tájhasználat-története
Illyés Eszter, Molnár Csaba, Kun András, Garadnai János és Türke Ildikó Judit
Bölöni János
Jellegzetes hegylábi táj: gyepfoltok és szántók (Máriahalom) Characteristic landscape of the foothills: grasslands and arable fields
éve). A Kárpát-medencében ez idő tájt mindös-sze 5000-10 000 ember élhetett (paleo- és korai neolitikum), számuk azonban az éghajlat melege-désével gyorsan emelkedett.
A jelentősebb természethasználat, emberi táj-használat mintegy 6-7 ezer éve kezdődhetett el a növénytermesztés elindulásával (neolitikum).
Ekkor az éghajlat melegedése miatt az Alföldön a sztyepnövényzet az erdőssztyep felé tolódott el, vagyis erdősödött. A Középhegységben elterjedt a molyhos tölgy, a cser és a hárs (atlantikus vagy tölgy-kor, kb. 7 ezer éve), kialakultak és kiterjed-tek a szubmediterrán jellegű lejtősztyeprékiterjed-tek. Az Alföld erdősödésének folyamatát ekkor az emberi tevékenység már valószínűleg korlátozta az egyre nagyobb földterületeket birtokba vevő élelmi-szertermelés megindulásával.
Mintegy 5 ezer éve a csapadékosabbá váló ég-hajlat miatt a Középhegységben az üdébb lom-boserdők terjedtek el és húzódtak le az Alföld peremein és a nagy folyók mentén (szubboreális és szubatlantikus, ill. bükk I. és bükk II. kor).
Eleink ekkoriban tanulták ki a fémművességet (bronzkor), amely növekvő faanyagszükséglete miatt jelentős erdőpusztítással járhatott az Al-földön – ez a növénytermesztéssel karöltve való-színűleg már erősebb hatás volt a csapadékosabb klíma miatti erdősödésnél (legalábbis egyes te-rületeken).
Az Alföldön ekkortájt kezdődött meg a vál-tógazdálkodás (a legelő és szántó váltogatása ugyanazon a területen). Az őshonos nagy- és közepes testű legelő állatokat fokozatosan házi-állatok váltották fel. Ebben az időben voltak az első nagyobb háborúk is a Kárpát-medencében, és emiatt a pásztorkodás általánosan elterjedt, több esetben a szántóművelés rovására. Mindez a hamvasztásos temetkezéssel és a földvárak építé-sével együtt az erdők kivágásához, kiritkításához vezethetett az Alföldön és a Középhegység egyes részein. Más területek viszont elnéptelenedtek és erdősödtek. Az első nagy erdőirtási hullám tehát a földművelő eszközök fejlődése és a növekvő népesség miatt mintegy kb. 3 ezer évvel ezelőttre tehető (vaskor).
Időrendben valahol itt kell megemlítenünk a „hegyről füvesedés” vagy más néven Ős-Mát-ra elméletet, amely a Középhegység és az Alföld növényföldrajzi és vegetációtörténeti kapcsolatát magyarázza. Kb. 9 ezer évvel ezelőttől 6 ezer évvel ezelőttig (a mogyoró-kortól az atlantikus korig) az éghajlat fokozatosan melegedett, ami egyrészt a hideget kedvelő fajok visszaszorulását jelentette a hegységek magasabb régióiba, másrészt elindí-tott egy délről észak felé történő flóravándorlást is. A délies, melegkedvelő fajok a hideg elől felhú-zódtak a Középhegység (Ős-Mátra) déli lábára is, és ott kis refúgiumokban vészelték át a számunk-A 8-10 000 évvel ezelőtti vegetáció jellegzetes képviselői:
hársas-kőrises tölgyesek
About 8-10 000 years ago mixed oak-lime-ash forests characterised the vegetation of the Great Plain
Bölöni János
Mintegy 9 000 évvel ezelőtt az Alföldet tölgyes erdősszytepek jellemezhették
About 9 000 years ago, oak dominated forest steppes was the characteristic vegetation on the Great Hungarian Plain
ra kedvezőtlenebb, kb. 5 ezer éve kezdődő csapa-dékosabb időszakot. A tulajdonképpeni hegyről füvesedés, azaz az eredetileg délről származó fajok leereszkedése az Ős-Mátra déli oldalairól az Alföldre, mintegy 4 ezer éve kezdődhetett el a klíma szárazabbá és melegebbé válásával, és nap-jainkig is tart. Ez a tény magyarázza például az al-földi löszgyepek és a középhegységi lejtősztyepek közös fajainak nagy számát.
Időszámításunk kezdetekor a Kárpát-meden-cébe érkező rómaiak, részben kelta mintára me-zőgazdasági nagybirtokokat alakítottak ki. Ezek egy része a birodalom széthullása után is megma-radt, illetve kiegészült a Kárpát-medencébe érke-ző nomád állattartó népek meérke-zőgazdasági kul-túrájával, és mindez hozzáadódott az őslakosok régi és sokrétű mezőgazdasági tevékenységéhez.
A takarmány célú szénakaszálás valószínűleg a római időkben terjedt el, Európa más részein in-nentől bizonyítható a gyepek felülvetése és vetett kaszálók kialakítása. Szántóföldi művelésbe elő-ször a legjobb termést adó, vastag humuszrétegű talajokat vonták. Ezek főleg az alföldi löszhátakon voltak, amelyeket már az Árpád-kor előtt szántot-tak, de hamar megindult a növénytermesztés a homokvidékek termékenyebb talajain is. Később, a 19. század közepén, a gabonakonjunktúra
bein-dulásával a maradék löszpusztákat is szinte kivé-tel nélkül feltörték, csak kisebb foltok maradtak meg gyepnek.
A középkorban és a török hódoltság idején a megnövekedett faigény (építkezés, faszénkészítés, lakossági tűzifa, háborúk faigénye) helyenként to-vábbi kiterjedt erdőirtásokhoz vezetett, ugyanak-kor az elnéptelenedő területek az ország jelentős részén „visszavadultak”, visszaerdősödtek. Ekko-riban az Alföld szárazabb részein már a túllegelte-tés, túlhasználat is jellemző lehetett. A török kor-ban a lábon hajtható, könnyebben menekíthető vagyon jelentősége és a kizárólag szarvasmarhára vonatkozó adómentesség tovább növelte a lege-lőterületeket, amelyeket főleg az elnéptelenedett települések, puszták határában alakítottak ki.
A legeltetéses, rideg állattartás már a középkor közepe óta az ország egyik legjövedelmezőbb te-vékenysége volt; a lábon hajtott marhákat, sertése-ket, birkákat Milánóban, Nürnbergben, Bécsben vették át jó áron. Ez azt jelenti, hogy hazánk terü-letén óriási legelőterületek voltak, sőt, általában az erdőket is legeltették, és ezeket mai szemmel nézve minden bizonnyal túlhasználták. A legelt erdők képe egészen más, mint a ma megszokott sűrű, árnyas, erdész nevelte erdő. A fák öregeb-bek, egymástól távol állnak, terebélyesek, az alj-növényzetig sokkal több fény jut le, így ezekben az erdőkben nagy tömegben előfordulhattak a ma csak gyepekből ismert fajok.
A legeltető állattartás visszaszorulásának kez-dete a kuruc-labanc csatározások korszakára A sztyepek legeltetése hosszú múltra tekint vissza
Grazing of steppes has long traditions
Bölöni JánosBereth Ferenc, MTI archívum
Egészen 20. század közepéig a kisparcellás szántás volt a jellemző, a szántócsíkok között mezsgyék, facsoportok, bokorsorok maradtak meg Ploughing in small parcels was the typical way of agriculture till the middle of the 20th century
dásul az újra benépesülő falvak visszaszerezték az ideiglenes legelőket. A korábbi kuruc birtokokat osztrák tisztek kapták meg, ők azonnal elzavar-ták a magyar pásztorokat, és a marhákat inkább istállózó állattartásra fogták. Az istállózás mind elterjedtebb lett, az állatok takarmányát feltört gyepeken kialakított szántókon termelték meg.
A falutól távolabb levő legelőket felhagyták, nem használták, ezek azóta spontán cserjésednek, er-dősödnek.
A 19. század végén hazánkat is elérte az Ame-rikából behurcolt filoxéra (szőlőgyökér-tetű). Jár-ványszerű terjedésével nagyon sok szőlőterület tönkrement, ezek nagy részét nem is telepítették újra. Mára ezek helyén sokfelé fajgazdag, értékes gyepek alakultak ki. A 20. század első felére a ga-bona lett a legfontosabb termény, emiatt a legelte-tő állattartás még jobban visszaszorult. A 20. szá-zad elején az ún. Zöldmező Program keretében intenzív, kevés fajból álló, vetett, műtrágyázott kaszálókat kezdtek kialakítani, ami a természetes gyepterületeket tovább csökkentette. A II. világ-háború után a mozgalmat megszüntették, de az ekkor megkezdődött államosítások és a nagy ter-melőszövetkezetek kialakítása tovább
csökkentet-lás gyümölcsösöket és szőlőket ekkortájt voltak kénytelenek felhagyni a tulajdonosaik, mivel a termelőszövetkezetben végzett és a háztáji mun-ka mellett erre már nem volt energiájuk. Ezekben a felhagyott parcellákban ma sokfelé szép, má-sodlagos sztyepréteket találunk (például Cserhát, Mátra, Keleti-Gerecse, Aggteleki-karszt).
A rendszerváltással ugyan sok nagyüzem meg-szűnt, a mezőgazdaság egy ideig extenzív irányba változott. A korábbi tulajdonosok azonban csak földet kaptak vissza, termelőeszközöket nem, ami ahhoz vezetett, hogy sok helyen el sem kezdték újra művelni, legeltetni a területeket, mert nem volt mivel. A gyepterületek jelentős részét je-lenleg semmilyen módon nem hasznosítják. Ez sok helyen cserjésedéshez, erdősödéshez, túlzott avarfelhalmozódáshoz, az uralkodó fűfajok el-szaporodásához, a kétszikűek visszaszorulásához vezet. Viszonylag sok tájegységben jellemző a gyepek valójában céltalan tavaszi felégetése, ami részben a nem-használatból adódik: a helyi lako-sok így kívánják a legkisebb erőfeszítéssel a saját szemszögükből „rendbe tenni” a területet. A túl gyakori égetés viszont a gyepek élővilágának, el-sősorban állatvilágának elszegényedéséhez és túl-zott erózióhoz vezethet.
Járai Rudolf, MTI archívum
Marhák legelnek 1966-ban a Mátrában egy azóta már felhagyott fáslegelőn
In 1966 cattle grazed the now abandoned wooded pasture
A teljesen felhagyott szőlőhegyen még látszanak az egykori percellák határai (Penc, Bok-hegy)
Borders of former parcels are still visible in the totally abandoned vineyards
Bölöni János
A lösznövényzet kialakulása és tájhasználat-története
Maga a lösz, mint alapkőzet a jégkorszak során alakult ki, az alapját képező finom port a jégkor-szak hideg szelei hozták a Kárpát-medencébe, illetve fújták ki a Duna és más folyók medréből.
A lösz ezután lerakódott és magas karbonát tar-talma miatt időnként össze is cementálódott. Az Alföldön egyes helyeken akár 50-60 méteres vas-tagságot is elérhet, de a Középhegységben is sok helyen találhatunk legalább néhány méter vastag lösztakarót.
A lösznövényzet eredetileg kiterjedt zárt lösz-tölgyesek, a löszpusztagyepekkel mozaikoló fel nyíló tölgyes erdők és löszcserjés-foltok for-májában volt jelen. Más kérdés, hogy mára már annyira feldarabolódott, egymástól elszigetelt kis területeken maradt meg, hogy többek között populáció-biológiai okokból sem biztos, hogy hosszú távon életképes.
A vegetációfejlődés már az utolsó jégkorszak utáni felmelegedés időszakában – amikor a mai erdőspuszta jellegű lösznövényzet kialakult – sem volt olyan értelemben zavartalan, hogy az ember jelen volt a Kárpát-medencében, hasz-nálta a tájat, irtotta az erdőt, később legeltette, égette a gyepet, majd fel is szántotta azt. Ez azt jelenti, hogy a lösztájak erdősültsége az elmúlt 8-10 ezer évben sohasem érhette el a klíma ál-tal megengedett legnagyobb mértéket, ezért a sztyepek aránya a tájban az emberi hatások mi-att kezdettől fogva nagyobb szerepet kap.
Természetes állapotában a lösznövényzet Bács-kában, a Körös−Maros közén, Nagykunságban, Hajdúságban, a Duna−Sárvíz közén inkább lösz-puszták formájában; az Északi-középhegység déli peremén, a Mezőföldön és a Dunántúli-kö-zéphegység északi peremén inkább lösztölgyesek és tisztások formájában lenne jelen. A löszterü-leteket azonban már a késő újkőkorban elkezd-ték felszántani, hiszen a löszön kialakult, magas humusztartalmú csernozjom talaj kiválóan al-kalmas mezőgazdasági művelésre. Az Alföldön gyakorlatilag nincsen olyan löszös folt, amelyet ne szántottak volna meg az idők folyamán leg-alább egyszer!
Az eredeti lösznövényzet a meredek falú lösz-völgyek, letörések, kunhalmok oldalán talált túlélési lehetőséget. A nagyüzemi szántóföldek kialakítása előtt a kisparcellás használati mód mozaikos művelést is jelentett, ahol a sztyepfa-joknak mindig volt lehetősége fennmaradni a tájban a parlagokon, mezsgyéken, utak mentén.
A löszös területeket a szántóföldi művelés mel-lett elsősorban legelőként hasznosították.
6. ábra A löszvegetáció szelvénye az érdi partfaltól a sáncig (szerk: Zólyomi Bálint).
Eredetiben megjelent: Marosi S. és Szilárd J. (szerk.) 1967: A dunai Alföld. Magyarország tájföldrajza I. – Akadémiai Kiadó, Budapest kötetének 287. oldalán
I. rekonstruált vegetációs szelvény az érdi fal környékéről a bronzkort megelőző időben
II. ugyanaz a bronzkor végén és a vaskor elején III. ugyanaz ma
1–ártéri erdő; 2–csupasz fal; 3–félsivatagi társulás;
4–lösz-sztyeprét; 5–törpemandulás; 6–lösztölgyes;
7–szántóföld; 8–szőlő és gyümölcsös
A hegylábperemi részeken a középkorban sok erdőt ritkítottak vagy irtottak ki, hogy szántó-ként használják a területüket, és az ugaron vagy a tarlón legeltessenek. Ezek közül sokat hamar fel is hagytak. A hegylábakon vagy a Mezőföl-dön ma megtalálható gyepek jelentős része irtás eredetű. Mivel ezek eleve olyan tájban voltak,
ahol a felnyíló erdőkben sok sztyepfaj is megél, a legeltetéssel és kisebb mértékben a kaszálással kialakított, fenntartott gyepek fajgazdagok, jó szerkezetűek. Ezeken a peremi részeken a gye-pek fenntartásában fontosabb az állandó hasz-nálat, a sztyep itt már a felhagyás után gyakran cserjésedik, erdősödik.
tározásához elengedhetetlenül fontos ismerni az adott terület történetét, vagyis múltbeli használatát, ugyanis a megfigyelések szerint a múltban alkalmazott kezelési módok alkalmasak leginkább egy adott gyep természetes állapotának fenntartásához. Nem elég általánosságban is-merni a gyepek használati módjait, hanem fontos megtud-ni az adott élőhelyen gazdálkodók „szokásait”, hiszen ezek igen egyediek lehetnek és falvanként jelentős eltérések mutatkozhatnak.
Tápióbicske határában egy löszdombon – a Sajgón – ta-lálható a Tápió-vidék egyik, botanikai szempontból igen ér-tékes erdőssztyeprét maradványa. Az alig fél hektáros gyep tájhasználat-történetének kiderítése nem könnyű feladat.
Katonai térképeket kell segítségül hívnunk a távolabbi múlt vizsgálatához, a helyi gazdákkal is beszélgetnünk kell az utóbbi néhány évtized eseményeinek feltárásához. A törté-neti térképeken a Sajgóéhoz hasonló kisebb méretű foltok gyakran nem is különíthetőek el egyértelműen a környező, nagyobb kiterjedésű más típusú élőhelyektől. Ezesetben is megfigyelhető, hogy az egyébként domboldali helyzetű szá-razgyep a közvetlenül mellette levő nagykiterjedésű réttel együtt nedves élőhelyként van feltüntetve.
Az I. és II. katonai felmérés térképének tanúsága szerint annyi azonban bizonyos, hogy itt már 250 éve, és azóta is fo-lyamatosan gyep volt, amit a dombtetőn szántók határoltak, a völgyaljakban pedig nedves rétek területek el hosszan az Alsó-Tápió mentén egészen Tápióságig.
A Sajgóról a 20. század elejétől vannak pontosabb adata-ink. Ekkor (a téeszesítés előtt) a terület egyéni gazdák kezé-ben volt, mindenkinek megvolt a falu határában a kaszálója, legelője, szántóföldje. A kaszálók egymás mellett terültek el hosszú csíkokban, így a Sajgó sem egy ember tulajdonában volt, hanem több gazda kaszálója húzódott fel rá. Ebből adó-dóan igen változatosan használták a területet. A tápióbicske-ieknek réti szénában nem volt hiányuk, hiszen a falu közelé-ben levő Felső- és Alsó-rét kaszálói bőven termettek szénát.
A Sajgó szénája nem is volt olyan jó minőségű, mint a Fel-ső-rét kaszálóié, a helyiek úgy mondják, hogy már a dombol-dal alsó fele is „ízesebb volt, mert közelebb volt a vízhez”. Így a módosabb gazdák, akiknek máshol nagyobb kaszálóik voltak, gyakran meghagyták a falu juhászának, hogy legeltesse eze-ket a lankákat. A kisebb gazdák, akiknek csak néhány jószága volt és nem voltak nagy földjei, nem engedték legeltetni, ha-nem még májusban, a rétek kaszálása (a magszéna kaszálása ezen a vidéken június 10. körül történt) előtt lekaszálták a Sajgón a saját részüket. Helyenként még a fák között is ka-száltak, bár ez több időt vett igénybe. A rétekhez hasonlóan aztán a Sajgón is lehetett még egyszer, szeptember-október táján kaszálni a sarjút.
A Sajgót más löszgyepekkel ellentétben soha nem éget-ték, bár az utóbbi években a gyep egy része többször leégett a gondatlan tarlóégetések miatt. Régen ez nem fordulhatott elő, hiszen mindig „rendbe volt tartva”, és a kaszált, legelte-tett gyepen a tűz „nem tudott ellegelni”.
A II. világháborút követően, a szövetkezetek megalakulá-sakor a réten a kaszálás elmaradt, a területen marhákat és birkákat tartottak. Annyit tudunk, hogy a domboldalakra inkább a birkákat hajtották fel, az alacsonyabb, mélyebb ré-szeken pedig a marhák legeltek.
A téeszek megszűnését követően a hagyományos gazdálko-dási formák is visszaszorultak, részben elmaradt a gyepek kaszá-lása, legeltetése, másrészről viszont a gépekkel történő kaszálás, a felülvetés a gyepek állapotának leromlásához vezetett.
Napjainkban a Sajgón a gyep nagy része még viszonylag jó állapotú, ami feltehetően annak köszönhető, hogy minden évben „történik vele valami”: hol lekaszálják egy részét, hol pedig leég a fele, ami a gyep elavarosodását gátolja. A Sajgó a tulajdonviszonyokat tekintve is szerencsés helyzetben van, hiszen egy helyi közalapítvány tulajdona. Ez a jogi helyzet pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ezt az értékes élőhe-lyet hosszú távon sikerüljön megőriznünk.
– Türke Ildikó Judit
A mai lejtősztyepek
A Középhegység napos oldalain a felnyíló erdők, sztyeprétek, sziklagyepek, cserjések mozaikja nem elsősorban a klíma által meghatározott: a se-kély, köves talaj és a meredek délies lejtők hatása legalább olyan fontos. A száraz gyepek és erdők mozaik-komplexe természetes módon alakult ki a szubmediterrán klímahatások megerősödés-ével, mintegy 6-7 ezer éve. Az emberi használat mindamellett itt is kitágította a tisztásokat, a rit-kás, vékony talajú erdők legeltetésével együtt járó erős talajerózió miatt sok helyen ma már nem ké-pes többé záródni az erdő, így a sztyepek szerepe megnőtt a tájban.
Másodlagos gyepek kialakulása felhagyott szántók, gyümölcsö-sök, szőlők helyén
A jelenlegi löszgyepek nagy része és a lejtősztyepek egy része tehát másodlagos vagy harmadlagos ere-detű; vagy az erdőirtás következményeként alakult ki a fátlan puszta mai képe, vagy az erdőirtás után még fel is szántották, majd a művelés felhagyását követően spontán módon regenerálódva alakult ki a mai gyep. Felhagyott szántón bizonyos helye-ken, illetve tájakban már 40-50 év alatt fajgazdag, szép gyepek alakulnak ki (például Keleti-Gerecse, Mezőföld, erdélyi Mezőség), amelyek szerkeze-tükben és fajkészleszerkeze-tükben is nagyon hasonlítanak az ősi gyepekhez. Más tájakon (Tiszántúl) a rege-neráció lassú, még akkor is, ha a felhagyott szántó közvetlenül ősi gyeppel érintkezik: 40-50 év alatt a löszgyepek jellemző fajai a felhagyott szántó szé-létől csak egy méter távolságra képesek terjedni, a regenerálódó gyep fajkészlete jellegtelen, gyenge.
A regeneráció sebessége nyilvánvalóan függ a terjesztőképletek (propagulumok) távolságától, azaz attól, hogy milyen távolságban található ter-mészetközeli gyep; illetve a képletek mennyiségé-től és terjedőképességémennyiségé-től, terjesztők jelenlétémennyiségé-től (például mindkét helyen legelő szőrös jószág).
Emellett valószínűleg még más tényezők is befo-lyásolják a gyep spontán helyreállását.
A ma megtalálható fajgazdag gyepek, sztyep-rétek jelentős része hegylábperemi részeken, fel-Tipikus megjelenésű mezőföldi löszgyepek napjainkban (Belsőbáránd és Székesfehérvár, Aszal-völgy)
Typical loess steppes in the Mezőföld region in our days
Köves talajú lejtősztyep jellegzetes képe (Várpalota, Fajdas-hegy) Typical slope steppe on rocky soils
Bölöni JánosBölöni János
hagyott szőlők és gyümölcsösök helyén alakult ki. Ezeken a területen (például Hegyalja, Miskolc környéke, Teresznyei-fennsík, Szentendre–Leány-falu) a gyümölcs- és szőlőtermesztésnek évszáza-dos, egyes helyeken évezredes hagyománya van.
Nagyobb arányban a 16-17. században kezdődtek el a szőlőtelepítések. A 19. századi filoxérajárvány (szőlő-gyökértetű járvány) után a kiterjedt szőlők jó részét felhagyták (3. táblázat), főleg a falutól távol eső, legmagasabban fekvő, nehezen megkö-zelíthető helyeken.
Mivel a hagyományos tájhasználat során a területeket kisparcellás módon művelték, a par-cellák között határmezsgyék, bokorsorok, kő-rakások (más néven obalák) voltak, amelyeket
„békén hagytak”, így a határmezsgyékre a közeli erdőkből és gyepekből betelepülhettek, illetve ott fennmaradhattak a sztyepfajok. A felhagyás után a mezsgyékről aztán gyorsan megindulhatott a regeneráció.
Község 1865 (ha) 1895 (ha)
Csobánka 378 5,0
Piliscsév 106 66,0
Kesztölc 96 2,3
Pilisszántó 119 2,3
Pilisszentkereszt 26 0,0
3. táblázat A szőlőterületek alakulása a Pilisben a filoxérajárvány előtt (1865) és után (1895). Magyar Enikő nyomán.
Az Északi-középhegység alacsonyabb részein a táj szerkezete különösen kedvezett a sztyepek fennmaradásának, másodlagos szukcessziójának:
a geomorfológiai viszonyok (meredek, köves hegyoldalak) és a máig megmaradt kisparcellás művelés; valamint a művelt és felhagyott, olykor már szinte teljesen természetes területek mozai-kos elrendeződése mind elősegítette a folyamatot.
A második olyan időszak, amikor nagyon sok, addig kisparcellásan művelt szőlőt és gyümölcsöst hagytak fel, az 1960-as években a téeszesítés miatt következett be. A családoknak ezek művelésére már nem maradt energiájuk, a téesz pedig nem tartott rájuk igényt, mivel nem tudták megfelelő-en gépesítmegfelelő-eni. Ezek a fiatalabb, 40 éves felhagyások
Régen elhagyott présház az egyik Eger melletti szőlőhegyen Wine-cellar left long time ago on one of the hills close to the town Eger Gondosan kapált szőlő és kaszált aljú gyümölcsös
Régen elhagyott présház az egyik Eger melletti szőlőhegyen Wine-cellar left long time ago on one of the hills close to the town Eger Gondosan kapált szőlő és kaszált aljú gyümölcsös