Midőn valamely kiváló jelenség tűnik fel a vallási, erkölcsi, po
litikai, irodalmi téren, a második nemzedék rendszerint szükségét érzi annak, hogy az új mozgalom kezdetétől felemlitésre méltó dol
gok emlékezetét maradandó alakba öntse. Azok, akik a születés per- czében segédkeztek, azok, akik test szerint ismerték a mestert, akit oly sokan csupán lélekben imádnak, bizonyos ellenszenvvel viseltet
nek az iratok iránt, melyek csorbát ejtenek kiváltságukon és meg
követelik, hogy a nép összességének szolgáltassák ki a szivök mélyén hűen megőrzött szent hagyományt. Abban a pillanatban, midőn az eredetnek utolsó tanúi eltűnőiéiben vannak, tör ki a nyugtalanság a jövő iránt s igyekeznek tartós vonásokban megörökíteni az alapitó képét. Jézusnál, egy körülménynek hátráltatólag kellett hatnia arra az időszakra, melyben a tanítványok emlékeinek írásba foglalása rendszerint történik, és gyöngitőleg ez iratok értékére: a meggyőző
désnek a világ közeli elmúlásáról, a biztosításnak, hogy az apostoli nemzedék el nem múlik anélkül, hogy a szelíd Názáretbeli vissza ne adatnék az ő barátjainak, mint azoknak örök pásztora.
Tapasztalati tény, hogy az emlékezet ereje fordított arányban áll az irásbafoglalás szokásával. Nekünk fáradságunkba kerül szem- lélhetővé tenni magunk előtt azt, amit a szóbeli hagyomány meg
őrizhetett azokból az időszakokból, amelyekben nem nyugosznak meg a papírra vetett jegyzetekkel vagy a lapokkal, melyeket birtokolnak.
Az ember emlékezete ez időszakban olyan volt, mint egy könyv;
visszatudott adni még oly beszélgetéseket is, melyeknél jelen sem volt. «A klazoméniek hallottak beszélni Antiphonról, aki baráti vi
szonyban állott bizonyos Pythodorossal, Zénó barátjával, aki emléke
zet után ismerte Sokratesnek beszélgetéseit Zenóval és Parmenides- sel, úgy hallotta azokat Antiphon Pythodorostól. Antiphon könyv nélkül tudta valamennyit s elmondta bárkinek is, aki kiváncsi volt azokat hallani.» így kezdődik Platónak P a r m e n i d e s e . Az embe
reknek egész tömege ismerte ez uton Jézust minden könyv segélye
nélkül, és pedig majdnem ép oly jól, mint közvetlen tanítványai.
Evaugyélioma, az ő, bár meg nem irt, életéből táplálkozott; tanait egyre ismételték; élettörténetének lényegükben symbolicus jelenetei kicsiny, bizonyos tekintetben stereotyp és könyv nélkül tudott elbe
szélésekben éltek tovább. Az Úrvacsora intézményére vonatkozólag ez egész bizonyosnak mondható.1 Ugyanígy volt ez valószinüleg a Passiót tárgyazó elbeszélésnek lényeges soraival is; az a megegyezés legalább, melyet Jézus életének e lényeges* jelenetére vonatkozólag a negyedik és a többi három evaugyéliom mutat, ennek föltevésére késztet.
Az erkölcsi elveknek megőrzése, melyek Jézus tanításának leg
szolidabb részét képezik, még könnyebben ment. Egyre azokról be
széltek. «Éjfélkor, mindig önmagámtól ébredek fel, mondatja Péterrel egy 135 körül megirt ébionita irat és szemeimre nem jön többé álom. Annak a megszokásnak köszönhetem ezt, hogy ilyenkor egyre emlékezetembe idéztem az én Uramnak szavait, melyeket hallottam, hogy azokat hűen megőrizhessem.*2 Mindamellett, minthogy azok, kik az isteni szavakat közvetlenül hallották, egymásután hullottak el és sok szó, elbeszélés kivesző félben volt, szükségét érezték annak, hogy azokat leírják. Kicsiny gyűjtemények jöttek létre ilyen formán több helyen. E gyűjtemények, közös részeik mellett, erősen elütöttek egymástól; különösen beosztásuk rendje és csoportosításuk volt külömböző, mindenki a másik füzetjének felhasználásával igyekezett kiegészíteni a magáét és természetesen minden erősebben hangsú
lyozott szón, mely a községben megszületett s Jézus szellemének megfelelt, kapva kaptak és iktatták be azt a gyűjteményekbe. Bizo
nyos jelek szerint Máté apostol szerkesztett volna egy ily emlékira
tot, mely általános elfogadásra talált.3 E tekintetben a kétely meg
1 I. Kor. XI. 23. és Köv. rész, mely megvolt már Írva, mielőtt egyetlen egy evangyélium létezett volna s a melyet Pál, mint mondja, az eredeti hagyományból vett át, parelabon apó toú Kyrioú. I,. az Antikrist. p. 60—61.
Lásd továbbá I. Thess. v. 2. oidate. Az egyház egészen az V. századig meg
őrizett bizonyos nem Írott formulákat, melyeket könyv nélkül tudtak, főleg az Úrvacsorára vonatkozólag. Sz. Basil, De Spir. sancto c. 27. Jer. sz. Cyrill.
Catéch. v. 12 ; sz. Jerom. Epist. 61. (37). a d Pánim. c. 9. mart. IV. 2. r. 323 col.
- Recognitiones II. 1. Luk. II. 19.
* Papias Eusebnél H. E. III. XXXIX. 16; M atthaios mén oun hebraidi dialektó ta logia synegrapsato, hérme'neuse d ’auta bős én dynatos hekaslos. Nem állítható, hogy Papias a ta logia alatt tanoknak egyszerű gyűjteményét érti, elbeszélés nélkül. Tényleg Papias, midőn a logia Kyriaka-t commentálja, elő
szavában nem szorítkozik csupán annak elmondására, ami őt érdekelte. Phra- sisa igen jól alkalmazható egy oly evangyélioinra, melyben tanok és elbeszé
lések váltakozva fordultak elő. Márkusról szólva [Ibid XXXIX. 15.) azt mondja Papias, hogy Márk könyve ta hypo tóu cbristoú é lecbthenta é prachthenta (v.
Plató Phédan 2) tartalmazza, ami nem akadályozza őt abban, hogy e könyvre
van engedve; sőt valószínűbb, hogy e kicsiny gyűjtemények mind névtelenül maradtak, Ugy mint egyéni feljegyzések s a másolók nem tüntették ki azokon egyéni jellegöket.
Azaz irat, mely után fogalmat alkothatunk magunknak az evangyéliomok ez embrioszerü alakjáról, a P irk é A b o th , a híres rabbik velős mondatainak gyűjteménye, az Asmón dynastia korától kezdve időszámításunk II. századáig. Egy ily könyv csak is folytonos toldások révén keletkezhetett. A budhaista iratoknak fejlődése Cakya Múni életéről hasonló irányt követett. A budhaista sutrák a Jézus beszédeit tartalmazó gyűjteményeknek felelnek meg; azok nem biographiák; az elbeszélést egyszerűen iyeu formán vezetik be: «Ab
ban az időben, Baghavat Cravastiban, Jétavana vihárajában tartóz
kodott . . . stb.» Az elbeszélő rész igen rövidre van szabva bennök;
a fősuly az oktatáson, a példabeszéden nyugszik. A budhaismus ösz- szes ágazataiban másféle sutrákat nem is találunk.
A budhaismusuak északi része s az abból kiinduló ágak nem egy olyan könyvvel bírnak, minő a E a l i t a v i s t a r a . Cakya Muni teljes élettörténeteivel, születésétől kezdve azon pillanatig, melyben tökéletes intelligentiáját eléri. A déli budhaismusnak nincsenek ily biográfiái, nem azért, mert azokat nem ismerik, de mert e helyeken a theologiai tanítás a sutrákra szorítkozhatott.
Eátni fogjuk majd, ha a Máté-féle evangyéliomról beszélünk, hogy az efféle legelső keresztyén sutrák alakját még el is képzelhetjük magunk elé. Rövid, velős mondatok és paraboláknak füzetei voltak azok, melyeket a mi Máténk kiadója egészben iktatott elbeszélésébe.
A héber génius mindig kitűnt az erkölcsi mondatok terén; e kiváló irodalmi faj a Jézus szájában érte el a tökély fokát. Nincs okunk nem hinni, hogy Jézus csakugyan ez alakot választotta, midőn beszélt. De a ^sövény* mely, a talmud kifejezés szerint, a szent beszédet védte, nagyon gyönge volt. — Az efféle gyűjteményeknek lényege már, hogy lassú csatolás utján egyre nőnek, annélkül, hogy a kezdetleges mag körvonalai valaha elmosódnának. íg y : az E d u i o t h értekezés, e kicsiny teljes Mischna, a nagy Mischnának a magja, a melyben a hagyomány fokozatos jegeczesedésének lerakódásai igen jól kivehetők, mint önálló értekezés szerepel ismét a nagy Mischna mellett. A hegyibeszédeket Ugy tekinthetjük, mint az evangyéliom ed u i o th-jáit, vagyis mint egy legelső mesterséges csoportosítást, mi nem akadályozta meg későbbi összeállításoknak keletkezését, sem azt, hogy e könnyedén összefűzött tantételek újból szét ne töre
dezzenek.
ne alkalmazza a következő szavakat synlaxis tön kyriakón logon. Papiasnak Logion kyriakón exégéseis czimü könyvében is fordúltak elő elbeszélések (Routh Kel. sacrae. p. 7 s köv.)
Miféle nyelven Írták meg Jézus tantételeinek e kicsiny gyűjte
ményeit, e P i r k é j é s c h u-t, ha szabad e kifejezéssel élnem ? A Jézus nyelvén,1 Palesztinának közönséges nyelvén, a héber2 és az araméai kevert nyelvjáráson, melyet «a hébernek* kezdtek nevezni és a melyet a modern tudósok «syr-chaldeainak» neveztek el. E pontra nézve a P i r k é A b o t h talán még az a könyv, amely képet nyújt elénk a kezdetleges evangyéliomokról, bár az abban szereplő rabbinusok, mint a tiszta zsidó iskolának tudósai, ott ugylehet a héber
hez közelebb álló s oly nyelven beszélnek, amely nem volt a Jézusé.8 Természetesen, a görögül beszélő Katechisták Ugy fordították le e mondásokat, amint tudták s emellett igen szabadon.4 Ez az amit L o g i a K y r i a k a - n a k «az Urkijelentéseinek* vagy egyszerűen Lo g i a - n a k hívtak. Minthogy Jézus tantételeinek syr-chaldeai gyűj
teményei sohasem voltak egységesek, a görög gyűjtemények még kevésbbé lehettek azok és csak is bizonyos egyéni modor szerint, jegyzetek alakjában irvák, személyes használatra. Jézus a maga egészében még átmenő alakban sem nyerhetett helyet egy gno- micus iratban. Az evangyéliom nem férhetett el egy kicsiny erkölcsi értekezés szűk keretében. A közszájon forgó példabeszédeknek és erkölcsi szabályoknak kiválasztott sorozata, mint a P i r k é A b o t h , nem alakította volna át az emberiséget, még ha föl is tesszük, hogy azok a legmagasztosabb tantélekkel voltak telve.
Ami Jézust, tényleg, a leghatalmasabban jellemzi, ez az, hogy a tanítás nála elválaszthatlan kapcsolatban áll a cselekedettel. Az ő tanításai cselekedetek, élő symbolumok, melyek feloldhatlanul
füződ-1 A lo g ia némely sajátságai, főleg a h o p lé s io n árnyalat Máté V. 43 és Luk. X. 27—37, azon föltevésre vezetnek, hogy e tantételeket eleinte héberül fogalmazták és terjesztették.
H e b r a is ti. L. J é z u s é le te p. 34, 13. kiad. (Ezt nevezték h é p a t r i o s g ló ssa - nak. Csel. XXII. 40; Jós. A n t. XX, XI. 2. stb. L- H is t. d e lán g. sé m it. II. 1—5;
III. 1, 2.
" A görög evangyéliomban előforduló szavai Jézusnak sémita dialectus- ban (h rah a, /a m a sa b a c h th a n i, a b b a , e p h p h a tb a , ta lith a k o á m i) inkább az ara
méi nyelvhez állanak közelébb, mint a héberhez. Ugyanez mondható az evangyelmi vagy apostoli szavaknál is, H ó sa n n a, k o r b a n a s , G o lg o th a, m a m m ó - nas, sa to n , B a ríő n a , K é p h a , G a b b a th a, , B é th es d a , R a b b o n i, A k e ld a m á , T a b ilh a , m a r a n a th á . A sz. Jeromos által a héber evangyéliomból idézett részletek ara
méi nyelvjárásúak. V. ö. Ili Igenjeid N ó v u m T est. e x tr a ' C an on em r e c e p tu m IV.
p. 17, 26 H. G esta P i l á t i A, 4<^fi. 210—211. Tischendorf kiad. A Bab. Talm.
S c h a b b a th 116 a és b-ből mire .sem lehet következtetni, mert nem egészen bi
zonyos, hogy a talmudista a logion szövegét idézi. A Hegesippostól való rész (Eus. H. E. IV, XXII. 7.) bizonyítja, hogy a «héber evangyéliomok* nyelvé
ben a syr bő helyet nyert. A syr nyelvet beszélők tökéletesen megértették a galileabelieket. Jós. B. J. IV. 1, 5.
1 Papias Eusebnél Pl. E. III. XXXIX. 16.
nek paraboláihoz és bizonyára a legtöbb régi lapon, melyeket e tanok megörökítése végett Írtak le, szerepeltek már rövid párbeszé
dek, kicsiny elbeszélések is. E kezdetleges keret külömben csak
hamar elégtelennek bizonyult Jézusnak tantételei mitsern értek az 6 biográfiája nélkül. Ez az élettörténet volt a kiválóan csodás, a messiási eszmény megvalósulása, a próféták iratai abban találták meg igazolásaikat. Elbeszélni Jézusnak életét, annyit tett, mint bizo
nyítani az ő messiási voltát, mint az uj mozgalomnak a legteljesebb apológiáját megírni a zsidók előtt.
így képződött már jókorán egy keret, mely bizonyos tekintet
ben épület vázává lett az összes evangyéliomoknak1 s ahol a cselek
vés és a beszéd felváltva fordult elő.2 Eegelől Keresztelő János,3 mint Isten országának előfutárja, hirdetője, üdvözlője, ajánlója a Jézusnak; azután Jézus, amint isteni küldetésére készül elő a pusz
tában a Törvény szavai szerint, majd nyilvános-szereplésének ragyogó időszaka, Isten országának fényes napja, Jézus az ő tanítványai között, szelid fénnyel sugározva be azt a helyet, amerre a próféta, Istennek fia jár. Miután a tanítványok csupán galilei emlékekkel bírtak, e fenséges theophaniának majdnem kizárólagos szintere Galilea lett. Jerusalem szerepeltetése majdnem teljesen elmosódik. Jézus csak is nyolcz nappal halála előtt lép be falai közé. E két utolsó napot majdnem óráról órára követte az elbeszélés. A halála előtti estén a Páska ünnepét ülte meg tanítványaival és megalapította a közös communio isteni rítusát. Egyik tanítványai közül elárulta őt; a juda- ismusnak hatalmi testületéi kieszközölték halálát a római hatóságtól, meghalt a Golgothán; azután eltemették. Harmadnapra sírját üresen találták; mert feltámadott és üle az ő Atyjának jobbja felől. Tanítvá
nyai közül többeknek megjelent az ő ég és föld között bolyongó árnya.
A történetnek eleje és vége, mint látjuk, eléggé megállapított.
De már, ami közbe esik, anekdoticus chaos, minden chronologia nél
kül. A nyilvános szereplésre vonatkozó egész rész teljesen nélkülözi a rendet; mindenki saját tetszése szerint bánt el az anyaggal. Az elbeszélést a maga egészében nevezték «a jó hirnek», héberül b e s o r a, görögül é v a n g él io n,4 második Ezsaiás e szavaiból indulva k i:5
«Jehovának lelke vagyon én rajtam; Jehovali kent fel engem, hogy
1 Márk. I. I; Csel. I. 21—22; X. 37-42; 1. Kor. XV. 1—7.
2 Lechtenta é prachthenta. Papias, Euseb. H. E. III. XXXIX. 15; poiein te k a i didaskein. Csel. I. 1.
3 Máté XI. 12—13; Luk. XVI. 16; Muratori Canon 8—9. sor. Az ébionita evangyéliom szintén Keresztelő Jánossal kezdődött. Epiph. haer. XXX. 13, 14.
4 Márk. I. 1. V. ö. Máté XXVI. 13; Márk. XIV. 9.
5 Ézs. LXI. 1 s köv.
hirdessem a j ó h i r t a szegényeknek, meggyógyítsam azokat, akiknek szivök megtört, hirdessem a szabadságot a foglyoknak, a megszabadu
lást azoknak, akik a tömlöczre vetvék; hirdessem a Jehovának ked
vező esztendejét, ami Istenünk bosszuállásának napját; megvigasz
taljam azokat, akik sírnak.» A me b a s s e r - n e k vagy «az evangyélis- táuak*1 jutott különleges szerepül megírni e kiváló történetet, mely tizennyolcz század óta a világ megtérésének főeszköze, mely a keresztyénségnek legfőbb érve még most is az utolsó napok küz
delmei között.
Az anyag a hagyományon alapult; már pedig a hagyomány lényegénél fogva puha és nyújtható. Jézusnak eredeti beszédei közé évenként többé-kevésbé koholt mondások vegyültek. Ha a hitköz
ségben új tény adta elő magát, új törekvés, azt kérdezték egymás
tól, mit gondolt volna arról Jézus, s rögtön egy szó röppent szét, melynél nem csináltak magoknak semmi nehézséget abban, hogy a mesternek tulajdonitsák azt.2 A gyűjtemény egyre gyarapodott és tisztult. Kiküszöbölték a szavakat, melyek fölötte boszantólag hatot
tak a pillanatnyi nézetekre vagy amelyeket veszélyeseknek találtak.
De az alap szilárdan kitartott. Ez az alap tényleg egészséges volt.
Az evangyélmi hagyomány: a jerusalemi egyháznak Pérába átülte
tett hagyománya. Az evangyéliom a Jézus rokonai körében születik és bizonyos pontig közvetlen tanítványainak műve az.
Ez az, ami jogot ad annak hivéséliez, hogy Jézusnak képe, me
lyet az evangyéliomokból nyerünk, lényeges vonásaiban az eredeti
hez hasonlít. Ezek az elbeszélések egyben történet és kép. Abból, hogy mese keveredik közzé, azt következtetni, hogy abban mi valódi sincs, a tévedéstől való nagy félelem által elkövetett tévedés. Ha Assisi Ferenczet csupán a C o n f o r m i t a t e s könyv után ismernék, azt kellene mondanunk, hogy itt egy oly biographiával van dolgunk, minő a Buddháé, vagy a Jézusé, — biographiával, melyet a p r i o r i írtak, hogy egy előre megalkotott typusnak megvalósulását kimu
tassák. — Mindazonáltal Assisi Ferencz bizonyára létezett. Ali a schiitáknál teljesen mythologicus alakká változott. Fiai, Hassan és Hussein a mesés Tatnmuz helyét foglalták el. De azért Ali, Hassan, Hossein létező személyek. A mythos sűrűn sarjadzik ki a történeti biographiából. Az eszmény olykor a való. Athenae a szépnek abso- lutumát teremtette meg a művészetben és Athenae létezik. Még azok
1 Csel. XVI. 11; Ephes. IV. 11; II. Tini. IV. 5.
- Kitetszik az analógia Mahomed Aorf/fAjaival. De minthogy Mahomed egy eredeti kötetet hagyott hátra, a Koránt, mely mindent szétzúzott az ő tekintélyével, a szóbeli hagyományok kiadásánál rendszerint uralkodó törvé
nyek kilettek zökkentve rendes menetükből; a h a d it! sohasem képeztek egy szent kódexet. Ha Jézus könyvet ir, az evangyéliomok nem jöttek volna létre.
az egyének is, akiket symbolicus szobroknak állítanak oda, valame
lyes időben valódi csontból és húsból lehettek. E történetek, tényleg a dolgok természete által szabályozott minta szerint játszódnak le úgyannyira, hogy valamennyien hasonlítanak egymásra. A babismus, mely a mi napjaink szüleménye, keletkező legendájában részeket mutat, melyek mintha a Jézus élete után lennének mintázva. Ama tanítvány, aki megtagad, a kinzatás részletei és Babnak halála az evangyéliomot látszanak utánozni; mi azomban nem lehet akadály arra nézve, hogy e tények nem úgy történtek legyen meg, amint azokat elbeszélik.1
Tegyük hozzá, hogy az eszményi vonások mellett, melyek az evangyéliumok hősének alakját megalkotják, találunk ott vonásaira a kornak, a fajnak, s az egyéni jellegnek. Ez a fiatal zsidó, a ki egyszerre szelíd és rettenetes, gyöngéd és parancsoló, naiv és mély, tele van egy magasztos erkölcsiség önzetlen buzgalmával és egy rajongónak lángoló hevével, mindenesetre létezett. Bida ecsetje gyű
rűsen aláomló dús hajjal rajzolta volna le őt. O ugyan zsidó, de e mellett önön maga is volt. Természetfölötti dicskörének elvesztése mit sem vett el egyéniségének varázsából. A mi önmagára utalt és mindattól megfosztott fajunk, amit a zsidó befolyás az ő gondolat világába bevitt, szeretni fogja őt szakadatlanul.
Az efféle élet megírásánál, minduntalan Quintus-Curcius szavai jutnak eszünkbe rí E q u i d e m pl u r a t r a n s s c r i b o q u a m credo.
Viszont a skepticismus tulhajtása mellett valódi igazságoktól fosztjuk meg magunkat. Ami felvilágosodott skolasticus szellemünk előtt, egy reális és egy képzelt elbeszélés közötti megkülömböztetés absolut.
Az epikai költemény, a heroicus vagy homéri elbeszélés, a dalnok, az a n t a r i , a c a n t i s t o r i a egész könnyedséggel mozognak, egy Eucanus, egy Voltaire költészetében színpadi készülékek rideg csoportosításaira szorítkoznak, és senkit sem tévesztenek meg. Az efféle elbeszélések sikeréhez szükséges, hogy azokat a hallgató el
fogadja ; de elégséges, hogy a szerző azokat lehetőknek tartsa. A legendárius, az agadista semmivel sem nagyobb csalafinta, mint a homéri költemények szerzői, mint troyesi Keresztély valának. A valóban termékeny mesék lényeges tulajdonsága a teljes gondatlanság az anyagi igazsággal szemben. Az agadista reánk mosolyogna, ha egész komolyan e kérdéssel fordulnánk hozzá: «Igaz-e az, amit beszélsz?*
Ily szellemi állapotban csupán az elmékbe verés művészete és a kifejezés érzelme nyugtalanít. Az eszme minden, a betű nem szá
mit. A tárgyilagos kíváncsiság, mely nem ismer más czélt, minthogy
1 Az ott elősorolt elbeszéléseket előttem két szemtanú erősítette meg.
? Quintus-Curcius IX. 1, 34.
pontosan és lehetőleg ismerje meg a tényekben a valót, olyas valami, ami majdnem példa nélkül áll a keleten.
Valamint egy Buddhának életét Indiában már némileg előre megírták, ép úgy egy zsidó Messiásnak élete már a p r i o r i nyom
jelezve volt, meglehetett volna már előre mondani, mit kell majd cselekednie, mit kell betöltenie. Typusát már némileg megrajzolták a próféták anélkül, hogy ebben az alakban kételkedtek volna; mi annak az exegesisnek volt a folyománya, mely a Messiásra alkalma
zott mindent, ami egy homályos eszményre vonatkozott. A leggyakrab
ban azomban a forditott eljárás kerekedett felül a keresztyéneknél.
Olvasva a prófétákat, főleg a száműzetés végén föllépett prófétákat, a második Ezsaiást, Zakariást,minden sorban Jézusra bukkantak. «Orülj Sionnak leánya: ujjongj Jerusalemnek leánya, mig a te királyod eljön hozzád, mint igaz és mint üdvözítő, ő maga a szelídség; szamárháton ül és nőstényszamárnak vemhén.»1 A szegényeknek ez a királya: Jézus s egy körülmény ötlött eszökbe, melyben e jövendölés teljesedését lát
ták.-’ «A kő, melyet a szemétre dobtak, lett a szeglet kővé,» olvassuk egy zsoltárban.*3 «A botránykozásnak köve ő, mondja Ezsaiás,4 az Israel házának ütköző köve, a Jernsalem lakosainak pedig tőr és a rom
lásnak forrása; megbotlanak majd abban és elfognak esni sokan.»
íme mily jól összevág minden! mondották egymásnak. Sóvárogva idézték fel emlékezetűkbe főleg a Passiónak körülményeit, hogy ab
ban jellemző képeket találjanak. Mind az, ami ez irtózatos drámában óráról-órára történt, megtalálta a maga szövegét s a maga titokza
tos jelentését. Visszaemlékeztek, hogy nem akarta inni a p o s c a t , hogy csontjait nem törték össze, hogy ruhái fölött sorsot vetettek.
A próféták megmondták ezt előre mind. Judás és az ő (igazi vagy koholt) ezüst pénze hasonló gondolatokat ébresztettek. Az Isten népének egész ősi történetét mintegy minta gyanánt vették, melyet le másoltak. Mózes, Eli, az ő fény közötti megjelenéseikkel, a dieső- ségteljes menybemenetel képzeletét keltették életre. Az ősi tlieo- phaniák valamennyien emelkedett pontokon játszódtak le ;5 Jézus fő
leg a hegyeken ismertette meg magát, színeváltozása a Thábor hegyen t ö r t é n t . Ne m riadtak vissza attól sem, amit mi fonáknak
' Zak. IX. 9. Az igazi Zakariás a VIII. részszel végződik. A IX —XIV.
részeket ugylátszik, korábbi kéz irta.
* J é z u s é le tt1387. ol.
8 Zsolt. CXVIII. 22. V. Máté XXI. 42, Márk. XII. 10; Luk. XX. 17;
Csel. IV. 11; I. Petri II. 7.
4 Ezsai VIII. 14—15. V. Luk. II. 34; Rom. IX. 32; 1 Petri II. 8.
5 A Sinai, a Moria, Phénciánakk Theou-prosoponja (P h a n u e l.)
8 A H éb. ev. p. 16, 17. s p. 23. (Hilg.) a Thabor név eltűnt a görög evangyéliomokban, a hagyomány kapta fel újra a IV. századtól kezdve.
E v a n g y e lio m o k . 5
neveznénk: «Egyptomból liivtam ki az én fiamat* mondotta Jehova Hosiásnál.1 Itt Israelről volt szó; a keresztyén képzelődés azomban
neveznénk: «Egyptomból liivtam ki az én fiamat* mondotta Jehova Hosiásnál.1 Itt Israelről volt szó; a keresztyén képzelődés azomban