A magyar vidék néhány jellemző térfolyamata és konfliktusainak összefüggéseiés konfliktusainak összefüggései

A fejlett nyugati országokban az elmúlt fél évszázadban lezajlott rurális változásokhoz képest, mint már említettük, a magyar falu és vidék számos sajátossággal rendelkezik.

Nemcsak időben késve érkeztek ide bizonyos hatások, hanem már a meglehetősen sa-játosan „kialakított és megszervezett”, ún. magyar államszocialista mezőgazdasági mo-dell eredményeként is viszonylag kedvező vidéki változások következtek be az 1970-es évek második felében. Mondhatni a vidékeink valamelyest felértékelődtek. Az 1980-as VI. ötéves tervben jelent meg először célként: „Fokozni kell, az arra alkalmas közsé-gek népességmegtartó képességét!”. Ennek képességnek a gazdasági alapját részben az a különlegesnek tartott magyar agrármodell adta, amely a mezőgazdasági nagyüzemek termeléséhez integrálta az ún. háztáji (házkörüli) falusi – külterületi/tanyai gazdaságok termelő tevékenységét. Ezek az egykori parasztgazdaságok viszonylag alacsony technoló-giai színvonalán „újjászervezett” kisgazdaságok voltak, (s csak néhány kivételes esetben valóságos árutermelő farmok), amelyek jelentős családi, hétvégi munkaráfordítással ér-demben növelni tudták a helyi jövedelmeket és így a vidék eltartóképességét. Ezt a családi („félig piaci” alapon szerzett) jövedelmet egészítette ki a vidékről a városok ipari vagy szolgáltató munkahelyeire ingázó – nagyrészt betanított munkások és egyszerűbb mun-kára alkalmazott – falusiak keresete, illetve a helyben, a nagyüzemekben vagy azok ipari részlegeiben, melléküzemágaiban dolgozó termelőszövetkezeti tagok, állami gazdasági alkalmazottak bérjövedelme.

A magyar vidékies (rural area) területek rendszerváltozás előtti viszonylagos sta-bilitását tehát alapvetően kétféle folyamat biztosította. Egyfelől a dinamikus városok agglomerációs, majd szuburbán jellegű térfejlődése révén „lefedett” terület fokoza-tos kiterjedése, növekedése, s e korábban alapvetően vidéki térségek (dominantly rural areas) erőteljes átalakulása, másfelől a falusi családok esetében a fentebb sorolt háromféle forrásból táplálkozó vidéki családi jövedelemszerzés lehetősége. Egyes szerzők szerint Magyarországon a piacgazdaságba való „legszervesebb” átmenetet éppen ezeknek a vidéki családi gazdaságoknak kvázi piackonformitása jelentette, biztosította. (s^Zelényi i. 1992) Ezekből a félig szürke – félig fekete gazdaságokban képződő jövedelmekből épültek az 1970-es évek közepétől „az arra képes falvakban”

új házak, alakulták át a porták, fejlődött a falusi infrastruktúra, nőtt a személygépko-csi állomány, és általánosan is javultak – közelítettek a fejlettebb városihoz – a falusi életkörülmények.

Ezt a folyamatot képletesen „kerítésen belüli falusi urbanizációnak” is nevezték, mert a falu általános települési állapota, közösségi infrastruktúrája, – például piackonform adó-rendszer hiányában–, sajnos sokkal kevésbé fejlődött, mint egyes gazdagodó falusiak tel-kei, portái.

A rendszerváltozás által hozott magyar vidéki átalakulás igen erőteljes és markáns volt. (e^nyeDi G^y. 1996) Ennek főbb elemei a következők voltak:

• Szinte teljesen átalakultak a mezőgazdaság szervezeti és tulajdoni keretei. Közel 1 millió új (!) földtulajdonos jelent meg a vidéki terekben, úgy hogy közöttük sokan voltak olyanok, akik már régen elszakadtak vidéktől, a mezőgazdaságtól.

Ez a folyamat egy sajátosan megalkotott kárpótlási törvény által meghatározott folyamat révén bonyolódott le. Hosszú távú hatásaként egyértelművé vált, hogy a vidéki településeink termőföldhasználati bérleti díjának jelentős hányada a vá-rosban lakó földtulajdonosok jövedelmét gyarapítja, s ez a lokális forráskivonás, ill. veszteség számottevően hozzájárult egyes vidéki térségeink tartós elszegé-nyedéséhez.

• A mezőgazdasági termelőszövetkezetek szinte teljes megszűnése, ipari melléküzem-ági részlegeik magánosítása, a keleti, KGST (Kölcsönös Gazdasmelléküzem-ági Segítség Tanácsa) felvevőpiac szétesése, szinte sokkolta magyar vidéket, s a vidéki tartós munkanélkü-liség egyik fő okozója lett.

• Újrarendeződtek, illetve átrendeződtek a falusias terek gazdasági–társadalmi kapcso-latai, megváltoztak a térbeli mozgások egyrészt a zárt beépítésű falusi belterületek és a mezőgazdaságilag hasznosított külterületek között, másrészt a városok és falvak között. Az utóbbiak között drámai módon csökkent a falvakból való ingázás mértéke, a városok ún. szocialista (részleg)iparának összeomlása miatt. Ez lett a vidéki munka-nélküliség másik jellemző oka.

• Az újonnan alakuló falusi kisgazdaságoknak, családi gazdaságoknak nem volt tőké-je, termelési eszköze, piaci ismerete, új típusú agárszervezete. Ezért a mezőgazdaság –korábban kiszámítható – eltartó képessége drámai mértékben lecsökkent.

Ezzel együtt tehát szinte mindhárom korábbi vidéki–falusi jövedelemforrás nagy-részt megszűnt, vagy nagyon bizonytalanná vált. Ugyanakkor új, szabadon választott önkormányzatok alakultak. Egy meglehetősen liberális felfogású, a területi–ellátási kapcsolatok korábbi hierarchiáját szinte teljesen megszüntető törvény nyomán a vi-déki társadalom először azt hitte, hogy saját sorsát valóban képes lesz megváltoztatni, s gyorsan jobbra fordítani. Ehhez azonban mind a makro- és mikrogazdasági alapok, mind a jól szervezett területi tervezési–fejlesztési együttműködés, mind szükséges tudás hiányzott.

Az átmenet – megfelelő decentralizáció és valódi szubszidiaritás hiányában – „té-tova települések” sokaságát eredményezte a vidéki terekben. Mindezek együttesen a magyar vidék igen differenciált átalakulását, a vidéki térségek életminőség- és szín-vonal különbségeinek gyors és jelentős növekedését, valamint a vidék tartós válságát eredményezték. Általános az a vélemény, hogy a vidék és vidéki társadalom lett a rendszerváltás legnagyobb vesztese. A lassan kibontakozó magyar terület- és vidék-fejlesztés összehangolatlansága, eredménytelensége, az első európai vidék program, a SAPARD (Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Előcsatlakozási Támogatás) sikertelensége, a szinte évente megismétlődő agrártermelési válságok, a gyakori tüntetések valóban a vidék tartós erodálódását eredményezték. (R^oMány P. 1998)

Ha megkíséreljük összefoglalni, ill. együtt, összefüggéseiben vizsgálni ezeket a problémákat akkor a szakirodalom alapján a vidéki területi konfliktusok általában három jellemző „irányból” közelíthetők meg. Ezek: (1.) a társadalmi és környezeti biztonság, (2.) az identitás és a prosperitás, illetve (3.) ezek sajátos területi „egysé-ge”, vagy éppen a térségi egység „hiánya”. (C^satáRi b. 2004)

A társadalmi biztonság, a létbiztonság az államszocializmus utolsó évtize-deiben vidéken is általában adott volt, s bizonyos fokig együtt járt vele egyfajta szolid „prosperitás” lehetősége is. A vidéki társadalom – igaz részben önmaga ki-zsákmányolásával – nagyrészt megteremtette önnön biztonságát. Egy részük ingá-zott a városba, másik részük a szövetkezetben dolgoingá-zott, együtt „háztájiztak vagy részesműveltek”, vállalkoztak, házat építettek kalákában. Ez utóbbi jelenségek egy-értelműen a prosperitás és az identitás elemeit is jelentették azok számára, akik részt vettek a folyamatban.

Ezek a fenti konfliktus-megközelítési „irányok” (1–3.) szükségképpen és törvény-szerűen vidéki területi konfliktusokként is értelmezhetők, amelyeket pedig megjele-nésük dimenziói szerint csoportosíthatunk tovább. Ezeknek mind a (A.) közösségi dimenziói, mind a (B.) regionális dimenziói, mind a (C.) nemzetközi dimenziói más-más módon értelmezhetők és értékelhetők. (n^eMes n^aGy J. 1996)

Ezeknek az irányoknak (1.,2.,3.,) és dimenzióknak (A.,B.,C.) a lehetséges „kom-binációi” teszik együttesen jól áttekinthetővé és igazán komplex módon értékelhe-tővé a vidéki problémáinkat. Mindhárom fő irányból és dimenzióból „közelítve” a lehetségesen adódó kilenc „konfliktus-kombinációban” az alábbi főbb problémák jellemzőek, illetve adhatók meg a mai magyar vidéken. (7. táblázat)

dimenzió

prosperitás Területi egység vagy annak hiánya

7. táblázat: A magyar vidék konfliktusainak összefoglaló táblázata Forrás: A szerző összeállítása