Amint már nem egyszer megjegyezni alkalmunk nyilt, e kor
ban, melyhez elérkeztünk, számos evangyélmi irat forgott közkézen.1 Ez iratoknak legnagyobb része nem viselt apostoli nevet; másod
kézből került ki. Szóbeli hagyományon alapult s nem igényelte azt, hogy kimeri tő munkálatnak tartassák.2 Egyedül a Máté evangyélioma lépett fel Ugy, mintha az apostoli eredet kiváltságával bírna; csak
hogy ez az evangyéliotn nem igen volt elterjedve; s mint a syfiai zsidók számára szerkesztett irat még nem hatolt el Rómáig. Ily előz
mények között vállalkozott a római egyház legkiválóbb tagjainak egyike arra, hogy ő is3 megírja a maga evangyéliornát a megelőző szövegek egybevetésével s előzőinek nyomát követve közbeszurásá- val annak, amit a hagyományból és saját érzelmeiből meríthetett.
E férfi nem más, mint Lukanus, vagy Eukács, ama tanítvány, akit Pálhoz csatlakozni láttunk Macedóniában, s aki az apostolt útjában, fogságában követte és levelezéseinél fontos szerepet játszott. Jogunk van föltenni, hogy Pál halála után Rómában maradt és minthogy midőn Pállal megismerkedett (52 tájt),1 fiatal volt, ez időtájt hatvan esztendős lehetett. Ily kérdésekben nincs helye annak, hogy bárki is a bizonyosság hangján nyilatkozzék; ennél nincs valami nehezebb, mindamellett nem czáfolja meg azt, hogy a Lukács nevét viselő evangyéliomnak szerzője nem ő.5 Lukács nem volt eléggé híres arra, hogy valamely irat tekintélyének emelése czéljából az ő nevét hasz
nálták yolna fel úgy, amint az Máté és János apostolokkal, később Jakab, Péter stb. apostolokkal történt.
1 Poiioi Luk. 1,1.
2 Luk. 1, 1—2. Epecheirésan stb.
s Edoxe kam oi . . . Luk. 1. 3.
4 P á l apostol p. 130. s k., 498. s köv. stb. Muratori Canon 3. so. (olv.
itineris socium Bunsen szerint) íren. III. 1, 1.
5 L. Jézus élete p. XLIX. s köv.
A megjelenés időpontját megközelítőleg határozhatjuk meg.
Mindenki elismeri, hogy a könyv 70 év után kelt;1 de másfelől ez év
nél nem lehet sokkal későbbi. Enélkül a Krisztusnak felhők között elközelgő megjelenését hirdető részek, melyeket a harmadik evan- gyéliom szerzője a korábbi írásokból csonkitlanul átvett,2 értelmet
lenek lennének. A szerző Jézusnak megjelenését egy bizonytalan jövőre teszi; «a vég»8 lehetőleg hátra van vetve; de a Judeát ért catastrófának összefüggése a világ végezetével fenn van tartva.4 A szerző Jézusnak azon biztosítását, mely szerint az őt hallgató nemzedék nem fog elmúlni anélkül, hogy az idők végezetére vonatkozó jöven
dölések teljesedésbe ne mennének, szintén fentartja.5 Az apostoli exegesis által az Úr beszédeinek magyarázatában követett minden szabadosság mellett is, nem fogadható el az, hogy olyan művelt szerző, minő a harmadik evangyéliomé, egy oly szerző, aki igen jól ért ahhoz, hogy a Jézus beszédeit a kor követelményeihez alkalmazza, átirt volna oly frásist, mely a mesternek tulajdonított prófétai ado
mány ellen döntő ellenvetést tartalmazott.
Lucán üst és evangyéliomát, bizonyára csakis föltevés révén hozzuk benső kapcsolatba Róma keresztyén társadalmával a Flaviusok alatt. Mindamellett bizonyos, hogy a Lukács művének általános jel
lege igen jól megfelel annak, amit ily föltevés megkövetel. Lukács, mint már megjegyeztük, némileg római szellem; szereti a rendet, a hierarchiát; nagy tisztelettel viselkedik a centuriók, a római tiszt
viselők iránt és szívesen tünteti fel őket olyanokul, akik kedveznek a keresztyénségnek.8 Egy ügyes fordulattal sikerül neki elkerülni annak kimondását, hogy Jézust a rómaiak bántalmazták és feszítették meg.7 Közte és római Kelemen között a hasonlóság észrevehető.
Kelemen Lukács után idézi gyakran a Jézus szavait és a Lukácséhoz
1 Luk. XIX. 43—44; XXI. 20, 24; XXIII. 27. stb. L. A ntikrisztus p. 60.
1. jegyzet.
- L. fent.
x 3 T ő telo s.
4 H. ö. Márk XIII. 24; Máté XXIV. 29. a Lukács XXI. 9, 23, 24, 28, 29—32-vel. Jegyezd meg Luk. XVII. 20—21 .J é z u s élete p. XLIX. L- A Lukács XXI. 24. verse Aelia Capitolina helyreállításának évét jelzi azon határpontul, melyen innen a mű készült.
5 Luk. IX. 27.
6 L. Az a p o s to lo k p. XXII. s köv.; P á l a p o s to l p. 133.
7 Luk. XXIV. 20. Élét veszi Márk XV. 16, 19-nek; 1. Luk. XXIII. 25, 26, 32, 33. A 36—37 versekben ott szerepelnek a katonák, de a centurio fél
keresztyén szerepet játszik. A rómaiak által alkalmazott vesszőztetés nincs meg. A Quirinus-féle összeírás említése (Luk. II. 1—2). arra szolgál, hogy ha
tást érjen el a rómaiaknál, midőn a Jézus gyermekkorának sajátos eseményeit egy ily ismert ténnyel hozza kapcsolatba.
10*
liasonló hagyományra hivatkozik.1 Lukácsnak irálya másfelől az ő latin kifejezéseivel, általános színezetével, az ő hebraismusával Hermes P á s z t o r á r a emlékeztet.2 Maga a Lucanus név is római s klientela avagy felszabadítás révén bizonyos M. Annaeus Lucanussal hozható összeköttetésbe, a hires költő rokonával; ami még valószínűbbé tenné a viszonyt az Annaea családdal, melylyel lépten-nyomon találkozunk, ha a keresztyén Róma ősi hamvaiban turkálunk.3 Az a p o s t o l o k c s e l e k e d e t e i n e k XXV. és XXVI. részei azt a hitet kelthetnék, hogy a szerző, mint Josephus, összeköttetésben állott II. Agryppával, Berenicével és a római kicsiny zsidó körrel.4 Egész Heródes Anti- pasig a gonosz tetteket minden alkalommal kisebbíteni igyekszik s Ugy tüntetni fel őt, mint aki bizonyos tekintetben jóakaratulag lép közbe az evangyélmi történetben.5 De nem mutathat-e egy practicus rómaira ez az ajánlat Theophiloshoz, mely Josephusnak Epaphroditus- hoz intézett ajánlatára emlékeztet és időszámításunk első századában a palestinai és a szyriai szokásoktól elütőnek látszik ? Az efféle helyzet tehát nagyban emlékeztet a Josephuséra. — Lukács és Josephus majdnem egyidőben irva, egyikök a keresztyénség eredetét, a másik a zsidó forradalmat beszélik el fölötte azonos érzelmekkel, mérséklet
tel, a túlzó pártok iránt érzett ellenszenvvel, hivatalos hangon, a védelmi positiókra gondolva inkább, mint az igazságra, félelemmel vegyes tisztelettel a római hatalom iránt, melynek még szigorát is minden áron Ugy óhajtják feltüntetni, mint menthető szükségességet, magokat pedig Ugy állítani oda, mint akik annak oltalmában nem egyszer részesültek. Ez az, ami bennünk azt a hitet kelti, hogy a világ, ahol Lukács élt s az a világ, melyben Josephus forgott, igen közel eshet egymáshoz és nem egy tekintetben összeköttetésben állhatott egymással.
Ezt a Theophilust külömben nem ismerjük; neve talán fictió6 vagy pseudonim lehetett, a római egyház hatalmas avatottjai közül valamelyiknek, például Kelemennek a megjelölésére. A szerző hely
zetét és szándékát egy rövid bevezetés tünteti fel pontosan:
«Mivelhogy már számosán kísérelték meg megírni a közöttünk beteljesült dolgok elbeszélését, amint azt nekünk élőnkbe adták azok,
1 Rom. Kelem. A d Cor. t. 13 (Luk. VI. 31, 37, 38) 24. (Luk. VIII. 5) 46.
(Luk. XVII. 2.)
* H erm as vis. III. 1.
" L . A n tik r . p . 12.
4 L. Lukács VIII. 3.
‘ Luk. IX. 7—9. (has. ö. Márk. VI. 14 s köv.-vel) XXIII. 6—16. Lukács egy szóval sem emliti Keresztelő Jánosnak megöletését Antipas által.
0 Az efféle, képzelt egyénekhez intézett ajánlatok nem ritkák az első keresztyén irodalomban. H. ö. Justin D ia i. cu m . T ryp h . 141; D io g n e te s h e z in tézett levél. 1.
akik annak kezdettől fogva látói és szereplői valának, jónak láttam tehát én is, miután mindeneket eleitől fogva gondosan megvizsgál
tam, számodra megírni egy elbeszélést, jó Theophile, hogy megis
merhessed azon tanoknak valóságos igaz voltát, amelyeket azoktól hallottál, akik katechisáltak.»
Az élőbeszédből okvetlenül nem következhetik még, hogy Lu
kács előtt, midőn dolgozott, ott feküdt e «számos» irat, melyeknek létezéséről értesít benőnket; a könyvnek olvasása azomban minden kétséget kizár e tekintetben. A szószerinti egyező részletek Lukács szövegében a Márkéval, következéskép a Mátéval igen sűrűn fordul
nak elő. Semmi kétség, hogy Lukács előtt egy Márk-féle szöveg feküdt, mely alig külömbözött a mienktől. Azt lehetne mondani, hogy teljesen azonositható azzal, kivéve a Márk VI., 45—VIII.
26 verseit és a Krisztus szenvedéseiről szóló elbeszélést, melyre nézve Lukács egy régi hagyománynak adott előnyt. A többiben a hasonlóság betüszerinti és ahol az elüt, igen könnyen kivehető az indok, mely Lukácsot saját közönségével szemben a kezei között levő eredetinek kiigazítására vezette. A három szöveg párhuzamos részeiben azok a részletek, melyeket Máté Márkhoz csatol Lukács
nál nincsenek m eg;1 amit Lukács Mátéhoz csatolni látszik, az Márk
nál mindig megvan.2 Azokban a részekben, melyek Márknál hiány
zanak, Lukácsnál a Mátétól elütő elbeszélés szerepel.3 Más szavak
kal, a három evaugyéliom közös részeiben Lukács a Máté szavaival csupán oly esetben mutat észrevehető egyezést, midőn az utóbbi lát
szólag megegyezik Márkkal. Lukácsnál Máténak bizonyos részei nin
csenek meg, anélkül, hogy megtudhatnók fejteni, miért hagyta el azokat.4 Jézusnak beszédei töredékesek Lukácsnál épugy, mint
Márk-1 H. ö. Máté XII. 1 - 8 ; Márk. II. 23—28; Luk. VI. 1—5; Máté XVIII.
1—14; Márk IX. 38—50; Luk. IX. 46—50; Máté XIX. 16—30; Márk X. 17—31;
Lukács XVIII. 18—30; Máté XXIII. egészen; Márk XII. 38—40; Lukács XX. 45—47. L. még Máté XII. 33 s köv.; XIII. 12; XVI. 17 s köv. 27; XXL 28 s köv.
* H. ö. Máté IX. 1—8; Márk II. 1—12; Luk. V. 17—26; Máté VIII.
28—34; Márk V. 1—20; Luk. VIII. 26—39; Máté IX. 18—26; Márk V. 21—43;
Luk. VIII. 40—56; Máté XIX. 13—15; Márk X. 13—16; Luk. XVIII. 18—30;
Máté XX. 19—34; Márk X. 46—52; Luk. XVIII. 35—43.
a Luk. VII. 1 s köv.; XIV. 1. s köv; XIX. 11. s köv. Luk. III. 7—17, összehas. Máté III. 7—12-vel nehézséget teremt. Lehetséges, hogy itt vissza
ható hatás forgott fenn, mint sz. Jeromos hiszi, hogy ilyen sok fordult elő.
Praef. in evong. a d Damas. Luk. XIX. 20 és Máté XVIII. 11. viszont más pél
dái a Lukács Mátét interpoláló eseteinek. H. ö. még Luk. IX. 57—60 és Máté VIII. 19—22. Végre a kisértésről szóló két elbeszélés Máté IV. 1—11; Luk. IV.
1—13. nagyon hasonlít egymáshoz.
J Példák: Máté IX. 27—34, 47 s köv; XIII. 24—35; XVII. 24—27; XVIII.
10—35; XX. 1—16; XXL 17—22; XXII. 3 4 -4 0 ; XXV. 1—13, 31—48; XXVI.
nál; érthetetlen lenne, hogy Lukács, ha ismerte Mátét, mindig meg
szakította volna a nagybeszédeket, melyeket az utóbbinál olvashatunk.
Lukács, igaz, egész sorát idézi fel a 1 o g i á k n a k, melyeket nem találunk meg Márknál; de e 1 o g i a megismeréséhez nem azon mód révén jutott, melyet Máténál találunk. Tegyük hozzá, hogy a gyermekkor legendáiban és a genealógiákban mi közös sincs a kérdésben forgó két evangyéliomban. Miként tette volna ki magát Lukács derült kedélylyel e kézzel fogható ellenvetéseknek? Ez arra enged következtetni, hogy Lukács nem ismerte ami Máténkat; és tényleg ama irodalmi kísérletek, melyeket előszavában említ, az apostolok tanítványainak neveit viselhették; azok közül egy sem viselt oly nevet, mint a Mátéé, mert Lukács határozottan megkü
lönbözteti az apostolokat, az evangyéliumi történet tanúit és szerep
lőit1 és a hagyomány szerzőit,2 kiadókat, akik nem tettek egyebet, mint iratba foglalták a hagyományt a saját felelősségökre és veszé
lyökre anélkül, hogy arra valami különös czimök lett volna.3 A Márk könyve mellett bizonyára még más liasonnemü elbe
szélések is,4 amelyekből szintén bőven merített, feküdtek a Lukács asztalán. A IX. 51-től a XVIII. 14-ig menő hosszú részlet például valamely megelőző forrásból vau merítve, mert abban nagy a zavar.
Lukács ennél jobban tud Írni, midőn csupán a szóbeli hagyomány után indul. Kiszámították, hogy a Lukács szövegének egyharmad része nincs meg sem Márkban, sem Mátéban. Nehány reánk nézve elveszett evangyéliom, melyekből Lukács merített, igen pontos rész
leteket tartalmazott: «azok, akikre a torony szakadt Siloamnál*
(XIII. 4.) azok, akiknek vérét az ő áldozatukkal elegyítette Pilátus*
(XIII. 1.) Ez okiratok közül több nem volt egyéb, mint az ébionis- mussal erősen áthatott héber evangyéliomnak átdolgozása s ekként azok Mátéhoz közeledtek. Ez uton fejthetők meg Lukácsnak Máté
val analóg részletei, melyek nem fordulnak elő Márkusban.5 A kez
detleges l o g i a legnagyobb részét megtaláljuk Lukácsban is, de nem a nagy beszédek formájában, mint ami Máténkban, hanem el- metsze, elvágva, különös körülményekhez fűzve. Lukács előtt nem
csak nem feküdt ami Máténk evangyélioma, hanem ugylátszik, hogy
6—13, XXVII. 29—31; XXVIII. 11—15, 16—20, főleg XIV. 22, XVI, 12. s a XX. 1—16. rész, mely oly jól felel meg a Lukácsnál uralkodó gondo
latnak.
1 A u toptai k a i hypéretai.
2 K a th ó s p a r e d o s a n . 3 E p e ch eiré sa n . 4 Luk. I. 1.
3 Például a Capharnaumi centurió Máté VIII. 5 s köv; Luk. VII. 1—10;
a lakziról szóló példázat Máté XXII. 1 s köv; Luk. XIV. 15 s köv. Az elve
szett juh Máté XVIII. 12—14, Luk. XV. 4—7.
nem használt egyetlen gyűjteményt sem a Jézus beszédeiből, ahol a maximák nagyarányú egymásutánja, melyeknek beiktatását Máté
nál kimutattuk, már megállapítva lett volna. Ha volt is nála több ilyen gyűjtemény, azokat mellőzte. Másfelől Lukács olykor a héber evaugyéliomhoz közeledik, főleg azon helyeken, ahol az utóbbi Máté fölött áll.1 Lehet, hogy a héber evangyéliomnak egy görög fordítása volt a kezei között.
Lukács tehát Márkkal szemben ugyanazon állást foglalja el, melyet Máté elfoglal ugyancsak Márkkal szemben. Mindketten többé- kevésbbé a héber evangyéliomból eredő okiratokból kölcsönzött tol
datokkal bővitették ki Márkust. Hogy e számos toldást, melyeket Lukács a Márkkal közös alapból merit s amelyek nincsenek meg Mátéban, megfejthessük, a szóbeli hagyománynak is tág helyet kell szorítanunk. Lukács teli marokkal dúskált e hagyományban; abból merített; azt oly mértékben méltányolta, mint az evangyélmi törté
netet tárgyazó kisérletek számos szerzője, akik előtte éltek. Lelkiis
mereti aggálylyal iktatta-e szövegébe saját találmányu elbeszéléseit, hogy Jézus művére oly irányt erőszakoljon, melyet ő igaznak tar
tott? Bizonyára nem. A hagyomány maga sem cselekedett volna másként. A hagyomány collectiv munka, mert a közszellemet fejezi k i ; de mégis kellett lenni valakinek, aki legelőször ejtett ki egy- egy szép szót, egy-egy jellemző anekdotát. Lukács gyakran volt ez a valaki. A 1 o g i a forrása kiszáradt s az igazat megvallva, mi azt hisszük, hogy Syrián kívül, nem is bugyogott az soha valami bőven.2 Ellenben az a g a d a teljes szabadsága jelentkezik abban a jogban, melyet Lukács igénybe vesz, hogy okiratait átdolgozza a saját Ízlése szerint, hogy elvágjon, közbeszurjon, áthelyezzen, egybevessen a maga módja szerint, csakhogy az általa legjobbnak tartott beosztást meg
teremtse. Egyetlen egyszer sem mondja azt magának: «Ha az az igaz történet, mit ez írt, Ugy nem szólhat az akként, mint amaz.» Az igaz anyag előtte semmi; az eszme, a dogmaticai és az erkölcsi czél minden. Hozzátenném m ég : az irodalmi hatás. Eképp lehetséges, hogy az, ami őt arra indította, hogy a l o g i á u a k előtte megálla
pított kötegeit elue fogadja, nála finom Ízlésének aggályoskodására vezetendő vissza, mely mellett a csoportosításokat mesterségeseknek
1 Hilgenfeld p. 24, 25, 27, 29, 36, főleg a p. 18, 3—8 sor részlete. Has.
össze még az ébionita evangyéliom egy részletét ibid. p. 33, 18—19. sor, Luk.
I. Részével. L. alább.
2 A logia között nincs egyetlen egy sem, melyen a syr kinyomat erősen meg ne látszanék. Például a syr háztető Máté X. 27., Luk. XII. 3; kép, m ely
nek nincs értelme sem Kis-Ázsiában, sem Görögországban, sem Itáliában, még Antiochiában sem. A lapos tetők véghatára az Orontes beömlése. Antiochiá- ban már lejtős tetők vannak.
és kissé esetleneknek találta. Mi sem hasonlítható össze azzal az ügyességgel, melylyel megmetszi a megelőző gyűjteményeket, alkot kereteket e szétbomlott l o g i a szamára, beállítja, beilleszti, mint kicsiny gyémántokat a bájos elbeszélésekbe, melyek azokat kihívják, azokra reá vezetnek. A rendező művészete sohasem ment még ily messzire. Természetes azoinbau, hogy a szerkesztésnek módja Lukács
nál — mint Máténál és általában a másodkézből kikerült s megelőző Írott okmányok után mesterségesen összeállított valamennyi evan- gyéliomnál — ismétlésekre, ellenmondásokra, összefüggéstelenségekre vezet, egymással össze nem illő okiratok miatt, melyeket az utolsó kiadó összeforrasztani igyekszik.1 Márk az egyedüli, aki kezdetleges jellege folytán, e hibába nem esett s ez bizonyít legjobban eredeti
sége mellett.
Kimutattuk m ásutt2 azokat a tévedéseket, melyeket a helyek távola követett el a római evangyélistával. — Az ő exegesise a Septantén nyugoszik, melyet legnagyobb tévedéseiben is híven követ.3 A szerző nem született zsidó, ő bizonyára csakis a nem zsidók számára irt. Palestina geográfiáját s a zsidó szokásokat csupán felü
letesen ismeri;4 mellőz mindent, ami a nem israelitákra érdektelen5 és felhoz részleteket, melyek egy palestinai előtt jelentéktelenek.6 Jézusról adott geneologiája azt mutatja, hogy oly emberek számára irt, akik nem könnyen férhettek hozzá, hogy azt a bibliai szöveggel birálólag egybevethessék.7 Enyhít olyanon, ami a keresztyénségnek
1 H. 5. Luk. V. 29—30 és XV. 1—2; IX. 45. és XVIII. 34; IX. 46. és XXII. 24; X. 16 és IX. 48; X. 25 és XVIII. 18; XI. 33 és VIII. 16; XII. 2 és VIII. 17; XIV. 11 és XVIII. 14. Lásd főleg a IX. 50 és a XI. 23 közötti ellen
mondást. Mint összefüggetlen részeket lásd Luk. IV. 23. tekintettel arra, hogy megelőzőleg Capharnaumról volt szó.
2 J é z u s é le te p. LXXXIII. és köv. E tévedések közül nehányat túloztak.
Lysaniasra vonatkozólag lásd M én t. d e I ’A k a d . d e s iu sc r. t. XXVI. 2 r. A templomnak szerepeltetése oratórium gyanánt az Apoe. XI. 1. versében talál
hatja indokát. Az Emausra vonatkozó részt azonban semmiféle topographicus föltevés mellett sem lehet igazolni. L. A n tik r is z tu s p. 301—302. jegyz. Kulonia hat kilométerre van Jerusalemtől (Guerin P a le s t. I. p. 259); már pedig 60 stadion tiz kilométer. A Sinaiticus H e k a to n h e x é k o n ta apologeticai igazítás.
J ó a n n a (Luk. VIII., XXIV. 10) bajosan szerepeltethető nőnévnek. Lukács V.
19. verse cseréppel födött s ekként lejtős háztetőt tételez fel szórakozottság
ból. A lapos tetők mindig terrasz alakúak.
* Csel. XIII. 41. (h. ö. Habakuk 1, 5.) 4 Luk. XVII. 11.
6 Például, Jézus és a fariseusok hosszas vitái, Márk. VII. 1—23.
Luk. IV. 31; XIX. 29; XXII. 1.
7 íg y a Bibliába vetett egyetlen pillantásból meggyőződhetett volna kiki, hogy Salathiel Jechoniásnak volt a fia (1 Kron. III. 17; Máté 1, 12) és nem a Nérié (Luk. III. 27.)
zsidó eredetére mutat és bár Jerusalem iránt gyöngéd vonzalmat táplál szivében,1 a Törvény csupán, mint emlék szerepel nála.
A szellemet tehát, mely Lukácsot sugalmazta, sokkal könnyeben határozhatjuk meg, mint a Márk s a Mátéról elnevezett evangyéliom szerzőjének a szellemét. A két utóbbi evangyélista semleges állás
pontot foglal el az egyházat szaggató pártviszályokkal szemben.
Pálnak és Jakabnak párthívei egyaránt elfogathatták volna azokat.
Lukács ellenben Pálnak a tanítványa, bizonyára mérsékelt, türelmes tanítvány, aki Pétert, sőt még Jakabot is tiszteli, de aki határozott pártállást foglal el a pogányoknak a publicanusoknak, a minden
nemű bűnösöknek és hereticusoknak az egyházba leendő felvétele mellett. Nála találjuk meg ez irgalmas parábolákat a jószivü sama- ritánusról, a tékozló fiúról, az eltévedt juhról, az elveszett drach
máról,2 melyekben a megtérő bűnös majdnem a sohasem botlott igaz fölé van helyezve.3 Lukács ebben bizonyára a Jézus felfogását osztja ; de nála ez előítélet pártállás, vallott eszme. Legvakmerőbb sakhuzás nála: a Kálváriái latrok egyikének a megtérése. — Márk és Máté szerint a két gonosztevő szidalmazta Jézust. Lukács az egyiket jó indulatunak festi: «Mi méltán bűnhődünk; de ez itt igaz ember! . . .»
Jézus viszonzásul megígéri neki, hogy még az nap vele leend a paradicsomban.4 Jézus még tovább is megy: imádkozik hóhéraiért,
«akik nem tudják, mit cselekesznek.» Mátéban5 Jézus ugylátszik roszindulatot táplál Samária iránt s azt ajánlja tanítványainak, hogy kerüljék el a samaritanusok városait épugy, mint a pogányok közé vezető utat. Lukácsnál ellenben Jézus sűrűn érintkezik a samarita- nusokbal, magasztalólag beszél róluk.'1 A Samariába történt utazással kapcsolatosan egész sor oktatást és elbeszélést hoz fel Lukács. Jézust nem Galileában fogatja el, mint Márk és Máté, de sőt egy galilea- ellenes és zsidóellenes iránynak hódol, mely még erőteljesebben lép fel, mint a negyedik evangyéliombau. Sok más tekintetben Lukácsnak evangyélioma némileg a közvetítőt játsza a két első és a negyedik evangyélium között, mely ugylátszik azokkal eleinte semmi közösülő vonással sem birt.7
' Luk. XIV. 41—44; XXIII. 27—30.
2 A XV. és XVII. részek, ahol Lukács eredetisége a legjobban dombo
rodik ki. E példabeszédek közül Mátéban csak is az eltévedt juhról szóló van meg, még ez sincs Ugy kiszínezve.
3 Jézu s élete p. LXXXVI.
4 Luk. XXIII. 39—43.
6 Máté X. 5.
0 Luk. IX. 51—56; X. 33; XVII. 16. H. ö. Ján. IV 9; köv.: VIII. 48;
Csel. VIII. 25.
7 L. Jézu s élete 13. kiad. függelék.
Alig találunk tőle eredő anekdotát, parábolát, melyet az irg a
lomnak e szelleme és a bűnösökre való hivatkozás át nem lengne.
Jézusnak1 egyedül álló kissé kemény szavai nála türelemmel és elnézéssel teljes példázattá változnak át. A terméketlen fát nem kell azonnal kivágni, a jó vinczellér szembeszáll urának haragjával és arra kéri őt, engedje meg, hogy a szerencsétlen fa körül a földet meg
trágyázhassa, mielőtt azt végleg elitélné.2 Lukács evaugyélioma ki
válóan a kegyelemnek és pedig a hit által megszerzett kegyelemnek az evangyélioma. «Nagyobb öröm van a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilenczvenkilencz igazakon, kik nem szűkölködnek a megtérésben.»3 Az embernek Fia nem azért jött, hogy a lelket el- veszejtse, hanem hogy azokat megmentse.»4 Minden elcsavarás jó neki, ha azzal az evangyéliom történeteit az igazolt bűnösök törté
neteivé gyúrhatja át. Samaritanúsok, publicanusok, centuriók, bűnös asszonyok, jóakaratu pogányok, a pharisaisnmsnak minden lenézett
neteivé gyúrhatja át. Samaritanúsok, publicanusok, centuriók, bűnös asszonyok, jóakaratu pogányok, a pharisaisnmsnak minden lenézett