A kísérlet felépítése

A kiválasztott tantárgy teszt formájában jól számon kérhető, így a vizsga feleletválasztós tesztkérdésekből épült fel. 100 darab tesztkérdésre kellett válaszolni. Annak érdekében, hogy a megfelelő tudás nélküli tippelés hatása minimalizálásra kerüljön a vizsgaeredményben, kérdésenként 6 válaszlehetőség került megadásra. Minden előadáshoz 8-8 kérdés kapcsolódott, a megfelelő sorrendben. A 12 előadás kérdésein kívül további 4, egy-egy előadáshoz nem köthető, általános szakmai kérdés került feltevésre.

A hallgatók már a vizsgaidőszak előtt tájékoztatást kaptak arról, hogy az ismételt vizsgákon is ugyanaz a tesztsor volt. Ez annak az érdekében történt, hogy az ismétlésre kényszerülő, vagy azt vállaló hallgatók motiváltak legyenek a megismert kérdések helyes válaszainak tanulás útján történő megtalálására, akár egymással való együttműködés útján is. A kérdések meglehetősen magas száma azt a célt is szolgálta, hogy az ismételt vizsgára való felkészülés nagyobb erőfeszítést követeljen meg, ugyanakkor annak eredményessége – megfelelő többletmunka révén – a lehető legkevésbé legyen a hallgató számára kétséges.

88

A vizsga közbeni visszaélések, összejátszások visszaszorítása, illetve a vizsgasorok kamera stb. általi rögzítésének elkerülése érdekében a tesztkérdések az „A” és”B” csoportnak osztott módon egyenként 38 másodpercre vetítődtek ki. A két csoport teljesen ugyanazokat a kérdéseket kapta, de az egyes előadásokhoz kapcsolódó 8-8 kérdést blokkonként más sorrendben, így a csoportbeosztásnak nem volt jelentősége a kutatás eredményeinek szempontjából.

A hallgatók a mellékletben szereplő tesztlapon választották ki az egyes kérdéseknél általuk helyesnek gondolt válasz betűjelét, s jelölték azt a lottószelvényeken megszokott technikával.

Alapesetben a helyes válasz 2 pontot ért, így a 100 kérdés esetében összesen 200 pont volt szerezhető. Az egyes érdemjegyek határai rendre 60, 70, 80 és 90 százalék voltak. A vizsgán ilyen módon szerzett pontokhoz többletpontként elszámolásra került az előadások látogatásával szerzett, előadásonként automatikusan megkapott 4-4, összesen 48 pont, valamint a kutatási kérdőív kitöltéséért általánosan kapott 21 pont. Miután minden vizsgázó megkapta a kutatási kérdőív kitöltéséért kapott 21 pontot, ez úgy is felfogható – szerencsére ez a vizsgázókban nem tudatosult –, mintha már eleve 10 százalékponttal kisebb ponthatárok lettek volna meghirdetve.

A helyes válaszokra kapott pontszámokat a hallgató azonban – saját döntése szerint – növelhette is, melynek azonban megvolt a maga ára. Minden kérdés esetében ugyanis a hallgatónak lehetősége volt arra, hogy mintegy megerősítse megjelölt válaszlehetőségét abban a tekintetben, hogy nem tippelt, nem bizonytalankodott, hanem egyszerűen tudni véli a helyes választ. A „biztos?” kérdésre elhelyezett egyetértő jelölés megléte esetén a hallgató immár nem 2, hanem 3 pontot kapott akkor, ha helyes volt a megjelölt válaszlehetőség (12. ábra).

Amennyiben viszont helytelen, akkor a 0 pont helyett (-1) pontot szerzett az adott kérdésnél.

Akikben semmi kétség sem volt a megjelölt válaszlehetőség helyességére vonatkozóan, azok egy fokozott megerősítést is alkalmazhattak az „ultra biztos?” kérdésre válaszul, természetesen szigorúan önkéntes alapon. Amennyiben ugyanis az így megerősített alternatíva valóban helyesnek bizonyult, úgy nem a szokványos 2, hanem 6 pontot kapott a kérdésre a hallgató. E megerősítés népszerűségének viszont kétségtelen határt szabott az, hogy az „ultra” módon megerősített válasz helytelensége (-6) pontot jelentett a hallgatónak.

1 A B C D E F Biztos? (-1;3) Ultra? (-6;6) -6 -1 0 2 3 6 2 A B C D E F Biztos? (-1;3) Ultra? (-6;6) -6 -1 0 2 3 6 3 A B C D E F Biztos? (-1;3) Ultra? (-6;6) -6 -1 0 2 3 6

12. ábra Feleletválasztás és megerősítés a vizsgalapon [Forrás: saját szerkesztés]

Ugyanazon válaszok háromféle módon (2,0), (3,-1), (6.-6) való értékelésének – vizsgázók felé is kihirdetett – filozófiája az volt, hogy a biztosabb tudás maradandóbb, így az oktatás szempontjából értékesebb. Kevesebb, de biztosabb tudás a hallgató számára érdekesebb, könnyebb anyagrészek mélyebb megismerésével, megértésével is megszerezhető. Így az általános, de felszínes tudás helyett jobb, ha koncentráltabb, de mélyebb tudás megszerzésére törekednek. Ez a filozófia általános tetszést aratott a hallgatók körében, ugyanakkor a számukra problémásabb tananyagrészek megismerése irányába is fennmaradt némi motiváció, hiszen azok esetében választhatták a „büntetlen tévedés” pontozási alternatívát.

A 100 tesztkérdés pontozását tehát a hallgatók a saját tudásuk jellemzői, illetve kockázatvállalási hajlandóságuk szerint testre szabhatták. Saját döntésük szerint választhatták ki a megerősíteni kívánt válaszokat, bármelyiket, vagy mindegyiket, vagy akár egyiket sem megjelölve. A vizsga előtt már megszerzett előadáspontok számára, vagy a kérdőívre kapott

89

többletpontokra már nem lehettek hatással a vizsgán, de volt még egy lehetőségük a válaszok megerősítésén kívül, hogy esetlegesen kedvezőbb érdemjegyet szerezzenek. Ez az osztályzási mód választása volt (13. ábra).

Választott értékelési mód:

Hagyományos Rangsor Dupla 62%→3

Dupla 66%→4 Dupla 70%→5

13. ábra Értékelési mód választása a vizsgalapon [Forrás: saját szerkesztés]

A „hagyományos”, hazánkban megszokott osztályozási mód szerint a vizsgán szerzett pontok egy előzetesen kijelölt, rögzített sávhatárokat tartalmazó rendszer alapján határozzák meg a vizsga érdemjegyét. Ezek a sávhatárok esetünkben rendre 60, 70, 80 és 90 százalék voltak, azzal, hogy a vizsgán szerzett pontszámokhoz többletként jelentkezett az előadás-látogatásra, illetve a kérdőív kitöltésére kapott maximum 48, illetve 21 pont. Lehetősége volt ugyanakkor a hallgatóknak választani más osztályozási módok között is (13. ábra), s ezekről a vizsga tesztlapján nyilatkozhatott akkor, mikor még azt nem adta be, s így csak sejtései voltak mind a saját, mind társai teljesítményéről.

Az egyik választható osztályozási kategória ugyanis a „rangsor” volt. Amelyik hallgató ezt választotta, annak osztályzata attól függött, hogy az aznap vizsgázó mintegy 100, összes pontja alapján növekvő sorrendbe rendezett hallgató közül melyik csoportban helyezkedik el.

A legalább 60%, azaz elégséges szintet elértek 4 csoportba sorolódnak pontszámaik alapján.

A legjobb ¼ jeles, a következő jó, a mögötte lévő közepes, a legalsó ¼ tagjai elégséges osztályzatot kapnak. A ponthatársávok nem előzetesen meghatározottak, hanem a vizsgázók napi szimultán vizsgateljesítménye, valamint korábbi előadás-látogatási gyakoriságai által határozódnak meg. Lehetséges, hogy aznap tömegével vizsgáznak nagyon felkészült, s majd minden előadáson megjelent hallgatók, s így megemelkednek az eredeti 60,70,80 és 90 százalékos ponthatárok (melyek a vizsgán szerezhető 200 ponthoz képest értelmezendők).

Ugyanakkor az is lehet, hogy aznap gyengébb teljesítményt nyújtó hallgatók a meghatározóak, akik esetleg előadásokon sem voltak jelen túlságosan gyakran, így a jeleshez szükséges ponthatár is lecsökkenhet akár 70% alá is. Ebben az osztályozási módban tehát a vizsgázó sorsa részben társai kezébe is kerül, akik jellemzőiről pontos információval nem rendelkezik, csak sejtései lehetnek. A bizonytalanság és kockázat itt egyaránt erőteljesen megjelennek.

További osztályozási alternatívát jelentettek a „dupla vagy semmi” jellegű konstrukciók. A

„közepes vagy semmi” esetében 62 elért százaléktól csak közepes lehetett, míg az alatt megbukott a vizsgán, miközben a „hagyományos” vagy „rangsor” szerint is 60% elérése már eredményes vizsgát jelentett. Másrészt a „hagyományos” osztályozási mód esetében csak 70%-tól szerezhetett közepes érdemjegyet. A „jó vagy semmi” alternatíva választása esetén 66% elérésével már biztos a jó érdemjegy, ugyanakkor 65% elérésével még megbukik a vizsgázó. A „jeles vagy semmi” konstrukciónál 70% elérése a jeles záloga, miközben 69%

mellett még eredménytelen a vizsga. Azt, hogy a rendre megemelkedő bukási küszöb valós veszélyt hordoz jól mutatja, hogy volt olyan hallgató, aki „közepes vagy semmi” alternatíva választásakor 61% elérésével megbukott, de olyan is, aki „jeles vagy semmi” konstrukció választásakor 69% elérését követően kényszerült vizsgát ismételni. Az ismételt vizsgán ugyanakkor mind a ketten 90% feletti eredményt értek el, miközben egyaránt a „jeles vagy semmi” alternatívát választották. Ezen osztályozási mód esetében tehát jelentős a kockázat,

90

melynek mértéke ugyanakkor a saját tudás növelésével minimalizálható. E konstrukciót mindazonáltal csak elvétve választották. A megemelkedő sikerességi küszöb még akkor is nagyobb visszatartó erőnek bizonyult, ha a siker magasabb érdemjeggyel párosulhatott volna.