Restén vót szolgȧ ȧz öreg Mȧdzso bācsi. Még én is jól is-mertem. Úgy rëszketëtt ȧ kezë. Mire ȧ pājinkával ȧ pohār-kȧ ȧ szȧjāhoz ért, hāt szëgénynek ȧ felë së mȧrȧtt bennë.
Ëgyébként jó embër vót.
Ëccër Restéről jött Zābrādszky nȧccsāgos úrtól. Ott szolgālt, és jött hȧzȧ. Éjszȧkȧ elidőzött, és éfél körül került ȧz úgy nevezëtt Hȧtārhídrȧ. Így neveszték ȧszt ȧ sāncot, ȧmi elvālȧsztyȧ Buzitȧ és Reste kösség hȧtārāt, és ȧzon vȧn ëggy híd. Mindënesetre ȧz ezelőtt nȧgyon fās, bokros volt. Ȧ
bokrok összëhȧjoltȧk mint ëggy díszkȧpu fëlëtt. Úgy këllëtt ātjönni ȧ hídon. Félt kicsit, de nem fordúlt visszȧ. Mikor egész közel ért mār, ȧkkor mëgvillȧnt ȧ rëvërëndȧ, mert ëggy pȧpszëméj volt, és ȧ rëvërëndȧ ȧlól lólāb csüngött ki.
Nȧgyon mëgijëtṫ Mȧdzso bācsi. Trȧbbȧ szȧlȧtt Buzitājig, de mā ȧ fȧlu fele ordítvȧ. Ojjȧn nȧgy félelëm foktȧ el! Ëgy kovācsműhej volt ȧ mȧji Sztuppen Vëron néni lȧkāsābȧ, hāt ott tȧlāltāk mëg ȧ kovācslegényëk ājultȧn.
Hāt így meséltë el ȧz öreg ȧnnȧkidején.
Buzita, 1969, Kmeczko Mihály sz. 1919.
XLII. Ȧz āllkȧpocs nélküli ló
Ëggy este csépëltünk. Lëhettem tizënötéves. Ȧ Dȧnko Pistȧ
bācsi is nālunk volt, és este eszt ȧ történetët montȧ:
Büttösön lȧktȧk. Vëttek Buzitān ëggy kis lȧkāst, ȧmibe mȧ is él, illetve élt, mert mëghȧlt ȧz őszön. Ő hosztȧ volnȧ
ȧ törlesztést ȧ jótālónȧk, ȧz öreg Kristóf Józsi bācsinȧk. Ő vitte ȧsztān Mëcënzéfre ȧz ȧdósāgot törleszteni.
Ȧ Büttös ȧlȧtti rétën ȧ gyerëkëkkel eljáccottȧ ȧz időt.
Ȧszt vëtte észre, hogy sötétedik, ȧlkonyodik. Csȧk ȧkkor jött rā, hogy neki még Buzitārȧ is këll mënni.
Ëlég hozzā, hogy ő elindúlt. Ȧ rét ȧjjān két ló legelészëtt.
Gondoltȧ, hogy ëggyet mëffog és ȧvvȧl ëgykettőre Buzitān lëssz. Fogdostȧ ëggy fél órājig, ëggy órājig, és ȧ lovȧkȧt nem tuttȧ mëffogni. Ȧkkor ȧz ëggyik ló fëlemeli ȧ nyȧkāt, fël ȧ fejét, hāt ȧzt lāssȧ, hogy ȧ lónȧk ȧlsó ālkȧpcsājȧ nincs.
Ȧlsó ālkȧpcsȧ nincs. Még jól emlékszëk rā ȧhogy montȧ:
– Fëlemeli ȧ fejét! Ȧz isten pusztíccsȧ ki, ȧlsó ālkȧp-csȧ nincs! Csȧk fëlső ālkȧpālkȧp-csȧ! No, én mëgijettem, oszt ëggy trȧpp Büttöstő Buzitājig.
Ȧ pénszt ātȧttȧ itt, de nem mert visszȧindúlni, mert irtó félés foktȧ el. Csȧk hȧjnȧlbȧ mënt hȧzȧ.
Buzita, 1969, Kmeczko Mihály sz. 1919.
XLIII. Ȧz elveszëtt hȧj
Nȧgyon érdekës ez ȧ tornȧji eset. Mā úttörtént ȧ dolog, ȧhogy én gyerëkkorombȧ végikhȧllgȧttȧm. Mindënesetre eszt ȧz ȧsz-szonyt mȧgȧm is ismertem, Bȧrkȧji Mȧris néninek híttāk.
Ez ȧz ȧsszony ȧnnȧkidején ëggy māsik bȧrātnőjével, mint ȧ szëgények, nȧgyon sokȧt hortȧk fāt. Ëggyik éccȧkȧ, ȧmikor édësȧnnyāval ȧlszik, fijȧtȧl tizënhétéves korābȧ, ȧkkor ëggy hȧng beszól ȧz ȧblȧkon. Ȧ bȧrātnőjének ȧ hȧngjȧ vót, és híttȧ, hogy gyöjjön velë, mer mān mënnyi sok fāt szëdëtt. Ő ȧkkor kȧpjȧ ȧ ruhājāt és māris mëgy. Ȧz édësȧnnya csittíttyȧ.
– Në mënny, lëgyën eszëd! Hovȧ mégy?!
Ő nem hȧlgȧtott. Kicsuktȧ ȧz ȧjtót és mënt. És ȧz ȧnnyȧ
utānnȧszól:
– Hogy ȧz isten csudāt terëmcsën belőled, hȧ nem hȧlgȧcc!
De ő elmënt. Ȧ hȧng mëg mënt előtte, oszt mindég mon-dogȧttȧ:
– Gyere! Csȧk gyere! Mā mënnyit szëttem! Mingyā itt lëssz. Odȧérünk. Mënt és mënt. Nem tudott visszȧtérni, hȧ-bār kezdëtt félni. Mār ȧ vār oldȧlān mëntek fël, ȧ hȧng mëg csȧk mongyȧ:
– Gyere, gyere!
Ȧ végén ȧzt vëtte észre, hogy ȧ hȧng utān ëggy fényës szobābȧ jutott. Leült ëggy székre, és lógȧttyȧ lābāt, ȧn-nȧk ellenére, hogy nem ȧkȧrjȧ lógȧtni. Ȧ lābȧ mindég jārt ȧ levegőbe. Ȧ szomszéd szobābó meg zene hȧllȧccik ki és dāridózās. Nȧgyon félt.
Ȧsztān ëccër kijön onnȧn ëggy fényësen öltözött úriem-bër, és ȧszt kérdi tőlë, hogy:
– No, most mitől óhȧjc megvālni: ȧ hȧjȧttól, vȧgy ȧz életëttől?
Hāt neki ȧnnyi erejë vót, hogy csȧk ülni tudott. Nem vót erejë, hogy szójjon, mer félt nȧgyon. Mindënesetre úgy gondoltȧ, hogy inkābb csȧk ȧ hȧjātól.
Ȧz nem szólt sëmmit. Kijött ëggy māsik ȧlȧk, ëggy ȧlȧ-bārdos, ȧki szépen neki mëkkȧptȧ ȧ vālāt mëg ȧ kȧrjāt és kidoptȧ. Mā csak futās közbe, ȧhogy szȧlȧtt ȧ vār oldȧlān, ëggy hȧng utānnȧordítottȧ, hogy:
– Nézd mëg, hol ȧ hȧjȧd!
És ő erre ȧ fejére kȧpott, hāt hȧj nem volt ȧ fején. Nem tuttȧ, hogy ȧ hȧj mikor és hogyȧn tűnt el ȧ fejéről.
Ő hȧzȧmënt. Ȧz édësȧnnyȧ szidȧlmȧsztȧ. Ő ȧkkor ȧny-nyirȧ félt, hogy bizonyos fokig mëgroppȧnt ëggy kicsit ȧ fé-lelëmtől.
Māsnȧp ȧz ȧkkori gróf Pȧlȧvicsinek ȧ juhāszȧ ott legel-tetëtt ȧ vār oldȧlān, és mëktȧlāltȧ ëggy kő ȧlȧtt ȧ hȧjāt. Eszt ȧ hȧjȧt hȧzȧvitték, berāmāsztāk ëggy kébbe, és ȧszt ȧ képet eltemették velë, ȧmikor mëghȧlt. Mȧris néni koporsójābȧ
helyëszték.
Hogy ȧ hȧj mëgvót, ȧszt tuggyāk Tornān igȧzolni körül-belül szāz élő még.
Ȧ bȧrkȧji Mȧris nénit én mȧgȧm is ismertem.
Buzita, 1969, Kmeczko Mihály sz. 1919.
XLIV. Békȧ ȧ csűrben
Ȧzelőttibe csépëlgettünk. Hāt nyāri ȧlkȧlomkor behosztȧm ȧ gȧbonāt, osztān ȧ csűrbe rȧktȧm.
Hāt úgymind ȧ pȧrȧsztgȧzdȧ őrzi ȧ terményét, én is lë-feküttem ȧ csűrbe éccȧkārȧ. Könnyen elȧluttȧm, mer egész nȧp csépëltem, vertem ȧ gȧbonāt, hāt el is fārȧttȧm.
Ëccër ȧrrȧ riȧttȧm fël, hogy ȧz ȧrcomrȧ ojjȧn hideg gyütt. Hāt fëlébrettem, oszt ȧ kezemmel odȧkȧptȧm. Hāt ëggy nȧgy békāt csȧptȧm el ȧz ȧrcomró. Ellöktem mȧgȧm-túl. Én igën mëgijettem. Mëgijettem borzȧsztón! Igën rossz érzés vót!
Mikor eszt mëccsināltȧm, hāt trȧpp be ȧ hāzbȧ. Oszt úgy ȧz ȧsszonyhoz hozzābújtȧm. Pȧnȧszkottȧm ȧz ȧsszonynȧk, hogy mitörtént velem. Ȧkkó osztȧn gondolkosztunk, hogy ki lëhetëtt ȧz. Hāt ȧrrȧ gyüttünk rā, hogy ez ȧ Fȧncsȧlszky vót. Sȧjnātȧ ȧ gȧbonāmȧt, oszt ezér mëkkisértëtṫ!
Buzita, 1966, Závodszky József sz. 1893.