KLASZTER ÉRTELMEZÉSEK A SZAKIRODALOMBAN

A klaszter kifejezést eredetileg a statisztikában használták egy sokaságon belüli csoport vagy piaci szegmens megjelölésére. Egyesek szerint a klaszter olyan ázsiai fogalmak továbbfejlesztésének tekinthető, mint a dél-koreai chaebol, a japán zaibatsu vagy a szintén japán keiretsu, amelyek a finanszírozó állami és a magánszféra üzleti együttműködésén

15

alapultak, s ellentétben a klaszterekkel, nem független, önálló vállalkozások vettek részt bennük, hanem kereszttulajdonolt struktúrát alkottak (HÉJJ-MATUZ-HÉJJ 2008).

Viszonylagos újszerűsége miatt napjainkban is folynak a viták a klaszter fogalmáról és értelmezésének határairól. Olaszországban iparági körzetnek, Franciaországban lokális termelési rendszernek nevezik, míg az angolszász országokban és a nemzetközi szervezetekben a „cluster” kifejezés terjedt el (LENGYEL-DEÁK, 2002). A legtöbb szakértő úgy definiálja, mint kapcsolódó vagy kiegészítő gazdasági tevékenységek földrajzilag közeli koncentrációját, amelyek aktív csatornákon, például üzleti tranzakciókon, kommunikáción keresztül kapcsolódnak össze, megosztva a specializálódott infrastruktúrát, a munkaerőpiacot és egyéb szolgáltatásokat a közös lehetőségek kihasználására, valamint a nehézségekkel való együttes szembenézésre (TÓTH 2008).

Érdekes definíciót olvastam PATIK (2007) doktori disszertációjában, aki az Európai Bizottság állásfoglalása és ROSENFELD (2002) alapján úgy értelmezi a klasztereket, mint

„egymáshoz direkt vagy indirekt módon kölcsönösen kapcsolódó vállalkozások földrajzilag jól körülhatárolható koncentrációit, másképpen a növekvő skálahozadékú gazdasági tevékenységek térbeli tömörüléseit” (PATIK 2007, 3. o.)

Habár a klaszterek elméletének pontos eredetét nem ismerjük, az 1970-es években több írás is foglalkozott az ipari klaszterek természetével. ALFRED MARSHALL (1925) angol közgazdász már a múlt században, az iparági koncentrációk terén végzett vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy a korábban csak a nagyméretű üzemek számára elérhető hatékonyság a kisebb termelőknek is kézzelfogható közelségbe kerül, mihelyt az általa

„ipari körzet”-nek nevezett formációba tömörülnek. Modelljében három tényező játszott kulcsfontosságú szerepet az iparági körzetek kialakulásában, melyekről több hazai kutató is részletesen beszámol a munkáiban, gondolok itt például SZANYIRA (2008), LENGYEL -RECHNITZERRE (2004) és GROSZRA (2006). Az említett faktorok MARSHALL (1925) alapján:

1. az iparágak sajátos igényeinek megfelelő specializált szaktudás, tapasztalat és képzett munkaerő specializációjából eredő externáliák, melyek jelentős versenyelőnyhöz juttatják a klaszterhez kapcsolódó vállalkozásokat;

2. az input-output kapcsolatok, melyek kialakulását elősegítik a gazdasági koncentráció következtében létrejövő nagyméretű piacok;

3. a technológiai hatás, tudás-túlcsordulás (spill-over), valamint a kutatás-fejlesztési kapacitások erőteljes koncentrációjából fakadó előnyök.

16

A marshall-i iparági körzetekben tevékenykedő vállalkozások területi koncentrációja tehát pozitív externális hatásokat eredményez (FESER 1998), még ha a vállalkozások lehetőségeikhez mérten passzívan használják is ki ezeket a pozitív hozadékokat, elvégre nem szerveznek tudatos, átgondolt akciókat a hatékonyságuk növelése érdekében, megelégszenek a megfelelő környezetbe való betelepüléssel. A korai iparági klaszterek, melyek a földrajzi koncentrációval létrejött lokalizációs előnyökre épültek, pont abban különböztek a marshalli ipari körzetektől, hogy a területi közelség előnyeit aktív együttműködéssel, tudatosan szervezett akciókkal igyekeztek minél hatékonyabban kihasználni (BUZÁS 2000).

Az a tény általánosan elfogadott, hogy a klaszterek elméletét – az iparági illetve regionális klaszterek fogalmán keresztül – MICHAEL E. PORTER, a Harvard Business School Professzora vezette be a köztudatba. PORTER (1990) az országok versenyelőnyeinek vizsgálata során úgy találta, hogy a tartós versenyelőnyök – a nemzetközi specializáció eredményeként – csak bizonyos tevékenységi körökhöz, a globális piac egy kis szeletéhez kapcsolódnak. Vagyis a versenyképes államok olyan versenyképes gazdasági térségekből állnak, melyekben a helyi vállalkozások közösen veszik igénybe a termelési tényezőket, információt cserélnek, és emellett továbbra is versenyben állnak egymással úgy, hogy az együttműködés és a rivalizálás egyszerre van jelen közöttük (BUZÁS 2000). Az innováció, a termelési tényezők áramlása és a vállalati hálózatok kialakulása teszi lehetővé azt, hogy az erőforrások a kevésbé produktív szektorokból a leginkább versenyképes területekre áramoljanak (LENGYEL 1999).

PORTER a területi versenyképességet az iparági versenyképességre vezette vissza, más szóval egy sikeres értéklánc-rendszer meglétére, melyben a tartós versenyelőnnyel rendelkező nemzeti iparágak együttműködő, független, egyéni növekedésüket szem előtt tartó vállalatai vesznek részt (PORTER 1990). Ezek a vállalkozások az együttműködés segítségével igyekeznek legyőzni individuális fejlődési korlátaikat (ARTNER 1995). Az pedig kialakulhat a klaszteren belül egy adott értéklánc-rendszer elemeinek vertikális szerveződésével és horizontális dezintegráció eredményeként is. Előbbi esetben egy iparág domináns nagyvállalata adja alvállalkozásba egyes termelési folyamatait, ezáltal generálva a későbbi klaszter szereplőinek együttműködését. Utóbbi szerveződésre jó példa a „spin off” hatás eredményeként létrejövő vállalkozások csoportja, mely folyamatnak köszönhetően megnő a térségben az egymással versengő vállalkozások száma (RECHNITZER 1998).

17

A klaszter szó jelentését számos szerző igyekezett már meghatározni, de napjainkban is folynak a viták a fogalomról és értelmezésének határairól. A sokféleség miatt a klasztert lényegében egy gyűjtőfogalomnak (térbeli csomósodás, csoportosulás, fürtösödés stb.) tekintjük, amely a gazdasági tevékenységek térbeli koncentrációjának összes eltérő megjelenési formáját megpróbálja összefoglalni. Általános értelemben a klaszter egy adott iparághoz/üzletághoz tartozó cégek és üzleti partnereik, a kapcsolódó intézmények „térbeli sűrűsödése” (LENGYEL-DEÁK, 2002). „Különböző módon együttműködő helyi vállalatok és egyéb intézmények csoportjai, hálózatai, amelyek földrajzilag koncentráltan megjelenő, a térben sűrűsödő, szőlőfürtszerűen összekapcsolódó iparágak és a velük kapcsolatban álló vállalatok, intézmények halmaza” (NETWIN, 2007, p. 61.)

A két leggyakrabban használt definíció szerint a(z iparági) klaszter egy értéknövelő termelési (ellátási) láncban egymáshoz erősen és kölcsönösen kapcsolódó vállalatok hálózataként adható meg, amely kiegészül specializált szolgáltatókkal és egyéb intézményekkel (OECD, 1999). Lényegében tehát egy adott iparág értéklánc-rendszereinek összességéről van szó egy országon belül, amelyekhez egyéb intézmények is kapcsolódnak. Ezeket az iparágakat a munkamegosztás magas foka ellenére nem jellemzi térbeli koncentráció (LENGYEL, 2006). EINRIGHT (1997) is definiálta az iparági klasztert, mely „a profitorientált vállalkozások és a nem profitorientált szervezetek olyan csoportosulása, ahol a csoporthoz való tartozás jelentős mértékben hozzájárul az egyes tagok versenyképességéhez.” (EINRIGHT 1997, 191. o.). A regionális klaszter ezzel szemben egy olyan helyi húzóágazat, a régió egy domináns iparága/üzletága, amelyik exportképes, a globális versenyben helyt tud állni és a magas fokú munkamegosztás és specializáció mellett elérhetővé és kiaknázhatóvá teszi a földrajzi közelséghez kapcsolódó pozitív lokális externáliákat és lokalizációs előnyöket (LENGYEL–DEÁK 2002). LENGYEL

(2002) hangsúlyozza, hogy klaszterek csak az export (traded) szektorban jöhetnek létre, ahol remény és lehetőség van a gyors piaci terjeszkedésre, érdemes befektetni új technológiába és a piaci lehetőségek csak összefogással aknázhatók ki, amit az erős verseny miatti gyors döntés és válasz is megkövetel. Az összefogás a globális piac nagy mérete miatt is szükségszerű. Ekkor az együttműködés minden résztvevő partnernek előnyöket jelent, mindenki jobban jár, mintha külön-külön próbálna versenyezni. PORTER

(2000) megfogalmazásában a regionális klaszter egy adott iparág versenyző és kooperáló vállalatai, kapcsolódó és támogató iparágai, pénzügyi intézmények, szolgáltató és együttműködő infrastrukturális (háttér)intézmények (oktatás, szakképzés, kutatás), vállalkozói szövetségek (kamarák, klubok) innovatív kapcsolatrendszerén alapuló földrajzi

18

koncentrációja (PORTER 2000, 16. o.). Lényegében adott tevékenységi körben működő, egymással valamilyen kapcsolatban álló vállalkozások és intézmények földrajzilag koncentrált csoportja, amelyek hasznosítják a lokális technológiai externáliák számtalan variánsát a tudás megosztásától és a tudás túlcsordulásától (spillover) az induló vállakozások (start-up) magas arányáig.

Az ICEG (2006) definíciója Porter megfogalmazására épül, és a következőképpen hangzik:

„A klaszter egymással kapcsolatban lévő, tevékenységük helyszínét tekintve egymáshoz közel fekvő vállalatok és a hozzájuk kapcsolódó intézmények csoportja, amelyek egy adott iparágban tevékenykednek, és amelyek közös vonásokkal és egymást kiegészítő tulajdonságokkal rendelkeznek” (24. o.).

GROSZ (2002) definíciója sem mutat nagy eltérést ettől, hiszen az ő értelmezésében a klaszterek az egy iparágban, egy értéklánc-rendszer mentén szerveződő, egymással egyszerre versengő és szoros együttműködési kapcsolatokat ápoló, független gazdasági szereplők és nonprofit intézmények, szervezetek olyan területileg koncentrált együttműködési hálózatai, amelyek jelentősen hozzájárulnak mind az abban résztvevők, mind az egész régió, vagy térség versenyképességének növekedéséhez.

Egy másik megközelítésben a klaszter egy adott iparághoz tartozó független vállalatok, valamint a hozzájuk kapcsolódó gazdasági szektorok és intézmények olyan halmaza, amelyek relatíve nagy arányban használják egymás termékeit és szolgáltatásait, ugyanazon tudásbázisra és infrastruktúrára támaszkodnak, valamint hasonló innovációkat tudnak hasznosítani (ENRIGHT 1998). PATIK ÉS DEÁK (2005) definíciója is hasonlóképpen hangzik, hiszen szerintük a klaszter olyan helyi/regionális húzóágazat, amelynek vállalatai közös infrastruktúrára, technológiára, munkaerőbázisra és tudásbázisra támaszkodnak, és amely vállalatok egymással munkamegosztási kapcsolatban állnak.

Az EURÓPAI BIZOTTSÁG REGIONÁLIS POLITIKA ÉS VÁLLALKOZÁSI FŐIGAZGATÓSÁGÁNAK

(1997) enterprise cluster definíciója lényegében csak összegzi a korábban ismertetett fogalmak fő elemeit, hiszen az értelmezésük szerint a klaszter olyan egymástól kölcsönösen függő vállalatok és kapcsolódó intézmények csoportja, melyek együttműködők és versenyzők; földrajzilag egy vagy több régióban koncentrálódnak;

meghatározott területre/ágazatra koncentrálnak; közös technológiák és képességek kötik őket össze; tudományos alapúak vagy hagyományosak; még intézményesülés előtt állók vagy intézményesültek. Az UNIDO (United Nations Industrial Development Organisation

= az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete 2001) definíciója szerint a klaszterek szektorálisan és földrajzi értelemben koncentráltan elhelyezkedő vállalatok, amelyek

19

egymáshoz kapcsolódó vagy egymást kiegészítő termékeket állítanak elő, ami miatt közös kihívásokkal kell szembenézniük, ugyanakkor közös lehetőségeik is adódhatnak.

Véleményem szerint a klaszter olyan önkéntes alapon szerveződő kooperáció, melyben egy előre meghatározott, jól körülírt cél által vezérelve az azonos iparágon belül egymással többnyire kiélezett versenyben működő, szuverenitásukat megőrző vállalatok és az őket segítő, támogató háttérintézmények vesznek részt. A cél a kapacitásaik összehangolása, és a térbeli koncentrálódásban rejlő előnyök kihasználása egy földrajzilag jól körülhatárolható területen, egy adott menedzsment szervezet koordinálásával.

Ami azonban igazán fontos az nem más, mint hogy a gazdaság- és klaszterfejlesztés alapját olyan regionális klaszterek képezzék, amelyek sikeresen működnek a piaci feltételek közepette, és azokban az iparágakban szerveződnek a magánszféra vagy a kormányzat kezdeményezésére, amelyek a térség húzóágazatainak tekinthetők. A klaszterek kiemelkedő szerepet játszanak a regionális fejlesztési stratégiákban, amennyiben alulról felfelé irányuló, endogén forrásokra építkező kezdeményezésekként jönnek létre és nem felülről lefelé, kormányzati nyomásra szerveződnek (DEÁK 2002). A klaszterek kialakulásához az első lépéseket a vállalkozásoknak kell megtenniük, miután felismerték az együttműködés előnyeit és készek a kapcsolatok megteremtésére és fenntartására (LENGYEL -GROSZ, 2003).