85
BAKÓ ENDRE
gyetlen kasztosodását, az ebbõl származó hamis szokásjogot és etikát, a szegények föld-éhségét, a basaparasztok kapzsiságát, egyszóval az alapvetõ szociális, társadalmi ellenté-tet, amelyet azonban kibékíthetõnek gondolt. Ám a bukott forradalmak után nem tudta magában feloldani nemzet és haladás látszólagos antagonizmusát, világnézetében a kon-zervativizmus kerekedett felül. A Nyugat helyett a Napkelet munkatársa lett, jóllehet Móricz is hívta munkatársul. Igaz, a szépíró jószerint kiszikkadt benne. Operett ízû vígjátékait Schöpflin Aladár konfekcióknak nevezte. Örök nomád (1943) c. regénye a turáni mítosz újraélesztésére tett kísérletet, tele van anakronisztikus fordulatokkal és figurákkal, egyúttal kifejezésre juttatja Mariay megdöbbenését, soha ki nem hevert csa-lódását a nyugati civilizációban. Vagyis, akárcsak Juhász Gyula, Oláh Gábor vagy Kosz-tolányi, Mariay is jó ideig nehezen viselte és dolgozta föl fiatalkori angol, olasz, s fõleg francia mûvészetrajongásának tudatát. Csupán néhány novellája bizonyult maradandó-nak, például a Muzsikus történetek, még inkább a Nyalka élete és halála, amelyet 1945 után több elbeszélés antológia is vállalt. A Napkeletnél is inkább finom tónusú képzõmû-vészeti, zenei és színházi kritikáival hívta fel magára a figyelmet. Egy idõben szerkesztet-te a Szépmûvészet c. folyóiratot.
Mariay Ödönt manapság leginkább az Adyval való barátsága miatt emlegeti az iroda-lomtörténet. Ennek legbátrabb tanújelét akkor adta, amikor 1915-ben Rákosi Jenõ Dunántúli álnév alatt támadást indított Ady ellen. Mariay Tiszántúli levele Dunántúli-nak címmel válaszolt a mocskolódásra, követve Jászi Oszkár és Móricz Zsigmond példá-ját. Ez a röpirat az Ady-irodalom egyik legrokonszenvesebb dokumentuma. „Ellenáll-hatatlan kötelességem nekem is kemény vétót mondani (…) Magyarságban és ízlésben leckét nem várunk sem Dunántúlitól, sem senki fiától (…) Szabad hajdú kálvinista hittel teszek forró színvallást róla, hogy ez a költõ az enyém, a mienk, az egész felekezeté, mindnyájunké (…)” Az Ady melletti kiállás annál inkább bátor gesztusnak számított, mert Mariay állami tisztviselõ volt, s a minisztérium „hivatalból” Rákosi Jenõ pártján állt, nem az Adyén. A cikk Adynak örömet okozott és táviratban köszönte meg: „Bátor szeretetedért mindig kész leghûségesebb régi barátság új hitvallását üzenem. Bandi”. Az Adyhoz fûzõdõ bensõséges barátság dokumentuma – többek között – hogy a Nyugat szerkesztõi õt is felkérték, jól tudván a kapcsolat hõfokát, írná meg az 1919-es Ady-emlékszámba vallomását.
Mariay visszahúzódó, elváltan élõ, elegáns egyéniség volt, híres mûgyûjtõ, tágas laká-sa tele értékes képekkel és szõnyegekkel. Mûkincseit a Nemzeti Múzeum megõrzésére bízta, de azok egy raktártûzben a háború idején elpusztultak. 1945 után belvárosi laká-sát megosztotta egy népes családdal. Ennek ellenére 1950-ben a 67 éves beteg írónak egy bõrönddel néhány óra alatt el kellett hagynia otthonát, mert kitelepítették a Békés megyei Csanádapáca község 165. számú tanyájába, majd megfosztották nyugdíjától is.
A tanya két kilométerre volt a falutól. Két évig Lajtha László és más barátai adománya-iból élt. Súlyosbodó egészségi állapota ellenére mindössze egyszer engedtek számára egy rövid kórházi ápolást, unokahúga azon kérését, hogy magához venné idõs, beteg roko-nát, elutasították. 1952. december 14-én jóformán éhen halt, habár szekrényében nagy adag hideg ételt találtak, de ezeket beteg gyomra nem vette be, megfelelõ táplálékhoz pedig nem jutott hozzá, miként orvosi kezeléshez, gondos ápoláshoz sem. Valószínû-nek tartjuk, hogy idézett leveleit már nem volt ereje befejezni, elküldeni, azért maradtak meg hagyatékában. Arra a kérdésre, hogy hol, mikor ismerkedett meg Lajtha Lászlóval, nem tudunk válaszolni, feltételezésekbe pedig nem bocsátkozunk.
A szövegek egyértelmûen arról árulkodnak, hogy rendszeres levelezés folyt a két
mû-86 BAKÓ ENDRE
vész között. Lajtha finom pszichológiai érzékét dicséri, hogy szellemi tevékenységre buzdítja barátját, hogy ezzel is elvonja figyelmét a szörnyû nélkülözésrõl, és reményt csepegtessen belé, növelje életkedvét, ellenállását. Nem valószínû, hogy éppen a beteg Mariaytól remélt volna alkalmas szövegkönyvet, akinek nem állt rendelkezésére semmi segédlet, még papír sem. Mindenesetre a levelezés ékes bizonyítéka Lajtha László legen-dás segítõkészségének, mélységes humánumának.
(A leveleket Mariay Ödön unokahúga, dr. Brósz Gyuláné, Mariay Nóra bocsátotta rendelkezésemre.)
1.
Budapest, 1952, augusztus 9.
Kedves Barátom,
Remélem, megkaptad nehány nappal ezelõtt postára tett küldeményemet, amellyel csak azért nem írtam egyidejûleg e levelet, mert közben vidékre kellett utaznom. Ezúttal valamicskével többet sikerült összekapirgálnom, aminek nagyon örültem, mert így eset-leg módodban lesz némi kis töredékét beszerezni annak a tüzelõnek, amire szükséged lehet.
Nagyon megszomorított levelednek az a része, amelyben leírtad, hogy kellett fûtetlen szobában átvergõdnöd az elmúlt telet. Hidd el, szorgalmasan fogok kapirgálni és amint összekerül egy küldeményre való, postára teszem. Minthogy ez csak szabálytalan idõkö-zökben történhet meg, nem akarnám, hogy levélváltásunk ettõl függjön. Mint már mondottam, bizonyos szavakat kizártunk, és megegyeztünk abban, hogy Te nehány sorban csak annyit írsz: küldemény megérkezett. Pont.
Levelet akkor írj, amikor kedved van, és ha megvan a megfelelõ hangulatod, hogy az enyémre válaszolj.
Összeroppanásra még gondolnod sem szabad. Még a „sokféle egészségi baj” ellen is van orvosság, csak nem kell tétlenül várni, hogy az „elvégezze a maga rombolását Ben-ned.” Van nehány igen kitûnõ orvosbarátom, akiknek ha elmondhatnám a betegségeket és tüneteket, találnának olyan gyógyszert, amelyet én elküldenék Neked, s amelyek biz-tosan segítenének. Néha pl. vitamin tablettákkal nagy eredményeket érnek el.
Soraidból úgy látom, erõs a mûvész Benned. Ha nehéz sorodban képekre, zenére, Adyra, ki barátod volt, és verseire gondolva találsz enyhülést, akkor ez elõbbi monda-tom bizonyítéka.
Azt írod továbbá, hogy a mûvészetek álomvilágában, amelyben mindig is éltél, job-ban megtalálod helyed. S befejezed evvel: most is olyan álmodozó vagyok, mint fiatal koromban voltam.
E sorok bátorítanak fel arra, hogy megkérdezzem Tõled, nem volna-e kedved írni valamit? Operaszöveget keresek, de bevallom, eddig még semmi nekemvalót sem talál-tam. Most éppen arra készülök, hogy Goldiniban, Calderonban vagy Vegaban nézzek valami után. Jelenleg vidám operát kérnek tõlem. Állandó kiadóm – immár több mint 20 éve – a legrégebb párizsi zenemûkiadó cég. Náluk jelentek meg pl. a tavaly írt kom-pozícióim is. Olyan baráti viszonyban vagyunk, hogy közös elhatározások alapján írom munkáimat. Õ vetette fel egy nagyon vidám opera tervét.
Ne vedd kérlek megnemértésnek, iróniának vagy akármi másnak, hogy éppen Tõled, ki súlyos gondokkal terhelten élsz, várok visszhangot ötletemre. Nézd pl. Beethovent.
Akkor írta legvidámabb mûveit, amikor legjobban tépázta a balsors, és akkor a
tragiku-87
BAKÓ ENDRE
sokat, amikor simább volt élet folyása. Nem õ az egyedüli. Schubert életébõl is idézhet-nék. Élet és mûvészet ilyen vonatkozásban nem haladnak párhuzamosan. Gondolkozz el rajta. Kérdésem lényege, vajon a mûvészetek irreális világába menekülve, abban élve, tudnál-e írni? Aztán még majd beszélhetünk arról, hogy mi is legyen az, amit írsz? Az
„igen vidám” csak a kiadóm ötlete.
Elegendõ kérdést tettem fel a levelemben, úgy hogy van mire válaszolnod, ha egész-ségi állapotod és kedélyhangulatod engedi. Nem sürgetlek; amit írsz, jöjjön akkor, ami-kor úgy érzed, jöhet.
Sok baráti szeretettel köszönt Lajtha László.
2.
Kedves László Barátom,
szombaton megérkezett a küldemény, kívánságodhoz szigorúan alkalmazkodva csak ennyit írók jóbaráti megemlékezésedrõl, mert meg akarom tartani, amit legutóbbi leve-lemben ígértem! Sajnos a Tél már komolyan kopogtat az ajtón: ma reggel jeges volt már a vályúban a víz a kútnál! Egész nap kabátban üldögélek a máris hideg szobában. Állan-dóan fúj a szél, soha életemben ennyi szelet sehol nem tapasztaltam. Nagy esõk is voltak, és persze óriási sár utána, amiben el lehet merülni lyukas sárcipõmmel. A héten be sem tudtam menni a faluba a kenyér-napomon, csak késõbb. Hát még a télen mi lesz?! Nem is merek reá gondolni, mert ha nem jutok be és „itthon” már nincs semmim, a legna-gyobb bajba kerülhetek, mert a háznál abszolúte semmit sem kaphatok.
Lásd, sajnos, mindig a nagy gondjaimhoz érkezem el, ha nem akarom is! Kérdezõskö-döm szalma után, itt a tanyán azt sem kaphatok, most más tanyákon kell próbálkoz-nom. Sajnos, drága a szalma is, mert kevés van. Még a kéményseprõt is ide kellene hivatnom, hogy mennyiért tudná megjavítani a boglyakemencét. Ígérte is, hogy majd kijön. Ha mindezzel tisztában leszek, szíves óhajod szerint közlöm majd Veled. De még más probléma is van a fûtéssel: szalmát hova rakni? stb, stb! Ezeket mind el kell rendez-ni. Ha minden képzelõerõdet összeszeded, akkor sem tudod elgondolni, mit jelent ily körülmények között ez a szó: – élni! Ha ugyan élet még az enyém! Ahogy van tetszhalál, úgy ez akkor tetsz-élet, csak látszik már életnek…
Állandóan töröm azért a fejemet az operalibretto témáján. Most több irányban gon-dolkozom klasszikus írók meséin, hol lehetne valami életrevaló, jól kiformálható, alap-ötletet találni, olyat, ami igazán megfelelne. Ha már magam jó útra találnék, úgy majd közlöm Veled, és meglátnánk, mi lenne megfelelõ. Végig gondoltam a múltkor, hány igazán jó szöveget ismerek. És elég sok jóról tudok. Kedves Feleségednek tiszteletteljes kézcsókomat küldve, meleg barátsággal, igaz szeretettel köszönt legõszintébb híved:
Mariay Ödön.
A sajt is elsõrendû! A pompás csomag nagy krízisbõl segített ki. (Sajnos, most azt hiszem, újabb más irányú baj is vár itt a tanyán, ami a gondomat növeli, és elhárítani nem lehet semmiképpen…)
3.
Kedves Mariay,
Ne haragudjon, ha ezúttal én köszönöm meg az uram nevében kedves, hosszú levelét, de László úton van és nem szeretné Magát oly sokáig a válasszal megváratni. Õszintén örült annak, hogy már gondolkozik valami operaszövegen és kéri, hogy legyen kitartás-sal! Ugyancsak várja a kemence-probléma körüli részleteket!
88 BAKÓ ENDRE
Levelezésükbe nem akarnék illetéktelenül beleszólni, – beszéljen hát csak a kivitelezõ kéz.
Ma adtam fel postán egy kis élelmiszer-csomagot, melynek tartalmát az ellenõrzés végett részletezem. (U. i. egy másik barátunknak küldött csomagból elveszett egy s más.)
¾ kg mézes 1 kg lekvár 1 pár gyulai 1 doboz sajt
30 deka kolozsvári szalonna
Kívánjuk: fogyassza el jó étvággyal és jó kedéllyel.
Ugyancsak feladtam külön 70 forintot egyéb kiadásokra. Szeretnénk hinni, hogy a korán beállt hideg nem ártott meg egészségének és kérjük, hogy vigyázzon Magára ezen-túl is. Hogy is mondta Madách? „Ember küzdj és bízva bízzál”!
László szeretõ üdvözleteit tolmácsolva, ismeretlenül is szívesen köszönti Lajtha Lász-lóné.
(Borítékon postai pecsét: 1952. október 17, érkezett október 19) 4.
Igen tisztelt Nagyságos Asszony,
már éppen megírtam az én kedves László barátomnak levelemet, melyben legutóbbi jóbaráti küldeményének megérkeztérõl értesítem, amikor kijött a postás és hozta a cso-magról szóló szállítólevelet és nagyon kedves levelét! Így most már Nagyságos Asszony-hoz intézem ezeket a sorokat.
Amint bizonyára tudja Nagyságos Asszonyom, László szigorúan követeli, hogy vála-szomban mellõzzek mindenféle hála – és köszönet kifejezést, és én többszöri kívánságára meg is ígértem, hogy ahhoz alkalmazkodom. Nagyságos Asszonnyal szemben azonban – legalább ezúttal – úgy érzem, nem köt ez az ígéret és így engedje meg, hogy László elnézése reményében – hadd fejezzem ki bensõleg érzett nagy hálámat és köszönetemet azért a páratlan, eléggé meg nem is köszönhetõ jóságért, amelyet irántam tanúsítanak!
Lehetetlennek érzem, hogy ezt most meg ne írjam, amikor megint ily meleg jelét adják igaz barátságuknak! A csomag tartalma pompás lesz, de most nem tudom megírni, hogy érkezett meg, mert még be kell érette mennem a faluba, elfelejtették kiküldeni.
(Itt a levél megszakad!)
89