M AGYARORSZÁGON

Diplomácia és dinasztikus kapcsolatok Magyarország és a francia területek

A magyar történetírásban legfeljebb egy félmondatnyi apró megjegyzés, hogy II. András 1220–

1221-ben Magyarországon fogadta sógorát, Courtenay Róbert latin császárt.¹ A királynak a Kons-tantinápolyi Császársággal való kapcsolatainak szerves részét, ha nem az egyik legfontosabb mo-mentumát jelenti az a többhónapos fejedelmi látogatás, amikor a megválasztott és koronázására utazó Robert de Courtenay Magyarországon, András, ill. felesége, Courtenay Jolánta udvarában időzött. A császár itteni tartózkodását narratív források alapján járom körbe. Nem csupán átutazott Konstantinápoly felé – amely azt a korábban nem vizsgált kérdést is felveti, miért a merőben szo-katlan szárazföldi utat választotta Franciaországból Konstantinápoly felé, s miért nem a megszo-kott utat követte, s ment a szárazföldön Itáliáig, majd onnan tengeren – hanem az egész őszutót, ill.

a telet is itt töltötte. Maga az is, hogy ez időben kezdte meg útját, arra is rávilágít, tudatos döntés lehetett András felkeresése. András latin kapcsolatainak, s azok szorosabbra fonásának az 1220-as évek elején az volt a célja, hogy az Árpádok hatalmi súlyából valamennyit megőrizzen, s megma-radhasson meghatározó hatalmi tényezőnek 1204 után is. Ezzel lehet összefüggésben András azon szándéka is, hogy lazábbra fonja a görög, nikaiai kapcsolatait, s ebbe a konstellációba csatlakozhat így fia feleségének, Laszkarisz Máriának esetleges eltaszítása is. A tanulmány körüljárja Courtenay Róbert konstantinápolyi császár feltételezett magyarországi sírjának hipotézisét is. Azt próbálom igazolni, valószínűtlen, hogy a pilisszentkereszti vörösmárvány lovagi sírkő a latin császáré lett volna, és azt a fennmaradt heraldikailag értékelhető töredékekből igen nehéz bizonyítani. Másrészt narratív források segítségével arra a következtetésre jutok, hogy még valószínűtlenebb, hogy a csá-szárt, aki a Peloponnészoszon halt meg, idehozták volna Magyarországra.

ACOURTENAY-HÁZASSÁG

Korábbi munkáimban II. András viszonyrendszerét egy szélesebb kontextusba helyeztem, és kapcsolatait a térség meghatározó hatalmainak egymás közötti vi-szonyainak tükrében ábrázoltam, főként a bizánci, latin, bolgár és szerb külpoli-tikára koncentrálva.² Ahhoz, hogy teljes képünk legyen arról, miért is töltötte Róbert latin császár 1221 őszét, és 1222 telét magyar földön, át kell tekintenünk II. András és második felesége, Courtenay Jolánta házasságának külpolitikai hát-terét. A francia Capet-házból származó Courtenay Jolánta Péter későbbi latin császár, auxerre-i gróf leánya volt. (VI. Lajos dédunokája és III. Béla második felesége apjának másod-unokatestvére; anyja Jolánta, Flandriai Balduin és

1 Legfeljebb Gábriel Asztrik szentel neki figyelmet: Gábriel Asztrik: Les rapports dynastiques Franco-Hongrois au moyen âge. Budapest, 1944. 34–35.

2 Bárány Attila: II. András balkáni külpolitikája. In: Kerny Terézia – Smohay András (szerk.): II.

András és Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2012. (Magyar királyok és Székesfehérvár II. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiadványai 7.) 129–173.

rik konstantinápolyi császárok testvére volt.³ A házasság nem nyugatról, Fran-ciaország felől köttetett, hanem az Outremerből, s így beleilleszthető II. András balkáni, bolgár–latin–nikaiai politikájának szövetébe is.

Magyarország, Bulgária és a Latin Császárság egymás felé közeledett az 1210-es évek elején. A Bizánc örökségéből megmaradt legjelentősebb erő, Mikhaél Komnénosz Dukász Angelosz epeiroszi despota (1205–1215) szerb és velencei szövetségével fenyegető árnyként vetült a Balkánra.⁴ Bulgáriát is riválisának érez-te, majd több hadjáratban megtörte az Aszenida Boril cár (1207–1218) ellenállá-sát.⁵ Epeirosz a thesszáliai térségben és Thrákiában pedig egyre nyomult előre és veszélyeztette a latin keresztesek pozícióit. Szorult helyzetükben mind a bolgá-rok, mind a latinok egyedül II. Andrástól várhattak segítséget. Az Aszenidák, hogy a szerb–görög túlsúly ellen képesek legyenek fellépni, kénytelenek voltak kiegyezni a latinokkal is.⁶ 1213 végén vagy 1214 elején magyar követség indult Borilhoz, hogy eljegyzést kössenek András fia, Béla és Boril leánya között.⁷ A magyar–bolgár és a latin–bolgár közeledés párhuzamosan haladt. Boril cár mos-tohaleányát adta Henrik császárhoz.⁸ A Boril hűségére tért bolgár oligarcha, Sztrez is feleségül vette a latin császár törvénytelen leányát.⁹

András házassága Henrik konstantinápolyi császár, Jolánta nagybátyja és – Hóman nézete szerint – András húga, Margit bazilissza, thesszalonikéi királyné műve volt.¹⁰ Henri de Valenciennes folytatója szerint maga Henrik adta nőül unokahúgait, a magyar királyhoz és a nikaiai császárhoz, melyeknek révén

3 Ld. Dinasztikus tábla: Az Árpádok nyugati és balkáni dinasztikus kapcsolatai a 13. században.

4 Longnon, Jean: L’empire latin des Constantinople et la principauté de Morée. Paris, 1949. 124;

Jireček, Constantin Jos.: A bolgárok története. Nagybecskereken, 1899. 231; Kenneth M.

Setton: The Papacy and the Levant (1204–1571). I–II. Philadelphia, 1976. I. 35; Tafel, G. L. F.

– Thomas, G. M. (Hrsg.): Urkunden zur älteren Handels- und Staatsgeschichte der Republik Venedig mit besonderer Beziehung auf Byzanz und die Levante vom neunten bis zum Ausgang des fünfzehnten Jahrhunderts. I–II. Wien, 1856. II. 119.

5 Fine, John V. A.: The Late Medieval Balkans. A Critical Survey from the late Twelfth Century to the Ottoman Conquest. Ann Arbor, 1987. 97–98; Schmitt, Jürgen: Balkanpolitik der Arpaden in den Jahren 1180–1241. Ungarn-Jahrbuch, 17. (1989) 25–52., 40; Longnon: L’empire latin,122.

6 Longnon: L’empire latin,128, 148; Cankova-Petkova, Genoveva: A propos des rapports bul-garo-francs au commencement du XIII^e siècle. Bulgarian Historical Review, 4. (1976:4) 51–61. 60.

7 Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjtemény, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban:

DL]: 91934. A győri káptalan 1387. december 30-i átírása. Érszegi Géza, oklevéltani jellemzők alapján 1214-re datálja. Érszegi Géza: Eine neue Quelle zur Geschichte der bulgarischen–

ungarischen Beziehungen während der Herrschaft Borils. Bulgarian Historical Review, 3.

(1975:2) 91–97. 94. Szövegkiadása: 96–97.

8 Longnon: L’empire latin, 149.

9 Lock, Peter: The Franks in the Aegean, 1204–1500. London, 1995. 55.

10 Hóman Bálint: A rendiség kialakulásának kora. In: Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar tör-ténet. I–V. Budapest, 1928. II. 21.

két és nagy segítséget szerzett” országának.¹¹ A források alapján az tűnik igazol-hatónak, hogy a házasság már korábban felmerült, talán már a fenti, bolgár–latin és bolgár–magyar kapcsolatokkal egyidőben, 1213–1214-ben. A flamand Phi-lippe Mouskés krónikája szerint Henrik „nagy szeretettel volt András iránt”.¹² Mivel minden forrásunk azt igazolja, hogy a hercegnő Henrik császár udvarából,

„Görögországból”, „Romaniából” érkezett Magyarországra,¹³ elképzelhető, hogy valóban Henrik közbenjárására köttetett meg a házasság, nem pedig András szer-zett magának feleséget a francia, Capeting kapcsolatain keresztül Franciaország-ban. Mivel Courtenay Jolánta anyja, Flandriai Jolánta és apja, Courtenay Péter császár majd franciaországi birtokaikról érkeznek a Latin Császárságba, a meny-asszony pedig Konstantinápolyból utazik Magyarországra, valószínű, hogy Hen-rik egyszerre adatta feleségül unokahúgát, Jolántát, valamint törvénytelen leányát Sztrezzel, s maga pedig ugyanakkor vette el a cár mostohaleányát. A három há-zasságot párhuzamosan, egy közös, magyar–latin–bolgár érdekszövetség keretein belül kell értelmeznünk.¹⁴

Egyetértek Hómannal, ez a latin házasság nem a III. Béla kezdeményezte nyugati kapcsolatok követése volt.¹⁵ András ezzel „délkeletre nézett” és egy lé-péssel tovább akart jutni, mint apja. A konstellációba beletartozott a nikaiai

11 Compilation dite de Baudouin D’Avesnes. In: La conquête de Constantinople, avec la conti-nuation de Henri de Valenciennes. Texte orig., accompagné d’une tr. par Joseph N. de Wailly.

Paris, 1872. 423–24.

12 „Le biens rois de Hongrie, Andrius, ot L’ainsnée que mult ama”. [Philippe Mouskés]: Chro-nique métrique de la conqête de Constantinople par les Francs par Philippe Mouskés. In:

Chronique de la prise de Constantinople par les Francs écrite par Geoffroy de Ville-Hardoin;

suvie de la Continuation de Henri de Valenciennes, et plusieurs autres morceaux en prose et en vers, relatifs à l’occupation de l’Empire grec par les Francais au treizième siècle. Ed. Buchon, J.–A. Paris, 1828. (Collection des chroniques nationales Françaises, 3) (a továbbiakban Mouskés: Chronique métrique) 347.

13 Küldöttség ment érte a Latin Birodalomba: „Constantinopolim ad transducendam […] coniugem […] transmissimus”: Szentpétery Imre – Borsa Iván (szerk.): Az Árpád-házi királyok oklevelei-nek kritikai jegyzéke. I–II. Budapest, 1923–1987. (A MOL kiadványai, II. Forráskiadványok 9/13.) I. 105–106. nr. 322; Fejér, Georgius (ed.): Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. I–XI. Budae, 1829–1844. (a továbbiakban Fejér, CD) III/1. 286; „dum Constanti-nopolim ad transducendam conjugem nostram Regunam Yolen transmissimus”: Wenzel Gusz-táv (szerk.): Árpád-kori új okmánytár. I–XII. Pest–Budapest, 1860–1874. (a továbbiakban ÁÚO) VI. 383.

14 [Albéric/Aubry de Trosi-Fontaines] Alberici Monachi Trium Fontium Chronicon. Edidit P.

Scheffer-Boichorst. In: Pertz, Georg Heinrich (Hrsg.): Chronica aevi Suevici (Monumenta Germaniae Historica. Scriptores XXIII.) Hannoverae, 1874. (a továbbiakban Alberici Monachi Trium Fontium Chronicon) 906; Mouskés: Chronique métrique, 347–48; Cankova-Petkova: A propos des rapports bulgaro-francs, 58–61; Wolff, Robert Lee: The Latin Empire of Constan-tinople 1204–1261. In: Wolff, R. L. – Hazard, Harry (eds.): The Later Crusades 1189–1311.

(Setton, Kenneth (ed.): A History of the Crusades. II.) Madison, 1969. 187–234. 212.

15 Hóman: Magyar történet, II. 21.

zánciakkal való kapcsolat is, mind magyar, mind latin részről. Jól ismert, hogy András a Szentföldről visszatérőben eljegyezte fiát, Bélát a nikaiai császár, Theodórosz Laszkarisz (1204–1221) lányával, Máriával (1218). Az 1214-ben megkötött nymphaióni békében létrehozott latin–nikaiai szövetkezést megkoro-názandó András feleségének a húga (Courtenay Péter és Jolánta konstantinápolyi császárnő másik leánya, Mária) nőül ment Theodóroszhoz.¹⁶ András másik só-gornőjét, Agnès de Courtenay-t elvette a Latin Császárságban igen befolyásos és jelentős katonai erővel bíró II. Geoffroi de Villehardouin, Achaia hercege, a Peloponnészosz ura – akit a balkáni háborúk kevéssé gyötörtek meg és aki adott esetben seregeket tudott áthozni a korinthoszi szoroson és sakkban tarthatta az epeirosziakat.¹⁷

A kapcsolatok szorosabbra fűzése egyébként a Szentszék érdekeinek is meg-felelt: III. Ince már 1207 óta szorgalmazta a nikaiai Laszkariszok és a latinok ki-egyezését, s még Theodórosz császárrá koronázását is hajlandó volt tudomásul venni.¹⁸ Mi több, az új pápa, III. Honorius pontifikátusa alatt Nikaia előrehala-dott tárgyalásokat folytatott az egyházi unióról.¹⁹ Theodórosz nyugati házassági kapcsolatai és a latin kereszténység felé való nyitása is ebbe a kontextusba he-lyezhető: a növekvő, a velenceiekkel és a szerbekkel szövetkező erőt, Epeiroszt egyre inkább riválisának érezte, s attól tartott, az égei-thesszáliai térségben, va-lamint a bizánci egyházban is pozíciókat veszít az epiróta befolyás alatt álló ohridi metropolitával szemben.

Szükség is volt Magyarország támaszára. Az egyre inkább széttagolódó és szétaprózódó, egy központból a latinok berendezkedésével irányíthatatlan „biro-dalom” a gyakorlatban jobbára csak Konstantinápoly közvetlen közelére terjedt ki. A thébai, negropontei, athéni hűbéresek a maguk gondjaival voltak elfoglalva.

Konstantinápolynak nem volt igazi támasza, hiszen Montferrati Bonifác 1207-es halála után Thesszlonikét nő kormányozta, Árpád-házi Margit, Demeter fia ne-vében. Nem volt azonban képes arra, hogy a gyakorlatban is politikai támogatást nyújtson Konstantinápolyban.²⁰ A thesszalonikéi lombardok éppen Margittal küz-döttek, hogy Bonifác Itáliában maradt Vilmos fiát ismertessék el a pápával

16 [Georgios Akropolites] Georgii Acropolitae Opera. In: Constantinus Manasses, Ioel, Georgius Acropolita. (Corpus Scriptorum Historiæ Byzantinæ [a továbbiakban CSHB] 29) Hrsg. Bekker, Immanuel. Bonn, 1837. (a továbbiakban Akropolites) 15., 30; Wolff, The Latin Empire, 209;

Alice Gardner: The Lascarids of Nicaea. The Story of an Empire in Exile. London, 1912. 85.

17 Lock: The Franks in the Aegean, 3. tábla; Longnon, Jean: The Frankish states in Greece, 1204–

1300. In: Wolff, R. L. – Hazard, Harry (eds.): The Later Crusades 1189–1311. (Setton, Kenneth (ed.): A History of the Crusades. II.) Madison, 1969. 235–276. 242.

18 Longnon: L’empire latin,102.

19 Angold, Michael: A Byzantine government in exile. Government and society under the Las-karids of Nicaea (1204–1261). Oxford, 1975. 15.

20 Longnon: L’empire latin,100.

thesszalonikéi királynak.²¹ Egyre fenyegetőbb lett az epeiroszi veszély, a görö-gök lassan közeledtek a város felé.

Ráadásul a Flandriai Henrik császár halála után megválasztott Courtenay Pé-ter még útközben meghalt (1217), így a konstantinápolyi birodalom egy nő, Flandriai Jolánta régens kezére szállt. A császár nélküli birodalomnak még erő-teljesebben nyitnia kellett a magyarok és a görögök felé – és ebben az éppen 1218-ban itt keresztülhaladó Andrásnak is része volt. A balkáni helyzet 1218–

1219-et követően Magyarország számára hátrányosan alakult. Erősödött a szerb hatalom, sőt, Epeirosz is közeledett Thesszaloniké felé. Napirenden volt, hogy Margit thesszalonikéi királyné Magyarországra menekül.²² Amikor 1219-ben meghalt, Courtenay Péter öccsét, Róbertet emelték császárrá (1221–1228), aki rög-tön azzal kezdte uralkodását, hogy megpróbált az elszigetelt birodalom számára segítséget szerezni.

RÓBERT CSÁSZÁR UTAZÁSA

A szövetségi rendszer valódi súlypontját mutatja az is, hogy Courtenay Péter fia, az új császár, Róbert Magyarországon át, hónapokon keresztül itt, „rokonánál”, sógoránál vendégeskedve utazott Konstantinápolyba 1220/1221-ben. A száraz-földi út választása tudatos volt.²³ Több forrásunk említi, hogy András, Béla ki-rályfival egész Konstantinápolyig kísérte Róbertet.²⁴ Lehetséges, ekkor, a Courtenay családdal együtt érkezett Magyarországra Villard de Honnecourt épí-tőmester, aki a Courtenay-k birtokai közeléből származott. Philippe Mouskés krónikája meg is emlékezik róla, mekkora becsben tartották a királyné fivérét, s a király hogyan fogadta személyesen Konstantinápoly ifjú fejedelmét, hogyan látta el élelemmel, takarmánnyal egészen Konstantinápolyig.²⁵ A másik keresztes

21 Wolff: The Latin Empire 206; Wertner Mór: Az Árpádok családi története. Nagy-Becskereken, 1892. 396; Setton: The Papacy and the Levant, 27; Longnon: L’empire latin, 160–63.

22 Wolff: The Latin Empire, 212.

23 Van Kerrebrouck, Patrick: Nouvelle histoire généalogique de l'auguste Maison de France.

Tome II. Les Capétiens: 987–1328. Villeneuve d’Ascq, 2000. 461.

24 „[…] per Ungariam et Blachiam Constantinopolim perexit”: Andrea Dandolo: Chronicon Venetum. Rerum Italicarum Scriptores XII. Ed. Muratori, Ludovico. Milan, 1728. 341; Benda Kálmán – Solymosi László (szerk.): Magyarország történelmi kronológiája. I–IV. Budapest, 1983. (a továbbiakban Kronológia) I. 135.

25 „Robiers ses freres s’atrona; / Vers Hungrie s’acemina, / Venus y ert á sa serour. / Mult le reciut á grant ounor; / Li roi Andrius; si fist sa suer. / Et s’ot tot lor avoir á fuer. / Tout l’ivier furent á plenté; / Mais ne porent á volenté / Passer par la tiere sauvage. / Si fist li rois un mariage / D’une niecain á cel Robert, / Et si nos fait l’estore ciert / Que rois Ausens l’ot en plevie, / Et li rois Andrius ot un fil / Mult preut et vallant et gentil; / Alixandres voit a nom. / Mult l’amoient Esclavon. / Rois Ausens et li rois Andrius / Et rois Alexandres ses fius, / Convoierent Robers D’Aucuerre; / S’ot viandes, avaine et fuerre, / Tant k’il vint en la tiere noble / Comme sire en

krónika, a Tűroszi Vilmost folytató Éracles azt közli, András „vezetésével és se-gítségével haladt át országán és Blaquián”.²⁶ Elképzelhető, hogy Róberttel együtt utazott Bulgárián át András leánya, Mária/Anna-Mária, Aszen Iván jegyese – ezért szerepel a Róbertet fogadó Alekszandr Aszen, a cár fivére Mouskés-nél – és 1221-ben kötötte meg házasságát a bolgár uralkodóval.²⁷ A flamand költő úgy tudja, András is Róberttel utazott Bulgárián keresztül, Aszen Ivánnal együtt, ami arra utalhat, elkísérte leányát a cárhoz. A Henri de Valenciennes művét folytató krónikás úgy tudja, Róbert maga akart Magyarországon keresztül jönni, sőt, ré-sze volt András leánya kiházasításában is, igaz, ő „Szerbia királyának” titulálja Aszent, továbbá hangsúlyozza, Róbert bolgár („vlach”) segítséggel és e házasság révén jutott el Konstantinápolyba.²⁸ Tudjuk, hogy Róbertet 1221. március 25-én koronázták császárrá, így ez előtt kellett utaznia a Balkánon keresztül. Nem

Constantinople”. Mouskés: Chronique métrique, 349. Másik kiadás: „Robiers, ses frères, s’atorna, / Viers Hungrie s’acemina. / Venus i est à sa serour, / Moul le reciut à grant ounor, / Li rois Andrius, si fist sa suer, / Et s’ot tout leur avoir à fuer. / Tout l’ivier furent à plenté, / Mai ne porent à volenté / Passer par la tière sauvage. / Si fist li rois I mariage / D’une niéçain à cel Robiert, / Et si nos fait l’estore ciert / Que rois Ausens l’ot et plévie / Ki sire iert et rois de Servie. / Et li rois Andrius ot I fil / Moult preut et vallant et gentil, / Alixandres avoit à non, / Et moult l’amoient Esclavon / Rois Ausens et li rois Andrius / Et rois Alixandres, ses fius, / Convoiièrent Robiert d’Aucuerre. / S’ot viandes, avainne et fuerre, / Tant k’il vint en la tière noble. / Comme sire en Constantinople”: Chronique rimée de Philippe Mouskés, évêque de Tournay au treizième siècle, publiée pour la première fois avec des préliminaires, un commentaire et des appendices par le Baron de Reiffenberg. (Collection de chroniques belges inédites) 2 t. Bruxelles, 1836–1845. 402–403. v. 23045–23068; Más: Ernoul: „Cils Robers ses freres i ala, et ala par Hungherie, pour chou que li roine de Hongerie estoit se suer et qu’il ot le conduit et l’aïue le roi de Hongerie parmi se tiere et parmi Blakie. Et sauvement ala en Constantinoble et porta corone.” [Ernoul:] Chronique Ernoul et Bernard le Trésorier. Ed. Mas Latrie, M. L. de. Paris, 1871. 393.

26 „Si s’en ala par Hongrie, car la roine estoit sa suer, de cui il ot conduit et aide dou roi de Hongrie par mi sa terre et par mi Blaquie”: Tűroszi Vilmos folytatója – Éracles: Les Continuations de Guillaume de Tyr / Continuatur Historiua rerum in partibus transmarinis gestarum ab anno Domini MCLXXXIII usque as annum MCCLXXVII edita a venerabili Willermo, Tyreni archiepiscopo. [L’Estoire de Éracles Empereur et La Conqueste de la Terrre d’Outremer est la Continuation de L’estoire de Guillaume Arcevesque de Sur]. Publié par Arthur Beugnot et A. Langlois. In: Recueil de l’histoire des Croisades. Historiens occidentaux.

Tome II. Paris, 1859. 294.

27 Wertner Mór: Az Árpádok családi története, 437; Pauler és Hóman szerint is „az egész telet át-mulatta” Róbert András vendégeként. Ő is úgy látja, Róberttel együtt ment Bulgáriába Anna-Mária is. Pauler Gyula: A magyar nemzet történelme az Árpádházi királyok alatt. I–II. Buda-pest, 1893. II. 97.

28 „Cil s’en ala par Hongherie, où il fu recheus à grant hounour de sa serour, qui estoit roine de la terre, et dou roi Andriu. II sejorna tout l’yvier en Hongherie, car il n’avoit mie bien les passages à sa volenté. […] Cil variés avoit une biele damoisiele qui estoit sa fille. Robiers d’Auchoirre le fist richement apparillier, et disoit que chou estoit sa cousine; et puis fist parler de mariage de li et dou roi de Servie. Li rois qui cuida ke che fust voirs, s’acorda au mariage; si furent faites les noches à grant sollempnité. Par che mariage et par l’aïde des Blas ala Robiers d’Auchoirre seurement jusques en Constantinoble.” Compilation dite de Baudouin D’Avesnes, 424.

lószínű, hogy télen vállalta az átkelést a hegyeken, így már 1220 őszén, vagy az év végén a magyar udvarban kellett lennie. Útra kelhettek 1221 márciusában.

András 1220–1221-es itineráriumáról nem sok pontos adatot tudunk, a vendé-geskedés „belefér” mindkét év időrendjébe.

ALASZKARISZ-HÁZASSÁG FELBONTÁSÁNAK TERVE

A balkáni helyzet az 1220-as évek elején Magyarország számára még akutabbá vált. 1224-ben Angelosz Theodórosz despota (1215–1230) elfoglalta Thesszalo-nikét. Margit királyné és fiai elmenekültek.²⁹ A szerb hatalom erősödött. A szerb trónörökös feleségül vette Theodórosz epeiroszi és thesszalonikéi császár leá-nyát, s így a Közép-Balkán nyugati felében erős hatalmi szövetség alakult ki.

Nikaia új császára pedig feladta a korábbi latin orientációját. Ioannész Vatatzész 1225-ben súlyos vereséget mért a keresztesekre és bevette Adrianopoliszt.³⁰ Mi több, a Laszkariszok már Thesszaloniké bevétele után túl veszélyesnek tartották az epeiroszi despotát, és közeledtek az Aszenidák felé. Konstantinápolyt gyűrűbe fogták a görögök és a szlávok.³¹ Vatatzész kiszorította a hatalomból a latin orien-táció híveit, majd ezt egy házassággal is meg kívánta pecsételni, fia, II. Theo-dórosz és Aszen Iván leánya, Elena között.³²

Elképzelhető, hogy nikaiai orientáció-váltásnak kihatása volt a magyar belvi-szályokra is. András előtt felmerült, hogy feladja a nikaiai szövetségét. Ebben érdekes módon része van Courtenay Róbert gyengekezű kormányzásának és te-hetetlenségének is. András úgy ítélhette meg, nincs esélye, hogy fenntartsa a bel-ső anarchiába fulladt konstantinápolyi szövetségesével a jó viszony, így joggal gondolhatott új szövetségi rendszer kiépítésére, akár azon az áron is, hogy felál-dozza a nikaiai barátságot. Mindezidáig csupán belpolitikai okokkal magyaráz-ták, hogy II. András felesége, Laszkarisz Mária eltaszítására próbálta meg rábírni

In document Francia–magyar kapcsolatok a középkorban (Pldal 153-181)