BETYÁRMESÉK ÉS BETYÁRMONDÁK
XX. Hogyȧn készítik ȧ Lucȧ székët
Ȧ Luccȧ-széket ȧszt mëg këll csinālni… Luccȧkor mëkkez-di, és kȧrācsony vilijājāig mindën nȧp csināl belë vȧlȧmit.
De mindënnek fābó këll benne lënni. Hȧ osztȧn készen vȧn, ȧkkor elviszik ȧ tëmplombȧ kȧrācsony vilijājȧkor, oszt rāül.
Ȧz onnȧn mëllāssȧ, hogy ki ȧ boszorkāny. De mā neki më-nekülni këll. Csȧk úgy mënekülhet mëg ȧ boszorkānyoktól, hogy mākot szór mȧgȧ utān, oszt ȧddig nem érhetik utól, míg ȧ mākot fël nem szëdik. Igën këll sietni, mer ȧz Āmën utān szȧlȧdnȧk utānnȧ ȧ boszorkānyok.
Hāt esztet csȧk ojjȧn közeli, ott ȧ tëmplomkörüli csināl-hȧssȧ mëg. Mer māskép elfogik ȧ boszorkānyok oszt szétté-pik. Széttépik! Mondom ez így vót!
Buzita, 1968, Fancsali Gizella sz. 1899.
XXI. Ȧz egri búcsún
Hāt készűtek Egerbe ȧ búcsúbȧ. No, mer mëntek sokȧn ȧ fȧlubúl, hāt összëbeszétek ketten-hārmȧn, hogy ki hogyȧn mëgy. Hāt nȧgyȧpȧ is mënt Egerbe ȧ búcsúrȧ ȧ bȧrāttyāvȧl.
Mënnek ȧ vāroson végig, hāt ȧzon tȧnȧkottȧk, hogy hol fognȧk ȧludni, mer hāt ȧkkor még nem lëhetëtt szāllodȧ, mëg ez ȧz. Hejet këllëtt vȧlȧhol keríteni. Ȧhogy mënnek végig ȧ vāroson, kikiāt ëgy kisȧsszony: – Hȧló bācsi! – Ȧsz-szongyȧ nȧgyȧpȧ ȧ bȧrāttyānȧk: – Nekëd szól?
– Nekëm nem. Sosë lāttȧm!
– Hȧló bācsi! Mȧgoknȧk, mȧgoknȧk. Csȧk nyugottȧn fārȧggyonȧk be. Ȧ bȧrāttyȧ ȧszt montȧ: – Te hāt nekëm nem szólhȧt, én sohȧ nem lāttȧm.
– Nekëd beszél hȧ mondom. Gyerünk be!
Hāt mit vót tënni, mit nem, mā ȧkkorrȧ ȧ kisȧsszony lënt is vót. Bemëntek. Mikor oszt bemëntek, hāt ȧsszongyȧ: – No, ȧ szāl-lāsró në gondolkozzȧnȧk. Itt vȧn mëvvetëtt āgy, itt fognȧk ȧlud-ni. Hāt nȧgyȧpȧ mā örült, hogyhāt vȧn szālās. Ott is ȧluttȧk ők.
Māsnȧp elmëntek ȧ tëmplombȧ, mint búcsún szokās.
Bor vót, mindën vót.
No, mikor oszt végë vót ȧ búcsúnȧk, hogy gyünnek hȧzȧ, hāt ȧszongyȧ ȧ kisȧsszony, hogy még ȧz útrȧ is ȧd nekik hol-mit. Hāt jó vȧn. Mikor osztȧn elkészültek, hāt még ȧszmongyȧ
ȧ nȧgyȧpȧ: – Nekëm këll kimenni, vārj ëggy kicsinyt! – ȧhogy mëgyën, hāt ëgy kis szobȧ ott vót ódȧlt, külön. Benéz odȧ, hāt ott vȧn ëgy nȧgy këmënce. Ȧ kisȧsszony rāugrik ȧ lȧpātrȧ – zsupsz! be ȧ këmëncébe. Zsupsz ki, oszt vȧn ëgy lángos. Hāt ő nem szólt sëmmit. Útközben mënnészték ȧ lāngost, hāt mȧr-hȧtrāgyānȧk vāltozott. Többet oszt nem lāttāk ȧ kisȧsszonyt.
Ȧszmontȧ ȧ bȧrāttyȧ: No, ez bisztos boszorkāny vót!
Alsólánc, 1968, Szabatko Erzsébet 1921.
ÓC BETYÁRMESÉK ÉS HIEDELEMMONDÁK
72
XXII. Ȧ fȧlānk békȧ
Hā édësȧnyānk mesétë eszt nekünk, mikor gyerëkëk vó-tunk. Ȧszt montȧ, hogy igȧz történet vót.
Nȧgyȧpām – nyugoggyon – kimënt ȧ rétre kȧszālni.
Nȧgymȧmȧ kivitte neki ȧz ebédët. Leves vót, mëg dërëjje.
Mikor lëűtek, hogy fog ebédëni, hāt ëgy nȧgy békȧ elibeug-rott. Ȧszmongyȧ neki ȧ nȧgymȧmȧ: – Te embër, csȧpj ëggy dërëjjét ȧnnȧk ȧ békānȧk. Úgy néz rād.
– Ugyȧn mënny mān! Hāt békānȧk fogok ȧdni dërëjjét?!
– Nocsȧk csȧpjāl neki ëggyet! Ugyȧn mi lëssz vele? Në sȧjnāld ȧszt ȧz ëggyet!
Odȧȧttȧ neki. Ȧhogy odȧȧttȧ, ȧ békȧ eltünt. Kis idő múl-vȧ visszȧgyün. Ȧszmongyȧ: – No lātod! Hāt minek montȧd, hogy nem fogi elvënni!
– Ȧggy még ëggyet neki! Në sȧjnāld!
Hāt odȧȧttȧ. Elmënt ȧ békȧ ȧvvȧl is. Visszȧmënt hȧr-mȧccor! Hāt ȧszongyȧ: – Te csúf āllȧt, ereggy ȧ frāzbȧ!
Hāt nekëd fogom ȧdni ȧz ebédëm? Node még itt vȧn ëggy ȧ krȧjsztrombȧ, idȧdom oszt ëdd mëg.
Ȧ békȧ elvitte ȧszt is. Többet mā nem gyütt visszȧ. Biz-tosȧn vȧlȧmi boszorkāny vót.
Alsólánc, 1968, Szabatko Erzsébet 1921.
XXIII. Ȧ mëgpȧtkolt boszorkāny
Nohāt vȧn még ëggy rövid történet, de ez tény. Itt történt Gomboson. Vót ëggy kovācs és ëggy segéggyë. Illetve ëggy se-géggyë és ëggy tȧnúlójȧ. Ȧ kovācsnak mëg ȧ felesége szāz-szāzȧlék, hogy boszorkāny vót. Ȧszt lāttuk mink is, mëg mās is tuttȧ. Ȧhogy berȧktȧ ȧz ëggyik mȧmȧ ȧ kënyért sütni, hāt szólt ȧ kovācsnénak, hogy gyöjjön segíteni kiszëdni. Hāt nem mëhetëtt, mer kërësztű vót szúrvȧ ȧ lāba. Ȧ juk is rȧjtȧ vót.
Māsodíz mëgint úgy vót, hogy ȧ tȧnúlóvȧl mā nem tut-tȧk micsināni. Hortāk ȧz orvoshoz, mer ȧnnyirȧ tönkre vót.
Ȧszongyȧ oszt ȧ segéd ȧ tȧnulónȧk:
– Mȧjd este én fekszëk ȧz āgyȧdrȧ, te mëg ȧz enyémre.
Ȧ segéd bekészítëtṫ mȧgānak ëggy kȧntārt. Mikor gyütt ȧ boszorkāny mȧcskȧ képibe kínozni ȧ tȧnúlót, hāt ȧ segéd rāvetëttë ȧ kȧntārt. Ȧ boszorkāny lónȧk vāltozott. Kive-zettë ȧ lovȧt oszt fëlkőtöttë ȧ gȧzdājāt:
– Gȧzdurȧm! Itt vȧn ëggy ló. Bevȧsȧjjuk.
Be is vȧsȧltāk. Hāt rëggel këll készíteni ȧ rëggelit, de rëggeli nincs. Ȧszongyȧ oszt ȧ segéggyë ȧ gȧzdājānȧk:
– Hāt mestër úr, nézzë mëg ȧ lónȧk ȧ lābāt, ȧmit bevȧsȧ-tunk éccȧkȧ!
Ȧhogy fëlhȧjtottȧ ȧ dunnāt, hāt ȧ felesége lābā mëg ke-zén vót ȧ pȧtkó. Mingyār el is vālt tőle ȧ kovācs.
Alsólánc, 1968, Szabatko István sz. 1921.