A magyarországi levél történetének bemutatását a levélírás művészetét tanító egyetlen magyarországi vagy legalábbis m agyar vonatkozású k ön yv
vel kezd jü k. A z A r s dictam inis bizonyára hazai példákban sem szűkölkö
dött. A z egyetlen m egmaradt ilyen magyarországi form u lá sk ön yv, az A n jo u- kori A r s notaria, reánk m aradt részében ugyancsak levél- és oklevélmintákat tartalmaz, de m á s, hasonló jellegű gyű jtem ények m ód já ra bizonyára egy hosszabb-rövidebb elméleti bevezetés is tájékoztathatta a dictament tanuló középkori deákot a szép levelek fogalmazásának m ód ja iról. A z írásbeliség felú jutásának gyors hazai meggyökeresedéséből és az ország egész életére igen nagy gyorsasággal végbement kiterjedéséből arra következtethetünk, hogy a X I V . századi A r s notaria csak egy volt a kancelláriákban és a hiteleshelyeken használatban volt sok form ulás kön yv közül. M é g is az a való helyzet, hogy egészen addig, m íg , m integy három évtizeddel ezelőtt, elő n em került L im og esi Já n os dictamen könyve, a levélírás művészetének
hazai vonatkozású emlékéről számot adni n em tudtunk.
J e a n d e L i m o g e s 1208— 1218 között állt a zirci ciszterci apátság élén. E g yik e volt azoknak a fra n cia szerzeteseknek, akik a X I I . század második felétől kezdve a különféle szerzetesrendek, ciszterciek, prem ontreiek, és a lovagrendek m agyarországi kolostorai és a franciaországi a n y a - monostorok közötti állandó kapcsolat eleven bizonyítékaiként, hosszabb- rövidebb időre m egjelentek a távoli m a gya r apátságokban vagy lova g- házakban. M a g u k k a l hozták azt, am it az a r t e s kultuszának klasszikus földje, a P á rizst uraló Franciaország a levélírás m űvészetében, a latin litteratura és szép stílus iránt feltámadó érdeklődésben újat alkotott.
Z ircre kerülése előtti és M a gya rországról távozása utáni éveit megírta m ár H orváth K on sta n tin , aki a L i b e l l u s d e d i c t a m i n é t ú jra föl- lelte és közreadta. M in k e t ezúttal csak egy kérdés kell hogy foglalkoztasson:
a most fordításban is megjelenő dictam en-könyvecske m it árul el szer
zőjéről ?
M á r a bevezetőben m eg kellett állapítanunk, hogy a skolasztikus módszer hatása a X I I I . századi dictam en-tanító könyveken is megérződik. E z a megállapítás teljes mértékben áll L im og esi Já n os dictamen könyvére.
Ú g y látszik, hogy a m ű és szerzője is elég messze távolodott a X I I . századi levélírás technikai eszményétől. M ód szerében is, az A r s epistolandi célkitűzéseinek elemzése tekintetében is, egészen sajátos szempontokat em lít m in d já rt a Bevezetőben. Szakít a m on te-cassin ói A lb erik óta hagyo
m ányos tárgyalási form ával is, m ely a levél hét fő részének elemzésével és a gyakorlati megoldásoknak példákkal illusztrálásával juttatta kellő ismeretekhez a levél művészete iránt érdeklődőket. J ea n de Lim oges ugyan szintén kellő részletességgel beszél e hagyom ányos fő részekről, de a négy ok arisztotelészi-skolasztikus felosztása alá rendelve. H a valóban a tíz évig
3 7
I . F E JE ZE T
M agya rországon apátkodó Lim ogesi Já n osn a k tu la jd onítju k ezt a L ib e l- lust, valószínűbbnek látszik, hogy M a gya rországról visszatérése után fogalmazta meg végleg, am ikor Pá rizsba n és szerte egész Franciaországban művészetének azokat a vonatkozásait, melyeket a hagyom ányos dictamen a n n yira előtérbe helyezett (tehát különösen a jó hangzást, a szépen alakított kádenciákat, a mondatvégződések technikájának elsajátítását), v a jm i kevésre becsüli. E n n é l fontosabbnak tartja a m on da n iva ló világos, logikus, hivataloskodó zirci apát egy különleges szem pontok szerint sajátos, a X I I . századi elődökéhez képest m odern módszerrel szerkesztett dictamen fogalmazású, skolasztikus túlzásokkal teli, bonyolult szerkezetű A r s epistolandi valóságos érdemét felülm úló megtiszteltetéshez jutott.
( L . B e v. 10. I . ) modorosság jelentkezett, m ely a kádenciák szabályozása érdekében a mondatszerkezetet bonyolulttá, a gondolatmenetet homályossá tette. E n n y i és nem többa az igazság „az állatokhoz illő üvöltözések” tekintetében.
3 8
J O H A N N E S LE M O V IC E N S IS
„tiszteletre méltó Arisztotelész” is, ki a szillogizmusok tudom ányát
„nem a szillogizmusok esztelen sokaságára építette, hanem jó l megválogatott péld á k ra ” . A tanulság: a dictanem körül mutatkozó bajokon nem töm én
telen form u la betanulásával, hanem általános érvényű szabályok rögzítésé
vel és ezek gyakorlati megvalósításának néhány példán való bemutatásával lehet segíteni. A z arisztotelészi, a kezdődő X I I I . század jogalm ai szerint kegyét hajhásszák, akik nyelvezetüket az emberek nyelvén szólás elé helyezik, kik olyannak mutatkoznak, mint akik a tudás forrásaihoz hívogatják az arra szomjazókat? íme, a dictamenek nyugtalan buzgólkodói az evangéliumbéli kalmár módjára vagyonukat sokféle módon elpazarolták, csakhogy megszerezzék a dictamenek megígért drágagyön
gyét. Miután pedig összevásároltak akár rövid, de tartalmas, vagy pedig terjengős meg pompázatos és festett képekkel ékes köteteket, sokévi tanulmányozás és vesződséges virrasztás után üresekké és kiéhezettekké válnak, annyira, hogy az ékesen szólás kívánatos világossága csaknem mindenütt kor
társaink előtt a földkerekségén gyűlöletessé lett, és a galliai udvarokban az emberhez illő ékesszólás helyett állatokhoz illő üvöltözések honosodtak meg.
Nem szabad a hibát egészen a hallgatókra sem hárítani.
Láttunk ugyanis kitűnően felkészült hallgatókat, amint a le
vélírás művészetének megfelelő voltát vizsgálták, ám e vizs
gálók vizsgálódásukban kudarcot vallottak. A felmerült kétkedés igazolását a filozófustól vehetjük kölcsön, ki ezt mondja: a kézművesekről nem mondhatjuk, hogy tökéletes tudatossággal végzik dolgukat, mert nem tekintik a dolgok okait, hanem amit tesznek, tudatlanul teszik, ahogy a tűz éget. Amint ugyanis a tűz valami természet szerint, ők is valamiféle megszokásból, amely második természetük, cse
lekednek és tudásuk tökéletlen voltát bizonyítja, hogy tu
dásukat másnak továbbadni nem képesek, mivel minden tudás az okok ismeretével szerezhető meg, ezekről pedig ők nem
3 9
I. FE J E Z E T
tudnak. Hasonló módon korunk levélírói egyáltalán nem vet
ték figyelembe a meghatározott elveket vagy szabályokat, amelyek szerint a mindennapi dictamenek igazodnak, hanem a megszokott gyakorlat nekik bőségesen elegendő volt.
Ezért azután megpróbálván a levélírói művészetet leírni, a mesterség határán túlhágva az úttalanban tévelyegtek, s nem az úton. Ez ilyesfajta tévelygésnek pedig kétségtelen bizonyítékát nyertük abból, hogy a levélírás mesterségének biztonságát nem a szerkesztést irányító tekintélyes szövegekre és elvekre alapozták, hanem a (példa-) levelek és clausulák sokaságára. Ezáltal a bölcsek gúnyját érdemelték, hasonlókká lettek azokhoz az emberekhez, akik ügyeskedni akarván, hogy ne fájjon a lábuk a vargamesterség tudnivalóinak mel
lőzésével kétféle pár lábbelit készítettek. Nem így alapozta a nagyemlékű Tullius a szónoki tudás finomságát az érvek sokaságára, hanem az [érvként használható] helyek számára.
A tiszteletre méltó Arisztotelész sem alapozta a szillogizmusok tudományát a szillogizmusok esztelen nagy sokaságára, hanem kevés, de szemléletes példában megmutatta, hogy a szillo
gizmusok alkalmazására mily bőséges a lehetőség.
Minthogy azonban, ahogy Quintilianus mondja, „rút dolog kétségeskedni azon, ami még lesz” , s ugyancsak ő másutt: „fölösleges a tanulásban való hosszas fáradozás, ha nem volna szabad az elmúltaknál jobbakat feltalálni” , ezért a testek gyötrődésén, az idő elvesztegetésén és bará
taink kívánságán akartunk valamiképpen segíteni azáltal, hogy a levélírói mesterség közlésében mutatkozó ingatagsá
gokat megerősítjük, bizonytalanságait megszüntetjük, s a dictamenek különféle útja-módja közül egyet kiválasztot
tunk, amelyből a szabályszerű levélírás módja következzék, hogy így beteljesedjék Tullius ama mondása, amelyet a sztoi
kusok tekintélye is megerősít: „Minden, ami e földön kelet
kezik, az emberek hasznára keletkezik. Az emberek pedig az emberekért születnek, hogy egyik a másiknak használjon.”
Ezzel megegyezik a platóni mondás, amelyet ugyanaz a Tullius ugyanott idéz: „Nemcsak magunknak születtünk, hanem szü
letésünk egy részét a haza követeli, más részét barátaink.”
Tehát az az óhajunk, hogy a hozzáértők értelmét megter
mékenyítsük, s szellemüket átitassuk. Ez azonban Quin
tilianus szerint nem teljesedik be, ha a tan tanulhatóságának nem felel meg a tanulók tanulékonysága, ezért az olvasóktól tanulékonyságot követelünk, magunk pedig tanulhatóságot ígérünk.
4 0
J O H A N N E S L E M O V IC E N S IS
Am i a tudnivalókból megtanulható, négy dologból lesz teljessé. Ha ugyanis választékosán megmagyaráztuk a szabályos diétámén célszerű felépítését, a célszerűen fel
építettnek mesterség szerinti elrendezését, a mesterség sze
rinti elrendezésnek érzékelhető [hallható] előadását, az érzé
kelhetően előadottnak hatékonyságát és erejét, a levélfor
májú dictament szillogizmusok fogalmazási rendjévé alakítva, mi többet kérhet még a tanuló?
Az olvasók taníthatósága viszont öt előfeltételből tevődik össze, két távoliból tudniillik, és három közeliből. A távoliak közül az első a latin nyelv ismerete, hogy az olvasó megértse, mit jelentsen a szó; a második a tárgy és a szabályok alapos ismerete, hiszen nincs olyasvalami megnevezett és kifejtett tárgyból kiinduló tudományos ismeretszerzés, amely nem a nem kifejtett alapismereteken nyugszik. A közeli előfeltételek elseje a szavak bősége; hiszen aki ebben szűkölködik, hogyan bővelkedjék formában? Sőt, hogy példában szóljunk, azokhoz hasonlíthatók, kik festeni akarnak, holott amire festenének, még anyag sincsen. A másik a tulajdonságoknak [jelentés
változatoknak] ismerete, mert, úgymond a filozófus, akik a szavak erejét nem ismerik, gyakran csalódnak. Nehezebb és hosszadalmasabb valami ez, és gyakorlat dolga; ezért nem kényszerítjük az olvasókat megtartására, sem nem írjuk a levélírói szükségesség, hanem az illendő és alkalmas előadás számlájára. Minthogy pedig a levélfogalmazás minden mes
terséget és tudományágat felölel, úgy illik, hogy az alkalmas levélíró minden tudomány kifejezéseinek és beszédmodorának használatában kísérletet tett légyen, s a törvénytudókat a törvények nyelvén, az orvosokat az orvosi, a teológusokat a teológiai dolgok, s a többieket hasonlóképpen a maguk nyelvén szólítsa meg, mert ha érteni fog hozzá, hogy az egyes tudományokból a megfelelő tekintélyeket kinek és mikor vesse közbe, amikor annak szüksége felmerül, bármely fakultásról, könnyebben és kiválóbban éri el a leghathatósabb ékesszólás magaslatait.
Bárki is vagy tehát, aki e tudománnyal kapcsolatba kívánsz lépni, nem jelenhetsz meg előtte üres kézzel, hanem öt talentumot mutass fel, ezek közül első a latinság ismerete, második a tárgyban s a vonatkozó szabályokban való jár
tasság, harmadik a szavak bősége, negyedik a jelentésbeli sajátosságok gyakorlata, ötödik több tudomány szóhasznála
tának ismerete.
4 1
I. FE J E Z E T
Ha mind valamennyit, vagy legalább négyet közülük leróttál, négyféle dolgot vásároltál. Ezek elseje a szabály- szerű fogalmazás egyetemes felépítése, második a minden
re kiterjedően felépítettnek mesterség szerinti szerkesztése, harmadik a mesterségszerűen megszerkesztettnek érzékelhető előadása, negyedik az így előadottnak átalakítása szillogisz- tikus formába, hogy hatékonyságát és erejét kifejezze.
Továbbá, ámbár más különleges dolgokról írók az olvasók felkészültségét nem éppen ok nélkül meg szokták mosolyogni, minket az oktatás vágya hallgatásra késztet, nehogy tanításunk valamely részében mi magunk is sántikáljunk.
A fogalmazás felosztása, hogy kitűnjön a szándék A felosztás háromrészes: vannak ugyanis metrikus, ritmikus és prózai dictamenek, melyek közül a két elsőbe való bevezetés a grammatikai és zenei spekuláció körébe tartozik, míg a harmadikat két részre osztjuk, a mozdulatlan és nyu
godt dictamenre, mely a könyvek íróinak megengedett s a mozgó dictamenre, mit használatosán levélbelinek neveznek.
Ez ismét kétfelé oszlik, mégpedig bíróságira, mely a szónok
nak alkalmas, és gyakorlatira, mely a közügyek intézésére alkalmas. Ez azonban ugyancsak feloszlik szabad és kötetlen (megszokás szerinti) dictamenre — az elsőt leginkább azok
nak a szónokoknak ajánljuk, akik a meggyőzésben semmiféle különleges szabálynak nincsenek alávetve, hanem szabadon csaponghatnak bennük; és a szabályszerű dictamenre, amelyet bizonyos szabályok és megállapodások határolnak körül és amelynek tárgyalását célunkul tűztük ki.
A szabályszerű, levélíráshoz szükséges diétámén általános követelmé
nyeiről beszél a továbbiakban a szerző. H o g y ezt konkrét form ában tehesse, vissza nyú l a szóbeliség hagyom ányaihoz és szabályaihoz. A hírnök, a követ, kire szóbeli közlendőt bízlak, ugyanazt a szerepet töltötte be, m in t az írás, a levél. E z utóbbi tehát akkor lesz tökéletes, ha olyan lesz, m in t a küldetését alkalmatosán betöltő követ. A követ úgy érheti el küldetése célját, ha első föllépésével m á r kedvező benyom ást kelt, ha m egnyeri azt, kihez küldték. E z t jelenti az, hogy elfogadható legyen. A d ja m eg a kellő címzést, legyen szerény, az ügyet és az azzal kapcsolatos felvilágosításokat adja meg ékesszóló, világos form ában. K eltsen fel figyelmet és éreztesse azt, hogy küldetése kom oly, lényeges dolgok körül forog. Legyen m on d a n i
valójának megformálása ehhez méltóľ Tegye az ügyet az előtt kedvessé, kihez küldötték, és így érje el küldetése célját. N e m különben va n ez a levélnél is. D e az A r s ú j, „iskolá s” értékelésében m in d en technikai ismeret értéke a tudatosság fokától, a racionalitástól, ésszerűségtől függ.
E z , m in t fentebb mondotta Lim ogesi J á n os, az okok ismeretét jelenti,
42
J O H A N N E S LE M O V IC É N SIS
okszerű eljárásokat. A négy követelmény az arisztotelészi-skolasztikus négyes ok rendszerében n yeri el a végső meg jog almazást: a c a u s a e f f i c i e n s a kívánt hatást elérő követe a levél Írójá n a k ; az anyagi ok, a c a u s a m a t e r i a l i s maga a m on d a n iva ló, egyszerű, gram m atikai elrendezésben ( c l a u s u l a e e t c l a u s u l a r u m p a r t i c u l a e : mondatok és m on da trészek ); a form áló ok, a c a u s a f o r m a l i s , ennek form ás, stiláris elrendezése; végezetül a cél-ok, a c a u s a f i n a l i s , az egésznek célszerű, a küldetést, a levélírás célját kedvezően, a címzettet megfelelő döntésre hangoló összefoglalása. A négy oknak a levélírás technikájában való megjelenését fejti ki egyenként a következőkben.
E l s ő f e j e z e t . A SZABÁLYSZER Ű DIGTAM EN SZERKEZETE Á L T A L Á B A N , T O V Á B B Á N É G Y ALKOTÓELEM E Először is éberen ügyelnünk kell, hogy valamint a követ tökéletes alkalmatosságához is négy kell, vagyis hogy el
fogadható legyen, amit elfogadásra ajánl, érthető, amit tőle hallunk, figyelemre méltó vagy megfontolandó, amit figyel
münkbe, megfontolásra ajánl, és meghallgatást érdemlő;
ha ezek egyike hiányzik, hibásnak kell mondanunk, mert a túlságosan tolakodónak megtagadják a bejövetelt, az idegen szülötteknek a megértést, a dadogónak, hogy megfontolják beszédét, a hanyagnak a meghallgatást. Ugyanígy a válasz
tékos fogalmazás összetétele is négy részből válik teljessé, vagyis az elfogadhatóság, taníthatóság, ajánlhatóság, s meg- hallgathatóság, ezek választékos kidolgozásával a diétámén tökéletes, ha azonban egyikük sántikál, névleges csak az, és nem valóságos. Ezek azok az elemek, amelyekből a diétámén teste összetevődik, amelyeket, ha egymáshoz illeszthetünk, a fogalmazás egésze legszebb formájában jön létre.
Vedd hát eszedbe, szorgalmatos olvasó, hogy a fent felsorolt négy alkotóelemet négyféle áron vesszük meg, vagyis szerénységen, ékesszóláson, tekintélyen és szeretetreméltó- ságon. A diétámén ugyanis akkor lesz elfogadható — ha szerény, tanítható — ha ékesen szóló, figyelmet keltő — ha tekintélyes, meghallgatható — ha szeretetreméltó. De hon
nan vesszük mindezeket? Bizonyára a diétámén négy okából;
vagyis a létrehozó, az anyagi, a formális és a cél-okból.
Létrehozó oknak nevezzük azt, aki levelével másra kiván hat
ni, anyaginak a klauzulákat és a klauzulák részecskéit, for
mális oknak a klauzulák elrendezését, cél-oknak azt, kit a levél meg akar győzni, vagy magát a meggyőzést. A szerény
ségét viszont a létrehozó, az ékesszólást az anyagi, a tekintélyt a formális, a szeretetreméltóságot a cél-októl nyerjük.
4 3
I. F E J E Z E T elemek, kifejezések alkalomhoz illő színes, változatos felhasználását (a k á r a címzett indulatba hozásáról, akár pedig lecsendesítéséröl van s z ó ).
Lehet a stílus közepes, ha csekélyebb mértékben él a levélíró az említett lehetőségekkel. Végezetül szűkös ( a t t e n u a t a ) , m ely m ind en stiláris különlegesség mellőzésével, csupán a leghasználatibb latinságot veszi igénybe.
A negyedik „okszerűség ” a cél-ok figyelembevételét je len ti, a m on d a n i
való célirányos elrendezését. A végső argumentálásban tehát a kérelem teljesítésének szükséges vagy m éltányos voltát hangsúlyozzuk, am int ez a végső meggyőzésnek a m ondanivaló megfelelő elrendezésével való össze
függéséből következik. M in d e z t össze kell kötni a címzett megnyerésére előadási tónusa összhangban legyen. Tiszteletteljes bevezetésre, ugyanilyen hangnem ben folytatódjék a tény vagy ügy elbeszélése (n a r r a t io ), a kérelem hogy a levél szerzője jóval fölötte állónak írván, mint kanonok
4 4
J O H A N N E S L E M O V IC E N S IS
a püspöknek, vagy lovag a grófnak, egyes számban nevezi meg magát, ha azonban jóval alatta állónak ír, mint a püspök a kanonoknak, gróf a lovagnak, többesben; ha viszont egyenlő az egyenlőnek, vagy csak kissé nem egyenlőnek ír, állapotának követelménye szerint nevezi meg magát. Ha egy
szerű ember, egyes számban, ha kiváló, vagy valami méltó
ságban van, többesben. Az elrendezés szerénységének akkor teszünk eleget, ha a levél szerzője fölöttese vagy vele egyen
rangú társa mögé helyezi magát, vagy a kissé alacsonyabbren- dűnek is, ha csak a kezdeményező személy nincs méltóságban;
hiszen valóban nem szoktuk az érseket a püspök, vagy a püspököt a dékán mögé helyezni, vagy midőn ha jóval alatta állónak ír valaki, miként az apát is a szerzetes elé helyezi magát. A kérés szerénységét úgy érjük el, ha a föllebbvalókat, azonos állásúakat, vagy csak kissé alacsonyabbrendűeket a jóval alattuk állókhoz illő kérésekkel, az alattvalókat paran
csokkal, vagy fegyverrel nyomósított felszólítással, a többieket pedig fenyegetésekkel vagy rábeszéléssel indítjuk cselek
vésre. Az ígéret szerénységét úgy érjük el, ha a jóval fölöt
tünk állóknak sem hálánkat, sem szolgálatainkat nem ígérjük, hanem a minden jótett visszafizetőjétől kívánjuk jutalmukat:
a velünk egyenlőknek vagy kissé kevesebbeknek hálánkat és szolgálatainkat ígérjük, a jóval alattunk állóknak nem hálán
kat vagy szolgálatainkat, hanem tanácsainkat vagy segít
ségünket ajánljuk.
A materiális ok feltételeiről
Előszámlálván az első árat, hozzá kell még számolni a másodikat, ezt illetően pedig könyv nélkül eszünkben tartsuk, hogy a tárgy ékesszóló előadása öt dolgon múlik; ezek az előadás könnyedsége, nehogy az előadó kigúnyoltassék;
latinságának csinos volta, hogy a címzett füleibe lopja magát;
jelentésének világossága, hogy a dictamen hangja az érte
lembe hatoljon; a szavak rövidsége, hogy emlékezetben maradjon; a befejeződés alkalmatossága, hogy a klauzulák felosztása és a mondanivaló lezárása felismerhető legyen.
Minthogy azonban ezek önmaguktól is világosak, magya
rázatra nem szorulnak.
Nem méltó azonban elhallgatni, hogy a klauzulák különféle végződései között kettő híres és nevezetes, tudni
való, amikor a mondatzárás végén a dactylus megelőzi a 45
I. F E J E Z E T
kettős spondeust, vagy a kettős spondeus a molossust, ha szabad dactylusnak mondani három szótagú verslábat, vagy a sok szótagút, amelynek utolsó előtti szótagját nyomjuk, hangsúlyozzuk, mint dominus episcopus, a kettős spondeust viszont négy szótagúnak, amelynek utolsó előttijét felemeljük, hangsúlyozzuk, mint patriarcha, a molossust viszont három szótagú lábnak, melynek utolsó előttijét felemeljük, mint decanus.68 Az első végződést tartjuk meg, mikor azt mondjuk:
quatenus nobis exspectatam pecuniam transmittatis; a második, amikor azt mondjuk: quatenus nobis exspectatam pecuniam mittatis.69
A formális ok feltételeiről
A következőkben át kell térnünk a harmadik ár megszám
lálására, és ez a forma tekintélyes, súlyos volta. Öt részét sorolhatjuk fel: ezek a díszítés takarékossága, a stílus sajá
tos alkalomszerűsége, a mondatok tárgyhoz illése, a klauzulák száma és elhelyezése.
A z elsőről meg kell jegyezni, hogy miután a szónoki ékesszólás és a dictamenek díszítésére különféle színek ren
deltettek, amelyeket jelenleg nem említhetünk meg újra, mind nagy számuk miatt, mind azért, mert elrendezésük a különféle poétikai, grammatikai, retorikai könyvekben bősé
gesen meglelhető, azoknak megtartásában a nagyemlékű Tullius ugyanazt a színt szám szerint háromszor engedte megismételni.
A második rész megértésére, minthogy többen nem tud
nak róla, s igen kevesen nyilatkoznak felőle, észbe kell hozni Tullius megkülönböztetését: az alakzatok száma három, vagyis súlyos, közepesen súlyos és könnyed. A súlyos a szavak nagy
szabású és nem közönséges szerkezetéből áll; a közepes, mely a szavak méltó használatát jelenti alacsonyabb fokon, de mégsem alantasan vagy közönségesen; a könnyed, mely a tisztán érthető szóhasználat leggyakrabban használatos for
máihoz ereszkedik le.
A súlyos alakzatot fontosabb esetekben és ha jelentősebb személyekhez írunk, kell használnunk. Összetétele szerint három részből áll: a lehető legdíszesebb saját vagy átvitt értelmű szavakból, valamint az igék és mondatok színezésé
nek mértékletes alkalmazásából, s tágabb értelemben az ügy bővebb vagy mérsékeltebb előadását célzó helyekből. A két
46
J O H A N N E S L E M O V IC E N S IS
elsőt hamar átfutva megjegyezzük, hogy az elsőbb az átvitt, vagy sajátos értelmű latinságának szépsége által teljesedik ki; a második a stilus futólagos formájú színezésének mérték
letes képszerűségével; a harmadiknál azonban, minthogy sok
kal kevésbé használatos, tovább kell időzni. Ügyelj tehát arra, hogy a stílus komolyságát létrehozó egyes helyek felindítóak, mások meg mérséklőek.
A „felindítóak” Tullius tanítása szerint különféle helyek
A „felindítóak” Tullius tanítása szerint különféle helyek