(39) „Ezt pedig jegyezzétek meg: Ha a házigazda tudná, melyik órában jön a tolvaj, (résen állna, és)
771nem hagyná, hogy betörjön a házába.
772(40) Ti is legyetek felkészültek
773, mert
774az Emberfia abban az órában jön, amelyikben nem feltételezitek!”
(41) Ekkor Péter így szólt: „Uram, [csak] ránk vonatkozóan mondod ezt a példázatot, vagy mindenkire vonatkozóan is?” (42) Az Úr ezt mondta: „Ki tehát a h
űséges és okos intéz
ő, akit az úr a szolgaszemélyzet fölé fog rendelni, hogy a megfelel
őid
őben kiadja [nekik]
élelemadagjukat? (43) Szerencsés az a rabszolga, akit az úr ebben a tevékenységben talál, amikor megérkezik. (44) Ahogy igaz
775, úgy mondom nektek: Minden vagyona fölé fogja rendelni. (45) De ha az a rabszolga azt mondja szívében: »Uram késlekedik jövetelével«, és elkezdi verni a szolgákat és szolgálólányokat, és [elkezd] enni-inni meg részegeskedni – (46) megérkezik majd annak a rabszolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyr
ől nem tud, kettévágatja
őt, és a h
űtlenek sorsában részesíti.” (47) „Az a rabszolga, aki ismerte ura akaratát, de mégsem tett el
őkészületeket, és nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap majd; (48) aki azonban nem ismerte, de verésre méltó [dolgokat] tett, kevés verést fog kapni. Mindattól, akinek [Isten]
776sokat adott, sokat fog követelni, és akire [Isten] sokat bízott rá, attól többet fog megkívánni.”
777
(49) „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak
778az országban
779, és mennyire szeretném, ha már égne!
780(50) De alámerítéssel
781kell alámeríttetnem
782, és mennyire szorongok
783, amíg be nem teljesedik
784!”
785771 Ez a többlet csak a kéziratok egy csoportjában található meg.
772 Az eredetiben: „…hogy átfúrja a házát”. Az egyszerű emberek háza rendszerint egyetlen helyiségből állt, amelyhez ablaktalan éléskamrát ragasztottak, amelybe csak a ház belsejéből lehetett bejutni. Ravasz tolvajok azonban a ház ajtajának kinyitása nélkül is behatolhattak oly módon, hogy hátulról megfúrták a gyenge vályogfalat.
Jézus szellemében értelmezve a képet: a megvédendő kincs „Isten országa” (vö. Mk 22), illetve az Istenbe vetett bizalom (Mk 1,15; 9,42) és a hozzá való hűség (vö. Mk 14,27), másodlagosan pedig a Jézushoz való hűség (vö. Mk 6,3; 14,30; Lk 7,23).
773 A képnek megfelelő figyelmeztetés: Számolnotok kell azzal, hogy nemcsak erőszakosan (brutális üldözéssel) akarják majd elrabolni a kincseteket (vö. Lk 13,31), hanem megpróbálják majd titokban is ellopni, anélkül hogy észrevennétek (vö. Mk 1,37).
Létezik ugyanis a hűtlenség álcázott kísértése is, amely megjelenhet „okos emberi gondola-tokként” (Mt 16,22-23), családtagok „jóindulatú aggódásaként” (Mk 3,21) vagy „komoly vallásos emberek” botránkozásaként (Mk 2,16).
Az üldözés alakjában megjelenő durva kísértés ajtódöngetéssel tör a házba, és küzdelemre készteti az embert, viszont az Istennel szembeni bizalmatlanság és hűtlenség finom kísértése ellen – amely tolvajként, észrevétlenül fúrja át a ház falát – csak az állandó belső éberség segít (ld. ezzel kapcsolatban a Tamás-evangélium [97] példabeszédét arról az asszonyról, akinek korsójából kifolyt a lisztje, anélkül hogy észrevette volna).
774 Formailag a „mert” kötőszóról (az itteni hoti a márki gar-nak felel meg, vö. Mk 523), tartalmilag az Emberfia (bizonytalan) jövőbeli érkezéséről ismerhető fel (vö. Mk 68, 773), hogy apokaliptikus betoldásról van szó.
775 Ld. 425. lábj.
776 Az első félmondatban a szenvedő szerkezet, a másodikban a többes szám harmadik személy egyaránt Istenre utal (ld. 195. lábj.).
777 Jézus nem csupán oktatta tanítványait, hanem mint jó barátaival meg is osztotta velük személyes reményét és félelmeit egyaránt.
778 A pür balein semitizmus, amely nem azt jelenti, hogy „tüzet vetni”, hanem „tüzet gyújtani”.
779 A gé jelenthet „országot” és „földet” is. „Isten országát” hirdetve azonban Jézus Izrael országát és népét tartotta szem előtt (vö. Mt 10,6; 15,24; Mk 7,24).
786
(51) „Úgy vélitek, azért jöttem el, hogy békét adjak
787az országnak
788? Mondom nektek, nem! Hanem hogy szakadást
789. (52) Mostantól fogva ugyanis, [ha] öten lesznek egy házban, meghasonlanak majd: három kett
őellen, és kett
őhárom ellen [lesz]. (53) Meghasonlik majd apa a fiúval, és fiú az apával, anya a lánnyal, és lány az anyával, anyós a menyével, és meny az anyósával.”
790(54) Így szólt azonban a tömeghez is: „Amikor látjátok, hogy felh
őtámad nyugatról, rögtön azt mondjátok: »Es
őjön!«, és úgy [is] történik.
791(55) És amikor (látjátok), hogy déli szél fúj, azt mondjátok: »Tikkasztó h
őség lesz!«, és [úgy] történik.
792(56) [Ti]
színészek!
793A föld és az ég arculatának megítéléséhez értetek. Hát ennek a [kedvez
ő]
794id
őnek
795a megítéléséhez hogy-hogy nem értetek?”
796780 Jézus tüzet akart gyújtani Izraelben. Bár nem könnyű megmondani, pontosan miféle tűzre gondolt, azt biztosan feltételezhetjük, hogy az élethez szükséges, fényt és meleget adó tűzről van szó, nem pedig az életet megsemmisítő tűzről, amellyel Keresztelő János fenyegetőzött (Mt 3,12; Lk 3,17), amelyet ötven-ötven ellenfelére Illés próféta „hívott le az égből” kétszer is (2Kir 1,10-12), és amelyet Jézus tanítványai is be akartak vetni a szamaritánusok ellen (Lk 9,54). Talán nem tévedünk, ha közelebbről az Isten, a jó Atya iránti lelkesedés tüzére gondolunk (vö. Lk 10,21), illetve az Isten és az ember közötti kölcsönös szeretet tüzére (vö. Mk 9,49 – Mk 545, 546).
781 Az alámerítés itt a szenvedés és a halál jelképe. Vö. Mk 10,38 (Mk 615, 616).
782 Jézus tüzet akart gyújtani Izraelben, de reálisan látta, hogy közeledik feléje az üldözés hulláma, és bele akarja meríteni őt a halálba (vö. Mk 8,31), hogy „eretnekségeivel” együtt megsemmisítse őt, és így Izrael „tiszta maradjon” (vö. Mk 922).
783 A „szorongás” jól utal arra, hogy Jézus ellentétes érzések szorítójában van: szeretné betölteni
„tűzgyújtói küldetését”, ugyanakkor nagyon fél annak valószínű következményétől, az erőszakos haláltól. Vö. Mk 14,34.
784 Vö. 13,32; 18,31; 22,37.
785 Noha Jézus számolt az erőszakos halállal, meggyőződése volt, hogy Isten hamarosan „talpra állítja”
majd (Mk 8,31). Vö. 711. lábj.!
Miért félt akkor mégis a szenvedéstől és a haláltól, miért szorongott? Mert ember volt, nem pedig álruhás Isten. Egy isten nem fél semmitől, és nem is „játszaná meg” a félelmet teremtményei előtt (hacsak nem olyan rendkívül bonyolult isten, akit éles eszű gondolkodók vagy vallási rajongók találtak ki).
És miért számolt be szorongásáról tanítványainak, hiszen éppen neki kellett volna bátorítania őket? Mert valóságos ember volt, akinek nemcsak az égben lévő Istenre volt szüksége, hanem a földön vele együtt élő emberekre is, barátokra, akik jóban-rosszban társai (ld. Mt 26,38: „…virrassza-tok velem”; Mk 14,34: „…maradja„…virrassza-tok itt”; vö. Mk 879).
Ebben a testünkből-vérünkből való „egyszerű” emberben (vö. Mk 68) nem volt semmi felfuval-kodottság (vö. 753. lábj.); átlátszó volt (vö. 707. lábj. 2. bek.), nem mímelte a hőst. Olyan vezetőő, aki egyúttal jó bajtárs is. Ahová ő lép, szilárd talaj az, tehát megbízhatunk benne; és követnünk is lehetséges őt – ha muszáj, az üldöztetés és az erőszakos halál „keresztségén” át is. (Vö. Mk 26.)
786 Az 51-53. v. régebbi, hitelesnek tekinthető változatát Mt 10,34-36-ban találjuk, a magyarázatot ld.
ott.
787 Néhány kódex az „adjak” helyett (a 49. vershez hasonlóan) itt is a semitizmusra utaló „vessek”
kifejezést használja – a mátéi változatnak megfelelően. Ez a mozzanat arra utal, hogy Lukács szövege kevésbé hiteles.
788 Ld. 779. lábj.
789 Az eredetinek tartható mátéi „kardot” helyett Lukács szövege enyhébb kifejezést használ, ami ismét ellene szól hitelességének.
790 Az 51-53. v. eredeti mondanivalója: új tanításával (vö. Lk 5,36.37-38) Jézus elszakítja követőit az
„apák”, az „ősök” hagyományától (vö. Lk 9,59-60.60-61; 14,26). Az ebből fakadó „nemzedéki ellentétet” Lukács mindenkinek mindenki elleni harcává alakítja át.
791 Palesztinától nyugatra van a tenger, onnan jön az eső.
792 Palesztinától délre (is) van a sivatag, onnan jön a forróság.
793 Vö. Mk 7,6 (Mk 327); Lk 6,42 (Lk 204).
797
(57) „Miért nem ítélitek magatoktól azt is, mi a helyes [Isten szemében]
798?”
799794 Vö. 10,30 (Mk 602!); 13,29 (Mk 810/1!).
795 Izrael prófétái nem általános bölcsességeket akartak hirdetni, hanem a konkrét történelmi tennivalókat akarták nemzedékük elé tárni. Jézus is ezzel a kiáltással lépett fel: „Itt a kedvező idő! Elérkezett Isten országa!” (Mk 1,15) Később is felhívta kortársai figyelmét a különleges történelmi pillanatra (Lk 10,23!), Jeruzsálemnek pedig felpanaszolta, hogy nem ismerte fel esélyét (Lk 13,34;
19,42).
796 Jézus kemény váddal illeti kortársait (vö. 11,29): „Képesek lennétek felismerni a mostani idő jelentőségét. Csak arra lenne szükség, hogy használjátok józan paraszti eszeteket, amellyel kiválóan meg tudjátok ítélni az időjárási fejleményeket. Ti azonban tettetitek magatokat, mint a színészek:
Úgy tesztek, mintha nem lennétek képesek meglátni, hogy általam karnyújtásnyi közelségbe került hozzátok Isten országa!” (Vö. Lk 11,20; 11,29-30.32; 17,21; Mk 810!) S talán azt is gondolta:
„Valójában azért nem akarjátok látni ezt, hogy ne kelljen megváltoztatnotok gondolkodás- és életmódotokat.”
De tényleg olyan könnyű volt felismerni, hogy Jézus az „Eljövendő”, ha ez még Keresztelő Jánosnak is nehezére esett (Lk 7,20)? Az „egyszerű szeműeknek” talán valóban könnyű volt, de azoknak, akik különféle „teológiai” előítéletek rabjai voltak, aligha (vö. 11,34-36).
797 Bizonytalan ennek a mondásnak az eredeti elhangzási helye, „életbe ágyazottsága”. Lukácsi elhelyezése alapján lehet akár a megelőző (54-56.), akár a következő (58-59.) versekre vonatkoz-tatni, de az is lehetséges, hogy eredetileg magában állva hagyományozták át.
Az első esetben arra utal, hogy az emberek döntsék el maguk, Isten képviselője-e Jézus, és ne várják meg, mit mondanak erről a „tekintélyek”. A második esetben arra biztatja az embereket, használják saját józan eszüket annak eldöntésére, mit kell tenniük akkor, ha konfliktusba keveredtek valakivel. A harmadik esetben általánosságban mondja el, hogy ne viselkedjenek úgy, mint akik képtelenek önálló ítéletalkotásra, ne hagyatkozzanak mások véleményére azzal kapcsolatban, mi a helyes Isten szemében, hanem döntsék el maguk.
798 A dikaiosz, dikaion, dikaioszüné szócsalád mögött álló héber caddik, cedaka fogalmak rendkívül összetett és gazdag tartalmúak, és a mienkétől teljesen eltérő gondolkodásmódot tükröznek, és egyetlen szóval gyakorlatilag lehetetlen visszaadni őket. Eszerint elsősorban maga Isten az „igaz”, az ő „igaz volta, igaz-ságossága” az emberi „igaz mivolt” mintája és mércéje. Ebben a szemléletben az „igaz-ságosság” – a mi fogalmaink szerinti igazságosságon messze túlmenően (vö. Mt 5,20!) – magában foglalja az embertársak iránti kötelességek teljesítését is, valamint a jócselekedetek (= az
„irgalmasság”, vö. Lk 6,36) teljes tartományát. – Ezért döntöttünk a teljesen általános érvényű
„helyes [Isten szemében]” fordítás mellett (vö. 5Móz 6,18), annak tudatában, hogy ez magában foglalja a „igazságos, méltányos, jogszerű, törvényes, helyénvaló, jó, igaz” jelentéseket is.
799 Bármelyik igaz is a 797. lábjegyzetben említett három lehetőség közül, nagyon fontos következtetéseket vonhatunk le ebből az önállóságra felszólításból.
1) Jézus feltételezte, hogy az ember nemcsak a „világi” dolgokban, hanem a – testi-lelki-szellemi, e világi és túlvilági – „üdvösséget” illetően is képes önmagától (aph’ heautón) megítélni, mi a helyes. A meg nem kövesedett (vö. Mk 8,17), „tiszta” (Mt 5,8) emberi szív „ösztönösen” érzi még, mi az „Isten akarata”. Példa: Egy közönséges szamaritánus férfi külön tanulmányok nélkül is tudja, hogy az adott pillanatban ki az „embertársa” (Lk 10,36-37).
2) Az embernek meg is kell tennie azt, amire képes. Ebben az esetben: használnia kell az értelmét, mégpedig önállóan (vö. Mk 12,30.33.34; Mk 740!, 747, 749!). „Egyszerű szemmel” (Lk 11,34; Lk 671, 5. bek.), „tiszta szívvel” jól „oda kell figyelnie” (Lk 12,24.27), aztán nyugodtan meg kell kérdeznie a lelkiismeretét, és le kell vonnia a következtetést (Lk 12,7.28; 13,15-16) arra vonatkozóan, mi a helyes – ahelyett, hogy restségből vagy a tekintélyektől való félelemből hagyná, hogy mások mondják meg neki. Példa: Ha a mózesi törvény megengedi is nektek a válást, azért csak kérdezzétek meg, hogy ez „kezdetben”, a Teremtő szerint is így volt-e, és ezért helyes-e (vö. Mk 10,6).
3) Ha Jézus arra szólította fel hallgatóit, hogy kritikusan vizsgálják meg, mi a helyes, akkor saját üzenetét sem vehette ki e vizsgálat érvénye alól. Ezért ma is kritikus vizsgálat tárgyává tehetjük tanítását, akár a szentírás-tudomány eszközeivel, akár „csupán” a józan ész világánál. A mindenkori vallási rajongókra és egyházi tanítóhivatalokra jellemző csak, hogy olyan „titkos
kinyilatkoz-800