A világban egy kicsinyke pont vagyok, Élve a lehetőséggel: írok és alkotok.
Lelkem mélyén néhány ajtót kinyitok, De odabent mindent én sem láthatok.
Érzés és gondolattöredék, mit adhatok, Így talán sejteni lehet: ki is vagyok?
Tollat ragadok..
Mint ahogy az általában lenni szokott Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, Az éjszaka közepén tollat ragadok, Gondolat hegyeimet vetem papírra.
Az emlékezés témakörét választva megint, A nosztalgia nálam nagy szerelem.
Emberekről, s helyekről időrend szerint, Akik és amik fontosak voltak nekem!
Mindezt a teljesség igénye nélkül teszem:
Lényegre törően, tömören fogalmazva.
S hogy mindezt megint rímekbe szedem:
Ennek is megvan a maga apropója.
A munkával telt dolgos hétköznapokban Elméleteket gyártani nekem nem gond:
Így kapcsolok ki a monoton gépzajban, Hisz nem hallom, ha bárki bármit is mond.
Egy a témakör: emberek és helyek, Szoros kapcsolatban állva egymással.
Felderengenek a régi, szép emlékek Új értelmet kapva az idő múlásával.
Nem akarok nagyon régre visszamenni Hisz az idő most elég rövid,
Az éjszaka kellős közepén verset írni Lefárasztja testemet: ízig-vérig.
Az emberekkel való kapcsolataim Legyen az szerelmi, vagy baráti, Szorosan kötődtek bizonyos helyekhez, Melyeket jó volt velük együtt felfedezni!
Akármilyen formában is történt mindez Kirándulás, vagy nyaralás gyanánt, Idővel mindez hamar a múlté lesz, Mely szép emlékké formálja át.
Számomra megmagyarázhatatlan, És a mai napig titok övezi:
Mit szeretek Bécsben és Karintiában?
Hogy lehet városokat így szeretni?
A szerelem nem két emberről szól:
Mint zenész és az ő hangszere?
A húrok finom hangolásától Eggyé válik mindkettejük lelke?
A válasz természetesen: igen!
Az élet rendjéből fakadóan, Az én esetem sajnos nem ilyen, De ez már a múlt és feldolgoztam.
Az érzéseim, akárhogy is képzeltem, Nem találtak viszonzásra.
Pedig minden tőlem telhetőt megtettem, És öt év alatt nem gondoltam soha másra!
Vak voltam, süket és néma.
Győzködtem magam a reménnyel.
Hogyha egyszer minden megváltozna, Szívem újra megtelne élettel!
Szemem nem látta a valóságot, Álomképeimre fókuszált.
Fülem nem hallotta meg a szót, Szám segítségért már nem kiállt.
Nincs miért, a küzdelmet megvívtam, A magammal folyt harc hosszú volt.
A csatában nagyon elfáradtam, A szerzett sebek mindegyike beforrt.
A hadszínterek pedig új értelmet kaptak, Hisz látványossá tették a küzdelmet.
Csodás díszletekként szolgáltak, Megérdemlik tőlem az örök szerelmet.
Legyen az Bécs, Luxemburg, vagy Krems, Klagenfurt és a Wörthi tó,
Szívem értük örökké verdes, Rájuk gondolni ma is mámorító!
Hogy nemsokára visszatérek, Annak több okát is látom:
Lelki békét, feltöltődést remélek, És Bécsben sétálni minden álmom!
A kapcsolat fogalmát újra értelmezem:
Lehet ember és város között.
Mi ez, ha nem sírig tartó szerelem, A boldogság újra belém költözött!
A vacsora
A minap nagy megtiszteltetésben volt részem:
Életemben először nálam jártak vendégségben.
Na nem az angol királynő tette tiszteletét, Bár az ő stílusa volt az impozáns teríték.
Hófehérbe burkolózott az ünnepi asztal, Színben hozzáillő kis és nagy tányérokkal.
A borospoharak karcsún ágaskodtak, Vörös és fehér mind egy párt alkottak.
A konyhában eközben zajlott az élet:
Tepsiben fekvő finomság várta a meleget.
A hűtőben pedig dermesztő hidegben Sajt és felvágott nézték egymást csendben.
Mindenki várt türelmesen a sorára, Asztalközépre kerülnek nemsokára!
Szebbnél szebb pózban fekszenek a tálon, Jól megférnek ezen a Gasztro Bálon!
Eközben a házigazda (jómagamról beszélek) Rendre sorakoztat jófajta nedűket:
Töményet, borban fehéret és vöröset, Vésztartaléknak buborékos vizet.
Kicsit lámpalázas, a tenyere izzad, De a feladattól ő már meg nem riad!
Eszébe jut Eszter biztató mondata:
"Gáborom! No para!"
Eközben mérföldkőnek érzi a mai estét, Mintha további sorsa volna a tét.
De tudja, hogy olyan embereket hívott, Kiknek társaságára már oly régen vágyott!
De e gondolatokból kizökkenti a csengő, Megszólal, s jelzi: eljött az idő!
Gyertyafények gyúlnak, az ajtó nyílik, A vendégek hangja már közel hallatszik.
A lakás benépesül, oldott a hangulat, Hamar kiürülnek a pálinkás poharak.
Jönnek a tálak tele finomsággal, Házi sajtokkal, szőlővel, dióval.
Közben a sütőben már pihen a krumpli, Piroslóan ropogós: élmény lesz befalni!
A desszertről még említést sem tettem:
Pirosló meggyszemek csokis ölelésben.
És az a torta, melyet Imi kreált:
Túró és málna örök frigyért kiállt!
Gyertya is van hozzá; szülinapi, A vendégsereg ma Gábort ünnepli.
Ennyi nevetés és öröm közepette, Időérzékünk valahogy el van veszve.
Hogy mindeközben eltelt 5 teljes óra Ezen estén fel sem tűnt számunkra.
Az utolsó buszt azonban el kell érni, Mindenkinek haza kell térni!
Fájó a búcsú, de ezzel nincs vége:
Következő vacsorára utazunk Szentesre.
Tenger
Távol a világ zajától Nézem a végtelen tengert.
Kék színe mindent elfelejtet, Hunyorgok a nap sugarától.
Jó ez a nyugalmat árasztó csend, Melyet hullámok moraja tör meg.
Fehér habja lábaimhoz kagylót vet, Egy felhőt sem látok odafent.
Gondolataim a semmibe vesznek, Ujjaim között pereg a homok, Harmonikus, idilli világról álmodok;
Most csakis e pillanatnak élek!
42 k..m
Megható pillanat, amikor a barátomat sírni látom!
Érzésekkel teli örömkönnyek ezek, jól tudom.
Példaértékű mutatvány, minek szemtanúja voltam, Mindeközben drukkoltam és tapsoltam.
Szemem radarként kereste őt a tömegben, Nehezen, de megtaláltam a rengetegben.
Mélyen megérintett határozottsága, A terv, s kivitelezése, megvalósítása.
A cél, melyet régen kitűzött magának, Kitartását megmutatni az egész világnak.
Kemény munka volt; holtpontokkal teli.
De mindig arra gondolt: nem szabad feladni!
A célegyenesben aztán fellélegezhetett,
S szeme előtt a megnyert csata zászlaja lebegett.
A győzelem mámora végigfutott testén, Nagybetűs boldogság volt ezen az estén!
Őszinte szívvel gratulálok neki:
Teljesítménye meghatóan emberi!