I. Kezdjük a szószéken. H a elcsépeltnek látszik is, de e t á r g y a t sohasem lehet kimeriteni, m é g ha az állam a n n y i r a éreztetné is velünk a t y á s k o d á s á t , hogy az egyházi szószéket is o s t r o m á l l a p o t b a he-lyezné. Bizonytalan k o r s z a k u n k b a n m i n d e n r e el le-h e t ü n k készülve, a d d i g mindazáltal, mig a szószék szabad rendelkezésére áll az egyháznak, legalább a hivő nép ezreit nem kell féltenünk a végső elkor-csosulástól. T u d j á k ezt legkivált a falusi lelkipászto-rok, midőn nyilvános tapasztalás által igazolhat-j á k ezen örvendetes t é n y t . A nép csak nagy nehe-zen indul az álfölvilágosodás b o l y g ó f é n y e u t á n ; s ha egyesek talán rá is kapaszkodtak, csupán negélyből, a szemkápráztató fény f a r k á r a , hogy b u j t o g a
-^óiknak eleget tegyenek, — később beismervén té-vedésöket,szépen visszasompolyognak az oltár mögé, honnan m á r csak egyszerűen ki kell lépniök a többi j á m b o r hivek soraiba. A szószék, becsülettel és ön-t u d a ön-t ön-t a l kezelve, nem ön-téveszön-ti üdvös haön-tásáön-t. Ez az Isten népének általános, g y a k o r l a t i t a n u l ó k ö n y v e ; ez egyszersmind fönkelt lelki gyönyöreinek köz-ponti tárháza, és a világesemények zajos hullá-m a i n e g y e t l e n tájékozója, hullá-mely hullá-meghullá-menti az ehullá-mberi természettel a n n y i r a közös félelemtől. Aki e ma-g a s l a t r a j u t , homa-gy az evanma-gelium ima-géit fejtema-gesse s hitünk legfőbb igazságait megvilágosítsa : annak csakugyan számot kell vetnie önmagával. Nincs el-h i b á z o t t a b b lény a t á r s a d a l o m b a n , mint a pap, el-ha t u d a t l a n , röst, kevély és jellemtelen. Borzasztó ki-tételek ! ! — Csak talán nem u g y itéliink a dolgok-ról, m i n t ama bizonyos honi liberális ,iró', ki a pa-pok által kiadott rendszabályokból egyenesen kö-vetkeztette, sőt m i n t bizonyosan uralkodó erkölcsi gonoszságokat az egyházban, u g y adta elő a
rende-letek által jelzett bűnöket. Minek a tiltó parancsok
— ú g y m o n d — ha nincs azokat mire visszavezetni?
0 te m i s e r u m Euclionem ! H á t az Isten azután adta-e ki p a r a n c s á t az első embereknek, m i u t á n m á r Kain megölte testvérét, Ábelt ? Vagy Káint a tilalom parancsa vezette g y i l k o s s á g r a ? I g y a stata-rium is előmozdítaná a r a b l á s o k a t ! ?
Az emberek úgyis a n n y i r a közönyösek m á r a parancsok i r á n t , hogy ezek isteni t e k i n t é l y é t egye-dül az egyházi szószék őrzi meg. De lehet-e pusztán parancsok által kormányozni, szabályok által ne-velni, hidegen föladott leczkék által tanitani ? Sok a b s u r d u m m a l találkozunk az életben, de m é g a pré-dikácziós könyvben is. Nem lesz érdektelen itt egy tapasztalati episodot közbeszőni. 1860-ban egy vas-kos kötettel léptem be az akkori „Religio" szerkesztőjéhez, m a g y a r hazánk egyik l e g t u d o m á n y o -sabb, szentéletü papjához, kinek oldala mellett se-gédszerkesztői állás volt számomra f e n t a r t v a , belép-tem pedig, 10 —12 év alatt az időszaki lapok és folyó-iratokban megjelent dolgozatok ö s s z e g y ű j t ö t t s egy-házmegyeileg m e g b í r á l t kézirat p é l d á n y á v a l , me-lyet a kegyelmes főpásztor ily kikezdésü levél kí-séretében k ü l d ö t t vissza: „Vastum RDnnis Vae opus ternos occupavit censores stb." Mindenek fö-lött j ó a k a r ó b a r á t o m tanácsa h a t á r o z o t t : „ N o n u m p r e m a t u r in a n n u m . " Azóta m i n d e n n a p j o b b a n meggyőződöm azon tapasztalati igazságról, hogy nem minden i f j ú k o r i — h a b á r dicséretes törekvés van a r r a diplomatice följogosítva, hogy minden áron n y i l v á n o s s á g r a j u s s o n a könyvpiaczon.
Nincs nehezebb és kényesebb, mint egyházi szentbeszédeket, v a g y imakönyveket kiadni. Emlé-kezem, az egykori n a g y n e v ű kalocsai érsek, Lono-vicstól h a l l o t t a m , hogy m a g a s á l l á s u férfiak s nők által o s t r o m o l t a t o t t egy példányszerti,
általános-14
becsli magyar imakönyv kiadására, és a nagy pap belehalt a szent tervezet létesitésébe. Adott helyette
„Egyházi archaeologiát." Igaz, hogy legnagyobb-részt avatott iró minden magyar püspökünk is, első sorban csak is ők vannak küldve az Úrtól Isten igéjének foganatos hirdetésére s mi csak az ö ár-nyékukban : — sub u m b r a alarum — ha ezen té-nyezők a czél szentségében kölcsönösen fölisme-rik életbevágó hivatásuk fontosságát, senki sem fog a r r a vetemedni, hogy avatatlanul lépjen föl a legszigorúbb Ítélőszék előtt, megemészthetlen kí-sérleteivel.
Olykor sikerül egyeseknek a közönséget föliil-tetni, de azért mindenkor a föliiletes lelkismeret la-kol. Annyira izgatott ő s z i n t e vágyakozásunk valami j o b b után mindenben, de kivált az egyházi szónok-lat terén, mely — valljuk be — nincsen a többi szakokhoz képest ugy kiművelve nálunk, mint más országokban, hol a katholicismus pedig sokkal ke-serűbb küzdelmekkel áll szemközt. Többet mondok, nincsenek is ujabbkorbeli tekintélyes egyházi beszé-deink, melyekről habozás nélkül lehetne elmon-dani, hogy példányszeriiek, megragadók, ellenáll-hatlanok. Epen az egyik l e g ú j a b b hatalmas kötetet lapozgatom, melyhez nagy remények valának elöl-j á r ó b a n is fűzve, mivel a beelöl-jelentés szerént nagy és válogatott közönség előtt voltak előadva. Nem
lehet tagadni a szónok személyisége határozó nyo-matékot ad a beszédnek. Vannak oly rokonszenves alakok, oly megnyerő külsővel biró egyházi férfiak, kiknek ajkain a legegyszerűbb beszéd is maradandó hatást tesz a hallgatókra, főkép ha értik magukat ; mig ellenben a legjobb szöveg is megbénul a gon-datlan, vagy elbizakodott hang alatt. Erre mondja talán egy főegyházi hitszónok is előszavában: „A használt ékitinények védelmére kijelentem, hogy én annak a túlzásnak, mely a müveit irodalmi nyel-vezetet keresztes háborúval a k a r j a lekergetni aszó-székről, nem vagyok barátja, annál kevésbbé, mert tapasztalásból ismerem azon Csáky-szalmákat, me-lyek amaz antik nézet talaján ,evangeliumi és apostoli egyszerűség' neve alatt teremni szoktak."
„Szép volt, csakhogy egy szót sem értettünk be-lőle", mondá az egykori j á m b o r hallgató. Valóban magam is hallottam már olyan hitszónoklatot, mely-nek értelmét nem birtam összeegyeztetni az alka-lom és czél mivoltával.
Répássy J á n o s igen helyesen cselekedte, hogy egyházi beszédei elé gyakorlati szabályokat is tű-zött. Nincs könnyebb, mint idővel egyegy nótát
fe-lejteni. Ha pedig a szónok m i n d j á r t az ujj m u t a t á s t is kéznél találja, mint az u j a b b találmányoknál elkeriilhetlenül szükséges mintákat, utazásnál a Bädeckert: kettős kedvvel szavalhatunk, gépelhe-tünk és tournirozhatunk. Demosthenes és Cicero maga is zugó folyam p a r t j á n tanult szónokolni. Ott minden kelléket föltalált az akkori idők igényei szerént; t. i. a viz tükrét, a szökdécselő halakat, a meder p a r t j á n ingó nádszálakat, mint képzelt hall-gatókat stb. Nevezetes, ami velem történt neoinysta-koromban. Pastoralis tanárunk, ki már előbb jó ideig lelkipásztorkodott, előre figyelmeztetett ben-nünket a sziik falusi kápláncellákra, melyek nagy-részt a konyha és cselédszoba közelébe esnek, s igy a csendes tanulgatásra gyakran alkalmatlanok ; hátha ünnepek előtt a szentbeszédet kell betanulni ! Tehát a plebániakerttel szomszédos, orgonabokrok-kal dúsan körülkerített temetőben szoktam vasár-napi beszédeimet próbálgatni azon hiedelemben, hogy ott senki sem hallja. Midőn szépen fölmon-dottam magamnak és a sírkereszteknek betanult mondókámat — épen ideiglenes plébánoshelyettes is valék szülőföldemen, egyuttal a forradalom utósza-kában — egy öreg anyóka, ki megfigyelője volt gyermekkoromnak is, csak betör hozzám a zöld bokrokon át — megölel és sirva fakad m o n d v á n :
„Oh a r a n y a m ! most j u t eszembe, hogy már gyer-mekkorában is láttam misézni."
Ilyen népnek könnyű prédikálni. Hajh — meny-nyire megváltozott a világ. Most már némely pap-társaink is azt hangsúlyozzák, hogy a modern világhoz kell alkalmazkodnunk, ha meg akarunk értetni, ha ki nem akarunk gunyoltatni. Mintha mondanák: a hitszónok a nyelvtant is hóna a l a t t hordja magával a szószékre s egy kis regényiro-dalmi sima olvasottsággal is birjon, a versek ugy is maguktól értetvén. Azért el minden köznapiság-gal az evangeliumi és apostoli egyszerűség czége alatt! A népet is magunkhoz kell emelni, mi lenne a világból, ha a vége felé hajlott XIX. században is holmi schlendriant foliansokból prédikálna a fiatal papság ? . . . .
Megszorult helyzet! Egy nagyszavu lelkészről hallottam azon megjegyzést, hogy mindig torka-szakadtából prédikál, és mulatságból a helyben lakó lutheránusok is eljárnak őt hallgatni, mivel, a
„dogma" úgymond — nem kenyere! Ki is mondta azt: „Frumentum Christi sum, dentibus bestiarum molar, tantum panis mündus inveniar ?•' Az a mi legfőbb nyomorúságunk, hogy a dogmákon
szere-107 tünk átugrálni. Pedig az a czövek, melyhez Pázmány sze-rént — a Krisztusra nyeritő vadállatokat okkal móddal meg lehet kötözni. Mi mindent kell a lelkipásztornak ta-pasztalni. Templomom körül szép fákat neveltem, hogy legyenek „hévben a mi árnyékunk", in aestu temperies.
Egyik ünnepnap isteni szolgálat előtt látom, hogy egyik fámhoz egy talyigás dromedár van kötözve. A czél jó volt, mert gazdája templomba jött rajta ; de a mellékes tény kissé elütött a jó szándéktól ; azért én bevezetettem a lovat ta-lyigástól, mivel féltettem a lombkoronás fámat. Van-e itt valami analógia? Ha nem lett volna fa, nem kötheti meg emberünk derekához a lovát. Igaz ; hanem ugy nem is adott volna nekem alkalmat az előrelátó vendégszeretet
gyakor-lására. Ez is igaz. De a ló meg is riadhatott volna, ki áll o O 1 érte j ó t ? Azért jó a czövek. IIa a kath. papság is, mint
bő-vebben ki fogom fejteni — csak ugy viczkándozik ama re-giókban, hova lackczipőkben jutni csakugyan nem lehet, értem a szentek tudományos akadémiáját ; csakúgy könnyű szerrel suhan át azon égi mélységek fölött, melyekről szent P á l apostol is megemlékezik, midőn mondja: „sem magas-ság sem mélység el nem választ az én Uram Istenem szere-tetétől" ; csak a hosszabb végéhez kapkod a munkának, és valamit ugy egyremásra összetákol a hireért : akkor nem érdemli meg a királyokkal egyenlő nemzetség nevét a szen-tek egységében. Aut aut
Ha megengedi ft. szerkesztő ur, folytatni fogom tár-gyalásaimat.1) Mindennap tanul a jóravaló ember valamit.
Ö szentsége, a kerészténység atyja maga utasit bennünket, ki mihez fogható, a lapirodalom terére ; mert jelenleg ott vívatnak a legkétesebb harczok existentiánk érdekében. A törvényhozás vérszemet kapott. Mihelyt törvény van,
ered-mény is van. E pogány legalitás fertőzteti meg leghama-rabb Isten anyaszentegyházát. Es a mi legfájdalmasabb: a meghozott törvénynyel szemben milliók nemes száma is csak törpe minoritás.
A budapesti kir. egyetemi alap jogi természete.
(Folytatás.)
A nagyszombati egyetem és a hozzá kapcsolt intéze-tek megalapitása és felvirágoztatása körül Pázmány Péter mellett legtöbbet fáradott Dobronoky György jezsuita atya ; már 1630-ik év elején a nagyszombati társoda igazgatójává neveztetett, mely hivatalt hat éven át buzgón és szerencsé-sen töltötte be; magas műveltséggel élénk tetterőt párosí-tott, nagy- és sokoldalú tevékenységet fejtett ki, a legcse-kélyebb házi gondok sem kerülték ki figyelmét, melyet gyakran fontos érdekek, országos ügyek foglaltak el ; egy-háznagyok és katholikus főurak legnagyobb részével össze-köttetésben, sokakkal baráti viszonyban állott, és midőn ezeket valamely áldozatra birni kellett, soha nem voltak igyekezetei eredménytelenek; kiváló mértékben bírta P á z -mány Péter bibornok és gróf Eszterházy Miklós nádor bi-zalmát, ugy rokonszenvét; nem csekély befolyást gyakorolt r e á j u k ; amazt az egyetem, a nemesi tápintézet, a szatmári társoda alapítására, ezt a nagyszombati jezsuita templom felépítésére főleg buzdította, de nemcsak lelkesedni és lelke-síteni tudott, a kivitelben mindig előkelő tényező gyanánt
') Kérnők ; de ne maradjon csak szándék a jó szándók.
Szerlc-szerepelt; az építkezésekben a gazdászati és pénzügyi dol-gokban nagy jártassággal bírt ; az egyetemet ő szervezte és első igazgatta ; nagy mozgékonyság volt egyik tulajdon-sága ; semmi fáradságtól nem riadt vissza, ha ezt rendjének, vagy társodájának java követelte: Nagyszombatban és a bibornokra nézve is nélkülözhetlen, midőn 1636-ik év tava-szán a sopronyi rendház igazgatójává neveztetett, Pázmány Péter vonakodott őt elbocsátani, egész komolysággal fenye-getődzött, hogy a jézus-társasággal éreztetni fogja harag-ját, ha kivánságát tekintetbe nem veszik, s igy a tartomá-nyi főnököt rendelkezése visszavonására kényszeritette ; Do-bronoky György csak a bibornok halála után 1637-dik évi oktoberhóban foglalta el sopronyi állomását ; a jezsuiták főleg az ő fáradozásainak köszönhették, miként a turóczi prépostság a nagyszombati társodának, a primási nemes érez hulladékból (pisetum) pedig 5000 forint a tápintézet-nek adományoztatott. (Franki Vilmos, Pázmány Péter és kora 3-ik kötet 170. s 171-ik lap.)
Még az egyetem kiegészítő részeiről a társodáról és a templomról kell megemlékeznünk : a rendtagok és tanulók folytonos szaporodása következtében az épület, melyet a jezsuiták 1616-dik év óta laktak, szűknek bizonyult;
mel-lőzhetlen volt uj társodát emelni : e miatt 1635-ik év végén Pázmány Péterrel egyetértőleg az építési terv részletei megalapitattak : az emlékkő letétele 1636-i márczius 12-én történt meg ; azonban az egyes jótevők s a szerzet áldozat-készsége, ugy a mesterek buzgalma daczára a munka több évet vett igénybe, mig teljesen készen állott azon mű, mely nagyszerű mérvei és századokra kiható szilárdsága által a szemlélőt ma is meglepi ; valamivel korábban, de szinte csak Pázmány Péter halála után lett befejezve az egyetemi nagy szentegyház építése, mely Eszterházy Miklós nádor kitűnő vallásos buzgalmáról tanúskodik; a nagyszombati domon-kosok keresztelő sz. Jánosról czimzett temploma 1590-ben lángok által felemésztetett ; csak a szentélyt lehetett meg-menteni ; igy tető nélkül félig elpusztulva vették azt át a domonkosiak elvonulása után az apáczák, s 1615-ben a je-zsuiták ; a rend a templomot haladék nélkül helyreállitatta, de a munka oly rosz volt, miként az állványok szétszedése után a boltozat összeomlott ; később jótevők segélyével a szentély mellett téres kápolna emeltetett ; azonban ez csak-hamar elégtelen lett arra, hogy a tanulókat és a polgárokat befogadja; Forró György tehát, a társoda igazgatója, előbb 1626-ban Eszterházy Dániel közvetítésével a templom épí-tésére adománygyűjtést kísérlett, s midőn ez nem sikerült, gróf Eszterházy Miklós nádorhoz fordult, szerény, de lelkes szavakkal buzdította őt, hogy a boltozat és tető előállítása költségeit magára vállalja ; a nádor egyelőre csak a tem-plom hajóját ígérte felépíteni, midőn azonban tapasztalta, miként az uj hajó és a régi szentély szerves összefüggésbe hozhatók nem lesznek, a szentély és a torony újbóli alakí-tására is elhatározta magát: a régi falak lerombolása 1629-i
o ö
május 29-én vette kezdetét, a nagyszerű emlékmű pedig Dobronoky György tevékeny buzgalma folytán 1637-i aug.
hóban fejeztetett be : e szerint az épités 8 évet, valamint a kiadások 80,000 forintot vettek igénybe ; a templom fel-szentelése aug. 30-ra tüzetett ki, melyet a nádor nagy fény-nyel tartott meg; az egyházi szertartást Lippay György
1 4 * "
egri megyés püspök és királyi főkorlátnok végezte. (Franki Vilmos Pázmány Péter és kora 3-ik kötet, és Litterar. Zei-tung für Ungarn, v. Martin Georg Kovachich.) (Folyt, köv )
Az ember története.
(Folytatás.)
Jól vigyázzunk azonban: nem azt állitjuk, hogy min-den egyes esetben bizonyosan létezik ilyen eredeti törzs, mert néha sem a tapasztalás, sem az észlelés, e két egyedül érvényes kalauz a tudomány terén, nem tanúskodnak ennek létéről ; csak annyit mondunk, hogy minden arra mutatf mintha egy ilyen eredeti törzs létezett volna.
Látjuk tehát, hogy a nem és faj kérdése nem volna oly nehezen megfejthető, ha az eredeti törzsöt ismernők. De épen itt rejlik a történeti adatok legtöbb esetbeni hiánya miatt a főnehézség.
Szerencsénkre azonban az élettan jön segítségünkre.
I t t találkozunk oly általános törvénynyel, melyet annál in-kább csudálunk, minél tovább tanulmányozzuk, — értjük a nemzés és szaporodás törvényét, mely az állat- és növény-ország alaptörvénye, melynek uralma alatt az embernek is kell állania.
Ha t. i. két különböző nemhez tartozó állatot párosí-tunk, vagyis tudományosan kifejezve, ha hybridatiót kisér-tünk meg, legtöbb esetben a párosítás eredménytelen. Csak néhány kivételes esetben van sikere e kísérletnek ; de e két nem ezen sarjai nem képesek továbbá egyedeiket szaporí-tani. Ismeretes mindenki előtt a szamár és kancza párosí-tása, melynek eredménye a mula. De az egész világ mulái szamár és kancza magzatjai. Es ezen állatok igen számosak, mert Spanyolország- és Délamerikában erős testalkatuk és szivósabb természetök miatt a lovaknál is többre becsültet-nek. Az öszvér, mely ménló és nőstényszamár fia, kevésbé kerestetik. De mind a mula, mind az öszvér nemzésre kép-telenek, és valahányszor mulára vagy öszvérre van szüksé-günk, mindannyiszor a két nemhez kell folyamodnunk.
Számtalan más példát lehetne felhozni, minő a kanári és tengelicz, a kutya és róka hybridatiója, (ha ezen utóbbi mégis valaha sikerült), és az ezen példákból lehozott tör-vény megállapítja ama tényt, hogy daczára az ezeréves ész-lelésnek és a százszoros kísérleteknek még sem sikerült pá-rosítás által két nem közt közvetítő uj nemet létrehozni.
Ha ellenben két ugyanazon nemhez, de különböző fajhoz tariozó egyedeket párositunk össze, tapasztalni fog-juk, hogy magzatjaik ép oly nemző és szaporító tehetséggel bírnak, mint szüléik és őseik. Sőt a szarvasmarha-, juh- és lótenyésztéssel foglalkozók, a kutyák és galambok kedvelői tudják, mily gonddal kell őrködniök, hogy a faj tisztaságát fentarthassák.
Ezen megdönthetlen tényből folyik egyszersmind azon általános és eddig kivételt nem ismerő törvény, mely leg-biztosabb ismertető jelt szolgáltat a természetbúvárnak a nem és fuj különbségének tüzetes meghatározására. E tör-vény igy szól : Két szerves egyed sarjai csak akkor tartják meg teljes és folyton tartó nemzési és szaporítási tehetségüket, ha az egyedük ugyanazon nemhez tartozók ; ha ellenben két különböző nemből valók, sarjaik vagy épen nem, vagy csak
ki-vételes esetben képesek tovanemzésre és szaporodásra, és ezt is csak igen csekélyszámu fokban.
És ami a növény- és állatországban általános törvény, ennek uralma alatt kell az embernek is, mint (test szerint) szerves állatnak, állania.
Vegyük azért szemügyre a különböző emberfajokat.
Igaz, hogy az eredeti törzsembert nem ismerjük, sőt meg-valljuk, hogy nem is fogjuk soha megismerni; de nem is ezt fürkészszük, hanem inkább arról van szó: váljon több ily törzsnem létezett-e, avagy csak egy?
A fönt kifejtett és a szerves lények élettani általá-nos törvényére támaszkodva határozottan felelhetünk eme kérdésre :
Minden a föld kerekségén létező emberi egyed egynemű, es a külsőkben nyilvánuló eltérések csak faji, és korántsem nemi különbözetek.
És ezen feleletünk alaposságát bebizonyitandók, elég utalnunk Dél-Amerika tarkavegyületü népességére ; száz-és százszorosan vegyültek száz-és párosultak ott a kaukasusi, né-ger és amerikai faj sarjai, és ezen emberegyedek nemzési és szaporodási képessége nem hogy a három század alatt fo-gyott volna, sőt minden uj metissatio alkalmával látszólag növekedik, annyira, hogy Délamerika egyes tartományaiban ezen vegyüléki faj a lakosság negyed, sőt itt-ott nagyobb részét is képezi.
És igy eljutottunk minden hittani és bölcsészeti okos-kodás nélkül, egyedül az észlelés és tapasztalás, azaz a tudo-mányban kizárólag érvényes kalauzok vezetése mellett azon következtetéshez :
Nem létezik több, mint egy embernem.
Ezen eredmény, mondjuk ki bátran, nagy és komoly horderővel bir ; mert napjainkban, hol számosan egyedül a tudomány érveléseire fektetnek súlyt, csak ez adhatja meg az általános testvériség szellemének a kellő alapot.
II. Az emberi nem hazája.
Az emberi nem egységét feltéve és megengedve, kér-dés támadhat még : váljon az emberek egy közös, vagy több törzsből származnak-e? vagyis más szóval: váljon a föld különböző tájain egyszerre jöttek-e létre, vagy pedig csak egyetlen egy ponton, melyből kiindulva lassankint az egész földtekét benépesiték ? Ezen kérdés megoldásában Qu. mód-szeréhez hiven ragaszkodva, az állatok és növények hely-rajzi elterjedése körül tett tapasztalatokat veszi segítségül.
Ezek tanúsítják, hogy bizonyos helyeken az állat- és nö-vényvilág bizonyos fajok által van jellemezve, sőt vannak tájak, melyeket egy-két növény- és állatfajra nézve & terem-tés központjainak lehet nevezni. Másfelől tudományilag be van bizonyítva, hogy egy állat- és növényfaj sincs, mely az egész földtekén volna található. Ha látjuk tehát, hogy az ember az egész földgömbön lakik, már eleve is be kell
is-o ö '
mernünk, hogy a föld legalább egy részét költözés által kellett benépesítenie.
Sőt még tovább is mehetünk. A tudományos észlelés tanitja, hogy valamely állatfaj által elfoglalt terület, vagyis ezen állatfaj habitátusa, annál szűkebb korlátok közé van határolva, minél magasabb fejlettségű testi szervezete. Az emberi szervezethez és külalakhoz legközelebb álló állat a
109 majora. Már pedig a majomfaj lakhelye viszonylagosan igen korlátolt és nincs is majomfaj, mely az ó és uj szárazföld közös lakója. Sőt, mi szintén igen érdekes észlelet, a leg-szűkebb határu lakhelylyel biró majomfajok azok, melyek a testi külszervezetre nézve leginkább hasonlítanak az ember-hez, s melyeket épen ezen oknál fogva antliropomorplioli-nak neveztek. A Gorilla nyugati Afrikáantliropomorplioli-nak csekély részét
109 majora. Már pedig a majomfaj lakhelye viszonylagosan igen korlátolt és nincs is majomfaj, mely az ó és uj szárazföld közös lakója. Sőt, mi szintén igen érdekes észlelet, a leg-szűkebb határu lakhelylyel biró majomfajok azok, melyek a testi külszervezetre nézve leginkább hasonlítanak az ember-hez, s melyeket épen ezen oknál fogva antliropomorplioli-nak neveztek. A Gorilla nyugati Afrikáantliropomorplioli-nak csekély részét