Az eddigi retrospektív kiállításoktól eltérőleg, az ezredévesorsz. kiállítástör
ténelmi főcsoportjának anyagais bevonatott ajury ítéletének körébe.
Ezen eltérés megokolását a nemzeti ünnep történeti jellegében találjuk.
Mindenesetre jó eszme volt alkalmat nyújtani azon kiállítók kitüntethetésére, akik történelmi vagy művészibecscsel és fontossággal biró ingó vagy ingatlan emlékeknek megóvása, restaurálása, tudományos ismertetése, a szaktudomány nak előmozdítása és ekként az emlékeknek az utókor számára akár természet ben, akár tudományos feldolgozásban megmentése, a jelzett fontossággal biró emlékek gyűjteményeinek létesítése és kiállítása által a történelmi főcsoport kiállítását és becsét emelték.
A jury-szabályzat értelmében, a történelmi jury 36 tagból állott, a kiket a főcsoport javaslatára a kiállítási országos bizottság elnöke nevezett ki kül- és belföldi szaktudósok köréből. A történelmi jury ilyképpen nemzetközi jelleget nyert, ami már csak azon okból is kívánatos volt, hogy a kiállítás anyagának
kultúrtörténeti és nemzetközi jelentőségénél fogva,a hazai szaktudósokon kívül Európa művelt nemzeteinek elsőrangú tekintélyeivéleményt mondhassanaka történeti kiállítás sikere, anyagaés kiállítóinak érdemefelett.
Anemzetközijury munkálkodásának idejéül már eleveaz egyik nemzetközi kongresszus alkalmát terveztük s ez a művészettörténeti kongresszussal leg- czélszerűbben volt összekapcsolható.
így történt, hogy a jury 1896. évi október hó 4—6. napjain végezte fel
adatát. — Elnökéül ajury-szabályzat értelmében a minisztergróf Széchenyi Béla főcsoport-elnököt, titkárául pedig dr. Czobor Béla főcsoport-előadót nevezte ki. Tagjaivoltak a következő külföldi szakférfiak: Friedrich Bluntschli műegye temi tanár(Zürich), Louis Delamarre-Didót, a l’UnionCentrale desÁrts Deco-ratifs administratora (Paris), Herbert Mintán Cundall, a South-Kensington múzeum őre(London), Julius Lessingtitkos kormánytanácsos, az iparművészeti múzeum igazgatója (Berlin), Alexander Schnütgen kanonok, a Zeitschrift für kristliche Kunstszerkesztője (Coelna/Rh.), Edmond Reusenskanonok,egyetemi tanár (Louvain, Belgium), Wendelin Boeheim, a bécsi udvari gyűjtemények fegyvertári osztályánakőre, E. Costantinitanár (Firenze),dr. Ottó Finsch ethno- grafus (Delmenhorst, Bréma mellett), Gaston Le Bretonapárisi lTnstitut tagja, múzeumiigazgató (Rouen), Le Comte Lair, a Société Franpais d’Archéologie tagja (Paris), Rudolf Dietrich cs. és kir. tüzérkapitány (Bécs); dr. Véilhelm Anion Neumann egyetemitanár(Bécs), Cári Theivalt polgármester(Coeln a/Rh.), J. Nenot (Paris), Alexander Petter múzeumiigazgató (Salzburg), Mons. Francesco Bulié tanár (Spalato) és M. Waltrovics főiskolai tanár, múzeumőr (Belgrád).
A jury belföldi tagjai: gróf BethlenBalázs cs. és kir. kamarás, dr. Fejérpataky Lászlóegyetemi tanár, múzeumiigazgató-őr,dr. Forster Gyula miniszteri tanácsos, a műemlékek országos bizottságának másod-elnöke, dr. Fraknói Vilmos vál.
püspök, váradi apát-kanonok, dr. Hampel József egyetemi tanár, múzeumi igazgató-őr, Hermán Ottó,az ornithologiai központ főnöke, gróf KeglevichIstván főrendiházitag, Szmrecsányi Miklós vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztály
tanácsos, Möller István műépítész, a műemlékekorsz. bizotts. tagja, Rónai Hor
váth Jenő m. k. honvéd-alezredes; Beöthy Zsolt miniszteri tanácsos, egyetemi tanár, Czigler Győző műegyetemi tanár, dr. Gyulai Pál főrendiházi tag, egyetemi tanár, báró Radvánszky Béla korona-őr, akad, tag.*
A történelmi főcsoport igazgatósága mindent elkövetett, hogy a jury mun kálatait kellőképpenelőkészítse. E czélra szolgált a magyarésfranczianyelven szerkesztetts a tagok között szétosztott «A történelmi főcsoport kiállítóinak
* A jury munkálataiban egyéb elfoglaltságuk miatt részt nem vehettek: Costantini, Nenot, Petter, Bulié, Waltrovics, Beöthy, Czigler, Gyulaiésbáró Radvánszkytagok.
névjegyzéke» és a «Tájékoztató az 1896-ikévi ezredéves orsz.kiállítás törté
nelmi jury-tagjai számára» czímű nyomtatványok.
Az alakuló ülés október 4-ikén tartatott, gróf Keglevich István elnöklete alatt, melybenelső alelnökkéLe Breton, másod-alelnökké Schnütgen, előadókká pedigNeumann, Delamarre-Didótés Boeheim választattak meg.
A jury tárgyalási nyelvéül a tagok által képviselt minden nyelv, hivatalos nyelvül pedig a magyarmondatottki, melyenajegyzőkönyvek is szerkesztettek.
A jury titkárának javaslatára, a bírálatotnégycsoportban végezték. I.Azegy házi emlékek: Le Breton, Neumann, Reusens, Schnütgen, Cte. Lair, Fraknói, Forster és Möller István. II. Hadtörténeti emlékek: Thewalt, Boeheim, Diet- richés gróf Keglevich. III. A világi emlékek csoportja: Bluntschlí, Finsch, Cundall, Lessing, Thewalt, Delamarre-Didot, Hampel, gróf Bethlen, Fejér-pataky és Szmrecsányi. IV. Azethnografiai csoport (ősfoglalkozások): Boeheim, Dietrich, Finsch, Neumann, Hampel, gróf Bethlen és Hermán.
Schnütgen másod-alelnök kiemelte, hogy a jurymunkálatainála nemzetiszem
pont, mely e nagyszabású kiállításban oly hatalmasan nyilatkozott meg, szintén kiváló méltatásban részesüljön. Amennyiben pedig a jury külföldi tagjai ezen irányban kellő tájékozással nem bírnak, lennének szívesek a kiállítás rendezői, munka közben aszükséges felvilágosításokkal szolgálni.
Erre a feladatra Szalay Imre főcsoport-igazgató, dr. Czobor Béla főcsoport előadó, RadisicsJenőés dr. SzendreiJános előadók készséggel vállalkoztak és a bírálat tartama alatta jury tagjainakállandóan rendelkezésére állottak.
Lessingmár az első ülésen javasolta, hogy mindazon kiállítóknak,akik ajury-szabályzat értelmében nagyobb kitüntetéseket (milleniumi nagyérem és kiállítási érem) nem nyernek, tekintettel arra, miszerint a tört, főcsoportban azösszes kiállítók részvétele hozzájárult annak teljességéhez és sikeréhez, legalább elismerő oklevél adassék. Lessing javaslatát általános helyesléssel fogadták.
Miután még Schnütgen konstatálni kívánta, miszerint a jury-nek széleskörű elő munkálatok állanak rendelkezésére, melyek alapján akiállítás óriási anyagát aránylagrövididőalatt meg lehet bírálni, miért is úgy amaga, mint társai nevé ben atört, főcsoport igazgatóságának köszönetétmondott, azüléstaz elnökbere kesztette, másnapra tűzvén ki a jury munkálatainak csoportonkinti megkezdését.
Azegyescsoportok október5-éndélelőtt kezdették meg bírálati munkájokat.
A kiállítás tárgyainak beható megszemlélésénél nyilatkozott megközvetlenül a külföldi szakférfiak véleménye. Érdekes volt hallani egyfelől azosztatlan elis
merést, melylyel a rendezés meglepő voltát kiemelték, másfelől pedig az egyes műtárgyak proveniencziája és műtörténeti jelentősége körül fejlődött eszme
cseréket.
Abban mindenki egyetértett, hogy a tört, főcsoport «piéce de resistance»-a,
sőt több, az egész kiállítás kimagasló darabja, a «clou de l’ exposition», Mátyás király arany ereklyetartó keresztje, az ú. n. kálvária, melyet az esztergomi főegyház kincstára ezúttal első ízben engedett át nyilvános kiállításra.
E sorok Írójának alkalma nyílt tüzetesen megokolva előadni nézetét, mely az eddigifelfogásoktól eltérőleg az arany kálváriátnemegy, de két nemzetiségre nézve is különböző ötvösmunkájának állítja. Azelső, a mi a gondosszemlélőnek feltűnik,azötvösmű felsőés alsórészénekegymástól teljesenelütő stílje. Míg ugyanis a csúcsíves architektúrán emelkedő alakokarczkifejezése és ruha-redőzete franczia mester kezeire vallanak, addig az alsó részen levőczímertartó sphinxek, aváza finom antik rajzú zománczozása olasz, valószínűleg firenzei ötvösművészetét dicséri. A felsőrész, mely mindenizében egyházias felfogással készült, jelen alakjában nem mondható teljesnek, hanemtöredéknek. Gyantá som szerintKrisztusnakvagy élettörténetéből, vagy kínszenvedéséből több jelenet lehetett egymásfelett ábrázolva, zománczozott arany szobrokkal megfelelőfül
kékben, melyek közül csak kettő, t. i. a megostorozott Krisztus alakja és a kalvária-jelenet jutottvétel- vagyajándékképen Korvin Mátyás birtokába, a ki afirenzei mesterekegyikévela pompás talpazatot készíttette hozzá. Hogy nem egy mester rajza szerint alkották meg, bizonyítja az a figyelmet érdemlő, de eddig még senki által nem méltatott körülmény, miszerint az oszlophoz kötött Megváltó lábai kerek mélyedésben vannak, a mirekényszerítve volt a talpazat készítője, a mikor a meglevő felső résznek alsó végét talpazatába beillesztette.
Ezt a hibát, hogy Krisztus egész alakját a fülkében szabadonlátni ne lehessen, haaz egész ötvösművet egy mester alkotja, el nem követte volna.
A jury külföldi tagjai egyértelmüleg plauzibilisnak találták magyarázatomat, volt közöttük, a ki a felsőrészt burgundi mesterműnek állította, a mire nézve Fraknói Vilmos említett föl történeti vonatkozásokat, melyek Korvin Mátyás összeköttetései révén ezen kombináczió valószínűségét megerősíteni látszanak.
Reá utalt ugyanis arra, hogy Korvin Mátyás, Merész Károly eleste után, annak kincseibőliparkodott gyűjteményét gyarapítani, s így nem valószínűtlen, hogy azok közül való a kálvária felső része is. Bármiként álljon a dolog, akár franczia vagy burgundi ötvös készítette vala a kálvária csúcsíves stílű felső részét, vizsgálódásaink során egy jó lépéssel előbbre jutottunk, mert ezután műtörténész nem fogja állítani, hogy e nagybecsű ötvösmű egy kéz, még pedig olasz mester munkája. Még műértékéből sem von le e magyarázat, mert egyfelől Korvin Mátyás, kora kiváló gyűjtőjének és finom Ízlésű Maecenásá-nak érdemét határozottabb világításba helyezi, a ki az értékes felső rész számára hozzá méltó fényes foglalatot készíttetett.
Hasonlóképen érdekes eszmecsere fejlődött akoronázási palást (hajdan a székesfehérvári bazilika miseruhája) bysszusrafestett másolata felett is. Bock
A győri székesegyház tulajdona.
volt az első, aki ezta ritka becsű szövetet ismertetteés munkájában azon néze tének adott határozott kifejezést, hogy ez volt az a minta, melyről Gizella királynő az eredeti miseruhát hímezte. Azóta ígyszólották róla a műtörténészek s ilyetén mintaképen őrizték Pannonhalmán a benczések, akik Mária Terézia királynőtől kaptákazt ajándékba. Ámbár márelőbb támadtak némi kételyek e magyarázat elfogadhatósága ellen,melyek a bysszus rajzának több helyütt ész
lelt felületességére voltak alapítva: mégis határozottabbalakot Lessing figyel meztetése következtében nyert a vélemény, mely a vélt előmintát egyszerű másolattá minősítette.
Meg is ragadtuk az alkalmat, hogy a koronázási jelvényeknek a budavári főtemplomban történt közszemlére tételekor összehasonlítsuk a koronázási palásttal. Amennyire az adott viszonyok közöttazösszehasonlítást hamarjában, hogy úgy mondjam főbb vonásaiban megejthettük, Lessing véleménye nyert inkábbmegerősítéstés nem Bocké. Nevezetesen a koronázási palástona leg finomabb rajzú kivitelben csodálhattuk Gizellakirályné és társai hímzését, mely valóbanaszó legszorosabb értelmében «tü-festesnek» (acupictura) nevezhető.
A bysszusszínes rajzában lépten-nyomon találtunk annyifelületességet, a mennyi elégséges a Bock-féle tétel megingatására, mintha erről apontatlan mintáról készült volna a koronázási palást precziz hímzése. Valószínű tehát, hogy meg kell elégednünkazoneredménynyel, hogy afestett bysszus-szövet a mai koro názási palástnak régi másolata. Lehet, hogyakkor készült, a mikor a miseruhát palásttá alakították át s ezen a másolaton próbálták meg azátalakítást. Ezen esetben is alighanemvisszavihető eredetemég azÁrpádházi királyok korára s mintilyen, műtörténetiszempontból ezutánis méltánylásra tarthatigényt.
Kiválófigyelem tárgya volt a gyulafehérvári Batthyány-féle könyvtártulaj donát képező ú. n. «Codex Aureus», mely már az 1882-iki könyvkiállításnak egyikelsőrangú darabja volt. Dr. Neumann bécsi egyetemi tanár foglalkozott vele behatóan saz ő tollából várjukszakszerű ismertetését, mint a ki épen az ily régi (xi. századi) kódexek specialistája. Tőletudom, hogy a Codex aureusegyik kiváló fontossága az illuminálás ötvösségi jellegén kívül,a remekül festett s első pillanatra csupa antik gemmáknak tetsző ékítmények tárgyában fekszik, mert mithologiai jelenetek helyett, ezek modorában az ó- és új-szövetségből vett események vannak rajtok ábrázolva.
Nagy méltánylássalszólottáka külföldi szak férfiak közül Schnütgen és Reusens a győri székesegyházban őrizett Szt.László-féle ezüstfej-ereklyetartóról (herma), mely modellirozását és sodronyzománczos ékítését tekintve, aközépkori ötvös művek kiváló fentartású példánya. Összehasonlítván ezen műemléket az Európábanismeretes hasonló ereklyetartókkal, arra akövetkeztetésrejutottak, hogy közöttükmint elsőrangú ötvösmű kiváló helyet foglal el.
Nemkisebb dicsérettel szólották azegyházi szerelvényekgazdag sorozatáról, mely meglepő perspektívát nyújt amagyarországi r. k. templomok középkori dús felszerelése felől. Különösen meglepte őket a kelyheknagy tömege, melyek közül asodronyzománczosak és filigránnal borítottak keltettek figyelmet. Az
előbbiek élén az esztergomi főegyház kincstárából a Suky-féle kehely említendő, mely tervezetének és kivitelének ritka szépsége miatt közcsodálat tárgya volt. Az a pazar színpompa ésa leg kisebb részletekig finom kidolgozás, mely a xv. század első felé
ből származó ezen erdélyi ötvösművet jellemzi, elsőrangú helyet biztosít neki nemcsak a hazai, de a külföldi középkori kelyhek között is. A szaktudósok látták ugyanmárezt az 1873. évi bécsi világkiállításon is, de akkora kupáján levő feliratnak téves olva sása miatt, nem volt konstatálható erdélyi proveniencziája.
A donatori feliratot nekemsikerült évekelőtt megfejtenem s ígya «Szuhay» és
«budai kanonok»-énak véltkehelybőlaz erdélyiszékesegyházkelyhe lett, melyet Suky Benedek, erdélyi nemes készíttetett és ajándékozotta nevezett templom
nak. Onnét került, eddig még ki nem derített úton és módon az esztergomi főegyházkincstárába.
Nem lehet czélom felsorolni itt a kiválóbb egyházi ötvösművekről hallott észrevételeket. Egy-kettőnek kivonatos idézésétől még sem tarthatom vissza magamat. Az aranykelyhek közül Pethe Lászlóé (jelenleg a pozsonyi ferencz- rendiek kincstárában), aBornemissza-féle (anyitrai székesegyházé) finom kivitelű sodronyzománczaik, a Forgách-féle pedigfestett zománczaés finom rajza miatt mint az ötvösművészetremekei találtak méltánylásra. Feltűnt ezeken kívül még a vizaknai ev.ref. hitközség ezüst kelyhe is, melynek áttetsző zománczú (email translucide)képein a sienai iskola határozott jellegét állapítottuk meg.
Arégi ereklyetartó-táblák közül, melyeket részint a békecsók (osculumpacis) átadására, részint pedig evangeliumos kódexek táblájául használtak, az eszter
gomifőegyház kincstárából az ú.n. lipsanotheca volt behatóbb vizsgálat tárgya.
Legfinomabb bizanczizománczai axi.századból valók, míg kerete későbbikeletű.
Már ezen műdarabonmegfigyeltemaz alakokszemeinek jellemző állását, a mit a szt.korona zománczos képein is tapasztaltam. Kondakov-nak az az állítása, mintha lipsanothekánk zománczos lemezeaxi. századnál későbbi bizanti mű lenne, akiállításunkon volt szakférfiaknézete szerinttarthatatlan. Abizanczi reke- szes zománczozás egymásik nagybecsű példányául a Figdor-fé\e ereklyetartó ládácska említhető, mely évek előtta zágrábi székesegyház kincstárából több tárgygyal árverés útján került a kiváló bécsi gyűjtő birtokába. Nevezetes az ötvösmű anyaga, mert nemes érez helyett vörös rézből való s a zománczok több helyüttki lévén pattogva, a rekeszeszománcz-technikába beható
betekin-Sodronyos-zomán- czos részlet a Suky- féle kehelyről.
Gróf Andrássy Géza tulajdona.
tést enged. A keskeny oldalainlevőszt. MihályésGábrielarkangyalok érzéssel rajzolt képei után a xn—xm. századra tették eredetét.
A nyitrai evangelistcrium táblájáról, melyen sodronyzománczos díszítések is fordulnak elő,az volt az összhangzó nézet, hogyrajta különböző századok keze- munkáját tanulmányozhatjuk.
Az úrmutatók közülalakjának nemes voltáttekintve a németjárfalvai érdemelte volna az első helyet, ha — mint ezt a külföldi szakértők erősen megrótták — barbár módon újból meg nem aranyozták volna. Nemcsak ezen úrmutató, de több középkorikelyhünk (pl. az esztergomi főegyházban a Széchy-féle, a győri, gyulafehérvári székesegyházaké stb.) esett áldozatul a több jóakarattal, mint értelemmel végrehajtott «restauratiók»-nak.
Azereklyetartó-keresztek (pacificale) sorozatában az iglóiplébánia-templomé remek kivitelű — bársajnos, csak részben jó fentartású — áttetsző zománcz-képeivel (émail translucide) páratlanul állott, mint a xiv. század közepén (1350—óo körül) készült elsőrangú ötvösművek hírmondója.
Az egyházi öltönyök mesés dús suite-je kivált Schnütgen kölni kanonokot érdekelte, a ki e téren Európa-szerte elismert szaktekintély. Nem szólunk itta laikusok és nagy közönség bámulatát méltán kiérdemelt esztergomi chef d’oevres-ekről, azokról acsodás szépségű, igaz gyöngyökkel csaknem a pazar
lásig ki hímzettcasulákról, melyekközül több egész vagyont ér,hanem egyfelől a laposöltésekkel (Flachstich) hímzett mesterművekről, másfelől pediga fényes mustrájú bársonyszövetekről, melyek meglepő jó fentartásuknál fogva nagyra-becsültetnek.
Az előbbiek csoportjában első helyen Zemplénmegyeegykis falusi templomá
nak, a sztropkóinak vörös bársony casulája említendő, melynek hímzése egyik legkiválóbb emlékünk. Előkelő mester készítette hozzá a kartont s a ki a hímző
tűt így tudta forgatni, aztméltánlehet «tűvel festő»-nek neveznünk. Különösen meglepő rajta az angyali üdvözlet (annuntiatio) jelenete, rajzának, színeinek finomságaés kifejezésteljes volta miatt.
A szövetek csoportjában feltűntek a kassai dóm galambokkal(a Szentlélek jel vénye) mustrázott xiv.századi miseruhái ésa kolozsvári minoriták egy aranynyal átszőtt vörös bársony casulája, mely részben zöldszínú bársony mintákkal a színhatás oly vibraczióját mutatta, a minő avelenczei szövetek közül csak igen kevés példányon tapasztalható. Ez utóbbira mondotta Schnütgen, hogy ennél szebb velenczei bársonyt nem látott.
Mondanom semkell, hogya középkori szövészet chef d’oevre-jeül Mátyás királynak remek trónszőnyegét ismertékel aszakférfiaksa legnagyobbérdek lődéssel hallgattáka hasonló szövetű foyniczai casula ésa trónszőnyeg össze függő történetét.Alegkompetensebbek Firenzét jelölték meg eredete helyéül.
Voltugyan, a ki Genua felé hajolt, de kellő megokolás nélkül. Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy azon reményemben, melyet efontos emlékünk mes
terének vagy legalább iskolájának közelebbi megvilágítását illetőleg a külföldi szakférfiak beható vizsgálatához fűztem, csalódtam. Nem tudtak ők sem többet mondani, mint a mit már mi tudtunks felőle írtunk. Be kell egyelőre érnünk azzal, hogy véleményünket megerősítették s így a közelebbi meghatározás még mindig a jövő feladatai közé tartozik.
A xv.század profán czélú tárgyaisorán feltűnéstkeltett az afinom díszítésű, aranynyal és színes zománczokkal ékített üveg billikom, mely a somogyvári benczésapátsági templomkiásott romj-ai között került napfényre. Ezen ásatásokat ifj. gróf Széchényi Imre rendezte s ezen szakszerű kutatásoknak köszönhetjük e — sajnos, darabokra törött, denagy gonddal összeállított— gyönyörű tárgyat, mely a velenczei Mátyás-koriüvegiparegyik kiváló emléke.
Ugyanezen korszak nagybecsű, tudományos és művészi alkotásaiként csodál tákmeg a külföldi szakértők Korvin Mátyás könyvtárának, az ú. n. «Korvina»- nak maradványait, azokat a-ritka csínnal illuminált hártya-kódexeket, melyekből abécsi udvarikönyvtár állítottki számra nézve legtöbbet, alegszebbetpedig a bécsijezsuiták mutatták be. Értem a Korvin-Missalét,mely ezúttal legelőször volt hazánkban kiállítva. Ennek becsét a canon előtti képen a donator király térdelő helyzetben ábrázolt arczképe teszi reánk nézveelsőrangúvá. Hajdan a jezsuiták római könyvtárábanőriztetett, honnét RómerFlóris ismertette és tette közzé a vatikánizsinaton volt magyarpüspökikar költségén. Róma elfoglalása után nyomalátszott veszni, s e sorok írója irányította reá a bibliográfusok figyel mét. Mellettekülön kell kiemelnem a parmai kir. könyvtár kicsiny, de remek kiállítású hártya-kódexét, mely Diomedes Caraffa munkáját tartalmazza. Ez Mátyás király nejének, Beatrixnek példányavolt, melyet a szerzőajánlottneki, mint ez a jelenet benne pompás miniature-képben meg is van örökítve. Az egész kódexbiborszínre festett pergamenten arany betűkkelvan írva. Valóban fejedelmi kiállítású ritkapéldány!
A jury minden tagja meg volt elégedve, mert a szakmájába vágó emlékek sorozatában talált elég behatótanulmányozásra méltó anyagot. A hadtörténeti emlékek meglepő sokasága, valósággalarzenál-szerű hatássalvolt. A xvi—xvii.
századilafetás teljes felszerelésű ágyúk, afraknói, körmendi, németujvári, krasyia- horkai, sáromberkei gyűjtemények válogatott darabjai a grácfi Zeughaus ésa
századilafetás teljes felszerelésű ágyúk, afraknói, körmendi, németujvári, krasyia- horkai, sáromberkei gyűjtemények válogatott darabjai a grácfi Zeughaus ésa