Az 1882. évi könyvkiállításnak,a melylyel az országos iparművészeti muzeum, a maga szakkiállításainak sorozatát megkezdette, minden irányban fényes sikere volt.
A retrospektív részébenösszehalmozottgazdag anyag híven tükrözte visszaa hazai könyvnyomtatás történeti fejlődését és a feledés homályosságából igen sokrészletet hozott napvilágra.
Még meglepőbb volt az eredmény a kiállításon felkarolt másik művészi iparág, a hazai könyvkötésdolgában.
Ennek a múltjával, sajátságosán, történetíróink mindaddig tüzetesen nem foglalkoztak, noha épen az előző századokban a könyv kultusza egyforma kegyelettel terjedt ki a könyvnek tartalmára is, belső és külső kiállítására is.
Ennél a csoportnáltehát a rendezőknek úttörő munkátkellett végezniük. Min denekelőtt osztályozni kellett az összegyűjtött nagy anyagot, és elkülöníteni azokat a kötéseket, amelyekről egy vagy más módon megállapítani lehetett, hogy Magyarországbankészültek. A hazaikészítmények azután pontos jegyzékbe foglaltatván, jeles aesthetikusunk KeszlerJózsefaz egészanyagot tudományosan feldolgozta. Tanulmánya a jegyzékkel kapcsolatban a «Könyvkiállítási kalauzá ban jelent meg.
Az értekező nem terjeszkedett ki aközépkori magyar könyvtáblákra, s különösen nem a könyvkiállításnak arraaz érdekes külön csoportjára, amelyben aKorvin- könyvtárismertmaradványainak felénél nagyobb része voltkiállítva. Akönyv
kiállítási kalauz külön czikkeket közölt erről a részről, Pulszky Ferencz és Csontossy János tollából. Az utóbbinak közleménye röviden érinti az egyes Korvin-kodexek kötéseinek minőségét is.
Azazótalefolyt háromlustrumalatt könyvkötő műiparunkmúltjának kérdése ismét szünetelt, és nevezetesen ahazai ipar történetének terén támadt mozgalom érintetlenül hagytaa magyar könyvkötés történeti fejlődését.
Új lendületet várhattunk ezen a téren a millenniumi történeti kiállítástól, mint a melynek egyenesen az volt a hivatása, hogy a magyar kultúrának hű képét adja kezdetétől ajelenkorig. Azt remélhettük tehát, hogy ez az alkalom módot fog rá adni, hogy a könyvkiállítás hézagai éshiányosságaipótoltassanak; hogy a könyvkötészetigyűjtemény gazdagsága ecsoportrafogja a közérdeklődést irányítani. Hiszen épena könyv, minta czivilizáczió vezéreszméinekletétemé
nyese, minden időkben a nemzeti kultúrának legfontosabb tényezője, sőtmér tékevolt. Külső megjelenésénekfényében pedig a miveit osztályok hódolata talált kifejezést szellemi vezérférfiaik nyilatkozásaiiránt.
Reménységünk azonban, melylyel etekintetben a történelmi kiállítás elé néz
tünk, csak részbenteljesült, a mennyiben abbana könyvkötésnek alárendelt sze rep jutott.
A csúcsíves épületben ugyan korhűen volt rekonstruálva egy középkori könyvtár, a melynek könyvpolczaira lánczos kéziratokatés ősnyomtatványokat fektettek, hanem ezek a ritka példányok gyűjtésénélazegyes kötések proveni- encziájára nem voltak, denem is lehettek figyelemmel. Mindazonáltal amohácsi vész előtti időkből annyieredeti kötésű kézirat volt a különbözőcsoportokban, bár egyedül a béltartalomra vagy belső díszükre való tekintettel, szétszórtan kiállítva,hogyaz egész anyag együttvéve eléggéhűképet ád aközépkori magyar könyvkötésről.
Ezt az anyagotszándékozom jelen sorokkal ismertetni, hogyamagyar könyv
tábla történetének első homályos korszakára, mely jóformán még teljesen ismeretlen, némi világot vessek, és bizonyos tekintetben amagyar ornamentika fejlődésének processusához isegy pár adalékkal járuljak.
Sajnálatomra, azaz idő, a melyet a történelmi kiállítás igazgatójának szíves
ségéből a kiállítás berekesztése után a beküldött kéziratok megvizsgálására fordíthattam, sokkal rövidebb volt, semhogya figyelmet érdemlőegész anyagot alaposan áttanulmányozhattam volna. Meg kellettugyanis a kérdésbe jövő kéz iratokat nemcsak kötéseikre nézve, hanem abban az irányban is behatóbban megvizsgálni, hogy váljon az országban másolták-e?Mert egyéb bizonyítékok hiján, csakis az itt másolt kézirat eredeti kötéseit tarthattam, de ekkor úgy hiszem jogosan, hazai készítménynek. A kézirati liturgikus könyveknél különben beértem annak a megállapításával, hogy magyarországi használatra készí
tették-e őket? Mert ebben az esetben föltehettem, hogy azokat itt is másolták.
Ilyen, rendszerint nagyobbdíszszel kiállított kéziratok másolása ugyanis hosszabb időbekerült, amire példa egy Bártfa városától megrendelt Graduale, amely nek másolása három évigtartott; már ez okból tehát, de a kéziratok általános értékénél fogva is alig hihető, hogya tulajdonos a másolandóeredetitkülföldre kiküldötte, illetveaztolyan nagy időrekiadta volna a kezéből. Annál kevésbbé,
mert a xiv. századtólkezdve már a hazai könyvmásolóknak hosszú sorát ismer jük részint névszerint, részint munkáikból, ezek pedig nyilván kielégíthettéka belföldiszükségletnek tetemesrészét.
KOLOZSVÁRI DÍSZKÖTES 1 674-BOL.
KOLOZSVÁRI DÍSZKÖTÉS I 684-BOL. KOLOZSVÁRI DÍSZKÖTÉS KÉSZÜLT IÓ89 KÖRÜL.
Viszontazonban könnyítette feladatom megoldását a nemzeti muzeum könyv
tárának gazdag fénykép-gyűjteménye, amelyben megvan majdnem valamennyi bőrkötésű Korvin-kodexnek, valamint többmásnevezetesebb középkori kötés
táblánakmásolata.
OLASZ KÖNYVTÁBLA A XVI. SZAZADBÓL.I' '
Hogy ismertetésemet a későbbi hazai kötésekre ezúttal ki nem terjesztem, ennek a rendelkezésemre álló térszűk voltán kívül, főleg az az oka, hogya kiállítás renaissance-épületébencsak ahazai irodalomszámára átengedett terem nek egykis szekrényében voltak magyar kötések,mintegy mutatónak, kiállítva;
ez a sorozat pedig, melynek nagy része különben is már a könyvkiállítási kalauzban ismertetve lett, sokkal csekélyebbés hézagosabb, mint sem hogy annak alapján azelőzőleg a könyvkiállításból levont tanulságokattovább fejlesz
teni és esetleg afelismert hiányokat pótolni lehetne.
Ezért mostcsak annak kiemelésére szorítkozom,hogy ama sorozatban gazdagon voltak azok az egyforma jellegű díszkötések képviselve, melyek az öreg Apaffy Mihály fejedelemsége idején Kolozsvárottdivatban valának. Ezeket jellemzi egy részben, vagy egészben kinyitott legyező alakú diszítmény, melyet a könyvtábla belső mezeje közepén s esetleg szögletein alkalmaztak,s mely ornamentum a könyvkiállítási kalauzban sugaras körlapnak, a történelmi kiállítás katalógusá
ban pedig páva farknak neveztetik. Ezt a legyeződíszt egyszerű vonalakból alakítva először régiarabkötéseken találjuk. Az araboktól átvették axvi. század ban az olaszok, minta magyariparművészeti múzeumnak egy ebből a századból származó könyvtáblája mutatja; sőtOlaszországban ily ornamentumot a karos
székek bőrborítékairais nyomtak.Azután alegyeződíszmindenfelé elterjedt és a kolozsváriak mintája a többiekétől csak annyibantér el, hogy a legyező léczeit stilizált szegfű tölti be.
De a szóban levő díszkötések többi díszítményeisem olyanok, a milyenekkel másutt nem találkoznánk.Azonban mégis ezeknek más külföldi díszítményektől bizonyos apró eredetivonásokban való eltérése, a különös beosztás, például néha 4— 5, sőt több különfajtájú ornamentumokból álló keretekképzése, valamintálta lában az ornamentumoknaktúlgazdagfelhalmozása, amikkelfényes hatást kívántak elérni, s tényleg elis érnek:az egésznek oly sajátosjelleget kölcsönöznek,mely e táblákat a külföldiektől szemlátomást megkülönbözteti, snyilvánvalóvá teszi, hogy azok csakis nálunk készülhettek. A kötések egyébiránt jóerős, pirosra, barnára vagy feketére festett marokin-bőrből szabatosan készítvék, éskézi aranyozásuk is kifogástalan.
Ekitérés után még megkelljegyeznem, hogy figyelmemet a fővárosi könyv
tárakban található olyaneredeti középkori könyvkötésekre is kiterjesztettem, melyekugyan kiállítva nem voltak, de egyik vagy másik felmerült kérdés meg világításáraszolgálhattak.
*
Amagyar keresztény állam megalapításának idejében a könyvek másolásával és díszítésével külföldön és azegész keresztény világban leginkább a szerzetesek foglalkoztak, sőt akolostorokban történt a falaik között másolt kéziratoknak
bőrbe való kötése is. Kitűnik ez egyebek közt már Nagy Károlynak amaz adományaiból, melyek szerint bizonyos erdőkben vadászati jogot engedélye
zett a szt. denisi apátságnak és a szt. bertini kolostornak, hogy így a kötésre szükséges bőrtbeszerezhessék. Sőt például aszt. riquieri kolostor a ix. század
bankülön tímárokattartott, a kik a kötésekhezszükséges bőröket kidolgozták.
A xi.ésxii. századból hasonlókép ismeretesek egyes esetek, melyekben világi urak kolostoroknak a könyvek kötésére különböző borfajtákat ajándékoztak.
Ezekből az adatokból még megtudjuk azt, hogy kötésekreőz- és szarvasbőrt is feldolgoztak.
Imitt-amott kivételesenvilági papokés az egyházzal egy vagy más tekintetben összeköttetésben levő laikusok, mint például iskolamesterekis foglalkoztak a könyvkötészettel, amely polgári mesterséggé külföldön csak a xin. század óta lett.Deekkor a könyvkötők többnyire tágabb értelemben azegyetemekkere
tébetartoztakésazoknak kiváltságaiban osztoztak.
Akolostori könyvtárak közönségesebb kézirataikat eleintegyakran csak egy
szerű hártyaborítékba kötötték, amelynek háromszögű borítéklapját, úgy a mint ez amostanipénzeserszényeknél szokás, az elejéreáthajtották és ehhez a könyv összeköthetése végett hosszabb szalagot varrtak. Ilynemű kötéseket, mint utóbb látni fogjuk, nálunk Bártfán még axv. században is készítettek. Rendszerint azonban a folytonos használatra szántkönyvek bőrkötéseinél újjnyi vastagságú, tölgy- vagy bükkfadeszkákat használtak. A fűzésmódja lényegileg ugyanazvolt, amely az úgynevezett szerzetesi kötéseknél később is, még századokon át, dívott. A magas kettős bordák (Bund) alapjáéi többnyire erős disznóbőrből kivágott s a középen a hát szélességében fel hasított szíjjak szolgáltak, mely hasadékon át az átvarrás történt. A szíjjnak ép végeit azOcán atáblákba fúrt lyukon keresztül a deszkák felületén kivájt üregbe helyeztéks ottfaszögekkel megerősítették. Ugyanilyen módon formálták, és ugyanígy szögezték le a táb
lákhoz a vékonyabb szíjjak átvarrásával létrejött orómszegéseket (Capital).
A táblákhoz különben vastagabb deszkákat vettek s csupán oly nagyságban vágták ki őket, hogy magát a könyvetépen befödjék.
Eme kötések bőrborítéka a kezdetben minden díszítés híján volt, de a tábláin már akkor alkalmaztak egyszerűvédő rézgombokat, kapcsokatés kötő szalagokat.
Ily formájú kötése van a Nemzeti Muzeum könyvtárában levő, xi.—xni.
századbeli három külföldi kódexnek, amelyek Virgiliust, Petrus Lombardus sententiáit és Szt.-Pálnaka rómaiakhoz írt leveleittartalmazzák. Az utóbbi kéz irat a román kápolnában ki volt állítva, és hosszúkás, szokatlanul keskeny formátumával föltűnt. Disznóbőrkötéseigen szabatos munka. Vastag fatábláin még három aranyozott rézgomb és a kötőszíjjak megerősítésére szolgáló két
9
apró vaslemez megmaradt. A Virgilius-kodex tábláin viszont megvannak az összes bronce-veretek, nevezetesen öt sima, kalap alakú gomb és két kapocs;
míg a Lombardus szarvasbőrkötéséről a védőgombok márhiányoznak ugyan, de fennmaradtaz alsó táblából kinyúló két hosszú bőrszalag, melyeknek végző
désén lévőromán stílűkapcsok a felső táblába beeresztett két egyszerű vasszegbe illeszkednek.
A legújabb buvárlatok szerint Nyugat-Európábanaz angolokvoltak az elsők, kik vasbélyegekkel a bőrtáblákra, úgynevezett vaknyomás útján, egyszerű díszítéseket,leginkább rosettákat préseltek. A németek majdnem egyidejűleg azzal próbálkoztak meg, hogyaz ily díszítésekre a más használati tárgyaknál, mint puzdráknál, kardhüvelyeknél s tokoknál szokásos bőrmetszési technikát alkalmazzák.
A könyvborítékok művészi díszítésére egyébként az említettkorszakban nem a könyvkötő volt hivatva. A fényeskiállítású kéziratoknál, nevezetesen azoknál az evangeliomos könyveknél, melyeket előkelő donatorok valamely egyház oltárának ékességéül szántak, alegdrágább anyagot, ésminden ismertműipari technikát használtak föl arra, hogy azéjjel-nappal évekig szakadatlanul dolgozó barát hangyaszorgalmának ésművészi ihlettségének kincset érőterméke méltó külső köntöst kapjon.
Az ily szertartásos könyvek fatábláira még a római korból fennmaradtvagy utóbbkülöne czélból faragott elefántcsont-diptychonokat ésvésett, vertvagy zománczozott arany és ezüst lemezeket, valamint gyöngyöket és ékköveket erősítettek.
A rekeszeszománczot Bizanczban aix. század óta kezdték evangeliariumoknál alkalmazni bizonyos séma szerint elrendezettemblémák, ornamentumok, szent képek s szentirási jelenetek ábrázolására. Az ekként díszített szent könyvek, melyeknek tábláiba azután ereklyéket tettek,a templomi szerelvények fontos alkatrészei voltak s az egyházi körmeneteknél is szerepük jutott. A császári udvarnál, mikoraz uralkodó a külföldi követeket a legszigorúbban megszabott etiquette-szabályok szerint imponáló pompa kifejtésével nyilvánosan fogadta, ezek a könyvek is a fogadó-termek díszéül szolgáltak. Némi tekintetben eltérő rendeltetésük volt a szent keresztegy-egy részecskéjét tartalmazó, többnyire kisebb tábláknak, melyek Bizanczban «Staurotheke» és «Xylotheke» néven voltak ismeretesek és amelyeket ugyancsak azoltárokonőriztek. Ezekoly nagy tiszteletben állottak, hogy a császárok hadjáratainál a főudvarmester az ily ereklyetartókat a melléreerősítve, a seregek élén vitte. Egyébként a nyugaton a szent kereszt részecskéit tartalmazó bizanczi zománcztáblákat is az evange- liariumok kötésére használták, amire példát találunk a müncheni «Reiche Capelle» kincsei közt.
Általában igen sok zománcztábla került abban az időbenakár mint császári ajándék, akár mint a keresztes háborúk alatt szerzett zsákmány a nyugatra, ahol csak hamara rekeszeszománcz technikáját maguk is megtanulták ésugyan csak főleg templom-paramentumok díszítésénélalkalmazták.
A xiii. század elején apazar fényűzés, a mely addig a szertartásos könyvek kötésénél folyton dívott, csökkenni kezd és az elefántcsont-diptychonok, ahanyatlásnak indult zománczozás és a drágakövek mellőzésével, a némileg egyszerűbb, de művészies ötvös-munka lesz divatossá; míg a xv. századtól kezdve a fémnekkönyvtáblákra való alkalmazása rendszerint csak a szögle
tekre, középveretekre és kapcsokraszorítkozik. Az egész könyvnek vert ezüst
lemezekkelvaló borításamár csak kivételesen történik.
A fémkötések korában, stilistikai tekintetben különös súlyt vetettek a díszí tések szimetrikus beosztására. Afelsőtábla közepén, a mennyiben azt nem valamely elefántcsont díptychon tölti be, többnyire a keresztfára feszített Krisztus, vagy szűz Mária alakját találjuk, igen gyakran pedig egy ereklyetartót.
A szögletekre leginkább a négy evangélista simbolumait szoktákelhelyezni.
A ránk maradt ilynémű műkincsek egyes részei nem ritkán külömböző száza dok stilirányát mutatják; a minek azaz oka, hogyrégiebb értékes csontfarag-ványokat és zománczlapokat, a könyv formátumára való tekintet nélkül, nagy szívesen fölhasználtak, vagy pedigvalamely régiebb kötéstáblát egy másalaku kézirat számára átidomitották, s a hiányokat uj szegélyekkel éskeretezéssel
pótolták. !
Hogy az Árpádok korában az előkelőbb székesegyházak oltárait nálunk isaleirt módon pazar fénynyel kiállított szertartásos könyvek díszítették: azt több összevágótörténeti adat bizonyítja.
Míg Szent István törvénye szerint,a mindentizedik faluban építendő templom plébániája számára a szükséges egyházi könyvek beszerzéséről a püspöknek kellett gondoskodnia: Hartvik regensburgi püspöknek Kálmán király meg hagyására 1109-ben irt legendájából megtudjuk, hogy maga a szent király, ki «a régi és a mostanicsászárok nyomdokait követte»,akirályné segítségével, az érseki, püspöki ésapátsági egyházakataz isteni szolgálathoz megkivántató mindennémű szerelvényekkel a leggazdagabban ékesítette. Különösen meg emlékezik a legenda a Gizella királyné adományozta keresztek, edények és paramentumok, tehát azoltárok díszéül szolgáló szertartásos könyveknek is csudálatra méltóművészi munkájáról.írója továbbá a maga tapasztalásanyomán ismerteti a fehérvári egyház kincstárának rendkívüli gazdagságát. Lodomér esztergomi érseknek a szentszékhez 1297-ben intézett jelentéséből pedig kitűnik, hogyama időközbenbizonyára gyarapodott kincsek között igen sok, remek' művű, arany és drága kövek fényében ragyogó, művészileg díszített
9*
szertartásos könyvvolt, melyek a két évvel előbbdühöngöttóriási tűzvészkor, a többi kincsekkel együtt elpusztultak.
A pannonhalmi apátság kincseinek és vagyonánakSzt. László által 1093-bán megerősített összeírásából még részletesebb képet formálhatunk magunknak a páratlangazdagságról, amelyet a főtemplomokkincstárai Szt. István ésutódai, a vezérek, főpapok, főurak smás ájtatos férfiak adományainak köszönhettek.
Az arany- s ezüstből készült, drágakövekkel és gyöngyökkel megrakott tem
plomi szerelvények között itt nemkevesebb mint hat hasonló díszességű evan-geliarium,ugyanannyi vánkossal, van felsorolva. E könyvek egyike, mely a szent kereszt fájából valóereklyét foglaltamagában, zománcz-, másikapedig elefánt csont-képpel volt diszítve. Ezenkívülakönyvtár maga 72 kéziratból állott.
Csak olydúsan vala felszerelve a bakonybeliapátságnak templomi kincstára, mint ez egy a xn. század közepe körül. (113 5— és 1171 között) történtössze
írásból kiderül. E szerint a benczések eme monostora, a 84 kéziratból álló könyvtáron kívül, akincstárban őrzött egy arany-és két ezüst evangeliarium birtokával dicsekedhetett.
Valószínűnek tartom, hogy ily árpádkori egyházi kincstárból maradt reánk, a jelenben az esztergomi főegyházmegye kincstárához tartozó ama Staurotheke, (Lypsanotheka), mely atörténelmi kiállítás románkori kápolná
jának egyik legkiválóbb díszességeés nézetem szerint előzőleg könyvtábla volt.
Ennek az ereklyetartónak belső lapja aranyból, és külső kerete aranyozott ezüstből készült.Az egész tábla szúette kemény fa táblára van szegezve, a melynek alját xv. századbeli mustrájúbarna olasz damaszt-szövet fedi.Mintmel lékelt rajzból is kiveheti,a belső lapközepénkettős kereszt alakú mélyedés yan, a melybe a szentkeresztnek egy részecskéjéthelyezték el. Enneka mélyedésnek két oldalán Konstantin császárésneje Heléna képeitlátjuk; felettük vankét gyászoló angyal, az alattuk levő harmadik osztálytpedig a kereszthez menő Krisztus és a keresztlevételtábrázoló jelenetek töltik be. Akülső keretet áttört,keleties fonadék díszíti, amelyeta hosszú oldalokközepénSzent Vazul és Miklós álló alakja, felül a boldogságos Szűz s a Megváltó, és alul Szent Demeter és Tivadar mellképei szakítanak meg. A keret jobb oldalának felső ésalsó részen egy-egy mellkép hiányzik, de a belső aranylap is nyilvánmeg van csonkítva, mert alsó oldalán amásik három oldalon meglévő szakadékos zománczszegély hiányzik. Eme belső mező szegélyeit ésalakjait rekeszzománcz, a külső keretet pedig champ lévé ékesíti.
Abizanczi művészet e nagy hírű emlékének már egész irodalma van. Hazai, franczia,német és orosz szaktudósok egyaránt foglalkoztak azzal. Túlnyomó többségüknek egybenhangzó véleménye alapján, melyet legújabbanatörténelmi kiállítás nemzetközi jury-jének illető csoportja is magáévá tett, kimondható:
hogy az esztergomi staurotheke a xi-ik században készült bizanczi mű. Nincs azonban kizárva, hogykülönböző zománcz-technikával díszített két része ere detileg nem tartozott együvé.
Hasonlókép bebizonyítottnak tekintem,hogy a szent keresztnek ez a tartálya ugyanazonos azzal az ilynemű ereklyetartóval, melyeta Kanizsai János prímás idejében 13 97-ben megtartott, és Battyányi Ignácz erdélyi püspök egyház
törvény gyűjteményében közzétett kanonika visitatió szerint, akkor azesztergomi székesegyház sekrestyéjében őriztek.
Amiereklyetartónkkorábbi proveniencziáját illeti, egyedül kombinacziókra vagyunk utalva, s ténykép csak azt vehetjük kiindulási pontúi, hogyVenczel király 1304-ben az esztergomi székesegyház sekrestyéjét feltörette és onnan minden kincset elrabolt. Ekkép azereklyetartó megszerzésecsak utóbb,vagyis oly időben történhetett, midőn a bizanczi email már többé nem volt kivitel tárgya, és ígya nyugaton astaurothéke-kmég ritkábbakká váltak,mintazelőtt.
Miért iselső sorban a hazai egyházi kincstárakra kellgondolnunk, ha a forrá
sokat kutatjuk, a honnan a kifosztott pormatialis székesegyház elvesztett kin cseiért kárpótlást kereshetett.
Valószínűnektartom tehát,hogy apannonhalmiak, kik az 1093-ik évi össze
írás szerint nem kevesebb,mint hat evangeliarium bírásával dicsekedhettek, engedték át az ország első egyházának, a zománczozott táblával ellátott azt a példányt, melynek a beillesztett kereszt-ereklye különös értéket kölcsönzött.
írás szerint nem kevesebb,mint hat evangeliarium bírásával dicsekedhettek, engedték át az ország első egyházának, a zománczozott táblával ellátott azt a példányt, melynek a beillesztett kereszt-ereklye különös értéket kölcsönzött.