massá teszik. —

íme

én, jó órában legyen mondva, ^isten segedelmével, gyógyíthatatlannak tartott kinos nyavalyámat elöltem, összerombolt testemet erüs akaratomtól

mindenben

füg-gvé

tettem, s hánykódó keblemnek békés csendet szereztem,

meggyzdvén

^{a fell,}

hogy

jelen pályánk egy vég nélküli

jöven-dnek

csupán kezdete.

— —

Untató kitérésemért bocsánatot kérek.

Javulásom után

nem

sokára Mészárossal s

másokkal kiszabadultam, Koszta Marczi is a szabadulók között volt.

A ^késbbi

esemé-nyekáltalérdekessé váltrólpár szót : Koszta Biharmegye fia, születése helye N.-Várad környéke, a belényeiKoszták közöl,a Veres-toronynál kimenteknél százados volt. Rutá-jában idejét tanulással töltötte s a franczia-nyelv birtokábajutott.Mathematicai éshadi tárgyakkal foglalkozott. Szilárd jellem,

becsületes, 25

—

26 éves ifjú.*)

*) Azótakülföldön elhunyt. Közl.

—

78

—

Máltai elválásunkkor

magyarbundámat,

vadásztarisnyámat, theás-kannámat^,

attilá-mat

sat. neki ajándékoztam.

Kiszabadulásunk eltt pár nappal két osztrák biztos

jve

Kutajába s Szüleimán eltt

nmtl

^{3 levelet} átadva, a

különböz idkben

irott, felbontott, ide s

amoda

utaz-tatott levelek megértették velem szenvedett káraimat körülményesen. Terhes 18

h ^múlva

ezek valának az

els

sorok hazámból, ^s jó Bertámtól.

Elindulásunk eltt Kossuth

hozzám

há-rom

egyént küldött, kik engemet

kerül

szókkal a vele való kibékülésre, és a

tle

való elbúcsúzásra vennének. Melyre én^:

„Én

reá

nem

haragszom, de becsülni többé

nem

tudom, s

minthogy

se bizonyítványára, se elléptetésére, se pedig segedelmére

szüksé-gem

nincsen, s e mellett könnyen álló köny-hullatásit is ismerem, az elbúcsuzást szüksé-gesnek épen

nem

látom." S én lévén csak egyedül, ki

tle

el

nem

búcsúzott, a megsér-tett hiúság ellenem mit forralt ^: lássuk azt

más

levélben. Isten önökkel mindnyáj

okkal-—

79

-ÜráviczaSept. 10-e'n 1853.

Az

^uliiieilök között tehát csupán én vol-tain egyedül azon

vakmer

^{inercsz, ki} Kos-suthtól el

nem

búcsúzott. Szilárd tettlmii,

kivált azok szemében, kik a Kossuth

tüdjé-bl

kieresztett légnél többet vagy keveseb-bet beszívni

nem

merészlettek, hallatlan

bnnek

tetszett. Kossuthot régi baráti és

ismersei

már

Viddinben kerülni kezdették.

Azok

pedig kik

Sumlában

hozzásimultak (az egy

Házmánt

kivéve; Asböth is csak a debreczeni catabasis alkalmával szegdött hozzája) lehendék nép valának. Grehenek, Weigel, Kapner, Kapler,

Wagner,

Eischel

:

Kossuthot azeltt

nem

is látták. Ihász, és Biró mindkettenegykori osztrák

hadnagyok

valának, az

els

25 évi szolgálatját toborzás-nál töltvén el, tudatlannak maradott; a második szép ismerettel bírt.

Házmán

és e két utóbbiKutajábannálam gyakranebédelt,

mindaddig

mig

a hozzámjövetel e szavak-kal ^:

„A

ki

nem

tart velem, az ellenem van;

a ki pedig ellenemet meglátogatja, s nála

—

80

—

még

eszik is, az honárulás

bnébe

esik"

—

meg nem

gátoltatott. Furcsa logica ugy-e bizony? Hja! Kossuth tennen személyével a hazát

már

régen ugyanazonositotta volt.

De

miért is ne?

Hát

XlV-ik Lajos

nem

szokta-e mondogatni ^: „Francziaország én vagyok."

A

^kibékülés ajánlatának

komoly

vissza-torlása, a Kossuth érzékeny hiúságán

vérz

sebet ejtett; fájdalmát enyhítend, keble machiavellismusánaktartaléküteo^étisa csa-tába hozta, s engemet

elmen

párthiveinél-honárulónak bélyegzett. Parisba és Lon-donba ^is ugyanazt írta, hozzá tévén

hogy

én Kutaját osztrák útilevéllel

hagytam

oda.

A

konok, gyanúsító rágíilomnak indoka

mi

volt?Az,

hogy

elbbeni állásomnál fogva csupán én valék képes a honszeretet palást-jába burkolt szívtelen TartuíFeöt a

maga

meztelenségébenismerni, s a demasquirozás-tól remegöt vak dühe annyira vitte,

hogy

útitársimat reávette _(?) miszerint azok

en-gemet az útban egy

vagy más

úton végez-nének ki.

A

pokoli tanácsot

nem

^is gyanítva, útnak indulunk. Lovasságból álló

kisére-—

si-tiinknek lovas-ezredes

Ahmed

bey

paran-csolt.

Kutajától mintegy órányira egy major-háznál megállunk, Szüleimán bey a búcsu-lakomáról elre gondoskodván, lovainkról leszálltunkkor vizben

htött

palaczkokat s

nyárson sütött bárányokat találtunk. Kos-suth és emberei a kiszabadúlTakat eddig el.

kisérték; a társaság evett-ivott, én pedig a két török ezredessel beszélgetve heverész-tem; a trombita harsogott, s

mi

lóra ülvén, egy ^rész Bruszának tartott,

más

rész pedig Szüleimánnal Kutajába visszafordult.

Én Ahmed

bejjel lovagoltam; az

els

állomásra érvén, Koszta Marczi

hozzám

jön

s kérdi,

nem

monda-e Józsi

nekem

valamit?

Nemmel

feleltem. Mire Marezi ^:

„Az

alatt

míg Ön

az ezredessel ehil lovagolt, Timári, Józsihoz ment s neki igy szólott :

„Mondd

honáruló gazdádnak, hogy kiadunk rajta,

ha

más nem

is, de én tulajdon

kezemmel

ölöm

meg

a gazembert!"" Józsit szólítom,

s

kérdem

tle, a dolgot velem miért

nem

közölte? Melyre ^:

„nem

akartam az urat fölboszantani; Timári badar hetvenkedésére,

:)sölli(ey F. jejyaetel. Q

—

82

-íme Koszta kapitány ur hallotta, azt

felel-tem

^:

„Ha

Timári urnák valami igazitni va-lója van gazdámmal, ^{azt vele} és ne velem

közölje,

gazdám nem

fog Timári urnák adós maradni."" Erre én egyet nevettem,

késbb Ahmed

bey

hozzám

jött theázni, de a

tör-téntekrl említést

sem

tettem. Lássuk ki az a Timári?

Timári neveletlen Versetz környékebeli rácz, ki 48 végén Jankóvics nevét Timárira változtatván, alszolgabiróleve;

—

Harezival, Eischellel Kossuthoz simult. Kiszabadulá-sunkkor ez

t

századosnak nevezte ki, s

sze-mélyeiránti rendületlen

hségérl

sallangos bizonyítványt adott.

Másnap

az úton látván

hogy

Timári

kö-tfékkel igazgatott hitvány kaboláján,

fél-kengyelét elvesztve, igen megfontolva halad magára, jó kis iramló lovamat

megsarkan-tyúzom

s mellé lovaglók,

mondván

^:„Timári

ur!

Én

ha jól emlék.szem Önnel életemben kétszer beszélettem, s tudtomra

meg nem

sértettem soha;

mi

adott okot

Önnek

arra,

hogy

engemet legényem elótt

mások

halla-tára lepiszkoljon s

még

életemet is

fénye--

83

—

^esse?" Melyre ö ^:

„Nekem ugyan Ön nem

vétett, de a

kormányzó

úrnak ellensége s

ennélfogva a hazának ^is."

Én

^: „Hát a

kor-mányzó

uratmióta ismeri Ön,s mióta lettek a ráczok oly hökeblü honfiakká? Tudja

meg

Ön,

hogy

én

már

akkor

midn Ön még

In document MAGYAR K0S8UTH (Pldal 99-105)