Kategóriák és eset

2.5.1 Melléknevek és főnevek esetadása

Mostanáig az esetadást olyan viszonyként fogtuk fel, amely bizonyos fejek és DP-k között áll fenn. A 2.6-ban feltételezni fogjuk, hogy más kategóriák is kaphatnak valamilyen esetet. Előtte azonban még azokat a dolgokat szeretném szemügyre venni, amelyek esetet tudnak adni.

A 2.3.1-ben azt javasoltam, hogy csak a [-N] jegyű kategóriák adhassanak esetet (mint emlékezetes, ezzel magyaráztuk azt, hogy a particípiumok miért nem tudnak esetet adni). Ez azt jelenti, hogy a melléknevek és főnevek (tehát a [+N] jegyű lexikális kategóriák – ld. 1.2.2) nem adnak esetet. Ezért agrammati-kus a (72): az esetszűrő kizárja:

(72a) *John is proud his children. (mellékenév: [+V, N]) János COP büszke övé gyerekek

’János büszke a gyerekeire.’

(72b) *the destruction the city (főnév: [-V, +N]) a lerombolás a város

’a város lerombolása’

Ezek a példák természetesen rögtön megjavulnak, ha az of prepozíciót illesztjük az eset nélküli DP elé:

(73a) John is proud of his childen.

János COP büszke -re övé gyerekek

’János büszke a gyerekeire.’

(73b) the destruction of the city a lerombolása -nak a város

’a város lerombolása’

Az of prepozíció, [-N, -V] jegyű. Mivel [-N] jegyű, esetet tud adni annak a DP-nek amelyet kormányoz. Így tehát a (73)-ban az of prepozíció bővítményei eset-jelöltek, ezért a mondat grammatikus. Úgy tűnik, létezik egy apró helyrehozó szabály, az of-betoldás, amely bizonyos esetekben megmenti a DP-ket attól, hogy az Esetszűrő kiiktassa őket.

Van azonban két olyan ok, amely gyanakvást kelt az of-betoldás szabályával kapcsolatban. Az első az, hogy a (73)-beli DP-k, amelyeket az of prepozíció kormányoz, nyilvanvalóan a proud melléknévtől és a destruction főnévtől kap-ják théta-szerepüket. A (73a)-ban a his children ‘az ő gyerekei’ nyilvánvalóan a pride ‘büszkeség’ főnév tárgya (valójában a büszkeség kiváltója). Hasonlókép-pen a (73b)-ben a the city ‘a város‘ a destruction ‘lerombolás’ páciense, vagyis az, amit lerombolnak. Láttuk, hogy a lexikális fejek minimális m-vezérlési relá-cióban adnak théta-szerepet. Ez azt jelenti, hogy a (73)-beli példákban az of pre-pozíció az az elem, amely théta-szerepet ad az őt követő DP-nek. Azonban úgy tűnik, hogy az of eléggé zárt, már ami a thétaszerep-kiosztó képességét illeti (va-lójában ebből a szempontból olyan, mint egy funkcionális elem).

Másodszor: némely nyelvben a melléknevek tranzitívak, vagyis saját tárgyuk van. A német überdrüssig ’kimerült’ melléknév is ilyen:

(74) Er ist sein-er Freundin überdrüssig.

ő COP saját-GEN barátnő kimerült

’Ő kimerült a barátnőjétől.’

Természetesen nem minden melléknév tranzitív (mint ahogy az összes ige sem az). Ez csak néhány melléknévre jellemző. Azonban a tranzitív melléknevek puszta létezése néhány nyelvben problémát jelent arra az elképzelésre nézve, hogy csak a [–N] jegyű elemek adnak esetet. És ez elég rafinált probléma: nem az elméletet akarjuk megváltoztatni, hogy lehetővé tegyük a mellékneveknek az esetadást, mivel az angolban (vagy a franciában és sok más nyelvben) a mellék-nevek egyáltalán nem képesek erre. De valahogyan számot kell adnunk arról, amit a németben találunk, miközben érintetlenül hagyjuk az elmélet azon részét, amit az angollal kapcsolatban állítottunk fel. Más szóval valahogy parametrizálnunk kell azt az állítást, hogy csak a [-N] jegyű kategóriák adnak esetet.

Ha tágabb perspektívában szemléljük ezt a kérdést, a dolgok még rosszabb képet mutatnak. Sok nyelvben ugyanis – köztük a sémi-hámi és a kelta nyelvek-ben – a birtokos főnevek úgynevezett konstrukt alakban (‘status constructus’) is megjelenhetnek. Ilyenkor a birtoknak és a birtokosnak a puszta lineáris sorrendje fejezi ki a birtoklási relációt. Íme, néhány velszi példa:

(75a) llyfr Sión levél János

’János levele’

(75b) ty y hen wraig

house the old wife

’az öreg néni háza’

Úgy tűnik, mintha a két főnév összetételt alkotna, de a (75b) rávilágít, hogy va-lójában N-DP sorral van dolgunk. A (75b)-ben a birtokos egy teljes DP, amely-nek van névelője és a fejet megelőző jelzője (a fejet megelőző melléknevek elég ritkák a velsziben, a hen ’ öreg’ egyike a ritka eseteknek (ld. az 1. fejezet 1. gya-korlatát).

Anélkül, hogy jobban elmélyednénk az ilyesfajta birtokos szerkezetek elem-zésében (és biztosak lehetünk abban, hogy érdekes apró különbségek mutatkoz-nak azon nyelvek között, amelyekben ez a szerkezet megtalálható), kiváló példá-ját láthatjuk annak, hogy egy főnév is tud esetet adni: mivel a posztnominális DP grammatikus, kell, hogy legyen esete is, de nincs más potenciális esetadó, mint az N fej. Ehhez még tegyük hozzá a németben bemutatott mellékneveket, külö-nösen mivel a velsziben a főnév esetadó képessége nem lexikálisan determinált, mint a német tranzitív mellékneveké. Épp ellenkezőleg, bármely olyan főnév, amely birtokolható entitást jelöl, megjelenhet ebben a szerkezetben. Ebből az következik, hogy valamilyen paraméterre lesz szükségünk ahhoz a feltevéshez, miszerint csakis a [–N] jegyű kategóriák tudnak esetet adni.

Az esetadó kategóriák differenciálásának egyik módja az, hogy különbséget teszünk strukturális és inherens eset között (ahogy ezt Chomsky (1986a) javasol-ta). A nominativus és accusativus strukturális esetek, és lényegében változatlanul hagyhatjuk mindazt, amit eddig mondtunk róluk. Ennek értelmében tehát az igék accusativust adnak a tárgyuknak, úgy, ahogy azt a 2.2.2 részben leírtam. Ahe-lyett viszont, hogy a főnevekről és melléknevekről (amelyek [+N] jegyűek) azt állítanánk, hogy nem adnak esetet, az itt vázolt felfogás szerint most azt fogjuk mondani, hogy inherens birtokos esetet adnak. Az angolban ennek az esetnek az egyik morfoszintaktikai jele az of. A velsziben nincs ilyen morfoszintaktikai jel, sőt, általában véve a velsziben nincs eset (még a névmásokon sem).

Az inherens eset bevezetése megoldja azt a problémát, amelyet korábban felvetettem. A (72) azért helytelen, mert hiányzik az of esetadó (ez volt a prob-léma egyik forrása). Az, hogy a théta-szerepet a főnév vagy a melléknév adja, nem pedig az of, abból adódik, hogy az of inkább raghoz hasonlítható, úgy, mint a latinban (ez volt a másik). Más szóval egy üres, esetadó prepozíciót fogunk feltételezni az olyan nyelvekben, mint a latin. Bizonyos DP-k szerkezeti helye (például egy főnév vagy melléknév tárgyi pozíciója) megfeleltethető egy adott morfológiai végződésnek: az angolban ilyen az of. Az of tehát egy inherens bir-tokos esetragnak feleltethető meg. Itt érdemes megemlíteni, hogy a németben a tranzitív melléknevek tárgya birtokos esetben áll. Az a felfogás, amit most vázo-lok, hatékonyan redukálja az angol és a német szerkezeti különbségeit morfoló-giai jellegűekre, nevezetesen hogy az inherens esetet jelölheti esetrag, mint a németben, vagy üres prepozíció, mint az angolban.

Az inherens esettel kapcsolatban azonban többről is szó van; ugyanis nem ugyanabban a szerkezeti pozícióban adható, mint a strukturális eset. Valójában inherens esetet csak olyan kategória adhat egy DP-nek, ami egyúttal

théta-szerepet is ad neki. Mint emlékezetes, théta-szerep csakis minimális m-vezérlés esetén adható, míg a strukurális eset, legalábbis az eddig látottak alapján, kor-mányzási relációban. Ha figyelemesen megnézzük ezen relációk definícióit, azt látjuk, hogy csak két ponton különböznek. Az első az, hogy a fej nem kormá-nyozza, de m-vezérli a specifikálóját. A második, hogy egy fej kormányozhat egy elemet a bővítményén belül is, abban az esetben, ha ez a bővítmény egy IP, míg a minimális m-vezérlés lényegénél fogva arra utal, hogy a fej nem lát bele a bővítményébe. (Ennek a fejezetnek a függeléke alapos áttekintését adja azoknak a szerkezeti relációknak, amelyekről itt szó esik, és meg-magyarázza a köztük lévő kapcsolatot.)

Most vegyük szemügyre közelebbről a második különbséget. Konkrétan a KEA-környezetekre utalok (ld. 2.2.3). Ezek olyan igék tagmondati bővítményei, amelyek csupán AGRsP-k, nem pedig teljes CP-k. Ebből adódóan a főmondat igéje képes tárgyesetet adni az infinitívuszi tagmondat alanyának. A 2.2.3 rész-ből idemásolt példák ezt illusztrálják:

(76a) I believe [_AGRsPPhil to be a genius].

én hisz Phil lenni egy zseni

‘Én Philt zseninek hiszem.’

(76b) Andy consider-s [AGRsP Lou to be a

Andy tart-PRES3SG Lou lenni egy

good singer].

jó énekes

‘Andy jó énekesnek tartja Lou-t.‘

(76c) We know [_AgrsP him to have sold marijuana on several mi tud ő.ACC eladni-PERF marihuána SPR számos occasions].

alkalom

’Mi tudjuk róla, hogy számos alkalommal adott el marihuánát.’

(76d) We understand [_AGRsP them to be able to play the mi ért ők.ACC lenni képes játszani a glockenspiel].

harangjáték

‘Mi képesnek gondoljuk őket arra, hogy a harangjátékon játsszanak.’

(76e) Everyone acknowledge-s [_AGRs George to be best].

mindenki elismeri George lenni nagyon jó

‘Mindenki elismeri, hogy George nagyon jó.‘

Ezekben a mondatokban a főmondatbeli ige kormányozza az alárendelt mellék-mondat alanyát, ezért esetet is tud neki adni, azonban nem m-vezérli azt (az alá-rendelt tagmondat alanya az AGRsP m-vezérlési tartományában van, nem pedig a főige m-veyérlési tartományában). Annak fényében, amit a théta-szerep kiosz-tásáról mondtam, azt várjuk, hogy a főige nem fog théta-szerepet adni az aláren-delt tagmondat alanyának. Ez így is van: a (76c)-ben a him ’őt’ semmiképpen nem a know ’tudni’ ige páciense vagy okozója (vagy bármilyen más argumen-tuma). Sokkal inkább a sell ’eladni’ ige ágense. Hasonló megállapításokat tehe-tünk a (76)-beli többi példával kapcsolatban is. Az infinitívuszi bővítmények alanya az esetét az egyik fejtől kapja (a főmondati igétől), a thematikus szerepét pedig a másik fejtől (az alárendetelt tagmondatbeli igei fejtől – emlékezzünk rá, hogy eredetileg az alanyt itt is az alsó VP-ből emeltük ki, mint bármely más alanyt).

Nos ha inherens esetet csakis m-vezérlési relációban lehet kiosztani, más szóval, pontosan ugyanolyan konfigurációban, mint a théta-szerepeket, akkor várhatólag sohasem fogunk inherens esettel találkozni KEA-környezetben. Úgy tűnik, ez igaz. Azt látjuk, hogy [+N] jegyű kategóriák – amelyek csakis inherens esetet adhatnak – sohasem jelennek meg KEA-környezetben az angolban.

Az angolban tehát a (76)-beli igéknek megfelelő főnevek ilyen helyzetben sohasem fordulnak elő (sem of prepozícióval, sem anélkül, ez semmit sem vál-toztat a dolgon):

(77a) *the belief [_AGRsP (of) Phil to be a genius]

a hiedelem -nek Phil lenni egy zseni

‘az a hiedelem, hogy Phil zseni’

(77b) *Andy’s consideration [_AGRsP (of) Lou to be a good

Andy tartása -nek Lou lenni egy

singer]

jó énekes

’Andy tartása Lou-t jó énekesnek’

(77c) *our knowledge [_AGRsP (of) him to have sold marijuana on many miénk tudás -ról ő.ACC eladni-PERF marihuána SPR sok occasions].

sok alkalmak

‘az a róla szóló ismeretünk, hogy sok alkalommal árult marihuánát’

(77d) *our understanding [_AGRsP (of) them to be able to play miénk értés -ról ők.ACC lenni képes játszani the glockenspiel]

a harangjáték

‘az a róluk szóló tudásunk, hogy tudnak játszani a harangjátékon.’

(77e) *everyone’s acknowledgement [_AGRsP (of) Geroge to be mindenki-POSS elismerés -nak George lenni best].

legjobb

’mindenki általi elismerése annak, hogy George a legjobb’

Hasonlóképpen a proud ’büszke’, mint sok más melléknév, előfordulhat időjeles tagmondattal vagy gerundiummal, mégsem veheti fel a (78c)-beli bővítményeket:

(78a) John is proud [that his son speaks Chinese].

János COP büszke hogy övé fia beszél kínai

‘János büszke arra, hogy a fia beszél kínaiul.‘

(78b) John is proud [of his son speaking János COP büszke -ra övé fia beszél-GER Chinese].

kínai

‘ua.‘

(78c) *John is proud [ (of) his son to speak János COP büszke -ra övé fia beszélni Chinese].

kínai

‘ua.’

Az az elképzelés, hogy az inherens eset pontosan ugyanolyan környezetben adható, mint a thematikus szerep, megmagyaráz egy érdekes tényt az angol tag-mondati bővítményekkel kapcsolatban. A melléknevek, az igékhez hasonlóan, szelektálhatnak kontroll-, vagy emeléstípusú tagmondati bővítményt:

(79a) John is eager [PRO to go on vacation János COP vágyakozó menni SPR szabadság next week.

jövő hét

’János vágyik arra, hogy szabagságra menjen a jövő héten.’

(79b) John is likely [t to go on vacation János COP várható menni SPR szabadság next week].

jövő hét

‘János várhatólag szabadságra megy a jövő héten.‘

Láthatjuk, hogy az eager ‘vágyakozó’ melléknév az alanyon kívül még egy kontrolltípusú infinitívuszi tagmondatot is szelektál, mivel (a) az eager ‘vágya-kozó’ melléknév adja a théta-szerepet a John-nak (a mondat azt jelenti többek között, hogy János rendelkezik a vágyakozó tulajdonsággal); és (b) nem lehetsé-ges az alany helyett expletívumot használni (még ha ezt egyébként az alárendelt tagmondat meg is engedné: *There is eager to be trouble tonight. ‘Baj óhajt len-ni ma este.’). Ez tehát arra utal, hogy az alárendelt infilen-nitívuszi tagmondatnak saját alanya van, amely semmiképpen nem lehet azonos a főmondat alanyával. A likely ’várható’ predikátum viszont nem ad thematikus szerepet az alanynak (John nem rendelkezik a várható tulajdonsággal a (79b)-ben, és a melléknév bármilyen alanyt elfogad, például There is likely to be trouble tonight. ’Ma este várhatólag baj lesz.’); az emelés és a kontroll tulajdonságait tekintve a mellékne-vek pontosan olyanok, mint az igék. A melléknemellékne-vek azonban soha nem adnak esetet infinitívuszi tagmondat bővítményüknek: nincsenek KEA-melléknevek, amint azt a (78c) mutatja. Ennek az az oka, hogy a melléknevek [+N] jegyűek, ezért inherens esetet adnak a bővítményüknek; inherens esetet pedig csakis mi-nimális m-vezérlési relációban lehet adni (ellentétben a srukturális esettel, amit kormányzási, illetve spec-fej relációban lehet adni); egy X predikátum nem tudja minimálisan m-vezérelni infinitívuszi tagmondata alanyát, amint azt a (80)-as ábra szemléleteti:

(80) X′

X AGRSsP

DP AGRs′

AGRs

Ebből az következik, hogy a mellékneveknek nem lehetnek olyan KEA-tagmondati bővítményeik, mint amilyeneket a (76)-ban láttunk.

Ahhoz, hogy erre a végkövetkeztetésre jussunk, semmit sem kell mondanunk a melléknevek és infinitívuszi bővítményeik lexikális vagy kategoriális tulajdon-ságairól, azon kívül, hogy N-jegyűek. A többi ugyanis levezethető az esetelmé-letből. Az elméletek ezen tuljdonságát erős deduktivitásnak nevezik, és minden jó elmélettől azt várjuk, hogy rendelkezzék ilyesmivel. Pusztán logikai dedukció

útján fontos következtetésekhez juthatunk az elméleti szinten megfogalmazott premisszák alapján. Ha az elméletünk elég feszes, ezt többször is meg tudjuk majd tenni, és számot tudunk adni a tényekről néhány elméleti megállapítás alapján. Meg kell találnunk tehát azon elméleti állítások halmazát, amelyekből a lehető legszélesebb körű következtetéseket vonhatjuk le a lehető legkisebb erő-feszítéssel (az egyszerű dedukciót leszámítva).

2.5.2 Ismét a passzív

Az inherens esettel kapcsolatos elgondolás kiterjeszthető a passzív szerkeze-teknek a 2.3.1-ben már vázolt elemzésére. Talán emlékszünk még, hogy a leg-fontosabb állítás ezzel kapcsolatban a (35) volt, amelyet most megismétlek:

(35) A passzív particípium nem ad esetet (még tárgyas igék esetében sem).

A (35) alatti elvből az következik, hogy a tranzitív igék tárgyának a passzív szerkezet alanyi pozíciójába kell mozognia annak érdekében, hogy esetet kapjon, amint ezt már láttuk. Arra vonatkozóan, hogy ez miért van így, ismertettem Rouveret&Vergnaud (1980) álláspontját, akik azt állították, hogy az igék passzív particípiuma [+V] jegyű (szemben az aktív igékkel, amelyek [+V] és [+N] gyűek. Mivel csak a [-N] jegyű kategóriák adnak strukturális esetet, a [+N] je-gyűek pedig inherens esetet, azt gondoljuk, hogy ha egy kategóriának nincs semmilyen [+/-N] értéke, akkor általánosságban képtelen bármilyen esetet adni, és pontosan ezt szeretnénk elérni a passzív particípium esetében.

Bizonyos megfontolások alapján mégis azt feltételezhetjük, hogy a particípium képes inherens esetet adni. Vannak ugyanis olyan nyelvek, amelyekben az aktív ige inherens esetet tud adni az egyik argumentumának. A német és a latin jól pédázza ezt. A (81)-es mondatban az ige inherens dativust ad a célpont (goal) théta-szerepű argumentumának (aki tehát a segítés, illetve a gyűlölet célpontja):

(81a) Caesar mihi invidet. (latin) Cézár én.DAT irigyel

’Cézár irigyel engem.’

(81b) Johann hilft sein-em Freund.

János segít övé-DAT barát

’János segít a barátjának.’

Ez egy adott ige lexikális tulajdonsága (bár itt is azt látjuk, hogy az egyes nyel-vek lexikonjai igen hasonlóak abban a tekintetben, hogy azonos szemantikai osz-tályba tartozó igék hasonló inherens eseteket kívánnak; a pszichológiai igék pél-dául gyakran inherens dativus esettel állnak).

Valójában az inherens eset és a thematikus szerep közötti kapcsolat itt na-gyon szoros: ha egy argumentumnak inherens dativus esete van, akkor az szinte mindig a célpont argumentum. Az egyik érv tehát arra, hogy ez az eset inherens, éppen az, hogy lexikálisan determinált.

A másik érvet az szolgáltatja, hogy az inherens eset érintetlen marad a passzivizálás során. Ha a (1)-beli mondatokat passzív szerkezetté alakítjuk át, a dativus megmarad:

(82a) Mihi invide-tur. (Latin)

én.DAT irigyel-PART.PASS

’Engem irigyelnek.’

(82b) Sein-em Freund wurde geholfen. (Német) övé-DAT barát volt segít.PART

’Segítettek a barátjának.’

A konklúzió egyértelmű: azok az igék, amelyek inherens esetet adnak az ar-gumentumuknak, megőrzik ezt a képességet passzív alakjukban is. Nem állíthat-juk tehát azt, hogy a (35) közvetlenül levezethető lenne a strukturális és az inhe-rens eset közötti különbségből. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a latin passzív alak nem puszta particípium: a latin, mint sok más nyelv is, teljes paradigmát mutat a passzívban, amint ezt azok, akik kénytelenek voltak mindezt megtanulni, tanúsíthatják.) Ha a fenti következtetést Jaeggli esetelnyelési elméletében akar-juk megfogal-mazni, akkor azt mondhatakar-juk, hogy a passzív particípium csak a struktu-rális esetet nyeli el.

2.5.3 Az absztrakt eset típusai

Azok az inherens esettípusok, amelyeket ebben a részben láttunk, dativus vagy genitivus esetek voltak. Ezek szerint vannak olyan esetek, amelyek már eleve inherensek? Az eddigi adatok valóban arra utalnak, hogy a nominativus és az accusativus mindig strukturális, míg más esetek mindig inherensek. Ha azon-ban visszatekintünk az esetadás 2.2-ben leírt mechanizmusára, akkor ez nem tel-jesen vág egybe az ott leírtakkal.

A 2.2.2-ben leírt prepozíciós esetadásból úgy tűnik, hogy a dativus mindig inherens. Ha ezt állítjuk, akkor el kell fogadnunk, hogy bizonyos prepozíciók dativust adnak, mások pedig accusativust. Valójában olyan prepozíciók is elő-fordulnak, amelyek mindkettőt adhatnak, és a különbség a théta-szerepekben tükröződik. A német in prepozíció például accusativust is, és dativust is tud adni.

Accusativus kiosztásakor a prepozíciós kifejezés az útvonal (path) thematikus szerep kifejezésére szolgál (mint az angol into, vagy a magyar -ba/-be), amikor pedig datívusszal fordul elő ugyanaz a prepozíció, akkor helyzetet (location) fe-jez ki (mint az angol in, vagy a magyar -ban/-ben). A prepozíciók tehát e

tekin-tetben hasonlítanak az igékhez: általában strukturális esetet adnak, de néha inhe-rens dativust is tudnak adni.

A genitivus, amit a [+N] jegyű kategóriák adományoznak, mindig inherens eset. Azonban létezik strukturálisan kiosztott genitivus is, amit a D fej ad a spe-cifikálójának, amint azt a 2.2.2-ben bemutattam. Érdemes megemlíteni, hogy a strukturális genitivust funkcionális fej adja, az inherenset pedig lexikális fej.

Az accusativus majdnem mindig strukturális eset, amit a 2.2.2-ben leírt mó-don lehet adományozni. Akad azonban néhány példa az inherens accusativusra is, amelyet némely nyelvben az ige követel meg. Ilyen például a német lehren

’tanítani’ ige. A (83a)-ban láthatjuk, hogy a Deutsch ’német’ esete inherens, mi-vel változatlan marad a passzív műmi-velet során, a mich ’engem’ tárgyesete vi-szont strukturális, mivel nominativus lesz belőle:

(83a) …dass er mich Deutsch gelehrt hat

…hogy ő én.ACC német.ACC tanít.PART PERF

’…hogy ő engem németül tanított.’

(83b) ….dass ich von ihm Deutsch gelehrt worden

…hogy én által ő.DAT német.ACC tanít.PART PERF bin

vagyok

’…hogy engem ő németül tanított.’

A nominativus mindig strukturális eset, amelyet az AGRs ad a specifikálójának a 2.2.2-ben leírt módon.

Amikor az absztrakt eset fogalmát bevezettem ebben a részben, azt mond-tam, hogy némely nyelv morfológiailag jelöli az esetet, mások nem. Az inherens esetet sokkal több nyelv jelöli morfológiailag, mint a strukturális esetet. Az an-gol jó példája azoknak a nyelveknek, amelyekben a strukturális eset morfológiai-lag jelöletlen; az inherens genitivust viszont az of prepozícióval kell jelölni.

Kayne (1984) szerint az angolban egyáltalán nincs inherens dativus: az igék és a prepozíciók mindig csak tárgyesetet adnak a bővítményüknek. Kayne úgy véli, az inherens dativus hiánya összefügg azzal, hogy a névmásrendszer sem jelöli morfológiailag a dativust (az angolban a névmásoknak nominativus, accu-sativus és genitivus esete van). A fordítottja is igaz: azok a nyelvek, amelyeket példaként használtunk az absztakt eset bemutatásánál, morfológiai esetben igen gazdagok, mint a latin és a német. Mindezek alapján elképzelhető, hogy a lehet-séges absztrakt inherens esetek előfordulása parametrikusan rögzített, és ez a paraméter a morfológiailag jelölt esetrendszerrel szoros összefügésben áll. A nominativus és accusativus esetében nem találunk hasonló parametrikus össze-függést (bár nem világos, mit jósolnánk a strukturális genitivusról).

2.5.4. Összefoglalás

Ebben a részben a strukturális és inherens eset közötti különbségeket mutat-tam be. Összefoglava:

Inherens eset

− [+N] jegyű kategória adja (és némely lexikálisan jelölt ige vagy prepozíció)

− a thétaszerep-kiosztó kategória tartományára szorítkozik

− a passzív művelet során érintetlen marad

− parametrikus értékei vannak, és emiatt közvetlenül kapcsolható a morfológiai esethez.

Ha mindezt kiegészítjük azokkal az észrevételekkel, amelyeket a 2.2.2 rész

Ha mindezt kiegészítjük azokkal az észrevételekkel, amelyeket a 2.2.2 rész

In document Összehasonlító mondattan (Pldal 124-146)