Machiavelli magyarországi ismeretének és hatásának – vagyis a mindenkori magyar állam fennhatósága alá tartozó területek emberei ilyen vonatkozású tudásának, illetve a tág értelemben vett magyar kultúrához sorolható képződmények körében rá utaló információk megjelenésének – kezdetét nem tudjuk pontosan meghatározni. Ennek legfőbb oka nyilván az erre vonatkozó források hiányos volta, és ugyanakkor a meglévők nehezen interpretálható jellege. Ez utóbbi mozzanathoz kapcsolódik az a másik fontos ok, hogy a jelentkező hatások már kezdettől fogva kapcsolatba kerültek előbb nagyrészt a magyarországi premachiavellizmus bizonyos elemeivel, nem sokkal később a nyugat-európai antimachiavellizmuas legfőbb megállapításaival is. Az alábbiakban úgy próbáljuk Machiavelli eredendő tanításának „utóéletét”, „fortunáját” nyomon követni, hogy a vele kapcsolatba hozott többi jelenségkört is igyekszünk feltárni, hogy Spinoza ismert tételének – „omnis determinatio est negatio” – módosított alkalmazása révén a „negációk”
segítségével is egyöntetűbbé tegyük a „determinációt”.
1.Szórványos ismeretek Machiavelliről a magyarországi premachiavellizmus közegében
Machiavelli magyarországi fogadtatását már a XVI. századi kezdetektől fogva erősen befolyásolta – többnyire előnyösen – három átfogó társadalmi tendencia: 1. a Hunyadi Mátyás uralkodása alatt kifejlődött reneszánsz szellemiségének továbbélése; 2. a török
70
hódítás miatt létrejött, majd a reformáció hatására tovább fokozódott széttagoltság; 3. az itáliai kultúrával régóta fennálló szoros kapcsolat megmaradása, ami mellé fokozatosan felzárkózott a protestáns országok iránti orientáció. Nagyrészt ezek, különösen a széttagoltságból adódó reflexiók és törekvések azzal az eléggé általános következménnyel jártak, hogy a Machiavelli iránti érdeklődés a XVIII. század elejéig – az ő legeredendőbb intencióinak megfelelően – közel maradt a politikai gyakorlathoz, és annak igényei szerint fonódott össze mindenkor a „machiavellizmusok” ilyen vagy olyan változatával is.
Machiavelli fogadtatásának első és – úgy látszik – elismeréssel párosult nyomai a XVI.
század derekától kezdve mutathatók ki. Szinte tipikusnak és jelképesnek tekinthető, hogy az akkori társadalom három különböző rendjéhez és az ország három nemzetiségéhez tartozott az a három egyén, aki együtt, egy követi küldöttség tagjaként utazott Konstantinápolyba 1553-ban, s akik közül kettőről biztosan tudjuk, hogy egy-egy Machiavelli-mű posszesszora. A dalmát származású főpapról, Verancsics Antalról nincs adatunk, de a magyar főúr Zay Ferenc a Discorsi tulajdonosa, illetve a német származású polgár, Dernschwam János a Clizia egyik példányát őrzi könyvtárában. Ráadásul e három ember életútja és tevékenységköre olyan, hogy előbb-utóbb mindegyikük kapcsolatba kerül a magyar közélet csaknem minden vezető személyiségével, sőt Közép-Európa legtöbb tudós humanistájával is.
Az említett humanista triász legjelentősebb alakja Verancsics Antal (1504-1573), dalmát származású, de a magyar egyházi életben és királyi udvarban magas tisztségeket betöltő és fontos diplomáciai tevékenységet folytató főpap.86 Anyai nagybátyja, Statilius János erdélyi püspök támogatásával indult sikeres pályája; padovai tanulmányait is ő kezdeményezte és támogatta. Visszatérése után Szapolyai János, majd Izabella szolgálatába állt; 1549-től szegődött egyértelműen Habsburg Ferdinánd mellé, akit ő koronázott magyar királlyá. Magas és fontos egyházi posztokat töltött be: pécsi, aztán egri püspök, később esztergomi érsek lett, és meghalt, mielőtt XIII. Gergely pápa perfektuálhatta volna kardinálisi kinevezését. Ferdinánd követeként megfordult sok királyi és fejedelmi udvarban (Bécs, Velence, Róma, Párizs, London, Prága, Krakkó), két alkalommal Konstantinápolyban is (első útja során kíséri Zay és Dernschwam). Fiatal korában királyi titkárként állt az udvar szolgálatában, élete utolsó éveiben királyi helytartó.
Padovai tanulmányai, későbbi itáliai útjai, tisztségei és diplomáciai tennivalói,
86 Sörös Pongrác: Verancsics Antal élete. Esztergom, Buzárovics, 1898. – Wenczel Gusztáv: Előszó
[Verancsics Antal Összes Műveinek 12 kötetéhez]. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1875. VI-XXV. p.
71
Machiavellit ismerő több emberrel való szoros kapcsolata alapján szinte kizártnak tarthatjuk, hogy ne kerültek volna kezébe a firenzei titkár művei (akiéhez nagyon hasonló feladatkört látott el), közvetlenül erre utaló adat azonban nem tanúskodik erről. Nagy mennyiségű fennmaradt írásában (12 kötet) – amely néhány versből, rengeteg, főleg hivatalos levélből, kisebb történeti tárgyú feljegyzésből, egy latin nyelvű történelmi értekezésből és az 1504 és 1566 közötti események magyarul feljegyzett krónikájából áll – nem fordul elő Machiavelli neve. Valószínű, hogy legalább a Discorsi megfordult a kezében (ami Zay kedvenc olvasmánya volt), mint olyan Livius-kommentár, ami a történelmi események megítéléséhez nyújthat segítséget. Verancsicsot ugyanis foglalkoztatta a historiográfia. Ezt tanúsítja a Mátyás halála után kezdődő hanyatlás történtének megírása (De rebus gestis hungarorum ab inclinatione regni), benne Mátyás kiválóságának, fordulatot jelentő uralmának kiemelése, illetve egy főleg hadi tetteit kiemelő olasz nyelvű rövid, esszészerű munkája. Tervei között szerepelt a század történetének részletes megírása, de nem jutott túl az előmunkálatokon. Ki szerette volna adni Bonfini Magyar története teljes szövegét, megkísérelte az V. decas – szerinte létező – teljesebb szövegének felkutatását. Kapcsolatot tartott fenn azzal a Brenner Mártonnal, aki az első három decast közzé is tette 1543-ban. Sokatmondóan tanúskodik mind ezekről Révay Ferenc nádori helytartóhoz 1550-ben írt levelének néhány sora: „teljes szívemből kérlek, add kölcsön nekem, amennyi időre csak lehet, Bonfini megmaradt könyveit, legalább addig, amíg elolvashatom őket, különösen pedig a negyedik decast, amelyben dicső királyunknak, Mátyásnak, a mi hős Akhilleuszunknak tettei vannak”.87
A nagy műveltségű, széles körű kapcsolatokat fenntartó humanista főpap és diplomata számára elvileg hozzáférhető volt Machiavelli minden fontosabb munkája (nyomtatásban megjelentek már, ő jól tudott olaszul), a Machiavelli-posszesszorok közül sokat volt együtt Zay Ferenccel és levelezett Zsámboky Jánossal, illetve a Machiavellit elsők között védelmező Paolo Giovióval, de úgy látszik, mint a közelmúlt eseményeinek krónikása nem látott annyi merőben újat a Liviust továbbgondoló Machiavelliben, hogy külön kiemelésre érdemesnek tartotta volna. Írásaiban előfordulnak ugyan a Machiavelli által is gyakran használt jellegzetes terminusok – fortuna, fatum, casus, necessitas –, többnyire Fráter
87 Verancsics Antal levele Révay Ferenchez 1550. március 5-én. (Csonka Ferenc fordítása.) In: „Janus Pannonius. – Magyar humanisták.” (Szerk. és bev.: Klaniczay Tibor.) Bp., Szépirodalmi K., [1982.]
719. p.
72
György jellemzésekor88, akinek leveleiben ilyen szavak nemegyszer felbukkannak, de ezek a reneszánsz más történetíróinak szóhasználatából sem hiányoztak, ezért csakis rájuk támaszkodva megalapozatlan lenne érdemleges Machiavelli-hatást feltételeznünk.
Uralkodói eszményt keresve pedig – ha illik ilyet keresni az adott királyon kívül – ott volt a mindenki által jól ismert és nagyra értékelt Mátyás király. A „barbárok”-at kiűzni akaró Machiavelli még nem lehetett egyértelműen aktuális számára. Első konstantinápolyi megbízása ugyanis egy kompromisszum elérésére vonatkozott: próbálja kieszközölni a szultánnál, hogy – bizonyos adó fejében – vonuljon vissza az 1526 előtt birtokolt területekre. A portán ugyan megismerkedett a francia király követeként ott tartózkodó Augier Ghiselin Busbecq-kel, aki jó két évtized elteltével írta meg az egyik leghatásosabb törökellenes röpiratot (Exclamatio: sive de re militari contra Turcam instituenda consilium – 1581), de ekkor még inkább alkudozni próbáltak a törökkel.
Mélyebb nyomokat hagyott Machiavelli a tipikus reneszánsz főúr, Csömöri Zay Ferenc (1505-1570) gondolkodásában és munkásságában.89 Zay művelt Dráva-vidéki magyar család sarja; nagybátyja és bátyja a krakkói egyetem diákja volt; ő Padovában járt egyetemre. A török hódítás miatt elvesztett birtokaiért Ferdinánd kárpótolta, illetve tüntette ki szolgálatai elismeréseként, amikor a trencséni Zay-Ugrócot adományozta neki. Zay katona és diplomata volt: II. Lajos, majd Mária királyné udvarnoka, részt vett a mohácsi csatában, később Ferdinándot szolgálta mint Konstantinápolyba küldött követ, később naszádos kapitány lett, végül Kassa főkapitánya. Élete nagy részét a végeken töltötte: ő irányította a szolnoki vár erődítési munkálatait, állítólag részt vett Dobó mellett Eger védelmében, harcolt az erdélyi fejedelemség ellen.
Egyetemet végzett, olvasott ember volt, a latin mellet hat élő nyelvet ismert (magyar, szerb, horvát, olasz, német, török), szép könyvtárat gyűjtött, amelyben az ókori klasszikusok (Arisztotelész, Varro, Cicero, Sallustius, Livius, Ovidius stb.) és a középkori gondolkodók (Albertus Magnus, Aquinói Tamás) mellett a reformáció fontos képviselőinek művei is megvoltak (Melanchton, Erasmus), és őrzött egy másolatot Galeotto Marzio De egregiejéből. Bő levélári anyag alapján dolgozó monográfusa,
88 Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI-XVII. századi magyarországi történetírás történetéből. [Kézirat gyanánt.] (Szerk.: Klaniczay Tibor.) Bp., [MTA Irodalomtörténeti Intézet – MTA Könyvtára], 1975. 43., 55. p.
89 Thallóczi Lajos: Csömöri Zay Ferenc. 1505–1570. Bp., Mehner Vilmos, 1885. (Különösen a 9-14., 29-31., 83-88. p.)
73
Thallóczi Lajos szerint Machiavelli Discorsiját állandóan magával hordta.90 Műveltségét, életformáját, érdeklődési körét és egész életén át fenntartott itáliai kapcsolatait tekintve ez teljesen érthető. Mint katona és diplomata benne élt a két elszakadt országrész között folyó és a török ellen vívott harcokban, aktívan „csinálta” a történelmet, s noha alkalmazkodnia kellett a Habsburgok politikai törekvéseihez és az előállt bonyolult helyzetekhez, illetve kénytelen volt megtapasztalni a reneszánsz korában sokat emlegetett szerencse kiszámíthatatlanságát, mégis meg szerette volna érteni a vele és körülötte történteket, az előző korok sorsdöntő eseményeinek jelenre ható következményeit, és ez elmélyítette történelmi érdeklődését. Ilyen vonatkozású figyelmét és látásmódját segíthetett tudatossá tenni Sallustius és Livius, valamint az a Cicero, akitől a „historia est magistra vitae”
szállóigéje származik. A Discorsi Livius további elmélyítése irányába hathatott. A történetkutatás epizódszerűségének színességét nyújtotta neki a Verancsics vezette törökországi követcsoport egyik véletlenszerű fölfedezése: Ancira (Ankara) városában egy római eredetű várkastély falában megtalálták az Augustus császár politikai végrendeletének tekinthető szöveget tartalmazó táblát, az ún. Monumentum Ancyranumot, amit Verancsics titkára, Belsy (Belsius) János írt le.91
Zay tudatos történelmi érdeklődésére egyrészt az utal, hogy konstantinápolyi útja során adatokat gyűjtött azért, hogy majd feldolgozhassa a török hódítás történetét. Az egészet ugyan nem írhatta meg, csak egyik döntő mozzanatát; ugyanis ránk maradt az a munkája (noha szerzősége nem kétségtelen, egyesek szerint Verancsicstól származik, erre való tekintettel adta ki az ő művei között Szalay László), amelyben feldolgozza Nándorfehérvár 1521 augusztusában történt elestét: Az Landor Fejírvár elveszésének oka e vót és így esött.
A szép magyar nyelven írott mű – Horváth János szerint – „nemcsak «kútfő», hanem történetélmény tudatosítása, jeles irodalmi alkotás”92. Ebben utal egy másik (azóta elveszett) munkájára, amelyben azt írta meg, hogy Szapolyai János hogyan kötött
90 Thallóczi Lajos: I. m., 12. p. – Bessenyei József: Egy olvasó nemesúr a XVI. században. (Zay Ferenc könyveinek jegyzéke 1553-ból.) In: Magyar Könyvszemle, 1983. 2. sz. 165-170. p.
91 Hans Dernschwam: Törökországi útinapló. [Részletek.] In: Dernschwam: „Erdély. Besztercebánya.
Törökországi napló.” (Ford., szerk. és bev.: Tardy Lajos.) Bp., Európa K., 1984. 377-386. p. – Tardy Lajos – Moskovszky Éva: Zur Entdenckung des Monumentum Ancyranum. In: Acta Antiqua Acad. Scient.
Hung., Tom. XXI., fasc. 1–4., 375-401. p.
92 Horváth János: A reformáció jegyében. (2. kiad.) Bp., Gondolat K., 1957. 128. p.
74
szövetséget a törökkel azért, hogy „őmagát jövendőre fejedelemmé tehesse”93. Ha a Nándorfehérvár elestéről szóló emlékiratot mégis úgy vizsgáljuk meg, mint a közelmúlt történetének egy fontos részletét feldolgozó historiográfiai munkát, az tűnik fel benne, hogy nem csupán az események krónikaszerű leírása vagy színesen regisztrált visszaemlékezés, hanem a történtek okát, szereplőinek motiváltságát is vizsgáló elemzés.
Két relatíve elkülönülő egysége körülbelül egyenlő terjedelmű: az előzmények és okok tárgyalása is elég részletes (a vár „elveszésének oka e vót”), alaposan előkészíti az esemény végbemenetelének leírását („így esött”). Az oknyomozó történetírás megerősödött a reneszánsz időszakában, maga Machiavelli is magas szinten művelte, az ő Livius-kommentárját forgató Zay valószínűleg kapott tőle ilyen irányú megerősítést tárgyalásmódjának megformálásához; de írása szövegéből konkrét utalásokat nem lehet kiolvasni. Maga a mű nem tartalmaz teoretikus jellegű reflexiókat, történetfilozófiai vagy politikaelméleti megállapításokat, másféle (vallásos, szkeptikus) szellemiségűeket sem, inkább csak néhány általános, a reneszánsz gondolkodásmódra jellemző megállapítás fordul elő benne. Így például Zay megjegyzi, hogy Szapolyai János erdélyi vajda több okból is ellensége volt a megbuktatni óhajtott Báthory István nádornak (aki segíthette volna a vár megmentését), egyebek mellet azért is, mert az „jobb szerencsáju vót sokkal vajdánál”, szinte minden vállalkozása sikerült, de – teszi hozzá – azért, mert Báthory „jó vitéz emböres vót”, „azon kivöl eszees elég vót”94, tehát – ahogyan Machiavelli is elvárta az „uomo virtuosó”-tól – megfelelő képességek (virtù) alapján és kellő aktivitással (ambizione) használta ki az alkalmat (occasione) és ragadta meg a szerencsét (fortuna). Az új nádor, Werbőczy István képmutató szerénységének megemlítése, vagy Szapolyainak az új nádor választásakor tanúsított színlelő magatartásának jellemzése (látszólag védi Báthoryt) szintén elég általános és valószínűleg a tényekből következő spontán megállapítás: „A vajdaes kedig az urak között ölvén a tanácsba, képmutatásképpen igön szólott és intötte őket szóval, hogy azt ne mívelnék, de szivibe sokkal mást kívánt és gondolt.”95 Zay tehát Machiavelli szellemében gondolkodik, de nem az elméleti általánosság fokán; ez az írása egyébként műfajilag inkább az olasz szerző kisebb
93 Zay Ferenc: Az Landorfejírvár elveszésének oka e vót és így esött. (Sajtó alá rend.: Kovács István.) [Bp.], Magyar Helikon, 1980. 15.p.
94 Zay Ferenc: I. m., 20. p.
95 Zay Ferenc: I. m., 26. p.
75
műveihez hasonlítható (például Hogyan ölette meg Valentino herceg Vitellozzo Vitellit ...?), ahol Machiavelli sem teoretizál.
A történelmi témájú írásából kiolvasható mozzanatokon és a Discorsi birtoklására vonatkozó adaton túl más is tanúskodik Zay államvezetés és politika iránti érdeklődéséről.
Gyalui Torda Zsigmond, Bonfini Mátyásról szóló anekdotagyűjteményének első kiadója (Bécs, 1563) azt írja a könyv ajánlásában, hogy Zay ennek a műnek a kéziratáról másolatot készített, és az eredetit magánál tartotta. Majd hozzáteszi: „Kedvelője ugyanis az ilyenfajta emlékeknek, és ő maga is atyáink emlékezetre való tetteiről sok történetet szokott elmesélni a hallgatók örömére.”96
Zay pályája nem volt olyan jellegű, hogy saját nagy távú politikai elképzelések szerint alakíthatta volna mindenkori terveit és célkitűzéseit. A Machiavellitől tanultak inkább csak reneszánsz műveltségét gazdagították, és esetleg – mintegy „aprópénzre váltva” – esetenkénti ötleteit befolyásolták, tettrekészségének fontosságát tudatosították az akkori nagyon bonyolult magyarországi viszonyok között.
Azt, hogy a nálunk ugyan már ismert Machiavelli elmélete ekkor még nem lényeges koncepcióformáló tényező, nagyon jól mutatja Dernschwam János (1494-1568) hozzá fűződő viszonya.97 A német származású, cseh születésű, de Magyarországon élő és le is telepedő művelt polgár ugyanis a szépíró Machiavelli iránt érdeklődött, és politikai jellegű elméleti kérdésekben nem rá, hanem egyik távoli előfutárára hivatkozott.
Dernschwam az Augsburgban székelő Fugger–Thurzó bankház és bányavállalat magyarországi megbízottja, a besztercebányai rézbányák és egy időn át az erdélyi sóbányák előbb pénztárnoka, majd „faktor”-a, vagyis első számú helyi vezetője volt, aki sok utazással járó gyakorlati foglakozása mellett humanista igényeinek is hódolt.
Egyetemet végzett ember, aki Bécsben, Prágában és Lipcsében tanult, ez utóbbi egyetemén szerzett baccalaureusi fokozatot. Két évet töltött Rómában Taurinus Istvánnal együtt, aki akkor Bakócz Tamás szolgálatában állott. Visszatérése után Dernschwam egy időre Balbi Jeromos titkárává szegődött, ahol tovább gazdagíthatta műveltségét. Híres cseh, lengyel és
96 Galeotti Marzii De egregie, sapienter iocose dictis ac factis Matthiae serenissimi Hungariae regis …Nunc primum opera et studio Sigismundi Tordae. Viennae, Typis Michaelis Zimmermanni, 1563. A1 r-v.
[Magyarul: „Janus Pannonius – Magyar humanisták.” 747. Ford.: Ritoókné Szalay Ágnes.] – A továbbiakban [ ] zárójelben a
megjelent magyar fordítás lapszámait közlöm.
97 Tardy Lajos: Egy éles szemű, hideg szívű krónikás a 16. századból. In: Dernschwam: I. m., 8-73. p.
76
magyar humanistákkal tartott fenn kapcsolatot (Ursinus Velius, Heinrich Rybisch, Bohuslav Lobkovitz), köztük azzal az Olmützi (Käsenbrot) Ágostonnal, aki a Sodalitas Litteraria Danubiana csoportosulás egyik vezető egyénisége volt. Később is megmaradt humanista kapcsolatairól ékesen tanúskodik az a tény, hogy Sebastian Münster neki ajánlotta Rudimenta matemathica c. könyvét (1551). Nagy magánkönyvtárat gyűjtött: az 1162 kiadvány körülbelül 2100 művet tartalmaz; ezeket tíz országból vásárolta össze, s ezzel telepedett le élete végén a Nagyszombat közelében fekvő Csesztén, csendes mezővárosi kúriájában. (A gyűjtemény megmaradt nagy része a bécsi császári könyvtárba került.)98 Dernschwam könyvtárának egyik darabja Machiavelli Clizia c. vígjátéka, annak 1548-ban, Firenzében kiadott példánya.99 A szinte minden iránt érdeklődő faktor tagja volt a Verancsics által vezetett konstantinápolyi és Kis-Ázsiába is eljutó követségnek (1553-55), amelyhez saját kérésére csatlakozott, és részvételét maga finanszírozta. Jelen volt a Monumentum Ancyranum fölfedezésénél, ritka könyvek után kutatott, így jutott a birtokába két igen értékes kiadvány: az orvostudomány szempontjából fontos
Dioszkoridész-kódex és nagy historiográfiai jelentőségű Zonarasz-kódex.
Dernschwam könyvtára 1562 előtt kiadott műveket tartalmaz, szinte minden korszakból és minden elméleti területről. Mint élettörténete is mutatja, nem a politika érdekelte elsősorban, és könyvgyűjteménye is erre utal. Államelméleti és politikai tárgyú mű inkább csak a teljesség kedvéért került a többi közé, legtöbbször úgy, mint egy nagyobb egység – például a szerző összes műveinek – egyik kötete. Erről van szó a klasszikus gondolkodók esetében: Platón, Arisztotelész, Polübiosz, Aquinói Tamás államelméleti műveinél. A minél nagyobb fokú teljességre törekvés végett vehette meg a klasszikus antik királytükröket is, így Xenofón Küropaideáját és Iszokratész beszédeit. Modern szerző hasonló munkája is került ilyen alapon a gyűjteménybe: így Giovanni Pontano De principe c. könyve 1518-ból, Rotterdami Erasmus Institutio principis Christiani c. műve (1540), és Enea Silvio Piccolomini összes műveinek egyik köteteként van meg – minthogy ő írt hozzá előszót – az In Antonium Panormitam de Dictis ac factis Alphonsi Aragonie Regis libros 1551. évi kiadása. Viszonylag kevés a hasonló tárgyú, külön megjelent, vagyis az önmagában fontosnak tartott államelméleti munka. Ilyen Marsilio Padovano Defensor
98 Berlász Jenő: Dernschwam János könyvtára. In: „A Dernschwam-könyvtár. Egy magyarországi humanista könyvjegyzéke.” (Szerk.: Keveházi Katalin és Monok István.) Szeged, JATE, 1984. 299-340. p.
99 A Dernschwam-könyvtár. 178., 242. p.
77
pacisa (1522), Thomas Morus Utópiája (1540) és Callimachus Experiens Attilája (1543).
Nem hiányzott az udvar és az uralkodó kulturáltságáról szóló eminens könyv, Baldassare Castiglione Az udvari ember c. munkája (1552) sem.100 Az viszont feltűnő, hogy Machiavelli öt kötetbe gyűjtött fő műveinek kiadása („testina”), amely 1550-ben jelent meg, a variánsokat is számításba véve 11-szer, nem volt meg a könyvtárban.
Mivel Dernschwam nem volt politikus, törökországi útját – bár ezt csak sejthetjük – inkább gazdasági okok motiválhatták, vagy csak az a fajta kíváncsiság, amely a reneszánsz kor sok emberét világjárásra inspirálta.101 Politikai kérdésekben ritkán nyilvánított véleményt, azt is inkább csak a vallással összefüggésben, mint olyan huszita hagyományokat őrző protestáns, akinek sok fenntartása van mindegyik egyház anyagiasságával és hatalmi törekvéseivel szemben. Szerinte elsősorban a katolikus egyház tért hamis útra, amikor a pápa az egész világ fölötti uralomra kezdett törekedni; de ennek gátat lehetett volna vetni akkor, ha a konstanzi zsinat döntéseit legalább a nem sokkal későbbi bázeli zsinaton végrehajtják. „Mert ott kellett volna a kereszténység minden rendjének reformációját elhatározni és megvalósítani, és emiatt aggodalom szállta meg a pápát és a papokat, hogy nem maradhatnak olyan nagy urak, és a császárnak kell majd engedelmeskedniük, miként Marsilius Patavinusnál olvashatjuk, aki már háromszáz évvel ezelőtt azon panaszkodott, hogy minden ebben a szétzilált állapotban fog menni a világ végéig, és nem remélhető javulás. És ha a mindenható Isten úgy akarná, hogy egy ilyen keresztény császár megverné és leigázná a törököt, és az elveszett országokat jó szóval vagy erőszakkal keresztény hitre hozná, akkor csak újabb lázadás keletkezne az egész világon a hit miatt. Mert akkor a pápa az ő hamis, fonák római hitével előre akarna tolakodni, és a császárt rá akarná venni, hogy a régi, igaz keresztények felett újra zsarnokoskodjék.”102 Az erős világi hatalom fontosságának itt megfogalmazott elvét megerősíti Dernschwam egyik latin nyelvű könyvbejegyzése is, amely a könyvtárában található Bartholomeus Chassenaeus (Chassaneus) Catalogus Glorie Mundi ... libri 12 c.
munkája V. kötetének (De laude, gloria, honore et excellentia principum secularum) végén
100 A Dernschwam-könyvtár. 30., 49., 53., 142., 188. p.
101 Tzvetan Todorov: Viaggiatori e indigeni. In: „L’uomo del Rinascimento.” (Ed.: Eugenio Garin.) [Roma Bari], Laterza, 1988. 331-334. p.
101 Tzvetan Todorov: Viaggiatori e indigeni. In: „L’uomo del Rinascimento.” (Ed.: Eugenio Garin.) [Roma Bari], Laterza, 1988. 331-334. p.