A FENNTARTHATÓ ÉLELMEZÉSBIZTONSÁG PERSPEKTÍVÁI L ATIN -A MERIKÁBAN
3) Az élelmiszerár-emelkedés makrogazdasági hatásai, megoldási lehetőségek
A G20-ak 2011-ben az élelmiszerárak globális növekedésének hatására kidolgoztak egy akciótervet, amely az agrárpiacokon ta-pasztalható kockázatokat és az árvolatilitást kísérelte meg kezelni, többek között egy agrárpiaci információs rendszer létrehozásával és a magánszektor bevonásával kidolgozandó anticiklikus politi-kák bevezetésével.
A nemzetközi intézmények becslései szerint az élelmiszerárak mintegy 20-25 százalékos emelkedést mutattak, amikor is 2011-ban elérték a csúcspontot. 2012-ben pedig lassú csökkenés volt tapasztalható, azonban szignifikáns változás nem volt az
élelmi-szerárak szintjében 2011 óta. A 6. ábrán látható a Világbank ada-tai alapján készített grafikonon, hogy a 2009-ben kezdődő ár-emelkedés a 2007–2008-as élelmiszerár-válság folytatásának te-kinthető. Emellett az adatokból az is jól leolvasható, hogy 2012-ben is folytatódott a növekvő, bár lassuló tendencia.
6. ábra
Az élelmiszerár-infláció alakulása (1960–2012)
Forrás: World Bank Database adatai alapján saját készítésű ábra; bázisév: 2005, reál árváltozás
Az élelmiszeráraknak a fogyasztói kosarat drágító hatásairól – több tanulmánnyal összhangban (Cheung, 2008; Lustig, 2008) – megállapíthatjuk, hogy jellemzően a fejlődő országokban nagyobb mértékű korreláció tapasztalható. Ez abból következik, hogy az élelmiszerek ezekben az országokban nagyobb súllyal szerepelnek a fogyasztói kosárban. Továbbá érdemes megfigyelni, hogy nem mutatkozik jelentős eltérés a nettó élelmiszer-exportőr és a nettó élelmiszer-importőr államok között a hazai élelmiszerár-változás tekintetében.
Robles és Torero (Robles–Torero–von Braun, 2009) empirikus felmérésében az élelmiszerár-emelkedés jóléti hatásait vizsgálták 2006 és 2008 között Guatemalában, Hondurasban, Nicaraguában és Peruban. A városi régiókban mindenhol egyértelműen negatív sokkhatást jelentett az élelmiszerárak drasztikus növekedése, az élelmiszer-termelő vidéki háztartások pedig mindössze nagyon kis részben profitáltak belőle (Nicaragua és Honduras esetében 20 százalék, Guatemala és Peru esetében 2, illetve 5 százalékban). Az
átlagos fogyasztási kiadások növekedésében megjelenő veszteség 1,7 és 7 százalék között mozog az egyes országokban. Fontos ki-emelni az élelmiszerárak növekedésének regresszív hatását, hi-szen a szegényebb háztartások esetében az élelmiszerár-emelkedés hatása jóval nagyobb a fogyasztói kosár drágítása te-rén, mint a nagyobb jövedelemmel rendelkezők körében. Ugyan-ezen felmérés szerint az élelmiszerválság hatása a szegénység nö-vekedésére 1-4 százalékra tehető. Ezzel egybecsengő eredményre jutott egy 2011-es felmérés (Iannotti–Robles–Pachon–Chiarella, 2012), amely a guatemalai háztartások táplálékbevitelének válto-zását vizsgálta az élelmiszerárak módosulásának függvényében.
Eszerint a szegényebb háztartások sokkal kevésbé tudnak hozzá-férni a tápanyagokban gazdagabb, jobb minőségű élelmiszerter-mékekhez. A Gini-koefficienst használja a tanulmány az országon belüli élelmiszer-bevitelben jelentkező különbségek bemutatására.
A legnagyobb különbség a B12 vitamin esetében jelentkezett, ahol a Gini-mutató 0,62 volt. A jövedelem és a tápanyagbevitel között magas, 82 százalékos korreláció található.
Ezzel szemben, egy 76 ország körében végzett felmérés (De Janvry–Sadoulet, 2010) szerint, amelyet Hoyos és Medvedev ké-szített, mindössze átlagosan 18 százalékban tevődött át a nemzet-közi élelmiszerár-emelkedés a nemzeti piacokra. Ez annak tudha-tó be, hogy az ártranszmisszió többnyire nagyon heterogén mó-don valósul meg. Függ az agrártermelési lánctól, a termékek fajtá-jától (milyen arányban tartalmazzák az egyes nyersanyagokat), valamint attól, hogy milyen piactorzító hatások érvényesülnek az adott piacon. Ezenkívül fontos megjegyezni azt, hogy ahol a gaz-daság alapvetően nyersanyagokra épül, azt makroökonómiailag még jobban befolyásolják a külső sokkhatások, így azok jelentősen módosíthatják az inflációt, a gazdasági aktivitás szintjét, az árfo-lyamot, valamint a pénzügyi stabilitást (Ocampo, 2011).
7. ábra
A latin-amerikai élelmiszerárak változása
Forrás: World Bank Databank adatai alapján saját készítésű ábra
Az árak növekedése nagy arányban veszélyeztette az élelme-zésbiztonságot a régióban, hiszen jelentős mértékben csökkent a lakosság vásárlóereje. Az élelmiszerárak jelentős növekedése szá-mottevő makroökonómiai és disztribúciós következményekkel járt. Az élelmiszerárak emelkedése elsősorban a nettó élelmiszer-importőr országoknak jelentett veszélyt, hiszen a belső fogyasztás számára jelentősen megdrágította az élelmiszereket, azonban a nettó élelmiszer-exportőr országokban is jelentős vásárlóerő-csökkenést lehetett megfigyelni. Így például Mexikóban, a karibi és az Andok-térség országaiban vált aggasztóvá a helyzet, hiszen annak az öt fő élelmiszernek az ára, amely az elfogyasztott kalóri-ák 88 százalékát adja a latin-amerikai országokban, 2003 és 2008 között 105 százalékkal, 2009 és 2012 között pedig 107 szá-zalékkal emelkedett (World Bank Development Indicators).
A fogyasztói kosár árának, valamint a GDP-nek a növekedése a legtöbb országban elvált egymástól. Azok az országok (így például Argentína és Brazília) vannak kedvezőbb helyzetben, amelyek im-portfüggősége alacsonyabb a belső élelmiszer-kereslet kielégítésé-ben, valamint elegendő nemzetközi tartalékkal rendelkeznek ah-hoz, hogy több hónapra elegendő élelmiszerimportot finanszíroz-ni tudjanak. Azonban a legtöbb közép-amerikai, andoki országot, valamint Mexikót magas élelmiszerimport-függőség jellemzi, és a nemzetközi tartalékuk kevesebb, mint két hónapi élelmiszer-szükségletük. A latin-amerikai országokban átlagosan 6,4 száza-lékpont eltérés van az élelmiszerárak növekedése és az infláció
között (FAO STAT). Emellett a szegények körében még jobban érezhető az élelmiszerárak növekedése, mert jövedelmük nagyobb százalékát költik alapvető élelmiszerekre. Ehhez még hozzájárul sok esetben a nemzeti valuta dollárral szembeni leértékelődése, ami tovább drágítja az élelmiszerimportot.
A fentiekből adódik a kérdés, hogy miképpen lehetne maxima-lizálni a hasznokat az élelmiszerár-emelkedésből, illetve hogyan lehetne csökkenteni a szegénység és így az alultápláltság növeke-dését eredményező hatást. Középtávon a fenntartható mezőgazda-sági növekedést elősegítő beruházások ösztönzése lenne a cél, míg hosszú távon a piacra jutás feltételeit kellene megteremteni. A ku-tatás-fejlesztési kapacitások növelésével és az információs techno-lógia nagyobb mértékű kihasználásával versenyképesebbé válna a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
4) Az élelmiszerekhez való hozzájutás (food access)
Az árak emelkedése volt tehát az egyik tényező, amely a lakosság számára megnehezítette az alapvető élelmiszerekhez való hozzá-jutást. Emellett számos más faktor is befolyásolja a lakosság ellátá-sát. A régió több országa a világ legnagyobb élelmiszer-exportőrei között szerepel, mégis lakosságuk közel 10 százaléka szenved alultápláltságban. A probléma leginkább az élelmiszerekhez való hozzáférésben van. A népesség egyes csoportjai nem rendelkeznek elegendő jövedelemmel ahhoz, hogy hozzájussanak a rendelke-zésre álló élelemhez. Így az élelmezésbiztonság kérdése nagyon szorosan összefügg a szegénység kérdésével, bár nem keverendő össze azzal, ugyanis nem kizárólag az extrém szegénységben lé-vők nem tudnak megfelelő táplálékhoz jutni.
Az élelmiszerárak hatásának csökkentésére számos latin-amerikai ország vezetett be politikai intézkedéseket, amelyek mind a célzott társadalmi rétegek spektrumában, mind a költségvetésre rótt terhük, mind pedig piactorzító hatásukban eltérnek egymás-tól. Tekintsük át a következőkben az egyes intézkedések hatásait.
Egyrészt megkülönböztethetünk kompenzációs jellegű szociális politikákat: pénzügyi transzfereket, valamint élelmezési progra-mokat. Az első esetben az intézkedések gyakran kizárólag a vidéki
szegényeket célozzák meg, így nem tudják kezelni a városi éhezők problémáját. Továbbá az árak mesterségesen alacsony szinten tar-tásával a helyi termelőket hozzák kedvezőtlenebb helyzetbe. In-tegrált élelmezési programról a 2012-ig terjedő időszakban nem tudunk beszámolni.
A kínálati oldalról jelentős piactorzító beavatkozás az árszabá-lyozás, amely például Ecuadorban ment végbe, az exportkorlátozó intézkedések, mint például Bolíviában, valamint az élelmiszereket sújtó adók csökkentése (Venezuela). Kevéssé jellemző az agrár-termelők támogatása, amelyet földterület vagy termelési szint alapján folyósítanak. A Világbank jelentése szerint ezek az intéz-kedések két csoportba sorolhatók: „coping” és „curing” intézke-dések (World Bank, 2009). Előbbiek leginkább a háztartásokra összpontosítanak, igyekeznek megvédeni azokat az élelmiszerár-növekedés káros hatásaitól, de sok esetben számottevő makroökonómiai következményekkel járnak, gyors, tűzoltásszerű megoldást jelentenek. Ugyanakkor nem tudják kezelni a struktu-rális problémákat, ráadásul súlyos politikai következményekkel is járhatnak (a támogatásokat az élelmiszerár-sokk után is fenn kell tartani, különben politikai veszteséget szenvedne az aktuális kor-mány, annak ellenére, hogy a gazdasági racionalitás nem ezt dik-tálná). A „curing” stratégiák ellátásoldali intézkedések, ezzel szemben közép- és hosszú távú megoldásokat kínálnak, amelyek egyben hozzájárulnak a gazdasági hatékonyság növekedéséhez is.
Ilyen jellegű intézkedésekre azonban csak kevés példát találunk. A későbbiekben elemzésre kerülő brazil modell az egyetlen, ahol megkíséreltek egy integrált „coping and curing” stratégiát kidol-gozni.
A brazil mezőgazdaság szerkezetében egyrészt jelen van az ex-portorientált, nagy volumenben termelő mezőgazdasági szektor, valamint a kisebb családi gazdaságok, amelyek a helyi piacra ter-melnek. Brazília nagy sikereket ért el a nagykereskedelmi termelés felfuttatásában. Az elmúlt 20 évben jelentősen nőtt az exportter-melés volumene, emellett az export struktúrája meglehetősen di-verzifikált, így az ország több termék esetében is piacvezető tud lenni. Jelentős mezőgazdasági kutatási programok folynak, emel-lett az állam kiterjesztette a hiteligénylési lehetőséget a nagykeres-kedelemre termelőkre, ezáltal jelentős infrastrukturális beruházá-sokat tudtak megvalósítani. Ennek ellenére egyes termékek eseté-ben továbbra is magas a szállítási költség. Brazília sikere abban rejlett, hogy olyan policy mixeket alkalmazott, amelyek relatíve
kis mértékben terhelték meg a költségvetést, azonban mégis jelen-tős termelésnövekedést eredményeztek.
Brazília élelmezéspolitikájában olyan integrált megközelítést alkalmazott, amellyel egyszerre tudta kezelni az agrárszektor ver-senyképességének biztosítását és az éhezők számának csökkenté-sét. A szegénységcsökkentés legfőbb eszköze nemzeti szinten a Brazília által bevezetett Fome Zero („Nulla éhezés”) elnevezésű program, amelynek egyik pillére a családi gazdaságok megerősíté-se. Másik sarokpontja a Vidéki Szegénység Csökkentése nevű program. Ez utóbbi a szubszidiaritás elvének megfelelően állami és helyi szintre delegálja a program konkrét kidolgozását és meg-valósítását, a helyi igényeknek megfelelően. A farmgazdaságokat segítő keresletorientált PRONAF-program kedvezményes kamattal nyújt hitelt a családi gazdaságoknak, valamint támogatja a fenn-tartható erdőgazdálkodást is. További jelentős lépés volt az Élelmi-szer-felvásárlási Program beindítása, amely a következő elemeket tartalmazza: 18 hónapra rögzített áron vásárolják fel az élelmi-szert a helyi kistermelőktől, ezzel garantálva számukra a piachoz jutást, a termékeket pedig odaadják azoknak a háztartásoknak, amelyek élelmiszer-ellátása bizonytalan. Kétséges azonban, hogy ennek az intézkedéscsomagnak milyen piactorzító hatásai lesznek, hiszen sok esetben a gazdálkodók olyan és akkora mennyiségű gabonát is megtermelnek, amelyet az ár és a piac bizonytalanságai miatt egyébként nem tennének.
A 2. táblázat bemutat néhány latin-amerikai ország által al-kalmazott élelmezésbiztonsági intézkedést.
A táblázatban felsorolt intézkedések egyike sem tudja orvosolni azonban a mezőgazdaságban fennálló strukturális, versenyképes-ségbeli problémákat, valamint számottevő piactorzító hatással járnak. Hosszú távon semmi esetre sem képzelhetők el tartós meg-oldásként, illetbe politikailag szintén megkérdőjelezhetők. A leg-főbb probléma, hogy ezeknek az intézkedéseknek sem sikerül a jelentős jövedelemkülönbségeket csökkenteni. Erre utal a Gini-mutató (8. ábra), amely jelentős jövedelemkülönbségeket mutat a régió legtöbb országában. Uruguay ugyan élen jár a szegénység visszaszorításában, Chilében és Brazíliában például a gyors gazda-sági növekedéssel együtt igen nagy társadalmi különbségek ala-kultak ki. Hatalmas szakadék tátong a felső és az alsó társadalmi rétegek között, középosztály pedig szinte nem is létezik.
2. táblázat
Az élelmezésbiztonság érdekében hozott intézkedések
Intézkedés Ország Élelmiszert a munkáért Brazília
„Élelmiszer-adagolás” Argentína, Brazília Feltételhez kötött pénzjuttatás Argentína, Bolívia, Brazília, Chile,
Costa Rica, Ecuador, El Salvador, Guatemala, Honduras, Jamaica, Panama, Paraguay, Peru, Uruguay Iskolai élelmezés Bolívia, Brazília, Costa Rica,
Ecua-dor, El SalvaEcua-dor, Guatemala, Hon-duras, Panama, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela
Áfacsökkentés bizonyos élelmiszerekre Venezuela
Fogyasztói ártámogatás Bolívia, Ecuador, Jamaica, Nicara-gua
Inputtámogatás Bolívia, Guatemala, Haiti, Mexikó Kínálat-növelés, raktárkészlet-növelés Ecuador, Honduras
Mennyiségi korlát az exportra Argentína, Bolívia, Ecuador Korlátok leépítése az élelmiszerimportra Bolívia, Ecuador, El Salvador,
Honduras Élelmiszer állami felvásárlása külföldről
és meghatározott, alacsonyabb áron tör-ténő eladása
Bolívia, Ecuador, El Salvador, Honduras, Mexikó, Nicaragua, Paraguay, Venezuela
Hatósági ár alkalmazása Argentína, Bolívia, Honduras, Me-xikó, Panama, Paraguay
Bilaterális megállapodások élelmiszer-importra
Bolívia, El Salvador, Honduras, Mexikó, Panama, Venezuela Forrás: A Világbank 2009-es jelentése alapján
8. ábra
A Gini-mutató alakulása Latin-Amerikában 2012-ben
Forrás: World Bank Databank adatai alapján saját készítésű ábra
Latin-Amerikában jelentős mértékben sikerült csökkenteni az alultápláltság szintjét, azonban a karibi térségben és Közép-Latin-Amerikában továbbra is jelentős problémát jelent.
9. ábra
Az alultápláltság helyzete Latin-Amerikában
Forrás: Saját készítésű ábra a FAO adatai alapján
5) Konklúzió
A latin-amerikai élelmezésbiztonság garantálásának három leg-főbb pillére a mezőgazdasági technológia fejlesztése, az infra-struktúra javítása, valamint a szociális háló és a munkaerőpiac egészségesebbé tétele. Láthattuk, hogy ugyan történtek előrelépé-sek a régióban mind a három területen, a helyzet még így is ag-gasztónak mondható. A megfelelő és stabil intézményi keretek hi-ánya, a gazdaság duális jellege, a szétaprózódott mezőgazdasági struktúra és az agrárszektor versenyképességbeli lemaradása nem teremti meg a megfelelő keretet ahhoz, hogy hosszú távú és fenn-tartható mezőgazdasági szektor létezzen, amely alapul szolgálhat-na az élelmezésbiztonság megteremtéséhez. Ezen túl szükséges további lépések megtétele a vidéki és a városi szegénység kezelésé-re a munkaerőpiac átstrukturálásával és a vidékfejlesztési politi-kák átgondolásával, hogy legyen fizetőképes kereslet a mezőgaz-dasági termékekre, illetve a háztartások rendelkezzenek megfelelő jövedelemmel az alapvető élelmiszerek beszerzésére. Az élelmi-szerár-növekedés sokkhatása nagymértékben kiélezte a problé-mákat, azonban nem mondhatjuk, hogy az generálta volna, hiszen azok a gazdaság strukturális diszparitásaiból erednek.
Egy hatékony élelmezésbiztonsági politikának mindezeket a szempontokat figyelembe kellene vennie, kezelnie kell az extern sokkhatások, a járványok és a klímaváltozás kockázatait.
Felhasznált irodalom
Calderón, C. – L. Servén (2003): The Output Cost of Latin America’s Infrastructure Gap. In: W. Easterly – L. Servén (eds): The Limits of Stabilization: Infrastructure, Public
Deficits, and Growth in Latin America. Stanford University Press: 95–118.
Calderón, C. – Servén, L. (2004): The Effects of Infrastructure Development on Growth and Income. Econometric Society, Latin American Meetings 173.
Calderón, César – Luis Servén (2010): Infrastructure in Latin America. Policy Research Working Paper No. 5317. Wa-shington D.C., World Bank.
CEPAL (Economic Commission for Latin America and the Caribbean) (2009): Panorama de la inserción internacional de América Latina y el Caribe: Crisis y espacios de cooperación regional, 2008–2009. Santiago de Chile.
Cheung, L. – J. Szeto – C. S. Tam – S. Chan (2008): Rising Food Prices in Asia and Implications for Monetary Policy (web).
Hong Kong Monetary Authority Quarterly Bulletin Set, http://bit.ly/nsjGQ2.
Cuesta, J. – F. Jaramillo (2009): Taxonomy of Causes, Impacts and Policy Responses to the Food Price Crisis in the Andean Region. IADB working paper no. 674. Washington, DC:
IADB.
De Janvry, A. – Elisabeth Sadoulet (2000): Rural Poverty in Latin America: Determinants and Exit Paths. Food Policy, vol. 25:
389-409.
De Janvry, Alain – Elisabeth Sadoulet (2002): Land Reforms in La-tin America: Ten Lessons toward a Contemporary Agenda.
Document prepared for the World Bank’s Latin American Land Policy Workshop, Pachuca, Mexico, June 14, 2002.
http://are.berkeley.edu/~sadoulet/
papers/Land_Reform_in_LA_10_lesson.pdf.
De Janvry, A. – Elisabeth Sadoulet (2005): Achieving Success in Rural Development: Toward Implementation of an Integral Approach. Agricultural Economics, vol. 32: 75–89.
De Janvry, A. – Elisabeth Sadoulet (2007): Toward a Territorial Approach to Rural Development. Journal of Agricultural and Development Economics, vol. 4, no. 1: 66–98.
De Janvry, Alain – Elisabeth Sadoulet (2010): Agricultural Growth and Poverty Reduction: Additional Evidence. The World Bank Research Observer, 25: 1–20.
De Janvry, A. – F. Finan – E. Sadoulet – R. Vakis (2006): Can Conditional Cash Transfer Programs Serve as Safety Nets in Keeping Children at School and from Working when Exposed to Shocks? Journal of Development Economics, vol.
79, no. 2: 349-373. 72.
Fome Zero hivatalos kormányzati oldala:
http://www.fomezero.gov.br
GIEWS/FAO (Global Information and EarlyWarning System/Food and Agriculture Organization) (2008): Policy measures taken by governments to reduce the impact of soaring prices. http://www.fao.org/GIEWS/ENGLISH/policy/in-dex.htm
Iannotti, L. – M. Robles – H. Pachón – C. Chiarella (2012): Food Prices and Poverty Negatively Affect Micronutrient Intakes in Guatemala. Journal of Nutrition, 2012 Aug; 142 (8):
1568–76.
Jack, B. K. (2011): Constraints on the Adoption of Agricultural Technologies in Developing Countries. White paper, Agricultural Technology Adoption Initiative, J-PAL (MIT) and CEGA (UC Berkeley).
Ludena, Carlos (2010): Agricultural Productivity Growth, Efficiency Change and Technical Progress in Latin America and the Caribbean. Research Department Publications 4675, Inter-American Development Bank, Research Department.
Ludena, Carlos E. – Carla Mejia (2012): Climate Change, Agricultural Productivity and its Impacts on the Food Industry: A General Equilibrium Analysis. 2012 Conference, August 18-24, 2012, Foz do Iguacu, Brazil 126851, Inter-national Association of Agricultural Economists.
Lustig, N. (2008): Thought for Food: The Challenges of Coping with Soaring Food Prices (web). Washington, DC, US, Cen-ter for Global Development. Working Paper no. 155, nov.
http://bit.ly/rqOxvh.
Ocampo, J.A. (2011): Macroeconomía para el desarrollo: políticas anticíclicas y transformación productiva. In: X Cátedra Raúl Prebisch (2011, Santiago, CL). Santiago, CL, CEPAL. Ápr. 12.
http://www.eclac.org/cgi-bin/getProd.asp?xml=/revista/
noticias/articuloCEPAL/2/44072/P44072.xml&xsl=/revist a/tpl/p39f.xsl&base=/revista/tpl/top-bottom.xsl
Restuccia, Diego – Dennis Tao Yang – Xiaodong Zhu (2008):
Agriculture and Aggregate Productivity: A Quantitative Cross-Country Analysis. Journal of Monetary Economics, Elsevier, vol. 55(2): 234–250.
Robles, M. – M. Torero – J. von Braun (2009): When Speculation Matters (Issue Brief 57). Washington, DC: International Food Policy Research Institute.
Tejerina, Luis – Glenn D. Westley (2007): Financial Services for the Poor: Household Survey Sources and Gaps in Borrowing and Saving. IDB Publications 8433, Inter-American Development Bank.
Trigo, E. – E. Cap – V. Mallach – F. Villarreal (2009): The Case of Zero-Tillage Technology in Argentina. IFPRI Discussion Paper 00915. Washington, DC, United States: International Food Policy Research Institute.
World Bank (2009): Food Price Inflation and its Effects on Latin America and the Caribbean. http://siteresources.worldbank .org/INTLAC/Resources/LCR_FoodPricesBrochure.pdf World Bank (2012): Agro-Logistics in Central America. A Supply
Chain Approach. June, 2012.
http://siteresources.worldbank.org/INTLAC/Resources/LC R_FoodPricesBrochure.pdf
World Bank Development Indicators:
http://web.worldbank.org/WBSITE/EXTERNAL/COUNTRIE S/LACEXT/0,,menuPK:258575~pagePK:146732~piPK:146 813~theSitePK:258554,00.html