Hontban, 2001)
121
KONCZ TAMÁS
szor alkalmaz azonos karaktereket regénye-iben, visszatérõ nála, például a vidéki ér-telmiségi archetípusa, a provincialitás mo-csarába süllyedt költõé, képzõmûvészé, aki többre is vihette volna, csak hát… A nobilitást itt polgármesterek, iskolaigazga-tók, (ex)-kommunista fejesek véd-és dac-szövetsége jelenti. A városatyák nevetsége-sek, sunyik és megalkuvóak, ám a hatalom akkor is hatalom, ha kisszerû alakok bir-tokolják. Szavuk ítéletet, életet és halált je-lenthet New Hont határain belül – és ki-csivel azon is túl.
A Tömegsírban ez a – jelen esetben falu-si – elit próbálja eltitkolni egy véletlenül feltárt tömegsír tetemeinek személyazonos-ságát, az áldozatok halálához ugyanis így vagy úgy, de mindegyiküknek köze van. A Nálunk New Hontban lokálpatriótái nem süllyednek a bûn ilyen mélységeibe. Õk csak túlélni szeretnének, ügyeskedve, név-telen feljelentéseket írva vagy akár kolla-borálva, ki hogy tud. Tisztességesen bizto-san nem. Még a többé-kevésbé comme il faut Kálmán bácsi, a New Hont-i polgár-mester is gyáva opportunista. A helyi in-telligencia „dísze”azonban Török Marci.
„Török Marci akkorra már a New Hont-i társadalom hírhedt, csaknem legendás alak-jává magasodott, akinek magatartásából és viselkedésébõl nem hiányoztak a hajtûka-nyarok, aki annyira magától értetõdõen, annyira meggyõzõdésbõl és szenvedélyesen volt jellemtelen, hogy azt csak megbocsá-tani lehet.” (Részlet a Nálunk New Hontban címû regénybõl.) A helyi trupp megléte mintha igazolná a város létét is – hogy mi lenne nélkülük New Hontból, s mik len-nének õk New Hont nélkül, nem tudni.
A Mátyás Király New Hontban új törté-nelmi korszakot idéz, s ezzel új alapszituá-ciót is teremt. 1991 augusztusát írjuk – a város rondább, szürkébb és jellegtelenebb, mint valaha. A helyi értelmiség ekkor már nem bír jelentõs befolyással, New Hont pedig az új hatalmasok (pénzemberek, maffiózók) kezére kerül. A ’89-es
forrada-lom itt csak három napig tartott: a kádere-ket elbocsátották, az utcán tivornyázó fia-talok éltették a változást, aztán nagyjából minden ment tovább a régiben. Veszélyes, kétséges idõk ezek – Moszkvában a dog-matikus kommunisták puccsal próbálják meg posztjáról eltávolítani Gorbacsovot, s a történelem kereke visszafordulni látszik – Grendel Lajos pedig ezekbe a veszélyes idõkbe helyezi regényének két fõhõsét, Schiller Mihályt és Király Mátyást.
Schiller Mihály a Mátyás király New Hontban legelfogadhatóbb alakja; talán mert bûntelen, tiszta – legalábbis a New Hont-i viszonyokhoz mérten, ahol a kis-polgár is lehet velejéig romlott és a kurva-pecér is ártatlan. Schiller érzékeny, tehe-tetlen széplélek, ügyeinek, kapcsolatainak rendezésére a legkevésbé sem képes; még csak költõi karriert sem futhat be, mert minden verse a hazai ürességet idézi. A rendszerváltás után elveszti segédraktárosi állását, és mint strici kénytelen tovább ügyeskedni – kétszobás lakótelepi lakását prostituált barátnõjével, Macával bordély-házzá alakítja át. Kisvállalkozásuk megve-tés és röhej tárgya szerte New Hontban, de ahogy mindent, a közutálatot is meg lehet szokni. Élni kell valamibõl, nekik ez jutott. Schiller Mihály a regény immanens olvasójaként figyeli a körülötte zajló ese-ményeket, és figyeli a várost, otthonát – látásmódja objektív, közel áll az értõ befo-gadóéhoz. Ugyanakkor valahogy befejezet-len, félkész karakter. Nincsenek markáns tulajdonságai és személyiségjegyei – a Schil-ler vezetéknév is csak ráaggatott dísz, kény-szerûségbõl viselt jelmez – nincs semmije gyávaságán és esendõségén kívül, bár ettõl a semmitõl hiteles New Hont-i polgár.
Király Mátyás a New Hont-i rendszer-váltás vesztese. Hithû, a vesztességbe bele-nyugodni képtelen kommunista, magányos, megalázott öregember, aki beleháborodik egykori dicsõségébe, s az azt következõ bukásba. Amikor még uralta New Hontot, valóságos tirannus volt. Döntésétõl sok
122 KONCZ TAMÁS
minden függött, még az is, hogy a város-ban ki milyen nevet viselhet. A változások aztán kitaszítottá tették õt és kis baráti körét – Sirotka, Terpinkó és Bolyki elvtársakat – akik egykor a hatalom valódi birtokosai voltak. Király elvtárs és brancsa számára a
’91-es moszkvai politikai puccs jelentheti az egyetlen esélyt a revánsra. Õk pedig megpróbálják a lehetetlent: visszaállítani a régi rendet, mintha mi sem történt volna – tervük egyszerre ijesztõ és nevetséges. Ki-rály Mátyás a múlt embere; „benne ma-radt a régiben”, megbocsátásra és bûnbá-natra egyáltalán képtelen. Kisszerûsége eta-lon, õrülete komikus; Mátyás Királynak képzeli magát, emberarcú szocializmusról álmodozik, és egy olyan túlvilágról, ahol nincs idõ, csak materializmus. Vezeték- és utónevének felcserélése – bár ez a könyv meghatározó momentumát jelenti – nem éppen eredeti ötlet. Igaz, a grendeli szüzsé-be ez is szüzsé-beleillik.
Schiller és Király a regény két pólusát jelentik, de mindketten inkább csak szem-lélõi, mint tényleges résztvevõi az esemé-nyeknek. Történetük pár ponton összefut, de mintha más világ lakói lennének, nem értik, nem is igazán ismerik egymást. A New Hont-i lét e két, egymástól távol álló pólus által válik megismerhetõvé, minden mocskával, minden apró örömével együtt.
Életüket nyomon követve az olvasó rájö-het arra, amit valószínûleg eddig is tudott – ez egy igen-igen kemény világ, rendszer-váltáson innen és túl; s hogy az ostobaság és aljasság szempontjából édes mindegy, diktatúra vagy demokrácia van éppen. A Mátyás király New Hontban az ilyen igazsá-goktól válik erõsen didaktikussá – jöhet a keserédes nosztalgia, hát igen, ezt is meg-éltük, gyerekek. A szerzõ groteszk
jelene-tek sokaságán keresztül ábrázolja a folya-matos pusztulást, humora cinkos, összeka-csintó, néha már vulgáris – igaz, ez a sal-langoktól mentes, könnyen befogadható re-génynyelvtõl nem áll távol. A szöveg feszült, gyors sodrású, ám egysíkú, nincs mélysé-ge, nem teszi lehetõvé a továbbgondolást.
Grendel Lajos mindent kimond és kimon-dat szereplõivel, történetei csattanóra he-gyezõdnek, de nem hordoznak többle-tet, szavakon túli jelentést. Hiányzik az a finom fátyol, aura, ami a Nálunk New Hontban anekdotáinak hõseit még körbe-vette – nevezhetjük sorsnak, akár szemé-lyiségnek is. Az New Hontiak már inkább csak sziluettek, társadalmi tragikomédiá-ban csetlõ-botló színészek; nem személyük a fontos, hanem az általuk kifejezhetõ meg-lehetõsen közhelyes igazság: túlélni kell, megromolva, ócskán, bután, akármilyen körülmények között. A Mátyás Király New Hontban retrospektív mû – Grendel tizen-öt év távlatából szemlél és illusztrál egy kor-szakot, ami nagyjából egész Közép-Euró-pában egységesen és egyforma módon volt jelen: a várakozásokkal teljes nagy semmi idõszakát; amikor még úgy tûnt, hogy itt még bármi megtörténhet. A kilencvenes évek eleje ezért volt a New Hontoké, a szür-ke, elfeledett kisvárosoké, ahol már az is a Nyugat jelenlétének tetszett, ha a sarkon külföldi second-hand ruhákat árusító bu-tik nyílt.
Grendel Lajos legújabb regényével el-nyerte a Szépírók Társaságának 2005. évi díját próza kategóriában – egyik méltató-ja, Margócsy István szerint õ Mikszáth Kálmán alighanem leghûségesebb mai ta-nítványa. Adomái az örök kisvárosról szól-nak – ami koszlott, nyomorúságos, de leg-alább a miénk.
123