Molnár Csaba, Bölöni János, Pál Róbert, Türke Ildikó Judit, Jakab Gusztáv és Kállayné Szerényi Júlia
Farkas Sándor
A borzas szulák (Convulvulus canthabrica) a szubmediterrán lejtősztyepek növénye
Convulvulus canthabrica is characteristic for the Sub-Mediterranean slope steppes
hol és mennyire erősen jelenik meg (lásd 4. táb
lázat). Jellemzően erőteljesebb a szubmediterrán klímahatás a Villányi-hegységben, a Dél-Dunán-túl jelentős részén, a DunánDél-Dunán-túli-középhegységben, az Északi-középhegység déli peremhegyein kis foltokban és a Dél-Tiszántúlon. Inkább kontinen-tális jellegű klímát találunk a Gödöllői-dombvi-déken, az Északi-középhegység déli előterében és az Alföld jelentős részén. Az atlantikus hatás pe-dig a nyugati határszélen a legerősebb. Ha egy-egy terület időjárását hosszabb időn keresztül tudjuk vizsgálni, akkor megnézhetjük, hogy a különböző klímaévek milyen arányban jellemzőek rá.
Természetesen a növényfajok is reagálnak a klimatikus hatásokra és ezek erősségére, ezt töb-bek között földrajzi elterjedésükkel jelzik. Sok faj elterjedési területét, vagyis áreáját megvizsgálva ismétlődő mintázatokat találunk. Ezeket az is-métlődő mintázatokat área-típusoknak nevezzük, és az adott área-típusba sorolható fajokat flóraele-meknek. A nagyobb elterjedésű kontinentális fló-raelemek a Közép- és Kelet-Európától a kínai
ha-hérics (Adonis vernalis), a szilkés gurgolya (Seseli hippomarathrum), az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), az érdes és a zászlós csüdfű (Astragalus asper, A. onobrychis), a lila ökörfarkkóró (Ver
bascum phoeniceum), a csillagőszirózsa (Aster amellus), a borzas peremizs (Inula hirta), az olasz harangvirág (Campanula bononiensis), a fénylő és a sugaras zsoltina (Serratula lycopifolia, S. ra
diata), a piros kígyószisz (Echium maculatum) és a karcsú orbáncfű (Hypericum elegans), de ilye-nek a száraz gyepek egyes specialista cserjéi is, mint a törpemandula (Prunus tenella), a cseplesz meggy (Prunus fruticosa) és a sziklai gyöngyves-sző (Spiraea media). A keleties fajok kisebb részét alkotják a Fekete-tenger mellékén, főleg annak északi előterében élő és a Kárpát-medencében előforduló, azaz szűkebb elterjedési területű, ún.
pontuszi – pannon flóraelemek, mint például a sárga és a borzas len (Linum flavum, L. hirsutum), a törpe nőszirom (Iris pumila), a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), a hengeresfészkű peremizs (Inula germanica), a kései pitypang (Taraxacum
4. táblázat Az egyes városokban mért klímaévek százalékos gyakorisága. (Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján szerkesztve.
A számításhoz felhasznált időszak:1859-1970, az idősorok hossza mérési helyszínenként változó.)
Nyugat-
Dunán-túl
Dunán- Dél-túl
Dunántúli-középhegység
Északi-középhegység Észak-Alföld
Duna–
Tisza
köze Tiszántúl
Csapadékmérő-állomás
Szentgotthárd Pécs Balatonfüred Budapest Eger Putnok Sárospatak Vásárosnamény Kecskemét Túrkeve Békéscsaba
szubatlanti-alpesi 25 4 5 5 5 5 7 8 1 1 0
atlanti-szubmediterrán 14 27 23 23 18 16 15 12 18 18 15
atlanti-szubmediterrán montán 23 24 16 13 9 6 12 11 8 5 10
pontuszi-mediterrán 10 12 13 15 12 10 13 13 11 13 17
európai kontinentális 22 17 22 16 31 43 35 40 18 26 28
sztyep 0 10 15 18 19 15 13 10 37 33 24
jellegtelen 6 6 6 10 6 5 6 6 6 5 6
serotinum) és a tátorján (Crambe tataria). Szintén a keleties fajok egy kisebb részcsoportját alkotják a Kaszpi-tenger és az Aral-tó környéki sivatagok, félsivatagok turáni flóraelemei, amelyek nálunk főleg szikeseken, ritkán löszgyepekben találják meg az életfeltételeiket, mint a pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), illetve a heverő seprőfű (Bassia prostrata). Kiemelendő, hogy a keleties elterjedésű fajok jelentős része nyugat felé nem, vagy alig lépi át a Kárpát-medence határát.
A másik nagy csoportot a szubmediterrán (il-letve a közép-európai – szubmediterrán) flóraele-mek népes társasága alkotja. Ezek a fajok a
Föld-közi-tenger partjai mentén élnek, de nem az igazi mediterrán területeken, hanem attól északabb-ra, és változó mélységig hatolnak be az európai kontinens területére. Ilyen fajok például a borzas szulák (Convolvulus cantabrica), a magas gubóvi-rág (Globularia punctata), a hegyi és a sarlós ga-mandor (Teucrium montanum, T. chamaedrys), a szürke galaj (Galium glaucum), a szarvas kocsord (Peucedanum cervaria), a magvasodró (Crupina vulgaris) és az Orlay-turbolya (Orlaya grandiflo
ra). Ide sorolhatók a Balkán-félszigeten és kör-nyékén előforduló fajok is (kelet-szubmediterrán és pannon-balkáni flóraelemek), mint például
Garadnai János
A kontinentalis elterjedésű erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), sugaras zsoltina (Serratula radiata) és piros kígyószisz (Echium maculatum) Anemone sylvestris is a species with continental range, as well as Serratula radiata and Echium maculatum
Bölöni János Garadnai János
Pontuszi elterjedésű fajok a hengeresfészkű peremizs (Inula germanica) és az apró nőszirom (Iris pumila) Inula germanica and Iris pumila are species with Pontian range
Bölöni János
a vetővirág (Sternbergia cholhiciflora), a magyar kutyatej (Euphorbia glareosa), a sárga hagyma (Allium flavum), a magyar repcsény (Erysimum odoratum) vagy a hangyabogáncs (Jurinea mollis).
Sok szubmediterrán jellegű faj legészakibb elter-jedését épp nálunk, a Kárpát-medencében éri el.
Az előbb említett két fő área-típus, a keleties és a délies között átmenetet is találunk, ezek a Földközi-tenger (többnyire csak keleti) mellékén és Kelet-Európa déli részén előforduló, ún. pon-tuszi–szubmediterrán elterjedésű fajok. Hazai száraz gyepeinkben ezek közül is bőven akadnak fajok, példaként álljon itt a selymes boglárka (Ra
nunculus illyricus), a nagyezerjófű (Dictamnus al
bus), a hegyi és az árlevelű len (Linum austriacum, L. tenuifolium), az aranyfürt (Aster linosyris), a deres tarackbúza (Elymus hispidus) és a hasznos tisztesfű (Stachys recta).
A hazai flóra fajainak magyarországi elterje-dési területe is szépen kirajzolja ezt a kettős kap-csolatrendszert, mivel az ország egyik igen fon-tos biogeográfiai „választóvonala” a közép-dunai flóraválasztó, amely pont e két hatás fő határsáv-ját jelöli ki. Mit is jelent ez? Megfigyelték, hogy bizonyos fajok súlypontosan a Magyar Közép-hegység nyugati felében (Dunántúli-középhegy-ség), mások pedig a keleti felében (Északi-kö-zéphegység) fordulnak elő. A határvonal a Duna mente, a váci Naszályt még a nyugati oldalhoz sorolva. A Dunakanyartól északra, a Felvidéken
északkeleti irányban folytatódik ez a határ, tu-lajdonképpen a Duna és a Tisza vízgyűjtőjének vízválasztóján. Valójában ez egy átmeneti zóna, ahol a határ környékén az egyes fajok populációi megritkulnak, majd elfogynak, vagyis a töme-gességük jelentősen csökken. A flóraválasztón túl ezeknek a fajoknak, már csak kis, sokszor szigetszerűen megjelenő populációi élnek. A du-nántúli, inkább szubmediterrán területekre jel-lemző például a borzas szulák (Convolvulus can
tabrica), a vetővirág (Sternbergia colchiciflora), a téglaszínű lednek (Lathyrus sphaericus), míg keleti jellegzetesség például a hegyi homokhúr (Arenaria procera) és a borsóképű lednek (La
thyrus pisiformis).
Ezek a keleti és déli hatások – ahogy korábban is írtuk – azonban nem egymástól elszigetelten jelennek meg, hanem különböző mértékben mindkettő hat a Kárpát-medence egészére. A szubmediterrán területeinken kis kontinentális hatás is fellép és fordítva. A hazai száraz gyepek-ben a kontinentális és a szubmediterrán flóraele-meken kívül szép számban találhatunk például közép-európai, európai, eurázsiai, vagy holark-tikus (az egész északi féltekén elterjedt) flóraele-meket is. A már korábban említett egyszer ilyen, egyszer olyan klímaévek sem teszik lehetővé az éles határok létrejöttét, ami éppen a Kárpát-me-dence egyik fontos sajátossága, jellegzetessége és egyedisége!
Szubmediterrán és pontuszi-szubmediterrán elterjedésű fajok: Orlay-murok (Orlaya grandiflora), vetővirág (Sternbergia colchiciflora), aranyfürt (Aster linosyris)
Orlaya grandiflora, Sternbergia colchiciflora, Aster linosyris are Pontian–Sub-Mediterranean species
Pál Róbert Bölöni János Bölöni János
Egy-egy faj elterjedése, azaz, hogy egy vizsgált területen végül is előfordul-e, sok mindentől függ.
Talán a legfontosabb ezek közül maga az éghajlat, azaz, hogy milyen az adott helyszín hőmérséklete, mennyi napfényt, csapadékot kap, mennyire sze-les. Szintén nagyon fontos a talaj, annak típusa, kötöttsége, vízháztartása. Legalább ennyire fon-tos az adott termőhelyen élő egyéb növényfajok hatása, és persze az is, hogy volt-e a fajnak lehető-sége eljutni az adott helyre.
A hazai lejtősztyepek (a löszgyepekkel együtt) a szárazságtűrő és kontinentális jellegű klímazonális sztyep és erdőssztyep legészaknyugatibb képviselői.
Tőlünk nyugatabbra (például Csehország, Közép-Németország) is van sok kicsi, szigetszerű előfordu-lású sztyep, de ezek csak különleges körülmények között, meredek, sekély talajú, délies oldalakban jelennek meg. A hazai lejtősztyepek növényzete leginkább a vékonyabb talajú sziklagyepekkel és a vastagabb talajú löszgyepekkel, pusztagyepekkel rokon (lásd Ős-Mátra-elmélet, 3. fejezet). Mivel a lejtősztyepek termőhelyein vékony a talajréteg, az alapkőzetnek igen meghatározó szerepe van, ez alapján csoportosíthatjuk is az állományaikat. A szilikátos kőzeteken található lejtősztyepek főleg az Északi-középhegységben terjedtek el
(Eper-jes-Tokaji-hegylánc, Visegrádi- és Velencei-hegység, Balaton-fel-vidék). Legfontosabb állományalkotó füveik a bennszülött szik-lai csenkesz (Festuca pseudodalmatica) és a miatt felszántani nem volt érdemes, főleg legelőként használták őket, így sok zavarástűrő, zavaráskedvelő fajt találhatunk az állományaik-ban, például a festő pipitért (Anthemis tinctoria), a homoki és az ezüst pimpót (Potentilla arenaria, P.
argentea). Mészkövön, vagy magas mésztartalmú alapkőzeten található lejtősztyepek a Dunántúlon gyakoribbak, ahol jelentős szubmediterrán hatás érvényesül. Fő gyepalkotó füveik közül igen fontos a löszgyepekkel közös pusztai csenkesz (Festuca rupicola).
A hazai löszgyepek flóra-együttesének szárma-zása legalább a jégkorszakig nyúlik vissza, amikor hideg, száraz löszgyepek uralhatták az Alföld és környékének jó részét. Ennek a kornak marad-ványfajai a heverő seprűfű (Bassia prostrata) és a különféle üröm-fajok (Artemisia spp.). Közvet-lenül a jégkorszak utáni szárazabb időszakban facsoportokkal váltakozó löszgyepeket találunk az Alföldön. Legkésőbb ebben az időszakban te-lepedett meg nálunk a tátorján (Crambe tataria), a borzas macskamenta (Nepeta parviflora) és a kónya zsálya (Salvia nutans). Sok helyen a lösz-gyepek sosem erdősödtek be, és máig őrzik ezeket az ősi gyepfajokat. A löszgyepek flórájának igen szoros kapcsolata van a keletebbre lévő moldvai, bukovinai, ukrán és dél-orosz sztyepekkel, tulaj-A lejtősztyepek jellegzetes fajai a magyar repcsény (Erysimum odoratum)
és a magyar bogáncs (Carduus collinus)
Erysimum odoratum and Carduus collinus are characteristic species of slope steppes
Bölöni János Farkas Sándor
donképpen azok hazai képviselői. A fajkészletük akár 80-90 százalékban is megegyezhet, ezért a löszgyepek erősen kontinentális jellegű vegetá-ciótípusnak tekinthetők.
A hazai löszgyepek mára szinte csak meredek falú, szűk völgyekben és oldalakon maradtak fenn, mivel földművelésre kiválóan alkalmas ta-lajuk miatt a sík részeket felszántották. Ez flóráju-kon is jelentős nyomokat hagyott: mivel sokszor kicsi, zárványszerű maradványfoltok éltek túl, gyakran véletlenszerű, hogy egy-egy területen milyen növényfajokat találhatunk, éppen azon a darabkán mi maradhatott fenn. A kicsi löszgyep-maradványok közötti nagy távolságok és a kul-túrkörnyezet (szántók, telepített erdők) miatt az elvesztett fajoknak nincs honnan visszatelepülni.
Egyes foltok fajkészlete jelentősen különbözhet egymástól, ami a fentieken kívül klimatikus és edafikus okokkal is magyarázható, valamint sze-repet játszhat benne az is, hogy egyes, lassabban terjedő fajok még nem jutottak el az összes olyan területre, ahol a mai klimatikus körülmények alatt előfordulhatnának.
A laza, többnyire löszös alapkőzeten kialakult gyepeket három fő növényföldrajzi variánsba le-het csoportosítani. A növényföldrajzi értelemben vett Tiszántúlon (vagyis ide sorolva a Tisza jobb
partján lévő Heves-Borsodi-síkot, Jászságot is) elterjedt változat pusztult el talán a legnagyobb arányban. Alig találni néhány mezsgyét, kun-halmot, földvárat, vagy szikes környezetből ki-emelkedő padkát, ahol a fajok fennmaradhattak.
Ennek ellenére a mégis megmaradt fajok között fontos, napjainkra már csak ebben a változat-ban előforduló kelet-európai sztyepfajok vannak, mint az erdélyi hérics (Adonis×hybrida), a kónya zsálya (Salvia nutans), az öldöklő aszat (Cirsium furiens), vagy a hibrid gyújtoványfű (Linaria bie
bersteiniii subsp. strictissima).
A szikes térszínekből kiemelkedő löszhátak változatos fajkészletűek. Azokon az ősi pusztá-kon, ahol a legeltetés intenzitása alacsony, ott egy szobányi löszhát-folton is fennmaradhattak olyan ritka sztyepfajok, mint például a hengeres-fészkű peremizs (Inula germanica), Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), a közönséges borkóró (Thalict
rum minus), vagy a horgas bogáncs (Carduus hamulosus). A Dél-Tiszántúlon szubmediterrán hatás is megjelenik, ezt mutatja, hogy például a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) is nyílik itt.
A löszgyepek nyugati változata leginkább a Mezőföldön, a Gödöllői-dombvidéken és a Bu-dai-hegységben jellemző. Közülük a reliktumok-ban gazdag mezőföldiek emelkednek ki, mivel a A löszgyepek jellegzetes faja a borzas macskamenta (Nepeta parviflora) és a kónya zsálya (Salvia nutans)
Nepeta parviflora and Salvia nutans are characteristic species of loess steppes
Farkas Sándor
lösz magasabb mésztartalma, valamint a sajátos domborzat (meredek oldalú völgyek) miatt hegy-dombvidéki félszáraz gyepekre jellemző fajokat is tartalmaznak, mint például a nagy pacsirtafű (Polygala major), a sárga len (Linum flavum). Eb-ben a változatban él féltett kincsünk, a hozzánk legközelebb Ukrajnában előforduló borzas macs-kamenta (Nepeta parviflora) is.
A harmadik földrajzi változat a hegylábi típus, melybe a Mátraalja, Bükkalja, Hegyalja területén lévő löszgyepek tartoznak. Ezek döntő többségük-ben irtásrét eredetűek, erős erdőssztyep-hatással, kevesebb pusztai elemmel; tulajdonképpen sok-szor már átmenetek az erdőssztyeprétek irányába.
A hazai erdőssztyeprétek magas füvű, magas-kórós fajokban gazdag, összetett szerkezetű gye-pek. Eredetileg az erdőssztyep-erdők gyepfoltjait, felnyíló tisztásait alkothatták, de mára az ilyen jellegű erdők nagy részének kiirtása után, sokszor ezek helyén alakultak ki. Másik igen jellegzetes előfordulási helyük felhagyott szőlőkben, gyümöl-csösökben van, ahol másodlagosan jelentek meg, a művelés felhagyása után. Az egykori kapcsolatok miatt nagy arányban tartalmaznak száraz erdőkre jellemző fajokat is, különösen sok bennük az ere-detileg erdőszegély faj, például a tavaszi kankalin (Primula veris), a bakfű (Betonica officinalis), a ba-racklevelű harangvirág (Campanula persicifolia), a sátoros margitvirág (Tanacetum corymbosum)
vagy a bérci here (Trifolium alpestre). Mindemel-lett fajkészletüknek döntő része közös a lejtősztye-pekével és a löszgyelejtősztye-pekével. A társulás gyakran
„szegélyesedik”, azaz magaskórós kétszikű fajok szaporodnak el benne nagy foltokat képezve. Az így, ránézésre az erdőszegélyekhez hasonlóvá váló, de sokszor erdő nélküli gyepben például a buglyos és szarvas kocsord (Peucedanum alsaticum, P. cer
varia), a bugás macskamenta (Nepeta nuda) jel-lemezheti állományaikat. A Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján a leginkább sziki magaskórósokból ismert sziki kocsord (Peucedanum officinale) és a pettyegetett őszirózsa (Aster sedifolius) is előfor-dulhat ilyen helyzetben, jelezve a hegylábperemek erős kötődését az alföldi területekhez.
A hazai löszfalak igazi félsivatagi élőhelyek.
A csaknem függőleges löszfalak, szakadópartok szinte semennyi vizet nem képesek raktározni, így nagyon gyorsan kiszáradnak és szélsőségesen felmelegedhetnek. Ezeket a mostoha körülmé-nyeket a magasabbrendű, edényes növények alig bírják ki, így ezeket gyakran részben vagy egész-ben szubtrópusi és sivatagi mohák-zuzmók he-lyettesítik, amelyek elsősorban a Közel-Keletről és Belső-Ázsiából származnak. A löszfalak leg-fontosabb edényes fajai kontinentális flóraelemek, mint például a heverő seprőfű (Bassia prostrata), a taréjos tarackbúza (Agropyron pectiniforme) vagy a harasztos káposzta (Brassica elongata).
Az erdősszyteprétek jellegzetes faja a hegyi here (Trifolium alpestre) és a sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum) Characteristic species of forest steppe meadows are Trifolium alpestre and Chrysanthemum corymbosum
Bölöni János
masabb részét azok a fajok adják, amelyek azon a bizonyos helyen, vagy egy adott régión kívül se-hol másse-hol nem fordulnak elő a világon. Ezeket a rokon fajoktól elszigetelődött, eltérő irányban fejlődő fajokat bennszülött vagy endemikus név-vel illetjük. Sokszor csak kis területen élnek, akár mindössze néhány hegyoldalon, mint például a
teken is élő hazai bennszülött fajokat az 5. táblá
zatban mutatjuk be.
A lejtősztyepekben, löszgyepekben, erdős-sztyepréteken olyan növényfajok is élnek, ame-lyekre hazánkban már csak néhány helyen találha-tunk rá. Ezek egykor, gyakran nem is olyan régen még elterjedtebbek voltak, de mára, valószínűleg
Magyarnév Latinnév Endemizmus-típus élőhely
Magyar bogáncs Carduus collinus pannon-É-kárpáti endemizmus sziklás lejtősztyepek
Budai imola Centaurea sadleriana pannon endemizmus száraz gyepek
Pécsvidéki aszat Cirsium boujartii pannon endemizmus száraz legelők
Öldöklő aszat Cirsium furiens K-kárpáti-pannon endemizmus lösz gyomnövényzet Magyar szegfű Dianthus giganteiformis subsp. pontederae pannon szubendemizmus száraz gyepek
Wittmann-repcsény Erysimum wittmanii pannon endemizmus lejtősztyepek
Sziklai csenkesz Festuca pseudodalmatica kárpáti-pannon szubendemizmus sziklagyepek, lejtősztyepek Nagyvirágú fényperje Koeleria majoriflora pannon endemizmus száraz sztyeprétek Szakállas csormolya Melampyrum barbatum pannon szubendemizmus száraz gyepek
Tornai vértő Onosma tornense tornai endemizmus sziklagyepek, lejtősztyepek
Magyar perje Poa pannonica subsp. scabra pannon-kárpáti endemizmus sziklagyepek, lejtősztyepek
Hegyi kökörcsin Pulsatilla montana pannon endemizmus lejtősztyepek, löszgyepek
Szürke gurgolya Seseli osseum pannon szubendemizmus száraz gyepek
Janka-tarsóka Thlaspi jankae pannon endemizmus száraz gyepek
5. táblázat A lejtősztyepekben, löszgyepekben, erdőssztyepréteken is élő hazai bennszülött növényfajok.
A pannon száraz gyepek bennszülött faja a szakállas csormolya (Melampyrum barbatum), a budai imola (Centaurea sadleriana), és a pécsvidéki aszat (Cirsium boujartii)
Endemic species of Pannonian grasslands are Melampyrum barbatum, Centaurea sadleriana and Cirsium boujartii
Pál Róbert Bölöni János Pál Róbert
főleg az utóbbi két egyik legkülönlegesebb sorsú növényfaja. Miköz-ben a népi orvoslásban a tavaszi hériccsel együtt tályoggyökér név alatt régóta gyűjtötték és széles körben, elsősorban állatok gyógyítására alkalmaz-ták, a hazai tudományos élet csak 1935-ben szerzett róla tudomást. Herkner Zoltán vasúti főmérnök vette észre a vonatból egy Csorvás melletti vasúti töltésen, ott, ahol a faj jelenleg is él.
A Kárpát-medencében előforduló hérics po-pulációk rendszertani helyzete elég bonyolult. A keleti elterjedésű pontusi hérics (A. volgensis) a Kárpát-medencében több ponton együtt élhetett a sokkal gyakoribb tavaszi hériccsel (A. vernalis) és gyakran kereszteződhettek is. Feltehetően a jégkor-szak utáni időkben még több helyen élhettek együtt hazánk területén is. Hibridjüket Kolozsvár mellől Adonis×hybrida néven írta le Wolf (születésekor Farkas) Gábor tordai gyógyszerész. Később, 1965-ben Simonovics orosz kutató ezeket a hibrid ere-detű alaksorozatokat önálló fajként, mint A. trans
sylvanica írta le. Ennek ellenére a magyarországi állomány taxonómiai hovatartozása továbbra is vitatott, mivel genetikai vizsgálat még nem készült, a növények pedig morfológiailag némileg eltérnek a kolozsvári Szénafüveken élőktől.
Az erdélyi hérics drasztikus megfogyatkozásá-nak oka elsősorban élőhelyének, a löszgyepeknek a feltörése, valamint az, hogy régebben gyökerét („tá-lyoggyökér, táragy”) rendszeresen kiásták. A gen-nyszívó hatású szárított gyökérdarabkákat a „tára-gyos emberek” árulták és beteg ló szügyének bőre alá, disznó fülébe húzták. Az orosházi piacon még az 1970-es években is fel-feltűnt, Erdélyben ma is gyűjtik. A legelső védett növényünk volt, 1971-ben kapott védettségi státuszt. Az aktív természetvéde-lem, elsősorban élőhelyének kezelése hatására ma újra növekszik az állománya.
Afontosabb,lejtősztyepeken,erdőssztyepréteken,löszgyepekben(is)élő
fokozottanvédettnövényfajokéseszmeiértékeik
(Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2006)
Magyarnév Latinnév Eszmeiérték(Ft)
Erdélyi hérics Adonis×hybrida 250 000
Gyapjas őszirózsa Aster oleifolius 100 000
Tátorján Crambe tataria 100 000
Osztrák sárkányfű Dracocephalum austriacum 250 000
Északi sárkányfű Dracocephalum ruyschiana 100 000
Wittmann-repcsény Erysimum wittmannii 100 000
Adriai sallangvirág Himantoglossum adriaticum 100 000
Bíboros sallangvirág Himantoglossum caprinum 100 000
Magyar nőszirom Iris aphylla subsp. hungarica 100 000
Borzas macskamenta Nepeta parviflora 250 000
Tornai vértő Onosma tornensis 250 000
Méhbangó Ophrys apifera 100 000
Poszméhbangó Ophrys holoserica 100 000
Légybangó Ophrys insectifera 100 000
Pókbangó Ophrys sphegodes 100 000
Erdélyi hérics (Adonis x hybrida)
Jakab Gusztáv
Tavaszi hérics Adonis vernalis 2 000
Szennyes ínfű Ajuga laxmannii 10 000
Vöröses hagyma Allium marginatum 10 000
Pézsmahagyma Allium moschatum 5 000
Bunkós hagyma Allium sphaerocephalon 5 000
Vitézvirág Anacamptis pyramidalis 10 000
Kék atracél Anchusa barrelieri 10 000
Vajszínű atracél Anchusa ochroleuca 5 000
Nagy gombafű Androsace maxima 10 000
Erdei szellőrózsa Anemone sylvestris 2 000
Fürtös homokliliom Anthericum liliago 10 000
Magas istác Armeria elongata 10 000
Csillagőszirózsa Aster amellus 2 000
Pettyegetett őszirózsa Aster sedifolius subsp. sedifolius 2 000
Érdes csüdfű Astragalus asper 5 000
Gyapjas csüdfű Astragalus dasyanthus 10 000
Szártalan csüdfű Astragalus exscapus 5 000
Barázdás csüdfű Astragalus sulcatus 10 000
Fehéres csüdfű Astragalus vesicarus 5 000
Harangcsillag Asyneuma canescens 5 000
Tömött zabfű Avenula compressa 2 000
Hosszúfüzérű harangvirág Campanula macrostachya 10 000
Magyar bogáncs Carduus collinus 5 000
Budai imola Centaurea sadleriana 2 000
Tarka imola Centaurea triumfettii subsp. aligera 5 000
Fehér zanót Chamaecytisus albus 2 000
Öldöklő aszat Cirsium furiens 10 000
Réti iszalag Clematis integrifolia 2 000
Piros madárbirs Cotoneaster integerrimus 2 000
Fekete madárbirs Cotoneaster niger 2 000
Borzas szulák Convolvulus cantabrica 2 000
Tarka sáfrány Crocus reticulatus 10 000
Dunai szegfű Dianthus collinus 5 000
Nagy szegfű Dianthus giganteiformis 5 000
Nagyezerjófű Dictamnus albus 5 000
Piros kígyószisz Echium maculatum 10 000
Magyar repcsény Erysimum odoratum 5 000
Dalmát csenkesz Festuca dalmatica 2 000
Magyarnév Latinnév Eszmeiérték(Ft)
Cseh tyúktaréj Gagea bohemica 5 000
Szent László-tárnics Gentiana cruciata 10 000
Karcsú orbáncfű Hypericum elegans 5 000
Hengeresfészkű peremizs Inula germanica 2 000
Selymes peremizs Inula oculus-christi 2 000
Baranyai peremizs Inula spiraeifolia 10 000
Pázsitos nőszirom Iris graminea 5 000
Apró nőszirom Iris pumila 5 000
Tarka nőszirom Iris variegata 5 000
Csülleng Isatis tinctoria 5 000
Kisfészkű hangyabogáncs Jurinea mollis 2 000
Nagyvirágú fényperje Koeleria majoriflora 2 000
Pamacslaboda Krascheninnikovia ceratoides 10 000
Kacstalan lednek Lathyrus nissolia 2 000
Sápadt lednek Lathyrus pallescens 5 000
Magyar lednek Lathyrus pannonicus 5 000
Hibrid gyújtoványfű Linaria biebersteinii subsp. strictissima 10 000
Sárga len Linum flavum 5 000
Borzas len Linum hirsutum 5 000
Árlevelű len Linum tenuifolium 5 000
Árlevelű len Linum tenuifolium 5 000