Machiavelli modell értékű személyiségei között több korabeli uralkodó szerepel, azonban az Itáliához sok szoros szállal fűződő Hunyadi Mátyás (1443-58-90) nincs közöttük; őt éppen csak megemlíti a befejezetlenül maradt Firenze története utolsó soraiban, ahol mindössze azt jegyzi meg róla, hogy jó viszonyban volt Lorenzo de’
Medicivel: „Mátyás magyar király számtalanszor adta szeretete tanújelét”.15 További kutatást igénylő kérdés, hogy vajon csak ennyit tudott-e Mátyásról Machiavelli, vagy valami más miatt tekintett el attól, hogy ideáltipikus fejedelemképe megformálásakor rá is tekintettel legyen. Mindenesetre így Mátyás tevékenysége „csak” ahhoz járult hozzá, hogy a XV. század végi közép-európai premachiavellizmus egyik meghatározó tényezője, elsődlegesen inspiráló modellje legyen. Abszolutisztikus uralma, viselt háborúi, mecénási tevékenysége és Magyarország akkori virágzása egyaránt arról tanúskodik, hogy Mátyás energikus egyéniség volt, képzett ember, körültekintő uralkodó, kiváló hadvezér, vagyis a reneszánsz egyik nagy reprezentánsa.16 Mint ilyen, egyben a premachiavellizmus egyik jellegzetes gyakorlati megtestesítője, akiről nem alaptalanul írta monográfusa Fraknói Vilmos: „Lelkiismeretének aggályai soha nem tartották vissza attól, amit hasznosnak tartott. Az ő környezetében csakúgy, mint a Mediciek udvaránál írhatta volna meg Machiavelli: a nagy célokra irányított, de eszközökben nem válogató, az erkölcsiség és
15 Machiavelli, Niccolò: Firenze története. (Ford.: Iványi Norbert.) In: „Niccolò Machiavelli Művei.” (Szerk:
Herczeg Gyula.) Bp., Magvető K., 1979. II. köt. 409. p.
16 Kardos Tibor: Arckép egy humanista uralkodóról. In: Uő. „Élő humanizmus.” Bp., Magvető K., [1972].
89-114., 608-612. p. – Uő: Mátyás király és „a szellem gyönyörűsége”. Uo., 115-146., 612-614. p. – Jászay Magda: Milyen volt Mátyás király? In: „Mátyás király. 1458-1490.” (Szerk.: Barta Gábor.) Bp., Akadémiai K., 1990. 156-183. p. – Kubinyi András: Mátyás király. [Bp.], Vince K., [2001]. 142-153. p.
38
lojalitás elveit mellőző politika elméletét.”17 Ehhez a kissé egyszerűsítő, de a lényegtől nem távol álló megállapításhoz az irodalomtörténész Riedl Frigyes még azt a kifejező paradoxont fűzte hozzá: „A nagy Machiavelli tanítványa Machiavelli előtt.”18 A későbbiek során többen is tettek hasonló kijelentést mind a magyar kutatók közül (Kardos Tibor, Mályusz Elemér), mind a külföldi történészek körében (Heinrich Zeissberg, Josef Macek, Jörg. K. Hoensch).
1. Mátyás uralkodói portréja a korabeli humanisták műveiben
Mátyás királyról – hála sokoldalú olasz kapcsolatainak –, ha Machiavelli nem is, de néhány olasz humanista mégis felvázolta azt az uralkodói portrét, amely jól érzékelteti attitűdjének és tevékenységének premachiavellista mivoltát. Udvarának néhány magyar tagja kiegészíti és még jobban hitelesíti ezt a képet. Az őt e szempontból megörökítők több nézőpontból is tanulmányozták politikáját, hiszen különböző szerepkörben voltak jelen udvarában, más-más oldala felől láthatták. Általában az elismerés hangja szólal meg a magyarok részéről Janus Pannonius, Andreas Pannonius és Thuróczy János soraiban, de az olasz szerzők – Galeotto Marzio, Aurelio Brandolini, Ludovico Carbo és Antonio Bonfini, valamint a nápolyi udvarnak szolgálatokat tevő Pietro Ransano – műveiben is. A rivális uralkodók követeként találkozik vele Callimachus Experiens (Filippo Buonaccorsi), de ő sem tagadja meg tőle az elismerést, csak nem túlozza el és mértéktartóbban fejezi ki. Az őt személyesen nem ismerő és csak halála után röviden jellemző Ludovico Tubero szintén reálisabban értékeli, de ő is több jót, mint rosszat mond róla. Mátyás kiterjedt diplomáciai kapcsolatai és különböző jellegű háborúi azt hozták magukkal, hogy politikája egész Közép-Európát intenzíven befolyásolta.19 Azonban premachiavellizmusának ismertségét, illetve tetteinek a machiavellizmus valamelyik változatát befolyásoló szerepét nagy mértékben gátolta az, hogy a róla szóló és ennek során a politikájának újszerűségét is
17 Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király. Bp., Magyar Történelmi Társulat, 1890. 398. p.
18 Riedl Frigyes: A magyar irodalom főirányai. Bp., [Franklin], 1896. 57. p.
19 E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bop., Officina Nova, 1990. 118-129. p. – Bak, János: The Kingship of Matthias Corvinus: A Renaissance State? In: „Matthias Corvinus and the Humanism in Central
Europe.”Ed. by Tibor Klaniczay et József Jankovics.) Bp., Balassi K., 1994. 37-46. p. − Hoesch, Jörg K.:
Matthias Corvinus. Diplomat, Feldherr und Mäzen. Graz–Wien–Köln, Verlag Styria, 1998. 261-267. p.
39
kiemelő – bár az akkori tudományosság nyelvén, vagyis latinul írt – művek csupán kéziratos másolatban terjedhettek és csak jóval később jelentek meg nyomtatásban.
Mátyás nem csupán rátermett, de nagyon tudatos és művelt politikus volt, amit a róla készült munkák mellett az is mutat, hogy több államelméleti mű is megvolt könyvtárában, illetve bizonyos fordításokat és traktátusokat dedikáltak neki. Az „augusta bibliothecá”-ban, a Bibliotheca Corvinianában (amelyet Naldo Naldi olyan szépen leírt és méltatott) ott volt a görögök közül Iszokratész egyik írása latin fordításban (Oratio ad Demonicum) és Xenofón több munkája szintén latinul (De republica Lacedaemoniorum, De laudibus Agesilai regis Lacedaemoniorum, De institutione Cyri; ez utóbbi görögül is); a keresztény szerzőktől Augustinus De civitate Deije és Aquinói Tamás De rege et regnoja.20 Az is jellemző, hogy Janus Pannonius latinra fordította Plutarkhosz „királytükrét”, Apophthegmata regum et imperatorem c. művét, és ahogyan egykor a szerző Traianus császárnak, a magyar fordító Mátyás királynak ajánlotta munkáját.21
Beatricével kötött házassága révén kapcsolatba került Mátyás a nápolyi udvar humanistáival, elsősorban Diomede Carafával (1406-1487), aki Beatrice nevelője volt, és neki írta új hazájába költözésekor Memoriale a la serenissima regina de Ungaria c.
munkáját, amit Colantonio Lentulo latinra fordított. A királynő számára hasznos tanácsokat tartalmazó könyvén kívül még tizenkettőt írt Carafa; közülük kettőnek van még bizonyos jelentősége az uralkodás szempontjából. Az egyik a királyok számára készült (I doveri del principe), ezt Beatrice testvérének, Eleonorának ajánlotta. A másikat az udvari emberek számára írta (Libro delli precepti o vero instructione delli cortesani). Ezek ugyan csak pragmatikus tanácsokat tartalmaznak, nincs elméleti jelentőségük, de utalnak arra, hogy milyen fontosnak tartják az uralkodók és udvaruk kulturáltságát, tevékenységük tudatosságát.22 Carafa írásai közül egynek van némi elméleti jelentősége (Memoriale a Francesco d’Aragona, figliuolo del re Ferdinando, il quale stava sotto la disciplina del re Mattia d’Ungheria); ez emeli ki, hogy Mátyás kemény ember, jó hadvezér, uralkodásra
20 Csapodi Csaba–Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Corviniana. (2., jav. kiad.) Bp., Corvina K., 1976.
40., 43., 45., 47., 65., 67. p.
21 Huszti József: Janus Pannonius. Pécs, Janus Pannonius Társaság, 1931. 252-253. p.
22 Mayer Erzsébet: Diomede Carafa. Nápolyi szellem Mátyás udvarában. Pécs, [a szerző kiadása], 1936.
5-31. p – Vecce, Carlo: I memoriali ungheresi di Diomede Carafa. In: „Matthias Corvinus and the Humanism in Central Europa.” Id. kiad., 241-259. p. – Vígn Éva: Az udvari instituto vivendi és Diomede Carafa. In: Diomede Carafa: „De institutione vivendi.” (Szerk.: Ekler Péter.) Bp., Országos
SzéchenyiKönyvtár, 2006. 151-171. p.
40
minden tekintetben alkalmas egyéniség. A magyar király udvarában azonban ennél igényesebb művek is létrejöttek.
A Mátyás személyiségéről és politikájáról készült, illetve arra csak egyes részeikben, de úgy is sokatmondóan utaló művek – szemléletüket, elméleti telítettségüket és műfajukat tekintve – meglehetősen eltérnek egymástól. Előzményeik − és talán mintáik is − ókori szerzők olyan rövid, mindössze néhány mondatnyi vagy bekezdésnyi műrészletei, vagyis olyan erénykatalógusok és jól teljesített kötelességlisták, amelyek valamelyik uralkodó jellemzését adják, például Curtius Rufus Nagy Sándor-életrajza a X. könyvben (5., 26-36.) vagy Plutarkhosz Párhuzamos életrajzainak egyes szakaszai. A Mátyásról készült hasonlók – együtt, egésszé összerakva – végül is egy sokoldalú, vállalkozó szellemű, önálló, hatalmát növelő, országát gyarapító nagy király alakját mutatják be, és uralkodóképeik a hagyományosak mellett néhány új vonást is mutatnak. Machiavelli A fejedelem VII. fejezetében vázol fel ilyet Cesare Borgiáról. Természetesen a Mátyásról így megkonstruálható uralkodói arcképvázlat Machiavelli államelméleti koncepciójának csak a monarchiára és az abszolutista államra vonatkozó néhány fontos kitételét előlegezi; a köztársaságra utalókat alig találunk, és azok is elutasító jellegűek.
Galeotto Marzio (1427–1497) az anekdotikus történetírás eszközeivel ábrázolja ugyan Mátyást, de sok elméletileg is jelentős megjegyzést téve mutatja be a királyt, hiszen bölcs mondásainak és jeles tetteinek egy részét felidézve tulajdonképpen uralkodói attitűdjét mutatja be, és bár a bennfentes szinte családias közvetlenségével, de mégis eléggé tárgyilagosan jeleníti meg „in situ” a dinamikus és éles eszű, tisztelt és szeretett, vagyis nem puszta tekintéllyé merevedett királyt a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről (De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae) c.
könyvecskéjében, amely 1485 táján készült. Mintái között ott volt Plutarkhosznak a római császárok mondásairól készült összeállítása és Antonio Beccadelli (Panormita) Aragóniai Alfonzról írt hasonló műve.23 De Galeotto elsősorban személyes élmények és tapasztalatok alapján rajzolja meg annak a reneszánsz uralkodónak a képét, akiknek mások is elismerik
„a hadi tudományokban való kiválóságát, emberségét és okosságát”.24 Mátyás eszerint
23 Kulcsár, Péter: Fonti e spiritualità del „De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae”. In:
„Galeotto Marzio e l’Umanesimo italiano ed europeo.” Atti del III convegno di studio. Narni 8-11 novembre 1975. Narni, 1983. 103-104. p.
24 Galeotto Marzio Narniensis: De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae ad ducem eius filium liber. (Edidit: Ladislaus Juhász.) Lipsiae, Teubner, 1934. 22. p. (Magyarul: Galeotto Marzio:
41
elsősorban a felkészültség és a tettrekészség tekintetében mutatkozik „machiavellistának”, valamint abban is, hogy ismeri ugyan az ún. „erkölcstelen” eszközöket, de nem akarja őket bármikor alkalmazni, hanem csak olyan esetekben, amikor már nincsenek jobbak.
Általában elutasítja az ilyen eljárásokat; például Pogyebrád Györgyöt nem szeretné – mint egyesek javasolják neki – sem megmérgeztetni, sem fiai elrablása révén zsarolni. A király lényegében nem hallgat tanácsadóira, saját – nagyobb távon mindig hasznos – megfontolásai alapján dönt, nem engedi kétségbe vonni önállóságát, nem kockáztatja szükségtelenül hírnevét és tekintélyét. Nem kétszínű és nem is engedi mások ilyen megnyilvánulásainak érvényesülését. Jó példa rá Miklós, modrusi püspök esete, aki a pápa követeként fordult meg udvarában. Ugyanis „a püspök nem az az ember volt, akinek magát szemtől szembe mutatta. Pompás külsejű, szelíd beszédű, hízelgő magatartású volt, de a bárány bőrében farkas rejtőzött. Hízelgéssel, udvaronc mesterkedéssel, ármányos széptevéssel, sőt kígyóöleléssel és Júdás-csókkal majdnem valamennyi magyar főurat tévedésbe ejtette, csak a királyt nem. Mert Mátyás is nyájas beszédű volt, csiszolt elméjű, okos, sokat forgott effajta férfiak között, és a hasonlót hasonlóval viszonozta Miklósnak, éppoly nyájasan intézte a szót, mint ő a királyhoz.”25 Az okos és tapasztalt király átlátott rajta és leleplezte, mivel „Mátyás már zsenge korában magába szívta az országos ügyvitel ismeretét. [...] Mert a fejedelmek majdnem mind jártasak a palotai mesterségekben és a tettetésben.”26 Galeotto az utolsó mondatban már általánosít is, a felhozott példával pedig egyaránt utal a színlelés időnkénti elkerülhetetlenségére, valamint olykor offenzív, olykor defenzív voltára. Ha Mátyás rókaként viselkedik, akkor elsősorban azért tesz így, hogy elkerülje a csapdát, s csak másodsorban azért, hogy ellenségeinek azt állítson. Ha tehát Mátyás hasonlít is Cesare Borgiához, nem annyira a fondorlatai miatt, hanem mint sikeres hadvezér és határozott uralkodó.
Galeotto Marzio inkább az oroszlán, mint a róka tulajdonságait mutatja meg Mátyás király egyéniségében, illetve a művelt humanistát, „aki felülmúlta sokféle háborújával, temérdek győzelmével, túlragyogta nagy tetteivel Európa összes fejedelmeit; és kiváló emberséggel párosult jóindulat, nagy műveltség lakozott benne, szelíd és ékesszóló
Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről. Ford.: Kardos Tibor. Bp., Helikon K., 1981. 70. p.)
25 Galeotto Marzio: I. m. 12. p. (Magyarul: I. m. 41-42. p.)
26 Galeotto Marzio: I. m. 12. p. (Magyarul: I. m. 42. p.)
42
modorú volt, valamint sok nyelven beszélt.”27 Ilyen beállításban inkább egy Lorenzo Medici, mint Cesare Borgia.
Közvetett eszközökkel, de markánsabb képet rajzol Mátyásról, egyértelműbben a jól politizáló uralkodót mutatja be Callimachus Experiens (Filippo Buonaccorsi, 1437–1496), a lengyel udvart szolgáló vándorhumanista. IV. Kázmér diplomatája, illetve János Albert nevelője és tanácsadója még III. Frigyes császárt és Miksa római királyt is támogatta a magyar királlyal szemben, akinek udvarában azok követeként fordult meg. Több írása azzal a szándékkal készült, hogy valamilyen módon akadályozzák Mátyás háborúinak sikerét. Az ellenfél szemszögéből nézte Mátyást, de elég tárgyilagos tudott maradni, a török elleni vállalkozásairól pedig mindig elismeréssel szólt.28
A kalandos életű, politikában is járatos és sokat tapasztalt Callimachus más lengyel témájú írásaiban (Memorandum Zbigniew Olesnickihez [1478] és III. Ulászló lengyel és magyar király élete [1483-87]) is tett néhány olyan megjegyzést, amelyek eléggé machiavellista szinezetűek, de hasonló politikai megállapításainak többsége Attila c. és – egyesek szerint nem feltétlenül tőle származó – Consilium Callimachi c. munkájában találhatók. (Ha ez utóbbit nem ő írta, akkor is jellegzetes premachiavellista alkotás.) Az Attila 1486-88-ban keletkezett, tulajdonképpen Mátyás király travesztált politikai pályaképe, és először Friuliban jelent meg 1489-ben, a XVI. században nyolcszor adták ki.
A Consilium Callimachi 1492-ben készült János Albert számára, de sokáig kiadatlan maradt.29
Callimachus jól képzett, merészen gondolkodó humanista volt, aki hányatott élete során alapos betekintést nyert a gyakorlati politika rejtelmeibe is.30 Több európai uralkodó államvezetési gyakorlatát és külpolitikáját ismerte közelről. Leginkább elméletileg, tézisszerűen a Consiliumban foglalta össze államelméletét, de annak működését, megfelelő uralkodó általi érvényesítését az Attilában mutatta be. Ebben a talán leginkább
27 Galeotto Marzio: I. m. 9. p. (Magyarul: I. m. 32. p.)
28 Huszti József: Callimachus Experiens költeményei Mátyás királyhoz. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1927. 8-18. p.
29 Kardos Tibor: Callimachus. Tanulmány Mátyás király államrezonjáról. Bp., Minerva Társaság, 1931. 12- 13., 27-74. p.
30 Paparelli, Giacomo: Callimaco Esperiente. (2. ed.), Roma La Nuova Società, 1977. – Jászay, Magda:
Callimaco Esperiente e il prallelo Mattia Corvino – Attila. In: „Matthias Corvinus and the Humanism in Central Europe.” Id. kiad., 151-164. p.
43
históriainak minősíthető munkájában az államot a szuverén felől közelítve jellemzi.
Elgondolásaiban egyszerre veszi figyelembe egyrészt a dinamikus megnyilvánulás, a határozott cselekvés szükségességét, másrészt a körülmények objektivitását, a cselekvő uralkodó működési közegét.31 Machiavellire emlékeztetően állítja fel azt a fontossági sorrendet, amelyben a szükségszerű (a „necessità”) a legnagyobb, a morálisnál is erősebb úr. Ezt írja: „Legtöbbször ugyanis az történik, hogy a tisztesség háttérbe szorul a hasznossal szemben, hasonlóképpen a hasznos a szükségessel szemben.”32 Callimachus már itt jelentős észrevételeket tesz arról, hogy a politika pragmatikussága nemegyszer megköveteli az erkölccsel szembeni függetlenséget, és az eredményességhez jól ki kell választani a megfelelő eszközöket. Ravaszkodni is lehet, hiszen „ha egyszer nem tudunk igaz úton elérni a célhoz, nincs más hátra, mint hogy egy kis kerülővel jussunk el hozzá”.33 Az ilyen gondolatokat épp annak kapcsán veti papírra, amikor azon elmélkedik, hogyan lehetne Mátyást, bármilyen eszközzel is, nehéz helyzetbe hozni. Callimachus számára a magyar király itt még nem elsődleges modell, de befolyásolja gondolkodását, hiszen ő az, akit a csak szokványos eszközökkel nem lehet legyőzni.
Az Attilában már Mátyás a központi alak, a hun király figurája csak jól áttetsző álca, sok konkrét utalás nem hagy efelől kétséget. Attila mint személy – bár több történelmi forrás alapján ábrázolja a szerző – inkább típusként, mint a kialakuló abszolút monarchia csaknem eszményi uralkodója jelenik meg, s így megrajzolva jól szimbolizálja a modern államvezetőt. („Barbár” tulajdonságai jó lehetőséget kínálnak a mögötte sejthető ellenfél kritizálására.) Egyébként Callimachus Attilájának aktuális voltára több kiadásának
„pontatlansága” is utal; így Henrik Eppendorf ediciója (Hagenau, 1531) bevezetőjében Attila mint a „gótok királya” szerepel, egy másik kiadás (Basel, 1541) olyan műként ajánlja, ami „századunknak nagyon megfelel”.34 Lengyel fordítás nem készült róla (mint
31 Zeissberg, Heinrich: Die polonische Geschichtschreibung des Mittelalters. Leipzig, Hierzel, 1873.
(Nachdruck: Graz–Köln, Böhlau Verlag, 1968.) 376-381. p.
32 Callimachus Experiens: Memoria ad Zbigniew Olesnicki. In: Acta Tomiciana. I. Appendix. Poznan, é. n.
10. p.
33 Callimachus Experiens: I. m. 11. p.
34 Kardos Tibor: Callimachus. Id. kiad. 28-30. p.
44
Kardos Tibor vélte); 1574-ben Oláh Miklós Athiláját ültette át lengyelre Cyprian Bazylik.35 A kialakuló abszolutizmus korában tanulságos olvasmánynak mutatkozott.
Az Attilában több olyan általánosan érvényes gondolat és konkrét javaslat olvasható, ami nem áll távol Machiavelli tanaitól. Az eredményes cselekvéshez, így a sikeres uralkodáshoz is szükséges két fontos elv követését hangoztatja Callimachus: a szerencse figyelembevételét és az alkalom megragadását. Leírja, hogy határozottsága mellett a szerencse is segítette Attilát a szarmaták meghódításakor. Ebben persze nagy szerepe volt annak, hogy a hun király felismerte és meg tudta ragadni a kínálkozó alkalmat, mert a szarmatákat akkor támadta meg, amikor azok a gótokkal is harcban álltak. Több olyan esetet is említ Callimachus, amelyeket – Machiavelli tanácsaira emlékeztetően – meghatározott szituációkban szintén alkalmazott Attila. Pannónia elfoglalása után az újonnan meghódított tartományba helyezte át székhelyét. A Padova környékén álló várak többségét leromboltatta, hogy azok ne lehessenek a lázadás kiindulópontjai. Hátba támadta Marcianust, amikor az keleti háborúival volt elfoglalva. Szembefordította egymással a két természetes szövetségest, Valentinianust és Theodorikot, hogy könnyebben lerohanhassa Itáliát.36 Az erővel és csellel sikeresen hódító Attila tehát sok tekintetben olyannak mutatkozik itt, mint a firenzei titkár által jellemzett jó fejedelem.
Az eddig említetteket minden erőltetés, a történelmi hűség veszélyeztetése nélkül el lehetett mondani a hun király viselt dolgainak bemutatása kapcsán. Azt viszont már kevésbé, hogy a nomád nép uralkodója törvények alkotásával foglakozott volna, mégpedig olyan megfontolásból, hogy annak révén a közrendet és a közbiztonságot erősítse.
Callimachus ugyanis így fogalmaz: „Arra törekedett, hogy összeírja és megvédje azokat a helyeket, ahol alattvalói laktak; hátralevő idejét birodalmának szervezésére és a törvények összeírására fordította. Ugyanis azt vélte, hogy a törvények összeírása után az emberek megjavulnak, mivel állandóan szemük előtt lesznek a jutalmak, amelyeket a közjó érdekében cselekvőknek kitűzött, és a büntetések, amelyek a bűnösöket fenyegetik.
Különben pedig a fejedelem az élő törvény, aki egyrészt a vétkeket enyhíti, másrészt az
35 Zoltán András: Oláh Miklós „Athila” című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása.
Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola – ELTE, 2004. 14-15. p.
36 Callimachus Experiens: Attila. Accedunt opuscula Quintii Aemiliani Cimbriaci ad Attilam pertinentia.
(Edidit Tiberius Kardos.) Lipsiae, Teubner, 1932. 4-5. p.
45
érdemeket szabályozza, ahhoz képest, milyenek a közállapotok.”37 Attila tettei inkább a Mátyáséira emlékeztetnek; ő adott ki 1486-ban új törvénykönyvet (Decretum sextum), amely az ország közbiztonságának megerősítését célozta. Ennek 1 §-ában ez áll: „[...]
mindig elménkben forgattuk, folyton arra gondoltunk és váltig szivünkön viseltük, hogy azokat a rendetlenségeket és megveszett visszaéléseket [inordinationes et perditas abusiones], melyek ebben az országban, a mi elődeink, az igen dicső király urak idejében és a mi időnkben is eddigelé, főképpen pedig atörvényszékeken előfordultak, megszüntessük és kiirthassuk [abolere et extinguere possemus]”.38 Mátyásra illik igazán az a kitétel, hogy „a fejedelem az élő törvény [principem vivam esse legem]”, vagyis tőle függ a törvények alkotása is, alkalmazása is, ami az abszolút monarchia kezdeti szakaszának jellemzője (bár az akkori magyar jogrend szerint a királynak nem volt teljesen meghatározó szerepe).39 Egyébként új törvénykönyvének kibocsátását azzal is indokolta Mátyás, hogy az tekintélyének növeléséhez is hozzájárul: „Illő dolog, hogy a királyok és fejedelmek [...] ne csak fegyverekkel, hanem törvényekkel is ékeskedjenek [non solum armis, verum etiam legibus esse decoratos]”.40 Callimachus Attilája tehát nem alaptalanul tűnik fel itt Mátyás előképének, afféle „allegoria in factis”. Itt a koncepció szintjén is megmutatkozik, más írásokban a részletek analógiáiból olvasható ki nagyon könnyen, hogy mennyire a magyar király tetteiről és módszereiről van szó; részben az ő elismeréséről, részben a kritikájáról, és ezeken keresztül elsősorban befolyásolásának szándékáról. Csak néhány példa: Attila külseje nagyon hasonlít a Mátyáséhoz; Attila a meghódított Pannóniába, Mátyás az elfoglalt Bécsbe teszi át a székhelyét; Attila szembeállítja a rómaiakat és a gótokat, aztán megtámadja Itáliát, Mátyás Miksát fordítja szembe az olaszokkal, mielőtt megtámadná őket, és így tovább. Egyébként Callimachus más úton is megpróbálta Mátyást visszatartani a szomszéd uralkodók elleni harctól, így például olyan dicsőítő verseket írt hozzá, amelyek ezt sugallták: beérheti eddigi harci diadalaival, hiszen már Frigyes császárt is legyőzte.41
37 Callimachus Experiens: Attila. Id. kiad., 5. p.
38 Magyar törvénytár. 1000–1526. évi törvénycikkek. (Szerk. és ford.: Nagy Gyula, Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen.) Bp., Franklin, 1899. 404-405. p.
39 Kubinyi András: Mátyás király. 100-102. p.
40 Magyar törvénytár. Id. kiad., 402-403. p.
41 Szörényi, László: Callimaco Esperiente e la corte di re Mattia. In: „Callimaco Esperiente poeta e politico
46
Callimachus Attilája abban tér el a hun király pályafutását feldolgozó – és részben általa
Callimachus Attilája abban tér el a hun király pályafutását feldolgozó – és részben általa