A XVI. század utolsó évtizedeiben, vagyis az ország három részre szakadása állandósulásának időszakában a benne résztvevőket elméleti szinten is egyre jobban érdekelte a politika, de megfelelő képzettségüket és tájékozottságukat külföldi szerzők – nemegyszer éppen külországban vásárolt – műveiből merítették, saját törekvéseik megfogalmazása pedig – amelyek a török kiűzése és a nemzeti önállóság megtartása két egymással összefüggő célkitűzésében koncentrálódtak – többnyire levelekben, emlékiratok és történelmi munkák keretei között kapott helyet. Kovacsóczy Farkas Dialógusa vagy Gyulai Pál Tanácsi tüköre kivételnek számít. Könyvtárjegyzékek és egyéb források tanúskodnak arról, hogy az antik szerzők művei mellett a modernebbek munkái is ismertek voltak nálunk, de önálló magyar politikai irodalom vagy ennek központi részét képező államelméleti irodalom még nem jött létre.188 A XVII. század elején alakultak át úgy az európai események, és azokat olyan mértékű figyelem kísérte, hogy hatásuk nyomán egyrészt megindulhatott a legfontosabb modern alkotások egy részének magyarra fordítása, másrészt született néhány magyar szerzőtől származó, latinul vagy magyarul írt államelméleti munka is. Mindez – általában véve – Machiavelli hatása érvényesülésének, illetve az antimachiavellizmus terjedésének újabb lehetőségeket adott.
188 Paczolay Péter: Rimay János és korának politikaelmélete. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1982. 677- 678.p. – Bene Sándor: Theatrum politicum. Nyilvánosság, közvélemény és irodalom a kora újkorban.
Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999. 344-383. p. – Hargittay Emil: Gloria, fama, litteratura. Az uralkodói eszmény a régi magyarországi fejedelmi tükrökben. Bp., Universitas Könyvkiadó, 2001.
13-20. p.
128
A XVII. század európai és magyarországi eseményei viszonylag rövid idő alatt hívták életre a magyar államelméleti irodalom első produktumait. A tizenötéves-, majd pedig a harmincéves háború, az osztrák-cseh-magyar rendi konföderáció létrejötte és az erdélyi fejedelmek felszabadító harcai ismét – és a korábbiakhoz képest határozottabban – felvetették az abszolút monarchia és az önálló nemzetállam problémáját. A tizenötéves háború tudatosította a legvilágosabban látó gondolkodókban az ország elmaradottságának addig is tapasztalt élményét, és formálni kezdte bennük a változtatás szükségességének gondolatát. A rendekké szerveződött magyar nemesség nemet intett a „személyi abszolutizmus” fokán álló Habsburg-hatalom terjeszkedési törekvéseinek, és új, de még kiforratlan politikai eszméket kezdett megfogalmazni. A harmincéves háború válaszút elé állította a rendi politikát: vagy az új nemzetállam irányába kíván haladni, vagy elősegíti a Habsburg-centralizáció kialakulását.189 Az újra megerősödő Erdély a rendi mozgalom visszaesése idején jutott fontos politikai szerephez, és – az ország egy részében virágzó fejedelmi abszolutizmust teremtve – a központi hatalom kérdését új aspektusból vetette fel.
Ez általában véve hangsúlyozta az állam szuverenitásának elvét, de a vallással történő összefonódás, sőt a hitvitákkal tovább bonyolított helyzet nagy mértékben gátolta annak nemcsak elméleti felismerését, de zavarta gyakorlati érvényesítését is, hogy a politika lehetőleg minél nagyobb fokú autonómia szerint működjék. Évtizedeken át neves gondolkodók között folyt a vita arról, hogy melyik vallás hívei a felelősek a török hódítások sikerességéért, az ország siralmas állapotáért, és többnyire csak ennek kapcsán vetettek fel olyan ötleteket, amelyek a megoldás kulcsát jelentő török elleni offenzívára vonatkoztak. Egyébként a korabeli államelméleti irodalom Nyugat-Európában – a török kérdéstől függetlenül – szintén nagy szerepet tulajdonított a vallásnak, és jól elkülönült katolikus, illetve protestáns vonulata létezett, ami nem hagyta érintetlenül az államelmélettel foglalkozó magyar gondolkodókat sem. Természetesen nálunk sem a politika elméleti önállósulása, sem irodalmi eredményeinek rendszeres terjesztése nem állt olyan fokon, mint a fejlettebb országokban. Ott ugyanis egyrészt – bár elsősorban Machiavelli kritikája és korrekciója révén, de végül is az ő intencióinak megfelelően –
189 Wittman Tibor: A magyarországi államelméleti tudományosság XVII. század eleji alapvetésének Németalföldi forrásaihoz. J. Lipsius. In: Filológiai Közlöny, 1957. 66. p. – Uő: Az osztrák Habsburg- hatalom válságos éveinek történetéhez. (1606-1618). In: Acta Universitatis Szegediensis. Sectio
Historica, 1959. 14., 44. p. – Benda Kálmán: Habsburg politika és rendi ellenállás a XVII. század elején.
In: Történelmi Szemle, 1970. 405-410., 427. p.
129
mind jobban erősödött az állam és a politika racionális alapú értelmezése, autonómiájukat kiemelő szekularizált teóriája (Botero, Clapmar, Naudé, Zuccolo), másrészt körvonalazódott az állam- és politikaelmélet tudománya (Keckermann, Drauidus, Lipenius), illetve ezek rendszeres oktatása (az első önálló politikaelméleti tanszéket 1587-ben hozták létre, eleve így alakult meg a leideni egyetem; Strassburgban Jakob Sturm és Matthias Bernegger hozott létre ilyen katedrát). A politikaelmélet mint önálló diszciplína oktatására nálunk Ladiver Illés csak 1667-től vállalkozott az eperjesi főiskolán, és nemigen akadt követője.190
A politikai és államelméleti irodalom ilyen tendenciák mellett történő kibontakozása egészében véve nem kedvezett Machiavelli magyarországi akceptálásának, hiszen a létrejött művek egyik típusa szoros program szerint kötődött mind valláshoz, mind a hagyományos erkölcshöz, és a firenzei gondolkodót Nyugat-Európában éppen e két elméleti terület szempontjai szerint támadták a legerősebben. A legtöbb kritikusa – felekezettől függetlenül – elsősorban az amoralitását kárhoztatta (Cosimo Bartoli, Innocent Gentillet, Justus Lipsius és mások), és ez mindenütt, így nálunk is széles körű visszhangra talált. Az antimachiavellisták egy másik része még egyértelműbben vette célba politikaelméletének lényegét: elsősorban azt a megállapítását igyekeztek cáfolni, hogy a politika kivonhatja magát a vallás (és az egyház) fennhatósága alól, vagyis hogy érvényesíthető egy autonóm ragione di stato. A politikai-államelméleti szempont már Machiavelli első nyomtatásban megjelent, részleges kritikájában is benne van: Juan Ginés de Sepúlveda De convenientia militaris disciplina cum christiana religione dialogus, qui inscribitur Democrates c. könyvében (Roma, Blado, 1535), hiszen a spanyol jezsuita Machiavellinek (Discorsi I. 12-15.) azt a provokatívnak tekintett észrevételét igyekszik cáfolni, amely szerint a vallás manipulálható az állam sikeressége érdekében, még a kereszténység is, noha az a rómaiakéhoz képest kevésbé jó vallás az állam működése szempontjából. Később Pedro de Ribadeneyra több kiadást is megért és más nyelvekre is lefordított művében, Tratado de la religión y virtudes que debe tener el príncipe cristiano para gobernar y conservar sus estados. Contra lo que Nicolás Maquiavelo y los Politicos de estos tiempos ensenan (Madrid, 1595; olaszul: Trattato della religione e virtù che deve
190 Bene Sándor: Theatrum politicum. 179-189. p. – Hargittay Emil: Gloria, fama, literatura. 13-17., 89., 107-109. p.
.
130
avere il principe cristiano, Brescia, 1599; latinul: Princeps Christianus adversus Machiavellum, Strassbourg, 1603), azt az – ókori eredetű, hagyományos – államelméleti alaptételt igyekezett olvasóival minden fenntartás nélkül elfogadtatni, hogy az uralkodó Isten képmása és helytartója, az állam pedig az egyháznak alárendelt intézmény, és a vallást soha nem lehet az „instrumentum regni” színvonalára degradálni. A jezsuita szerzőnél a moralitás és a humanitás szempontjai csak másodlagosak a teológiai és egyházpolitikai alapelvekhez képest. Az egyház államot irányító szerepét, vagyis lényegében a megújított tomista államelméletet Roberto Bellarmino fejtette ki részletesen, mégpedig egyértelműen Machiavellivel szemben De officio principis christiani c. (Roma, 1619) könyvében, amely 1625-ben franciául is napvilágot látott. Machiavellivel együtt nemegyszer Tacitust és a tacitista szerzőket is bírálták ugyanezért.191 Ilyen álláspontokat ismerve vagy éppen követve, ennyire konzervatív alapon állva nálunk Machiavelliből mindössze a törökellenes fellépés volt aktualizálható, illetve az erdélyi fejedelemségnek a maga önállóságát erősíteni akaró, majd a két országrészt egyesíteni próbáló törekvése tűnt egyesek szemében igazolhatónak. Nagyrészt ez az oka annak is, hogy a királyi Magyarország és az erdélyi fejedelemség területén született államelméleti művek nem mutattak figyelmet érdemlő eltérést, a szerzők kötődtek mindkét országrészhez és törekvéseik lényege is alig különbözött. Eltérések a század második felében mutatkoztak.
A machiavellista és antimachiavellista irodalommal, illetve a firenzei gondolkodó interpretálását valamilyen módon befolyásoló művekkel többnyire külföldi útjuk során ismerkedtek meg a politikai és államelméleti irodalmat művelő magyar szerzők, de a legfontosabb és legjellemzőbb munkák már a magyarországi és erdélyi könyvtárakban is előfordultak. A magánkönyvtárakról Miskolczi Csulyak István, Révay Ferenc és Vitnyédi István könyvtárjegyzékei alapján vannak fontos ismereteink, az intézményi könyvtárakról pedig a nagyszombati érseki gyűjtemény és néhány jezsuita rendház feljegyzései, valamint a protestáns kollégiumok bizonyos adatai nyújtanak értékes információt.
Miskolczi Csulyak István (1575–1645) kálvinista iskolamester és prédikátor, Thököly Miklós nevelője – mint erről Diarium apodemicum ab anno 1601 című, 393 tételből álló
191 Josef Macek: Machiavelli e il machiavellismo. [Firenze], La Nuova Italia, [1980]. 218., 260. p. – Davide De Camilli: Machiavelli nel tempo. La critica machiavelliana dal Cinquecento a oggi. [Pisa], Edizioni ETS, [2000]. 42-46. p. – José A. Fernández–Santamaria: Botero, Reason of State and Political Tacitism in the Spanish Baroque. In: „Botero e la ,ragion di stato’. (Atti del convegno in memoria di Luigi Firpo, 1990.) (A cura di A. E. Baldini.) Firenze, Olschki, 1992. 265-272. p.
131
feljegyzése tanúskodik – olyan tekintélyes könyvtárral tért haza nyugat-európai útjáról, amelyből nem hiányzott Machiavelli két alapműve, a Discorsi (1599) és a Principe (1600), de az utóbbinak olyan kiadását hozta magával, amely a monarchiáról szóló más műveket is tartalmazott: Agrippa bizonyos passzuasit, valamint Machiavelli-cáfolatokat Possevino, Bodin és Gentillet munkáiból. Szerepelt gyűjteményében Stephanus Junius Brutus Pro vindicae contra tyrannosa, Bodin Respublicája és Lipsius Politicája, továbbá Otto Casmann Politicae doctrinae systhema c. műve. Révay Péter koronaőr könyvtára az 1651.
évi, fia által készített feljegyzés szerint a Discorsi egy példányát őrizte és egyben Gentillet Antimachiavellusát.192 Széles körű politikai irodalmat tartalmazott – az 1670 körül készült számbavétel szerint – Vitnyédi István (1612–1670) 540 kötetes könyvtára. Volt benne Machiavelli mű is (nem jelölik, melyik), de mellette az egész modern államelméleti és politikai irodalom: Bodin, Lipsius, Grotius, Richelieu, Mazarin, Vendelin, sőt a magyarországi szerzők közül az eperjesi Weber János két munkája is. Több szerző jelenléte azért érdekes, mert fontos szerepet játszott Machiavelli közvetítésében, és elemzéseik elismerő megállapításokat is tartalmaznak; ilyen Bodin és Lipsius mellett Guicciardini, Campanella és Francis Bacon. Három könyv – az egyik szerzője Johann Baller, a másik kettőét nem ismerjük – a tételmegjelölés szerint a „ratione status” témáját elemzi. Két soproni polgár, a Tübingenbenben megfordult Georg Preissegger és a Lipcsében tanult Gotthard Radl városbíró könyvtárában (1671-ben) a Machiavellit pro forma elutasító Arnold Clapmar „De rerum Arcanis Publicarum”-a található.193
A valamivel gazdagabb intézményi könyvtárak hasonló képet mutatnak. A nagyszombati érseki káptalani gyűjtemény Machiavelli művei közül 2 Principe és 2 Discorsi mellett a Dell’arte della guerrát is őrizte; a firenzei gondolkodó értelmezői közül Lipsius Politicája és Botero valamelyik műve mellett elsősorban cáfolói voltak képviselve:
Gentillet, Paruta, Bozius, Ribadeneyra. Machiavelli érdemleges továbbgondolói közül egyedül Jean de Silhon egyetlen műve található. A kassai jezsuita rendházban csak a HistoriaeFlorentinae fordult elő; a pozsonyi jezsuita kollégiumban Ribadeneyra cáfolata a
192 Régi Magyar Költők Tára. XVII. század. 2. köt. (Szerk.: Jenei Ferenc, Klaniczay Tibor, Kovács József, Stoll Béla.) Bp., Akadémiai K., 1962. 346. p. – Mednyánszky Dénes: Révay Ferenc szklabinai könyvtára 1651-ben. In: Magyar Könyvszemle, 1881. 344., 344. p.
193 Lesestoffe in Westungarn. I. [Teil.] 1635–1721. (Hrsg.: Tibor Grüll, Katalin Keveházi, József László Kovács, István Monok, Péter Ötvös, Katalin G. Szende.) Szeged, Scriptum, 1994. 190., 304-315., 317. p.
132
„Princeps Christianus”.194 A protestáns könyvtárak közül a nagybányai Schola Rivulina 1699 előtt összeállított jegyzékei tanúskodnak egyértelműen arról, hogy megvolt benne a Discorsi egy latin fordítása.195 A Sárospataki Nagykönyvtár, illetve a Debreceni Kollégium több, XVII. században kiadott Machiavelli-művet tartalmaz, de nem tudjuk, hogy ezek mikor kerültek oda. Nem kizárt, hogy a pataki két Principe (1599, 1699) és a latin Discorsi (1599) nem sokkal a megjelenése után került az állományba, ugyanígy a debreceni Principe (1648) és Istorie Fiorentine (1658), valamint Gentillet munkája (1599) is.196 Annyi azonban ezek alapján is kétségtelen, hogy Machiavelli és az általa keltett elméleti hullámverés a magyar politikai gondolkodókat is megmozgatta.
1. Államelméleti elgondolások — Machiavelli nélkül
A törökhöz való viszonyulás megítélése a tizenötéves háború alatt – a jól érzékelhető szükségszerűség mellett – Machiavelli elvileg lehetséges inspirációja nélkül, lényegében vallási alapokon, de nem a katolicizmus, hanem a protestantizmus elvei jegyében fogalmazódott meg. A pogányokkal való aktív szembefordulás gondolatának elfogadhatóságát tulajdonképpen az segítette elő igen nagy mértékben, hogy Luther 1529-ben módosítsa a török hódításra vonatkozó álláspontját: ettől kezdve nem Isten feltétlenül elviselendő csapásának tekintette azt, hanem olyan időleges büntetésnek, amelytől bűneink miatt már eleget szenvedtünk, tehát kiérdemeltük az igájuk alóli felszabadulást.
Végeredményben ezt a gondolatot közvetíti Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól c. (Sárvár, 1602) könyve, amelynek modellje és legfőbb forrása Johannes Turmair-Aventinus (1477-1534) Ursachen unsers der Christen jammers und noch grössers verderbens wo man die Ursachen nicht abthut c. munkája, amely ugyan
194 Magyarországi jezsuita könyvtárak 1711-ig. I. [köt.] (Szerk.: Farkas Gábor, Monok István, Pozsár Annamária, Varga András.) Szeged, Scriptum, 1990. 16., 119. p. – Katolikus intézményi könyvtárak Magyarországon. 1526–1726. (Szerk.: Zvara Edina.) Szeged, Scriptum, 2001. 45., 70-88., 102., 113., 118., 149. p.
195 Morvay Győző: Két nagybányai régi könyvtár. In: Magyar Könyvszemle, 1896. IV. köt. 37. p.
196 Ezek beszerzési idejét a könyvek megszemlélése során sem tudtam megállapítani.
133
1563-ban jelent csak meg, de első változata 1526-ban, az átdolgozott pedig 1529-ben készült.197 A német humanista a pápán és a franciákon kívül ádáz ellensége volt a töröknek, és a velük szembeni erőteljes fellépést aligha kellett volna nála Machiavellinek megerősítenie, ami 1529-ben – bár Klaniczay Tibor feltételez ilyet198 – egyébként lehetetlen lett volna. De nem is igen kellett Aventinusnak Machiavellit közvetítenie ahhoz, hogy Magyari hatvan évvel Buda elfoglalása után sürgesse a török kiűzését.
Aventinus sok más forrásból táplálkozó érveit nagyrészt akceptálja Magyari, így sokat merít Erasmus műveiből, s nem csupán a török kiverése után várható béke leírásakor. A sárvári prédikátor a Biblia, az ókori szerzők és a magyar hagyományok mellett Erasmus
„keresztény fejedelmének” (aki hangsúlyozottan Isten képmása) több vonására is tekintettel van, amikor a fejedelmeket így jellemzi: „A fejedelmek és tisztviselő urak három rendben vannak. Az első rendbeliek azok, kik mint édesatyák és jó pásztorok, jó gondviselők az közösségre, hasznosak, kegyesek, és mint az gyertya egyebeknek szolgálván magát fogyattya el, magok fogyatkozásokban is tisztekben eljárnak, s az közönséges jónak szolgálnak minden méreg és fullánk nélkül. Effélék voltanak Dávid, Salamon, Josafát, Ezékiás, Zorobábel [...]. Második rendbeliek azok, kik béresek, kik egy ideig, az csendes időkben, imígy-amúgy eljárnak tisztekben, de az veszedelmes állapatban elváltoznak, nem erőssek, és meglassódnak az közönséges jóra való gondviselésben.
Illyenek voltak Oziás, Jóthám királyok. Illyen volt Honorius is az római birodalomban [...].
Harmadik rendbeliek azok, kik kegyetlenek, farkasok, irgalmatlanok, mineműek voltanak Akház, Manasse, Neró, Caligula, Phalaris, kik az alattok valókat ok nélkül megölik, nyúzzák, fosztják és pusztítják őket.”199 Mind a csoportosítás, mid a felhozott példák jelzik, hogy itt messze nem a firenzei titkár leírta szuverénről, reneszánsz típusú energikus uralkodóról van szó, hanem a valódi „fejedelmek” mellett még vagy olyan „tisztviselő urak”-ról is, akik beosztottak, vagy magas pozíciójuk nem azonos az uralkodóéval (Sámson, Brutus, Hektor, Judás Makkabeus). Természetesen a „jó” fejedelmek jellemező tulajdonságai között olyanok is szerepelnek, amilyeneket Machiavelli vár el a jó
197 Turóczi-Trostler József: Az országokban való sok romlásoknak okairól. Forrástanulmány Magyari István könyvéről. In: Uő: „Magyar irodalom – világirodalom.” Bp., Akadémiai K., I. köt. 150-166. p.
198 Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. (2. kiad.), Bp., Akadémiai K., 1964. 406. p.
199 Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól. (Sajtó alá rend.: Katona Tamás.) [Bp.], Magyar Helikon, 1979. 131-132. p.
134
uralkodótól (előrelátó, bátor, aktív stb.), sőt olyan fordulatot is alkalmaz Magyari, ami Castruccio Castracani életrajzában olvasható („Isten az erős embereket kedveli”200), ami Magyarinál így szerepel: „Bátrak és erősek legyünk ugyan az harcon, mert audentes Deus ipse iuvat, Isten is a merészeket segíti”201; csakhogy ezt mindketten Tacitustól vették (Historiae, 4.). Ha tehát emlékeztet is valami Magyarinál Machiavellire, az –
„barbárellenes” programjuk körvonalain túl – nem több forrásaik részbeni azonosságából fakadó távoli rokonságnál.
Hasonlóképpen vallási alapokon nyugodott és az adott korszak viszonyainak helyesen felismert követelményét fejezte ki Bocskay István fejedelem négy évvel később írt Testamentomi rendelése (1606), amelyben a két magyar országrész lehetőség szerint minél nagyobb fokú összekapcsolását ítéli a legfontosabb feladatnak. Óhaja, hogy Erdély és Magyarország „az egyezséget a konföderáció szerént tartsák meg”; „ha pedig Isten azt adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás király alá, úgy az erdélyieket is intjük: nemhogy attól elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből, azon korona alá a régi mód szerént adják magokat.”202 Az országegyesítő eszme – Machiavellitől itt is függetlenül – az egész Bocskay-féle szabadságharc belső szükségletekből fakadt alapgondolata volt. Erdély későbbi nagy fejedelmei – mint az Bethlen Gábor hasonló testamentumából és I. Rákóczi György rövid fejedelmi parainesiséből kitűnik – ezt az eszmeiséget vitték tovább.
A protestánsokkal és Erdéllyel szemben álló, a Habsburgokat támogató tábor szintén a vallás, csak éppen a katolicizmus keretei között maradt, mind akkor, amikor az ország romlásának okait kereste, mind pedig akkor, amikor a változtatás kulcsaként a török kérdést jelölte meg. Az erről polemizáló, nagy tekintélyű és igen művelt Pázmány Péter visszájára fordította a Magyari által felhozott vádakat (például Luther korábbi álláspontját hangsúlyozza), és keresi – nagyon bonyolult körülmények között és sokat bizonytalankodva – a két országrész együttműködésének lehetőségeit, sőt később érlelni
200 Niccolò Machiavelli: A luccai Castruccio Castracani élete. In: Niccolò Machiavelli „Művei”. (Szerk.:
Herczeg Gyula.) Bp., Európa K., 1978. I. köt. 652. p.
201 Magyari István: I. m., 166. p.
202 Bocskay István Testamentomi rendelése. In: „Magyar gondolkodók. XVII. század.” (Szerk. és bev.:
Tarnóc Márton.) Bp., Szépirodalmi K., [1979]. 13-14. p.
135
kezdi egy törökellenes európai összefogás tervét is.203 Machiavelli eredeti gondolatainak hatása ekkor sem jutott szerephez, az antimachiavellizmus bizonyos elemei – a protestánsoktól eltérően – annál inkább.
A Machiavelli-inspiráció vagy elmaradt, vagy az antimachiavellizmus szelleme munkálkodott azokban a művekben is, amelyek ekkor, a vallási keretek közül lényegében kilépve, valamilyen formában bekerültek a magyarországi politikai irodalom vérkeringésébe. Ez a fordításokat is meg az önálló művek többségét is jellemezte.
A fordítások sorát Szepsi Korotz György Bazilikon dóron c. munkája (Oppenheim, 1612) nyitotta meg. A „királyi ajándék”-ot I. Jakab angol király készítette 1599-ben fia, Henrik számára, és a sok kiadást megért könyvet népszerűségére való tekintettel ültette át magyarra a német földön tanult sárospataki professzor, aki fiatal korában Bocskay fejedelem írnoka volt. A Biblián és antik szerzők művein alapuló államelmélet a monarchiát ítéli az egyetlen elfogadható uralmi formának, a „köznép uralkodását” pedig
„minden zűrzavarnak nemző oka”-ként mutatja be.204 Az angol király nem csupán Machiavellire nem utal, de olyan kevésbé radikális modern szerzőkre sem – noha egyik-másikuk valamely műve megvolt könyvtárában –, mint Erasmus, Lipsius vagy Bodin. A fordító éppen azért tartja aktuálisnak ezt a könyvet, mert a monarchia nemzeti keretek között megvalósított formáját szeretné népszerűsíteni, nem túl modern változatban, afféle
„paternális abszolutizmus”-ként205, Erdély vezető szerepét hangsúlyozva. A hagyományoshoz való ragaszkodás mellett a protestáns is megszólalt benne, amikor elutasította azt a – nevek révén nem konkretizált – machiavellizmust, amelynek képét Bellarmino, Possevino, Garimberto, Ribadeneyra és más jezsuita szerző antimachiavellizmusa alakított ki a politikával foglalkozók körében. A dedikációból kiderül, hogy Szepsi Korotz szeretné, ha elkerülnénk egy nagy veszélyt: „az olasz és
203 Hargittay Emil – Varga Ágnes: A hitvitáktól a gyakorlati politikáig. (Pázmány Péter politikai pályájának alakulása.) In: „Irodalom és ideológia a 16-17. században.” (Szerk.: Varjas Béla.) Bp., Akadémiai K.,
1987. 316-330. p. – Gángó Gábor – Müller László: Előterjesztette-e Pázmány törökellens tervezetét Rómában? In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1992. 324-325. p. – R. Várkonyi Ágnes: Erdély és a törökkérdés Pázmány politikájában. In: Uő: „Europica varietas – Hungarica varietas.” Bp., Akadémiai K., [1994]. 49-61. p.
204 Kerecsényi Dezső: Fejedelmek órája. In: Uő: „Válogatott írásai.” (Szerk. és bev.: Pálmai Kálmán.) Bp., Akadémiai K., 1979. 188-189. p. – Hargittay Emil: Gloria, fama, litteratura. 39-49. p.
205 Berg Pál: Angol hatások tizenhetedik századi irodalmunkban. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1946.
76. p.
136
spaniol patikákból származott átkozott s azelőtt közöttünk hallatlan fene méregcsinálást”.206 Machiavellit és követőit tehát a fordító épp úgy nem látná szívesen a mi szellemi életünkben, mint maga a konzervatív királyi szerző általában.
Egy másik népszerű fejedelmi tükröt, Antonio Guevara Libro llamado relox de principes c. munkáját, amely először 1527-ben, majd a szerző által átdolgozva 1529-ben
Egy másik népszerű fejedelmi tükröt, Antonio Guevara Libro llamado relox de principes c. munkáját, amely először 1527-ben, majd a szerző által átdolgozva 1529-ben