A megformálás minősítése

Az olvasók kétötöde (14-en) minősítik a szöveg megformálását: 3-an pozitívan, 6-an kritikusan, 5-en egyértelműen negatívan.

3.3.1. A szöveg megformálását kedvezően megítélők példásan megszö­

vegezett tudományos (szociológiai-filozófiai) munkának, vagy utópia-ta­

nulmánynak tartják, valamint olyan szövegnek, melynek szerzője műve megformálásával is új világ teremtésére törekszik, méghozzá nyelvi meg- formáltságában. V. Csaba több irodalmi értékű nyelvi bravúrt is elhelye­

zett a mű rendszerszerű szóhasználatában, többrétegű és ötletes szimbó­

lumokat.

3.3.2. A szöveg megformálását kritikusan szemlélők egy része újszerű­

nek és furcsának, másik része túlságosan elvontnak tekinti, és két refor­

mátus lelkész az írás műfajának megállapításában is bizonytalan: Eszme- futtatás? Tovább-gondolásra ajánlott fogalmazvány? Program? Terv? Mások gondolatainak kidolgozása? Megrendelt tanulmány? (De miről?); Elmélet? Ví­

zió? Elméletvízó? Vízióelmlélet?

3.3.3. A szöveg megformálásával egyértelműen elégedetlenek a mes­

terkélt nyelvezetre panaszkodnak, ki így (mesterségesen megbonyolított fo­

galmazásmód), ki úgy (stílusa Heideggeréhez hasonlít, teljesen idegen a magyar nyelvtől és gondolkodástól), ki emígy (lonesco A lecke című műve jutott eszembe, amelyben egy tanár befogadhatatlan ismerethalmazzal terrori­

zálta tanítványai. Az összetett szavak a network-thinkingre emlékeztet­

nek), ki amúgy (a Reformvár érthető, tisztán levezetett, kellemes nyelvezete után itt újra és újra nekifutok egy-egy mondatnak, és még mindig nem értem. Za­

var, hogy szerző királyi többest használ, de ennél is jobban az, hogy kinyilatkoz­

tatása tagadásokon keresztül történik).

4. A SZÖVEG ÉRTELMEZÉSE 4.1. A z alapozó fejezetek

4.1.1 A Nyitány-ban a hagyományosan művelt olvasó ilyen mondatok­

ba szaladhat be „frontálisan megütközve azokon”: Három dolgot!nemdol­

got nemtudunk Itudunk: a szemlélőt/nemszemlélőt, a szemléletet/nem szemléltet és mindezek számtalan dimenziójú kölcsönhatásailkölcsönnemhatásait. ” És ez a jó­

val hagyományosabban megfogalmazott mondat sem tartozik a könnyen megemészthetők közé: „Semmi sem indokolja, hogy a vallást, a tudományt, a kivételes egyéni tudatot elválasszuk egymástól. Vissza az egészhez. ”

a) Akad ugyan olvasó, akinek kifejezetten tetszett ez az indítás (Nagy egyéni kalandra hívja az olvasót, kiugrani a végtelenbe),

b) de a többségnek komoly nehézséget, fejtörést okozott, amit egyikük, egy református lelkész szellemesen (de nem ellenségesen) így fogalma­

zott meg: „Dolgot!nemdolgot nemtudunkItudunk... ” Akkor most miről van szó, vagy nincs szó? Szavakat egymás mellé rak, mondatokat alkot, melyek értelmez­

hetők vagy nem. Hogy ebből mi sülhet ki... ?

4.1.2. A Bevezetés (a megértés első szintjének előkészítése) című fejezetben ezt olvashatjuk: „Hamarább van áj vízió, mint új elmélet. Nem lehetünk hiva­

tásosfilozófusok, pszichológusok, szociológusok. Nem azt találjuk feladatnak, hogy átvegyünk kész kategóriákat, vagy meglévő fogalmakat tovább pontosítsunk, de minden új fogalmat igyekszünk kíméletlenül alávetni legalább két-három, egy­

mástól is eltérő tudományág vizsgálatának. Nem vagyunk foglyai a korszellem­

nek. Nem akarunk tudósok lenni, de elfogadjuk, ha annak tartanak minket. Nem vagyunk kívül, hiszen a belül lévőktől folyamatosan tanulunk. Új helyzet nem más mint új típusú szabadság”.

Bár ezt a szöveget sokkal könnyebb megérteni, mint a Nyitány szöve­

gét, és vele egyetérteni is könnyebb, mégis szinte mindenki homlokát ráncolva fogadja, talán éppen a Nyitány negatív irányú imprintingje mi­

att.

a) Míg az olvasóink által nem ismert fülszöveg a tanulmány szerzőjét az Egész filozófusának és az Uj tudomány egyik első hazai teoretikusá­

nak nevezi, Az új világlátvány olvasója zavarban lehet abban a tekintet­

ben, hogy „ki beszél”. Ha nem lehetünk filozófusok, pszichológusok, szociológu­

sok, akkor kik vagyunk? És miért kellene filozófussá, szociológussá, pszichológus­

sá lennünk?, kérdezi az egyik református lelkész, másikuk pedig Varga gondolatmenetéhez szorosan kapcsolódva szellemesen jegyzi meg, hogy ssak úgy ér valamit filozófusnak, pszichológusnak, szociológusnak lenni, ha a já­

tékszabályok megújítói vagyunk, és akkor igaz, hogy kívülről jön mindenki.

b) Vannak, akik a kívül-belíil-t, vagyis a „noha bent vagyunk, mégis kí­

vülről jövünk” megállapítást leegyszerűsítésnek érzik, mondván, hogy a kívülről jött ember nem lehet független a világállapottól és a tudásvilágtól, és van, aki József Attila Dunánál -jára utalva arra hivatkozik, hogy a kívül­

rőljövő is benne él az időben.

c) Az „új típusú szabadság” többeknek okoz gondot, akik így érvelnek:

Csak egyfajta szabadság létezik, és ez vagy van, vagy nincs. Nem lehet fejleszte­

ni; A szabadság része az egésznek, melybe beletartozik a világ állapota. A sza­

badságfogalmát a szerző annyira elvontan kezeli, hogy az már a rabszolgaság ér­

zetét kelti az olvasóban.

d) A hagyomány ás újítás viszonyának felfogását is többet kritizálják azzal érvelve, hogy a „hamarább van új vízió, mint új elmélet állít ás” megál­

lapítás öncélúan jelenik meg', hogy elfogadható, hogy minden új a régi meghala­

dásából jön, ám eléggé sokszor történt teljes paradigmaváltás is és VCs. szerint a változtatáson van a hangsúly de a Biblia úgy ír Istenről, mint akiben nincs vál­

tozás, és arra buzdít, hogy ne igazodjunk a világhoz. Ciklikus körforgást tételez a szerző, a Biblia történetszemlélete viszont lineáris.

e) Az egyik református lelkész, aki egy rendkívül szellemes ironizáló- bölcselkedő esszével reagált Varga szövegére, ehhez a fejezethez a követ­

kezőket fűzte hozzá: Tudatlanságunk határtalan. A sok valótlanság kölcsönös ellenszenvéből és utálatából előbb-utóbb még lehet, hogy születik valami a szel- lemtelenség megtermékenyített meddőségének méhében. Ez a fránya stratégia mindenhol kísért. Fogjuk a kocsi elé, akkor legalább szem előtt van, az irányítást majd menet közben megoldjuk, különben is teljesen mindegy merre tartunk, úgy­

is ide érünk vissza.

4.1.3. Az Előzetes megközelítések (az alapkategóriákról) című fejezet vezeti be a tanulmány egyik kulcsfogalmát, a világlátványt: „A világlát­

vány nem világkép és nem világlátomás; a mi világunkból látható való­

ságvilág; semleges, mert nem szubjektív filozófia eredménye, nem sem­

leges, mert az egységtársadalom szellemi előkészítésére törekszik.” A folytatás még elvontabb, még nehezebb értelmezői feladatul szolgáló szöveg: „A van minden létező/nemlétező korlátlan számú és minőségű rész s nemrész együttese. A van megragadhatóbb, ha megjelöljük a két legfontosabb alapkategóriát, a világot és a valóságot. A valóság (amihez mindig hozzátartozik a párja, a nemvalóság) a végtelen totalitás, minden létező és minden elképzelt, minden nemlétező és minden elképzelhetet­

len nemlétező. A világ (még ha hordozza is magában a végtelen totalitás érzetét) a véges totalitás, a mi világunkból nézett, az általunk látott világ­

látvány. (...) A lokalitás világában az egyes ember hosszú időre elvesztet­

te az otthonosság élményét, és ebben nem születhet új világlátvány, mert ebben á kint-bent-létben a világnéző foglya marad a közvetlen és közve­

tett fenyegetettségeknek. A gond központú jelenvalóiét kiindulópontja az új világlátványnak, de mind kiindulópont csak a kezdeti feltételek új­

ragondolásában segít. Az új világlátvány mint világegész-vízió már po­

tenciálisan a valóság új képe és egyben új valóság. Nem akar új, zárt, vég- leges-látszatú orientációkat teremteni. A világlátvány: a Valóság általunk látott képe. Átjáró a személyes és a kollektív tudat között. Ennél fogva át­

lépünk is, meg nem is rajta.” Ez a szöveg érthetően meglehetősen idegen­

nek bizonyult olvasóink többsége számára. A kritika tárgya elsősorban a

„világlátvány” és a „hátborzongató idegenség” gondolatkörök voltak.

a) Négyen elégedetlenek a világlátvány meghatározásával.

b) Az otthontalansággal és idegenséggel kapcsolatban többféle kritika is megfogalmazódik, ezek zömmel világnézeti indíttatásnak. A baptista lelkésznő szerint a jövőkép feltétele nem lehet a hátborzongató idegenség;

ugyanis a megelégedett embernek is lehet jövőképe. Az egyik református lelkész szerint mindig voltak és lesznek próféták, vagyis olyan emberek, akik felül tud­

nak emelkedni a fenyegetettséget, másikuk szerint az otthontalanság csapda­

helyzetéből a keresztlénység kíván menekvés! lehetőséget a testvéri sze­

retet hangsúlyozásával.

c) Egy biológia tanárnő úgy véli, hogy a szerző egyfelől kizárólag a nyugati ember életérzéséről beszél, másfelől pedig azzal húzza ki a talajt potenciális vitapartnerei lába alól, hogy az elidegenedett állapotban az ember nem képes önmaga helyzetét reálisan szemlélni, harmadrészt pe­

dig úgy gondolja, hogy a jelenvalólétben való elszigetelődés és a szellemi horizont bezárulása meglehetősen pesszimista megállapítás, mely egyfaj­

ta determinizmust sugall.

d) Az ironikus esszét író református lelkész e fejezetet így kommentál­

ja: Az alap stabil, abból a szempontból, hogy mi már tudjuk: Szitnalta el fog süllyedni. Nincs veszteni valónk, nyerni pedig csak azt nyerhetjük, amit már ágy is elveszítettünk, tehát egálban vagyunk.

4.2. A „ barbárság-vízió”

A tan ulm ányi barbár „tudástársadalom” negatív vízió valamint A barbár­

ság hosszú története Közép-Európában című fejezetei jóval kevésbé elvontak, mint a bevezető fejezetek, könnyebben involválódhat az olvasó, könnyeb­

ben azonosulhat vagy vitázhat a mondottakkal. A szerző szerint „Az ez­

redforduló egyik uralkodó tekintete és világlátványa a gyorsuló pusztulás, avagy a tökéletesedő romlás. A huszadik század hangadói a posztmodern egyént izolálták úgy, hogy az izoláló világot is felszámolták körülötte. Az isten meghalt, mondták, a nemzet meghalt, folytatták, a közösség meg­

halt, hirdették. Az ember által teremtett művilág, a gazdaság és a politika világai izolálnak, mert ezek nem közösség, nem empatikus-ösztönző, ha­

nem diktatúra, avagy erőszakos rendvilág természetű. A posztmoder- nitásban a személy személytelenné vált, meghalt a közösség, majd az egyén tudata. Ezt a műembert az információs-komunikációs kor virtuális álvilágába küldik, ahol fájdalom sincs, gondolat sincs, a nyelv is fölösle­

ges.” Ehhez képest „Közép-Európa régóta avval jellemezhető, hogy egy­

részt egyetlen világmodell sem érvényesült a maga teljességében és győ- zedelmességében, másrészt a félglobális és kontinentális világmodellek folyamatosan egymásba és egymásra csúsztak. Közép-Európa az uralko­

dó világállapotból teljesen vagy részben kimaradt kontinensdarabja volt, miközben ráadásul rajta futott és fut keresztül a civilizációs és kulturális határ, amely elválasztja egymástól a bizánci és római kereszténységet, vagy tágabban az európai és ázsiai kultúrákat. A mi világunk tehát folya­

matos lemaradás és folyamatos lemaradás-tudat volt, ami kifejezetten jót tett és tesz ma is a világlátvány megfogalmazásoknak.” Ezután következik az a megállapítás, mellyel a szerző elveszítheti visszanyert rokonszenvét:

„A földi civilizáció alapvetően a barbárság és posztbarbárság története, amelyet csak időszakokként szakították meg az antibarbárság pillanatai.”

Ami viszont hazánkat illeti, Varga Csaba sajátos, bizonyos tekintetben privilegizált helyzetünket hangsúlyozza: „Magyarországon tehát így egy­

szerre lehet látni az alany (az egyén) halálát és nemhalálát, párhuzamosan kimutatható a közösségek pusztulása és a helyi kisközösségi csodák nö­

vekvő száma. A posztbarbár ökölvívások egymással harcoló táborai és hangadói így időnként egyaránt elavult fogalomkészlettel, régen megcá­

folt érvkészlettel hadakoznak. Sajnálatos az, hogy a hazai szellemi életet gyakran ezek a véleményformáló csoportok uralják. Magyarországon mi sem hiányzik jobban, mint a szellemi-filozófiai paradigmaváltás.”

A többséget jelentő, a szöveggel szemben kialakult negatív vagy leg­

alább is kritikus, fenntartásos beállítódással jellemezhető olvasók na­

gyobb részének olvasói stratégiája nem változott, amit ezúttal többség­

ben lévő kritikus olvasói viselkedés jelez, melyek aránya kétszerte na­

gyobb a szöveggel egyetértő és azt továbbgondoló reflexióknak.

4. 2.1. A szöveggel egyetértők közü l négyen

a) valósnak látják a sötét tónusú látleletet. Még az egész tanulmányra ironikusan (sőt időnként vitriolos iróniával) reflektáló lelkész is hangot vált egy pillanatra, amikor elismeri, hogy ez nem negatív vízió, hanem a va­

lóság: az ön-tudattalan létformája.

b) Mások tapasztalataikkal erősítik meg az „elkorcsosulást”. Van (az egyik református lelkész), aki az ellentétes folyamatot is láttatja: A keresz­

ténység a bibliai-missziói program keretében integráló tevékenységet (helyesebben szolgálatot) végez.

c) Néhányan a Közép-Európa-diagnózis helyességét igazolják, és van, aki (egy református lelkésznő) nem vitatja a diagnózis igazságát, de meg­

ragadja az alkalmat, hogy közép-európai identitását hangoztassa. Bár­

mennyire is kimaradt kontinensdarab, a föld sója akkor is Közép-Európa.

4.2.2. A szövegrészt kritikusan fogadó kétszerte nagyobb (10 főnyi) kritikus csoportból

a) legtöbben azt kifogásolják, hogy a szerző13 csupán szélsőségesen pesszimista és optimista alternatívákkal jellemzi a helyzetet. Van, aki ezt az eljárást nem tartja eléggé tudományosnak, hanem inkább negatív utó­

piának, valamiféle orwelli látomásnak.

b) Többen tiltakoznak az ellen, hogy az elmúlt korokat sommásan bar­

bárnak lehessen ítélni. Van, akit nagyon zavar, hogy elmarad a terápia-ja­

vaslat, más valakit pedig (mindketten református lelkészek) zavarják a má­

sodik „barbárság”-fejezet túl gyors aktuálpolitikai, aktuáltársadalmi lezárása.

c) A „durva-barbárság” kifejezés is kiváltja a kritikát.

d) A harsányan sötét tónusú prófétikus látleletre ironikus válasz is szü­

letik. Tudóskáim, nem kellene úgy fellármázni a világot vénségünkre, imádkoz­

ni halkabban, csendesebben is lehet.

4. 3. U j paradigm a

Az új értelmezési keretet, paradigmát felvázoló - ismét meglehetősen elvont - három fejezetben14 Varga azzal indítja ezt az eszmefuttatást, hogy „az ezredforduló tudása új rendbe/káoszba szervezi a földi civilizá­

ciót és kultúrát. Tudássokk és tudásünnep korszaka”. Ezt megelőzően „a 19-20. század a megváltó utópiának hirdetett hamis és megvalósíthatat­

lan ideológiautópiák korszaka.” Ugyanakkor felvillantja a reményt: „a jobb világ egyébként évezredek óta itt van, a különböző korok legfeljebb nem látták, vagy mi sem látjuk.” Az új jövőképpel együtt új múltkép is születik, mialatt a jelenkép és ezen a téridő felfogás is átalakul, magyaráz­

za az új paradigma kidolgozója, s - újabb támadási felületet képezve - hozzáteszi, hogy „a történelmi folyamatnak így már nincs eleje, hátrafe­

lé is a végtelenbe fut, nincs megjelölhető vége. Az paradigma egy szuper­

paradigma, mely „a jelenlegi és készülőben lévő paradigmák egyesülése és új típusú integrációja (...), s az új paradigmák tengerében az egyik új paradigma az információs társadalom és a tudástársadalom elmélete, ahol is a tudás „az Egészről (a Valóságról és remélhetőleg nemcsak a Vi­

lágról) szóló vízió. (...) „A valóságból nem szorítható ki sem az objektív létezés, sem a szubjektív létezés, sem a történelmi, sem a történelemfe­

letti dimenzió, sem az anyagi valóság, sem az isteni valóság. A valóság nem csak az ontológiai, hanem a metafizikai létforma is, avagy egyszer­

re tényleges-történeti és metafizikai létezés. (...) A valóság alaptermésze­

te a vannincs: a közvetlen módon megismerhető külső valóság15 és a csak közvetetten megismerhető, belső valóság. (...)1. isteni valóság (pléroma), 2. kozmikus valóság, 3. földi (anyagi) valóság, 4. emberi valóság, 5. tuda­

ti valóság. (...) A valóság új képe új valóságot jelent.”

Viszonylag kevesen (12 fő) tudnak és/vagy akarnak ezekhez a fejezetek­

hez kapcsolódni, s a döntő többség - most már érthetően - kritikusan.

4.3.1. A mindössze három egyetértő reflexió közül az egyik (egy bap­

tista lelkészé) megpróbálja megérteni és alkalmazni a valóság „vannincs”

jellegét: A van és nincs jelleg elbizonytalanítja az embert. Feladatunk a van­

nincs és a nincsvan művelése és őrzése (1. Móz 2.15). Ezúttal is egyetértését nyugtázza - ismét visszafogottabb iróniával - a grimaszokat vágó lelkész:

Ez az igazi valóság arc, Janus arcú van-nincs. Egy művelődésszervező tudássok tapasztalatát osztja meg, imigyen: Ezt a tudássokkot élem én meg e mű elemzése során.

4.3.2. Kritikus reflexiók

a) Az értelmezésben a legnagyobb nehézséget a valóság-nemvalóság okozza, s egyben ez indukálja a legtöbb - eléggé eltérő világnézeti irá­

nyultságú - olykor szakszerűségre törekvő, még a kavtumelmélettel is operáló - kritikát is: A kettő között áthidalhatatlan szakadék; Számomra így nehezen elképzelhető a nemvalóság, mert ha a például a kvantumelmélet elemi ré­

szecskéi egyszerre létezne a tudattól függetlenül és a tudati valóságban, akkor azt hogyan állíthatjuk, hogy ott is van, amiről nem tudunk?;

b) Többen (valamennyien lelkészek) nem érzik indokoltnak és átgon­

doltnak a „tudástársadalom” kifejezést. Mások úgy vélik nem indokolt a tudás túlhangsúlyozása, s megkérdik, hogy Szüksége van-e az emberiségnek tudásünnepre? Javul-e ettől az emberek rossz sorsa, életkörülményeik? Mire lehet felhasználni a mértéktelen tudástöbbletet, ha úgy is probléma a túlképzettség? Ké­

pes-e az ember mint biológiai lény ezt a fejlődésrobbanást követve megfelelni, gondolok az információval túlterhelt, de a napi feladatokban élhetetlen, infark­

tusveszélyeztetett, zaklatott lelkű gyerekek, széthulló családokra. És ugyanez ironikusan: Ébresztő, hazaérkeztünk. Izsáknak asszony kell. Ki a megfelelő? Aki inni ad nekem. A tudós megfáradtán várakozik a kút mellett, a terv kész, az al­

kotó, pihen, és íme Rebeka jő, és minden partnernek megfelel. Ezek a reflexiók a magabiztos elmélettel a gyakorlatot és a gyakorlati etikát állítják szembe.

Van (a baptista lelkész) aki, sokkal egyértelműbben fogalmaz: Az erkölcsi háttér szükségessége megkérdőjelezhetetlen a tudás-sokk feldolgozásában is.

c) Többeknek gondot okoz a három fejezet idő- és történelemfelfogá­

sa, ám ők inkább hétköznapi logikával okoskodnak, mint filozófia érvek­

kel: Ha a történelmi folyamatnak nincs eleje és vége, akkor közepe sincs;Tagadja a tudomány mai állását, mely szerint volt kezdet és lesz vég; Néhányan ezt a jövőelméletet nem tudományos, hanem utópisztikus megalapozottságú­

nak tartják: A 21. századról, mint utópiák utáni korról beszél, s eközben saját elméletét is egy utópiaalapú jövőelméletbe ágyazandónak szánja; Ez az informá­

In document OLVASÓ-PRÓBA Kamarás István (Pldal 194-200)