A FELDOLGOZÁS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ levéltári ForráSoK
A levéltári forrást Békés vármegye nemesi közgyűlésének iratanyaga (1715–
1849) (MNL BéML IV. A. 1.) adja. A megnevezett fond tíz állaga közül három, illetve lényegében kettő az, amely a nemesek beköltözéséhez kapcsolódó elemzés alapját képezi.
Az egyiket az 1715–1849 közötti közgyűlési jegyzőkönyvek teszik ki – a) állag –, amelyeket az 1790-es évekig főként latinul, majd azt követően ma-gyarul vezettek. Ez főként a vármegyéhez befutó és a vármegyétől kikerülő összes folyamodványt, kérelmet, határozatot stb. tartalmazza. (A jegyzőköny-vek fogalmazványai 1792-től a közgyűlési iratok közt is megtalálhatók.) A jegyzőkönyvekben való tájékozódást külön repertórium (név-, hely- és tárgy-mutató) segíti.
A b) állagban a már említett közgyűlési iratok találhatók, amelyek a fel-sőbb hatóságoktól érkezett leiratokat, a vármegyék átiratait, a szolgabírók, települések, egyének beadványait, az ezekkel kapcsolatban hozott határoza-tokat, valamint a vármegyét érintő összeírásokat, kimutatásokat és nyilván-tartásokat foglalja magában. A fontosabb iratokhoz segédletként a levéltáro-sok és a helyi történészek által készített cédulagyűjtemény áll rendelkezésre.
A harmadik és egyben leghiányosabb, épp ezért kevésbé informatív álla-ga éppen a nemességi iratgyűjtemény – j) állag –, melynek nagy része elpusz-tult,90 így csak az A és B betűvel kezdődő nevekhez tartozó iratokat őrzi.
Ebből adódóan alapjában az első két állagon belül találjuk a megyében élő nemeseket és a minket érdeklő nemességet igazoló iratokat, továbbá a vár-megye részéről történő bizonyítási eljárás feljegyzéseit. A megyébe leteleped-ni kívánó nemesnek – amennyiben nemesi jogaival továbbra is élleteleped-ni kívánt –
90 Scherer, 1938. I. 381.; Szabó F., 1974. 559–571; Uő, 1982. 275–286. Az 1801-ben pusztító hatal-mas tűzvészben a levéltári anyagok közül a főispáni lakházban lévő iratok elégtek. A levéltár tűzbiztos helyiségeit viszont nem érte kár. Feltehetőleg ez még nem érintette a nemesi irato-kat, amelyek valószínűleg a II. világháború alatt vesztek el.
fel kellett mutatnia nemesi bizonyságlevelét (littera testimonialis).91 A kérelme-ző ebben a hiteles tanúsítványban igazolta a vármegye közgyűlése előtt, hogy a nemesek közé tartozik, majd a befogadó vármegye ez alapján hirdette ki és iktatta be saját nemeseinek a sorába. Tanúsítványként vagy a család nemesi adománylevelét mutatta be, és igazolta a nemességszerző őstől való szárma-zását, vagy az előző lakhelye szerinti megyétől kérte ki nemességét bizonyító iratait. A kétségtelen elismerés érdekében – a bizonyítási eljárás részeként – tanúvallomásokat, anyakönyvi kivonatokat és családfákat is bejegyezhettek a jegyzőkönyvbe. Egy-egy ilyen igazolási eljárás viszont időt igényelt, hiszen a folyamodó levelének kikérésétől, a megyéhez történő benyújtáson és vizsgá-latokon át, egészen a jegyzőkönyvbe történő teljes jogú nemesként való elis-meréséig évek telhettek el. Kétséges igazoláskor az eljárás ideje még tovább húzódhatott. Vitathatatlan nemesként a megye közgyűlési jegyzőkönyvébe beiktatva vált a megye teljes jogú (publicatus) nemesévé. Sikertelen igazolás esetén vagy igazolás hiányában vélt (praetensus) nemes maradt.92 A jegyző-könyvbe nemcsak beköltözésekor történhetett bizonyságlevelének bemásolá-sa, hanem a nemes elköltözésekor önmaga vagy le/elszármazottainak igazolá-sa végett ugyanúgy bemásolták testimoniálisát.
A megyében tartózkodó nemesekről az ott készült név szerinti összeírá-sok nyújtanak képet, amelyeket a vármegye a tisztújítáösszeírá-sok alkalmával készí-tett a választói névjegyzék összeállításának céljából. A tisztújítás rendjét köz-pontilag csak az 1723. évi 56. és 58. törvénycikk93 szabályozta. Központi sza-bályozás hiányában lényegében a megyék döntöttek a restauráció menetéről,
91 Lengyel A., 1942. 5. III. Károly 1723-ban rendelkezett a nemesi jog vizsgálatáról. A nemesség igazolásához alkalmasnak vagy elégségesnek számítottak a királyi birtokadományról szóló oklevelek, az adományozott címeres nemeslevelek, a hiteles bizonyságlevelek, a hiteles tanú-vallomások és egyéb királyi eredetű vagy hitelt érdemlő okiratok. Nem bírtak bizonyossággal a fejedelmi armálisok vagy adománylevelek, a nádori adományok – ha nem tartalmaztak be-iktató vagy visszahelyező rendelkezést –, az esküvel meg nem erősített tanúvallomások, a ki nem hirdetett vagy újabb keletű megyei hozzájárulás nélkül kiadott címeres nemeslevelek, továbbá a hitelt nem érdemlő és gyanús okiratok.
92 Lengyel A., 1942. 11–12. 1774-ben Mária Terézia új eljárásként vezette be az úgynevezett ne-mességigazoló pereket (processus legitimationis vagy productionalis). A vármegyei ügyész jogkö-rébe tartozott a nemesi jogok és kiváltságok elismerése, illetve kétség esetén a nemes ellen bizonyítási per indítása. Első fokon a vármegyei törvényszék, másodfokon a Helytartótanács, legfelsőbb fokon pedig a Magyar Királyi Udvari Kancellária felterjesztése alapján a király döntött. Nehezebb és ritkább volt az úgynevezett gyökeres bizonyítás, amikor a nemesnek az eredeti királyi adománylevél vagy armális felmutatásán túl a nemességszerzőtől való törvé-nyes és egyenes ági leszármazást is igazolnia kellett. Könnyebb volt a nemesi előjogokkal való élésének a kimutatása, amikor a nemesnek az eredeti okiratok mellett az állandó gyakorlat fennforgását kellett hatvan évre visszamenőleg bizonyítania. Implom, 1971. 214. A megye közgyűlése 1834-ben rendelkezett arról, hogy a praetensus nemesek mindaddig nem vétetnek adó alá, amíg nemességük bizonyítására kiszabott határidő le nem járt. Így a bizonyítási eljá-rás határidejének egy évet szabtak, ha valaki addig nem mutatta be igazolólevelét, akkor ne-mesi bizonyító pert indítottak ellene.
93 1723. évi 56. és 58. törvénycikk. Magyar Törvénytár, 1657–1740. 617–618.
technikájáról, a választásra jogosultakról és a szavazók köréről. A tisztválasz-tás időpontjának a kitűzése után a megye közgyűlése elsőként a szavazásra jogosultakat, illetve a korábbi szavazók felülvizsgálatát rendelte el, majd a rendszabályok kidolgozására bizottságot állított fel. A bizottság javaslatainak megvitatása és elfogadása után ellenőrizték a szavazók összeírását, hiszen ezek pontatlansága állandó gondot jelentett. Ezeket a lajstromokat járáson-ként, nagyobb járások esetén vidékenként írták össze. A megyei és járási ösz-szesítések hiányai és átfedései miatt egy választó több összeírásban is szere-pelhetett, hiszen gyakran nemcsak a lakóhelyükön tüntették fel őket, hanem ott is, ahol birtokkal rendelkeztek. Azaz, ha a megyén kívül lakott, de a me-gyében birtokkal bírt, bekerülhetett a választók közé. A szavazói kör tisztázá-sa után a jelöltek állítátisztázá-sa és maga a választás következhetett.94
Békés megyében 1790 után – 38 évnyi szünetet követően – 1828-ban tar-tottak újra restaurációt.95 A megyében mindösszesen három választói név-jegyzék maradt fenn: az 1837-es tisztázott, az 1843-as és 1846-as pedig fogal-mazványban, nem tisztázott formában. 1832-ben96 a bizottság jelentése szerint a fő- és alszolgabírók külön kategóriákban, járásonként írták össze a várme-gyében lakó kétségtelen birtokos és birtoktalan nemes urakat, a megyén kívül lakó, de itt értékkel bíró publikált nemeseket, a nemes urak özvegyeit (a nem nemes férfival házasságot kötött nemes asszonyokat kizárva), illetve a törvé-nyes korú nemes fiúkat.97 Ezenfelül a kétséges nemesek, az állandóan
megyé-94 Molnár András, 2000. 64–71.
95 Héjja, 2002. 19–21. A megye újjáalakításakor Löwenburg János Jakab lett a főispán (1699–1732), aki nem volt közvetlen kapcsolatban a megyével, annak irányítását ugyanis az alispánra és a nyolcfős tisztikarra bízta. A tisztviselőket többnyire évről évre megerősítette posztjukon, vagy önkényesen elmozdította őket onnan. Löwenburgot főispáni székében Harruckern János György követte (1729/32–1742), aki szintén élni kívánt a tisztviselők kinevezésének jogával.
A tisztújítás így esetlegessé vált, és majd csak 1790-ben kerülhetett sor a tisztviselői kar meg-újítására. Az 1790. évi tisztújítás emlékezetes maradt a megye számára, mert ezután újra 38 évet kellett várni a következőre. 1828-ban a felső helyről jött rendelkezés és a belső igény együttes hatásaként tartották meg a restaurációt, ami burkoltan elismerte a vármegyei ellen-állás sikerét. Ezt követően 1832-ben, 1837-ben, 1843-ban és 1846-ban került sor újra megyei restaurációkra. Héjja, 2009. 103. Ez időszak alatt főispán volt Lovász Zsigmond (1791–1801), szentgyörgyi Horváth Zsigmond (1802–1808), br. Bedekovich Ferenc (1809–1825) és Lánczy József (1825–1836).
96 MNL BéML IV. A. 1. a. 272/1833. A szavazati joggal rendelkező, de a szavazástól távol maradó nemes átruházhatta szavazatát egy másik nemesre vagy egy közismert személyre. Később annyiban módosították ezt, hogy bárkit megjelölhetett ebből a célból, de csak törvényes mó-don elkészített dokumentum felmutatása mellett tehette ezt meg.
97 MNL BéML IV. A. 1. a. 1333/1832. A bizottsági jelentésre a megye a következő határozatokat hozta: a 24 esztendőt ért nemes fiúkat írhatták be a jegyzékbe, a 16 évesek közül pedig azokat, akik emancipálva voltak. Későbbi pontosítás szerint, ha nem töltötte be a 24. évét, atyai hata-lom alatt állt, szüleivel egy helyen élt, de valamilyen hivatalt vagy szolgálatot viselt, akkor beleszólhatott a tisztválasztás lefolyásába. A kétséges nemeseket azzal a feltétellel vették fel, hogy a szolgabírók minél hamarabb követeljék meg tőlük a nemességet igazoló papírjaikat, és állapítsák meg, hogy tekinthetők-e egyáltalán kétségtelen nemeseknek. Erdmann, 1989. 217.
Haan Lajosnak – Csaba evangélikus lelkészének, a megye történetírójának – az édesapja 1843-
ben lakó haszonbérlők és az egyház élén állók kerültek be a névjegyzékbe.
1837-ben azonos kategóriák felállítása és szabályozás mellett készítették el a névjegyzéket azzal megjegyzéssel, hogy azokat, akik özvegyek lettek, vagy a megyébe költöztek, szintén jegyzékbe kell venni.98 1843-ban néhány ponto-sító megjegyzés mellett megismételték a korábbiakat.99
A KÖLTÖZÉSEK FELDOLGOZÁSÁNAK MÓDSZERE éS Az AdAttáBlA FeléPítéSe
A megyébe beköltöző, a megye előtt igazolt nemes férfiakat a megye települé-seihez kapcsolva – azon belül a bevándorolt nemes kiindulásának vélt megyé-je szerint csoportosítva – rendszereztük. A következőkben az adatgyűjtés és az abból készült statisztika elkészítésének szempontjait és ennek esetleges korlátoltságait, hiányosságait ismertetjük, hiszen megállapításaink ezen ki-mutatás alapján születtek meg.100
ban inkább lemondott nemességéről, és elfogadta az adófizetői státuszt, mintsem hogy részt vegyen az igazolási perben.
98 MNL BéML IV. A. 1. a. 333/1837. és 658/1837. A választói névjegyzék elkészítésekor többször felvettették a honoráciorok felvételét, de ez a javaslat elutasításra került. Heckenast, 123.
(1989) 3–4: 427–441., 430. Az 1840-es évekre a honoráciorréteg a politikai érdeklődés homlok-terébe került. Szavazati jogukkal, azaz a politikai hatalomban való részesedésük kérdésével közgyűlési viták, hírlapi polémiák foglalkoztak, a kérdés egybeolvadt a polgári jogegyenlő-ség problémájával is. A hosszas vita gyér eredményeként születtek meg az 1844. évi 4. és 5.
törvénycikkek, amelyek a nem nemesek birtok- és hivatalképességéről rendelkeztek. A ne-messég és a nem nemes értelmiség összeolvadása a kiegyezés korára ment végbe. mnl BéML IV. A. 1. a. 724/1837. A tisztválasztás lebonyolítására járásonként egy-egy bizottságot hoztak létre, tehát összesen kettőt (a békési és a csabai járásra). A voksok beszedésére szek-rényt állítottak fel a szőnyegfal mögött. A voksoláshoz szolgáló eltérő színű golyókból a csa-bai járáshoz 502 darabot, a békésihez 362 darabot készítettek. MNL BéML IV. A. 1. a.
1661/1836. A tisztújításkor felmerülő kicsapongások megoldására a megye külön bizottságot állított fel, hiszen a központi szabályozás hiányában a megyének kellett megküzdenie a visz-szaélésekkel. A bizottság tagjai: Esterházy Mihály, Vidovich György, Wenckheim Béla, Csepcsányi Tamás, Stachó János, Szombathelyi Antal volt. MNL BéML IV. A. 1. a. 1895–
1839/1840. Megismételték a korábban már közzétett lebonyolítási szabályokat. A kicsapon-gások elleni tiszti ügyvédnek Farkas Gábort, szolgabírónak Kállay Ignácot, esküdtnek Kiss Pétert, jegyzőnek pedig Tessedik Károlyt tették meg.
99 MNL BéML IV. A. 1. a. 1137/1843. A szakadatlan nemesi joggal élők a listán maradtak. A tör-vényes korú fiúk esetén a korhatárt 18 évnél húzták meg. Összeírták az egyházi személyek közül minden bevett vallást követő, a helyi egyházi intézmény élén álló személyeket, ide nem értve azok segédjeit. A kétséges nemesek közül továbbra is azokat vették fel a jegyzék-be, akik bizonyító irataikat felmutatták vagy előterjesztették. A hitelesítő levelek a szolgabí-rák és az esküdtek által kerültek beadásra és beazonosításra.
100 3. táblázat: A Békés vármegyébe betelepült nemesek statisztikája. Lásd a 313–314. oldalt.
Az adattáblába elsőként a Békés megyébe bevándorolt nemesek kerültek.
A megyében megfordult nemesi családnak az a tagja került ide, aki a megyé-ben legelső ízmegyé-ben igazolt – esetlegesen a család más tagjaival együtt.101 Az adatok rendszerezésének és egyáltalán a statisztika megvonásának egyik sar-kalatos kérdése volt, hogy megyében igazolt nemeseket mi alapján soroljuk be a kiindulás helyéül megjelölt megyéhez. A legpontosabb a születési hely szerinti besorolás lenne, amely viszont hatalmas további munkát feltételezett volna. Az adattábla összeállításakor nem vetettük el ezt a szempontot – és még ha viszonylag kevés helyen is –, de a születési hely szerint is rögzítettük a megye előtt igazolt nemeseket.102
Milyen más módszerrel élhetünk a kérdés megválaszolásához? A megol-dást a Békésben felmutatott bizonyságlevél jelentette, amelyet vagy a kérel-mező, vagy a nagyapa, és leggyakrabban az apa igazolt nemesi származása jogán adott ki az adott vármegye. Azaz a folyamodó nemest ahhoz a megyé-hez kapcsoltuk, amely a nemesi igazolását kiadta, majd azt jelöltük meg „ki-induló megyéjének”. Természetesen ez statisztikai pontatlansághoz vezet, hiszen a születési hely megyéje és az igazolólevelet kibocsátó megye nem fel-tétlen esett egybe. Ennek pontosítása kétségtelenül további kutatást igényel.
A besorolást illetően még egy fontos megjegyzéssel kell élni, hiszen a másik fő kérdés az volt, hogy milyen szempontok szerint kapcsoljuk a megye valame-lyik településéhez az igazoló nemeseket. A statisztika ezen a ponton is pontat-lan, jelen vizsgálat ugyanis nem számol a megyén belüli költözködéssel. Azaz az igazoláskor megnevezett település, a tényleges lakhely, az alkalmazás he-lye vagy épp a választói névjegyzék szerinti helység más és más Békés megyei települést jelölhet, ezért a személyek bejegyzése itt is több megfontolás szem előtt tartása mellett történt. Elsősorban az igazoláskor megjelölt helységet vet-tük alapul, ha erre nem történt megjegyzés, akkor – lehetőség szerint – az első szolgálati hely alapján jegyeztük fel. Ha ugyanannak a családnak egy-egy tag-ja más-más településre érkezett meg, akkor ők külön számítva kerültek be a statisztikába. A fenti megfontolások szerint készült a „Város, ahonnan érkezett”
megnevezésű kategória, ahol a születési helyeket, illetve – hol a családtörténe-ti munkákban, hol a nemesi közgyűlési jegyzőkönyvekben olvasható igazoló-levelek, tanúvallomások során megnevezett – településeket, vándorlási hely-színeket jelöltük meg.
Az igazolt nemesek tisztségét és mesterségét – amennyiben erre vonatkozó információ rendelkezésre állt – is rögzítettük. Az igazgatási pályafutások fel-térképezésében szintén nagy segítséget jelentett Héjja Julianna Erika adattára, amely lehetővé tette a vállalt hivatali szolgálatok rögzítését, valamint azok kez-detének és végének feltüntetését. Emellett a beíratás évét is feljegyeztük, amely
101 A családnevek helyesírása a szakirodalomban és a levéltári forrásokban sokszor eltérést mu-tatott, ezért a legtöbbször előfordult írásmódja szerint közöltük azokat.
102 A családtörténeti munkák adatait, illetve legfőképpen a Héjja Julianna Erika által közölt szü-letési és halálozási dátumokat, valamint helyeket használtuk.
azt az évszámot jelölte, amikor is a bevándorolt nemes bizonyságlevelét a ne-mesi közgyűlési jegyzőkönyvbe beiktatták. Itt igyekeztünk a család igazolásá-nak a legelső évszámát megnevezni, ahol ez hiányzott, ott csak a bevándorolt nemes leszármazottjainak az igazolása került be. Ezek a későbbi tanúsítvá-nyok viszont gyakran említik az első igazolás időpontját és a családból első-ként igazoló tagjának a nevét, hiszen az utódok sokszor erre hivatkozva kér-ték nemességük elismerését a megyékben. Egy-egy család megyén belüli elis-merésének követésében ezek nagy segítséget nyújtottak. Ezen korábbi igazo-lások miatt szükséges külön megjegyzéssel élnünk az elemzés időkeretére vonatkozóan. Alapvetően ugyanis az 1790 és 1848 közötti nemesi közgyűlési könyvekből kigyűjtött bizonyságlevelek évszámaival, személyeivel dolgoz-tunk, de ha ismert volt előbbi igazolás – akár levéltári forrásból, akár szakiro-dalomból –, akkor ezeket az adatokat is felhasználtuk. A vizsgálat legkorábbi igazolásai így az 1730-as évek elejéről származnak.103 Ha az időkeretünk kez-detét nem is, de végpontját 1848-ban határoztuk meg.
A nemesek kibocsátó megyéi
Az adattáblába körülbelül 283 család,104 illetve összesen 357 nemes személy ke-rült be,105 akik 44 megyéből érkeztek meg Békés megye valamelyik településé-re. Az érintett megyék közül az igazolások szerint első helyre kerülő Bihar vár-megyét (49 igazolt nemessel) sorrendben Pest-Pilis-Solt (29), Turóc (23), Sza-bolcs (19), Heves- és Külső-Szolnok (17), majd Liptó vármegye (16) követi.106
Az élmezőnyben tehát egyfelől a Békés megyét északról határoló szom-szédos, másfelől az észak-magyarországi megyék kerültek. A kibocsátó
me-103 A Névery család egyik ága 1732-ben, az Almássy és a Tomcsányi család 1733-ban igazolt Békés megye előtt.
104 Az elbizonytalanító rokoni átfedések miatt beszélünk a családok körülbelüli számáról.
105 ezt a számot a bevándorolt nemes személyek számának összeadásával kaptuk meg. Ha több személyről: apáról és fiáról, fiairól vagy testvérekről volt szó, akkor mindegyik külön-külön került bele az összegzésbe.
106 Szijártó, 2006. 57–90. Párhuzamként használható Szijártó Somogy megye betelepülésére vo-natkozó vizsgálata, amelyben a szerző egyrészt a bevándorlás méretére – a bevándoroltak és a már Somogyban születettek arányára –, illetve a bevándorlás irányára fókuszált. Somogyba döntően dunántúliak érkeztek, vagyis az északabbról érkezők nagyobb része nem jutott el Somogyba, legalábbis az első generáció biztosan nem. Ha a Dunántúl újratelepülésében Észak-Magyarország területei játszottak szerepet, akkor az valószínűleg az észak-dunántúli megtelepedés közbeiktatásával valósult meg. Az elemzés szerint a Dunántúlon születettek közel fele Zalából és Vasból érkezett Somogyba. A két vármegye súlya könnyen jelentheti azt, hogy a 16. századi somogyi őslakosságnak az északnyugati volt a természetes menekü-lési iránya a török elől, s az ő utódaik, illetve az áttelepülésük révén felduzzadt zalai–vasi népesség megfelelő hányada húzódott vissza a török uralom alól felszabadult somogyi terü-letekre. A folyamat a kiváltságosoknál könnyebben figyelemmel kísérhető. A beköltözés ilyen értelemben az oszmán hódítás elől történő, feltehetően jelentősebb mértéket öltő, ter-mészetes ellenmozgásnak, az egykori menekültek utódainak a visszaáramlásának tekinthető.
gyék nemeseinek százalékos aránya is ezt támasztja alá: a szomszédos me-gyék 33,5%-ot, az észak-magyarországiak 42,9%-ot, a dunántúliak 11,5%-ot, az erdélyiek 10,7%-ot, a „délvidéki” megyék 1,4%-ot képviseltek a migráció-ban.107 Ez az arány több információt is hordoz magában: egyrészről – ami eddig is ismeretes volt előttünk – az észak-magyarországi megyék túlsúlyát jelzi, másrészről e megyék mellett a szomszédos megyék kiugró százalékos értékeire is felhívja a figyelmet. Még annak dacára is, hogy előzetes várakozá-sunk szerint számoltunk a szomszédos megyék számottevő kibocsátásával.
Harmadrészről tájékoztat – amit viszont eddig kevésbé érintettek hasonló vizsgálatok – a dunántúli megyék és nyomukban az erdélyi megyék szerep-vállalásáról a nemesség vándorlásában. Negyedrészről pedig rávilágít arra, hogy a nem túl helyesen itt „délvidékinek” nevezett megyék nemesei csak töredékét teszik ki a beköltözötteknek. A migráció iránya tehát az ország egé-szét nézve főként dél-délkeleti, egy kisebb mértékű nyugati és keleti áramlat-tal párosulva, amely szintén „délies” irányultságú. „Visszáramról”, azaz dél-ről észak felé irányuló vándorlásról – jelen vizsgálat tanulságai szerint – nem beszélhetünk. A vándorlás tendenciái így tökéletesen beilleszthetők a kor-szakban jellemző migráció irányaival.
A Békést övező – főként az északi szomszédos – megyék mindenképp kö-zelebbi vizsgálatot érdemelnének, hiszen szerepük a mellékelt térképen is szé-pen kirajzolódik.108 Az igazolásokat tekintve ez helytálló is, de – ahogyan fen-tebb már említettük – a családok korábbi kihirdetéseit is próbáltuk figyelemmel kísérni. A levéltári források 30 esetben tértek ki a megyében történt közzétételt megelőző nemességpublikálásokra. A harmincból 18 észak-magyarországi, 4 nyugat-magyarországi, 6 erdélyi és 2 szomszédos megye jelölhető meg korábbi igazolólevelek kiadójaként.109 Azaz a szomszédos megyék bevándorló
nemes-107 A szomszédos megyékhez (Heves- és Külső-Szolnok, Pest-Pilis-Solt, Csongrád, Csanád, Arad, Bihar) 119 igazolt nemest regisztráltunk. Az érintett észak-magyarországi megyék (Pozsony, Komárom, Nyitra, Trencsén, Turóc, Liptó, Árva, Abaúj, Zólyom, Bars, Gömör-Kishont, Hont, Nógrád, Borsod, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung, Zemplén, Sáros, Szepes) 152 igazolt nemessel szerepelnek. (A továbbiakban ezeket a megyéket értjük
nemes-107 A szomszédos megyékhez (Heves- és Külső-Szolnok, Pest-Pilis-Solt, Csongrád, Csanád, Arad, Bihar) 119 igazolt nemest regisztráltunk. Az érintett észak-magyarországi megyék (Pozsony, Komárom, Nyitra, Trencsén, Turóc, Liptó, Árva, Abaúj, Zólyom, Bars, Gömör-Kishont, Hont, Nógrád, Borsod, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung, Zemplén, Sáros, Szepes) 152 igazolt nemessel szerepelnek. (A továbbiakban ezeket a megyéket értjük