Meggy

„Öleli a földet az ég karjai közt kitárt útja:

őrzi rubintra érő gyümölcsét a Nap, s tűzvirágok nyílnak újra...”

A magyar meggy-fajtaválaszték kialakulása

A meggy (Prunus cerasus L.) feltételezések szerint a vadon termő csepleszmeggy (P.

fruticosa Pall.) és a cseresznye tetraploid (2n = 32) fajhibridje, amit az utóbbi években molekuláris vizsgálatokkal is igazoltak (Dirlewanger és mts., 2009). Sötétszürke kérgű bokor vagy fa. A cseresznyénél rövidebb életű. Fajtái között önmeddők és öntermékenyülők is vannak (Hegedűs, 2006). A 2011. évi 3.834.475 tonnás világtermésből Magyarország 24.766 tonnával részesedett (Faostat, 2011). A KSH adatai alapján azonban a 2011. évben 61.735 t volt az összes termés, melynek értékesítése folyó áron 13,8 milliárd Ft bevételt eredményezett (KSH, 2011). A teljes termőterület 14.486 ha volt. Termése különösen a feldolgozóipar számára értékes: befőtt, dzsem, ivólé, szörp, bor és likőr, gyorsfagyasztott natúr meggy, aszalvány, gyümölcskrém stb. készül belőle. A gyümölcshús és –lé színe alapján két csoportot különítünk el: az egyik csoportba az ún.

amarella meggyek tartoznak (a gyümölcshús világos, a leve csaknem színtelen), míg a morello típusú meggyeket sötétpiros hússzín jellemzi és festőlevűek (G. Tóth, 1997b).

A meggy Rapaics (1944) szerint az első gyümölcse a magyarságnak, erre utal neve is. Az a tény, hogy számos olyan település létezik hazánkban, melynek nevében a meggy szó megtalálható, azt mutatja, hogy régtől fogva sokfelé termesztett, kedvelt gyümölcs volt. A XVII. században ‘Spanyol meggy’ néven terjednek el a mai meggyre hasonlító gyümölcsű fajták, a XIX. század végén pedig már fellelhető hazánkban a feltehetően spanyol eredetű, de hozzánk a Rajnavidékről érkező ‘Ostheimi meggy’ (Földmívelésügyi Magyar Királyi Ministerium, 1896). Különösen érdekes, hogy az orvos Entz Ferenc a következőképpen írt erről a fekete színű, festőlevű fajtáról: „Ha van gyümölcsfa, mely

Magyarországon a hatóságok figyelmét megérdemelné, az Ostheimi meggyfa az, miután gyümölcse nemcsak az egészséges étszerek készletét szaporítja, hanem minálunk egyenesen az éghajlat sajátságai által szükségessé vált és számos betegségeket megelőző gyógyszerek sorozatába tartozik. (Rapaics, 1944)” A fajta valamikor az ötvenes évek végén kívül került a szaporításra javasolt fajták körén, és napjainkban sajnos már nem fellelhető.

Érdekes megfontolni, hogy az ‘Ostheimi meggy’-et egy időben a ‘Cigánymeggy’

helyett javasolták, melynek három klónja jelenleg is megtalálható a Nemzeti Fajtajegyzéken (NÉBIH, 2012). Ez a kis gyümölcsű, fekete festőlevű gyümölcsöt termő, hazánkban kialakult, ismeretlen eredetű fajta igen savas gyümölcsei miatt elsősorban feldolgozásra (légyártás) használatos. Jóllehet az ‘Ostheimi meggy’ elveszett, számos nagy antocianintartalmú gyümölcsöt termő fajta ismert napjainkban is, például az ‘Érdi jubileum’ és a ‘Csengődi’. A közelmúlt fajtabejelentései között megtalálhatók a VN jelű, Vásárosnamény területén szelektált klónok (Szőke Ferenc, szóbeli közlés), melyek gyümlcshéja és -húsa érett állapotban egyaránt fekete színű.

A másik régi, messzeföldön híres meggyfajtánk a ‘Pándy’ meggy, melynek szintén csak három szelektált klónja szaporítható (NÉBIH, 2012). Számos társneve ismert, pl.

‘Kőrösi meggy’ (Havasy, 1939), sokáig üvegmeggyként is nevezték, ami halványpiros színű, nem festőlevű gyümölcshúsára utal. Kiváló meggyfajta, amit az is bizonyít, hogy az egykoron sok gondot okozó önmeddősége ellenére is meg tudta őrizni népszerűségét.

Rapaics (1944) ugyanakkor beszámolt arról is, hogy sikerült öntermékenyülő változatot találni a ‘Pándy’ meggy állományaiban.

Feltehetően ezek közül szelektálták a jelenleg ‘Újfehértói fürtös’ néven számon tartott fajtát Pető Ferenc és munkatársai az 1960-as években. Az Istenes Dániel kertjében kiválasztott fa később öntermékenyülőnek bizonyult, és 1970-ben előzetes, 1978-tól végleges állami elismerést kapott ‘Újfehértói fürtös’ néven (Szabó, 2008). Később kiderült, hogy a fajta S-genotípusa és mikroszatellit profilja gyakorlatilag azonos a ‘Pándy’

meggyel, leszámítva, hogy a tetraploid meggy négy S-allélja közül kettő funkcióvesztéses mutációt szenvedett az ‘Újfehértói fürtös’ genomjában (Hauck és mts., 2006). Az öntermékenyülés a második mutáció eredményeként jött létre. A ‘Pándy’ meggy négy allélja közül csak az egyik funkcióképtelen, így a diploid (két S-allélt hordozó) pollenszemekben csak olyan allélkombinációk alakulhatnak ki, ahol az egyik vagy mindkét allél funkcióképes. A legalább egy funkcióképes allélt hordozó pollentömlőket a bibe felismeri, és a pollentömlők növekedését, a termékenyülés bekövetkezését megakadályozza. Az öntermékenyüléshez arra van szükség, hogy a pollentömlőben legalább két funkcióját veszített S-allél legyen jelen, ahogyan az ‘Újfehértói fürtös’

esetében történt. Ebben az esetben a bibe nem ismeri fel a pollent, és nem utasítja el: a termékenyülés akadálytalan.

Az ‘Újfehértói fürtös’ igen sikeres hazai és nemzetközi karriert futott be. A Michigan Állami Egyetem munkatársai 1984-ben honosították ‘Balaton’ néven. A különböző amerikai meggyfajták között a ‘Montmorency’ fajtával együtt e fajta beltartalmi értékei, fitokemikáliái bizonyultak a legkiemelkedőbbnek, melyek vizsgálatából számos tudományos közlemény és szabadalom született. Több európai országban (Németország, Lengyelország, Szerbia stb.) is termesztik. Jelenleg készül a fajta 40 éves történetéről szóló, Pető Ferenc által jegyzett, összefoglaló tanulmány.

Az északkelet-magyarországi tájszelekció napjainkig számos fajtát adott, köztük a

‘Debreceni bőtermő’, ‘Éva’, ‘Kántorjánosi 3’, ‘Petri’ fajtákat. A honosításnak gyakorlatilag nincs szerepe a magyar fajtaválaszték kialakításában, leszámítva a volt Jugoszlávia területéről hazánkba érkezett ‘Oblacsinszka’ fajtát, mely elsősorban feldolgozásra alkalmas gyümölcsöt terem. Megtalálható még néhány ültetvényben a

‘Fanal’ nevű, német eredetű, sötétpiros gyümölcsű, festőlevű, elsősorban ipari fajta is, mely feltehetően a német ‘Latos meggy’ hibridutódja (Faluba, 1982).

A másik csoport tagjai, az amarella meggyek, szintén régóta fellelhetők hazánk területén. Több ilyen változat látható már Kraft (1792) pomológiai művében, és száz év elteltével, a XIX. század végén telepítésre ajánlott fajták között is megtalálhatók a feltehetően francia eredetű ‘Királyi Amarella’ és a ‘Nyári piros amarella’ elnevezések alatt (Földmívelésügyi Magyar Királyi Ministerium, 1896). A már említett, a XVII. század óta ismert ‘Spanyol meggy’ is ebbe a csoportba tartozik. Ennek tájfajtáit is megkülönböztették (pl. nagykőrösi vagy balatonfüredi ‘Spanyol meggy’). Értékét híven mutatják Jókai Mór (1896) szavai, aki még azzal is megvádolta a féltékeny tulajdonosokat, hogy kertjében azért nem eredt meg soha a fajta, mert szándékosan életképtelen csemetéket/szaporítóanyagot adtak belőle: „S ez az én kedvencz gyümölcsöm hiányzik a kertemből. Se a kész csemetéje, se az ojtóága nem éled meg nálam. Ha babonás volnék, azt hinném, hogy megátkozták. Az olaszok nem féltékenyebbek Tintoretto festményeire, mint a fürediek, kőrösiek a spanyolmeggy speczialitásaikra. Volt egy ismerősnőm, a kinek a kertjében a legritkább fajta virágok voltak találhatók, minőket díszkertészeknél sem látunk.

Ha kértünk tőle azoknak a virágoknak a magvábul, szivesen adott. De abból egy szem se kelt ki. A féltékeny urnő előbb – leforrázta az ajándék magokat.”

Az Amerikai Egyesült Államok legelterjedtebb, szintén francia eredetű,

‘Montmorency’ nevű fajtája is amarella meggy. Kecel környéki tájszelekció eredményezte a ‘Pipacs 1’ fajtát és a ‘Pipacs 2’ fajtajelöltet, melyek közül az előbbi 1980-tól szerepel a

Nemzeti Fajtajegyzéken (NÉBIH, 2012). Jellegzetesen kesernyés ízű gyümölcsét tortameggyként használták, és Nyugat-Európába exportálták hosszú időn át, hiszen sárga gyümölcshúsa nem okozott elszíneződést a süteményeken. Nemesítője Kovács Sándor (1927–2004), a Budapesti Corvinus Egyetem Gyümölcstermő Növények Tanszék jogelődjének oktató-kutató tanára. Nemesítői sikereit híven tükrözi, hogy a ‘Pipacs 1’-en kívül nyolc alma- és meggyfajtája szerepel mind a mai napig a Nemzeti Fajtajegyzéken (NÉBIH, 2012). A szintén pipacsmeggyek közé sorolt magyar ‘Korai pipacs’ a ‘Pándy’ és a ‘Császár’ hibridje (Apostol, 2003), így hasonló neve ellenére genetikailag jelentősen különbözik a ‘Pipacs 1’ fajtától.

A meggy antioxidáns kapacitásának jellemzése

A meggy számos különböző antioxidáns vegyületet tartalmaz, ezek közül legjelentősebbek a melatonin (Burkhardt és mts., 2001), perillil alkohol, ellágsav, flavonoid komponensek (Wang és mts., 1999), köztük az antocianinok (Bonerz és mts., 2007; Chaovanalikit és Wrolstad, 2004a; Kang és mts., 2003; Seeram és mts., 2001a). A

‘Montmorency’ meggyfajta polifenolos vegyületei közül a flavanolok a meghatározó csoport, melyek stabilitását a feldolgozás nem befolyásolja (Chaovanalikit és Wrolstad, 2004b). Olasz meggyfajtákban a színtelen flavonoidok és kinasav-származékok jelentős antioxidáns kapacitását igazolták (Piccolella és mts., 2008).

A meggy és a belőle készített termékek összes antioxidáns kapacitását számos módszerrel (FRAP, TEAC, ORAC stb.) vizsgálták (Blando és mts., 2004; García-Alonso és mts., 2004; Karakaya és mts., 2001). A magyar meggyfajták és néhány bosnyák klón gyümölcsének vízoldható és zsíroldható antioxidáns kapacitását Veres és mts. (2005) jellemezték Photochem (Analytik Jena) készülékkel. A fajták közül a ‘Csengődi’ és

‘Kántorjánosi’ mutatta a legnagyobb antioxidáns kapacitást. A ‘Csengődi’

antocianintartalma is kimagaslónak bizonyult tíz meggyfajta vizsgálatakor (Sass-Kiss és mts., 2005). A meggy legnagyobb antioxidáns kapacitást mutató vegyületei közül a kempferolt és a melatonint 2:1 arányban, a cianidin-rutinozidot és az izoramnetin-3-rutinozidot 1:4 arányban erős szinergista hatás jellemzi (Kirakosyan és mts., 2010).

A meggy gyümölcsének és fontosabb biológiai hatással rendelkező vegyületeinek egészségi hatásairól McCune és mts. (2011) készítettek átfogó tanulmányt. A meggy antocianin glükozidjai jelentős mértékű ciklooxigenáz-gátlást mutattak (Seeram és mts., 2001b), melyekről később igazolták, hogy kísérleti állatokban hatékonyan csökkentik a gyulladásos eredetű fájdalomérzetet (Tall és mts., 2003). A meggyből készült termékek közül a gyümölcs-sűrítmény őrizte meg leginkább antioxidáns és gyulladáscsökkentő

hatását (Ou és mts., 2012). A mélyhűtés során maradt meg a legtöbb antocianin, a sűrítést követően a legtöbb procianidin. Egy másik kísérletben azt tapasztalták, hogy a sűrítményből visszahígított gyümölcslé gátolta a ciklooxigenáz-2 (COX-2) enzimet az egerek májában és vérében, de nem mutatott ilyen hatást az agysejtekben (Saric és mts., 2009). A meggy COX-gátló hatása megegyezett közel 10 µM ibuprofen gátló hatásával (Ferretti és mts., 2010).

Humán kísérletek alapján igazolódott, hogy a túlzott fizikai igénybevételből eredő izomsérülések kialakulása is mérsékelhető meggylé fogyasztásával (Connolly és mts., 2006). A nyálban megtalálható, káros baktériumokkal szemben megnyilvánuló antibakteriális hatás a meggy érésével, az antocianinfelhalmozódás menetével párhuzamosan fokozódott (Hevesi és mts., 2012). A legerősebb hatást a legnagyobb antocianintartalmú ‘Érdi jubileum’ fajta mutatta. Állatkísérletekben a liofilizált meggy hatására csökkent valamennyi hiperlipidémiára utaló paraméter (trigliceridszint, a májszövet zsírtartalma stb.) (Seymour és mts., 2008). Ezenkívül a meggyből izolált antocianin és annak cianidin aglikonja mérsékelte az egér emésztőszervi daganatsejtek és humán vastagbél-daganatsejtek növekedését (Kang és mts., 2003). Khoo és mts. (2011) Dániában termesztett meggyfajták gyümölcsének antioxidáns és daganatellenes hatását hasonlították össze. A ‘Fanal’ egyike volt a legkiemelkedőbb fajtáknak mindkét szempontból.