A lábjegyzet mint paratextus Mikszáth három regényében

2.a) Kísértet Lublón: jegyzetek, műfajok, narratívák, regiszterek

Az ötvenoldalnyi Kísértet Lublón szövegére nyolc jegyzet jut, amelyek a narráció regisztereinek eszközei, tehát a fikció részei, vagyis nem paratextusok. Öt jegyzet hitelesítő forráshivatkozásnak mondható. A másik három pedig klasszikus szövegmagyarázat: babonás vagy képies kifejezéseket ad vissza fogalmi nyelven, vagyis beszédmódokat jelenítenek meg.

Feltűnő, mennyi narratívapár jelenik meg a regényben: egyrészt a kísértetregény és a detektívregény műfajai mint narratívák, hasonlóan a Galamb a kalitkában

„stílusütköztetéséhez”. Másrészt a hagyományozott és modern episztémé párja, mint a Szent Péter esernyőjéhez, harmadrészt a „párhuzamos különidejűség” etnográfiai diszkurzusa és annak kifigurázása a népiességgel,²²² végül a pozitivista történelemszemlélet és azt kikarikírozó narratívapárja.²²³ A következőkben azt vizsgálom, milyen szerepet töltenek be a

220 REHM, Walter, Jean Pauls vergnügtes Notenleben, oder Notenmacher und Notenleser = R. W., Späte Studien, Bern und München, Francke, 1964, 7-97.

221 SZEGEDY-MASZÁK Mihály, A történelmi regény…, i.m., 66.

222TAKÁTS, Mikszáth-szövegek relativizmusa…, i.m., 1581-1590.

223 Tihanyi Katalin meggyőzően mutatja ki, hogy a regény – többek közt A beszélő köntöshöz hasonlóan – az életműre oly jellemző történelmi reflexió egyik kiemelkedő darabja. Két motívummal utal a történetiség narratívájának megszerkesztettségére: egyrészt a történelem forrásokból történő megalkotottságával, másrészt a történelmi és a kísértetregény műfaji ütköztetése által. Mindezek a történetiség narrativitására, illetve az objektív történelmi perspektíva lehetetlenségére hívják fel a figyelmet. Lásd: TIHANYI, Történet(ietlen) képzelgések… i.

lábjegyzetek a narratívapárok egymásra hatásában.

Forrásmegjelölő kommentárok

A következőkben az öt forrásjegyzetből az első kettőt vizsgálom, amelyek feltűnő helyen, rögtön az első oldalon találhatók. Elhelyezésből következtethetünk funkciójukra: a történelmi regény műfajának megfelelően a cáfolhatatlan tényre alapozottság hitelét teremtik meg. (A jegyzeteket a szöveggel együtt idézem.)

Hihetetlen bár a történet, de feleljen érte Bél Mátyás* uram és a „Liber Actorum”**, melyet Vilsinszky Ferenc nótárius mester hagyott ránk ékes lengyel nyelvezetben. Ha őkegyelmeik bolondot írtak a könyveikbe, miért legyen az nekem hibám? (Kiemelés tőlem)

*Bél Mátyás 1723-ban megjelent Prodromusában van a Kaszperek-legenda egyik variációja megírva.

**Vilsinszky Ferenc városi nótárius 1718-ban jegyezte fel a Kaszperekről szóló csodatörténetet, a hivatalos jegyzőkönyveket és kihallgatásokat is hozzá csatolva. A zagyva lengyel nyelven írott quart kódexet a lublói levéltárban őrzik. (Kiemelések tőlem)²²⁴

Az auktoriális elbeszélő szerzői munkájáról számol be, első olvasatra azzal a céllal, hogy az olvasó a hihetetlennek tűnő kísértetregényt ne a szerző fikciójának nyilvánítsa, hanem valóságos történetnek. A két szerzői lábjegyzetben a források konkretizálása szintén a fenti szándékként értelmezhetők. De a következő mondatban maga az elbeszélő cáfolja ezt az értelmezést: megengedi, a forrásszövegek mégsem megbízhatók („bolondot írtak a könyveikbe”), tehát valószínűleg a forrás egyszerűen csak téves narrációja a kísértettörténetnek. Ezzel növekszik a regény fikciósságának valószínűsége is, tehát a forrásmegadás végül is nem értelmezhető hitelesítésként.

Nézzük a két jegyzetet! A lábjegyzetekben a források pontosítását adja meg az elbeszélő, amit a fentihez hasonló hitelesítő szándékként értelmezhetünk: a források a konkretizálás révén valóságra referáló szövegként kívánják a történetet bemutatni, amely a kísértettörténet fiktív voltát cáfolja. Az első lábjegyzetből megtudjuk, több történetváltozat létezik: Bél Mátyás szövege a legendaváltozatok egyikén alapul, tehát pusztán egyik narrációja az eseményeknek, ami fiktív voltát erősíti. Ezek szerint „igaz történetek” nem léteznek, csak történetváltozatok.²²⁵

A második kommentár megbízhatósága is csorbul, amire a figyelmet egy apró szövegeltérés hívja fel. A főszöveg a nótárius „ékes lengyel nyelvezetű” művét az elbeszélői jegyzet „zagyva lengyel nyelvűnek” minősíti, aminek a konkrét őrzési helyét is megadja

m., 182-192. Mindezzel egyetértve kiegészíteném, hogy Mikszáthnál maga a történetiség is egy narratíva: S.

VARGA, A narratív sémák szerepe… i.m., 8. Ennek megfelelően a Kísértet Lublónt nemcsak A beszélő köntössel, hanem a Galamb a kalitkában-nal, a Szent Péter esernyőjével is párhuzamba hozhatónak látom. A történetírás perspektivikusságára vonatkozó reflexiót A szelistyei asszonyoknál érzem a legkifejezettebbnek.

224 MIKSZÁTH Kálmán, Kísértet Lublón = MIKSZÁTH Kálmán, Regények és nagyobb elbeszélések V, 1892–1894, s.a.r., BISZTRAY Gyula, Bp., Akadémiai, 1957, 7-8, illetve 7.

225 Hasonló ebben a Sipsiricához, lásd: S. VARGA, A narratív sémák szerepe… i.m., 13.

(lublói levéltár). Bár a szövegeltérés csak egy minőségjelzőt érint, mégis jelentősége van: arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyanazon szövegnek két eltérő olvasata van. Vagyis a szövegek abszolút érvényű értelmezésével nem lehet számolni, csak eltérő (ékes és zagyva nyelvű) olvasatokkal.

Kérdés, mi a célja a forráshivatkozásoknak, amelyek ráadásul önellentmondásosak?

Valószínű, itt nemcsak a történelmi regény valósághűségteremtő fikciójáról van szó. Az önleleplező valósághűség fikciója önreferensen utalhat elvontan a valóság és a művészet viszonyára. Továbbá megidézheti a történelmi múltat igazolható, független tényekből rekonstruálni kívánó pozitivista történetírást is. Viszont a regénybeli forráshivatkozás épp azt mutatja, hogy múltról csak eltérő olvasatok állnak rendelkezésre, rekonstrukciója ezért nem lehetséges, ami a múltról szóló tényeknek, értelmezéseknek az objektivitását kérdőjelezi meg.

A regény tehát reflektál a történelemre, amelyet nem rekonstruált múltként, hanem megkonstruált narratívaként mutat be.

Mikszáthtól alapvetően idegen a pozitivizmus ismeretelmélete, az egyetlen „történelmi igazság”, a független tények, a valóság egyetlen lehetséges értelmezése a tértől, időtől, vagy értelmezéstől független tény feltételezése. Mikszáth narratív regényeiből, a történelemírásról szóló Olvasás közben című novellájából az a felismerés bontakozik ki, hogy a világról alkotott kép pusztán magyarázatokat (narratívákat) jelent.²²⁶ A regény hitelesítő forrásra hivatkozásai, azok jegyzetei ugyanezt mutatják: a narrációk megtöbbszörözésére hívják fel a figyelmet, ezzel az abszolút igényű narratíva relativálódik. Tehát a regény első lapján található két forráshivatkozás a cáfolhatatlan tényre alapozottság hitelét építi fel és bontja le.

Szövegmagyarázó kommentárok

Az alábbiakban a regény szövegmagyarázatait vizsgálom. Az első kettő a lublóiak és a Pirityi Pannával, Bercsényi gróf boszorkányával történő beszélgetéshez kapcsolódnak, a képi, babonás kifejezések fogalmi kifejtését, magyarázatát adják vissza.

- Tudtam, hogy eljöttök, mert a macska keresztül feküdött a küszöbömön. Hanem kerüljetek hát beljebb.

- Egy kis beszélni valónk volna veled.

- Tudom már, gyerecskéim. Értesültem róla. A domború oldalára van a kenyeretek fordítva.*

- Bizony - mondá Hertely uram. - Csak te vághatsz még ki, anyó!

- Jó, jó, majd megbeszéljük ott, ahol három elvált virág összekerül.** Várjatok előbb egy kicsit.

- No igyál, Kristóf kapitány. Mit hallottál a felséges urunkról? … - Nem abba járunk most - szólt Pawlovszky.

- Tudom, fiam. Bár abba járnátok. Ti a Kaszperek dolgában kerestetek fel.

- Ha mindent tudsz, akkor nem is szükséges beszélnünk.

- Ezt eltaláltad. Ti azt akarjátok ugyebár, hogy a Kaszperek vissza ne járjon többet, mert az elégetés semmit se használt.

226 Mikszáthnak történetírásról, vagy általánosítva a valóság megközelítéséről szóló Olvasás közben című szövegében Dilthey pozitivizmusellenességét fedezi fel S. VARGA, A narratív sémák szerepe… i.m., 7-9, 12-15.

- Azt akarjuk, anyó, de már nincs hozzá semmi fegyverünk.

- Ej, a kavics is felfordíthatja néha a szekeret.

- Az úgy van; de hát mit tegyünk? Ha jó tanácsot adsz, nem leszünk hálátlanok.

* A néphit szerint szerencsétlenséget jelent.

** Az asztalnál. (A szőlővirág a bor, a búzavirág a lángos és a kendervirág az abrosz.)²²⁷

A lublóiak a kísértetnek tartott Kaszperektől a boszorkány praktikáinak a segítségével gondolnának megszabadulni, ezért kérnek tőle tanácsot. Erről szól az idézett párbeszédrészlet.

Tehát a regénynek ez a cselekményszála a kísértethistória narrációjához tartozik. Ismét a narratívákat fedezhetünk fel: a párbeszédrészletet jól láthatóan egyfajta mitikus-archaikus értelemvilág uralja, amely az okságot nem természettudományos-racionalista módon, hanem (szinte az alteritásnak megfelelően) az immanens, transzcendens világ egymásra hatását feltételezve értelmezi, és babonákat, mágikus praktikákat foglal magába. Ezt az értelmezési horizontot jeleníti meg a boszorkány archaikusan ható, babonás, misztikus világképet tükröző képies nyelve. Bár a horizontok összeolvadása nem kölcsönös, ugyanis a „misztikus”

narratívában a tudás csak a „beavatottak” számára elérhető, a lublóiak „beavatatlanok”

maradtak. De a dialógusban létrejön a felek közti megértés. A jegyzetek a boszorkány megszólalásait mintegy „lefordítják”. Az olvasó így ugyanazt a párbeszédet kétszer kapja meg: egyrészt a szereplők párbeszédén keresztül, másrészt a narrátori kommentárral kiegészített formában.

Nézzük a jegyzeteket! Az egyik egy szólást, a másik pedig egy metonimikus alakzatot értelmez fogalmi nyelven. A „néphit szerint” megfogalmazás közvetlen rámutatás a szemben álló értelmezési rendszerre: a jegyzet narrációja hangsúlyozza, hogy értelmezése a boszorkány világképén kívüli. A második jegyzet a metonímia magyarázatát (az asztalnál), majd denotátumát (a virágok jelentését) közli. A jegyzetek tehát a képies kifejezések fogalmi jelentését adják meg. A regény utolsó szövegmagyarázata hasonló szereppel bír.

„Az ősmesék búzamagvát, kölesét, kenyérmorzsáját felszedték, megették a madarak.... A Kaszperekné aranyait is megtalálják, felszedik, de meg nem ehetik.

Csak szórta, egyre szórta... Hej, csak kitartsanak! Fekete fellegek nyargaltak az égbolton keletről nyugatra.

Olyan sötétség volt, mint a kos szarvában.* Nem lehetett már meglátni, hol mi van, se falut, se tornyot, se folyót, se vidéket, csak megszagolni.”

*A kos szarva üres belülről és meglehetős homályosság lehet benne.²²⁸

A szövegrész cselekménye szerint a boszorkány tanácsára a lublóiak a város nyugalma érdekében szekéren elhurcolják a kísértet Kaszperek feleségét, aki, hogy férjének jelt adjon, az otthoni (hamis) aranypénzeket útközben a szekérből elhullajtja. A történet elbeszélése egyszerre utal a mesék világára, de ugyanakkor távolságot is tart tőle.²²⁹ Ennek oka, hogy a

227 MIKSZÁTH, Kísértet Lublón…, i.m., 42-43. (Kiemelés az eredetiben)

228 Uo., 50.

229 Barta János így észrevételezi a narratívákat építő és lebontó narrációt. „Nem hallgatom el azokat az eseteket

két narráció szála ezután fonódik össze egy történetté, ugyanis ezek az aranypénzek fogják nyomra vezetni a „kísértet” Kaszpereket, illetve a pénzhamisítók után nyomozó Strangot. A nő pénzszórása egy népmesei toposzt elevenít fel, de az elbeszélő megjegyzése rögtön el is távolítja a történetet a mesék világképétől: Kaszperekné aranya maradandó nyomot jelent, vagyis a történet mégse illik bele a mesébe. Majd a harmadik mondat – a tipikus népmesei igeismétlés révén – ismételten a népmesei világhoz köti az eseményt. A negyedik mondat kiszólásával az elbeszélő Kaszperekné nézőpontjából szólal meg. Az ember és természet között szoros kapcsolatot feltételező népmesei, archaikus világnak megfelelően itt a természet (sötétség, fekete felhők az égbolton) fenyegető külső körülményként jelenik meg, amit egy természethez közelinek érezhető tárgyi hasonlattal mutat be. A jegyzet fogalmi magyarázata hidat képez a népmesei, archaikus világ és a „racionalista” narratív séma között.

Felmerül a jegyzeteket illetően egy elvontabb kérdés. Mi indokolja a magyarázatok lábjegyzetben való közlését? Miért a lábjegyzet narrációja adja a magyarázatokat, és miért nem a regény elbeszélőjének a szólama? A lábjegyzet megnyilatkozása elkülönül a cselekmény narrációjától, ami lehetővé teszi, hogy a narráció egyidejűleg egy másik regiszterben is megszólaljon. A jegyzetbeli szövegmagyarázatok tehát nemcsak értelmeznek:

a narratív sémák közti közvetítéssel magára a narratívák létezésére hívják fel a figyelmet.

Továbbá pozicionálnak is. Vagyis jelzik, hogy a magyarázatoknak sem a feladója, sem a címzettje nem a mitikus-archaikus értelemvilághoz tartozik, hanem egy attól különbözőhöz.

Vagyis a jegyzetnek a magyarázata a narráció regiszterének pozícióját kijelölve az olvasót is szembeállította a „mitikus” narratívával.

A jegyzetek az etnográfiai diskurzus közvetítő kommunikációját idézik fel. Az etnográfia egyfajta „párhuzamos különidejűség”, vagyis az alacsonyabb társadalmi státusú nép kultúrája és az attól már elidegenedett, társadalom felsőbb rétegének kultúrája között alkot hidat. Az etnográfia A jó palócok megjelenésekor különösen virágzott, és mint láttuk, A gavallérokban is megtalálható a lenyomata. Illetve ennek továbbgondolt változata, „...az etnográfusi magatartás/beszédmód paródiája 1897-ben, az etnográfia első hazai aranykorában s amaz etnográfiai elbeszélő próza népszerűsége idejében lépett működésbe.”²³⁰ Az utolsó szövegmagyarázat egy teljesen nyilvánvaló jelenségre szinte tautologikus értelmezést ad, megkockáztatható, hogy az etnográfiai narráció tudálékosságát parodizálja: ugyan kinek kell

sem, ahol az író nagy művészettel teremti meg a kísérteties légkört – hogy aztán írásművészetének újabb, fölényes fondorlatával maga rombolja le: Kísértet Lublón, A fekete fogat. A Szent Péter esernyőjében meg maga rajzolja meg, remek érzékkel a nép lélektana iránt, az esernyőlegenda keletkezését. … Határozott mesei motívumok, a cselekmény szálába beleszőve: az elhullajtott pénz nyomravezet, mint a mesében az elhullajtott kásaszemek (Kísértet Lublón)... BARTA, Mikszáth-problémák …, i. m., 178.

230 TAKÁTS, Mikszáth-szövegek relativizmusa, i. m., 1582.

magyarázni, hogy egy kos „szarvában”, vagy bármilyen csavarodó tülökben nincs fény?

Tehát a jegyzetek a gondolkodásmódok felidézésének fontos kellékei, amelyek megjelenítik a regény narratíváit, illetve hidat képeznek közöttük, lehetővé téve a határokat átlépő olvasást.

2.b) A Beszterce ostroma narratívákat megjelenítő jegyzetei

A Beszterce ostroma reflexiókban rendkívül gazdag Mikszáth-regény, amely a történelemre a theatrum mundi abszolút metaforájával reflektál. Pongrácz gróf múltidéző (élet)szerepe a történelmet nem múltra vonatkozó tárgyilagos, személytelen ismeretanyagként, hanem olyan élő hagyományként, amely a világot átfogóan értelmezi, amely szerint az egyén egy ideális történelmi közösségen belüli szerepben teljesedhet ki. A történelmi szerepe Zsolna narratívájával kerül ellentétbe, amely Pongráczot „bolondnak” minősíti, egyúttal a dialógusból kirekeszti. Emiatt képtelen Pongrácz szerepének mondanivalóját értelmezni.²³¹

A regény százhetven oldalára összesen két lábjegyzet jut (a Kísértet Lublón arányát nézve harmincat kellene találnunk), amelyeket akár fölöslegesnek is tarthatnánk: növények botanikai nevét közlik. Más helyeknél viszont joggal hiányolhatjuk a magyarázatokat. Például a regény egyik kulcsfontosságú helyén – az első „besztercei küldöttség” jeleneténél – elhangzik egy Pongrácz Istvánt méltató pohárköszöntő, amely Petőfi A hazáról című versének szó szerinti átvétele, de ezt a szereplői spontán idézést semmilyen jegyzet nem kommentálja.

Fölmerül a kérdés, mi célt szolgálhatnak a botanikai nevek?

A regény narrációja a cselekmény során váltakozik, nem egységes: tükrözi, hogy a cselekményt két értelemvilágnak, Nedec és Zsolna narratívájának a kölcsönhatásai viszik előre. A két narratíva kezdetben elkülönül egymástól, így a regény kezdetén a „nedeci idillt”

(10-19. oldalig) Pongrácz perspektívájából mutatja be a narráció. A cselekmény előrehaladtával a narratívák több alkalommal keverednek, a narráció mintegy közvetít közöttük. Ilyen keveredés többek közt két fontos helyen valósul meg: az első szöveghely Apolka haditússzá minősülésének jelenete, a két lábjegyzete itt található, a második pedig István gróf halálát bemutató rész. A narráció rálát, közvetít Zsolna és Nedec között. E kettős narráció szolgálatában állnak a jegyzetek.

A „haditúsz”-színjáték – amely valójában István gróf megtévesztését szolgálja – a cselekmény szempontjából kiemelten fontos, ezt fejezi ki a regény címe is, amely erre a jelenetre utal. István gróf Besztercét indul megostromolni, ezt elhárítandó Zsolna világa rákényszerül, hogy részt vegyen a gróf múltidéző színjátékában, így kénytelen a „besztercei

231 A regény egységességét vizsgálva Zsolna és Nedec konfliktusaként értelmezi a regényt HAJDU Péter, Csak egyet, de kétszer: a Mikszáth-próza kérdései, Budapest - Szeged, Gondolat – Pompeji, 2005, 82-121.

hódoló deputációt” összeszervezni, és Estella helyett beszerezni egy „túszt”, akinek a szerepét a mit sem sejtő Apolka játssza majd el. A színjátékban Zsolna és Nedec narratívája összefonódik. A cselekmény helyszíne nem értelmezhető a földrajzi realitások szerint: épp annyira kitalált, mint A jó palócok novelláiból rekonstruálható „Palócföld földrajza”.²³² Ez az eltérés mindenképp önreferens utalásként értelmezhető.

Először a két lábjegyzetet és a hozzátartozó szöveget mutatom be. Az első lábjegyzet a pénzszórás rituális cselekményének leírásakor található. A pénzszórást két helyen olvashatjuk: a nedeci idillt bemutató részben, illetve a túszátadás előtt, az utóbbihoz kapcsolódik a lábjegyzet.

„ – Hozza elő kegyelmed a kincstárt!

Kovács János elő is hozta a 'kincstárt'...

Künn az erkély alatt már össze voltak gyűlve a környék gyerekei, koldusai és léhűtői, várván a mindennapi pénzszórást. Különös öröme telt ebben István grófnak, amint belemarkolva a zsákba, két kézzel hajigálta le a garasokat és krajcárokat olyanformán, mint mikor búzát vetnek, hogy a pénzek minél szélesebb ívben szóródjanak el az árokba, a bozót közé, a tövises bokrok alá. No, volt ott lárma és dulakodás, amint egymás hátán bukfencezve rohantak a zsákmány után. István úr úgy kacagott, tapsolt, mint egy gyermek.”²³³ ...

„Ha a bor gőze sírásó, a jelen bánatát elföldelő, piktor a szivarfüst, a jövő képét verőfényesen színező.

Csak úgy bugyborékolt a jókedv. Pruzsinszky ledobta dolmányát és egy ingujjban kezdte járni a 'podzabucskit'. Hip-hop! Hip-hop! A parancsnok egyre biztatta a tisztjeit: Hajrá, mulassunk, bajtársak! S egyre tartotta adomákkal Istvánt, ki, mint otthon a várában minden ebéd után, most is lehozatta a társzekérről a pénzeszsákot, és az ablakon kihajolva, szórta a járó-kelők kézé a kétgarasokat, ami itt még jobban ütött ki, mert a talaj a fogadó ezen ablaka alatt csátéval, csalánnal és „Mária koronájával”* volt benőve, és ugyancsak mulatság volt nézni, hogy a pénzre rohanó pórnép mint szurkálja össze magát a harapós növények között.”

*Gleditschia²³⁴

A két leírás között csak apró, fókuszálásbeli különbségek fedezhetők fel. A „nedeci idill” narrációjának központját teljesen István gróf foglalja el: az ő elhatározásai szabják meg a cselekmény vonalát, rajta kívül senki más nem kezdeményez önállóan, hanem az ő döntéseit követve reagál. A másik résznél fordított a szereposztás: Pongrácz nem egyedüli főszereplő, illetve alapvetően nem ő kezdeményez, hanem végig másokat követve, elfogadóan reagál. Aki valóban irányít, az Pruzsinszky és a honvédparancsnok, céljuk István gróf megállítása, amit majd el is érnek Lengeffy „hódoló deputációjával”. A nedeci idillbeli és az „ostrom előtti”

pénzszórás közti döntő különbség nem a leírásban áll, hanem kontextusban. A regény elején Nedecet és környékét nem összefüggően, hanem részleteket, anekdotákat felvillantva mutatja be az elbeszélő, így a kiszemelt tájelemek részletező leírása, a tájhoz kapcsolódó mondák, hiedelmek felidézése (Nohták madár, Szvatopluk, Jarinko), Nedec várának, majd Pongrácz várbeli életének

232 Zsolna – Beszterce – Nedec a térképen egy csúcsára állított, háromszöget alkot: Beszterce a déli csúcsa, Zsolna, Nedec pedig Kelet, Nyugat irányú szárak csúcsai. Vagyis Nedecről Beszterce felé Zsolna nem esik útba.

Ellenben a regényből Nedec – Zsolna – Beszterce útvonal rekonstruálható. Mint A tót atyafiak, A jó palócok első kötetkiadását illusztráló térképe fikcióként értelmezhető. VADAI, A majornoki hegyszakadék… i. m., 70-71. A Palócföldről mint fiktív tájfogalomról: C^SŰRÖS Miklós, Mikszáth Kálmán novellaciklusai... i.m., 382-383.

233 MIKSZÁTH Kálmán, Beszterce ostroma = MIKSZÁTH Kálmán, Regények és nagyobb elbeszélések VI, 1894, s.a.r., BISZTRAY Gyula, Bp., Akadémiai, 1957, 15, és 93.

234 Beszterce ostroma..., i.m., 93.

részletezése a narráció szelekcióját tükrözik. A bemutatás intenciója, hogy a táj egy mitikus-történelmi világ „szerepét játssza” el, amely Pongrácz múltidéző (élet)szerepének a „kontextusa”.

Az egész vidéket átfogó perspektíva jól észrevehetően egyre szűkül, majd a nedeci várra koncentrál, hogy majd teljesen annak lakójának, Pongrácznak a múltidéző életmódjára fókuszálhasson. A narráció jól érzékelhetően Pongrácz életmódját imaginatív jelentése felől törekszik bemutatni. Ezt a perspektívát nem hitelteleníti a környezetnek a grófot „bolondnak” stigmatizáló reális narrációja: a kettő magyarázat egymás mellett létezik, de nem keveredik. A második pénzszórás kontextusa

„Beszterce ostromló” hadjárata, amelyet a „hódoló deputáció” jelenete zár le.

Pongrácz kimozdulása Nedecről úgy értelmezhető, hogy a nedeci és a zsolnai narratíva többé nem élhet párhuzamosan egymás mellett. Viszont ezúttal nem lehet tudni, Pongrácz milyen narratíva alapján cselekszik: ezt sugalmazza a narrátor Behenczy bebörtönzésekor, Estella üldöztetésekor, majd a Besztercével történő konfliktus kialakulásakor, illetve a haditúsz jelenet előtt is. A pénzszórás cselekménye egyrészt felidézi a nedeci idillt, de a pusztán egy szóból, a növény botanikai nevéből álló jegyzet megjeleníti Zsolna

„tizenkilencedik századi” narratíváját. Vagyis e jelenetnél a két narratíva keveredését láthatjuk. A regiszterváltást ez az egyszavas lábjegyzet oldja meg. A második lábjegyzet a

„hódoló deputáció” fogadásának jeleneténél található. Itt is botanikai neveket találhatunk: a besztercei küldöttség a meghódolás történelmi mintáját követve földet, füvet és vizet nyújt át Pongrácznak, e füvek botanikai nevét közli a jegyzet. A narrátor zárójeles közbevetései,

„hódoló deputáció” fogadásának jeleneténél található. Itt is botanikai neveket találhatunk: a besztercei küldöttség a meghódolás történelmi mintáját követve földet, füvet és vizet nyújt át Pongrácznak, e füvek botanikai nevét közli a jegyzet. A narrátor zárójeles közbevetései,

In document Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (Pldal 54-72)