesnek, mert előkerü
lése a Bakony területén az úgynevezett zárójeles fajok közül talán a legvalószínűbb. Elsősor
ban a Keszthelyihegységben várható, hogy tenyészése előbbutóbb kimutatható lesz. G O Z
-M Á N Y (1968) hasonló szellemben foglalt állást. Karintiában már meglehetősen ritka. Az előző
fajtól csak kevéssé különbözik, így reptében összetéveszthető azzal, mérete azonban kisebb.
2/2. alnem: B r i n t e s i a FRUHSTORFER, 1911
23. Hipparchia (Brintesia) circe (FABRICIUS, 1775) Fehéröves szemeslepke (syn.: proserpina SCHIFF.)
Déli kontinentális, többközpontú mezoxerofil faj, amellyel a Bakonyban is mindenütt ta
lálkozhatunk. Legnagyobb példányszámú populációi a Déli-Bakonyban tenyésznek (Kab-hegy, Vászoly környéke, Szentgáli-hegyek, Agártető stb.). Rajzása június közepe után kezdő
dik, s egyedszáma július elején tetőzik. A nőstények száma is ekkor kezd gyarapodni, de ezek sokkal passzívabbak, mint rokon fajának (H.fagi) nőstényei, így ritkán gyűjthetők. Teljesen legyengült példányai még szeptemberben is repülnek. Kedvelt tartdzkodási helyei a déli fek
vésű erddszélek, a köves, nem portalanított utak, útpadkák és a ritka növényzetű, szabad ta
lajfelületű, sztyeppfüves rétek. Azok közé a fajok közé tartozik, amelyek már a késd délelőtti órákban kezdenek elhúzódni a közvetlen napfény elől, s egyre többet tartózkodnak félárnyék
ban, az erddszéli fák törzsén.
7. térkép: Nappali lepkék elterjedése a Bakonyban
# Hipparchia (Brintesia) circe (fehéröves szemeslepke)
^ Hipparchia (Hipparchia) fagi (szürkeöves szemeslepke)
• A két faj együttes előfordulása
Veszélyeztetettsége az általános környezeti ártalmakon túl még abban is jelentkezik, hogy mivel szívesen repked utak mentén — így az aszfaltozottak murvás padkáin is — az ott csa
pongd egyedek nagy számban esnek áldozatul a gépjárműforgalomnak. Sokat zúznak össze az erdészeti gépjárművek is, mivel a lepke szívesen szívogat földutakon, az erdei emlősök ürülékén, s ilyenkor ébersége csökken. Hernyója fűféléken (Holcus és Poa sp.) él, így a bar
bár rétégetések is hozzájárulnak gyérüléséhez.
Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5 (4).
A Kárpát-medencében — s így a Bakonyban is — a törzsalaktól eltérd alfaj, az ssp. ille-cebra FRHST. tenyészik. Bár léteznek eltérései, morfológiailag nem igazán változékony, s a Bakonyból sem ismertek változatai.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 45 (7.térkép)
1 a,b 12 34 52 68 92
24. Hipparchia (Chazara) briseis (LLNNAEUS, 1764) Tarka szemeslepke (syn.: janthe ESR)
Nyugatpalearktikus, többközpontú faunaelem, a száraz, napsütötte nyílt területek jellegze
tes nappali lepkefaja. A környezeti tényezőkkel szemben nagyon igényes, előfordulása loká
lis, ezért bakonyi lelőhelyadata kevés. Igaz ez mindazok ellenére, hogy a Veszprém-Devecse
ri-árok mentén és főleg a Várpalotai-fennsíkon található száraz erdők és lejtősztyeppek a bri
seis legoptimálisabb élőhelyei. Ebben a sávban nem nagy számban ugyan, de mindenütt talál
kozhatunk a lepkével. Valószínűnek látszik, hogy a Bakony klímája már kissé hűvös számára, nagyobb mértékű rajzás csak egyes években tapasztalható.
Repülésének kezdete nagyon változó, olykor már július első hetében, máskor a közepe után indul rajzása, és szeptember végéig láthatd. Legnagyobb populációi Hajmáskér-Öskü térségében találhatók, itt augusztus első felében gyakori. Más bakonyi lelőhelyein többnyire csak egyes példányai kerülnek szem elé. ADéli-Bakonyban és a Balaton-felvidéken a klíma
viszonyok kedvezőbbek, azonban a megfelelő élőhelyek száma kevesebb, így populációi gyérszámúak. Csak Szentkirályszabadja mellett, a lejtdsztyeppeken gyakoribb.
Veszélyeztetettsége közvetlenül nem áll fenn, mivel élőhelyei nem emberközeliek, kultúr
termeteken nem él, és a vegyszeres növényvédelem károsító hatását sem érzi. Az utóbbi évek visszafogottabb katonai tevékenysége, a hadgyakorlatok által megzavart területek csökkené
se, bizonnyal több ott éld faj megerősödését fogja eredményezni.
Védett faj. Bakonyi státusza: 4.
Viszonylag nagyszámú elnevezett eltérése közül a Bakonyban csak az ab. punctata AIG
NER került eld több példányban. Ennél az eltérésnél az elülső szárnyon a típusrajzolattal szemben plusz pupillás foltot találunk. Alfajilag az ssp. pannonica MOUCHA et VARIN rassz-szal azonos.
8. térkép: Nappali lepkék elterjedése a Bakonyban
£ Hipparchia (Chazara) briseis (tarka szemeslepke)
^ Satyrus dryas (fekete szemeslepke)
• A két faj együttes előfordulása
Rögzített bakonyi lelőhelye: 26 (8.térkép)
1 a,b 7 24 a 57 c 92
3 b 8 25 c,g 58 95
4 a, b, c 11 a 33 59 96
5 a, c 13b 37 74 b 97 a,b
6 a, b, c 14 47 88 98
2/4. alnem: E u m e n i s HÜBNER, 1819
25. Hipparchia (Eumenis) semele (LLNNAEUS, 1758) Barna szemeslepke (syn, : danae HUFN.)
A palearktikus régió nyugati részében elterjedt, policentrikus szubeuryök faj. A Bakony
ban sokfelé előfordul, előszeretettel repül sziklagyepek és erdőközeli, kopár lejtősztyeppek felett. Látszólag ellentmond az előbbieknek, de ugyanúgy jól érzi magát az árnyékmozaikos erdei utakon is, ahol állati ürüléken szívogat. A mozdulatlan emberi testre — néhány körbe
repülés után, miközben lokalizálja a kipárolgás forrását — nyugodtan rászáll, s ezután már azt mozgásban is követi. Tipikus etológiai jelensége a rögzített illattal való megbarátkozás-nak, mely később erős vonzó hatást gyakorol a faj egyedeire. Egyébként rendkívül éber, ria
dozó természetű. Fatörzsre telepedve, leengedett hátsó szárnyaival tökéletesen rejtőzködik, de ezt az előnyt nem használja ki, mert ha már 3-4 méterre megközelítjük, felröppen.
A '70-es évek második felétől egyedszáma fokozatosan csökkent, s ez a folyamat jelenleg is tart. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy nagymértékű megfogyatkozása csak ott szem
betűnő, ahol a motorizált turizmus és az erdőtelepítések vegyszeres gyomirtása is előtérbe ke
rült. A Bakony néhány pontján, ahol háborítatlansága még fennáll — például az Északi-Ba
kony déli irányban kifutó völgyei, azok köves útjai, tisztásai vagy a felhagyott lőterek — ott július elején tömegesen fellép. Szívesen tartózkodik a 3-4 évnél nem idősebb telepítésű erdei-és feketefenyvesek alacsony lombszintjében, erdei-és a köztes sávok mélyen lazított, jórerdei-észt még gyommentes talaján is. Ezeken a helyeken egyedszámukat a vegyszeres erdőápolás erősen megritkította.
Nem védett faj. Bakonyi státusza: 4 (5).
Variabilitása bakonyi példányain nem mutatkozik, leírt aberrációi közül az ab. punctata AIGNER néhány egyede ismert. A szakirodalom a hazai semele-i az ssp. tenebrosa STDR. al
fajjal azonosítja ( G O Z M Á N Y , 1968).
Rögzített bakonyi lelőhelye: 40 (9.térkép)
1 a, b, c 12 36 66 80 95
2 a, b, c 13 a 37 67 82 96
3 a , b 18 a, b 42 a,b 69 a, b 85 97 a,b
4 a, b, c 22 a,b 47 73 86 98
5 a, b, c 25 a, b, c, g 52 74 a,b 87 99
6 a, c 33 57 a, b, c 77 91
7 35 58 79 93
9. térkép: Nappali lepkék elterjedése a Bakonyban 0 Hipparchia (Eumenis) semele (barna szemeslepke)
^ Hipparchia (Eumenis) arethusa (közönséges szemeslepke) H A H . semele és a H. arethusa együttes előfordulása O Hipparchia (Eumenis) statilinus (homoki szemeslepke)
26. Hipparchia (Eumenis) statilinus (HUFNAGEL, 1766) Homoki szemeslepke (12. kép) (syn.: fauna SULZ., allionia FABR., actaea DE VILLIERS)
Mediterrán areájú, psammophil (homoki) éldhelytípushoz kötdddfaj. Bakonyi tenyészése csak a fenydfdi dsfenyves környékén bizonyított.
Schmidt A. 1908-ban fogta a fajt — feltehetően az dsfenyves-tölgyes területén —, majd hosszú idd után Tallds R 1956. július végén ismét megtalálta. Az újabb fenydfdi kutatások azonban már nem hoztak eredményt ( R É Z B Á N Y A I , 1979). Ezt a sajnálatos körülményt számos bakony-kutatónak tudomásul kellett venni, mivel rendszeresen, minden lehetséges időinter
vallumban kerestük a fajt, de eredménytelenül. Fenyőfőről vald ismételt előkerülése közel 40 év hiábavaló keresése után valószínűtlen, a Bakony más pontjain pedig életfeltételei alig, vagy egyáltalán nem adottak. Tenyészése esetleg Kdvágóörs-Salföld homoktakaróján kép
zelhető el, viszont itt elég alapos kutatómunka folyt, így a reményre nem sok okunk van.
Mint azt már korábban említettem, Bezsilla L. 1967. évi Veszprém környéki gyűjtésének leadott anyagában megtaláltam a statilinus-í, Veszprém, Tekeres-völgy lelőhelyi adattal. Az anyagot — nem csak a statilinus-szaX szemben fennálló kétségeim miatt — úgy faunisztikai, mint egyéb tudományos célra alkalmatlannak ítéltem, így ezt az adatot az elterjedési térképen mellőztem.
Fentiek alapján a statilinus-i kipusztultnak, vagy feltehetően kipusztultnak kell tekinte
nünk, s esetleges előkerülése esetén a legmesszebbmenő védelmet kell számára biztosítani.
Nem védett! Bakonyi státusza: 0(1).
A Kárpát-medencében repüld statilinus az ssp. norica VTY. alfajhoz tartozik.
Rögzített bakonyi lelőhelye: 1 (9. térkép) 82
27. Hipparchia (Eumenis) arethusa (DENIS et SCHIFFERMÜLLER, 1775)