crédits octroyés et autres opérations effectuées dans le cadre de la stabilité financière (1470/4)
5.2.4. Harmadik hipotézis – Politikai konszenzuskeresés
A harmadik hipotézis szerint a válságkezelésben a politikai döntéshozók – a közpolitikai bizonytalanságra és a tét nagyságára tekintettel – a válság méretének függvényében válnak konszenzus-keresővé. E tétel egyértelműen összevethető az érintett politikai erők törvényhozási magatartásával. Az elemzésbe bevont 7 ország 9 vonatkozó szavazásának vizsgálata jelentős részben – bár fontos kivételekkel – megerősíti a hipotézist (ld. 8. táblázat).
A döntések alapvetően három csoportba oszthatóak. Az első csoportban a hi-potézis szempontjából „legjobban viselkedő” országok találhatóak: az egyhangúan döntő Hollandia, a mindhárom nagyobb párt támogatását hozó Spanyolország, illetve a kizárólag a kispárti zöldek tartózkodását mutató Belgium. A második csoportban azok az országok vannak, ahol az ellenzék legfőbb ereje bár nem sza-vazta meg a döntést, de nem is szavazott ellene és más módon (pl. távolléttel) sem akadályozta meghozását. Ide tartozik Olaszország és Franciaország, ahol a PD ill. a
Sebők.indd 69 2014.10.22. 16:06
szocialista frakció tartózkodása mellett egy centrumpárt ill. a radikális baloldal sza-vazott ellene. Némileg kilóg a sorból, de ide – a hipotézisnek alapvetően megfelelő csoportba – sorolható Németország is, ahol a nagykoalíció egységesen lépett fel, és még az FDP támogatását is elnyerte (ráadásul a tartományi kormányok képviselői által meghatározott felsőházban egyhangú támogatást kapott a javaslat).
A hipotézisnek egyértelműen ellentmond az első brit szavazás (ahol alapvetően az üzleti titkok fenntartása miatt) a konzervatívok a javaslat ellen voksoltak, míg a LibDem képviselői többségükben nem vettek részt a szavazáson. A második sza-vazás – a hosszabb távú kerettörvényről – már közelített a „normához”, amennyi-ben a konzervatívok és a liberális demokraták nem szavaztak a javaslat ellen, igaz nem is támogatták.
Egy általánosabb értékelés szerint így az állapítható meg, hogy egyértelmű el-lenállást a nyugat-európai politikai spektrumon alapvetően a radikális baloldal és a zöldek fogalmaztak meg a pénzügyi stabilizációs csomagokkal szemben (ld.
Németország, Franciaország, Spanyolország, Belgium). Egyébiránt ugyanakkor az érintett politikai szereplők minden esetben eltértek a tiszta kormány-ellenzék alapú szavazástól. A hipotézis külső érvényességének értékelését ezzel együtt – miként a többi feltevés esetében is – alapvetően befolyásolná ha ismertek lenné-nek a megfelelő (pl. a nemzetközi szerződésektől megtisztított) általános szavazási statisztikák.
Azt is fontos megjegyezni, hogy bár az empirikus tapasztalatok alapvetően meg-feleltek várakozásainknak, ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék önként és dalolva vállalt volna részt a felelősségből. Ezt jól jelzik a javaslatokról folytatott parlamenti viták is. A képviselők ennek során jobbára éppen azt vetették a kormány szemére, hogy nincs érdemi ráhatásuk a folyamatokra: a kormánynak biankó felhatalmazást adnak. Szó szerint így fogalmaztak a brit alsóházban, ahol a Toryk (akkor még csak árnyék-) pénzügyminisztere, George Osborne „több információt” kért „a Labour biankó csekke” kapcsán, mondván nem szokás úgy megvenni valamit (a Northern Rock bankot), hogy nem tudjuk, hogy az mennyibe kerülne.89 Az érdemi meg-kötések nélküli delegálás bírálata a német mentőcsomagot ellenző Zöldek és Die Linke retorikájából sem hiányzott. A Zöldek társfrakcióvezetője például „500 mil-lió eurós biankó csekknek” minősítette az egyetlen nap leforgása alatt mindkét házban megtárgyalt és államfői aláírással is ellátott törvényt.90 A felhatalmazás kapcsán hasonló kifogások merültek fel még az olyan egyhangú döntést hozó par-lamentekben is mint a holland, de a kifogások megfogalmazásán (majd később: a vizsgálóbizottságok felállításán) sehol nem jutottak túl.
Sebők.indd 70 2014.10.22. 16:06
8. táblázat. Az alsóházi szavazások eredménye.
Forrás: Saját gyűjtés
Mindezek alapján az esetek döntő többségében a kormány-ellenzék dicho-tómiától érdemben a konszenzus irányába eltérő szavazási eredményeket kapunk, ami megfelel a közpolitikai dominancia tézisének. A viták rövid kvalitatív elemzé-sében pedig rendre feltűntek azok a toposzok („biankó csekk-delegálás”; technok-ratizmus és az érdemi politikai ellenőrzés hiánya; felelősséghárítás), melyeket az elméleti keret előrejelzett.
Ország
Törvény-javaslat Szavazás
időpontja Az alsóházi szavazás eredménye Nagy-Britannia Banking
Igen: 292 (Kormány: 287 Labour ill.
Ellenzék: 3 LibDem és 1 LibDem tartózkodás). Nem: 166 (Ellenzék: 161
Conservative, 5 Democratic Unionist) Nagy-Britannia Banking Bill
(Div. 34) 2009.
február 10.
Igen: 273 (Kormány: 271 Labour, 1 független)
Nem: 7 (Ellenzék: 4 Conservative és 3 független – LibDem és a CP nem szavazott) Németország Finanzmarkt
Igen: 476 (Kormány: CDU-CSU, SPD ill.
Ellenzék: FDP). Nem: 99 (Ellenzék:
Bündnis 90/Die Grünen, Die Linke + 1 CDU/CSU tartózkodás) Franciaország Loi de
finances… 2008.
október 14.
Igen: 224 (Kormány: UMP: 190; NC: 23;
Ellenzék: Függetlenek: 4, SRG: 7 – 102 tartózkodás)
Nem: 23 (GDR: 20 – 4 tartózkodás; SRG:
3). Nem vett részt: UMP: 126; SRG: 92)
Hollandia 31724 2008.
október 2. Egyhangú Tartózkodás: 205 (Ellenzék: PD: 170 – 2
igen, 6 nem; UDC: 31) Spanyolország 6/2008 2008.
október 20.
Igen: 320; (Kormány: PSOE; Ellenzék: PP, CiU, PNV, ERC, Coalición Canaria,
UPyD). Nem: 4 (BNG – Galíciai nacionalisták; IU-ICV – Egyesült Baloldal/Katalán zöldek). Tartózkodás: 1
(A 7/2008 szavazás esetében a nemek eltűntek és egy igen kivételével
tartózkodássá alakultak)
5.2.5. Értékelés
Az alfejezetben tárgyalt esettanulmány legfontosabb megállapítása szerint a min-tában szereplő nyugat-európai országok pénzügyi szabályozási intézményrend-szerének 2008−2009-es változásai alapvetően megfeleltek a válság táplálta dele-gálás elméleti keretének. A szervezeti és szabályozási változások egyértelmű mozgatórugója a pénzügyi rendszerből érkező exogén sokk volt. Az intézmény-rendszer változása emellett megfelelt az elméleti modellből levezetett 3 hipotézis-nek.
A szervezeti preferencia hipotézisének megfelelően a válság hatására érdemi mértékben történt új jogkörök delegálása a már meglévő gondnok típusú intézmé-nyekhez (jegybankok; pénzügyminisztériumi irodák és alapok), illetve – és ennél is lényegesebb módon – már közvetlenül a válságkezelés első szakaszában új tech-nokratikus intézmények jöttek létre.
Az ellenőrzési preferencia hipotézisének megfelelően a törvényhozók jellemzően egy biankó csekket adtak a végrehajtó hatalomnak a válságkezelésre. A jellemzően egy-két nap, de legfeljebb néhány hét alatt lezavart törvényhozási napirendek nem jelentettek érdemi beleszólási lehetőséget a politikai döntéshozók számára, akik ráadásul két esetben (Spanyolország, Olaszország) csak utólag változtatták törvény-nyé a kormányrendeleteket, egy esetben (Hollandia) nem is szavaztak a bankmentő csomagokhoz közvetlenül szükséges előterjesztésekről, miközben minden más esetben legalább egy jelentősebb kormányzati beavatkozásra sor került előzetes törvényi felhatalmazás hiányában is.
A közpolitikai dominancia elve szintén érvényesült: néhány kivétellel (ld.
első brit szavazás) az alsóházi szavazások eltértek a kormány-ellenzék logikától, vagy explicit módon, egyhangú szavazásokkal, vagy az ellenzék vezető erejé-nek tartózkodásával. A viták fontosabb toposzai szintén megfeleltek az elméleti előrejelzéseknek. A válság hatására tehát minden mintaelem-országban és min-den vizsgált terület tekintetében nőtt a technokratikus autonómia a formális és informális delegálások nyomán. Azt ugyanakkor a kutatási tervnek megfelelően nem vizsgáltuk (csak az elemzés fényében nem teljesen ok nélkül) feltételeztük, hogy ez nagyobb volt-e más, normál időszakok átlagánál.
A közpolitikai bizonytalanság elsődleges alternatívájaként a delegálás magya-rázatában fentebb a politikai bizonytalanságot határoztuk meg. Nézzük tehát az alfejezet zárásaként, hogy Epstein és O’Halloran előrejelzésének megfelelően volt-e bvolt-efolyása a vizsgált mintán a politikai bizonytalanságot mérő ténylvolt-egvolt-es vétópon-tok számának (ld. 9. táblázat).109 Az intézményi megosztottsági tényezők közül nem jelenítettük meg külön a félprezidenciális rendszerek co-habitation-ját, mivel erre a vizsgált helyeken és időszakban (azaz konkrétan: Franciaországban) nem volt példa. Nem jelenítettük meg a felsőházakat sem, mivel ezek jellemzőek voltak a minta minden országára.
Sebők.indd 72 2014.10.22. 16:06
9. táblázat. A politikai bizonytalanság hatása a mintaországok delegálására.
Forrás: Saját gyűjtés. A * a minisztériumi megoszlást jelöli a releváns esetekben.
Az egyes országok tényleges vétópontjainak meghatározása nem mutat egyértelmű képet. Nehéz egymáshoz képest súlyozni ugyanis az olyan faktorokat, mint egy kismértékben kormányellenes felsőház, vagy egy 3 helyett 5 tagú koalíció.
A kis minta mellett pedig még – az ilyen nehezen leküzdhetőnek tűnő módszer-tani akadályok megoldása esetén is – kevés értelme lenne a numerikus összeha-sonlításnak. Egy ordinális rangsor szélső értékei ugyanakkor meghatározhatóak.
Ennek számunkra érdekesebb, mert nagyobb politikai bizonytalanságot mutató végén minden bizonnyal a mindkét ház kisebbsége mellett kormányzó spanyol PSOE-kormány található.
A megosztott kormányzat mellett az alapmodell előrejelzése szerint (Epstein–
O’Halloran, 1999: 79) alacsonyabb szintű delegálást élvezne a végrehajtó hatalom, mint egységes kormányzat mellett. Ehhez képest a spanyol esetben éppenséggel a legerősebbek között érvényesültek a válság táplálta delegálás hipotézisei: a fel-hatalmazási törvények utólagosak és a legrövidebb csoportban voltak, a delegá-lások nyomán érdemi intézményi innováció zajlott, miközben a releváns sza-vazáson az ellenzék is felvonult a kormánypárt mellé. Ahogy jeleztük, e rövid elemzéssel nem a válság táplálta delegálás igazolása, vagy a megosztott ill. egy-séges kormányzattal kapcsolatos hipotézisek falszifikálása volt a cél. Mindössze annyi, hogy a későbbi elemzésekre érdemes elméleti feltevésként megalapozzuk a szervezeti és ellenőrzési preferencia, valamint a politikai konszenzus feltevéseit.
Utolsó alsóházi/felsőházi
választás
Megosztott
törvényhozás Kormány résztvevőinek száma Nagy-Britannia 2005. május / - Kismértékben igen 1 Németország 2005. szeptember / - Nincs 2 (nagykoalíció) Franciaország 2007. június / 2008.
szeptember Nincs 2 (UMP: 12/16*)
Hollandia 2006. november /
2007. május Nincs 3 (CDA, PvdA,
CU) Olaszország 2008. április
(mindkettő) Nincs 2 (PdL: 18/24, LN:
3/24*) Spanyolország 2008. március
(mindkettő) Igen 1 (kisebbségi)
Belgium 2007. június
(mindkettő) Nincs 5 (CDV, CDH,
MR, oVLD, PS)
110
113
111 112
114
115
116
117 118
119
120
121 122 123
124 125 126
Sebők.indd 73 2014.10.22. 16:06