Tánc
…kisasszony, ha tényleg akarja, én elmondom, hogy volt, de ígérje meg, hogy nem vet meg, mert egyszer tettem ilyet, s eszemben sincs többször megtenni, nem érdemli meg senki, de értsen meg, próbálja meg, hiszen tudom, hogy ke-gyed még csak gondolni sem gondolna arra, amire ez az asszony, hát csak elpél-dálózgatok itten, üssük valamivel agyon az idõt, tehát ott kezdõdik, hogy boldog voltam a feleségemmel, tudja, az ember érzi, illetve azt hiszi, hogy érzi, melyik az a nõ, amelyikhez életet lehet kötni, szóval mondtam egyszer neki, legyen a felesé-gem, édesen hozzám simult, barna haja volt, a vállamra omlott vele együtt, zo-kogtunk, olyan szép volt, istenem, bár tudtam volna, dehát honnan tudhattam volna, majd meglátja kegyed is, igen, szépen kezdõdött az életünk, délig alud-tunk, délutáni mûszakba jártunk mindketten, hol én fõztem a kávét, hol meg õ, hogy miért van mindenkinél ez a rítus a reggeli kávéval, hát én azt nem tudom, dehát nálunk is volt, szerelmeskedtünk elõtte is meg utána is, Hrabalt olvastunk fennhangon, szóval a lelkem szakadt bele a gyönyörûségbe, boldog voltam, õ is annak látszott, s mégis, alig telt el két hónap, kiszívott nyakkal jött haza, ahogy a nóta is mondja, semmit sem szóltam, elhittem, hogy akarata ellenére történt, nagyon meg akartam tartani, azt hiszem, érthetõ így a hozzáállásom, hiszen a feleségem, aranyasszony, és nem is akármilyen, mondogattam magamnak, tévéz-tünk, pedig ekkor kellett volna valamit lépni, ekkor még lehetett volna tenni valamit, de ki gondolta akkor, istenkém, ki gondolta volna, így csak néztük a tévét, én a nyaka másik felén ültem, hogy úgy mondjam, ne is lássam inkább, ez járt a fejemben, majd szeretkeztünk, ahogy a könyvben is írja, igaz, csak olyan pozíciókban voltam hajlandó, melyek közben nem láttam nyakán a kékülõ, lilu-ló, zöldülõ, majd sárgán eltûnõ foltot, de szenvedtem azért, megtörött valami, ahogy mondani szokás, szilánkjai közt lépegettem, s vékonyodott talpamon a bõr, neki meg az arcán vastagodott, mert mi történik egy nap, azt mondja ne-kem, hogy õ X-be menne, keletre, tudja, az a városka, ott lesz a továbbképzõ, amelyen neki részt kell venni, okos nõ, gondoltam akkor, képezni akarja magát, eridj csak, drágám, mondtam, sajnos én nem tudok veled tartani, nem baj, vala-hogy megleszek, villogott a szeme, hiányozni fogsz, búgta rögtön utána, búcsúszeretkeztünk, más volt, mint egyébként, persze így utólagról nézve, haj-nalban csörgött az óra, mondom neki, kimegyek veled az állomásra, kikísérlek, édes, ne tedd, válaszolt, esik, kinéztem, csillag volt mindenütt, még a földön is, nemrég hoztam le neki, tiszta volt az ég, a levegõben viszont bûzlött valami, mindegy, gondoltam, még nem szólok, de igen, kikísérlek, erõsködtem viszont, s cselesen ártatlan arcot vágtam, hiszen nehéz a táskád, folytattam, húzódozott, de bele kellett hogy egyezzék, látta a felhõket az arcomon, tényleg nehéz volt a cso-magja, a taxiig is nehéz volt kicipelni, na mi van, költözöl el, vicceltem, igen, mondta, s reméltem, viccel, az állomáson én ügyeltem a csomagra, amíg õ
meg-35
NAGY KOPPÁNY ZSOLT
vásárolta a jegyet, s itt kezdõdött, mert tudja, kedves, nekem nagyon jó fülem van, gyerekkoromban is elsõként hallottam meg, ha egy szúnyog repült be a szo-bába, mondta is apám, legyek zenész ilyen hallással, ne vasgyári munkás, nem lettem, már bánom, biztos kegyed is jobban örülne, ha Rimszkij-Korszakovról beszélnénk, aki ugyebár a Katalin szeretõje volt, nade jó nekem így is, jó lett volna így is, ha a hallásom akkor olyan jól nem mûködött volna, bezzeg mûkö-dött, hallottam, hogy Y-ba kéri a jegyet, mely ugyebár nyugatra volt, átellenben X-szel, nem hittem a fülemnek, gondoltam, nem piszkálom a dolgot, biztosan rosszul hallottam, kimegyünk a peronra, ott már valóban esett, álltam, mint az ázott veréb, õ meg felkapaszkodott a vonatra, megállt a lépcsõ tetején, nem bír-tam tovább, Y-ba mész, kérdeztem, igen, ott a találkozó, mondta, furcsa, miért nem valahol Z-ben, mely mégiscsak közelebb volna X-hez, nemdebár, de ekkor könny szökött a szemeibe, a hûtõben van a leves, egyél mindennap rendesen, az ingeidet kivasaltam, van második fogás is, legalább egy hétre, de az ég szerelmére, ha kezd megsavanyodni, dobd ki inkább, beteg ne légy, szerelmem, félszegen mosolyogtam, õ már zokogott, hogy hagyjalak itt, bõgött hosszan, mint a zápor-esõ, mely nagy cseppekben hullott rám, na ide figyelj, mondtam, a sarkamon hintázva, rá akartam állni, de ekkor a kalauz sípolt, s a vonat kigördült, kocog-tam, majd rohantam egy darabig mellette, próbáltam kérdõre vonni, de bement a folyosóra, cigarettára gyújtott, addig sosem tette, miatta hagytam el én is, haza-bandukoltam hát, hiányzott, de nagyon, nem találtam a helyem, a leves sótlan volt, a sör meleg, a cigaretta kaparta a torkom, elmentem a fõnökéhez, mondom, te, hallom, továbbképzõ van X-ben, de Y-ban találkoznak, adj egy telefonszámot legalább, úgy hiányzik, hogy szakadok ketté, fel szeretném hívni, kikerekedik a szeme, csak mereszti, õ nem tud errõl semmit, feleségem kivett ugyan egy hét szabadságot, de õk bizony semmiféle továbbképzést nem szerveztek, na, mon-dom, akkor már világos, szégyellni kezdtem magam, gyorsan elkotródtam, haza-lopakodtam, még a lámpák alatt is fõlehajtva mentem el, felhívtam a régi barát-nõmet, jött egy szóra, megittuk a bort, megcsaltam a feleségem, reggel a kávé keserûbb volt, mint valaha, menj el, tuszkoltam ki a nõt, hálistennek könnyen elment, nem volt semmi sírás vagy ilyesmi, ennyi volt, ilyen volt mindig a drága, na, Géza, mondtam magamnak, baszhatod, elnézést a kifejezésért, hét napig it-tam, s a tévét néztem, felhívtak a munkahelyemrõl, hogy kirúgtak, nem baj, mondtam, elnyomtam a csikket, s vettem még egy üveg vodkát, s uram, láss csodát, a hetedik napon hazaállított, éppen egy vígjáték ment a tévében, jóked-vem volt, hallom, köszörüli a torkát, a nászutunk után hallottam ezt a hangot elõször, de mindenkorra, rekedtre sikoltozta, nagyon szép volt, de most nem, szia, mondja, szia, fordulok meg, erre fel ott van a kezében egy öl sárga rózsa, szép díszesen becsomagolva valami átlátszó fóliába, s átkötve egy piros izével, de szív alakban ám, mondom, mid van, de szép virág, az istenit, igen, virágom van, téblábol, hát ez nem normális, fut át az agyamon, hát legalább a lakás elõtt dobta volna el, kitõl, kérdem, egy értékes embertõl, egy értékelõmtõl, nem iszik, nem dohányzik, csak értékel, édes kincsem, mondom neki, add csak ide azt a virágot, idenyújtotta, elkaptam a csuklóját egy finom és szelíd mozdulattal, aztán magam
36 NAGYSOMLAI KOPPÁNY KATALIN ZSOLT
után húzva becsuktam az ablakokat, leengedtem a rolókat, bezártam az ajtót is, na most figyelj ide, mondtam neki, kérem, el ne ítéljen, lehet, hogy hiba volt, de akkor jogosnak tûnt, többet persze nem tenném, szóval megszorítottam a csuk-lóját, kicsit rángatta, de persze nem tudott szabadulni, s elkezdtem pofozni a nagy csokor virággal, vigyáztam, hogy csak az arcát üssem, lassan már szinte saj-nálni kezdtem, de én következetes vagyok, kérem, ha már egyet kapott, mindegy, gondoltam, most már addig verem, amíg szétmállik az a kurva virág, dehát rajta volt a fólia, én nem tudom, mibõl készítik, de nagyon jól bírta a strapát, pedig az asszony arcán sem volt semmi a bõr, közben szépen mosolyogtam, szorítottam a csuklóját, láttam, van két szívás a nyakán, ez tényleg bolond, gyõzõdtem meg újfent, csaptam hát oda is vagy kettõt, azért ugyebár a következetességnek is vannak határai, egy idõ után már nem vergelõdött, a virág is szétfoszlott végre, a szerelem is meghalt bennem közben, hirtelen, ki hitte volna, gondoltam megle-põdve, odavittem a telefonhoz, hívd fel apádat, mondtam, azonnal idejöjjön, jött is nyomban, mi, üvöltötte, s rögtön adott még két pofont a drágának, de akkorát, hogy csak szégyelltem magam kezemben a virággal, Géza, megértem, ha elválik, mondta komoran az após a második üveg bor után, te pedig, te büdös kurva, szólt oda a feldagadt képû lelkemnek, a lábadat ne merd még egyszer az én tisztességes házamba betenni, nagy megelégedésemre szolgált ez a mondat, han-got is adtam neki, az asszony csendesen szipohan-gott, hát kérem, ennyi, elváltam, azóta egyedül vagyok, keresem a második igazit, de ennél a történetnél mindenki otthagy, pedig én csak azért mondom el, lássák, milyen õszinte ember vagyok, látom kegyeden, hogy normálisan áll hozzá ezekhez a dolgokhoz, s tiszteli az emberben az õszintét. Túl nagy az ágyam. Nem osztaná meg velem, kedves?
Kiss Attila Etele: Kígyó békával (1996, fametszet, 165×145 mm)
37