5. A KARTELLSZABÁLY SZERKEZETE
5.5. Javaslat egy működő elemzési keretre
amely túlmegy azon a mértéken, amely a sportversenyek lefolytatásához és szabályos menetéhez szükséges.”254
A közérdekű észszerűségi teszt vonatkozásában természetesen automatikusan fel-merül a kérdés, hogy mi a magyar versenyjog álláspontja a kérdéssel kapcsolatban.
Sajnálatos módon ebben a vonatkozásban nem áll rendelkezésre egyértelmű gya-korlat, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a magyar versenyjog más helyet foglal el a jogforrási hierarchiában, mint az EU-s antitröszt jog. Míg ugyanis az EU-s versenyjog elsődlegességgel rendelkezik a tagállami jogokkal szemben, addig a Tpvt. nem rendelkezik ilyen omnipotenciával. Tekintettel pedig a releváns szakmai szolgáltatások törvényi szintű szabályozására, ami az etikai jogalkotásra és jogalkal-mazásra is kiterjed, a versenyjogi beavatkozás ezen a téren gyakorlati értelemben korlátozottabb jelentőséggel bír. Ugyanakkor nincs kétség afelől, hogy a Wouters és a Meca-Medina ügyekben lefektetett értelmezés a magyar versenyjogban is irányadó:
a GVH például a Magyar Ügyvédi Karama ügyben255 számos ponton hivatkozott a Wouters ügyben hozott ítéletre.
Az általános kartelltilalom egyik kifejező példája a területi kizárólagosság po-tyautas elmélete. Amikor egy gyártó belép egy új területi piacra, gyakran kinevez egy kizárólagos forgalmazót. Azzal, hogy a forgalmazón kívül senki nem értéke-sítheti a termékeket az adott területen, a gyártó bizonyos értelemben csökkenti a versenyt: a márkán belüli verseny csökken, ha az adott márkának csak egy (kizáró-lagos) forgalmazója van. A versengés csökkenéséért azonban bőségesen kárpótolnak a megállapodás versenybarát hatásai. A kizárólagos forgalmazó ugyanis érdekelt abban, hogy a márkát erőteljesen promotálja, így csökkentve a fogyasztók keresési költségeit, akik megismerik a márkát és ezzel nőnek választási lehetőségeik. Ennek következtében a tájékozott fogyasztók növelik a versenynyomást a többi márka vo-natkozásában is. Kizárólagosság hiányában a forgalmazó valószínűleg nem fektetne be a márka promóciójába, mivel fennállna annak a veszélye, hogy a befektetést nem eszközlő kereskedők learatnák a fogyasztók megnövekedett figyelméből sarjadó elő-nyöket. Röviden: a márkán belüli verseny bizonyos csökkentése sokkal jelentősebb mértékben előmozdíthatja a márkák közötti versenyt, mivel az egy további tényleges alternatívát biztosít a fogyasztók számára. Így, mindent figyelembe véve, ez a megál-lapodás nem visszatartja, hanem előmozdítja a versenyt. Nincs szükség a mentesség alkalmazására, mivel a megállapodás nem versenyellenes, és így nem ütközik az ál-talános kartelltilalomba.
A mentesség alkalmazásának szemléletes példái a K+F megállapodások. Az ilyen megállapodások működését és előnyeit jól mutatja az ún. kincses sziget példa. Egy adott találmány egy kincs, amelyet egy szigeten rejtettek el. A kincses sziget létezé-sének legendáját sokan ismerik, és több kincskereső csapat is szerveződik. A kincske-resésnek azonban jelentős költségei vannak. Ettől függetlenül, a kincskeresés egy tár-sadalmilag hasznos tevékenység, mivel a sikeres kincsvadászat eredményeként egy olyan érték kerül felszínre, vagyis válik a társadalom számára láthatóvá és használ-hatóvá, amely azelőtt el volt zárva az emberek elől. Ezért észszerű ösztönözni a kincs-keresőket, akik számára elegendő motivációt jelent a föld gyomrában rejlő kincs. A kincsvadászat költségeit azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni; ráadásul ezek párhuzamos költségek, tehát mindegyik kincskereső csapatnál felmerülnek, hozzá-vetőleg ugyanakkora volumenben. Az egyes csapatok befektetései közül azonban csak az egyik fog bármiféle megtérüléshez vezetni. A többi csapat kiadásai elvesz-tegetett költségek. Ráadásul ezek az elveszelvesz-tegetett költségek társadalmi szinten is hátrányosak, mivel azokat egy nem produktív tevékenységbe fektették be, és ezzel elvonták más, hasznos felhasználási módoktól. Társadalmi szinten ugyanis az lenne a leghatékonyabb, ha a legalacsonyabb költségekkel (egy csapat költségei) lehetne a felszínre hozni az egész kincset. Hatékony megoldás tehát a kincskeresők részéről, ha
megállapodnak egymással (közös vállalkozásba kezdenek), és együtt keresik meg a kincset. Ezzel jelentős költségeket takarítanak meg.
Ugyanez a helyzet a technológiai versennyel. Az adott találmányt először feltaláló vállalkozás (többnyire szabadalom formájában) kizárólagos szellemi tulajdont szerez a találmány felett. Lehet, hogy más fejlesztők is dolgoztak az adott technológia ki-fejlesztésén, az iparjogvédelmi jog (például a szabadalom) elnyerésével azonban el-vesztették a versenyt, amelyet eleve csak egy vállalkozás nyerhetett meg. Ha azonban a fejlesztők közös K+F-ben állapodnak meg, akkor ezzel a K+F költségeiket radiká-lisan csökkenthetik. Ebben az esetben a versengés épphogy nem a leghatékonyabb mechanizmus.
A kincses sziget esete természetesen egy vegytiszta példa. A gyakorlatban ugyanis a K+F-fel kapcsolatban számos más tényezőt is figyelembe kell venni. Például túl szoros és gyakori együttműködés esetén a fejlesztések dinamizmusa csökkenhet, mivel a vállalkozások, egymással egyeztetve, visszafoghatják a K+F befektetéseket.
Másrészt, egy szigeten több kincs is lehet. Egy adott cél elérésére több, különböző technológia is alkalmas lehet. Ilyenkor a technológiák is versengenek egymással.
Így például, ha fejfájás elleni gyógyszer létrehozása érdekében a vállalkozások egy konzorciumot hoznak létre, akkor az csak egy hatóanyag alkalmazhatóságát fogja kikísérletezni. Ha azonban külön-külön végzik el ezt, akkor az egyes vállalkozások különböző hatóanyagok segítségével fogják kidolgozni a saját fejfájás-csillapítóikat, amelyek természetesen más és más hatásokkal és mellékhatásokkal fognak rendel-kezni. Ilyenkor szerencsés a párhuzamos K+F, mert nem ugyanazok, hanem kü-lönböző, egymással versengő technológiák jönnek létre.
Elvileg minden, a vállalkozás által önként vállalt magatartáskorlátozás gyanús az általános kartelltilalom szempontjából, különösen, ha erre versenytársak között kerül sor. A piaci szereplőknek önállóan kell meghatározniuk piaci magatartásukat.256 A kartelltilalomnak azonban megvannak az immanens korlátai, mivel némely esetben az együttműködés még a versengés szférájában is elkerülhetetlen. Ez a helyzet külö-nösen a vertikális kapcsolatok esetén, ahol a felek tartós jogviszonya és a tranzakciós költségek csökkentésének igénye önmagukban szükségessé teszik az egyes tranz-akciók keretfeltételeinek rögzítését. Némely együttműködésnek mind versenyellenes, mind versenybarát hatásai vannak, amelyeket adott esetben nem lehet elválasztani egymástól. Egy megállapodás akkor versenyellenes, ha többet vesz el a versenytől, mint amennyit hozzátesz. Ennek megfelelően, a megállapodás versenyellenes és ver-senybarát hatásait össze kell mérni annak értelmében, ahogy annak nettó hatását
256 Egyedi mentességről szóló iránymutatás, 14. pont [„A general principle underlying Article 81(1) which is exp-ressed in the case law of the Community Courts is that each economic operator must determine independently the policy, which he intends to adopt on the market”].
megállapítsuk. Amennyiben a versenybarát elemek túlnyomóak, a megállapodás nem sérti az általános kartelltilalmat. Ellenkező esetben vonatkozik rá a tilalom, és utolsó reménye, hogy valamilyen módon teljesítse a mentessége feltételeit.
A fentiekben írtaknak megfelelően, az általános kartelltilalom által alkalmazott versengési és a mentesség által alkalmazott hatékonysági teszt közötti különbség, hogy az utóbbi olyan együttműködési megoldásokat véd, amelyek annak ellenére nö-velik a hatékonyságot, hogy a versengés csökkenésével járnak. A mentességnek nem célja olyan megállapodások megmentése, amelyek a versenyt erősítik, mivel ezek már az általános kartelltilalom alapján zöld utat kell kapjanak.
A gyakorlatban nem könnyű elhatárolni egymástól a fenti két szempontot. Számos ügyben könnyebb meghatározni egy adott megállapodás gazdasági értékét, míg az már bizonytalan, hogy azt az általános kartelltilalom vagy a mentesség alapján kell-e vizsgálni. Ennek ellenére gyakorlati szempontból is nagyon fontos a kartellszabály pontos fogalomhasználata. Az 1/2003/EK rendelet 2. cikke értelmében: míg a men-tességgel kapcsolatos bizonyítási teher azon a vállalkozáson nyugszik, amely felhívja azt,257 az általános kartelltilalom megsértésével kapcsolatos bizonyítási teher annak a vállát nyomja, aki erre a jogsértésre hivatkozik:
[a] Szerződés 81. és 82. cikkének alkalmazásával járó bármely nemzeti vagy közösségi eljárás során a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdése vagy 82. cikke megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság viseli. Az a vállalkozás vagy a vállalkozások azon társulása, amely a Szerződés 81. cikk (3) bekezdésében foglalt kedvezményt igénybe kívánja venni, köteles bizonyítani, hogy a bekezdésben foglalt feltételek teljesülnek.
Ugyanez a helyzet a helyzet a magyar jogban. Míg a Tpvt. 11. §-a szerinti általános kartelltilalom megsértésével kapcsolatos bizonyítási teher a versenyhatóság, illetve a felperes vállán nyugszik, annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól
257 Ha azonban a vállalkozás plauzibilisnek tűnő érvekkel él, a Bizottság köteles megindokolni, hogy miért nem fogadta el azokat. T168/01. sz., GlaxoSmithKline Services Unlimited kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., II-2969. o.), 236. pont {„The Commission, for its part, must adequately examine those arguments and that evidence [...], that is to say, it must determine whether they demonstrate that the conditions for the application of Article 81(3) EC are satisfied. In certain cases, those arguments and that evidence may be of such a kind as to require the Commission to provide an explanation or justification, failing which it is permissible to conclude that the burden of proof borne by the person who relies on Article 81(3) EC has been discharged [...]. As the Commission agrees in its written submissions, in such a case it must refute those arguments and that evidence.”}. Lásd Korah, Valentine: An Introductory Guide to EC Competition Law and Practice. Hart Publishing, Oxford, 2007. 78. o.
egyedi vagy csoportmentesség alapján mentesül (Tpvt. 16–17. §-a), azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik.258
Ennek megfelelően, egyáltalán nem irreleváns, hogy a megállapodás jogszerűsége melletti érvek a versengés előmozdításán vagy a hatékonyság növelésén alapulnak.259
258 Tpvt. 20. §.
259 2004. május 1-ig az EUMSz 101. cikkének (3) bekezdése szerinti mentesség (akkoriban: mentesítés) nem volt automatikus, hanem azt a GVH, kérelemre, egyedi közigazgatási határozatban állapította meg. 17. sz. rendelet, 9. cikk (1) bek. A Bizottságnak kizárólagos hatásköre volt az egyedi mentesítésre. A mentesítési eljárás idő-igényes, terhes és költséges, az EUMSz 101. cikkének (1) és (3) bekezdése közötti elhatárolás következményei pedig rendkívüliek voltak. Manzini, Pietro: The European Rule of Reason – Crossing the Sea of Doubt. In:
European Competition Law Review, 2002. 23. évf. 392–399. o., 393–394. o. Az EUMSz 101. cikkének (1) be-kezdésével összhangban lévő megállapodás automatikusan jogszerű és a vállalkozás versenyjogásza számára kényelmes volt, míg a egyedi mentesítés kérelmezése az EUMSz 101. cikkének (3) bekezdése alapján igazi tortúrának számított. Az 1/2003/EK rendelet felváltotta ezt a rendszert egy „olyan közvetlenül alkalmazandó kivételi rendszerrel, amelyben a tagállamok versenyhatóságai és bíróságai nemcsak a Szerződés 101. cikk (1) bekezdését és 102. cikkét jogosultak alkalmazni, amelyeket az Európai Közösségek Bíróságának joggyakorlata alapján közvetlenül kell alkalmazni, hanem a Szerződés 101. cikk (3) bekezdését is.” 1/2003/EK rendelet, 4.
preambulumbekezdés.