II
4. § A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEHASONLÍTÓ EREDMÉNYEI
Ebben a fejezetben bemutatjuk a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal által megvizs-gált nyugdíjparadigmákat abból a szempontból, hogy azok milyen válaszokat igyekeznek adni a fő dilemmákra, a nyugdíjrendszertől várt feladatokra, érték-választási kérdésekre. A vizsgált struktúrák részletesebb leírása a Mellékletben található. Ezek a paradigmaleírások a Jelentés alapvető részei.
Fontosnak tartjuk ezen a ponton megismételni azt az alapelvet, amely egész munkánkat végigkísérte, és amelyet minden alkalommal hangsúlyoztunk is, hogy nem feladatunk a paradigmák összemérése és azok közül a „legjobb” kiválasz-tása. A hatásvizsgálaton átment különböző struktúrák a felvetődő kérdésekre más-más jellegű válaszokat igyekeznek adni. „Szerzőik” – akik az adott struk-túra kidolgozását elvégezték – meggyőződése szerint, ahogy ezt a leírásokban ki is fejtik, a problémák összességére a kiválasztott paradigma adhatja a leg-megfelelőbb választ. Ebben azonban értelemszerűen nincs egyetértés a szak-értők között, a munka kezdetétől vállaltuk azt, hogy e tárgyban nem fogunk kialakítani „többségi véleményt”. Emellett azt ki kell emelni, hogy erre nincs is szükség, illetve igény. A szakértők feladata, hogy – amennyire lehetséges az adott keretek között – bemutassák a szóba jöhető lehetőségeket és azok követ-kezményeit, majd a döntést a politikai döntéshozókra bízzák.
4.1. • Szempontrendszer, vizsgált változatok
A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal társadalmi és gazdasági hatásvizsgálati te-vékenysége során igyekezett különböző jellemzőjű nyugdíjparadigmákat átte-kinteni. A nyugdíjrendszerek alapvetően két célt tűznek maguk elé: 1. a kiesett munkajövedelem pótlását, azaz azt, hogy az életpálya mentén a fogyasztásban ne következzen be drasztikus visszaesés nyugdíjazáskor; és 2. a végletes időskori szegénység enyhítését, azaz hogy legalapvetőbb szükségletei fedezésére minden-ki jusson legalább egy alacsony összegű időskori bevételhez.
A világ nyugdíjrendszerei ennek a két célnak a teljesítését próbálják meg-oldani, de a súlypontok különbözhetnek. Ehhez hasonlóan a hazai szakértők véleménye is megoszlik abban, hogy lehet-e mindkét cél maximális megvalósí-tására egyidejűleg törekedni, illetve melyik élvez elsőbbséget. Amint írtuk, ez nyilvánvalóan nemcsak szakmai, hanem értékválasztási kérdés is, amelyet a po-litikai döntéshozóknak kell mérlegelniük.
A hosszú távú hitelességet, a rendszerben való minél magasabb fokú rész-vételt az olyan struktúrák segítik jobban, ahol az egyén nagymértékben meg-győződhet arról, hogy amit aktív életpályája során elvonnak tőle, azt – várható ér téken – visszakapja nyugdíjas korában úgy, hogy annak reálértéke – és rela-tív értéke – megmarad. Ezek az úgynevezett biztosításmatematikailag igazságos módon meghatározott rendszerek, amelyekben átcsoportosítás kizárólag csak aszerint lehet, hogy ki meddig él nyugdíjazása után.
A nyugdíjrendszerek intergenerációs jellegükből fakadó általános sajátossá-ga, hogy ha az egymást követő generációk által összességében megtermelhető reáljövedelem nem állandó, akkor vagy tartalékok képződnek, vagy tartalékokat élnek fel. Egy ország népességének öregedése és fogyása önmagában nem feltét-lenül jelent problémát. Elképzelhető azonban olyan helyzet, amikor
a) a termelékenység nem növekszik egyidejűleg olyan mértékben, hogy az össz-jövedelem-termelés hosszú távon növekedhessen a népességöregedés és -fo-gyás ellenére is;
b) a nyugdíjrendszer tartalékai túlnyomó részben (vagy kizárólagosan) a hazai gazdasági és társadalmi folyamatoknak vannak kitéve, a hazai emberi tőke hosszú távú alakulásától függnek, és/vagy a hazai reáltőkébe fektetik be őket.
Ha e két eset fennáll, akkor feltételezhető, hogy egymást követő generációk szá-mára egyre kevésbé biztosítható a biztosításmatematikailag igazságos rendszer.
Fontos itt is kiemelnünk azt, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: a tőké-sítés, a nyugdíjalapok bevezetése önmagában nem ad választ erre a dilemmára.
Ha a felosztó-kirovó rendszer – egy része – helyett olyan szisztémát vezetünk be, amelyben továbbra is kizárólag vagy főleg belföldön fektetnek be, az a rendszer pontosan ugyanúgy lesz kitéve a negatív folyamatoknak. A rendszerfüggőségi ráta növekedése ugyanolyan hatást fejt ki az eszközárakra, mint a társadalom-biztosítási nyugdíjra, hiszen egyre kevesebb vásárlója és egyre több eladója lesz a – nyugdíjalap-portfóliókban is lévő – hazai értékpapíroknak.
Ezen csak az segít, ha a nyugdíjalapok a világ azon részein is számottevő mértékben fektetnek be és osztják meg a kockázatot, ahol az eszközárak a haza-itól eltérő demográfiai és foglalkoztatási, más szóval növekedési jellemzőknek vannak kitéve (természetesen megfelelő kockázatkezelés mellett).
Az életpálya mentén történő fogyasztássimítás – a munkajövedelem-helyette-sítés – ilyen keretek között tehát általánosan vetheti fel azt a kérdést, hogy ha kötele-ző elvonás mellett nem várható az életpálya-megtérülés javulása, sőt szinten mara-dása sem, akkor az ilyen jellegű kötelezést lehetséges-e és kívánatos-e fenntartani.
Az emberi természet velejárójának tűnik, hogy legtöbben csak mérsékel-ten képesek hosszú távra felelősen előre tervezni, gondolkozni. A napi gondok legtöbbször meghatározóbbak annál, mint az, hogy mi lesz negyven év múlva, és sokan gondolják úgy, hogy ráérnek később foglalkozni ezzel a kérdéssel. Bi-zonyosan szerepet játszik a kétely is: „Úgyis megváltozik a világ, módosulnak a szabályok, hol leszünk addigra!” Nem csak Magyarországon gondolkodnak így
II
az emberek (bár itt ez igen erős faktor). A kényszer is nagy úr: gyakran nyugdíj-előtakarékosság helyett muszáj a gyerek cipőjére, ebédjére költeni. Ezért, még ha esetleg nem is korrekt a magas szintű elvonás, erősen kérdéses, hogy van-e alter-natívája. Egy szűk – és potenciálisan szűkülő – járulékfizető réteg terhelése folya-matos feszültségeket hagyhat a rendszerben, ugyanakkor a kötelezés számottevő csökkentése a jövőben újabb szegény nyugdíjas tömegekhez vezethet, akik – va-lamely említett okból – elmulasztották a szükséges mértékű előtakarékosságot.
A nyugdíjrendszerek másik alapfunkciójára áttérve, a szegénység enyhítése azt jelenti, hogy mindenkinek adunk valamennyit. A szakirodalom ezt gyakran nulladik pillérnek nevezi, és elkülöníti az első, társadalombiztosítási pillértől, mivel forrá-sa nem járulék, hanem általános adóbevétel. Nincs ugyan kizárva, hogy ez utóbbi külön célzott legyen (ilyenek egyes, olajbevételekre alapozott tartalékalapok).
A szegénység enyhítése újraelosztással jár, hiszen olyanok jutnak nyugdíj-hoz, akik azt járulékfizetésükkel nem (vagy nem teljesen) szolgálták meg. Ez igaz akkor is, ha fedezetéül az általános adóbevételek szolgálnak, és ha ezek befizetői köre szélesebb, mint a járulékfizetőké vagy személyi jövedelemadót fizetőké (például általános forgalmi adót mindenki fizet). Az alapszintű nyug-díj valamilyen mértékben a járulékfizetés ellenösztönzője.
Ezt az ellenösztönző hatást mérsékelheti egy olyan szisztéma, amelyben az alapszintű juttatást mindenki megkapja, és e fölött mindenki befizetett járulé-kai arányában kap munkanyugdíjat. Ebben az esetben csökkenhetnek a munka-nyugdíjat terhelő járulékok, mert az összes terhelés és az összes nyugdíjkiadás nem változik, mindössze a rendszer belső összetétele alakul át. Ugyanakkor a szolgálati idő és a különböző jövedelmek szerinti járadékok közötti különb-ségek csökkennek, ezért az ilyen struktúra ösztönző hatása mérsékeltebb.
A nemzetközi gyakorlatban léteznek állampolgári („nyugdíjasi”) jogon nyúj-tott általános juttatások, valamint rászorultsági alapon nyújnyúj-tottak. Az utób-bi mellett szólhat elvileg igazságosabb volta (aki nem rászorult, az ne kapjon semmit), és így ellenösztönző hatása mérséklődhet. Ugyanakkor a rászorultsági mérés igen bonyolult, kijátszható, és nagy apparátust igényelhet, ezért e hatá-sokat együttesen kell mérlegelni.
Érdemesnek tartjuk megismételni a Világbanknak azt a táblázatát, amely a Kerekasztal munkáját indító összefoglalóban is szerepelt 2007 elején. Amint az 1. táblázatban a nagy X (elsődleges tényező) és kis x (másodlagos tényező) jelek mutatják, a leszakadó, tartósan szegény rétegeket, az informális, illetve a formális szektort jellemzően más-más eszközökkel és csatornákon lehet a leg-hatékonyabban a nyugdíjrendszer keretei között kezelni. A kötelezésre épülő rendszerelemek leginkább csak az utóbbiakat érik el, mivel a szürkegazdaság járulékfizetési hajlandósága igen alacsony, a tartósan szegényeké pedig gya-korlatilag elhanyagolható. Az utóbbiak esetében csak a szociális megközelítés jöhet szóba, míg az informális szektor esetében az önkéntes formák jelentőseb-bek lehetnek a kötelezésnél. Ezeket a szempontokat célszerű szem előtt tartani a tervezés során, mivel Magyarországon az elmúlt húsz évben kialakulóban van
egy olyan társadalom, ahol a három szegmens súlya igen hasonló, és messze nem állítható, hogy a többség abban a formális szektorban lenne megtalálható, amelyhez a klasszikus felosztó-kirovó nyugdíjrendszer jól illeszkedett.
E ponton utalunk vissza a 2.4. alfejezetben írottakra a Kerekasztal által el-végezhető hatásvizsgálat lehetséges időtávjáról. A rendelkezésre álló adatok, az előrebecsülhetőség szempontjai, illetve az átmenet kérdései alapján a 2050-ig terjedő időszak kiemelt vizsgálata mellett döntöttünk – a részletes társadalmi hatásvizsgálatokat az 1954 és 1989 között születettekre elvégezve. A makro-gazdasági hatásvizsgálat kiterjeszthető (a korlátozásokkal együtt) az évszázad végéig. Mint sokszor sok helyen hangsúlyoztuk, mindez nem előrejelzéshez, hanem egy korlátozott megbízhatóságú előrebecsléshez vezet.
Ugyancsak vissza kell utalnunk a 2.3. alfejezetben összefoglalt szempontokra arról, hogy a visszacsatolások és a munkaerő-keresleti prognózisok hiánya milyen határokat szab a munka mostani fázisában levonható következtetések körének.
Éppen a most leírt fontos szempont, a járulékfizető képesség és készség jövőbeli alakulását, valamint a különböző paradigmák rájuk gyakorolt hatását nem tud-juk a modellbe beépíteni. A paradigmákat részletesen bemutató 12–15. melléklet-ben vázoljuk ezeket a hatásokat. A modell ilyen irányú továbbfejlesztése – kellő megalapozottság és az erőforrások megléte esetén – a Kerekasztal munkáját re-mélhetően folytató szervezet (lásd 21. melléklet) egyik legfontosabb feladata lehet.
A hatásvizsgálat – a számos korlátozás, bizonytalanság, valamint annak elle-nére, hogy nem tekinthető előrejelzésnek – az eredeti célkitűzésnek megfelelően egymással összevethetővé tette a különböző változatokat. A paradigmák
hason-1. táblázat | A lehetséges nyugdíjpillérek osztályozása
Pillér CÉLCSOPORTOK FŐ KRITÉRIUMOK
tartósan
jellemzők részvétel forrásai,
biztosítékai
0. X x x „szociális nyugdíj”, általános vagy
rászorultsági alapon
maradvány-elven
költségvetés általános bevételei
1. X állami nyugdíjrendszer, állami kezelés,
DB vagy NDC*
kötelezés nyugdíjjárulék (esetleges tartalékképzéssel)
2. X vállalati vagy egyéni
nyugdíjalap-megtakarítások, tőkésített DB vagy DC**
kötelezés pénzügyi eszközök
3. x X X vállalati vagy egyéni
nyugdíjalap-megtakarítások, tőkésített DB vagy DC
önkéntes pénzügyi eszközök
4. x X X lakástulajdonlás, családi támogatás stb. önkéntes pénzügyi eszközök *DB – defi ned benefi t, szolgáltatással meghatározott rendszer, jellemzően a szolgálati évek és a befi zetett já-rulékok függvényében, előre meghatározott szabályok alapján számított nyugdíjjal. NDC – notional defi ned contribution, névleges egyéni számlás rendszer, részletes bemutatását lásd később.
**DC – defi ned contribution, befi zetéssel meghatározott rendszer, a befi zetéseket befektetik a felhalmozási időszakban, és a hozamoktól függ a végül kialakuló nyugdíj.
Forrás: Világbank.
II
ló adatokra alapozva tartalmaznak pénzügyi, bevételi, kiadási, hiány- és egyéb mutatókat. Paradigmánként szerepeltetjük a nyugdíjak eloszlására, a relatív nyugdíjszintre, valamint az arra vonatkozó adatokat, hogy hányan nem jutnak megfelelő nyugdíjhoz. A hatásvizsgálati munka lényege ezeknek az adatoknak az összevetése az alapváltozattal, illetve egymással.
A 9. melléklet tartalmazza a paradigmatikus reformok megalapozottságát, a paradigmák mibenlétét érintő összefoglalást. A 10. melléklet pedig a vizsgált paradigmák bemutatását, a változatok eredményeinek tárgyalását megelőzően bemutat néhány olyan általános érvényű megállapítást, amelyekre célszerű te-kintettel lenni egy hatékony nyugdíjreform, nyugdíjrendszer-tervezés folyamán.
Mindkét melléklet kivonat a Kerekasztal Első jelentéséből.21
4.2. • A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal által vizsgált nyugdíjstruktúra-változatok
Az ismertetett megfontolások, alapelvek és megközelítési szempontok figye-lembevételével a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal által vizsgált nyugdíjrendszer-változatok a következő elemekből építkeznek.
1. BIZTOSÍTÁSELVŰ, KÖTELEZŐ MUNKANYUGDÍJ
Alapelv: kötelező járulékok, teljes mértékben befizetéstől függővé tett nyugdí-jak, csak halandósági jellegű újraelosztás.
Változatok:
a) járulékalapú társadalombiztosítás,
• pontrendszer alapján,
• egyéni számlás nyilvántartás (NDC) alapon;
b) tőkefedezeti (egyéni számlás) magánrendszer.
2. ADÓBÓL FINANSZÍROZOTT ALAPNYUGDÍJ
Alapelv: idős életkorban (legkorábban 65–70 év) induló, költségvetésből (és nem bérjárulékokból) finanszírozott, meghatározott összegű időskori ellátás.
Változatok:
a) alanyi jogon (általános feltételek mellett);
b) rászorultsági alapon.
A vizsgált paradigmák a következők szerint tartalmazzák a felsorolt elemeket.
0. A mai (2006-os) „változatlan” rendszer (NY2006; ez nem vizsgált paradigma-javaslat, hanem összehasonlítási bázis).
1. A társadalombiztosítási pillér (munkanyugdíj) működése biztosításmatema-tikailag korrekt, pontrendszeres, egyéni nyilvántartásra épülő szisztémában (rövidítése: NYpont).
21 | Első jelentés a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal 2007. évi munkájáról (2008. március).
Jelenlegi
Mindegyik változatot kiegészítik az önkéntes megtakarítások Távlatilag kizárólag
feltőkésített rendszerű
Munkanyugdíj és alap- vagy minimumnyugdíj Távlatilag felosztó-kirovó és tőkésített elemet is tartalmaz
Csak munkanyugdíj
2. Csökkentett munkanyugdíj, pontrendszerben (a tőkésített pillér szerepe is arányosan csökken) megfelelően csökkentett bérjárulék mellett, egységes alapnyugdíj 65 éves kortól (rövidítése: NYp+a).
3. A társadalombiztosítási pillér működése névleges egyéni számlás (NDC) rendszerben. 70 éves korban belép mellé egy garantált minimumnyugdíj is, ha a névleges egyéni számlás nyugdíj nem érné el ezt a szintet. A beépített kiegyenlítő mechanizmus automatikusan stabilizálja a rendszert, állandó keresztmetszeti egyensúlyt valósít meg (rövidítése: NYndc).
4. Távlatilag csak magánnyugdíj – oly módon, hogy a felosztó-kirovó (első) pil-lér szerepe fokozatosan csökken, a tőkésített (második) pilpil-léré fokozatosan nő, s hosszú átmenetet követően kizárólag a tőkésített pillér marad fenn –, közben pedig az első pillér névleges egyéni számlás rendszerben (NDC) mű-ködik. Ebben a modellben is belép 70 éves korban a garantált minimum-nyugdíj (rövidítése: NDCtbki).
5. Távlatilag csak alapnyugdíj – kizárólag egységes alapnyugdíj hosszú fokoza-tos átmenetet követően (közben a társadalombizfokoza-tosítási és a tőkésített pillér fokozatos csökkentése) (rövidítése: CSAKa).
Az 1. ábrán és a 2. táblázatban e felsorolás szerint osztályozzuk a vizsgált paradig-mákat. A jelenlegi rendszer (NY2006) nem új vizsgált paradigma, a változatokat ezzel lehet összevetni. A táblázat és az ábra az átmeneteket követő végállapo-tokat mutatja. Az itt bevezetett rövidített elnevezéseket használjuk egységesen a könyv egészében.
A 2. táblázatban az átmeneteket követően meghatározó elemeket sötétebb szürkével jelöljük, míg a szintén fennmaradó egyéb rendszerelemeket világo-sabbal. Meg kell jegyeznünk, hogy a tőkésített pillér társadalombiztosítási
pil-1. ábra | A hatásvizsgált paradigmák osztályozása
II
lérhez viszonyított szerepe csak az NDCtbki változatban módosul az idők során a kiinduló helyzethez képest, a többiben nem (ami nem jelenti azt, hogy abszo-lút szerepe is változatlan, mivel az NYp+a és a CSAKa rendszerben is csökken, sőt az utóbbiban végül meg is szűnik). Erre utaltunk az Előszóban, hogy bár egy jól működtetett, nemzetközileg is megosztott tőkésített pillér csökkentheti a hazai foglalkoztatási és demográfiai adottságokkal szembeni kockázatokat, de mivel ezt nem tudjuk jól modellezni, ezért nem építettünk fel rá külön pa-radigmaváltozatokat.
4.3. • A paradigmák paraméterezése
Ebben az alfejezetben röviden kitérünk arra, hogy mennyiben választható el a vizsgált paradigmák lényegi sajátossága a paraméterezésüktől, milyen elvek szerint próbáltuk ebből a szempontból elvégezni a hatásvizsgálatot.
A hatásvizsgálati munka során arra törekedtünk, hogy az egyes paraméterek, szabályok között meglévő különbségek minél kevésbé zavarják a különböző pa-radigmák összehasonlítását. A folyamat során azonban kiderült, hogy tökéle-tes azonosságra nem lehet törekedni, mivel egyes tényezők eltérítése a jelenlegi helyzettől nagyon erősen hozzátartozik az adott paradigma sajátosságaihoz.
Ilyen lehet például egy olyan jellemző, amely egy magasabb korhatár alatt csak akkor engedi el nyugdíjba a résztvevőket, ha már legalább egy minimális szintű nyugdíjat elértek, s ezáltal ösztönöz és kényszerít a munkában maradásra; vagy amikor a paradigma fontos célja a gyors és stabil egyensúlyi helyzet kialakítása;
vagy az olyan megközelítés, amely a hosszú távon is elégséges egyensúlyi járulék-kulcshoz – ahol éves keresztmetszetben az aktuális járulékfizetések biztosítják az aktuális kifizetéseket – kalibrálja a beszedett járulékokat.
Bár a paradigmák által nyújtott összkép fő vonalakban nem azért különbö-zik meghatározott pontokon, mert mások a bemeneti paraméterek, de bizonyos esetekben lehet ennek is hatása. Ezt jelezni fogjuk. Ennek szellemében a para-digmák kalibrálását úgy közelítettük meg, hogy például a rendszerek mérete (a teljes nyugdíjkifizetések) is csak ott térjen el lényegesen a többitől, ahol a rend-szer méretének csökkentése önmagában is cél volt.
2. táblázat | A hatásvizsgált paradigmák összetevői
A HATÁSVIZSGÁLT PARADIGMAVÁLTOZATOK NYpont NYp+a NYndc NDCtbki CSAKa
Alapnyugdíj alanyi X X
rászorultsági (minimumnyugdíj) (x) (x)
Tb-munkanyugdíj pontrendszeres X X
névleges egyéni számlás X
Magánnyugdíj (x) (x) (x) X
Összességében tehát fontos, hogy a döntéshozó ne az alapján minősítse elő-nyösebbnek az egyik vagy másik változatot, hogy az adott esetben kevesebb elvo-nást jelent, vagy éppen több nyugdíjat biztosít. Amint azt az Előszóban is leírtuk, elsőként arra lehet szükség, hogy kiderüljön, ennyi előkészítés alapján a döntés-hozók már le tudják-e szűkíteni a szóba jöhető lehetőségeket, vagy szükségük van további elemzésekre, pontosításokra. Eszerint a következő körben lehet a para-digmák paraméterezését másképpen hangolni, alternatív futtatásokat elvégezni.
Ezen a ponton vissza kell utalnunk az 1.1. alfejezet 4–7. pontjaira (21–23. o.).
Munkánk során az az alapelv támasztotta alá a paradigmák megtervezését és vizsgálatát, hogy parametrikus változtatásokkal sok mindent el lehet érni, de az ilyen lehetőségeknek megvannak a határai, és ezért kell a lehetséges struktúrák logikáján is gondolkozni.22
Ez azonban megfordítva is igaz: valamikor valakiknek meg kell termelniük azt az értéket, amelyből a nyugdíjkifizetések fedezhetők. Lehetnek ezek az egy-mást követő generációk vagy az adófizetők, de egyetlen paradigma sem tudja orvosolni, ha az egyensúly felborul. Ha életpályánk során arányaiban túl kevés ideig dolgozunk, és nem teszünk félre tartalékokat (ideértve természetesen a kötelezően elvont járulékokat is), és túl sokáig szeretnénk magas járandóság mellett élni, akkor nincs az a nyugdíjrendszer, amely ezt úgy tudná elrendezni, hogy ne keletkezzenek kezelhetetlen feszültségek.
Mindezzel együtt is ki kell emelnünk, hogy az egyes paradigmák jellemzői az itt szerepeltetett paraméterek mellett igazak, de egy-egy paradigma más mó-don is megvalósítható. Például a névleges egyéni számlás társadalombiztosítási pillér (NYndc) nem kizárólag az egyéni számlás rendszer sajátosságai miatt adja a legalacsonyabb nyugdíjat, hanem mert egyben alkalmazza a svéd kiegyenlítő mechanizmust, azaz a mindenkori hiányt korrekciós tényező alkalmazásával az aktuális aktívakra és nyugdíjasokra terheli. Hasonló kiegyenlítő mechanizmust más paradigmák esetében is lehetne alkalmazni, természetesen eltérő módszer-rel. A pontrendszeres tb-szisztémában (NYpont) a pont aktuális értékét lehet korrigálni ilyen tényezővel, az NYp+a vagy a CSAKa rendszerben az alapnyugdíj indexálásánál is alkalmazható korrekciós tényező. A lényeges kérdés mindegyik paradigma esetén az, hogy az adott életszínvonal mellett politikailag vállalha-tó-e, hogy a hiányt a színvonal terhére számoljuk fel, vagy egyes jogosultsági feltételek szűkítésével oldjuk meg, vagy más módon, például adóbevételekből finanszírozzuk. Ezek azonban már nem szakmai, modellezési, hanem a dön-téshozókra tartozó kérdések.
22 | Ilyen parametrikus változtatások voltak például 2009-ben a 13. havi nyugdíj eltörlése, az indexálásban és a korhatárelemekben beállt változtatások, illetve ezt megelőzően, 2008 elején a nyugdíj-megállapítási szabályok módosítása. A Kerekasztal tagjai között megjelent az a kisebbségi vélemény is, hogy a nyugdíjrendszer működése terén a jövőben is mindig ele-gendők lennének további parametrikus változtatások, és ezeken túlmenően nincs szükség a mai működés megváltoztatására.
II
200
150
100
1944
Ezer fő
DEMOGRÁFIAI ALAPOK
Születési év
1954 1964 1974 1984
2012
68: 2022 2032 2042 2052
Születések száma 68 éves korban élők száma
4.4. • A társadalmi és gazdasági hatásvizsgálat fő megállapításai
Az összehasonlítás társadalmi részében nem keresztmetszeti (naptári évekre vo-natkozó), hanem hosszmetszeti jellegű, az egymást követő születési évjáratok (azonos évben született emberek) életpályájának kiemelkedő fordulatait, egyes életkorokban mutatkozó sajátos jellemzőit, pontosabban a paradigmaváltoza-tok ezekre gyakorolt hatását próbáljuk ábrázolni.
Az összehasonlítás társadalmi részében nem keresztmetszeti (naptári évekre vo-natkozó), hanem hosszmetszeti jellegű, az egymást követő születési évjáratok (azonos évben született emberek) életpályájának kiemelkedő fordulatait, egyes életkorokban mutatkozó sajátos jellemzőit, pontosabban a paradigmaváltoza-tok ezekre gyakorolt hatását próbáljuk ábrázolni.