Király és királyság az ókori Izraelben

Királynak nevezzük a politikai rendszerekben azt a központi, szimbolikus figurát, aki bürokratikus és katonai eszközökkel (a hirerarchiában résztvevők mennyisége és minősége királyságonként és korszakonként változó) szavatolja a jog és a rend fenntartását egy meghatározott méretű (ez is változó: a nagybirodalomtól az egészen kicsi területekig terjed a királyság fogalma) területen belül.³⁹¹ „Das hebräische Lexem ך ֶל ֶמ mælækh »König« ist ein Primärnomen der nordwestsemitischen Wortwurzel mlk und bezeichnet allgemein einen Einzelnen, der über eine näher zu bestimmende Gruppe herrscht, deren Angehörige ihm ungeachtet ihrer sozialen Unterschiede als eine homogene Größe untergeordnet sind.”³⁹² Az Ószövetség ezen felül használja még a די ִג ָנ szót is nagyon hasonló értelemben: „…in the light of the ancient Near East, an intention of the term nagid was to emphasise a religious legitimacy of the kingship, particularly in the building of the

390 Alapavetően két lexikonszócikk alapján foglalom össze a legfontosabb ismereteket: KEITH W.WHITELAM, Art. King and Kingship, in: Anchor Bible Dictionary, Vol. IV, 1992, 40–48; MICHAEL PIETSCH, Art.

König/Königtum (AT), in: WiBiLex, 2014, https://www.bibelwissenschaft.de/stichwort/23844/, utolsó letöltés: 2017.07.01.

391 Ugyanígy WOLFGANG OSWALD, „Das Gesetz, das Volk und der König. Zum gesellschaftlichen Status und zur Funktion der Gesetze im Pentateuch”, in: Die Welt des Orients 44/2014, 76–108, itt: 76: „Der alte Orient kannte als Herrschaftsform im Wesentlichen nur die Monarchie. Darin fiel dem König die Aufgabe zu, in ganz umfassender Weise Recht und Gerechtigkeit aufzurichten. Dies geschah auf vielfältige Art und Weise:

durchmilitärischesHandeln gegenüber den Feinden, durch Rechtssetzung und -sprechung gegenüber den Bewohnern des Landes und durch kultisches Handeln gegenüber den Göttern.”

392P^IETSCH 2014, 1.1.

150

kingship while melek was a general term for a king in the Deuteronomistic History”.³⁹³ Hogy pontosan mi a különbség a két szó között, az a mai napig nem tisztázott. Cross álláspontja például – Albright nyomán – az, hogy a די ִג ָנ ugyanúgy a nép élén álló vezér, mint a király, ám még a bírák karizmatikus alakjával rokon, így Saul csakkarizmatikus vezető, ám a valódi dinasztikus királyság az első ך ֶל ֶמ megjelenésével, Dáviddal kezdődik.³⁹⁴ Ez a nézet erősen vitatott, ám az biztos, hogy Saul és Dávid között többek között a dinasztikus királyság viszonylatában is cezúra figyelhető meg.³⁹⁵

A király funkciója kettős: egyrészt feladata az uralma alatt álló terület belső jólétének biztosítása (a rend biztosítása jogi rendszeren keresztül, szociális feladatok, a föld termékenységének fenntartása), valamint a külső veszélyek elhárítása, mely utóbbihoz hadvezérként is bizonyítania kell.³⁹⁶ A hatalom monopóliuma a kezében van minden területen, ám a kivitelezést teljes államapparátus végzi. A királysághoz ezen felül hozzátartozik még az istenség kultusza és az ettől nem független templom- és palotaépítési vállalkozások is: „Im königlichen Bauprogramm spiegelt sich aber nicht nur die Notwendigkeit militärischer und administrativer Aufgaben wieder, sondern in ihm drückt sich ein Selbstverständnis aus, dem zufolge der König als Repräsentant der universalen Königsherrschaft Gottes die kosmische und soziale Ordnung der Welt garantiert und in seiner Bautätigkeit das schöpferische Wirken der Gottheit wiederholt bzw. weiterführt (vgl. Green, 2010).”³⁹⁷

Ezzel összefügg a kérdés, hogy a király mennyiben tekinthető isteni természetűenk.

Az istenfiúság az Ókori Keleten mindenütt elterjedt motívum,³⁹⁸ és az Ószövetségtől sem

393JEONG BONG KIM –DIRK J.HUMAN, „Nagid: A re-examination in the light of the royal ideology in the ancient near east”, in: HTS Teologiese Studies/Theological Studies 64/2008, 1475–1497, itt: 1494. Valamint:

„It was used to idealise the leadership as divinely sanctioned, particularly in the tradition of Saul (1 Sm 9:1-10:16; cf 1 Sm 11:1-11). As in royal titles of the ANE, it is probable to conjecture that nagid idealised the leadership of a king in its royal ideology. Analogously the term implicated that nagid in Israel was the political representative of Yahweh, supported by a prophetic group (1 Sm 10:1, 5-7). Thus, the term designated the combination of the political and religious ideologies in kingship.” Uo, 1493.

394Vö. F^RANK M^OORE C^ROSS, Canaanite Myth and Hebrew Epic. Essays in the History of the Religion of Israel, Harvard University Press, 1997, 220–221.

395 Vö. WHITELAM 1992, 40–41.

396 Mindennek tökéletes összefoglalását nyújtja költői formában pl. a Zsolt 72.

397P^IETSCH 2014, 1.2.3.

398 Ugaritban pl. a Keret-eposzban bukkan fel, de az akkád törvénykezés számára sem ismeretlen, ám ez Mezopotámiában változott az idők során: „The metaphor of legal adoption to symbloize the close bond between god and king, as found int he literature of Ugarit and Israel, is less prevalent in Mesopotami, for internal reasons. While the Akkadian dynasty of Sumer developed the notion of divine kingship, that idea

151

teljesen idegen a gondolat,³⁹⁹ ám az isteni természetre – néhány kivételes, és ennek megfelelően vitatott értelmű esettől eltekintve – meglehetősen kevés bizonyítékot találhatunk. A következőt lehet megállapítani: „The king is understood to have a special relationship with Yahweh which sets him apart from other mortals. However the divine sohship is an expression of sacral importance and functions of the king rather than the expression of a belief inthe divine nature of the king.”⁴⁰⁰ Ami isteni természetű, az tehát nem a király, hanem inkább maga a királyság, a király pedig az istenség reprezentánsa ebben a rendszerben.

Az alábbiakban nem kívánom összefoglalni a királyság történetét, ezt már sokan megtették. Ami a témánk számára elengedhetetlen – Dávid király működésének behatárolása – azt Pietsch a következőképpen foglalja össze: „Die genauen Daten der Herrschaft Davids sind unbekannt, man wird jedoch nicht fehlgehen, seine Regentschaft um die Mitte des 10. Jh.s v. Chr. anzusetzen, selbst wenn die biblischen Angaben zu seiner Regierungszeit (vgl. 2Sam 5,4f.) sich eher einem festen Generationenschema als historischer Erinnerung verdanken (vgl. die 40jährige Wüstenzeit). Sicher ist jedoch, dass sich die Institution des Königtums in Israel und Juda unter David konsolidiert und dass dieser Prozess sich unter seinem Thronfolger Salomo in der zweiten Hälfte des 10. Jh.s v.

Chr. fortsetzt (vgl. Dietrich, 1997).”⁴⁰¹ Ezt számos régészeti bizonyíték is alátámasztja,⁴⁰²

was rejected by the Semitic rulers of Babylon, and it effectively disappeared after the Ur III period (2112–

2004 B.C.E.). Consequently, not divine adoption but divine appointment of the monarch to rule came to be the standard motif of royal legitimation in Babylonia and Assyria, whose kings thus ruled under divine aegis.” – vö. B^ERNARD M. L^EVINSON, „The Reconceptualization of Kingship in Deuteronomy and the Deuteronomistic History’s Transformation of Torah”, in: Vetus Testamentum, 51/2001, 511–534, itt: 514.

399 Vö. pl. Zsolt 89,27–28 vagy a „klasszikusnak” számító 2Sám 7,14a Dávidról: „Atyja leszek, és ő az én fiam lesz.” A téma legújabb alapos kifejtését (bőséges szakirodalmi utalással) ld. LÁSZLÓ VIRGIL, A keresztény ember istengyermekségének értelmezési formái az Újszövetségben, (publikálatlan disszertáció, EHE, Újszövetség Tanszék), Budapest, 2017, 15–18.

400WHITELAM 1992, 45.

401PIETSCH 2014, 2.3.

402 Vö. pl. N^ADAV N^A’^AMAN, „The Kingdom of Judah in the 9th Century BCE: Text Analysis versus Archaeological Research”, in: Tel Aviv, 40/2013, 247–276, itt: 264: „The suggestion that David’s story cycle reflects the reality of the late 10th‒9th centuries BCE may also be supported by ’negative’ evidence:

Lachish’s absence from these stories. In most of the 10th century BCE, the site of Lachish was deserted and was re-settled in the late 10th century BCE (Level V). Later it was fortified (Level IV), and in the 8th‒7th centuries BCE (Levels III‒II), Lachish became the major Judahite city in the Shephelah. Assuming that David’s story cycle would have ’remembered’ the reality of either the 8th or the 7th centuries BCE, Lachish, the most important Judahite city in this period, would have been mentioned in the stories. Its absence well reflects the antiquity of the memories on which the author based his stories.”

152

ám fontos árnyalni a képet, hiszen a dávidi-salamoni királyság abban a pompában, amellyel az Ószövetség felruházta, minden bizonnyal soha nem létezett.⁴⁰³