A gazdasági mechanizmus átfogó reformjáról a kommunista párt legfelsőbb szintjén döntöttek 1964 decemberében. Egy évvel később az MSZMP KB őszi ülésén határozott a reform irányelveiről. Viszonylag szélesebb körben, a tudományos ülésszakkal összekötött Közgazdasági Társaság évi rendes közgyűlésén tesztelték 1965 novemberében. 1966 májusában pedig a KB elfogadta magát a programot.
Az ülésszakot Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg: „mit is akarunk elérni a reformokkal? Gazdaságosabb termelést és ezzel gyorsabb és kiegyensúlyozottabb gazdasági növekedést - válasza. Az ún. sárga-barna könyv megfogalmazásában: a „termelés és a termelékenység állandó növekedése járjon együtt a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével”. (A gazdasági mechanizmus reformja [1966].) (1963–1964 körül szinte valamennyi európai szocialista országban felmerült a tervutasításos gazdaságirányítás megreformálásának igénye. A próbálkozások iránya és mélysége azonban eltérő volt.)
Friss István, a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatójaként egyike volt az előkészítő munkálatok irányítóinak, legalábbis a távirányító a kezében (is) volt. A bizottságok munkáját koordináló titkárságot 1964-1966 között az Intézet osztályvezetője Nagy Tamás vezette.
„Rajtuk kívül az Intézetnek még tíz munkatársa folyamatosan részt vett egy-egy munkabizottság munkájában és jelentős szerepük volt a központi tervezés új módszereire, az árrendszerre, a vállalati jövedelemszabályozás módszereire, a beruházások finanszírozására, a külkereskedelem mechanizmusára, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre és más fontos problémákra vonatkozó javaslatok kidolgozásában. A munkabizottságokban való közreműködés mellett, 1965 első felében, egy ideiglenesen erre a feladatra alakított intézeti kutatócsoport, néhány más munkatárs bevonásával összegyűjtötte és értékelte a szocialista országokban az egész népgazdaságot érintő, vagy egyes területekre vonatkozó új mechanizmusok tapasztalatait.” – olvashattuk Friss akadémiai osztályülésre készített beszámolójában. (Az Elnökség beszámolója az 1967. évi közgyűlésen. Előadó Erdey-Grúz Tibor főtitkár [1967], Magyar Tudomány, 6. sz. 373. o.)
Elsősorban a reform jellegéről kellett dönteni. Korszerűsített tervutasításos rendszer legyen-e vagy indirekt, gazdasági eszközökkel szabályozott gazdasági mechanizmusra kell áttérni.
Friss szavaival: „Vajon létezik-e, működik-e az értéktörvény, vagy nem létezik? Vajon az, hogy van áru, pénz, kereskedelem, nem vonja-e maga után, hogy az áruban testet öltött társadalmilag szükséges munka érvényesül a kereskedelemben kialakuló árban? Akkor valamiképp működik az értéktörvény, bár további vizsgálatot követel, hogy hogyan működik, hat-e, illetve hogyan hat a társadalmi munkaerő elosztására. Vagy az-e a helyzet, hogy minden gazdasági tevékenységet terv szerint szabályoz a társadalom, illetve annak erre valamiképp kijelölt szerve, tervszerűen állapítanak meg minden árat is, az áraknak nincs a munkaerő elosztására hatásuk? Akkor az értéktörvény nem működik.” (Friss [1967c]:
A szocialista gazdaság törvényei és irányítása. Magyar Tudomány, 7-8. sz. 428. o.).
A dilemma megoldása kompromisszum lett. Az állami szabályozás (a népgazdaság központi tervszerű irányítása) összekapcsolása az áruviszonyokkal, a piac aktív szerepével, a termelési eszközök szocialista tulajdonának keretei között. Feltehetően Friss István hatására is. Egy későbbi, már említett tanulmányának előszavában kiemelte, hogy határozatba foglaltatott, az
„új gazdasági mechanizmusban a népgazdasági tervezés alapvető feladata olyan tervek kidolgozása, amelyek – a szocialista állam gazdaságpolitikáját kifejezve és konkrétizálva – meghatározzák a gazdaságfejlesztés fő céljait, a gazdasági növekedés lehető legkedvezőbb egyensúlyát biztosító fő arányait. …” (Friss [1975], 6. o.).
Az új gazdasági mechanizmus bevezetésére 1968. január 1-én került sor. Számos vonatkozásában az 1957-ben félretett reform-javaslatokhoz nyúltak vissza. Ezt Friss többször, több írásában hangsúlyozta is. A korrekciós pontok: a gazdasági folyamatok közvetlen központi szabályozása, illetve a szocialista vállalatok köré tekert terv-háló lebontása
és az egyének anyagi ösztönzésének befogadása. A gazdasági eszköztárba pedig tudatosan bekerültek a piaci viszonyok, ármozgások, kereslet-kínálati hatások, stb.
Friss azonban meg volt győződve arról, hogy a szocializmus a helyes út. Csak taktikailag, átmeneti időszakban fogadta el az árutermelés szükségességét. Ágh Attilával folytatott elméleti vitájában fejtette ki, hogy Ágh értelmezésével ellentétben Marx nem azt állította, hogy az árutermelés a szocializmus egész korszakában fennmarad. „Ezt a téves állítást szeretném megvilágítani és helyreigazítani, írta, bizonyítva, hogy Marx úgy látta, a termelőeszközök társadalmasításával, tehát már a szocializmusban, megszűnik az árutermelés. Teszem ezt nemcsak a Marx iránti tisztelettől vezérelve, hanem elsősorban azért, mert az érintett kérdés erősen belejátszik a szocializmus politikai gazdaságtanának mai vitáiba.” Marx, Engels és Lenin „azt írták ugyan, és nyilvánvalóan azt is gondolták, hogy a termelőeszközök köztulajdonba vételével megszűnik az árutermelés, ezt a változást azonban olyan egyéb változásokkal kapcsolták össze, amelyek nem következtek be. Azt hitték, hogy a termelőeszközök társadalmasítását közvetlenül követi majd a társadalmi szükségletek pontos felmérése és a munkaerő ezeknek megfelelő társadalmilag ellenőrzött tervszerű elosztása.
Azóta kimutattuk, hogy ez nem is következhet be könnyen és gyorsan, különösen nem akkor, ha a termelési eszközök társadalmasítása nem a legfejlettebb tőkés országokban, hanem a gazdasági fejlettség viszonylag alacsony fokán álló országban következik be.”(Friss [1968a]:
Szocializmus és árutermelés. Magyar Filozófia Szemle. 4. sz. 759. o.) Friss tehát azt látta be, hogy a gazdasági fejlettség adott szintjén, az adott gazdasági és társadalmi viszonyok között csak súlyos veszteség árán iktatathatók ki a piaci viszonyok.
A reformprogram megalkotói számoltak azzal, hogy a piacgazdasági környezet kialakítása negatívan érintheti a foglalkoztatottságot és a személyi jövedelmi arányokat. Már csak azért is, mivel a reform során a bérek lassabb, a bérkiegészítések (prémium, jutalom, nyereségrészesedés) gyorsabb növekedését, vagyis a jövedelmi struktúra átalakítását tervezték. Hangsúlyozva a vállalati vezetők jó munkáját megillető kiemelt anyagi elismerés fontosságát. Az akkori megítélés szerinti nagymértékű jövedelemegyenlőtlenség az emberek ellenérzését váltotta ki, s ez nem kis szerepet játszott a reform-folyamat megakasztásában.
(Súlyosabb volt természetesen a szovjetek elvárása.)
A szegénységről, mint társadalmi problémáról ezekben az években nem illett beszélni, a disputa a hetvenes évektől „halmozottan hátrányos helyzetű” emberekről folyt.
2. A TUDOMÁNYPOLITIKUS
2.1.ELMÉLETI VITÁK 1952-1957
2.1.1.„A SZOCIALIZMUS KÖZGAZDASÁGI PROBLÉMÁI…”
Az ötvenes évek elején uralkodó közgazdasági tudás meghatározó eseménye, az 1953. március 5-én elhunyt Sztálin utolsó munkájának megjelenése volt. Egyszerre szolgált az 1953 júniusa előtt elkövetett hibás politika majd az 1953. júniusi párthatározat új politikai irányvonalának indokolásául, az olvasók, kinek-kinek beállítottsága szerint.
"A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban",74 alapvető, nemzetközi jelentőségű marxista tankönyvet, Sztálin szavaival a "marxista-leninista elmélet kimagasló”
alkotását, a "forradalmi ifjúság kézikönyvéül" ajánlotta. A szocialista termelési viszonyok és termelőerők összhangjáról szóló törvény ugyanis korrekcióra szorult. (Sztálin [1952].)
Sztálin rákényszerült, el kellett fogadnia és fogadtatnia, hogy a piaci törvények a gazdaság legális tartozékai. Következésképpen a szovjet társadalmi rend átmeneti formáció specifikus termelési viszonyokkal. Olyan képződmény, amelyben az uralkodó szocialista termelési viszonyok bázisán még léteznek árutermelésre jellemző viszonyok. Következik ez abból, mondta, hogy a társadalmasítás mértékét tekintve kétféle szocialista tulajdon létezik továbbá a gazdasági törvények objektív jellegén a szocializmus sem képes változtatni. Ebben a helyzetben a létező viszonyok kombinációja labilis, felborulhat, de nem következik visszafordulás a kapitalista értékrend felé, csak továbbhaladás van az új, a magasabb termelési mód irányába. E magasabb szintű formáció tudati- politikai- társadalmi értelemben megvalósult ugyan, gazdaságilag viszont még bizonytalan. Az előrehaladás biztosítéka, hogy megszűnt a magántulajdon, nincs kizsákmányolás, nincsenek antagonisztikus osztályok.
A kapitalista törvényszerűségek csak formálisan léteznek, mert belső tartalmuk lassan eltűnik a mögöttük álló polgári osztályokkal együtt. A modell célja, hogy biztosítsa a társadalom minden tagjának a létbiztonságot és a kor technikai színvonalán elérhető maximális fogyasztást, az önmegvalósítás alapját.
74Oroszul először összefüggően a Bolsevik című folyóirat 1952. évi szeptemberi száma jelentette meg.
(Ez év októberében hívták össze először a XIX. Pártkongresszust 1939 óta.) Magyarul a Szikra Könyvkiadó "A marxizmus-leninizmus klasszikusai" szerkesztősége rendezte sajtó alá 1952-ben.
A kiadás tartalmazza még Sztálin: Válasz Alekszandr Iljics Notkin elvtársnak, L.D. Jarosenko elvtárs hibáiról és Válasz A.V. Szanyina és V.G. Venzser elvtársaknak címmel megjelent írásait.) Egy készülő politikai gazdaságtan tankönyv szocializmust tárgyaló fejezetéről folytatott vitához kapcsolódva Sztálin a tankönyv anyagához és a vitában elhangzottakhoz "Megjegyzéseket" fűzött. Ezek a megjegyzései jelentek meg az említett folyóiratban. A következő témaköröket tárgyalta. 1. a gazdasági törvények jellege a szocializmusban. 2. árutermelés a szocializmusban. 3. értéktörvény a szocializmusban. 4. a város és a falu, a szellemi és fizikai munka közötti ellentét megszüntetése, valamint a köztük levő különbségek felszámolása. 5. az egyedüli világpiac szétesésének és a kapitalista világrendszer válságának elmélyülése. 6. a kapitalista országok közötti háború elkerülhetetlensége 7. a modern kapitalizmus és a szocializmus gazdasági alaptörvénye. Az egyéb kérdések körében külön fejezetben kívánta a nemzeti jövedelmet tárgyalni. Az érdemi észrevételeken túl Sztálin részletesen előírta a tankönyv formáját, példány számát, stb..
Sztálin ebben a munkájában a szocialista gazdaság törvényeinek objektív jellegét emelte ki.
Elhatárolódott tehát attól a 30-as évektől egyre erősödő állásponttól, hogy a szocializmusban a gazdasági folyamatokat tudatosan lehet irányítani. Ez szubjektivista felfogás - mondta Sztálin és kifejtette, hogy a szocializmusban a gazdasági fejlődés egyes törvényei az emberek akaratától függetlenül végbemenő objektív folyamatok, vagyis objektívek, éppen olyan értelemben, mint a természet törvényei. Nem emberek alkotják meg azokat, mint a jogi törvényeket, nem szüntethetők meg és nem alakíthatók át. Szinte szó szerint a "természeti rend" filozófiája, F. Quesnay sorai ismétlődnek, amikor azt olvassuk, hogy az "emberek felfedezhetik, megismerhetik ezeket a törvényeket, támaszkodhatnak rájuk, felhasználhatják őket a társadalom javára" korlátozhatják hatókörüket, de nem szüntethetik meg azokat.
(Sztálin [1952], 7-8. o.). A természeti törvényektől abban különböznek, folytatta Sztálin, hogy viszonylag rövid életűek, mivel gazdasági viszonyokhoz kötődnek. E törvények nagyobb része tehát csak egy bizonyos történelmi időszakban érvényesül, majd új törvények lépnek helyükbe. Minthogy törvények, az emberek nem képesek ezeket "siettetni", "átalakítani", vagy
"megszüntetni", legfeljebb hatókörüket korlátozhatják, vagy káros hatásukat mérsékelhetik.
A gazdasági viszonyokon, amelyekhez kötődnek, ellenben lehet változtatni.
A gazdasági törvények objektív jellegéből következően szocialista viszonyok között is a gazdasági fejlődés fokozatos változások sora. Létezik egy átmeneti időszak, amikor is a kapitalista gazdasági kategóriák formailag fennmaradnak, miközben lényegileg kezdenek átalakulni. Ez a tanítás lett, a szocialista reform-közgazdaságtan egyik alapja.
A változás fokozatosságának meghirdetéséből annak elismerése is következett, hogy a Szovjetunióban az árutermelés átmenetileg fennmarad és formailag tovább élnek olyan kategóriái, mint az áru, a pénz, a munkabér, stb.. Ez a fajta árutermelés azonban az árutermelés egy különleges fajtája. A fogyasztási cikkekre terjed csak ki, tőkések közreműködése nélkül történik és a szocialista termelés megerősítését szolgálja. (Kivétel a külkereskedelem, amely területen az állami vállalatok által termelt termelési eszközök is lehetnek áruk.)
Az áruviszonyok és az árutermelés fennmaradása a munkaszerinti elosztás elvéből és a kétféle tulajdon forma létezésből következik. Bár a termelési eszközök magántulajdonát társadalmi tulajdon váltotta fel, a megtermelt fogyasztási javak egy bizonyos része csoporttulajdonban maradt. Az állami vállalatok mellett még működnek termékeikkel adás-vétel útján kereskedő termelő egységek, a kolhozok. Ezért az árutermelés és az áruforgalom szükségszerű mindaddig, - írta Sztálin - amíg a két szektort egy ezeket magába foglaló termelési szektor fel nem váltja és az "áruforgalom "pénzgazdaságával együtt", a népgazdaság felesleges elemeként eltűnik." (Sztálin [1952], 19. o.). Az átmenet időszakában tehát legálisan folyik árutermelés és áruforgalom a személyes fogyasztási cikkek körében. A termelési eszközök ellenben nem áruk.
Sztálin tehát elismerte, hogy átmenetileg a szocialista tulajdon két egyenrangú, vagy annak tekinthető formája: az állami, össznépi tulajdon és a kolhoz tulajdon. (Sztálin [1952], 41. o.) (Ezáltal a termelési viszonyok és a termelőerők összhangjának elve nem sérült és a szocialista viszonyokkal korábban összeférhetetlennek tartott egyes kapitalista elemek legálissá válhattak.) A kolhoz tulajdon össznépi tulajdon szintjére emelésével legális a termékcsere, a kolhoz felesleges termékeit iparcikkekre cseréli.75
Sztálin rögzítette a két nagy társadalmi formáció gazdasági alaptörvényét. A modern kapitalizmus alaptörvénye a maximális profitra törekvés, a szocializmusé ezzel szemben az
"egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése útján." (Sztálin [1952], 42.o.).
E meghatározás kulcs elemei, a termelés állandó növekedése, az anyagi és kulturális jólét maximális kielégítése, a legfejlettebb technika alkalmazása. Ezzel párhuzamosan a népgazdaság tervszerű arányos fejlődésének törvényét és a népgazdaság tervezését megfosztotta alaptörvény jellegétől. "Azt mondják" - írta -, "hogy a szocializmus gazdasági alaptörvénye a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének törvénye. Ez nem igaz."
A népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének törvénye és a népgazdaság tervezése is csak eszközök a szocializmus gazdasági alaptörvényében meghatározott célok eléréséhez.
Bár szándéka szerint Sztálin lezárni kívánt alapvető elméleti kérdéseket, valójában provokált azzal, hogy a totálisan államosított és centralizált tervgazdaság koncepcióján rést nyitott piaci elemeknek. Átmenetiek, mondta, "eljár majd felettük az idő", a fejlődéssel érvényüket fogják veszteni.
Sztálin műve „értő fülekre” talált a magyar politikusoknál-közgazdászoknál is. Az MDP Központi Előadói Irodájának politikai gazdaságtani munkaközössége már 1952 novemberében és ettől kezdve több héten át vita esteket szervezett. A kérdések négy csoportja: 1. A gazdasági törvények jellege; 2. A modern kapitalizmus és a szocializmus gazdasági alaptörvénye; 3. Az árutermelés és az értéktörvény kérdése a szocializmusban;
4. Az egységes világpiac szétesése és a kapitalizmus általános válságának elmélyülése.
Az akkori megszokott rend szerint minden vitát egy felkért előadó vitaindító előadása vezetett be. (A Petőfi-kör vitái térnek majd el ettől a sémától.). Az elsőt, a közgazdasági egyetem tanára Nagy Tamás tartotta a politikai gazdaságtan tárgyáról és módszeréről. (Nagy T.
[1953].) Sztálin utolsó munkája, mint köztudássá érlelődött ismeretanyag simult bele az
75 Hoch Róbert 1952 októberében „pártfogó”magyarázatot fűzött az árucsere termékcserével való felváltásának sztálini gondolatához. (Hoch [1953]: Áruforgalom és termékcsere. Szovjet-Magyar Közgazdasági Szemle, november). Cikkének többszöri átírása után végül is Friss a témát nem találta időszerűnek és felényi terjedelemben engedélyezte megjelenését a Szemle Konzultáció rovatában. Egy évnyi próbálkozás, cikkének újra meg újra fogalmazása mondatta vele „Kell-e minden elméleti cikket, ha a bírálók elfogadták, Központi Vezetőségi tagnak látni publikálás előtt? Nem, határozott válasza.
(Hoch [1953]: Feljegyzés egy tanulmány történetéről, géppel írt másolat. Hoch iratai.
anyagi javak termelésétől a politikai gazdaságtan osztályjellegéig és pártosságáig ívelő előadása írásos változatába. Sztálin fejtegetései a kulturáltan megírt tanulmányának szerves részei.
Nagy Tamás előadásából, pontosabban publikált változatából két dolgot emelnék ki. Először is, finoman önkritikát gyakorolt. Elismerte, maga is a szubjektivizmus hibájába esett, mert azt gondolta, hogy az emberek a gazdasági törvényeket átalakíthatják, módosíthatják a szocializmusban. Másodszor, feltűnően nem foglalkozott a szocializmus gazdasági alaptörvényével. A "miértre" 1956-ban a Petőfi kör első közgazdasági vitáján elhangzott felszólalása ad választ. Szinte "kirobbant" belőle, hogy "a politikai gazdaságtanban el kell vetni a gazdasági alaptörvény fogalmát, mert nem jogos, nem célszerű. Először azért nem, mert nézetem szerint nem lehet egy termelési mód fejlődésének valamennyi főoldalát és főfolyamatát egyetlen törvényben összesűrítve megformulázni, másodszor azért nem, mert egy ilyen törvény megformulázása nem segít bennünket hozzá az illető termelési mód belső összefüggéseinek jobb megértéséhez.”. (Nagy T. [1989], 55. o.)
A vita-sorozat másik központi előadója, Friss István, aki Sztálin művét, mint a marxista-leninista elmélet kimagasló alkotását méltatta.76 Lényegesen továbbfejlesztette a marxizmus tanításait a kapitalista és a szocialista társadalmakról, új tételekkel gyarapította a marxista-leninista elméletet, ezáltal új eszmei fegyvert adva a világ kommunista és munkáspártjainak kezébe – Friss előadásának indító gondolatai. A felvetett kérdések halmazából négy fő tárgykör összegzésére szorítkozott a sztálini mederben haladva. 1. A gazdasági törvények jellege, hatása és megismerésük jelentősége. 2. A kapitalizmus gazdasági alaptörvénye és a kapitalista világrendszer elmélyülő válsága. 3. A szocializmus gazdasági alaptörvénye és a szocializmus napirenden levő gazdasági kérdései a Szovjetunióban. 4. A szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet.
Megítélésem szerint Friss két lényeges kérdésben eltért Sztálintól. Sztálinnal szemben a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének törvényét alaptörvényként kezelte. A gépipar gyors ütemű fejlesztését pedig objektív törvényszerűségnek tekintette. Előadását a párt oktatási anyagként kezelte.
A Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle számainak Szemle rovatában cikk-sorozatban számolt be a hozzászólásokról. (A politikai gazdaságtan egyes kérdései [1953].) A szerzők a fő pontokat négy csoportban tárgyalták; nevezetesen: 1. a gazdasági törvények jellege; 2. a modern kapitalizmus és a szocializmus gazdasági alaptörvénye ; 3. az árutermelés és az értéktörvény kérdése a szocializmusban ; 4. az egységes világpiac szétesése és a kapitalizmus
76 1953. január 6-án a Központi Előadói Iroda előadásai keretében hangzott el Friss előadása az Építőipari Dolgozók Szakszervezetének székházában. „Sztálin elvtárs "A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című műve a marxista-leninista elmélet kimagasló alkotása címmel még abban a hónapban megjelent a Társadalmi Szemlében [1953] 1. sz. és hasonló címmel 1953-ban a Szikra kiadásában. (Friss István emlékezetére rendezett emlékülésre összeállított kitűnő bibliográfiából hiányzik.)
általános válságának elmélyülése. A fontosabb előadások önállóan is megjelentek kis füzetekben. (A Közgazdasági elméletek története [1955] egyetemi jegyzetben egy fejezet Csapó Lászlótól.)
A Magyar Tudományos Akadémia 1953. évi Nagygyűlésén a II. Osztály előadásai is Sztálin elvtárs utolsó, zseniális művét méltatták. Az előadók és hozzászólók a matematikától a biológián át, a történeti-jogtudományokig, stb. lefedték a tudományok széles spektrumát.
Itt mondta el Nagy Imre, immár Minisztertanács elnökhelyetteseként székfoglaló előadását.
(Nagy Imre [1953]: A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet néhány közgazdasági problémája a népi demokratikus országokban. MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának közleményei.) Gerincét Sztálin új tudományos művének méltatása és a magyar viszonyokkal való összevetése képezte.
"Közgazdasági tudományos életünkben és tevékenységünkben az előttünk álló legnagyobb s hozzátehetem legnehezebb feladatot számunkra Sztálin utolsó tudományos művében lefektetetett tételeknek a népi demokrácia viszonyai közé való átültetése, az átmenet szakaszán való alkalmazása jelenti." - írta. (Nagy Imre [1953a], 358. o.). Sztálin tanításaival felvértezve77 fejtette ki, hogy a népi demokratikus országokban, közöttük Magyarországon a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet történelmi szükségszerűség. A népi demokratikus országok adott fejlődési szakaszán el kell fogadni, hogy a kapitalizmus és a szocializmus gazdasági törvényei párhuzamosan létezzenek, következésképpen a termelés társadalmi jellege és a termelési eszközök társadalmi tulajdona közötti összhang a népgazdaság két fő termelési ágában: az iparban és a mezőgazdaságban nem azonos mértékű.
(Miniszterelnöki expozéjában, mint már említettem, "új szakasz"-ról beszélt.)
Az átmenet kettős jellege meghatározza a munkás-paraszt szövetség tartalmát, működését és feladatait. Léteznek ugyanis kulák kapitalista és kisárutermelő egyéni gazdaságok vagyis a kapitalista típusú egyéni gazdaságok termelési és tulajdonviszonyai és léteznek az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, a szocialista mezőgazdaságnak kevésbé fejlett, elmaradottabb formái.
A kis- és közép paraszt gazdaságokban folytatott árutermelés viszonylag nagy súlya, mondta, magában rejti a kapitalizmus veszélyét „leküzdési módja azonban nem az, hogy nem fejlesztjük, vagy visszafejlesztjük a kis- és középparasztgazdaságok árutermelését, hanem az, hogy az árutermelés általános növelésén belül, jelentősen nagyobb mértékben fejlesztjük az állami és szövetkezeti, tehát a szocialista gazdaságok árutermelését, mint az egyéni gazdaságokét.”…” A népi demokrácia viszonyai között a paraszti árutermelésnek, a NEP hasonló kezdeti szakaszától eltérően az a sajátossága, hogy átmenetileg sem vezet a
77 Sztálin művének túláradó dicsőítése talán taktikai lépés is volt. Nagy Imre ismerte a „buktatókat”, Buharin sorsát, s Sztálinba fogódzva, Sztálin híveivel az oldalán, a sztálini vezérfonalba szőtte óvatosan
77 Sztálin művének túláradó dicsőítése talán taktikai lépés is volt. Nagy Imre ismerte a „buktatókat”, Buharin sorsát, s Sztálinba fogódzva, Sztálin híveivel az oldalán, a sztálini vezérfonalba szőtte óvatosan