A Z ÉLELMEZÉSBIZTONSÁG KIHÍVÁSAI
4) Kitekintés: élelmezésbiztonság Keralában
Kerala sok tekintetben különleges helyet foglal el az indiai ál-lamok sorában. Leginkább kiemelkedő szociális eredményeit szokták hangsúlyozni az oktatás, az egészségügy és a népmozgalmi adatok tekintetében. Jól áll a szegénység elleni küzdelemben is, mivel a vidéki és városi szegények aránya (26, illetve 25 százalék) jóval alacsonyabb, mint az indiai átlag (37 és 32 százalék) (Suryanarayana, 2001: 241). Ugyanakkor nem sza-bad elfeledkezni arról, hogy az állam sem abszolút, sem pedig relatív (egy főre jutó) értelemben nem tartozik a leggazdagabbak közé, bár az indiai átlagot eléri. Az utóbbi időkben számos területen kénytelenek voltak a vezetők engedményeket tenni a magas fokú ellátás biztosítása terén, mivel a költségvetés egyre kevésbé képes finanszírozni a „jóléti államot”. Említettük koráb-ban, hogy az élelmiszer-termelés nem tartozik Kerala erősségei közé (az egy főre jutó rizstermelés nem éri el a szükséges meny-nyiség egynegyedét), így elsősorban más államokból érkezik ide a gabona. Az elosztásban nagyon fontos a PDS szerepe, így az sem meglepő, hogy az állam a rendszer hangos védelmezői közé tar-tozik. A beszolgáltatásnak is komoly hagyományai vannak itt (valószínűleg a csekély megtermelt mennyiségek miatt), éppen ezért a PDS bevezetése itt volt a leggyorsabb és a legzök-kenőmentesebb. Ma Kerala szinte teljes lakossága a rendszer védőernyője alá tartozik, de ez a védőernyő már korántsem számít olyan vonzónak, mint évtizedekkel korábban.
A PDS – mint láttuk – egy olyan intézmény, amely támogatott árakat alkalmaz a gabonakereskedelemben. Az ártámogatás a fogyasztó által fizetett ár és a termelőknek kifizetett felvásárlási ár közötti különbséget jelenti, amelyet a központi kormányzat és az egyes államok közösen fizetnek. Hogy ki nyer többet a támogatással, a fogyasztók vagy a termelők, az attól függ, hogy a Fair Price Shopokban alkalmazott árak állnak-e közelebb a piaci árakhoz, vagy a termelőknek kifizetett felvásárlási árak. Ha az előbbiek, akkor a rendszer inkább a termelőket támogatja, ha az utóbbiak, akkor inkább a fogyasztókat. Minthogy az árakat a Food Price Commission határozza meg, amely egy összindiai
szervezet, igen erőteljes lobbitevékenység zajlik egyrészt a ter-melői csoportok, másrészt a fogyasztók képviselői részéről. A harc azonban nemcsak e csoportok, hanem a különböző államok között is folyik, hiszen egyes államok esetében a termelők hely-zete a fontosabb, míg másokéban – így Keralában is – a fogyasz-tóké.
A PDS (illetve most már a TPDS) azonban egyre kevésbé fi-nanszírozható, egyre több kritika éri, hogy drága és pazarló, ép-pen ezért a reformok során az ártámogatás mértéke fokozatosan csökkenő tendenciát mutatott. Mindez oda vezetett, hogy a fogyasztóknak egyre magasabb árat kellett fizetniük a gabonáért, a termelők pedig egyre kevesebbet kaptak érte. A változások azonban nem ugyanúgy érintették a két csoportot. A termelők viszonylag könnyen elfogadták ezeket a változásokat, mivel a di-namikusan bővülő piacokon is értékesíthetik terményeiket, a fogyasztók (és itt különösen a szegénységi küszöb alatt élőkre gondolunk) ezzel szemben nem mindig tudják megfizetni a piaci árakat. Az államilag felvásárolt gabonakészletek ily módon foko-zatosan nőnek, mivel a kereslet meglehetősen rugalmasan reagál az árak emelkedésére (ráadásul helyettesítő termékként mindig ott van a jobb minőségű piaci gabona). A tárolás, a szállítás és az értékesítés viszont mindig az adott állam feladata, így Kerala eb-ből a szempontból sem jár jól. Mindezek a fejlemények oda vezettek, hogy az államnak el kellett gondolkodnia a rendszer fenntarthatóságán és lehetséges reformján. Jóllehet a PDS szövetségi intézmény volt, a gyakorlati végrehajtás az egyes ál-lamokra hárult. A ’60-as évek elejéig a rendszernek viszonylag jelentéktelen volt a súlya Keralában (a gabonafogyasztás 13 százalékával), később azonban egyre fontosabbá vált. A Fair Price Shopok hálózata nemcsak az élelmiszer-elosztásban játszik kulcsszerepet, de a szegénység elleni harcnak is az egyik fő esz-köze. A ’90-es évek elején például az összes szegényeknek szánt jövedelemtranszfer fele a rizs ártámogatásán keresztül jutott el hozzájuk (Kannan, 1995).
A Célzott Állami Elosztási Rendszer bevezetése súlyosan érin-tette Keralát. A korábbi rendszer univerzális jellegű volt, míg a reformok utáni megoldás kifejezetten a szegény háztartásokat célozta meg. Az új szisztémával tehát azok az államok jártak
"jól", ahol a szegények aránya relatíve magas volt, míg azok az államok (és így Kerala is), ahol a szegénység ritkább volt, keve-sebb támogatást könyvelhettek el. Kerala tehát két okból is
vesz-tes volt: egyrészt azért, mert elsősorban a fogyasztói oldalon állt, másrészt azért, mert itt kevesebb volt a szegény háztartás.
Összességében tehát a PDS reformja negatívan érintette az ál-lamot, és bele kellett törődnie abba a változásba, mely szerint a gabonát a háztartások ezentúl jóval nagyobb mértékben fogják a piacról beszerezni. A TPDS keretében felhalmozott ga-bonakészletek így ezentúl a korábbi nagyobb volumenű támoga-tott vásárlások helyett elsősorban szárazság és aszály esetén jelentenek majd védelmet a relatíve kevés gabonát termelő ál-lamok háztartásainak.
A rendszer karcsúsítása a háztartások mellett a Fair Price Shop-hálózatot is súlyosan érintette. A változások bejelentése után a kiskereskedelmi egységek mintegy 15 százaléka felhagyott a működéssel, miközben olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek a bolttulajdonosok öngyilkosságairól szóltak (Suryana-rayana, 2001: 250). Kétségtelen, a változások megszüntették ezen üzletek komparatív előnyeit, így a fogyasztók érdeklődése inkább a jobb minőséget és nagyobb választékot kínáló piaci ala-pon működő üzletek felé fordult. Érdekes kérdés, hogy a nagy- és a kiskereskedelem modernizációs tendenciái, amelyek a fejlet-tebb területeken érhetők leginkább tetten, miként fogják átfor-málni Kerala szociálisan fejlett, de nem túlságosan gazdag ál-lamát, hogyan tudják majd a háztartások kihasználni a dinami-kusan bővülő szektor által nyújtott előnyöket. A válasz e kérdésre arra is rámutathat, hogy egy szociálisan fejlett állam milyen táp-talajt nyújthat az agrárszféra küszöbön álló modernizációs folya-matai számára.
Összefoglalás
India a 21. század egyik legnagyobb potenciállal rendelkező or-szága. Gazdasági ereje ugyan egyelőre még nem túlságosan jelentős, gyors növekedése arra mutat, hogy a jövőben a világ-gazdaság rendkívül fontos szereplőjévé válik. Amellett, hogy kiemelkedő sikereket ér el bizonyos területeken (mint például az információs-technológiai szolgáltatások exportjában), számos vonatkozásban komoly problémákkal kell szembenéznie. Ilyen többek között a szegénység kérdése, de az általunk vizsgált téma,
az élelmezésbiztonság is. Kínával ellentétben India számára nem elsősorban a megfelelő mennyiségű élelmiszer előállítása és az önellátás megteremtése a legfontosabb feladat (mivel ezt már év-tizedekkel ezelőtt elérték), hanem az élelmiszerekhez való hozzáférés biztosítása, azaz egy olyan rendszer kialakítása, amely képes az élelmet azokhoz is eljuttatni, akik erre egyébként ma-guktól nem vagy csak nagyon nehezen lennének képesek.
Az indiai kormányzat egyik legnagyobb projektje a füg-getlenné válás után az Állami Elosztási Rendszer (PDS) kiépítése volt. A rendszer keretében az Indiai Élelmiszer Társaság a Me-zőgazdasági Árbizottság által meghatározott árakon felvásárolta a termelőktől a gabonát, majd a nagybani piacok (az úgynevezett mandik) után végül is a Fair Price Shopokon keresztül a beke-rülési árnál jóval olcsóbban értékesítette azt a háztartások számára. A ’90-es évekre azonban a rendszer már egyáltalán nem volt hatékony, sokkal inkább lehetett pazarlónak és célt tévesztőnek nevezni. A PDS reformja végül is jóval célzottabbá tette a rendszert, a fő haszonélvezők pedig a szegénységi küszöb alatt élő háztartások lettek. A változások azonban csökkentették az érdeklődést a Fair Price Shopok iránt, mivel sok háztartás inkább a nagyobb választékot és jobb minőséget nyújtó piaci ala-pon működő üzleteket kezdte előnyben részesíteni.
Az Állami Elosztási Rendszer reformjával párhuzamosan nagy változások indultak el mind a nagykereskedelemben, mind a kiskereskedelemben. Előbbiben megjelentek a modern logisztikai rendszerrel működő nagyvállalatok, amelyek sokkal hatéko-nyabban képesek ellátni feladataikat, mint a sok közvetítőből álló hosszú láncolatok. A modern nagykereskedelmi vállalatok meg-jelenését nagyban ösztönözték a gombamód szaporodó szuper-marketek, amelyek nagy választékot és olcsó feldolgozott ételeket kínálnak a fogyasztók számára. Jóllehet az élelmiszer-ágazatban a modern szektor súlya egyelőre nem nagy, a növekedés di-namikája mélyreható jövőbeli változásokat prognosztizál.
Összességében elmondható, hogy az élelmiszer-elosztás rend-szere Indiában egyértelműen a liberalizáció irányába halad, jelentős külföldi és belföldi tőkeinjekciók révén gyorsan mo-dernizálódik, és olyan helyekre is benyomul, amelyek korábban teljesen elszigeteltek voltak a globalizációs tendenciák vonat-kozásában. Végeredményben tehát arra következtethetünk, hogy a gazdasági kényszerek hatására felgyorsuló liberalizációs hullám fokozatos modernizációt és jelentős
hatékonyságnöve-kedést okoz az indiai élelmiszer-ágazatban. Az azonban továbbra is kérdés marad, hogy ezek a változások milyen hatással lesznek az igazán szegényekre: növelik-e, vagy épp csökkentik az élelemhez való hozzáférésük esélyét, alapvetően befolyásolva ezáltal India élelmezésbiztonságát.
Felhasznált irodalom
Del Ninno, C. – Dorosh, P. A. – Subbarao, K. (2005): Food Aid and Food Security in the Short- and Long Run: Country Ex-perience from Asia and sub-Saharan Africa. SP Discussion Paper. No. 0538. The World Bank.
Economic Times (2009): “Logistics Revenues Set to Cross Rs5 Lakh Crore in 5 Years’ Time”. September 25.
FAO, web: http://www.fao.org/wfs/index_en.htm.
IMF WEO. IMF World Economic Outlook. http://www.imf.org.
Kannan, K. P. (1995): “Declining Incidence of Rural poverty in Kerala.” Economic and Political Weekly, (XXX): 2651–
2662.
Kiss, Judit (2012): Élelmezésbiztonság Kínában. Kézirat. MTA VKI, Budapest.
Mahendra Dev, S. – Parikh, K. – Suryanarayana, M. H. (1991):
Rural Poverty in India: Incidence, Issues and Policies. Paper 55. Indira Gandhi Institute of Development Research, New Delhi.
Parikh, K. S. (1994): “Who Gets How Much from PDS - How Ef-fectively Does It Reach the Poor?” Sarvekshana, January-March.
Prakash Rao, E. V. (2008): “Food Security and Public Distribution System in India: a Review.” Asia-Pacific Journal of Rural Development, No. 2. December.
Rao, C. – Ray, S. K. – Subbarao, K. (1988): Unstable Agriculture and Droughts: Implications for Policy. Vikas Publications, Delhi.
Reardon, Thomas–Minten, Bart (2011): The Quiet Revolution in India's Food Supply Chains. IFPRI Discussion Paper 01115.
New Delhi.
Reardon, Thomas–Minten, Bart (2011a): Surprised by Super-markets: Impacts of Modern Food Retail on Food Supply Chains in India. IFPRI Working Paper. New Delhi.
Suryanarayana, M. H. (2001): “Economic Reform versus Food Security: Kerala’s Gordian Knot.” Journal of International Development, (13.): 239–253.
WDI (2012): World Development Indicators. The World Bank.