Hāt ojȧn kiskorābȧ mindég betegës vót ȧ gyerëk. Oszt kom-mëndāltȧ nekëm éppen ȧ Gyurkȧ nȧgymȧmājȧ, hogy mëny-nyek el ëggy illetőhöz Hímbe.
Én oszt elmëntem őhozzājȧ, hogy szëggyën nekëm ezëket ȧ különfélë gyógydudvākȧt, mān ojjȧnokȧt, ȧmij-jenëkkel māsokȧt is mëggyógyított. És szëdëtṫ is. Elhosztȧ
ő ëgyedül. Ȧ gyerëkët hāromszor mëffürösztöttük benne, hāt szëmlātomāst szëdődött. Nemsokārȧ teljesen mëgygyó-gyúlt. Vȧlȧmi szívbetegség kezdëtt rā jārni, de jobbȧn lëtt.
Ezëktő ȧ dudvāktó, ȧmibe én mëffürösztöttem. Úgy csināl-tȧm, ȧhogy ő montȧ.
Ȧ fürdővizet el këllëtt āsnom ȧ sövény ȧlȧtt ëgy göd-röcskébe, hogy në ārccson së āllȧtnȧk së sëmminek.
Alsólánc, 1968, Matyi Andrásné sz. 1898.
LXXVII. Pëstȧ, ȧ tudós bȧcso
Így kezdëm el, hogy: mëbbetegëdëtṫ ȧ tehenünk, és jārtȧk hozzā itt is többen gyógyítȧni. Nem gyógyult ȧ tehen. Oszt kommëndāltāk eszt ȧ novȧcsānyi Pëstāt, hogy mënnyek el őhozzājȧ. No én el is mëntem őhozzā. Oszt mikor én
elmën-tem őhozzā, mëllāttam őtet, hāt először félelmën-tem odȧ bemën-ni. Ȧszt montāk, hogy hȧ vȧlȧki bemëgyën odȧ, ȧkkor beȧd vȧlȧmit ȧ kezébe, oszt ȧ tudomāny, ȧmit ő tud, ȧrrȧ mȧrȧd.
Node ȧzér én csȧk elmëntem ȧ kȧpuhoz és mëgāltȧm. Ëccer gyün ki ȧ Pëstȧ. Mān érdëklőttem felőle. Ȧszmongyȧ:
– No fijȧcskām, hāt kit keresël?
Mondom: – Hāt mȧgāt keresëm. Nem tudom, hogy kihëz vȧn szërëncsém. Ȧszmondi:
– Igën, én vȧgyok ȧz. Tudom, hogy jótȧnācsér gyüttél, mer ȧ tehenkétëk…
Mār több tehen elpusztúlt ȧkkor. Nekünk mā evvót ȧ nëgyedik. Pëstȧ ȧszmongyȧ:
– Hȧ jótȧnācsér gyüttél hozzām, ȧkkor gyere be! Én mëgmondok nekëd mindënt:
– Ȧ tehenkétëk mëg vȧn rontvȧ. Pucojjātok ki ȧz istālót.
Foktok tȧnālni ȧ tehen ȧlȧtt ëgy dëszkāt és ëgy nȧgy kovā-csolt szöget, mëg ëggy csontot.
És kipucoltuk ȧz istālót, de ȧ Pëstȧ orvossāgot is ȧdott.
Mëg is tȧnāltuk ȧmit mondott. Mëccsināltuk ȧhogy hȧttȧ.
Új vālót, új fődet, ëtyszóvȧl mindën újȧt hortunk ȧz istāló-bȧ. Ȧ tehenet mā emelgették fël ȧz embërëk, s fël vót kötve ȧ gërëndārȧ, mer māské mā ālni së tudott ȧ lābān. De ȧ te-hen hālistennek jobbȧn lëtt. El is hȧjtottuk oszt ȧ vāsārrȧ
oszt elȧttuk.
De még ȧ Pëstȧ ȧszmondi nekëm:
– No fijȧm, eszt ȧz orvossāgot hȧ kész lëssz ȧz istāló, ȧdd odȧ tehenkének. Ȧz ȧz illető, ȧki eszt csinātȧ veletëk, be fog
nālȧtok mënni, de te szót në vālcs velë, mer hȧ szót fogol velë vāltȧni, ȧkkor érvéntelen.
No és ȧz illető el is gyütt nālunk ëgy vȧsārnȧpi nȧp, de én kimëntem, oszt otthȧttȧm. Begyött úgy kilenc órȧ tājbȧ
és egész délelőtt mindég ott vót, de én elmëntem ȧ szom-szédbȧ. Míg ȧ férjem nem gyött értem, nem mëntem hȧzȧ, hogy në vālcsȧk velë szót.
Mëg ȧzt is montȧ ȧ Pëstȧ, hogy ȧmit ȧz istālóba tȧlā-lunk, ȧhoz mesztelen kézzel në érjünk. Vȧlȧmivel mëg kël fogni, betënni ëggy rongybȧ, oszt kivinni ȧ temetőre. Vȧgy nȧpkelte előtt, vȧgy hȧ pont ȧ nȧp szāll.
Hāt ezëk ȧ dolgok nekünk ott āltȧk ëgy hétig. Nem vót kinek elvinni, mer ȧ férjem nem ȧkȧrtȧ. És ȧkkor osz mā
ȧ nȧgy idegësségëmbe foktȧm, oszt elvittem. Nem szȧbȧd vót sënkihez szólni, së hātrȧnézni, së ódȧlt nézni ȧz úton. Ȧzon ȧz úton, ȧmëjjikën elindútȧm, ȧzon këllëtt visszȧgyönni.
Éppen ȧ sógorbācsi szól hozzām, hogy hovȧ mënyëk, de én nem szóltȧm hozzā. Odébb mëg ȧ Szitās Jānos bācsi, meg ȧ Szȧszāk Mihāly bācsi ott ālt kint. Ȧz ëggyik ȧszmongyȧ:
– Ez Mȧtyiné! Hovȧ szȧlȧd ez! Nécsȧk, tȧlān mëvverte ȧz urȧ!
De én csȧk szȧlȧttȧm el ȧ temetőig. Ott oszt fëlāltȧm ȧ sāncpȧrtrȧ, ȧhogy Pëstȧ hȧttȧ, mëffordútȧm hātrȧ, oszt hātúrúl doptȧm be ȧz izét. Pëstȧ montȧ, hogy në nézzek hātrȧ, mer ȧkkor mëgijesztenek engëmet. Hāt én nem is nésztem utānnȧ. Ȧhogy bedoptȧm ȧszt ȧ holmit ȧ temetőbe mindën ronggyȧl, oszt szȧlȧttȧm visszȧ hȧzȧ. Be vót
bur-kolvȧ ȧ fejem, úgy, hogy mikor hȧzȧértem, tisztārȧ lëidzȧt-tȧm. Hālistennek nem szótȧm ȧz embërëkhë së, így mindën jó lëtt. Jobbȧn vót oszt ȧ tehen.
Alsólánc, 1968, Matyi Andrásné sz. 1898.
LXXVIII. Gyermëkgyógyítās mȧrhȧbéllel
Ȧz történt, hogy ȧ Bërti kiskorātó ínyvérzésbe szënvedëtt.
Nem nyőtt ȧ gyerëk, csȧk sovāny vót, mëg ȧ feje vót nȧgy.
No és ȧkkor elgyött Szëmëréről ide ëggy ȧsszony és ȧz montȧ nekik, hogy füröscsék mëg ȧ gyerëkët. Holmi kilenc-féle dudvāt szëggyenek összë ȧ temetőn. Ȧszt főzzék fël, ȧbbȧ füröscsék mëg. És mëgfürösztötték bennë ȧ gyerëkët.
Utānnȧ mëg elmëntek Ungārhoz, hosztȧk ëggy mȧrhȧbelet.
És ȧbbȧ – követëm szépën – ȧbbȧ ȧ trāgyās bélbe këlletëtt ȧ Bërtit belëültetni. Úgyhogy ȧ Bërti mār nȧgyon el vót ȧ betegséggel hȧnyȧgolvȧ, mār nem is sírt, csȧk ojȧn nyí-vāssȧl vót mint ëggy kismȧcskȧ. Mikor ez mëttörtént velë, ȧ Bërti tejjesen jobbȧn lëtt.
Még mȧi nȧpig is él.
Alsólánc, 1968, Matyi Andrásné sz. 1898.