4. Módszertani kérdések: a delegálás fogalmától a törvényhozás gyakorlatáig
4.3. Magyarázó változók
4.3.2. Közpolitikai bizonytalanság: normál állapot és válságállapot
A válsághelyzetek mérése tekintetében kevesebb módszertani akrobatikára van szükség, mint a politikai megosztottság esetében, tekintettel a válság-diagnosz-tizálás kiterjedt irodalmára. A politikai rendszeren kívüli válságforrás két gyakori típusa a gazdasági-pénzügyi válság és a természeti katasztrófa. Utóbbi tekinteté-ben hasznos globális adatbázisokra építhetünk (ld. pl. a Centre for Research on the Epidemiology of Disasters ill. az IMF adatbázisait). A gazdasági-pénzügyi válságok ugyanakkor komplexebb jelenségek, melyek csak egy összetettebb mu-tatórendszerrel írhatóak le. E mutatórendszer segíthet abban, hogy elkülöníthessük a válságidőszakokat a „nyugalmi állapotoktól”.
Ez az adott közpolitikai alrendszer függvényében jelenthet könnyű vagy nehéz módszertani feladatot. Egy nukleáris katasztrófa esetében mindössze egyetlen mu-tatószám – a lakosságot fenyegető sugárzás mértéke – használatával egyértelműen elkülöníthető egymástól a két időszak-típus. Ennél némileg nehezebb, bár koránt-sem megoldhatatlan feladatot jelentenek a gazdasági jellegű krízishelyzetek, me-lyek detektálásában van helye némi kutatói szubjektivitásnak. A legkézenfekvőbb megoldás a primér makrogazdasági és pénzügyi adatok vizsgálata. Hasonlóan legitim eljárás a médiatermékek tartalomelemzése, melynek segítségével kimu-tatható a publikációkban és műsorokban a „válság” vagy ehhez hasonló szavak használata. Az ilyen, befogadói szempontú megközelítés korántsem lényegtelen, mivel köztudott, hogy pl. bankpánikok gyakran pszichológiai tényezők – néhány rossz hír vagy rosszindulatú híresztelés – hatására alakulnak ki egy betétesi lánc-reakciót követően. Ezzel együtt a vonatkozó politikai gazdaságtani irodalomban a gazdasági adatokra építő válság-azonosítás a bevett, így mi is ezt követtük.
A következő kérdés annak meghatározása, hogy pontosan milyen válság-típust szeretnénk azonosítani, és ehhez milyen speciális adatkészlet szükséges. A tágan értelmezett gazdasági válság lehet pénzügyi vagy reálgazdasági típusú, mely utób-bit enyhébb formában mint recessziót, súlyosabb kiadásában mint depressziót említi a közgazdasági szakirodalom. A reálgazdasági válság viszonylag egyszerű feladványt jelent, mivel hagyományosan a reál-GDP változásával mérik. A pénz-ügypolitika közpolitikai alrendszerében ugyanakkor sokkal kevésbé egyértelmű, hogy milyen információkkal lehet legjobban megragadni a válság lényegét. Ez többek között attól is függ, hogy melyik intézményi területről indul ki a krízis: a deviza-, vagy a tőkepiacokról, a bankszektorból vagy éppen az államháztartás/ál-lamadósság területéről. A pénzügyi válságok felmérésére így egy komplex
mutató-Sebők.indd 56 2014.10.22. 16:06
csomag tűnik a legalkalmasabbnak, mely magába foglal tőzsdei adatokat, a bank-rendszer és az egyedi bankok állapotát leíró indikátorokat, a releváns devizapárok árfolyamát, valamint egyes releváns államháztartási és „államcsőd” mutatókat.
Ezen a részterület szinten már pontos definíciók állnak rendelkezésre, melyre egy példa lehet Laeven és Valencia (2008: 5) bankválság-meghatározása. Ez utóbbiról a szerzők szerint akkor beszélhetünk, ha „egy ország vállalati vagy pénzügyi szek-torának szereplői nagy számban csődöt jelentenek, illetve komoly nehézségekkel tudják csak betartani szerződéses fizetési kötelezettségeiket. Ennek következtében a nem teljesítő hitelek jelentősen megnőnek és a bankrendszer tőkéjének jelentős része vagy egésze kimerül”. Az IMF aktualizált adatbázisa alapján a szerzők 124 rendszerszintű bankválságot határoztak meg 1970 és 2007 között.
Fontos hangsúlyozni, hogy a jelen kötet szempontjából az ilyen rendszerszintű (vagy pontosabban: közpolitikai alrendszer szintű) és nem az egyedi válságok (pl.
egyetlen bank fizetésképtelensége) képezik a vizsgálat tárgyát. Ezek jellegzetessége, hogy több intézmény, illetve akár pénzügyi-gazdasági terület egyszerre kerül vi-harzónába, miközben rendszerint az oksági viszonyok sem teljesen tisztázottak. A rendszerszintű válságnak ugyanakkor egyértelműek a jelei: a különböző eszközök (ingatlanok, értékpapírok, deviza stb.) árának átlag feletti fluktuációja (gyors emel-kedése vagy esése) a felszínen jelzik a gazdasági szerkezetben rejlő egyensúlyta-lanságokat, melyek idővel más pénzügyi és makrogazdasági mutatókban is kimu-tathatóak. E „generikus” okoskodás alapján akkor beszélhetünk (rendszerszintű) pénzügyi válságról, ha számos pénzügyi közvetítő intézmény illetve maga a pénz-ügyi rendszer stabilitása inog meg. E megingás pedig, ha nem is feltétlenül az összes, de a legtöbb részterület tekintetében érezteti hatását.
Ezen alapokra építve meghatározható egy – a megosztott/egységes kormányzat-hoz hasonlóan – bináris változó: a válság és normalitás időszakai váltakoznak, a politika – az Előszóban definiált – két módjának megfelelően.42 A következő feladat így a kettő közötti határvonal pontos meghatározása. A fentieknek megfelelően pénzügyi válságnak a továbbiakban azt tekintjük, amikor (1) tartósan, (2) jelentős mértékben és (3) kiterjedt körben romlanak egyes kulcsmutatók. A tartósságot a reálgazdasági válság esetében bevett módon negyedévekhez köthetjük, és azt mondhatjuk, hogy ha két egymást követő negyedévben érdemben romlanak, vagy valamely elfogadható bázishoz képest lényegesen rosszabb szinten stabilizálódnak egyes pénzügyi kulcsmutatók, akkor válságról beszélhetünk.
A jelentős mértékű visszaesés megállapításából nem lehet kizárni valamilyen fokú kutatói szubjektivitást. Egy kezdeti mérceként itt használhatónak tűnik, ha egy négyéves ciklus tekintetében az egyik negyedévről a másikra bekövetkező tíz százalékos esést (ill. kamatlábak, devizaárfolyamok és más hasonlók esetében:
emelkedést) már kirívónak tekintünk. Különösen igaz lehet ez akkor, ha a ha-sonló esetek gyakorisága alacsony, illetve ha a ciklus átlaga alatti tartományban következik be hasonló esés. A definíció harmadik elemeként a kiterjedtséget úgy határozhatjuk meg, mint a pénzügyi szektor legfontosabb alrendszereinek többsé-gében kialakult válságot.
Sebők.indd 57 2014.10.22. 16:06
Ezen megfontolások alapján összeállítható a pénzügyi indikátorok egy alap-csomagja, melyek tartós, jelentős és kiterjedt romlása esetén a társadalomtu-dományban elfogadható módon kimondható, hogy stabil vagy válságos időszakról beszélhetünk-e egy adott időintervallumban. Követve a válságtipológia tekinteté-ben kialakult irodalmi sztenderdeket43 célszerű legalább egy-egy mutatóval szere-peltetni a legfontosabb pénzügyi piacokat (értékpapírpiac, devizapiac) és intézmé-nyeket (bankok, államháztartás).
Ennek megfelelően célszerű a csomagba felvenni tőzsdei adatokat (pl. Magyaror-szág esetében: BUX illetve BLUE CHIP-ek és vezető bankrészvények), a bankrend-szer állapotát leíró indikátorokat (hitelbetét-mutató, mérlegfőösszeg-csökkenés, a nem teljesítő – NPL – hitelek aránya, a tőkevesztés/céltartalék-képzés, a bankközi overnight-kamat), a legfontosabb belföldi fizetőeszköz-deviza párosok árfolya-mát (euró, dollár, svájci frank), valamint olyan releváns „államcsőd”-mutatókat, mint az államháztartási hiány, az állampapír referencia-hozamok alakulása, a hitelminősítők besorolásai, vagy az államcsőd elleni biztosítás árát jelző CDS-felár.
A számos szóba jöhető mutató közül a magyar eset kapcsán vizsgált alapcso-magba a dőlten szedett indikátorokat vettük fel, figyelemmel többek között a ma-gyar pénzügyi rendszer stabilitását fenyegető legfontosabb jelenségekre (így pl. az államháztartási hiány finanszírozhatóságára és a devizahitelek magas arányára).
Miközben az így meghatározott alapcsomag egyes elemei nyilvánvalóan cseresza-batosak lehetnek más publikációk által javasolt mutatókkal, ez a vizsgálat szem-pontjából nem feltétlenül hátrány. Egy minimalista megközelítésben ugyanis egy olyan csomagra van szükség, melynek mutatói elméleti okok és gyakorlati ta-pasztalatok alapján erős korrelációt mutatnak a szóba jöhető alternatív csomagok elemeivel, így hasonló eredményekre számíthatunk mint az alternatív csomagok használatával. Ezzel e szakasz a lehetőségekhez képest mérhetővé tette a politi-kai bizonytalanság és a közpolitipoliti-kai bizonytalanság állapotait: előbbire a tényleges vétópontok számából, utóbbira a mérhetően rendkívüli közpolitikai állapotokból következtethetünk (ld. 3. ábra).
Sebők.indd 58 2014.10.22. 16:06