Az ezután következő három fejezetben (III., IV., V.) Mikszáth paratextusaival, illetve a fikcionalitással kapcsolatos paratextusaival és önálló műveivel foglalkozom. A III. fejezetben kizárólag a lábjegyzetek és a regény fikciójának egymásra hatását vizsgálom. Bár a lábjegyzetek a szöveg részét alkotják, de a befogadói érdeklődésnek inkább a perifériájára esnek. A vizsgálatot épp ez az ellentmondás indokolja: e jelentéktelennek tűnő szövegfajta a fikció hasznos eszköze lehet. Mégis érthetetlen módon alig csak néhányan érintették a témát,192 holott a mikszáthi „lábjegyzetelés” – szinte posztmodern módon – szembeötlően önreflexív szövegeket teremt.193 A IV. fejezetben Mikszáth regényeinek auktoriális és utólagos előszavait elemzem. Az V. fejezetben Mikszáth ars poeticáját kutatva „esztétikai” szövegeit veszem szemügyre: ehhez a szövegkorpuszhoz tartozik néhány korábban elemzett regényelőszó is. E két két fejezet átfedései is demonstrálják, hogy Mikszáth szövegei többféle olvasási stratégiának megnyílnak, illetve mennyire „álarc mögé rejtik okosságukat”.
1. A paratextus mint küszöb – a paratextus és a fikció
A paratextusok mint a szöveget a befogadó számára könyvvé tevő segédszövegek vizsgálata nem új keletű: már korábban is foglalkoztak a címek, szerzői nevek és álnevek, előszavak részletes elemzésével. Ezeket a részletkutatásokat elsőként Genette leíró jellegű elemzése egyesíti, elkülönítve a főszöveget a kisegítő szövegektől, a paratextusoktól, amely nem teljes értékű szöveg, csak „szöveg-szerű”. Ezt fejezi ki a „para-” előtag, amely egyszerre közelítő és távolító jelentésű, hasonlóan a „paramilitáris” fogalomhoz.194 Továbbá a paratextualitás a könyvben megjelenő szöveg „nyilvánvaló vagy rejtett” kapcsolatainak az egyik fajtája: a könyv főszövegének, illetve a könyvként való megjelenést elősegítő
„szövegszerű” szövegeinek kapcsolatát írja le. Vagyis a paratextualitás koncepciója egyfajta szövegek közti kapcsolatok leírása. Genette az új terminológia választásával Julia Kristeva intertextualitásától való különbséget hangsúlyozza.195
192 HÁSZ-FEHÉR Katalin, Az irónia arabeszkje: Mikszáth Kálmán: A fekete város, Híd, 1997/7-8., 519., KABDEBÓ
Tamás, Mikszáth a posztmodern, Palócföld, 1997/2, 131-133. TIHANYI Katalin, Történet(ietlen) képzelgések egy lublói kísértetről, Tanulmányok a klasszikus magyar irodalom köréből, szerk., IMRE László, GÖNCZY Monika, Debrecen, Debreceni Egyetemi, 2010 (Studia Litteraria, 48), 182-192.
193 KABDEBÓ Tamás, Mikszáth a posztmodern, Palócföld, 1997/2, 133.
194 GENETTE, Gérard, Paratexte: Das Buch vom Beiwerk des Buches, Frankfurt a. M., Suhrkamp, 2001. 9.
195 Genette megcserélte a transztextualitás és a paratextualitás jelentését. Korábban a paratextualitás jelentette azt, amit a később megalkotott transztextualitás jelentett. Az újabb értelemben tehát a transztextualitás a szövegek közti lehetséges kapcsolatokat jelöli. A paratextualitás ennek egyik alesetévé vált: a (fő)szöveg és (kisegítő) paratextusok viszonyát írja le. A transztextualitás öt formája: intertextualitás (mint idézet, plágium, célzás), paratextualitás (mint a szöveg „segédszövegeinek” viszonya), metatextualitás, hyper-, hypotextualitás,
Genette rendszerében a paratextus a feladója szerint lehet kiadói vagy szerzői. Szerzői paratextus a szerző (ál)neve, a mű címe és alcíme, elő- és utószavai, a megjelenés utáni, könyvön kívüli utószavak, mindenféle jegyzetek, mottók és ajánlások. A kiadó hatáskörébe tartozó paratextusok – például antik auktorok modern szövegkiadásai esetében – a kiadói előszavak, jegyzetek. A külső paratextusok neve a peritextus, mint a könyv sorozatcíme, címlapjának és külső borítójának szövegei, illetve akár anyaga is (papírja, formátuma).
Például a hagyományos lexikonkiadásnak megfelelő könyvformátum a quart. A könyvre vonatkozó, de könyvön kívüli szövegek az epitextusok, mint a szerzővel készült interjúk, utólagos és könyvön kívüli utószók. A paratextusnak ez a három formája a könyv főszövegéhez képest alárendelt szövegfajtának tekinthető, jelentőségük másodlagos, ugyanis egyfajta kiszolgáló funkciót látnak el: segítségükkel veheti az olvasó a szöveget könyvként a kézbe, vagyis a befogadás irányításának, befolyásolásának kellékei.196 Tehát értelmezhetők küszöbként, amelyen át a könyv világába léphet be az olvasó.197
Mind az előszóra és a jegyzetekre igaz, hogy nem minden főszöveget olvasó minősül egyúttal címzettnek is, e paratextusok a leginkább a fakultatív olvasás tárgyai, gondoljunk csak az előszavakat átugró olvasói szokásra. Az olvasás szelektív jellege még fokozottabban igaz a jegyzetekre: csak azok az olvasók e paratextusok címzettjei, akik feltétlen érdeklődnek a főszöveg kiegészítései, kitérő megfontolásai iránt.198
Ki kell térni két módszertani alaptézisre, amely Genette rendszerének lényegét jelenti, és az itteni elemzéseknél is fontos. Az első kimondja, hogy az előszónak mint paratextusnak a feladója a szerző, a másik pedig, hogy a paratextus és a szöveg egymástól élesen elválasztandók. Genette az eredeti előszó feladóját a szerzőben jelöli meg, de nem reflektál külön fikcionalitására, illetve a szerzővel foglalkozó több évtizedes kutatásra, amelynek kezdetét Barthes A szerző halála jelezheti, míg napjainkban pedig a „szerző visszatéréséről”
gondolkodnak.199 Hangsúlyozandó, ez egy módszertani kiindulás, aminek az a világos célja, hogy a paratextualitás koncepciója egységes és következetes maradjon. Ezért a feladót a szerzővel azonosítva kizárólag a szerzői név különböző formáival foglalkozik: a feladó neve alapján megkülönböztet auktoriális (szerzői), allográf és aktoriális előszavakat. Vagyis a paratextus feladója és a szerzői név kutatása ugyanazon a koncepción nyugszik.
architextualitás (mint cím- és műfajmegjelölés). GENETTE, Gerard, Transztextualitás, Helikon, 1996/1-2, 82-90.
196 GENETTE, Paratexte…, im., 9-12.
197 Ua.
198 Uo., 308-309.
199 Egy közelmúltban megjelent, szerzőséggel foglalkozó, 28 tanulmányt tartalmazó kötet címe: A szerző visszatérése. (Rückkehr des Autors, hrsg von Fotis JANNIDIS, Gerhard LAUER, Matias MARTINEZ und Simone WINKO, Max Nienmeyer Verlag Tübingen, 1999.) Ennek elődje: Sean BURKE, The Death and Return of the Author: Critisism and Subjectivity in Barthes, Foucault and Derrida, Edinburgh University press, 1992.
Genette rendszerének másik alaptézise paratextus és a főszöveg viszonyát érinti, ami továbbvezet a fiktív szöveg és paratextusai kérdéséhez. Ugyanis nem minden segédszöveg paratextus, bár formájuk, elhelyezkedésük szerint annak minősülnének. Vannak köztes állapotúak: inkább tartoznak a főszöveghez, mint a paratextusokhoz. Ennek alapján az előszó és a lábjegyzet tökéletes párhuzamba illeszthető. Ha szerzői előszóról és lábjegyzetről van szó, akkor az előszó globálisan mutatja be és kommentálja a szöveget, míg a jegyzetek – miközben az egyes szöveghelyeket magyarázzák – ezt a globális kommentárt hosszabbítják meg, részletezik. Az utólagos előszó, a lábjegyzetek e „kisegítő”/kommentáló karakterük alapján tipikus paratextusnak minősíthetők.200 Viszont a fiktív szövegek fikcionális előszavai, jegyzetei között átjárások tapasztalhatók. Bár formailag paratextusok, de mégse választhatók le a szövegtől, nem a szövegnek alárendeltek, következésképp a szöveg, vagyis a fikció részei. Ebből az a tanulság vonható le, hogy nem az a fő kérdés, hogy elválasztandó-e a paratextus főszövegtől, vagy sem, hiszen ez pusztán a paratextus módszertani jellegű definíciója. Ezért Genette szerint nem lehet általános érvényű választ adni erre a kérdésre, érdemesebb esetről esetre mérlegelni. Az alábbiakban Mikszáth auktoriális lábjegyzeteit és az előszavait a fikcióhoz való viszonya alapján vizsgálom: milyen módon vesz részt a paratextus a főszöveg fikciós világának kialakításában.
200 GENETTE, Paratexte…, im., 313.