135 mégis eleget tegyek óhajának, folytatom ottan, ahol

elhagytam:

— Amint mondottam, a szőke asszony vallo­

mása megköhnyitette a vizsgálatot. Nem is kellett hozzá nagy nyomozó zseniálitás. Szinte mindenki tudta, aki ismerte a szép asszonyt, hogy annak a férje az év legnagyobb részét egy szállító hajón töltötte s nem tudott sokáig feleségének bűnös Vi­

szonyáról. .

Egy névtelen levélíró azonban elárult mindent a férjnek, aki félbeszakította tengeri útját s vissza- siefett szétdult családi fészkébe. Nem kellett sokáig kételkednie a névtelen levél írójának állításaiban, mert néhány napi otthoniéle után személyesen győ­

ződhetett meg a Szomorú valóságról.

Nagyon szerette a feleségét, s ezért napokon kérésziül gondolkozott, hogy milyen uton-mődon bosszulja meg magát családi boldogságának meg- rontóján.

Egy vásárnap délután dúlt arccal, dúlt kedéllyel bolyongott a város határában levő kis erdőben, amikor távolról férfialakot pillantott meg. Amint az illető közelebb jött, az elkeseredett ember a homlo­

kához kapott, mert vére az agyába tódult.

Elsötétedett előtte minden, nem látott, nem hallót semmit, csak egyre az a gondolat foglalkoz­

tatta, hogy néhány perc múlva közvetlen közelében lesz annak a férfiúnak, aki meggyalázta háza becsü­

letét, aki elrabolta tőle feleségét, azt az asszonyt, akit ő legjoban szeretett a világon.

Ösztönszeriileg is a zsebéhez nyúlt, melyben egy hatlövetű revolver volt s amikor a szenátor el­

haladt mellette, közvetlen közéjről ágy ónt ötté.

136

A gyilkosság ulán a merénylő hazasietett, meg­

mondta feleségének, hogy a szenátort agyonlőtte s még aznap titokban elhagyta a várost. Mikor a vizsgálóbíró megtudta a való tényállást, kiadatta a gyilkos ellen az elfogatási parancsot. Ismeretlen, titokzatos helyen bolyongott a szenátor gyilkosa s dacára annak, hogy nagy dijat tűztek ki a fejére, nem tudtak nyomára akadni. A hűtlen asszonyt el- : érte a nemezis. Egy tűz katasztrófa alkalmával oda- 1 veszett.

Laura szomorúan, félő tekintettel nézett Gibierre. ‘ Nem mert kérdezni tőle semmit. Valami különös ér­

zés vett erőt rajta és Gibiernek eddigi elbeszéléséből azt hitte, hogy a tüzhalállal halt szép, szőke asz- szony volt az ő édesanyja.

Várt, szótlanul, szemlesütve, mint cg3- bűnös, 1 aki a vizsgálóbíró előtt nem meri megváltani bűnét, hanem várja, hogy a biró mondja ezt a szemébe, | amit úgy sem tagadhat tovább.

Az öreg Gibier észrevette Laura aggodalmát s sietett megnyugtatni:

— Az az asszony nem volt az édesanyja, nem is ismerte őt sohasem.

A leány megkönnyebbülten sóhajtott föl s re­

megve várta Gibier elbeszélésének folytatását.

— A világ valamennyi rendőrhatóságától üldö­

zött ember esztendőkön kérészül bolyongott a vég­

telen óceánokon s nem tudott róla senkisem.

Az idők folyamán az arca megváltozott, úgy hogy még a legjobb ismerősei sem ismerhették volna föl.

Bolyongása közben egy r.ewyorki helységben, ahol matrózok és b a j' munkások tartózkodtak, meg

ismerkedett egy öreg tengerésszel, aki bizalmas be­

szélgetés közben tudtára adta, hogy egy dúsgazdag amerikai jachtot vásárolt és elszánt, vakmerő, de hűséges embereket keres busás fizetéssel. A vén ten­

gerész azt is közölte, hogy állandóan bolyongani kell a tengeren, sokszor teljesen céltalanul s nem egyszer kell majd szembenézni a veszedelemmel, nemcsak a viharral és más természeti csapásokkal, hanem magával az emberrel, vagyis a hatóságokkal is, melynek közegeivel a jacht tulajdonosa állan­

dóan hadilábon áll. A sors csapásaitól sújtott és házasságában csalódott ember örömmel állott be az elszántak csoportjába és három héttel később már a jacht tulajdonosának bizalmát bírta. A hajón egyetlen nó volt, a kormányos gyönyörű leánya, akit az apja jobban féltett a hajó legénységétől, mint az egyre fenyegető haláltól.

Tudta ezt mindenki a jachton és tisztelettel vet­

ték körül a gyönyörű leányt, aki merő ellentéte volt az apjának. Szép, szolid és jólelkü, valósággal bál­

ványozták a jacht marcona legényei s ha a leány közelükbe volt, úgy érezték magukat, mintha a templomban szent előtt állanának. A jacht tulaj­

donosa is tisztelettel viselkedett a leánnyal szem­

ben, mert a kormányos volt a legbátrabb, legmeg­

bízhatóbb embere.

Másfél esztendeig bolyongott a jacht a tengeren s egy szép tavaszi napon az öreg kormányos igy szólt egyik emberének:

— Tudom, hogv szereted a leányomat, az is szeret tégedet s ha te is úgy akarod, nyolc nap múlva a feleséged lehet.

\ férfi boldog volt, kimondhatatlan boldog,

feleségül vetle a kormányos leányát, akivel két esz­

tendeig a legszebb házaséletet éltek. A jacht gazdag tulajdonosa ezután meg jobban kitüntette a férfit és vele az asszonyt is, aki a hűséges feleség minta­

képe volt.

Nyár elején a jacht a délamerikai vizeken úszott. Az ég derült és tiszta volt s a legénység leg­

nagyobb része a fedélzeten tartózkodott, csupán a lulajdonosa ült dolgozószobájában. Vidám beszélge­

tés között múlott az idő. Estére azonban az idő­

járás megváltozott. Erős szél, majd rettenetes vihar keletkezett. Ki-ki a helyére sietett, csak a házaspár maradt a fedélzeten, az asszony odasimult az u rá­

hoz, magához ölelte s szenvedélyesen csókolgatta.

A vihar eközben egyre jobban tombolt, mire az asszony lesietett kis fülkéjébe, ahol nyolc hónapos leánykája szendergett egy függő ágyban; a férfi pedig gazdájához menl, hogy esetleges parancsait teljesítse. Éjíéltjában a vihar tetőpontját érte el s.

még a legedzettebb matrózok is aggódni kezdtek.

A jacht, mint egy kis lélekvesztő táncolt a vihartól fölkorbácsolt hullámóriásokon s az anya ott térdelt gyermeke mellett, összekulcsolt kezekkel imád­

kozott.

Egyszerre borzalmas recsegés, ropogás, majd közvetlen utána fájdalmas sikoltozás vegyült a vihar féktelen tombolásába. Villám csapott a jacht ol­

dalába, amelyben azonban nem nagy kárt tett, Iliért kemény acélpáncél födte, de annál borzasz­

tóbb volt a villámcsapás következménye. A gyer­

mekéért remegő fiatal anyára olyan rettenetes ha- t ássál volt a villámcsapás, hogy elméje megzavaro­

dott s mielőtt az ura, vagy a matrózlegények segít­

139