Időrendileg nem itt, hanem később kellene tárgyalnunk Kantnak az emberről alkotott felfogását, azonban mivel az ezt követő fejezetek szerves logikai folya-matot mutatnak, ezért most érintjük röviden a vonatkozó kanti gondolatokat.
A kanti szellemi örökség a méltósággondolat tekintetben olyannyira gazdag, hogy kifejtése önálló tanulmányt kívánna meg, amire most nincsen módunk, így csak néhány központi jelentőségű kanti gondolatra mutatunk rá.
Amikor Kant egyetemesen érvényes, kategorikus gyakorlati alapelvet (tör-vényt) keres, akkor rámutat arra, hogy az csak akkor lehet érvényes, ha van va-lami, aminek létezése önmagában abszolút értékkel bír: ez az eszes természet, vagyis az ember, amely objektív értelemben vett öncélként létezik:
„Feltéve azonban, hogy van valami, aminek létezése önmagá-ban abszolút értékkel bír, ami mint önmagában vett cél, meg-határozott törvények alapja lehet, nos, akkor ebben, és csak-is ebben lelhetjük fel egy lehetséges kategorikus imperatívusz, azaz gyakorlati törvény alapját. Azt mondom tehát: az ember és általában minden eszes lény öncélként létezik, s nem pusztán eszközként, amely egy másik akarat tetszés szerinti használatá-ra szolgál; mindegyiket, akár magáhasználatá-ra, akár más eszes lényekre irányuló cselekedetében mindenkor egyúttal célnak is kell te-kinteni.”79
Ezt követően nyomatékosítja, hogy az ember objektív értelemben cél, s nem-csak számunkra az, s ez alapozza meg az ember objektív értelemben vett mél-tóságát:
„A személy tehát nem pusztán szubjektív cél, azaz cselekede-tünk hatásaként való egzisztenciája nemcsak számunkra érték;
hanem objektív cél, vagyis olyan dolog, amelynek létezése ön-magában cél, méghozzá olyan, amely helyett nem tételezhető másik cél, hogy annak pusztán mint eszköz álljon a szolgálatában,
79 Immanuel KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. In: Immanuel KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafi zikája. Fordította Berényi Gábor. Budapest, Gondolat, 1991. 60.
mert ha nem így lenne, akkor egyáltalán nem beszélhetnénk abszolút értékről […].”80
Ha tehát léteznie kell – írja – egy „legfőbb gyakorlati elvnek, s az emberi aka-ratra vonatkozó kategorikus imperatívusznak”, amely általános gyakorlati tör-vényül szolgál, akkor ennek az elvnek alapja az, hogy „az eszes természet ön-célként létezik”. Ekkor a gyakorlati imperatívusz a következőképpen hangzik:
„Cselekedj úgy, hogy az emberiségre, mind a saját személyed-ben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sohasem mint puszta eszközre legyen szükséged.”81 Az emberiségnek s álta-lában az eszes természetnek mint objektív öncélnak ezen elve nem a tapasztalásból ered, hanem a tiszta észből kell ered-nie. Ezen elv az emberiséget nem az ember szubjektív céljá-nak, azaz tárgynak tekinti, hanem objektív öncélcéljá-nak, amely törvénynek „minden szubjektív cél legfőbb korlátozó feltétel-ének” kell lennie.82
Felbecsülhetetlen ennek a jogfi lozófi ai hozadéka, hiszen minden törvényho-zás külső érvényességi feltétele így az ember, az emberiség kell legyen öncél-ként, amely nem tehető szubjektív (törvényhozási) célok eszközévé: az ember, az emberiség nem tárgyiasítható, hanem minden törvényalkotás alapja és végcélja.
Kant volt az első, aki az emberi méltóságot nemcsak erkölcsi, hanem jogi értelem-ben, jogi terminusként is megfogalmazta.83 Kant kifejezetten ‘velünk született méltóságunk’-ról,84 illetve ‘elveszíthetetlen méltóságunk’-ról (dignitas interna)85 ír. Ebből az emberi méltóságból fakad a tisztelet kötelezettsége önmagunk és minden eszes lény iránt, de ez megkövetelhető az összes többi embertől is.86
80 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 61.
81 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 62.
82 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 64.
83 VINCENTI i. m. 28.
84 KANT: Az erkölcsök metafi zikája. In KANT i. m. II, I, I, 4. §. 2. 535. o.
85 KANT: Az erkölcsök metafi zikája. II, II, III, 11. §. 552. o.
86 „A személyében lévő emberiség a tárgya annak a tiszteletnek, amelyet az összes többi ember-től megkövetelhet, de amelyember-től önmagát sem szabad megfosztania.” KANT: Az erkölcsök me-tafi zikája. II, II, III, 11. §. 550. o. vö.: i. m. 552. o.
Ezen köteles tisztelet jegyében például érvényes az, hogy „ne hagyjátok, hogy mások büntetlenül lábbal tiporják jogotokat.”87
Az embernek mint eszes lénynek a méltósága abban áll – írja Kant –, hogy
„csak annak a törvénynek engedelmeskedik, amit egyúttal maga ad önmagá-nak”.88 Ez távolról sem jelent önkényt vagy partikularizmust, hiszen
„minden eszes lénynek mint öncélnak egyúttal általános tör-vényhozónak is kell tekintenie magát valamennyi törvény szempontjából, amelynek valaha is alá lehet vetve, mert éppen maximáinak ez az általános törvényhozásra való alkalmassága tünteti ki mint öncélt.”89
Az eszes lény kiváltsága, méltósága éppen abban áll, hogy saját maximájának érvényességét így mindenkor le kell mérnie az univerzális érvényesség tesztjén.
Az előbbi idézet ugyanis így folytatódik:
„Ugyanígy, ez a méltósága (prerogatívája) […] azt hozza magá-val, hogy maximáját mindenkor a saját nézőpontjából, egyúttal azonban minden más eszes, tehát törvényhozó lény (akik en-nélfogva személyek) szempontjából is meg kell fogalmaznia.”90 Az öntörvényhozás tehát így, általános érvényű értelmében értendő, amely optika gyakorlását el kell sajátítania mindenkinek, ha valóban eszes lényként akar cselekedni. Tehát ezt az elvet kell szem előtt tartania: „cselekedj úgy, mint-ha maximáidnak egyúttal (az összes eszes lény) általános törvényéül kellene szolgálnia.”91 Ezen kategorikus törvény érvényességének belátásában – mivel ez akaratot kötelezően, tisztán beláthatóan, érvényesen fennáll – ragadható meg az eszes természet méltósága, érdemessége.92
Az „emberi és minden eszes természet méltóságának alapja”93 az autonó-mia. A célok birodalmában mindennek vagy ára, vagy méltósága van. Aminek
„ára van, annak helyébe egyenérték gyanánt másvalami is állítható; ami
vi-87 KANT: Az erkölcsök metafi zikája. II, II, III, 12. §. 552. o.
88 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 68.
89 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 72.
90 Uo.
91 UO.
92 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 73.
93 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 70.
szont minden ár fölött áll, tehát aminek egyenértéke sem lehet, annak méltósága van.”94 Az embernek mint objektív értelemben vett célnak méltósága van, így nem lehet – egyenértékű kicserélhetőséget, helyettesíthetőséget kifejező – ára.
Az embernek, az emberiségnek nem pusztán viszonylagos értéke, azaz ára van, hanem belső értéke, vagyis méltósága.95 Csak a moralitás azon „egyedüli fel-tétel, amelynek megléte egy eszes lényt öncéllá tehet, mert csakis általa vál-hat valaki törvényhozó taggá a célok birodalmában.”96 Ennélfogva „egyedül az erkölcsiségnek és az emberiségnek – amennyiben erkölcsiségre képes – van méltósága”.97 A méltóság alapját adó autonómia és az egyetemesen érvényes maximák érvényesítendősége egyszerre vannak jelen az erkölcsi cselekvésre képes emberben és az emberiségben úgy, hogy az ember és az emberiség mél-tósága éppen ezen általános érvényű öntörvényhozás lehetőségében ragadható meg, ami egyszersmind az így értett törvénykövetés kötelezettségét is megala-pozza. Bár a kötelesség fogalmát hallva rögtön a törvénynek való alávetettség-re gondolunk, érvel Kant, mégis bizonyos „méltóságot tulajdonítunk annak a személynek, aki valamennyi kötelességét teljesíti”.98 Csakhogy így többről és másról van szó, hiszen „abban ugyan nincs semmi emelkedettség, hogy alá van vetve az erkölcsi törvénynek, de abban már nagyon is van, hogy egyúttal tör-vényhozó is, s csakis ezért van alárendelve a törvénynek.”99 Az emberiség „mél-tósága éppen abban a képességben rejlik, hogy általános törvényhozó tud lenni, ámbár csak azzal a feltétellel, hogy egyúttal alá is van vetve ugyanennek a tör-vényhozásnak.”100
Azt kell mondjuk, hogy az emberi méltóság abszolút értelemben vett, ob-jektív, minden embert egyaránt megillető kanti értelme igazából csak a máso-dik világháború borzalmai után nyert tapasztalat után köszön vissza általános meggyőződésként. A modern kor emberfelfogása inkább a tulajdonosként vett ember koncepciójából indul ki, amely hajlamos voltaképpen csak a tulajdonost jogalanynak tekinti. Az emberfelfogás ezen kettőssége egyébként jól megmu-tatkozik egyetlen szerző, Fichte felfogásában, munkásságában is.101
94 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 68.
95 Uo.
96 Uo.
97 Uo.
98 KANT: Az erkölcsök metafi zikájának alapvetése. i. m. 74.
99 Uo.
100 Uo.
101 FRIVALDSZKY János: Johann Gottlieb Fichte: A jog kölcsönös elismerő viszony vagy a tulajdo-nosok egyezsége? In: FRIVALDSZKY (2013a) i. m. 268–283.