F ÜLÖP Á GOST A MODERN FRANCIA ÉS MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁSBAN

A tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen képet alakított ki a 19. század végétől kezdődően a modern francia és magyar történetírás a francia középkor egyik legjelentősebb uralkodójáról, II. Fülöpről (1180–1223). A történet pikáns fordulattal kezdődik, hiszen miközben a francia középkortudomány (elsősorban Achille Luchaire) arra készült, hogy megírja a maga átfogó, részletes művét Fülöp Ágostról, 1899-ben egy heidelbergi német professzor, Alexander Cartellieri publikálta a francia uralkodóról szóló monumentális munkájának első kötetét. Bár franciául is jelentek meg fontos írá-sok Cartellieri további három kötetével egy időben, a francia történetírás ezt a „írá-sokkot” írá-sokáig nem tudta kiheverni, mivel a német tudós művét több szempontból (eseménytörténet, forrásfeltárás) a mai napig nem lehetett túlszárnyalni. Az elkövetkező évtizedek fejleményeit azonban nem csak ez határozta meg, hanem a pozitivizmus hanyatlása, illetve új irányzatok előtérbe kerülése (pl. Anna-les-kör). Az előadás e fejleményeket vizsgálva arra keresi a választ, hogy miért csak az utóbbi években kezdtek a francia történészek ismét átfogó jelleggel foglalkozni nagy uralkodójuk szemé-lyével. Fülöp Ágost példája egyben a francia középkortörténet-kutatás sajátosságaira és szemlélet-váltásaira is rávilágít. A magyar nyelvű történetírás elsősorban a nagy világtörténeti összefoglalá-sokban, illetve egyes népszerűsítő munkákban foglalkozott II. Fülöp alakjával. Önálló biográfia vagy részkutatások nem születtek e vonatkozásban, így nem tekinthetünk el az idegen nyelvről le-fordított fontosabb művek rövid vizsgálatától sem. Ennek pedig az az eredménye, hogy az angolról vagy franciáról lefordított művek sem adnak részletes, átfogó képet II. Fülöp személyéről és ural-kodásáról. Ez a megállapítás azonban kiterjeszthető az egész francia középkorra: nem rendelke-zünk olyan magyar nyelvű monográfiával, amely az esemény-, politika-, gazdaság- stb. történetet arányosan, korszerűen és megfelelő mélységben tárgyalná, így a magyar olvasó anyanyelvén nem szerezhet megfelelő ismereteket Európa egyik leggazdagabb múltú országának a középkoráról, így természetesen Franciaország teljes történetéről sem.

Többnyire nem túl szerencsés, ha a szerző már a tanulmánya első soraiban ma-gyarázkodásba bonyolódik a címet és a tartalmat illetően. Az olvasót ilyenkor az az érzés kerítheti hatalmába, hogy a cím megválasztása nem igazán volt telitalá-lat és gyanú támadhat benne aziránt is, hogy az írás elkövetője átgondolta-e kel-lőképpen, hogy miről (és miért) akar értekezni. Ez pedig inkább lelohasztja, mintsem erősíti a további olvasási kedvet. Jelen esetben mindezek tudatában is kénytelen vagyok vállalni – éppen a félreértések és az ebből eredő csalódás elke-rülése végett – az előzetes megjegyzések ódiumát, igyekezve ugyanakkor ezek terjedelmét a legszükségesebbre korlátozni. Elsőként azt szeretném tisztázni, hogy jelen esetben az egyszerűség kedvéért – függetlenül a különféle historiográ-fiai irányzatok szakaszolásától – „modern” alatt a 19. század utolsó negyede és a napjaink közötti időszak történetírását értem. Hogy e korszakon belül miért ép-pen Fülöp Ágost személyének, ill. uralkodásának az ábrázolása a téma, annak

csak részben oka az, hogy a középkori francia–magyar kapcsolatok fontos epi-zódja fűződik a nevéhez, mivel féltestvére, Margit, III. Béla király második fele-sége volt. A személyes érdeklődés mellett leginkább azért esett rá a választás, mert a francia középkor egyik legnagyobb formátumú, kiemelkedő uralkodójáról van szó, akiről joggal vélhetjük, hogy a modern francia történetírás fokozott ér-deklődést tanúsított, ill. tanúsít iránta. Példája alkalmas arra, hogy rávilágítson a francia medievisztika váltásaira, helyzetére, jellemzőire. Ami a magyar történet-írást illeti, feltételezhetjük, hogy a házassági kapcsolatot övező érdeklődés miatt Fülöp Ágost személyére és uralkodására is több figyelem vetül; azonban ennél mélyrehatóbb és tágabb okai is vannak e vizsgálatnak. Ezekről majd később, ad-dig is egy sejtelmesnek ható megjegyzés, amely azonban remélhetően a későbbi-ekben elnyeri értelmét: e kötetben (és az ennek alapjául szolgáló konferencián) a középkori francia és a magyar történelem különböző aspektusait vizsgálták ma-gyarul többnyire magyar kutatók, magyar közönség számára.

Az 1180–1223 között uralkodó II. Fülöpre krónikása, Rigord ragasztotta az Augustus melléknevet, mivel ura – amellett, hogy augusztus havában született – a császárok mintájára jelentős területekkel gyarapította országát. Így alakult ki a Philippus Augustus elnevezés, ami franciául Philippe Auguste formában, a ma-gyarban pedig Fülöp Ágostként honosodott meg.¹ Az uralkodó rá is szolgált ne-vére, hiszen a korábban II. Henrik angol király (1154–1189) kezére került francia területek nagy részét (így pl. Normandiát, Anjou-t, Bretagne-t) visszaszerezte és vagy a királyi birtokállományhoz csatolta vagy közvetlenül a koronától függő hűbéres tartományokká tette azokat (ld. térkép). A hódításoknak és az azokkal együtt járó kormányzati reformoknak köszönhetően a központi hatalmat oly mér-tékben sikerült megerősítenie, ami a korábbi Capeting uralkodók idejében elkép-zelhetetlen volt. Országát – főleg az 1214. évi sorsdöntő bouvines-i csata révén – Nyugat-Európa meghatározó nagyhatalmává tette. Párizs is uralkodása alatt kez-dett a Francia Királyság szószerinti fővárosává válni, melynek egyeteme is tőle kapta első, nagy jelentőségű privilégiumait. Nem véletlen, hogy – miként Jacques le Goff megjegyzi – ő volt az első francia király, aki nagy presztízst ví-vott ki magának a franciák kollektív történeti tudatában.²

1 Rigord: Vie de Philippe-Auguste. In: M. Guizot (éd.): Collection de mémoires relatifs à l'histoire de France, vol. 11. Paris, 1825. 6–7.

2 Préface de Jacques le Goff. In: Baldwin, John W.: Philippe Auguste et son gouvernement. Les fondations du pouvoir royal en France au Moyen Âge. Paris, 1991. 7.

A térkép a http://fr.wikipedia.org/wiki/Philippe_II_de_France weboldalon található ábra felhasználásával készült.

Mindezek alapján a 19. század végére már erősen aktuálissá vált, hogy a francia történettudomány egy modern, a források lehető teljes körére támaszkodó mo-nográfiát szenteljen Fülöp Ágostnak és uralkodásának. E feladat beteljesítésére Achille Luchaire látszott a legalkalmasabbnak, aki a Sorbonne tanára, valamint az Académie des sciences morales et politiques tagja volt. Az 1890-es évek végé-re már számos nagy elismerést kivívott tanulmány és monográfia szerzőjének mondhatta magát, amelyek többek között az első Capetingek kormányzati rend-szerével, a Capeting-kori városokkal, vagy éppen a párizsi egyetem Fülöp Ágost-kori történetével foglalkoztak.³ 1895-től kezdődően egyetemi előadásai is erről az uralkodóról szóltak. Érthető, hogy e képet (legalábbis francia részről) erőtelje-sen összezavarta egy váratlan fejlemény: 1899-ben Lipcsében megjelent egy né-met tudós, Alexander Cartellieri Fülöp Ágostról szóló monográfiájának első két kötete. Cartellieri gyermekkorának jelentős részét Párizsban töltötte; 1899-ben Heidelbergben habilitált (könyvének második kötetével), majd pár év múlva a jenai egyetem professzora lett, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Monográfiája, amely élete főművének számít, Philipp II. August, König von Frankreich címen

3 Luchaire, Achille: Histoire des institutions monarchiques de la France sous les premiers Ca-pétiens (987–1180). I−II. Paris, 1883; Uő.: Les Communes françaises à l'époque des CaCa-pétiens directs. Paris, 1890; Uő.: L'Université de Paris sous Philippe-Auguste, Paris, 1890.

négy kötetben jelent meg (a negyedik csak 1922-ben látott napvilágot).⁴ A csak-nem 2000 oldalas monumentális mű elsősorban az eseménytörténetre koncentrál, évről évre haladva, az akkor fellelhető valamennyi forrás (főként a francia és külföldi elbeszélő kútfők) alapján részletekbe menően beszéli el II. Fülöp törté-netét. Érthető, hogy az első világháború előtti feszült francia–német viszony ide-jén érzékenyen érintette a francia medievistákat, hogy az egyik legnagyobb kö-zépkori királyuk régóta esedékes életrajzát egy német kolléga írja meg, mégpe-dig az elvárható legmagasabb színvonalon. Mindez természetesen nem azt jelen-ti, hogy általános elutasítás fogadta volna Cartellieri munkáját; Charles Petit-Dutaillis például korrekt, az elismerést sem nélkülöző recenzióval fogadta a III.

kötet megjelenését a Bibliothèque de l'école des chartes lapjain.⁵ Természetesen voltak (akkor és később is), akik úgy reagáltak a „malőrre”, hogy negligálták az alapművet. Róluk joggal jegyezte meg John W. Baldwin – Fülöp Ágost későbbi, szintén nem francia, hanem amerikai életrajzírója –, hogy „azok a történészek, akik ezt követően nem vettek tudomást ezekről a kötetetekről, kockázatot vállal-tak és veszélynek tették ki magukat”.⁶ Maga Luchaire korrekt módon viselkedett a számára minden bizonnyal váratlan és kellemetlen fejlemény bekövetkezte után. Megírta Fülöp Ágost uralmáról szóló (a maga nemében egyébként szintén kiváló) összefoglalását az Ernest Lavisse által szerkesztett hatalmas pozitivista vállalkozás, az Histoire de France illustrée depuis les origines jusqu’à la ré-volution III. kötetében és közvetlenül halála után, 1909-ben megjelent La Société française au temps de Philippe-Auguste című könyve is.⁷ Ettől eltekintve azon-ban nem folytatta tovább ilyen irányú kutatásait, nem vállalta fel a több mint két-séges kimenetelű versenyt német kollégájával, akinek a megjelent köteteit vi-szont tisztességesen lehivatkozta saját munkáiban. Kutatásainak a súlypontját a Fülöppel kortárs nagy pápára, III. Incére helyezte át, akinek a történetét több kö-tetes monográfiában dolgozta fel.⁸ Léon Gautier 1899-ben posztumusz megjelent művének már a címe is jelzi, hogy nem hagyományos értelemben vett biográfiá-ról van szó; a szerző inkább korrajzot kívánt adni, a társadalmi viszonyokat, ill. a mindennapi életet kívánta bemutatni és közelebb hozni az olvasóhoz.⁹

A francia történetírásnak tehát a sok szép eredmény ellenére sem sikerült be-váltania a komplex Fülöp Ágost-monográfia megírására vonatkozó terveit. Az I.

4 Cartellieri, Alexander: Philipp II. August, König von Frankreich. I–IV. Leipzig, 1899−1922.

5 Bibliothèque de l'école des chartes, 72. (1911:1) 626–627. http://www.persee.fr/web/revues/

home/prescript/article/bec_0373-6237_1911_num_72_1_460970_t1_0626_0000_002 (letöltés:

2013. január 7.)

6 Baldwin: Philippe Auguste et son gouvernement,13–14.

7 Luchaire, Achille: Louis VII−Philippe-Auguste−Louis VIII. (1137−1226). In: Ernest Lavisse (dir.): Histoire de France illustrée depuis les origines jusqu’à la révolution. T. III/1. Paris, 1911; Uő.: La société française au temps de Philippe-Auguste. Paris, 1909.

8 Luchaire, Achille: Innocent III. I−VI. Paris, 1904−1908.

9 Gautier, Léon : La France sous Philippe-Auguste. Tours, 1899.

világháború után továbbra sem valósultak meg ezek az elképzelések. Ebben nem pusztán Cartellieri műve volt a „bűnös”, ezen túlmutató, általánosabb okai is vol-tak a tartózkodó magatartásnak. A pozitivista történetírás lehanyatlott, helyét más irányzatok vették át. Közülük kétségtelenül az iskola vagy Annales-kör volt az a szellemi műhely, amely máig tartó, meghatározó hatást gyakorolt a francia és részben a nemzetközi történetírásra. Nem feladatom, de lehetőségem sincs rá, hogy e tanulmány keretein belül behatóan elemezzem ezt az összetett szellemi áramlatot és részletesen bemutassam a történetét, így csak a szempon-tunkból fontos tényekre utalok röviden. Közismert, hogy az Annales d'histoire économique et sociale c. folyóiratot Marc Bloch és Lucien Febvre alapította 1929-ben Strasbourgban.¹⁰ Bár a folyóirat később Párizsba került és többször is címet változtatott (jelenleg az Annales. Histoire, Sciences Sociales címet viseli) a körülötte csoportosuló történészek generációit összekötötte a hasonló eszmeiség.

Az egymást követő generációkból – messze nem a teljesség igényével – érdemes megemlíteni Fernand Braudel, Georges Duby, Jacques le Goff vagy éppen Emmanuel le Roy Ladurie nevét. Az Annales szakított a megelőző korszak törté-netírói gyakorlatával: az esemény- és diplomáciatörténet valamint a kiemelkedő személyiségek vizsgálatának a helyébe az histoire totale-t és a longue durée-t ál-lította, s olyan kutatási irányokat honosított meg, mint pl. a történeti ant-ropológia, mentalitás- vagy éppen mikrotörténet.¹¹ Nem véletlen, hogy ezek a körülmények nem kedveztek a történeti életrajz műfajának, mellyel szemben az Annales hagyományosnak mondható ellenszenvvel viseltetett.¹²

Fülöp Ágostról is „csak” különböző szintű ismeretterjesztő biográfiák készül-tek. Ezek aprólékos számbavételére sem lehetőség, sem szükség nincs, közülük most kettőt szeretnék röviden megemlíteni. Az egyik Georges Bordonove

10 Jacques le Goff előszava. In: Bloch, Marc: A gyógyító királyok. A királyi hatalom természet-feletti ereje Franciaországban és Angliában. Budapest, 2005. 17., 397. 1. jegyz.

11 Az Annales-körrel kapcsolatos tengernyi irodalomból most csak néhány, magyarul is elérhető munkára hivatkozunk, amelyek azonban megfelelő bibliográfiai tájékoztatást nyújtanak az ér-deklődő olvasónak: Jacques le Goff: Van-e Annales-iskola? Századok, 102. (1968) 145–157;

Bloch, Marc: A történész mestersége. Történetelméleti írások. Budapest, 1996; Benda Gyula − Szekeres András (szerk.): Az Annales – A gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet francia változata. Budapest, 2007.

12 Jacques le Goff e tartózkodásról így ír Szent Lajosról szóló monográfiájának az előszavában: „A XX. század derekán ugyanis, néhány ragyogó példa ellenére – kiváltképp az Annales-tól kiinduló mozgalmon belül érzékelhetően – a történeti életrajz hanyatlása következett be. A törté-nészek többé-kevésbé átengedték ezt a műfajt e téren régi vetélytársaiknak, a regényíróknak.

Marc Bloch konstatálta mindezt […] valószínűleg azzal az érzéssel, hogy a biográfia, miként a politikatörténet, nem állt még készen arra, hogy befogadja a történészi gondolkodás és gyakor-lat megújítását.” Jacques le Goff: Saint Louis. Paris, 1996. 15. Érdemes egyébként megje-gyezni, hogy Le Goff nagylélegzetű Szent Lajos életrajzával kicsit átlépte saját árnyékát mint-egy rehabilitálva és az „új történetírás” követelményeihez igazítva a történeti életrajz műfaját.

kája, amely az általa írt Les Rois qui ont fait la France részeként jelent meg.¹³ A könyv – hasonlóan a sorozat többi kötetéhez – a szó szoros értelmében vett isme-retterjesztő mű, amely olvasmányos, már-már a regényeshez közelít. A szerző kb. 30 oldalon foglalja össze az előzményeket, köztük VII. Lajos történetét is, akinek nem jutott önálló kötet a sorozatban. A művet egy alig 2 oldalas bibliog-ráfia zárja. Nem kell különösen hangsúlyozni, hogy ez az életrajz, ahogy monda-ni szokták, az érdeklődő, de laikus nagyközönségnek, nem pedig – az akár más korszak kutatásából kirándulást tevő – szakember számára íródott. Más kategóri-ába tartozik Gérard Sivéry Philippe Auguste-ja.¹⁴ A lille-i Charles de Gaulle egyetem nyugalmazott professzorának a könyve a valóban tudományos igényű ismeretterjesztés műfajába tartozik. Nem hiányoznak a jegyzetek, sem a gazdag-nak mondható forráslista és szakirodalom-jegyzék. Az olvasmányosság igényé-nek is eleget tesz a mű, eltekintve azonban egy-két (néha vitatható) lélektani jel-legű megközelítéstől, az újdonság hiánya az, amit érzünk, midőn végigolvassuk e munkát. Ez az érzés pedig nyilván azért támad bennünk, mert a kötet – minden erénye ellenére – megmarad a nívós összefoglalás szintjén. Folytathatnánk to-vább a számbavételt, az eredmény akkor sem lenne szívderítőbb: francia szerző tollából még mindig nem született meg az az alapmű, amelynek hiányára már Jacques le Goff is rámutatott több mint húsz évvel ezelőtt.¹⁵ Mindenesetre sokat mondó az a tény, hogy egy kiadó 1980-ban szükségesnek (és főleg érdemesnek) látta önálló kötetben megjelentetni Achille Luchaire Fülöp Ágost uralkodásáról írott összefoglalását, amely eredetileg az Ernest Lavisse által szerkesztett, már említett Franciaország-történetben jelent meg.¹⁶ Mielőtt azonban folytatnánk a biográfiák áttekintését, vessünk egy pillantást egy másik műfajra is.

Az életrajzokon kívül az általános történeti összefoglalások nyújthatnak segít-séget abban, hogy egy-egy kiemelkedő uralkodóról, személyiségről információ-kat kaphassunk. Bár jellegüknél fogva az ilyen ország- vagy kortörténetek nem alkalmasak arra, hogy minden részletre kiterjedő ismeretekkel szolgáljanak, jó esetben felkeltik érdeklődésünket és segítenek abban, hogy ismereteinket megfe-lelő szakkönyvek révén gyarapíthassuk. Mint az várható, Franciaország történe-tét (vagy akár csak középkorát) tárgyaló összefoglalások – értve ez alatt most a francia szerzők által készítetteket – az utóbbi néhány évtizedben is nagyszámban készültek, igaz igen csak eltérő színvonalon és terjedelemben. Óhatatlanul felve-tődik a kérdés, hogy a Lavisse-féle, több mint száz esztendős vállalkozáshoz

13 Bordonove, Georges: Les Rois qui ont fait la France. Philippe Auguste le Conquérant. Paris, 1983.

14 Sivéry, Gérard: Philippe Auguste. Paris, 1993. (A kötet azóta újabb kiadásban is megjelent)

15 Préface de Jacques le Goff. In: Baldwin: Philippe Auguste et son gouvernement, 7. Le Goff néhány sorral később ugyan John Baldwin „szép könyve által betöltött űr”-ről ír, ez azonban, mint még visszatérünk rá, nem teljesen felel meg a valóságnak.

16 Luchaire, Achille: Philippe Auguste et son temps, Paris, 1980.

pest a jóval fiatalabb, hasonló kezdeményezések tudnak-e részletesebb, haszno-síthatóbb vagy informatívabb képet nyújtani az olvasónak? Nos, akár Fülöp Ágost uralkodására koncentrálva, akár a francia középkor egészére kiterjesztve tesszük fel a kérdést, egyértelműen megelőlegezhetjük a választ: nem. Az alábbi – megint csak messze nem teljes – áttekintés meggyőzhet bennünket ennek iga-záról. A talán legnagyobb presztízsnek örvendő (viszonylag új és terjedelmes), Georges Duby által szerkesztett összefoglalás külön érdekessége, hogy a közel-múltban magyarra is lefordították, így jelenleg ez a legfrissebb, egyben legrészle-tesebb Franciaország történet, amely magyarul olvasható. E modernnek szánt összefoglalás alapszemléletét már az előszóban meghatározza Duby kifejtve, hogy „a csaták és a lázadások, a dinasztikus válságok és az államhatalmi dönté-sek általában csak a forrongó felszínt jelentik, s a történelem lényegi mozgatóru-gói másutt,a termelési tényezők szerkezetében, a hatalomnak és a vagyonnak az emberek közötti megoszlásában keresendők”. A könyv saját bevallása szerint is nem a hagyományos értelemben vett francia történelmet, hanem „a mai Fran-ciaországot alkotó vidékek átfogó civilizációtörténetét igyekszik bemutatni”.¹⁷ Így tehát aki – akár francia, akár magyar olvasó az illető – ebből az összefogla-lásból akar ismereteket nyerni II. Fülöpről vagy a francia középkor történetéről, csalódni kényszerül a hagyományos értelemben vett esemény-, társadalom- és gazdaságtörténet, ill. a konkrétumok gyakori teljes hiánya, valamint a sokszor csapongó, helyenként bőbeszédű, de keveset mondó szerkezet miatt, viszont íze-lítőt kaphat a történeti antropológia és a mentalitástörténet eredményeiből.

Egy másik, szintén terjedelmes Histoire de France Jean Favier szerkesztésé-ben látott napvilágot, még a 1980-as évek elején, 6 kötetszerkesztésé-ben. A második kötet – melynek maga Favier a szerzője – az ezredfordulótól 1515-ig terjedő időszakot tárgyalja mintegy 500 oldalon.¹⁸ Ebből 33 oldal foglalkozik az 1180–1226 között időszakkal, vagyis II. Fülöp és VIII. Lajos korszakával. Ez elvileg nem rossz, még akkor sem, ha mindebbe beletartozik a keresztes államokat, valamint a góti-ka kibontakozását tárgyaló fejezet is. Favier – Dubyvel ellentétben – a hagyomá-nyos értelemben vett történetírást gyakorolja szerkesztőként és szerzőként is, így nem fél az események és a fentebb hiányolt fejlemények tárgyalásától sem. En-nek ellenére messze elmarad a Lavisse-féle előképtől. És nem csak azért, mert Jean Favier-nak nem Fülöp Ágost vagy a korai Capetingek jelentik az igazi kuta-tási területet, hanem főleg azért, mert tényanyagában – legalábbis korszakunkat illetően – szinte teljes egészében a nagy előd, Achille Luchaire kivonatolására szorítkozik. Szintén az 1980-as években jelent meg a 6 kötetes Nouvelle histoire de la France médiévale, amelynek 3. kötete foglalkozik a 11–12. századdal,

17 Duby, Georges (szerk.): Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon restaurációig.

Budapest, 2005. 11.

18 Favier, Jean : Le temps des principautés de l’an mil à 1515. Histoire de France, t. 2. Paris, 1984.

ne Fülöp Ágost korával.¹⁹ A szerző Dominique Barthélemy, aki több oldalt is szentel II. Fülöp uralkodásával kapcsolatos eseményeknek, de maga is jelzi, hogy alapvetően ő is Achille Luchaire művére támaszkodott ebben a vonatko-zásban.

Kihagyva most a szerényebb igényű és rövid kis összefoglalásokat, úgy tűn-het, hogy a francia történetírás nem rendelkezik olyan ország- vagy középkortör-ténettel, amelyik kielégítő módon, a mai kor követelményeinek megfelelően, a nagyközönség, az egyetemisták és a szakemberek számára is használható módon, tényszerűen és sokoldalúan tájékoztatna Fülöp Ágost uralmáról, ill. magáról a francia középkorról vagy legalább annak egy jelentős szakaszáról. Szerencsére ez csak részben van így. 1999-ben jelent meg François Menant és társai szerkesz-tésében egy rendkívül tartalmas kézikönyv Les Capétiens. Histoire et diction-naire címmel. Az 1200 oldalas kötet sokoldalúan foglalja össze mind az ese-ménymenetet, mind a társadalom- és művészettörténetet, nem feledkezve meg a gazdasági fejleményekről sem, mindezt beleágyazva a nemzetközi környezetbe.

Gazdag táblázatok, szócikkek és rendkívül részletes bibliográfia teszi nélkülöz-hetetlenné a könyvet, amely megkerülhetetlen kiindulópontja immár több mint tíz éve a Capeting korszakra irányuló tanulmányoknak és kutatásoknak.²⁰

Gazdag táblázatok, szócikkek és rendkívül részletes bibliográfia teszi nélkülöz-hetetlenné a könyvet, amely megkerülhetetlen kiindulópontja immár több mint tíz éve a Capeting korszakra irányuló tanulmányoknak és kutatásoknak.²⁰