5. A KARTELLSZABÁLY SZERKEZETE
5.3. Az értékmérőkkel kapcsolatos fogalomzavar által okozott
5.3.1. Viszonteladási ár rögzítése
5.3.1.3. A viszonteladási ár rögzítése a magyar versenyjogban
kell mutatniuk, hogy a viszonteladási ár meghatározásáról szóló megálla-podás nem pusztán módszereket, hanem ösztönzőket is kínál az e szolgál-tatásokat nyújtó kiskereskedők közti esetleges potyázás kiküszöbölésére, és hogy az értékesítés előtti szolgáltatások összességében a fogyasztók javát szolgálják.139
vertikális rögzítése az ár tényleges szintjétől függetlenül alkalmas a verseny korláto-zására, ezért per se jogsértő.”144
A fenti egyértelmű gyakorlattal kapcsolatos apátiát kavarta fel a GVH a Büki Ás-ványvíz- és Üdítőital Kft. ügyben,145 ahol egy viszonteladási árat rögzítő megállapo-dásról megállapította, hogy az nem sérti a Tpvt. 11. §-át. Ebben az ügyben, egyedi módon, a gyártó nem állapított meg egységes, minden forgalmazóra vonatkozó szonteladási árat, hanem az egyes forgalmazókkal egyedileg állapodott meg a szonteladási ár kérdésében. A GVH indokolásában kifejtettek arra utalnak, hogy a vi-szonteladási ár rögzítése nem automatikusan és nem kivétel nélkül sérti az általános kartelltilalmat.146
Érdemes kiemelni, hogy a fenti ügyben a GVH a viszonteladási ár rögzítését nem a Tpvt. 17. §-a alapján mentesítette (illetve úgy találta, hogy fennállnak az egyedi men-tesülés feltételei), hanem egyből arra a következtetésre jutott, hogy a megállapodás nem sérti a Tpvt. 11. §-át.
A GVH későbbi gyakorlata (az ezzel kapcsolatos bírósági gyakorlat) azonban arra utal, hogy a Büki Ásványvíz- és Üdítőital Kereskedelmi Kft. ügyben hozott határozat csupán egy üde színfolt és nem egy új színkorszak kezdete a magyar versenyjogi gyakorlatban. A Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. ügyben147 a GVH visszatért korábbi szigorú, a viszonteladási ár rögzítését versenyellenes célúnak minősítő
144 29. pont. Lásd továbbá: Vj-133/1996. sz. Budapest Sör ügy, Vj-64/2000. sz. Délhús és társai ügy, Vj-161/2004.
sz. Kerima GrowHow ügy, Vj-57/2008. sz. Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. ügy.
145 Vj-164/2006. sz. Büki Ásványvíz- és Üdítőital Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság ügyben hozott GVH határozat.
146 „75. Noha a versenytanács a horizontális árrögzítést a verseny legsúlyosabb megsértésének tekinti, jelen el-járásban vertikális árrögzítés vizsgálatáról és értékeléséről van szó, amelynek megítélése – a lehetséges ha-tékonysági érvek miatt – a versenytanács szerint összetettebb feladat. Ugyanakkor a jelen eljárásban vizsgált magatartás kapcsán inkább az valószínűsíthető, hogy a Kft. magatartása nem az árverseny kiiktatására irá-nyult, illetve ilyen hatással sem járhatott. Konkrét viszonteladási ár összesen 37 szerződésben lett összegsze-rűen is meghatározva, melyből 36 esetben rögzített összeget tartalmazott a megállapodás. Egy szerződésben maximált árat határoztak meg a felek. (…) a Kft. az árakat nem egy mindenki számára egyformán adott szinten határozta meg, hanem az ár a piaci feltételeket is figyelembe véve egyedileg lett meghatározva ezekben az esetekben. Az árak tág határok – 260 és 850 forint – között szóródtak. Megállapítható tehát, hogy nem a piacon kialakuló egységes ár befolyásolása volt a Kft. célja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy egyes ese-tekben az ármeghatározás úgy történt, hogy közben ugyanazon település más értékesítési pontjain az ár nem is került meghatározásra, vagy esetleg más szinten lett az ár egy másik értékesítési ponton meghatározva. A versenytanács szerint ugyanakkor a szelektív árrögzítés is lehet versenyjogsértő, hiszen például alkalmas lehet a versenytársak piacról való kiszorítására. Ennek bizonyítására jelen eljárás keretében nem került sor.”
147 Vj-7/2008. sz. Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. ügy.
gyakorlatához.148 Az EUMSz 101. cikkének (1) bekezdését alkalmazva, ugyanezt a megállapítást tette a GVH az Óceán-L ügyben,149 amelyet a Fővárosi Törvényszék helybenhagyott,150 a Kertészeti termékek ügyben151 és a Biztonságtechnikai termékek ügyben.152
Az általános kartelltilalmat sértő megállapodások versenyjogszerűnek minősülnek, ha teljesítik a Tpvt. 17. §-ában foglalt egyedi mentesülés feltételeit. Az egyedi mente-süléssel kapcsolatos gyakorlat az alábbiak szerint foglalható össze. Egyrészt, szemben az EU-s versenyjoggal, a magyar versenyjogban találunk példát olyan formális hatá-rozatra, amely a viszonteladási árrögzítést tartalmazó megállapodást egyedi mente-sítésben részesített. Ettől függetlenül a GVH minden más ügyben elutasította a Tpvt.
17. §-ára történő hivatkozást. Ebből következően, gyakorlati értelemben a viszontel-adási ár rögzítését tartalmazó megállapodásoknak jelen állapot szerint csekély gya-korlati esélye van a Tpvt. 17. §-a alapján. Másrészt, a GVH általában nyitott volt a felek által előterjesztett érvek és indokok megfontolására; más szóval: sem elvi, sem gyakorlati síkon nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a viszonteladási ár rögzítése megfeleljen az egyedi mentsülés feltételeinek. Ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az eljárás alá vont vállalkozások szinte minden alkalommal túl-zottan lakonikusak voltak a megállapodások hatékonyságát és versenybarát jellegét alátámasztó érvek és indokolás előterjesztésekor.153
A Kontavill és társai ügy154 volt az egyetlen eset, amikor a GVH egy viszonteladási árrögzítést tartalmazó megállapodást egyedi mentesítésben részesített. Az ügyben a
148 „45) A Tpvt. 11. § (1) bekezdése értelmében tilos a vállalkozások közötti megállapodás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A Tpvt. 11. § (2) bekezdése felsorolja azokat a tényállásokat, amelyeket alkalmasnak minősít a gazdasági verseny korlátozására. A Versenytanács gyakorlata (Elvi állásfoglalások 11.12.) szerint ezek törvényi nevesítéséből az következik, hogy a Tpvt. eleve feltételezte hátrányos versenykövetkezmények bekövetkezhetőségét. Ezért megvalósulásuk esetén külön nem kell bizonyítani a lehetséges versenyt korlátozó hatást, mert az egyenesen következik azok törvényi nevesítéséből, figyelembe véve, hogy a Tpvt. 13. § külön meghatározza a megállapo-dásoknak azt a körét, amelyek esetében – csekély jelentőségükre tekintettel – kizárható a lehetséges versenyt korlátozó hatás (lásd 79. pont). […] 47) A Versenytanács gyakorlata szerint a végfelhasználói/fogyasztói árak minimumának vagy pontos összegének vertikális vonatkozású rögzítése is a Tpvt. 11. § (2) bekezdés a) pont-jába ütközően versenykorlátozó célzatú magatartás. Az árképzés korlátozottsága folytán a kereskedő az egyik legfontosabb verseny eszköz hatékony alkalmazásában kell, hogy korlátokat elszenvedjen.”
149 Vj-104/2014. sz. Óceán-L ügy.
150 Fővárosi Törvényszék 10.Kf.650.044/2018/6. sz. ítélete.
151 Vj-103/2014. sz. Kertészeti termékek ügy.
152 Vj-97/2016. sz. Biztonságtechnikai termékek ügy.
153 A GVH az alábbi ügyekben vizsgálta a Tpvt. 17. § alkalmazhatóságát a viszonteladási ár rögzítése összefüggésében: Vj-176/1996. sz. Magyar Suzuki ügy, Vj-52/1992. sz. Borsodi Sörgyár ügy, Vj-133/1996. sz.
Budapest Sör ügy, Vj-57/2007. sz. Magyar Pékszövetség ügy, Vj-26/2006. sz. Navi-Gate ügy, Vj-7/2008. sz.
Castrol ügy, Vj-57/2008. Hungaropharma ügy.
154 Vj-150/1995. sz. Kontavill és társai ügy.
megállapodás 12%-os minimum árrést határozott meg, amely iparági összehasonlí-tásban kifejezetten alacsonynak számított.
8.) […] A Versenytanács ugyanakkor eddigi gyakorlatában töretlenül érvé-nyesült az az elv, hogy a gazdasági verseny nem cél, hanem eszköz. Eszköz a közjót – a végső fogyasztó érdekeit – szolgáló hatékony gazdasági tevé-kenység kikényszerítéséhez. Ilyen összefüggésben viszont a piaci szereplők között árverseny csak akkor kívánatos, ha nem kényszeríti a piac sze-replőit az értékesítési feltételek (vagy az áru minőségének) olyan rontására, amelynek végső soron a fogyasztó látja kárát.
A Versenytanács – elfogadva a kérelmezők álláspontját – úgy ítélte meg, hogy a megállapodások tárgyát alkotó áruk tekintetében a legalább 12 szá-zalékos nagykereskedelmi árrés – a jelenlegi gazdasági körülmények között – szükséges a fogyasztók érdekeit szolgáló nagykereskedelmi tevékenység vitelét biztosító ráfordítások fedezetéül. Mindezt az is jelzi, hogy a II.-XIII.
rendű kérelmező árrése 1994-ben átlagosan 17,1 százalék volt, és ezen belül is – minden készlettartási kötelezettség nélkül – többségük 12 százalék fe-letti árrést alkalmazott.
9.) Az előzőekben kifejtettek alapján tehát a tervezett megállapodásokban rögzített minimum árrés konkrét mértéke a jelenlegi gazdasági körülmények között a fogyasztók érdekeit szolgáló gazdasági versenyt nem korlátozza.
[…])10.1) A 8–9. pontokban kifejtettek alapján a tervezett megállapodások azon célja, hogy a gazdasági verseny ne kényszerítse a nagykereskedőket olyan költségek megtakarítására, amelyek csak a szolgáltatási színvonalnak a fogyasztók érdekeivel ellentétes rontásával érhetők el gazdaságilag indo-koltnak minősül, és ennek eléréséhez az árrés minimuma meghatározá-sának szükségességét – a jelenlegi gazdasági körülmények között – a Ver-senytanács nem tudta megkérdőjelezni.
[…]11.) Az előzőekben a Versenytanács többször is hangsúlyozta, hogy nem általában, hanem a jelenlegi gazdálkodási körülmények között minősíti a 12%-os minimum árrés kikötését a gazdasági verseny szempontjából ösz-szességében kedvező hatásúnak. A gazdasági feltételek azonban változ-hatnak. A nagykereskedelmi árrés minimálisan szükséges nagyságát alap-vetően befolyásolják a kamatok mindenkori mértéke.
Egyébként változatlan feltételek mellett minél magasabbak a kamatok, annál nagyobbak a készletezés terhei, amelyek viszont a nagykereskedelem költségeinek jelentős hányadát teszik ki.
Ilymódon a kamatok mérséklődése esetén a jelenleg versenykorlátozónak nem minősülő 12%-os minimális árrés idővel versenyt korlátozóvá válhat.
Erre tekintettel határozott úgy a Versenytanács, hogy a Vtv. 43. § d) pont-jában foglaltak alkalmazásával a mentesítést a rendelkező részben foglaltak szerint feltételhez köti.
A GVH, a fenti érvek alapján, a viszonteladási ár rögzítését egyedi mentesítésben részesítette; ugyanakkor hangsúlyozta, hogy engedélyező döntésében kiemelt sze-repet játszott az abban az időszakban rendkívüli mértékeket öltő infláció (ez a határo-zathozatal évében 24% volt).155
A fenti kivétel ellenére, a GVH megközelítését a viszonteladási ár rögzítésének Tpvt. 17. §-a alapján történő értékelésével kapcsolatban jobban kifejezi a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése ügyben hozott határozat indokolása:
„[m]egállapítható, hogy a jelen eljárásban vizsgált magatartás nem tartozik közvet-lenül egyik csoportmentességi rendelet hatálya alá sem, illetve mivel a jelen eljá-rásban kifogásolt árrögzítés súlyos versenykorlátozásnak minősül, az arra irányuló magatartás nem mentesíthető.”156