ARISZTOTELÉSZNÉL, AQUINÓI SZENT TAMÁS ÉS NÉMELY NEOTOMISTA TERMÉSZETJOGÁSZ
2. Arisztotelész a pénzről és az uzsoráról – a közösségiség léte a tét
Arisztotelész az igazságosságot köztudomásúlag középhatárnak284 tekinti, ame-lyet a cselekvésekben megnyilvánulóan vizsgál. A pénz valamiképpen a közép szerepét játssza – írja Arisztotelész –, mert mindent megmér, a többet és a ke-vesebbet is.285 Egészen pontosan különböző dolgokat mér össze az egyenértékű-ség alapján. Arisztotelész rámutat arra, hogy a pénz ezen funkciója nélkül nem
283 Vö. AQUINÓI SZENT Tamás: Summa Theologiae. II–II, q. LIX, 1. Vajon az igazságtalanság sa-játos bűne-e? In: AQUINÓI SZENT Tamás: A Summa Theologiae kérdései a jogról. Ford. Tudós Takács János. Budapest, Szent István Társulat, 2011. 223–224.
284 ARISZTOTELÉSZ: Nikomakhoszi etika. Budapest, Európa, 1997. 145. V. 1. 1129a.
285 ARISZTOTELÉSZ (1997) i. m.162. V. 8. 1133a.
jöhetne létre csere, de – és ez talán meglepő lehet – közösség sem.286 A pénz a csere szükségletéből jött létre, ami a közösség szükséglete, a pénz funkciója pedig abban áll, hogy nehezen összemérhető dolgokat, mindent összemérjen, ez-által biztosítva a közösség tagjai számára a javak cseréjét. A „pénz mintegy a szükséglet helyettesítésére keletkezett, megegyezés alapján; s ezért nomiszma a neve görögül, mert nem természeten, hanem törvényen (nomosz) alapszik […].”287 A pénz tehát megegyezésen nyugszik, de nem maga a csere belső igaz-ságossága, amit (össze)mér, és ezt nagyon fontos tudatosítanunk. A pénz létre-jötte tehát megegyezésen alapul, viszont létében természetjogi, azaz a dolgok természetében nyugvó igazságosság-érvényesítő funkciója van, ami erkölcsi közösségi célokat szolgál. A törvény, a nomosz ugyanis bár emberek alkotta, de a természeti rendet fejezi ki, minthogy az igazságosságot szolgálja a közös-ségben.288 Akkor van viszonosság, ha kiegyenlítés történik. Kiegyenlítés pedig csak akkor történik, ha a felek ismertek, beazonosíthatóak, ugyanígy a termé-keik is: „amilyen viszonyban van a földműves a csizmadiához, ugyanolyan vi-szonyban legyen a csizmadia terméke is a földműveséhez”.289 A viszonosságban való kiegyenlítés így a személyközi kapcsolatokban értelmezhető. Az arányos-ságot akkor szükséges megállapítani, amikor még mindkét fél termékének bir-tokában van, vagyis a cserét megelőzően. Érdekes, hogy Arisztotelész állítása szerint ezáltal az összemérés által lesznek „egyenlőkké és alkotnak egymással közösséget”. Szerinte, hogyha „nem sikerülne így rendezni a viszontszolgálta-tást, akkor nem jöhetne létre közösség”290 közöttük. A dolgok egyenértékűsé-gének biztosítása, úgy tűnik, hogy a felek egyenlőséegyenértékűsé-gének, s így azok közös-ségének a biztosítéka. Ha nincsen egyenértékűség, akkor sérül a közösségiség.
Arisztotelész gondolatmenetéből az derül ki tehát, hogy a termékek cseréje és az abból fakadó összemérés szükséglete, valamint a kiegyenlítés szükségessé-ge a közösség alapvető szükséglete, s ez az, ami képes annak összetartozását biz-tosítani. A pénz pedig – írja – olyan a számunkra, mint egy „kezes a jövőbeni cserét illetően, hogyha jelenleg nincs is semmire szükségünk, mikor szüksé-günk lesz valamire, az illető dolgot megszerezhetjük”.291 Bár változik az érté-ke, mégis „megvan benne az irányzat az állandóságra”. Ezért is szükséges,
ol-286 Uo.
287 Uo.
288 Vö. FRIVALDSZKY János: Klasszikus természetjog és jogfi lozófi a. Budapest, Szent István Társulat, 2007. 38–67.
289 ARISZTOTELÉSZ (1997) i. m. 162. V. 8. 1133a.
290 ARISZTOTELÉSZ (1997) i. m. 163. V. 8. 1133b.
291 Uo.
vashatjuk nála, hogy „mindennek meg legyen állapítva az értéke, mert így min-dig lesz csere, s ennek folytán közösség”.292 A pénz tehát mint „mértékegység, egyenlőséget teremt azáltal, hogy mindent összemérhetővé tesz; mert sem a kö-zösség nem jöhetne létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyen-lőség, sem az egyenegyen-lőség, ha nem volna összemérés.”293 A dolgok összemérése értékük alapján, az egyenlőség a felek között, a viszonosság feltételezte kiegyen-lítés és a közösségiség tehát egymást feltételezik, és egymást feltételezően vannak jelen. A kérdés mármost az, hogy a középre irányuló arisztotelészi igazságosság miként viszonyul a pénz ezen összemérhetőséget, s ezáltal a cserében való egyen-lőséget, illetve kölcsönösséget és végül közösséget biztosító közvetett, de mégis fontos szerepéhez? Arisztotelész ezen a helyen úgy fogalmazza meg az igazságos-ságot, mint azon erényt, amellyel rendelkező ember szabad akaratából „igazságos dolgot cselekszik, s a javak elosztásában – akár önmagáról van szó mással szem-ben, akár másvalakiről egy harmadikkal szemben – nem úgy jár el, hogy válasz-tásra érdemes dolgokból többet juttat magának, embertársainak meg kevesebbet, a rosszból pedig fordítva, hanem úgy, hogy az arányosság szerinti egyenlőséget veszi fi gyelembe; s ugyanígy jár el akkor is, ha másvalakiről van szó egy harma-dikkal szemben”.294 Az igazságtalanság pedig ezzel ellentétesen „az igazságtalan dologra irányul”, ami nem egyéb, mint a „haszon és a kár dolgában való túlzás, illetve hiányosság, ellentétben az arányossággal”.295 Látható tehát, hogy e helyen Arisztotelész – talán meglepő módon – nem a személyközi kölcsönös igazsá-gosságot, hanem a közösségit, s talán az osztót is tárgyalja. S mivel a pénz sze-repe kapcsán értekezik ily módon az igazságosságról, ezért talán gondolhatjuk azt is, hogy a pénz nem csupán a személyközi (csere) igazságosság fontos esz-köze, hanem legalább ennyire, sőt talán még inkább az egész közösségé. Ilyen kontextusban válik valóban jelentőssé az, amit a Politikában az uzsoráról ír, mégpedig talán emocionálisan is elkötelezetten – amely attitűd egyébként nem annyira illik az általában képviselt stílusához. Talán annyit sommásan már meg-állapíthatunk Arisztotelész nyomán, hogy a pénzzel igazságtalanul bánó személy magát a közösségiséget rombolja, amikor a személyköziséget, az egyenlőséget és a viszonosságot (kiegyenlítést) sérti az igazságtalan pénzhasználattal. A pénz, bár egyezményes eszköz, mégis a dolgok természetéhez igazodik, és a személyek egyenlőségének, s ezáltal a kölcsönösség és a közösségiség egyik fontos
biztosí-292 Uo.
293 ARISZTOTELÉSZ (1997) i. m. 163–164. V. 8. 1133b.
294 ARISZTOTELÉSZ (1997) i. m. 164–165. V. 9. 1134a.
295 ARISZTOTELÉSZ (1997) i. m. 165. V. 9. 1134a.
téka – a közösségi dimenzióra utal az, hogy a pénz szerepének tárgyalása után az igazságos elosztás nyomán „embertársakról” ír. Ha pedig a pénzt elszakítják ettől a funkciójától – gondolhatjuk tovább –, akkor az ilyen pénzhasználat kö-zösségrombolóvá válhat. Ez az a politikai fi lozófi ai mozzanat, amit Arisztotelész Politikája közvetetten kiemel. A pénz a cserekereskedelmet szolgálja, de szembe is fordítható lényegi természetével, s ez utóbbi esetben természetellenessé válik. Bár a pénz egyezményes, s így, ha tetszik, „mesterséges” eszköz, mégis lényegi funk-ciója – mint láthattuk – a közösségiséghez tartozik. Ha pedig ezzel szembefor-dítják, akkor közösségellenességében „természetellenessé” lesz. Mikor történik ez meg? Miben áll a cserekereskedelem önmaga ellentétévé fordulásának veszé-lye, ami a helytelen pénzhasználat következménye? Arisztotelész az uzsorában jelöli meg ezt a jelenséget. De mi is ez az uzsora az ő láttatásában? Az árucsere joggal kárhoztatandó, ha visszájára fordul, s ekkor írja azt – leíró, „szociológi-ai” értelemben –, hogy az emberek „gyűlölik az uzsorásságot, mert az magából a pénzből szerzi a vagyont, s a pénzt nem arra használja, amire az eredetileg ren-deltetett”.296 A pénz ugyanis – mint láttuk – a cserekereskedés céljaira lett ren-delve, míg az uzsora „őt magát szaporítja” – írja Arisztotelész.297 Innen is ered az uzsora görög megnevezése, „ami azt jelenti, hogy »magzat«, a megszületett ki-csinyek rendesen ugyanis hasonlítanak az őket létrehozó lényekhez, márpedig az uzsora mi egyéb, mint mikor a pénz megfi adzik”.298 Ekkor mondja ki ítéletét Arisztotelész az uzsoráról: „Valóban elmondhatjuk, hogy ez a gazdálkodási mód valamennyi közt a legtermészetellenesebb.”299 Tehát létező gazdálkodási módnak írja le, miközben a „legtermészetellenesebb”-nek nevezi. Ez ugyanis az egyez-ménnyel létrehozott pénz teljességgel „természetellenes” használata, mind erede-ti, mind lényegi célját tekintve. Összességében azt mondhatjuk, hogy úgy tűnik, Arisztotelész igazságtalannak, a dolgok természetéhez nem illőnek tartja az uzso-rát, továbbá a felek egyenlőségét, specifi kusabban a kiegyenlítést igénylő viszo-nosságukat sértőnek és így végső soron közösségrombolónak ítéli – ezekről ol-vashatunk a Politika című művében. A pénzhasználatnak és a pénznek tehát a lényegi rendeltetése szerint az emberi viszonyok és a dolgok természetéhez kell idomulnia, márpedig az uzsora éppen ennek az ellenkezője, vagyis a dolgok, azaz az árucsereviszonyok természetétől idegen és az emberi kapcsolatokat, azok igaz-ságosságát roncsolja.
296 ARISZTOTELÉSZ: Politika. 2. kiad. Budapest, Gondolat, (é.n.) 25–26. I, 10. 1258b.
297 ARISZTOTELÉSZ (é.n.) i. m. 26. I, 10. 1258b.
298 Uo.
299 Uo.