Kapitalizálódás, társadalmi átrétegz ı dés

A 15–16. század Európájában lejátszódott gazdasági és társadalmi változások fellazították a rendi struktúrákat, s vele egy idıben megteremtették az államhatalom (a királyi és városi, tartományi hatalom) megerısítésének anyagi alapjait. Ennek a folyamatnak eredményeképpen a korábbi, többségében mezıgazdasági alapú termelés hangsúlyai megváltoztak, kialakultak a manufaktúrák, megerısödött a kereskedelem, fontossá vált a kontinens egyes

régiói között, a naturálisból árutermelıbe fordult termelés következményeképpen kialakult munkamegosztás, mely Európa egyes területei számára (ezek között kiemelten az Egyesült Tartományok számára) lehetıvé tette a mezıgazdasági importot, s így a szakosodást is.

A

Z EURÓPAI GAZDASÁG ÁTALAKULÁSA. Európa 15–16. századi átalakulásának elıfeltételei között rangos helyet foglalt el a feudális társadalmat szétrobbantó ipari találmányok sorozata. Hamis lenne persze a kép, ha azt állítanánk, hogy valamiféle „technikai” vagy „ipari forradalom” zajlott volna le Európában, hiszen hosszú történeti menetelésrıl volt szó.²²⁴ Az egymástól sokszor függetlenül kitalált megoldások, gyakorlatban kifejlesztett eljárások lassan találtak egymásra, hogy összefonódva forradalmian újat teremtsenek. A különféle újítások hol egymást erısítve, kölcsönhatásban, a társadalom, a gazdaság, az államélet különbözı területein bukkantak fel, hol pedig egymás ellenében hatottak. S a technikai újdonságok nem egyszerően a gazdaság fejlıdését vonták maguk után, hanem sokszor a legközvetlenebbül hatottak a társadalmi státusokra, a rendi elıjogokra, a tradicionális feudális pozíciókra.

A puskapor (európai) feltalálásának dátuma bizonytalan, de nagy valószínőséggel a 13. századra tehetı. Az ágyú alkalmazása 1314-ben Flandriában dokumentálható, ami után futótőzszerően terjedt el a kontinensen. A husziták 1417-ben már jól mozgatható, könnyő tüzérséggel rendelkeztek. Még ebben az évtizedben bukkant fel a durva szemcsés, azonnal robbanó lıpor, ami fokozta a tüzérség megbízhatóságát. A bombardiák rendszeresítése a várak hagyományos védelmét (sıt építészetét) lehetetlenítette el, a szakállas puskák, a muskéták pedig a lovagok harcmodorának kudarcát, tekintélyük hanyatlását hozták. A kalózkodás fejlıdése a 16. századra már a hajók tüzérségi felfegyverzését provokálta ki. A tüzérség meghonosítása elıl egyetlen nagyhatalmi pozícióra törı állam sem térhetett ki. A lıfegyverek alkalmazása ellehetetlenítette a hagyományos hadviselési formákat, esélytelenné tette az ágyúkat, puskákat, pisztolyokat nélkülözı hadseregeket. Európa központosító államai tehát fegyverkezni kezdtek.

224 DAVIES 2001, 478. o.

A fegyvergyártás jelentıs üzletté vált, a gazdasági élet felpezsdülését hozta magával. Kohászati és vasipari üzemek létesültek Európa-szerte, fegyveripari központok épültek ki, fellendült a rézipar, majd a 16. századtól az öntött vaságyúk korszakának kezdetével a nagyolvasztók szaporodtak mind nagyobb számban. A kohászatot és vasipart inspiráló változások bizonyosfajta ipari koncentrációt eredményeztek egy olyan gazdasági terepen, melynek hiányoztak az elızményei.

A tőzfegyvergyártásnak nem volt céhes háttere. A formák eleve a tıkés vállalkozások, a manufakturális fejlıdés irányába mutattak. A lıpor, a lıfegyverek elterjedése s rendszeresítése a hadseregekben, a háborúskodás átalakulása a hadmővészet s hadseregépítés gyökeres átalakulását hozta magával.

A hivatásos katonák birtokba vették a hadsereget: a háborúskodás ugyanis egyre inkább szakképzettséget, mintsem bátorságot igényelt, s hivatásként jelent meg.

Ez a folyamat megkérdıjelezte a nemesség társadalmi pozícióit. A nemesség pregrogatíváinak legfontosabb legitimációs érvét veszítette el ugyanis ezzel a változással. A társadalmi munkamegosztásban a politikai befolyás és a gazdaságirányító funkció elenyészése után a nemesi fegyverforgatásra alapozott kiváltságos helyzet megokolásának lényege dılt meg a nemesi katonáskodás háttérbe szorulásával, a zsoldosok általános alkalmazásával.²²⁵

A papír arab közvetítéssel jelent meg Európában a 12. században, a papíripari háttér kialakítása azonban csak a 14. századra tehetı. A papír a jelentıs állatbırigényő pergamennel szemben könnyen elıállítható és olcsó volt. Az egyetemi élet, az egyházi és állami írásbeliség terjedése mind nagyobb elvárásokkal lépett fel; a szélesedı (fizetıképes) olvasóközönség pedig a sokszorosítás kérdését vetette föl. Másolómőhelyek tucatjaiban kísérleteztek a lehetséges, gyors másolási eljárásokkal. A megoldást a könyvnyomtatás, a mozgatható betők, a szedés elterjedése jelentette. A 9–10. században Kínában és Japánban már gyakorlatban alkalmazott könyvnyomtatás nyomán (onnan szerzett ismeretek, ötletmásolás vagy új feltalálás alapján), Európában a mainzi Gutenbergnek (más történészek által az agvignoni Waldfogelnek, vagy a haarlemi Costernek) tulajdonított találmány bevezetése a 15. században kontinensünkön is polgárjogot biztosított a nyomtatott betőnek. A könyvnyomtatás jelentıs piacot

225 GUNST 1993, 169. o.

teremtetett a papírnak: kialakult a papíripar, a papírkereskedelem, s a papírgyártással és nyomtatással összefonódó hitelezési folyamatok érintették a pénzvilágot is. A könyv áruként történı felbukkanása aktivizálta a piacokat is, növelte a városi vállalkozások mozgáskörét.²²⁶ Bár kezdetben a könyv luxuscikk, elıállításának költségei nagy summát tesznek ki, a könyvnyomtatás korszakos találmánya a kultúra széles körökhöz történı eljuttatását tette lehetıvé, mellyel évszázados pozíciók enyésztek el. Közéjük számolható példának okáért az egyház mőveltségi és információs monopóliumának megdılése, ami az egyházi hatalom megrendülésének egyik összetevıjévé vált. A könyv, s általában a nyomtatás a gondolat terjedését hozta magával. A tudományos információk közvetítése (az antik természettudományos és társadalmi gondolkodás nagy eredményeinek felelevenítése és ismételt elterjesztése) aligha tagadhatóan felgyorsította a technikai és tudományos fejlıdést. Az irodalom és a mővészetek, az antik értékek újra felfedezését köszönhetjük a könyvnyomtatásnak. A kezdetben fıként latin nyelvő, vallásos és hitbuzgalmi tartalmú mővek mellett megjelentek a politikai kiadványok; elıbb a humanizmus, utóbb a reformáció állította szolgálatába a nyomtatott írást. Ezzel megszőnt a hőbéri, majd rendi Európa partikuláris képleteinek elzártsága a külvilágtól, megszőnt az ideológiai és hatalmi monopólium, helyébe a pluralizálódó vélemények terjesztése lépett. A szekularizált írásbeliség nem tudott és nem akart kitérni az új (sokszor forradalmi) megközelítések elıl. Ez pedig az új ideológiai és politikai áramlatok térnyerését segítette elı.

Az Óvilág 15. századi korszakos találmányaihoz tartozott a nyílt tengeri hajózás feltételeinek megteremtése. A 12. században az arab hajózási technikából a Mediterráneumban elterjedt ún. latin vagy trapéz vitorla és a háromszöglető vitorla, valamint az északi hajósok különösen erıs palánkrendszerő hajótestének vegyülésébıl kialakított, fartıkekormányos európai hajómodell alkalmassá vált a nyílt tengeri hajózásra. A 15. század elsı felében megszületı portugál karavella lehetıvé tette a távolsági hajózást. A hajózási technika fejlıdésével lépést tartott a földrajztudomány és a közlekedésben jó szolgálatot tevı üvegipar is. (Ugyancsak új találmány volt a távcsı.) Ezek az újítások önmagukban még nem indokolták

226 CAMERON 1998, 154. o.

volna feltétlenül azt a tényt, hogy miért az európai hajósok vették birtokukba az óceánokat, s miért nem az európainál korábban kialakult hajózási kultúrák, a távol-keletiek vagy az arabok. Európa diadalában döntı szerepet játszik az a már a 13. századtól kezdve erısödı folyamat, melyben a technikai újdonságok és a gazdasági biztonságot szolgáló megoldások állandó keresése dominál és amely – Braudel kifejezésével élve – „forradalmasítja a nyugati világ anyagi létét és átalakítja egész pszichológiáját”. A történettudomány által aranyéhségnek, nevezett jelenség keltette növekvı gazdasági feszültség jelentıs mértékben járult hozzá az európai expanziót bizonyító felfedezések sikeréhez s ezzel Európa hosszú ideig tartó dominanciájához a világ gazdaságában és a világpolitikában.²²⁷

A földrajzi felfedezések a központosító királyi hatalom anyagi lehetıségét biztosították gazdagsága, hadserege, bürokráciája, államszervezete és egyáltalán:

hatalma megalapozásához. Az elızmények ismertek: a Kelet felé vezetı kereskedelmi útvonalak részben elzáródtak a török terjeszkedés folytán, részben arab kézre kerültek. A banditizmus Európáján átvezetı szárazföldi utak hosszúságuk mellett rendkívül veszélyesek és költségesek is lettek. Emellett részben az arab közvetítı kereskedés, részben pedig a kelet-közép-európai nemesfémbányák kimerülése általános pénzhiányt idézett elı, ami az európai pénzügyi és közvetve kereskedelmi-termelési szerkezet összeomlásával fenyegetett. Európa szinte valamennyi tengeri állama az óceánon próbálkozott:

Európa hajóépítı mőhelyeiben a legkülönfélébb újításokkal felszerelt új típusú hajók jelentek meg, melyek egyesített modellje már alkalmas volt sebességében, felépítésében, térfogatában és kormányozhatóságában hosszabb tengeri utak megtételére. Az a hihetetlen gyorsaság, ahogy Európa hajósai felfedezték a világot, ahogyan lezajlott a felfedezett területek kolonializációja, azt bizonyítja, hogy a kontinens már régóta készült az expanzióra, hihetetlen energiáit fektetett a felfedezésekbe. (1471-ben még csak az Egyenlítı áthajózását ünnepelhették, 1552-ben Magellán már a Földet hajózta körül.) A felfedezések gazdasági hatása nagy erıvel zúzta szét a hagyományos kereskedelmi kereteket: az adatok a kereskedelem húszszoros növekedésérıl szólnak, de még az ipari termelés is háromszorosára nıtt. Ennek jelentısége, különösen annak fényében értékelhetı,

227 BRAUDEL 1996,II.503. O.

hogy céhes keretek között zajlott le a gazdasági forradalom, igaz végül szétfeszítette azokat, s teret adott a manufakturális gazdálkodásnak. Ekkor még a lakosság 80–90 %-a a mezıgazdaságból élt, a kereskedelmi és ipari változások tehát a társadalomnak egy viszonylag kisebb részét érintették. Ebben a zónában azonban intenzív átrendezıdés zajlott mind a gazdagodás mértékében, mind a vagyonok elosztásában és a politikai hatalmi terrénumok felosztásában.²²⁸

Európa lendületes polgári fejlıdése nem kevéssé vezethetı tehát vissza arra a gazdagodásra, melyet a földrajzi felfedezések nyomán általánossá váló gyarmatosítás és az annak következtében kialakult tıkefelhalmozódás tett lehetıvé. A gyarmatok megjelenése azonban nemcsak a gazdasági, hanem az európai alkotmánytörténelemben is fontos változásokat eredményezett.

Kialakulófélben volt egyfajta „európai világgazdaság”, mely a felfedezések nyomán létrejött kapcsolatrendszert fogta össze, s melynek mozgatói az európai kereskedık, valamint a kereskedelmet és a tengerentúli vállalkozásokat biztosító gyarmatosító hatalmak voltak. A nyílt tengeri közlekedés és az óceáni kereskedelem igazi jelentıségre akkor tett szert, mikor az a vállalkozások mögé álló kolonializáló államok fegyveres-területi terjeszkedésével párosult, amikor az anyaországok közigazgatása kiegészült a gyarmati igazgatással is. A gyarmatosítók elsısorban az angolszász és a mediterrán perifériáról indultak, s ezek a tengeri hatalmak mindannyian a gyarmatok gazdaságára épülı ipart és kereskedelmet fejlesztettek ki.

A földrajzi felfedezések következtében kialakuló kereskedelmi keretek és a gyarmatosítás Európa gazdaságát lényegesen átalakították. A mind nagyobb mennyiségben érkezı korábbi keleti luxuscikkek, a növekvı volumenő nemesfém-beáramlás, a gyarmatosítások megigényelte iparcikkek piacának szélesedése, a céhes lehetıségek nyújtotta kereslet-kínálati viszonyok felborulása elıidézte az árak és áruk rendszerének történelmi léptékkel hirtelen szerkezetváltását. Az árforradalom a nemesfémek és az áruk ára közötti megszokott arányok radikális változását hozta magával. Ezzel a vagyoni értékek átrendezıdése kezdıdött meg. Angliában erısebben, a kontinensen kevésbé érzékelhetıen, de a társadalmi tekintélyek mércéje átalakult, a tıke, a pénzvagyon

228 DAVIES 2001, 481. o.

lassan felzárkózott a nemesfémben felhalmozott, illetıleg földben megtestesült vagyonok mellé. Ugyan a társadalmi fejlıdést befolyásolni még nem tudta, de a változás elıjelei már észlelhetıek voltak. A társadalmat vihar elıtti csönd ülte meg.

A

TÁRSADALOM ÁTALAKULÁSA

.

Az abszolút kormányzat térnyerését elıkészítı változások egyfelıl a jobbágyviszonyokban, az árutermelés megerısödésével kapcsolatos pénzjáradéki formák elterjedésében, másfelıl a középkori városokban kifejlıdött kereskedı polgárság, valamint a gazdaságilag mind jobban megerısödı iparos polgárság fellépésében szemlélhetı. A társadalom változásait fémjelzı átrendezıdések biztosítottak lehetıséget az abszolút monarchák hatalmi ambícióinak kibontakoztatására.

A 12–13. századi tendenciák az agrárgazdaságban a jobbágyság felszabadulásának irányába mutattak. A nagy hospesmozgalmak, a robot visszaszorultával fokozatosan teret vesztett a személyileg kötött jobbágyi modell.

A személyi függéstıl megszabadult jobbágy ezentúl szabadon költözködhetett, megszabadult egy sor személyi kötöttségtıl, a földesúrnak történt személyi alávetettségtıl, fejadótól és munkajáradéktól. A kötöttségeket, a járadékokat elıbb termény- és pénzjáradékra, majd lassan kizárólag pénzjáradékra fordító fejlıdés kiegyenlítette a szabad jobbágyok szintjén a társadalmi egyenlıtlenségeket a paraszti világban. Ezt a folyamatot a 14–15. század nagy háborúi, pestisjárványai és éhínségei nyomán kitört parasztfelkelések és háborúk sem tudták megtörni. A paraszti árutermelést nem szorították vissza, az ismételt röghöz kötés Nyugaton nem következett be.²²⁹

Miután a feudális járadékait mindinkább pénzre alakító parasztság politikai s gazdasági függése földesuraitól jelentısen csökkent, a rendi társadalom privilegizált rétegei vitatható helyzetbe sodródtak. A felszabadulással, vagy felszabadítással lényeges gazdasági és politikai hivatkozásaitól fosztották meg a rendi társadalom vezetı hatalmi tényezıit. Az eltőnıfélben lévı jobbágyság, a földesúri hatalom lényegét kérdıjelezte meg. Ahogyan a hadviselés megváltozása

229 KATUS 2000, 346. o.

a katonai legitimációt, a jobbágyság eltőnése a földesúri hatalom igazolását tette zárójelbe.²³⁰

A fenti folyamatokból kibontakozó új államhatalom, az abszolút monarchia ellenben garantálta a földesúri fennhatóságot, miközben egyfajta jobbágyvédı (adóalany-védelmezı) funkciót is ellátott. Angliában például lehetıvé tette a bekerítéseket, hogy ti. amennyiben a birtokosnak vállalkozásai folytán szüksége lett volna a parasztok földjeire, annak kisajátítását gond nélkül elvégezhette. Ellenkezıleg: ha a birtokos nem kívánt ilyen irányban mozdulni, Európa-szerte garantálták földesúri jogait a jobbágyok fölött.²³¹ A feudális-rendi politikai elit megrendült helyzete többek között megteremtette az igényt a politikai-jogi kényszer szintjének megemelésére. Miután a földbirtok szintéjén ez már lehetetlen volt, politikai pozícióinak megırzése érdekében a nemesség hajlandó volt egy magasabb fokon összegzett, központosított „nemzeti” hatalmi centrum elfogadására.²³² Ez a rendi támogatással újraerısödött központi (abszolutisztikus) királyi hatalom biztosította a feudális tulajdon és gazdasági struktúra átmeneti megszilárdítását. Az abszolutizmus tehát keretet adott a születı félben lévı modern nemzet kifejlıdésének úgy, hogy közben konzerválta a rendi szerkezetet.

A földrajzi felfedezésekkel egyidejőleg a társadalom alsóbb rétegeiben is változások zajlottak. Részben a mezıgazdaságból elmenekülı nincstelen tömegek, részben a földesurak által elüldözött parasztok, részben (Kelet felé tartva) a földesúri terhek növelésébe belerokkanó jobbágyrétegek alkották a társadalom, robbanásra kész, elégedetlen tömegeit. Azon a ponton, ahol e hatalmas tömeg felszívódhatott az ipari társadalomba (manufaktúramunkásság), a dolgok lényegébıl fakadóan még rosszabb helyzetben élı társadalmi csoportok alakultak. Ezeknek az alsó rétegeknek az életét amúgy is közelrıl érintette a primitív higiénés viszonyokból következı gyakori betegség és elhalálozás, az éhínségek. A 16. századig tomboltak a járványok Európában, így a lepra, a bubópestis, a feketehimlı, a tuberkolózis és a szifilisz. Spanyolország 1580 és

230 GUNST 1993, 169. o.

231 DIEDERIKS–LINDBALD–NOORDAM–QUISPIEL–DE VRIES–VRIES 1995, 86. o.

232 ANDERSON 1989, 21. o.

1652 között lakosságának egyharmadát veszítette el járványok következtében, Itáliában 1600-ban 13,5, 1650-ben 11,5 milliónyian pusztultak el. A lakosság 60–

65 %-a érte csak meg a huszadik életévét. Értelemszerően ezek a csapások elsısorban az alsóbb társadalmi rétegeket érintették.

A rendi konstrukció másik nagy ellenfele, az erısödı kereskedelmi- s manufaktúrapolgárság a társadalom belsı átalakítását szorgalmazta. Egy polgárivá váló társadalom érdekében támogatott s finanszírozott egy olyan feudális állami rendet és állami berendezkedést, mely az ı részleges politikai elismerésével, a rendi állam elemeinek le-, illetıleg továbbontásával, a modern állami intézmények kifejlesztésével, a polgári szellemő gazdálkodás s gazdaság egyes vonatkozásainak támogatásával a polgári állam s polgári társadalom alapjait vetette meg. A majdani polgári állam elızményei messze visszanyúlnak a feudalizmus korszakába. Európa-szerte a polgárság jelentıségének növekedését hozta a központosítás. A centralizációban az uralkodónak szüksége volt a polgárra úgy is, mint a pénzügyek, a gazdasági ügyek szakértıjére és úgy is, mint gazdasági támogatójára. Ezért ugyan az országos politikai küzdıtéren nem tudta jogosítványokkal jutalmazni, viszont bejuttatta képviselıit az államapparátus fontos pozícióiba, ami a polgárság informális érdekérvényesítı képességét jelentısen erısítette. Különösen napvilágra jött ez az abszolutizmus offenzív korszakában, amikor a monarchák háttérbe szorították vagy felszámolták a rendi képviseleteket. Az abszolút monarchia keretein belül hivatali pozíciókkal bíró képviselıi a polgárságnak így a többi rendhez képest relatíve nagyobb mozgásteret kaptak. A polgárság erısödése tehát töretlenül folytatódott, s utóbb, a tıkefelhalmozás gazdasági elınyével és a reformáció ideológiával felvértezve eséllyel léphetett a politikai harcokba. Ezzel a határozott társadalomirányító pozícióval a polgárság valójában megteremtette annak feltételeit, hogy a saját racionális gyakorlatában kimunkált társadalomigazgató eljárásokat (vö.

szegénygondozás), illetve szabályozó mechanizmusokat (vö. közjog) átültesse a hétköznapok praxisába.

A fenti folyamatok nagy hatással voltak a rendészetre, a büntetıpraxisra és a büntetés végrehajtására is. A társadalom átrendezıdése, csoportok és rétegek megszőnése, újabbak keletkezése, megszokott környezetükbıl élet- és

értékrendjükbıl kiforgatott tömegek jellemezték a korszakot. Amikor a kisiparost, paraszti árutermelıt megfosztották termelési lehetıségeitıl, munkaeszközeitıl, földjétıl, és tömegeket kényszerítettek a bérmunkára, amikor roppant mérető vándorlás zajlott a faluból a város felé, s egész társadalmi rétegek kényszerültek gyökeres életformaváltásra, amikor ezzel párhuzamosan a katolikus egyház befolyása meggyengült, a hit megingott, amikor a falusi közösségek rendje felbomlott és tradicionális szabályozó ereje elenyészett, szükségszerően sokan tértek le a törvényes útról. A proletarizálódás kísérıjelenségeként hétköznapivá lett a tömeges szegénység, mely szétfeszítette a büntetés-végrehajtás addigi kereteit. Míg Angliában az iparosodás miatt, a kontinensen a nagyhatalmak hegemóniáért folytatott küzdelmeinek mellékjelenségeként teltek meg a börtönök.

A bőnelkövetık, a felelısségre vontak száma folyamatosan emelkedett. Javult a bőnfelderítés is, de a bőnözésnek olyan új jellegzetes formái is felbukkantak, mint például a városi bőnözés. A városi, tartományi és állami rendészeti és igazságügyi szervek nagy kihívással néztek szembe. Az addigi „keverék”-intézetek, melyek egyszerre gondoskodtak szegények, betegek, tébolyultak, árvák, koldusok és csavargók, valamint bőnelkövetık ırzésérıl, most alkalmatlannak bizonyultak a feladt ellátására. A középkori tradicionális büntetıjogi válaszok hatástalanok voltak. A kormányzatok többnyire fölismerték ezt a tényt, s részben törvényhozási úton, részben pedig a technikai feltételek bıvítésével igyekeztek megoldást találni. A kiindulópont a városi igazgatásban kimunkált rendészeti és igazságszolgáltatási technikák körül formálódott, s mutatott a fenyítıházak irányába.

In document A kérelmezı által készített doktori mő (Pldal 98-107)