A versenyellenes hatás inherens korlátja: csekély

A kartelljog célja az olyan magatartásokkal szembeni fellépés, amelyek hátrányosan befolyásolják a versenyt. A versenyre gyakorolt hatás azonban csak az eset összes kö-rülményének részletes vizsgálatával állapítható meg. Ezt az általános megközelítést a konkrét esetekben árnyalják a jogbiztonság, a kiszámíthatóság, valamint a jogal-kalmazás költségeinek szempontjai. Ezért a versenyjog nem követeli meg minden esetben, hogy az adott magatartás versenyre gyakorolt hatását a végső részletességig értékeljük. Így például a versenyellenes célú megállapodások arra való tekintet nélkül ellentétesek a versenyjoggal, hogy azokra milyen piaci környezetben kerül sor. Ettől függetlenül azonban a fő megközelítés, hogy versenyjogi relevanciája a versenyt hát-rányosan befolyásoló magatartásoknak van. Ebből következően léteznek olyan vál-lalkozások, amelyek piaci pozíciója annyira gyenge, hogy nem képesek hátrányosan befolyásolni a versenyt. Az ilyen csekély jelentőségű, bagatellkartellek tiltása fölös-leges. A tilalom hiánya ebben az esetben azonban nem azt jelenti, hogy az amúgy versenyjogilag kifogásolható magatartással szemben a versenyhatóság nem jár el, és követve a de minimis non curat praetor maximáját fontosabb ügyekre fordítja szűkös erőforrásait. Éppen ellenkezőleg, a megállapodás csekély jelentőségének az a követ-kezménye, hogy versenyjogi értelemben kívül esik az általános kartelltilalom körén:

mivel nem képes veszélyeztetni a védett jogtárgyat, anyagi jogi értelemben megen-gedettnek tekintendő.

A Metőtech-Ért és társai ügyben²¹⁹ a GVH a következőképpen határozta meg a bagatellkartellekre vonatkozó szabály jogpolitikai indokait.

A Tpvt. 13. §-a kimondja, hogy a csekély jelentőségű megállapodások nem esnek a tilalom alá. A 13. § azzal a törvényhozói szándékkal született, hogy vannak ugyan megállapodások, amelyek érintik a versenyt, de csekély sú-lyuknál fogva nem alkalmasak arra, hogy hátrányosan befolyásolják azt.

219 Vj-58/2004. sz. Metőtech-Ért és társai ügy.

A csekély súlyú megállapodások tehát nem alkalmasak arra, hogy a piaci folyamatokat megzavarják, a versenyt akadályozzák, korlátozzák vagy tor-zítsák, mivel az abban résztvevő felek piaci súlya jelentéktelen.²²⁰

Hasonló megfogalmazást alkalmazott a GVH a Dow AgroSciences²²¹ és a SAP Hungary és társai ügyben.²²²

A bagatellkartellre vonatkozó szabálynak ugyanakkor van egy további jelentősége is. Azok a megállapodástípusok, amelyek akkor sem részesülnek védelemben, ha a csekély jelentőség számára meghatározott forgalmi küszöb alatt maradnak, minden bizonnyal a mindig, minden körülmények között tiltott megállapodások közé tar-toznak. Bár – szemben az amerikai föderális antitrösztjoggal – sem az EU-s, sem pedig a magyar jog nem ismeri a per se versenyjogellenesség intézményét, hiszen elviekben bármely versenyellenes megállapodás teljesítheti az egyedi mentesség feltételeit, és ezzel a versenyellenesség fennállása ellenére jogszerűnek minősülhet, vannak bizonyos típusú megállapodások, amelyeket a bíróság még soha, semmilyen ügyben nem nyilvánított versenyjogilag elfogadhatónak. Ezért gyakorlati értelemben, szemben az egyedi mentesség elvi lehetőségének fennállásával, az ilyen megállapo-dások megkötése versenyjogi szempontból aligha ajánlott. Vagyis, bár de iure nem, de facto léteznek per se jogellenes megállapodások.

A magyar versenyjog bagatellkartellekre vonatkozó szabálya nagyon sokáig eltért az EU-s versenyjog megoldásától.²²³ A 2017. évi CXXIX. törvény azonban úgy mó-dosította a Tpvt. 13. §-át, hogy az teljes mértékben visszatükrözze az EU-s versenyjog csekély jelentőségű megállapodásokkal kapcsolatos rendelkezéseit: 10%-os, illetve 15%-os piaci részesedés alatt mentesíti a megállapodások, a mentesség azonban nem vonatkozik a versenyellenes célú megállapodások.

A Tpvt. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében, „[n]em esik a tilalom alá a meg-állapodás, ha csekély jelentőségű”. A jelenleg hatályos rendelkezések értelmében, egy horizontális megállapodás akkor csekély jelentőségű, ha az azt kötő vállalkozás-csoportok piaci részesedése nem haladja meg a 10%-ot, vertikális megállapodások esetén ez a piaci részesedési plafon 15%.

13. § (2) Csekély jelentőségű a megállapodás,

a) versenytársak közötti megállapodás esetén, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes része-sedése az érintett piacok egyikén sem haladja meg a tíz százalékot,

220 34. pont.

221 Vj-141/2004. sz. Dow AgroSciences ügy, 43. pont.

222 Vj-162/2004. sz. SAP Hungary és társai ügy, 434. pont.

223 Nagy Csongor István: Kartelljogi kézikönyv. HVG-ORAC, Budapest, 2008. 367–401. o.

b) nem versenytársak közötti megállapodás esetén, ha a megállapodást kötő egyes feleknek a tőlük nem független vállalkozásokkal együttes piaci része-sedése külön-külön az érintett piacok egyikén sem haladja meg a tizenöt százalékot.

(2a) Versenytársak közötti megállapodás az olyan vállalkozások között lét-rejött megállapodás, amelyek az érintett piacok bármelyikén egymásnak tényleges vagy lehetséges versenytársai.

A fenti mentesség nem vonatkozik a versenyellenes célú megállapodásokra, így érvényesül az az elv, hogy a versenyellenes célú megállapodások piaci részesedésre (és kontextusra) tekintet nélkül tiltottak.

13. § (3) Nem alkalmazható az (1) bekezdés a versenytársak közötti olyan megállapodásra vagy összehangolt magatartásra, amelynek célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása, így különösen a vételi vagy eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározása, az előállítás vagy a forgalmazás korlátozása, a piac fel-osztása, ideértve a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszást, az import- vagy exportkorlátozást is (a továbbiakban: kartell), valamint bármely köz-vetlenül vagy közvetve a vételi vagy az eladási árak rögzítésére irányuló más megállapodásra vagy összehangolt magatartásra.

Bár dogmatikai értelemben eljárásjogi kérdés, a vizsgálódás szempontjából fontos szempontot jelent a bizonyítási teher megoszlása csekély jelentőségű megállapodás esetén. Ez rámutat arra, hogy a csekély jelentőségű megállapodás fogalma az álta-lános kartelltilalom része, hiszen ezzel kapcsolatban a versenyhatóságot, illetve a fel-perest terheli a bizonyítási teher.

Sajnos a Tpvt. nem tartalmaz explicit szabályt ebben a vonatkozásban, így – meg-ítélésem szerint – a közigazgatási eljárásjognak a bizonyítási teherre vonatkozó álta-lános szabálya alkalmazandó, és a GVH-nak kell bizonyítania a csekély jelentőséggel kapcsolatos körülményeket, illetve azt, hogy a megállapodás nem csekély jelen-tőségű, ahogy erre a versenyhatóság határozathozatali gyakorlatában rendszerint sor is kerül. Sajnos azonban a fenti álláspont értelmező következtetés eredménye, és nem állapítható meg ebben a vonatkozásban sem speciális szabály, sem pedig egyértelmű jogalkotói szándék.

A Tpvt. eredeti 20. §-a kimondta, hogy „annak bizonyítása, hogy a megállapodás vagy a tervezett megállapodás nem minősül a 11. § értelmében a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak, nem esik tilalom alá a 12. § alapján, vagy a tilalom alól

a 16. § vagy a 17. § alapján mentesül, azt terheli, aki ennek megállapítását kéri.” Az eredeti szövegben a 12. § a bagatellkartellekre, a 16. és 17. § pedig a csoportmentes-ségre és az egyedi mentesítésre utalt. Ebben a rendszerben tehát kifejezett speciális szabály mondta ki, hogy az érintett vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a megállapodás csekély jelentőségű. Ezt a törvényi előírást a GVH gyakorlata is alá-támasztotta.²²⁴ A 2005. évi LXVIII. törvény azonban módosította a Tpvt. 20. §-át, meghatározva annak jelenleg is hatályos szövegét. A módosítás indoka egyedül az volt, hogy megszűnt a bejelentésen (notifikáción) alapuló egyedi mentesítés rend-szere, követendő az uniós versenyjogban akkoriban bekövetkezett hasonló válto-zást.²²⁵ Így már nemcsak nem kell, de nem is lehet a fentiek megállapítását kérni. A Tpvt. Novella indokolása szerint pedig „a kérelmes eljárások megszűnése értelem-szerűen maga után vonja az alkalmazásához kapcsolódó egyéb rendelkezések, így a bizonyítási teherre vonatkozó szabály módosítását is.”²²⁶ Ennek megfelelően a Tpvt.

jelenleg is hatályos 20. §-át a következőképpen állapították meg: „annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól a 16. § vagy a 17. § alapján mentesül, azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik”. Látható, hogy míg a csoport- és az egyedi mentesség – korábbi nevén, köszönhetően a bejelentési rendszernek: egyedi mentesítés – te-kintetében a bizonyítási teher főszabálytól eltérő megoszlása nem változott, addig a hatályos 20. § már nem rendelkezik a bizonyítási teher megoszlásának kérdéséről abban a vonatkozásban, hogy a megállapodás nem esik az általános kartelltilalom alá vagy hogy csekély jelentőségű. Arra, hogy az előbbi vonatkozásában változott a bizonyítási teher, világos magyarázattal szolgál az eljárás jellegének megváltozása:

itt nem a megállapodás felei kérik a versenyjogellenesség hiányának megállapítását, hanem azt a GVH versenyfelügyeleti eljárása keretében vizsgálja.

A bizonyítási teher fenti értelmezését (ti. a versenyhatóságnak és nem az eljárás alá vont vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy nem részesül a csekély jelentőségű

meg-224 Vj-133/1999. sz. Csemege Julius Meinl Rt. és társa ügy, 19. pont.; Vj-64/2000. sz. Délhús és társai ügy.

225 „Az 1/2003/EK tanácsi rendelettel a közösségi versenyjogi eljárásban megszűnt az egyedi mentesítés iránti ké-relmek bejelentésének rendszere, egyúttal az EK-Szerződés 81. cikkének (3) bekezdése közvetlenül alkalmaz-hatóvá vált. Így a Tpvt.-nek a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítésre vonatkozó eljárási szabályai jelenleg eltérnek a hatályos közösségi szabályozástól. Noha harmonizációs kötelezettségünk nincs, ezek az eltérések jelentősen gyengítik a jogbiztonságot, mivel a csatlakozást követően a Gazdasági Versenyhivatal számára kö-telezővé vált bizonyos feltételek teljesülése esetén a közösségi versenyjog alkalmazása, így a kétféle eljárási rendszer a gyakorlatban nem különíthető el egymástól, azok a konkrét ügyek vizsgálatakor párhuzamosan is alkalmazásra kerülhetnek. Célszerű tehát a két rendszer közötti ellentmondások megszüntetése érdekében a kérelem alapján való mentesítés intézményének eltörlése. Az egyéb kérelemre induló megállapítási eljárások megszüntetése szintén a kettős anyagi jog alkalmazás szülte problémák megakadályozása céljából indokolt.

Megjegyzendő, hogy a gyakorlatban a vállalkozások igen csekély számban éltek ezekkel a lehetőségekkel.” A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról 2005. évi LXVIII. törvény, 2–3. §-hoz fűzött magyarázat.

226 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításá-ról 2005. évi LXVIII. törvény, 2–3. §-hoz fűzött magyarázat.

állapodások kedvezményéből) az is alátámasztja, hogy hatás típusú megállapodások esetén a versenyellenes hatások fennállását kétségtelenül a versenyhatóságnak kell bi-zonyítania (cél típusú megállapodásokra nem vonatkozik a csekély jelentőségű meg-állapodások szabálya). A csekély jelentőségű megmeg-állapodások intézménye, szemben az egyedi és csoportmentességgel, dogmatikai értelemben, nem az általános kartell-tilalom alóli kivétel, hanem – a kartell-tilalom határait meghatározó szabályként – magának a tilalomnak a része. Márpedig a versenyellenes hatások szükségszerű előfeltétele, hogy a vállalkozásoknak minimum érdemi piaci ereje legyen, és csekély jelentőségű megállapodások esetén a vállalkozások ilyen piaci erővel nem rendelkeznek. Ebből kifolyólag, a versenyellenes hatások bizonyítása körében a versenyhatóságnak első lépésben, minimum feltételként, azt kell igazolnia, hogy a megállapodás nem csekély jelentőségű.

Nagyon fontos utalni arra, hogy a fenti megközelítés nemcsak a közigazgatási el-járásokban, hanem polgári perekben is alkalmazandó: a felperest terheli annak bi-zonyítása, hogy a megállapodásra nem vonatkozik a Tpvt. 13. §-a szerinti menedék, vagyis a csekély jelentőségű megállapodások szabálya. A Tpvt. 20. §-ának megfogal-mazása és a fenti törvénymódosítás azt sugallja, hogy a felperesnek kell bizonyítania, hogy a Tpvt. 13. §-a nem alkalmazandó; és a Tpvt. 20. §-a a bizonyítási terhet általá-nosságban, nem csak a közigazgatási eljárás vonatkozásában állapítja meg.