Az előszó mint paratextus

Az előszót az antikvitásig visszanyúló történelme miatt önálló műfajként tartható számon, kutatása is az ókori retorikáktól számítható. Genette megkülönböztet bevezetőt és előszót: előbbi a szöveg része, utóbbi viszont kiadásról kiadásra változhat, leválasztható a szövegről, ami a paratextutalitás lényege. Genette ugyan betekint a műfaj történetébe, de rendszere alapvetően leíró, kizárólag a szövegről leválasztott paratextust vizsgálja.²⁴⁸ Ezért talán érdemes kissé e hagyományokban gazdag műfaj történetére kitekinteni, továbbá funkcióit diakrón szempontból is vizsgálni, illetve külön a szerzőre, a műre és az olvasóra vonatkoztatni.

1.a) Az előszó mint műfaj. Az előszó ideje, helye és feladója

Mint korábban láttuk, Genette rendszerének alapja, hogy a paratextus feladója a szerző, következésképp az eredeti előszóé is. Ez az előfeltevés azonban ellentmondásokat okoz:

ugyan az előszó mint műfaj ténylegesen paratextus, de mivel nagyon sok esetben fikciós szövegről van szó, emiatt a feladó is valamilyen módon a fikció része, például a mű narrátora, vagy egyik szereplője, vagy egy kitalált szerző, illetve a szöveg (fiktív) közreadója. Genette a lábjegyzetek tárgyalásánál számot is vet a szerző mint feladó teremtette ellentmondásokkal, de módszertani indokok miatt ezt a kérdést lezárja.

Maga az előszó – a lábjegyzethez hasonlóan – teljesen fakultatív szövegfajta: sok könyv előszó nélküli. A barokk vagy a felvilágosodás könyvei előszó nélkül szinte elképzelhetetlenek, míg a középkorban nem volt általános gyakorlat az előszó. Az előszó műfaji sajátosságai a 16. század közepére témájában és technikájában nagyrészt kialakultnak mondható, így a későbbi előszavak a már kialakult formakészlet és eszköztár állományából történt összeállítás eredményének tekintendők, vagyis a szerzők tudva vagy nem tudva régi

248 Genette elemzése leíró szempontú, nem történeti alapú: GENETTE, Paratexte…, im., 157-159.

receptekhez nyúlnak vissza.²⁴⁹ Az előszó alapfeladatát, fő funkcióját Genette a befogadás irányításában fedezi fel.

„Az auktoriális szerzőséget igenlő előszó fő funkciója, amit „eredeti előszó”-nak rövidítünk, abban áll, hogy a szöveg jó olvasottságát biztosítsa. Ez az egyszerű kijelentés összetettebb, mint amilyennek látszik, ugyanis két mozzanatra osztható, ahol az első a másodiknak egy szükséges de nem elégséges feltételét jelenti, amely emiatt nincs biztosítva: 1. egyrészt az olvasásra hatással legyen és 2. másrészt arra, hogy az olvasás jól történjen meg.”²⁵⁰

Tehát az előszó címzettje az olvasó, intenciója pedig a könyv befogadásának irányítása, befolyásolása, amelyet találóan jellemez a paratextus küszöb-metaforája. A befogadás irányítását az előszó különböző funkciók által éri el. A leggyakoribb előszófunkciók a következők: a szöveg címének, tartalmának a magyarázata, a szöveg pozitív fogadtatásának kérése, a szerző szándékának magyarázata (mi a célja művével), válasz a kritikákra és támadásokra, az előszó tematizálása, a mű keletkezésének története, a mű valódiságának bizonygatása.

Az előszót a megjelenésének ideje, és helye, illetve feladója alapján lehet csoportosítani. Az előszó megjelenési helye Genette rendszerében nem releváns: előszónak minősül minden olyan szerzői vagy kiadói szöveg (tekintet nélkül arra, hogy a könyv szövegének kezdete előtt vagy a vége után következik), amelyek (a vonatkozó szöveget illetően) egy téma tárgyalásából állnak, vagyis nem az elhelyezkedését, hanem a funkcióját tartja meghatározónak. Épp emiatt a könyv végén elhelyezett szöveget funkciói alapján az előszó egyik változatának tekinti, illetve a könyv megjelenése utáni szövegeket is. Így A beszélő köntös A szerző utószava vagy, illetve A Noszty Utóhangja, a Kísértet Lublón utólagos szövegei, és a Beszterce ostromához tartozó Nyílt levél Nagy Miklóshoz is előszóként értelmezhető.

Az előszó megjelenési ideje, „élettartama” kiadásról kiadásra változhat, száma bővülhet, vagy ha a későbbiekben elhagyták, csökkenhet. Ezt a bizonytalanságot tükrözik például Balzac előszavai, amelyeket kiadó és a szerző megjelenéstől függően változtatott. A szamárbőr 1831-es kiadásának előszava egy következő, gyűjteményes kiadás miatt mindössze egy hónapot „élt”. Vagy mikor Balzac Az emberi színjátékot összeállította, az összes regény előszavát törölte, ugyanígy Rousseau Új Heloisének újrakiadásakor az előszót elhagyta, amelyet a Balzac utáni kiadások ismét felvettek.²⁵¹

Az előszó megjelenési ideje a könyv kiadásához kötött, de utána is megjelenhet előszó, ezek az utólagos vagy késői előszavak. A kettő között az a különbség, hogy az utólagos előszót egyfajta másodszori átgondolás, Genette szerint egyfajta „lépcsőházi” gondolkodás jellemzi, tehát a utólagos reflexió az „üres helyeket” magyarázattal „tölti ki”, vagy pótolja az értelmezést segítő információkat. A késői előszót ugyanígy vezetheti a „hiánypótlás”

249 Uo., 159.

250 Uo., 191. Saját fordítás.

251 Uo., 14.

szándéka, de a funkciója inkább egyfajta távolabbi időperspektívából visszatekintés a műre.

Ha a szerző fiatalkori művének időskori kiadásáról van szó, szinte autobiográfiai szöveggé válik az előszó, a szerző művén keresztül tekint vissza életére, vagy alkalma nyílik a mű keletkezésére, forrásaira is bővebben kitérnie, mint tette ezt Eco A rózsa nevének késői előszavában, amelyet aztán a későbbi kötetkiadások előszóként vettek fel. Genette rendszerében a paratextus feladója a szerzővel azonos, emiatt felosztás a szerzőn alapul. A hitelességi fok alapján megkülönböztet autentikus, fiktív, vagy apokrif előszavakat, a szerző szerepe alapján pedig auktoriális (szerzői), allográf (idegen műhöz írt), illetve aktorális (felvett karaktert játszó) szerzőket. Így a hiteles szerzői előszó autentikus-auktoriális (A), a regényhős által megírt előszó pedig a fiktív-aktoriális (F), a „Laurence Templeton” kitalált szerzői karaktere által publikált az Ivanhoe-hoz írott előszó a fiktív-auktoriális (D). A közreadói fikció miatt fiktív allográf az összes levélregény, vagy utazási regény szerzője, mint például Swifttől a Gulliver, vagy Defoetól a Robinson Crusoe és a Moll Flanders (E).²⁵²

Szerep /

Az előszó befogadást irányító intenciója a legfontosabb funkciója, amely a mindenkori irodalmi életnek megfelelően további alfunkciókra oszlik. Kialakulásukban nagy szerepet játszik az antik retorikai hagyomány, ami érthető, hiszen az előszó alapvetően a meggyőző szövegek egyik fajtája. A következőkben az előszó történelmének néhány motívumát nézem meg.

1.b) Az előszó gyökerei: az antik irodalom és retorika

Az előszó tartalomismertető karaktere ókori örökség, részben technikai oka volt.²⁵³ Az antik könyvek mint papirusztekercsek kezelését nagyban megkönnyítette az előszó: egyrészt a több tekercses műveknél az előző tekercs tartalmára egy összefoglaló előszó reflektált, így azt a tekercset már nem kellett kibontani. Másrészt a szövegek közti tájékozódást is

252 Uo., 176.

253 EHRENZELLER, Hans, Studien zur Romanvorrede: von Grimmelshausen bis Jean Paul, Bern, Francke, 1955, 7-39.

megkönnyítették az előszavak mint tartalmi összegzések. Így az előszó egyszerre irányította a befogadást, illetve technikai segítséget adott.

Polybius a IX. könyvének Prooemiumában így összegzi az előszó célját: az olvasni vágyókat irányítja, illetve olvasásra bátorítja azokat, akiknek pusztán véletlenül került a könyv a kezébe, végül gyorsan tájékoztatja azokat, akik egyszerűen valaminek utánanézni kívánnak. Ugyanígy Arisztotelész Poétikája előszónak, prooemiumnak tartja a perbeszédek bevezetését, az Iliász, Odüsszeia propozícióját is. Utóbbiak a hallgatóságot tájékoztatják az eposzok tartalmáról, hogy figyelmük ne a bizonytalanságban lebegjen, ami kerülendő, ugyanis a bizonytalanság szétszór.

Quintilianus De institutione oratoriája szerint a perbeszéd előszavának feladata, hogy a bírót tárgyszerűen tájékoztassa, a hallgatóságot pedig jóindulatúvá (benivolus), figyelmessé (attentus) és tanulásra fogékonnyá (docilis) tegye. E három funkció a későbbi előszavak csíráit tartalmazza: végigvonul az egész középkori előszó-irodalmon és napjainkig hat. A benivolus kéréséből alakul ki a szerzői szerénykedés, a szöveg kedvező fogadtatásának kérése, a szerzői tehetségtelenség bizonygatása,²⁵⁴ egyfajta „affektált szerénység”, amelynek retorikai hagyománya a középkoron át napjainkig tart.²⁵⁵ Ezt Genette az előszó „villámhárító-funkciójának” nevezi, amely a retorika excusatio propter infirmatem alakzatára vezethető vissza.²⁵⁶ Ernst Robert Curtius a középkori „affektált szerénységet” retorikai toposzként értelmezi, amelynek antik retorikai előzményei (Cicero, Tacitus) folytatódik a késő antik retorikában (Kr. u. 5-6. sz., Sidonius, Fortunatus), amelyet „az egész középkoron át stílusformaként továbbhagyományoztak, és szorgalmasan utánoztak.” A középkor

„tehetségtelenség-bizonygatásának” eredete nagyrészt a késő antik stilisztikai manierizmusára vezethető vissza, nem a Bibliára. „Az efféle 'szerénykedő megszólalások' a pogány és keresztény kései antikban, majd aztán a középkor latin és a népnyelvi irodalmában hatalmas mértékben elterjednek.”²⁵⁷ Az attentus és a docilis pedig idővel egy motívummá egyesül, belőlük alakul ki az ajánlás, a mű valósághűségének bizonygatása, vagyis minden olyan utalás, amely az olvasót felvilágosítja, mi voltaképpen a mű mondanivalója.

Az újkorra az előszavakból eltűnik az eposzi invokáció, illetve a középkor szerzőjének isteni inspirációért fohászkodása: a szerző vertikális kapcsolata teljesen horizontálissá válik, és az egyedüli megszólított az olvasó lesz. Az invokáció eltűnésével az előszó egyhangú, funkcionális és sematikus szöveggé válik, számos motívum akár szó szerinti átvételben

254 Uo., 30.

255 Genette szerint az előszóban az írói tehetség egyszerű tabu. GENETTE, Paratexte…, im., 192.

256 Uo., 201-202.

257 CURTIUS, Europäische Literatur… i. m., 410, és 93. És: 93-95, 410-415.

vándorol szerzőről szerzőre. De a könyvnek épp ezen a legegyhangúbb részén nyilatkozhat meg az író alkotói tudása.²⁵⁸

1.c) Az előszó három dimenziója: a mű, az olvasó és a szerző

Az előszó kommunikációs funkciói az irodalom mindhárom alaptényezőjére, a szerzőre, az olvasóra és az irodalmi műre irányulnak. A műre irányuló funkcióiban jelennek meg a szerző legközvetlenebb utalásai a művéről, ezek a következők: a mű alapgondolatának, tartalmának kifejtése, keletkezéstörténete. Továbbá a mű keletkezésének indoklása, amely esztétikai, erkölcsi lehet, illetve a középkorra annyira jellemző funkció a mű valódiságának bizonygatása, amely később a kézirat közreadásának fikciójává alakul át. Végül a mű megvédése a kritikákkal szemben, illetve a mű reklámozása ajánlásokkal, beharangozással. A szerző és olvasó közti kapcsolatot teremti meg az olvasói funkció, ezek a következők lehetnek: a szerző tehetségének tagadása, a szöveg kedvező fogadtatásának kérése, az olvasóközönség megválasztása, illetve az befogadás irányítása. A szerzői funkciója pedig a szerző bemutatását szolgálja, amely bármennyire is valószerű, valójában fiktív: a szerzőnek mint fiktív figurának a megteremtésére példa Apuleius Metamorphoses előszava, ez folytatódik a barokk Simplicissimus előszavában.²⁵⁹

1.d) Az előszó kommunikációs funkciói

A következőkben az előszó kommunikációs funkcióit tekintem át. Egyrészt a mű, a szerző és az olvasó dimenziói szerint csoportosítom őket, másrészt diakrón szempontból is: megkísérlem az egyes funkciókat a vonatkozó szakirodalom alapján a műfaj európai hagyományába illeszteni, amelyet csak a barokktól²⁶⁰ a felvilágosodás és a 19. század irodalmán át²⁶¹ a jelenkorig vizsgálok, utóbbin Genette²⁶² rendszerét értem. A táblázatban mindez a következőképp jelenik meg: a négy oszlop a négy különböző korszaknak felel meg (17., 18., és a 19. század, az utolsó Genette felosztása, a jelenkor). Az egyes sorokban találhatók az egyes funkciók, egymásnak megfeleltetve. A műre irányuló funkciók alkotják az I. csoportot, a II. csoportot az olvasói funkciók, a III. pedig a szerzőieket tartalmazza.

258 E^HRENZELLER, Studien zur Romanvorrede…, i.m., 29.

259 Az előszó három dimenziója: Uo., 35-39.

260 A barokk előszó leírása: Uo., 38. Praterorius 1662-ben megjelent művének előszavában értekezik az előszavak funkciójáról, egyszavas címekkel jelölve: Ratio, Vestigia, Elaboracio, stb.

261 A felvilágosodás és a 19. század leírása: R^ETSCH, Anette, Paratext und Textanfang, Würzburg, Königshausen

& Neumann, 2000. A 18. századi előszavak: 49-65., és a 19. századiak: 86-100.

262 Genette három fejezetben (a könyv negyedében) tárgyalja az előszót, ami jelzi a műfaj jelentőségét is: Az előszó instanciája (157-189.), Az eredeti előszó funkciója (190-228.), Más előszavak, más funkciók (228-281.).

17. század 18. század 19. század Gerard Genette

beosztásának magyarázata A cím magyarázata A cím magyarázata A cím magyarázata A mű jelentése

keletkezé-sének ideje (pl: akrosztikon) A szöveg keletkezésének körülményei Zoilus: válasz a kritikákra magyarázata, a szöveg pozitív fogadtatásának kérése, a szerző szándékának magyarázata (mi a célja művével), válasz a kritikákra és támadásokra, az előszó tematizálása, a mű keletkezésének története, a mű valódiságának bizonygatása. Fontos az előszó megjelenésének

időpontja: ennek alapján megkülönböztetünk eredeti vagy utólagos előszót. (Lásd korábban:

az előszó megjelenési ideje). A fentiekből válogatva a mikszáthi előszavak elemzése a következő funkciók alapján történik.

1. Védekezés a kritikák ellen,

2.A a szöveg keletkezésének története, 2.B a szöveg forrásai, 3. A szöveg valósághűségének bizonygatása,

4. „közreadói fikció” /a szerzőség tagadásának az alesete/

5. A szerző „affektált szerénységének” toposza,

6. A Miért olvasandó a szöveg, 6.B Hogyan olvasandó a szöveg, 6.C A mű jelentése, 7.A A szerzői intenció kinyilvánítása, 7.B A szöveg műfajának megadása,

8. Fikciós megállapodás, 9. A cím kifejtése.

Genette felosztásában nem külön funkció az „affektált szerzői szerénység” toposza, de a Mikszáth-előszavak esetében indokolt volt a külön pontban említése. Genette szerint a szerénykedés toposza többféleképpen jellemző az előszavakra. Az előszó legfőbb intenciója ugyanis a szöveg „felértékelése”, de a cél érdekében tilos az író tehetségére célozni (lásd: a benivolus hagyománya), tehát a szerző tehetségének említése tabu. A „affektált szerzői szerénység” a szöveget a szerző rovására teheti figyelemre méltóvá: bár a szerző a művét nem tudta megfelelően kidolgozni, de a szöveg a kidolgozatlansága ellenére, a témája miatt mindenképp olvasásra érdemes. Továbbá Genette szerint a „Miért érdemes olvasni?”

„Hogyan érdemes olvasni?” kérdést megválaszoló előszavak a szerzői tehetség megkerüléseként, szerénykedésként, egyúttal a szöveg ajánlásaként lehet értelmezi: e kérdésekre nem válaszolhatja az olvasó, hogy a könyvet nem fogja elolvasni.²⁶³ A „Miért érdemes olvasni?” „Hogyan érdemes olvasni?” kérdések „A mű jelentése” előszófunkció módosulataként értelmezhetők, emiatt a 6. A, B, C, jelzést kapták. Végül két apró változtatásra volt szükség. Genette a szerzőség tagadásának (4.) aleseteként kezeli a közreadói fikciót, de Mikszáth előszavainak sajátosságai miatt indokolt volt fölérendeltként besorolni.

Illetve a szöveg keletkezéstörténetének jellemzéséhez tartozik a források megadása, itt is érdemes volt megkülönböztetve felvenni (2.A és 2.B).