4. A színikritikusi szerep a drámabírálat hivatásosodásának folyamatában
4.6. Komikumfogalmak vitája: hatás vs. jelentés
Szigligeti alapjában véve az érdekes–unalmas kategóriáiban gondolkodik a komikum mibenlétéről, és annak rendeli alá a komikum lehetséges funkcióit, hogy azok milyen mértékben járulhatnak hozzá a megkívánt hatás eléréséhez.
Amint A dráma és válfajai című könyvében megjegyzi: „A költő a komikai jelle-met mindig kigúnyolja, midőn nevetségessé teszi; s az ép[p]en most elősorolt fo-galmak csak különböző módjai e kigúnyolásnak; de a nevetségest mindig csök-kenti, mihelyt elárulja, hogy leckéztetni vagy sérteni akar. A leckéző és sértő sza-tíra nem a vígjáték feladata. Ezt a költő csak elrejtőzve, közvetve s a jó kedvvel megcukrozva teheti.”68 Vagyis számára a komikai hatás elérése elsődleges a komi-kum által lehetővé te jelentésekkel szemben. Szintén a komikomi-kumról szóló fejezet-ben beszél arról, hogy a komikai hatás egyik legfontosabb összetevőjének a válto-zatosságnak kell lennie, amint ő maga írja, azért, „nehogy ismétlés vagy veszteg-lés álljon elő, s velök a komikai hatás helye unalom.”69 Ilyen értelemben a szín-padon a komikum ellentétévé az unalom válik. Épp ezt a felfogást, és Szigligeti darabjainak épp ezen jellegét bírálja Salamon nagyon élesen. Ha összevetjük a fentebbi, Szigligetitől származó gondolatokat Salamon véleményével, láthatóvá válik, hogy komoly következményei vannak műfajfogalmaikra nézve annak, hogy milyen funkcióit is fogalmazzák ők meg a drámának és a drámai komikumnak.
Salamon épp a társadalombírálatot, és az örök emberi értékek melle i felszólalást látja a komikum legfőbb feladatának, amit Szigligeti, mint potenciális hatásrom-boló aspektust, kizár drámafogalmából. Salamon a bíráló hangnem Szigligeti által javasolt elkerülését hízelgésként, a tanítói felelősség alóli kibúvóként értelmezi:
„Akár magyar, akár francia vígjátékkal legyen dolgunk, nem azt várjuk tőle, hogy a nemzeti, társadalmi és egyéni hibákat szeretetre méltó színben állítsa elő, sőt azt sem, hogy a szép oldalakat kiemelje. [...] A comicum feladata kineve etni az em-beri gyöngeségeket, s különösen ép[p]en a társadalmi és nemzeti jellem
legfeltű-68 SZIGLIGETI 1874, 259.
69I. m. 258.
nőbb gyöngéit, nem pedig hízelegni a jó, s annál kevésbbé a rossz tulajdonok-nak.”70 Látható, hogy Salamon szükségszerűen, a drámakoncepciójából és komi-kumról való gondolkodásából következően elkerülhetetlenül válik elégedetlenné Szigligeti műveivel szemben. Amint látható, ez a fajta vizsgálat nem csupán arra válaszolhat, hogy milyen a drámában a 19. század középi népiesség természete, hogy hogyan néz ki a különböző gondolkodók felől ez a kérdés, hanem annak a logikájába is bepillantást enged, hogy milyen szempontok, koncepciók sodornak bizonyos műfajokat, szerzőket az elit kánon peremére, vagy utasítanak ki esetleg végérvényesen ebből a kánonból a kor irodalmában.
A fentebb idéze tanulmányában a komikumnak o körülírt fogalma felől bí-rálja Salamon a nemzeti reprezentációnak a korban általa uralkodónak tekinte módját: „egykor a parasztot csak a maga naiv szép tulajdonaival, – közelebbről a földbirtokost csak a maga fér5as szép erényeivel szeretjük feltüntetni – s nevetsé-gessé nem merünk tenni semmit, ami egyszer magyar nevet és magyar jellemvo-násokat visel. Pedig képzelt egyént tenni nevetségessé még nem azt teszi, hogy nemzetet, sőt még azt sem, hogy egyes osztályt gúnyoljunk.”71 Az irodalom didak-tikus és erkölcsnemesítő feladataira hívja fel Salamon i is a 5gyelmet, és érvként az irodalomban megjelenő komikum 5kcionális természetét használja; a műfaji normák alakulásának Szigligetinél láto pragmatikus része teljesen kimarad az ő rendszeréből, és a közönség igényeit kielégíteni igyekvő műfaji mozgásokat a gyávaság megnyilvánulásaiként érzékeli. Szigligeti, mint lá uk, a népies elemet a komikum forrásaként kívánja működtetni a szövegeiben, míg Salamon azt várja a népszínművek komikumától, hogy az a nemzetreprezentációba épülve, valamely nemzeti lélektani hiba kigúnyolása legyen. A népies tematika Salamon és Szigli-geti elgondolásában is egyértelműen az alsóbb regiszterbe utalja a műveket, vi-szont míg Szigligetinél az esztétikum, a szórakoztatás alsóbb kategóriájaként jele-nik meg a népies elem, addig Salamon szerint ennek egyetlen helyes és sikeres megjelenítése azért épp a komikumban lehetséges, mert ezt ő a
nemzetreprezen-70 SALAMON 1861a, 270.
71 SALAMON 1861e, 46.
tációnak egy alsóbb regisztereként érzékeli, olyan értelemben, hogy ez engedi meg – sőt ez írja elő – a nemzeti hibák megjelenítését és kigúnyolását.72 Tehát Sa-lamon elismeri bár, hogy a népszínművek nagyon fontosak a korabeli irodalom-ban, a Szigligeti-féle poétikát már alapjaiban elhibázo nak érzi.
Gyulai Pál népszínműről való gondolkodását értelmezve említe ük, hogy ő a népköltészet műfajainak korabeli fogalmaiból kiindulva úgy véli, hogy a népszín-mű is akkor tekinthető sikeres népies alkotásnak, ha visszaépül a népi tudatba, bi-zonyos gondolatai közmondássá válnak. Salamonnál is megjelenik ez az igény, de egészen más logikával épül be az ő népszínmű-koncepciójába. Szerinte ugyanis ennek a mozgásnak nem csupán a népszínmű esetében kellene működnie, sőt az egész drámai műnem nyelvétől közmondás-szerűséget követel, a dráma nyelvé-nek szerinte az a feladta, hogy azt a valódi magyar nemzeti nyelvet állítsa szín-padra, amely természetesen magán viseli a népköltészeti jellemvonásokat, tömör fogalmazásmódot működtet, és ezzel a valódi nemzeti lélek, a nemzeti gondolko-dásmód igaz megjelenítésévé válik – függetlenül a ól, hogy tematikailag melyik társadalmi csoport életébe enged bepillantást nyernünk: „A drámai nyelv akkor fog életerős fejlésben lenni, midőn a drámaszerzők eredeti magyar alakokat, szo-kásokat hoznak színre, s ezek hathatós jellemzésére, szenvedélyek hű kifejezésére fölhasználják a magyar élet nyelvének egész gazdagságát. És ha a drámai nyelv egyik kelléke a rövidség, erőteljes, megtestesítő kifejezés, aligha van újkori nyelv, mely többet adna meg mintegy készen a drámaírónak, – s különösen a nép nyel-ve, melyet nálunk a műveltektől hallani kevésbé szokatlan, mint akárhol másu , bővelkedik a gondolatok, érzelmek és indulatok azon hathatós és rövid kifejezésé-ben, mely gyakran közmondásnak is beillenék […] az a legjobb drámai nyelv, mely legerőteljesebben tünteti fel a jellemet és leghathatósabban festi a lelki álla-potot.”73 Szerinte tehát a magyar nemzeti nyelv tömör, közmondásszerű jellege
72 A népszínmű kapcsán a Salamon Toldi-értelmezésében és a népies műeposszal kapcso-latos koncepciójában a korábbi fejezetekben már részletesen vizsgált elgondolásait látjuk visszaköszönni, ahol a népies reprezentáció természetes forrása a komikumnak.
73 SALAMON Ferenc, Jelentés az 1862. évi Teleky-féle pályázat eredményéről = SALAMON 1907, II. 249–260., i : 257. [kiemelés az eredetiben – Z. M.]
mia kivételesen alkalmas arra, hogy drámai műnemben szólaljon meg, ezért is gondolja ő azt, hogy a nemzeti nagyelbeszélés megszületése legfőként a drámában remélhető, mert hisz ez a legalkalmasabb műnem a valódi nemzeti nyelv megnyi-latkozására.
Az említe kritikusok népiességről, népszínműről, drámáról való gondolkodá-sának eltérései jelzésértékűek lehetnek számunkra, különböző elvi, politikai, eti-kai nézetkülönbségeket takarhatnak. Jelen esetben például olyan markerek lehet-nek ezek az eltérések, amelyek utalhatnak arra, hogy ezek a gondolkodók az iro-dalmi rendszer korabeli professzionalizációjának következményeit hogyan építik be saját rendszerükbe, hogy ugyanabban a pillanatban ki milyen mértékben tu-do vagy akart bekapcsolódni ebbe a folyamatba, valamint arról is hírt adhatnak, hogy a saját kritikusi rendszeréből kitekintve ki hogyan tud jelentést adni ennek a folyamatnak. Ebben a szövegkörnyezetben Salamon pozícióját és a hivatásoso-dáshoz legerősebben kapcsoló jellemzőjét elgondolásainak a minél pontosabb szaknyelv megteremtésének igényével jellemezhetjük. Amíg a többiek számára a kritika a művészetről te igaz/hiteles kijelentések megfogalmazásának stratégiáit, az irodalom értésének módszertanát vagy esetleg politikáját, egy szakkritikusi identitás megképzését vagy esetleg az irodalom (nemzeti jelentések szempontjá-ból kulcsfontosságú) útjának befolyásolását jelenti primér módon, Salamon szá-mára a legfontosabb teendő egy olyan terminológia megalkotása, amelyen belül pontosan de5niált jelentésekkel precíz kijelentéseket lehet tenni az irodalomról, valamint ugyanilyen pontos információkat tud nyújtani ezek segítségével maga az irodalom is önmagáról (lásd például a műfajok megnevezésével kapcsolatos el-gondolásait).
Természetesen a többi kritikus is törekszik erre, azonban Salamonnál ilyen ki-fejezések boncolgatása vezet sokszor alapvető elméleti pozíciók elfoglalásához.
4.7. „Hát akkor nézze az úr Othellót”
74– A népszínmű jelentései a különböző irodalmi
hagyományok felől
Salamon Ferenc és Szigligeti Ede közö 1857-ben heves vita zajlik a Pesti Napló és a Magyar Posta hasábjain.75 Véleménykülönbségük legmarkánsabb és expliciten kidomborodó szempontja a drámai motívumok kérdésében fogalmazó-dik meg.
A Szigligeti heves reakcióját kiváltó bírálatában Salamon azt állítja, hogy A ci-gány jellemei és ezek fejlődése, valamint a közö ük fejlődő viszonyhálózat nem felel meg a shakespeare-i modellnek, ezért nem lehet jó darab, és azt állítja Gyuri-ról, a mű egyik 5gurájáGyuri-ról, hogy színpadi abszurditás, jellemfejlődése nincs elég-gé indokolva a darabban: „A darabban a parasztleelég-gény, ki minden ok és Jago nél-kül lesz hirtelen Othellóvá, s a cigány leány, ki nem elég motívummal lesz Opheli-ává, a színpadi absurditások közé tartozik.”76 Salamon több kritikájából kiderül, hogy Shakespeare műveit tekinti a korabeli drámairodalom, és így Szigligeti nép-színművei szükséges előképeiként. Vagyis olyan irodalmi hagyományt rajzol meg számukra, amelynek ezek a szövegek semmiképpen sem felelhetnek meg, mégpe-dig azért, mert valójában nem ezekre az előképekre tekintenek vissza.
Salamon elgondolásában a drámai fejlés csakis és kizárólag lélektani fejlődés-ként képzelhető el,77 és ennek a fejlődésnek szükségszerűnek kell lennie. Vissza-köszön a Salamon-féle koncepciónak ebben a tételében a szerkezet megkötésének az az ideálja, amelyről Dávidházi Péter írt Arany János kritikusi normakészletét
74 SZIGLIGETI 1857a
75 A vita szövegei a következők: SALAMON 1857a – SZIGLIGETI 1857a – SALAMON 1857b – SALAMON 1857c – SZIGLIGETI 1857b – SZIGLIGETI 1857c – SALAMON 1857d – SALAMON 1857e – SZIGLIGETI 1857d – SALAMON 1857f – SZIGLIGETI 1857e
76 SALAMON 1857a
77 „[A] valódi motívumok mindig az emberi lélek, az emberi természet mélyén vannak.”
(SALAMON 1857b)
értelmezve,78 ugyanis Salamon i nem csupán az örök lélektani törvények szük-ségszerűségére gondol, hanem a mű kerekdedségét biztosító szükségszerű fejlésre, amely az egész darabon jól látható módon vonuljon végig: „[A] dráma és egyálta-lán minden tárgynál, hol ember van a játékban, a motívumnak lélektani szüksé-gességűnek kell lennie. Ki kell mutatnunk az indulatok és szenvedélyek támadá-sának és fejlésének elkerülhetetlen természetes rendét és módját. Kell lenni a drá-mai egyénben egy állandó oknak, mely nélkül nem mondom természetes, de egy-általán fejlést nem képzelhetünk.”79 Efelől az elgondolás felől érthető, hogy Sala-mon miért Shakespeare szövegeivel veti össze A cigányt, hiszen úgy látja, a darab jelentéseire nem a tematikának, hanem a mű által megjeleníte lélektani mozgá-soknak van determinatív ereje. Efelől pedig A cigány mintája egyértelműen az Othello. Ugyani veti fel Salamon, hogy a Szigligeti műveiben bírált esetlegesség-hez az is hozzájárul, hogy a dialógusok túlontúl laza szerkeszte ségűek, ami Sala-mon szerint abban nyilvánul meg, hogy „Szigligeti emberei úgy beszélnek, amint tetszik, minden szükségképiség nélkül.”80 Szigligeti válaszaiban folyamatosan azt igyekszik bizonyítani, hogy az általa felhozo drámai indokok elégségesek a cse-lekmény ilyetén alakulásához, Salamon pedig folyamatosan azzal érvel, hogy nem elégségesnek, hanem szükségszerűnek kell lenniük.81 Mivel Szigligeti számára nem a lélektani ábrázolás a népszínmű tétje, nem tartja fontosnak a lelki folyamatok aprólékos motiválását, azzal érvel, hogy a Gyurival történt események elégsége-sek ahhoz, hogy az a darabban megjeleníte mértékben féltékeny legyen: „Kik e darabot ismerik, tudják, hogy a parasztlegény féltékeny lesz; 1. mert szemtanúk állítják, hogy kedvesével a hajdút lá ák bezárkózni; 2. mert ez a hajdú bolondul-ván kedvese után, folyvást utána járogat, s az előbbi állítást sem tagadja; úgy tesz, mint némely szemtelen uracs, ki ha valamely szép nővel szu yongatják, kétértel-mű mosollyal vállat vonít; 3. mert a pletyka és rágalom következtében az egész
78 DÁVIDHÁZI 1994, 103–111.
79 SALAMON 1857b
80Uo.
81 „[Szigligeti a] lehetőt összetéveszti a természetszerinti szükségességgel. Ő a motívumot materiális dolognak veszi s azt hiszi, hogy a törvényszéki rábizonyítás egy a drámai moti-válással.” (Uo.)
falu azt hiszi Rózsijáról. Ennyi, úgy hiszem magát bölcs Salamont is elég ok volna féltékeny bolonddá tenni, nem egy egyszerű parasztlegényt.”82 Salamon szerint vi-szont ez a koncepció a korabeli drámairodalomnak egy nagyon problematikus irá-nyát képviseli, amely Salamon szerint erkölcstelen, a lélektani törvényeket taga-dó, a drámát műfajiságában megtámadó elvben ölt testet: „Az általa felhozo ak-nak motívum gyanánt elfogadása kártékony elvet rejt magában a drámára nézve.
Nem kevesebb az, mint hogy a külső viszonyok, bárkire nézve (még Bölcs Sala-monra nézve is), mindent motiválnak; hogy a situatio egyenlő hatással van a vilá-gon minden emberre nézve. A drámát ez alapjában megtámadó és egyszersmind erkölcstelen elv annyival veszélyesebb, mivel korunkban a látszat melle e szól s mivel a dráma[-] és regényírói gyakorlat e lélektani nagy hazugságot hirdeti.”83 Így számára az is problémát jelent, hogy Szigligeti szövegeinek tétjét általában másban keresi, mint amiben sikeresen fel is fedezhetné. Mindez Szigligeti válaszá-ban impliciten benne is van. Ő egy 5ktív dialógusválaszá-ban reagál kritikusunk bírálatá-ra, amely épp Salamon és A cigány egyik szereplője, Gyuri közö i beszélgetést je-lenít meg. Lássunk néhány elszórt megjegyzést Szigligeti válaszából:
„Salamon. Hogy hívnak? / Gyuri. Gyurinak. / Salamon. Furcsa! Holo én Othellónak neveztelek! […]
Salamon. […] Miért nem vagy te oly szerelemféltő mint Othello? / Gyuri. Mi az? / Salamon. Az egy szerecsen. Te is szerelemféltő akarnál lenni; azért is neked ép[p]en úgy kellene dühösködnöd, mint ő dühösködik, de te a]éle „fajankó”
vagy! / Gyuri. Mit? Én nem vagyok szerelemféltő? / Salamon. Lehetnél, de nem vagy az. / Gyuri. Miért? Ellenkezik a természetemmel? / Salamon. Hallgass! én nem tartozom ennek okát adni; én kiváltságos kritikus vagyok! […] Salamon. Ez éppen a vétked; a színpadon kelle volna látnunk, hogy fejlődik ki, hogy növeke-dik benned ez a féltékenység. Ezt így lá uk Othellóban. / Gyuri. Hát akkor nézze az úr Othellót; de azt ne mondja, hogy »én minden ok nélkül« leszek féltékeny.
Különben nekem a gazdám azt mondta: Gyuri 5am, nem te vagy a főpersona,
ha-82 SZIGLIGETI 1857a
83 SALAMON 1857f
nem az apósod; te csak azt bizonyítsd be, hogy elég okot hiszesz arra, hogy Rózsit faképnél hagyd, a többi nem a te gondod!”84 Szigligeti a shakespeare-i hagyomány emlegetését irrelevánsnak érzi A cigány esetében, hiszen a szöveg általa érze tét-jét – mint lá uk: a cigányság-reprezentációt – tekintve nem nyújto számára mintát Shakespeare Salamon által említe műve. Salamon ellenben azt állítja, hogy mivel Shakespeare szövegeiben, a szubjektumábrázolás hitelessége örök pél-daként működik, Szigligeti is haszonnal használha a volna azt, és joggal válha-to volna népszínműve szövegi előzményévé.
84 SZIGLIGETI 1857b